1.évad 16.rész ott majd újra kezdhetem

Tudtam, hogy ez a nap kemény lesz, de, hogy ennyire.....Amikor Federicoval bementem a Studioba még nem is számítottam mi vár rám. Minden úgy indult ahogy szokott. A lányok csacsogva fogadtak, a srácok egy körbe voltak tömörülve, Diego lopva rám pillantott, de inkább a telefonját nyomkodta. Leon még mindig nem nézett rám, gondolom még mindig meg volt sértődve, de már megszoktam a hangulatingadozásait. Egy valami viszont nem volt a helyén, a tanárok. Gregorio kiabálása szűrődött ki a tanáriból ami még normálisnak is tűnt, de amikor kinyílt az ajtó és Antoni meg Pablo feldúlva jött ki megijedtem. Általában ráhagyták a zsémbes tánctanárunkra a dilijeit, de most valami egészen más történhetett mert a tanárunk nem is miattunk és nem is Pablo miatt örjöngött. Mindenki érdeklődve nézte a jelenetet aztán valaki kivágódott még az ajtón és hasraesett az orrunk elött. Na vajon ki? Nem más mint a mi drága Betonk.
-Most mi lesz?-tápászkodott fel és az igazgatónkra nézett.
-Szerintem ezt nem itt kell megtárgyaljuk, majd visszatérünk rá, most nyomás próbára.-mondta, de láttam rajta, hogy valami egyáltalán nincs rendben. Talán ahoz van köze amit a koncert után akartak nekünk elmondani. Amíg ezen morfndíroztam éreztem, hogy valakinek a tekintete rajtam van. Megfordultam és láttam, hogy Ő néz. A mellkasánál összefonta a karját és elfordította a fejét majd tovább beszélgetett Federicoval.
-Mi volt tegnap? A legfontosabb kérdés viszont az, hogy mi ez a ruha?-hallottam Camilla hangját mellőlem.
-Igen Vilu, mi lett veled? Nem mintha nem állna jól, de durva.-kezdett bele Fran is aztán a többiek is odacsődültek hozzám.
-Figyeljetek, úgy érzem, hogy kellett ez a változás. Minden más lett körülöttem így én is. Még ugyan az a Violetta vagyok és kedves meg szeretlek titeket ráadásul még mindig aztmondom, hogy mindenkinek jár akár 100 esély is. Ne aggódjatok, jól vagyok csak történtek dolgok.-mondtam és közben a távolban lévő Leora pillantottam. Láttam, hogy nem tetszik neki az amit lát és kiváncsi, de dühös is. Francesca és Camilla oldalán mentem be a nagyterembe. Kezdetét vette a nagy utolsó próba, holnap már a ruhákon és az előkészületeken lesz a hangsúly, nem lesz idő átismételni a koreográfiát. Épp tíz perces szünet volt amikor Diego sétélt oda hozzám. A színpad szélén ültem és lógattam le a lábaimat, éreztem, hogy megfogja mint két kezem és azt akarta nézzek a szemébe. Lassan felemeltem a fejem és belenéztem szinte már fekete szemeibe.

-Mi történt veled Violetta?-kérdezte mire én csak megvontam a vállam.
-Már kint is elmondtam, hogy sok dolog más lett körülöttem így most én is próbálgatom a  szárnyaimat. Ha szerettek és barátok vagyunk akkor mind elfogadjátok, hogy változásra van szükségem. Nem biztos, hogy ez vagyok én.....-mutattam végig magamon.-Viszont egyszer élünk és mindent ki kell próbálnunk. Nem az illegális dolgokra gondolok, de meg kell tudnom ki is vagyok valójában.
-Na és mi a helyzet velünk?-kérdezte mire én furcsán néztem rá.
-Mi az, hogy velünk? Vagy te és én aztán ennyi....már nem akarok tőled semmit. Nekem nem te vagy az igazi....Nekem Leon az csak sajnos vele meg nem lehetek.-tisztáztam a nelyzetet és otthagytam. A lányokhoz siettem akik kint ültek a padnál. Naty a pad elött állt, mögötte pedig Broduey aki a kezeit barátnője hasánál kucsolta át. Camilla Maxi ölében ült, Fran pedig Federicoval beszélgetett és feltünően sokat mosolyogtak mind a ketten.
-Halihó gerlepárok, szinglik is jöhetnek?-kérdeztem mosolyogva mire maguk mellé invitáltak.
-Baj van Vilu?-fordult felém elösszőr olasz barátnőm.
-Diego megint jött azzal, hogy mi ketten pedig olyan nincs amióta lesmárolta a volt legjobb barátnőm.-mondtam feldúltan.-Srácok mikor fogja már fel mindenki, hogy én úgy érzem nekem Leon az igazi, Ő az egyetlen aki megmenthet......Nem tudom jobban elmondani mennyire szeretem, de az univerzum az utunkba áll.-túrtam bele a hajamba.
-Mi értjük mit érzel, de ha nem megy miért nem próbálsz meg továbblépni?-fordult felém Federico.
-Emlékezz vissza, hogy próbáltam.-utaltam arra, hogy én csókolóztam vele.
-Próbáld meg újra.-bátorított Broduey.
-A Studion kívűl nem ismerek senkit.-ráztam a fejem a többiek pedig sajnálattal néztek rám.-Az a legnagyobb bajom, hogy még most is úgy szeretem mint amikor szerelmes lettem belé.-vázoltam a helyzetet csak sajnos ezzel a srácok sem tudtak mit tenni. A szünetnek sokkel elöbb vége lett mivel Pabloék beszélni szerettek volna velünk. A terembe mindenki felült a színpadra és úgy vártuk a híreket.
-Köszönöm, hogy mind itt vagytok srácok. Antonio fontos dolgot szeretne közölni.-mondta a tanárunk.
-Nos gyerekek az a helyzet, hogy kaptunk egy felhívást miszerint a Studio a gyerekek életében csak délután szerepelhet, napközben iskolába kell járnotok. Nemrég beszéltem a szülőkkel és abban állapodtunk, hogy egy iskolába fogtok tanul. Ez azért lesz, hogy ne válasszanak titeket annyira szét. Az biztos, hogy Leon, Diego és Federio egy osztályba fognak járni és 10.-esek lesznek, A többiek 9.-esek és a csapat ketté oszlik. Violetta, Ludmilla, Natalia, Tomas és Maxi 9A-sok leszenek, Francesca, Camilla, Broduey és Andres pedig 9B-sek. Azt, hogy milyen osztálytársaitok lesznek még nem tudom. A koncert után már ott kezditek és az órák után jöttök ide, hogy táncoljatok és énekeljetek. Nagyon, nagyon remélem, hogy ez csak egy ideiglenes állapot lesz.-mesélt el mindent Antonio és ahogy körbenéztem mindenkiben meghült a vér, de azért folytattuk tovább a próbákat. Megbeszéltük a srácokkal, hogy a próba után a legközelebbi parkban találkozunk és megbeszéljük ezt az egészet. Mindenki ugyan úgy ki volt bukva és így már a próba sem ment olyan jól. 1 év alatt annyira összeszoktunk, hogy ha most szétrobbantják ezt a társaságot akkor már sosem lesz a régi. Tudtam, hogy mindenki maga alatt lesz ezért én mondtam a srácoknak, hogy késni fogok egy kicsit. Azt persze nem mondtam el, hogy azért mert hazamegyek a gitáromért. A zene mindenkit felvidít és még a legvadabbakat is megszelídíti. Hangszerrel a kezembe szaladtam lefele a lépcsőn és nem vettem észre, hogy a lépcsőfordulóban ott áll Angie és neki ütköztem. Szerencsére még időben utánanyúltam és elkaptam.
-Vilu mi van veled? Jössz mint a tank.-mondta ijedten.
-Szerintem te is tudod, hogy hétvége után sulis leszek......Na most a srácokkal gyülekezőt tartunk, vacsira itthon leszek.-hadartam el és már ott sem voltam. Szerencsém volt, hogy lapos talpu cipő volt rajtam különben útközben hatszor elestem volna, de így is sikeres volt a belépőm. Ahogy futottam mindenféle leveles ágakba beleakadtam ami jobban lelógott a kelleténél, az esti eső miatt maradtak pocsolyák amibe szinte mindig beleléptem így a lábbelim is kezdett átázni. Amikor már messziről láttam a srácokat ahogy egy pléden ülnek körbe nagy sprintbe kezdtem csak arra nem számítottam, hogy nem fogok tudni megállni mivel ráléptem valakinek a vizes flakonjára ami egyenesen a többiek felé csúszott velem együtt utána pedig elvesztetve az egyensúlyom elborultam egyenesen Leon ölébe.
-Úr isten Vilu jól vagy?-kiáltottak fel a lányok.
-Hali, megvagyok.-integettem és hirtlen a fejmhez kaptam. Éreztem ahogy az alattam lévő srác óriási nevetésben tör ki. Hitetlenül néztem rá és miközben lekászálodtam róla csak azt láttam, hogy mutogat valamit a fejemre. A hajam tele volt levéldarabkákkal és valami ragacs volt benne.-Szerinted ez vicces?-néztem rá sértődötten.
-Jajj ne haragudj már csak hát elég érdekes volt a belépőd. Sőt mi több teljesen Violettás volt.-ragadta meg a kezem és visszahúzva az ölébe kaptam egy puszit. Elpirulva leültem mellé és a fejem fel sem emeltem.
-Nos ha már mindenki itt van ezt dumáljuk meg.-terelte el a figyelmet Cami. Örök hála neki.
-Jó lenne mert én tuti nem leszek a kis Viluval egy osztályba úgy, hogy nincs mellettem a szerelmem.-húzta ki magát Ludmilla.
-Ne aggódj te Supernova szerezhetsz ott még pár csatlóst és Andrest is láthatod szünetekbe.-szóltam vissza neki mire Ő dühösen fújtatni kezdett.
-Nem ezzel van a baj. Az egész ott kezdődik, hogy külön leszünk.-szólt bele Naty.
-Ráadásul új osztálytársakat kapunk.-esett le Maxinak is.
-Mi van ha többet már nem fogjuk egymás társaságát keresni?-kérdezte Fran ijedten.
-Srácok, srácok nyugi......itt leszünk egymásnak és a délutánokat mind együtt töltjük. Soha sem árt ha új embereket ismerünk meg. Meg tök mindegy hogyan lettünk szétosztva. Hallottátok Leont nyavajogni, hogy Diegoval került egy osztályba, vagy esetleg fordítva? Ha ti nem is én tudom, hogy nincsenek jóban. Én sem nyavajgok, hogy kikkel vagyok együtt meg, hogy elválasztottak Camillától és Frantól. Lehet, hogy van zűr köztünk, de mi mindig össze fogunk tartozni. Egyek vagyunk és a zene az ami eggyé tesz minket.-mondtam és a gitárt a kezembe véve játszani kezdtem a dalt amit az olasz barátnőmnek írtam. Mindenki kapcsolt és énekelni kezdtünk. Egyszerűen azt csináltuk amihez értünk és ezáltal felszabadultabbak voltunk. Tudtam, hogy sikerülni fog holnap a koncert is mert nem hagyhatjuk cserben Betoékat.
Akkor megcsináljuk holnap azt a koncertet ugye?-kérdeztem mosolyogva.
-Igeeennn!-kiáltottak fel majd mindannyian nevetni kezdtünk.
-Maradjunk még egy kicsit, a neheze meg van, de szórakozzunk. Annyira régen volt már így együtt a csapat. Na mit szóltok?-kérlelt minket Andres. Naná, hogy nem tudtunk neki nemet mondani meg amugysem akartunk. Beszélgetni kezdtünk, hogy vajon milyen lesz a suli és miket kell majd csinálnunk, milyenek lesznek a tanárok és az új barátok. Engem is nagyon foglalkoztatott a kérdés, hogy kik lesznek az osztálytársaim. Eszembejutott amit Franék mondtak.....ott majd újra kezdhetem, lehet tovább tudok lépni és megtalálom az igazit vagy valami ahoz hasonlót. Szeretek eljátszani a gondolataimmal és ez most sem történt másként. Elképzeltem Leont egy másik lánnyal és magamat egy fiúval. Boldog voltam, de csak akkor amikor Leoval képzeltem el magam. Tudtam, hogy ez majd változni fog, de nem éreztem még itt az idejét. A kis "piknikünk" után már épp indulni akartam haza amikor valaki utánam szólt.
-Nem jössz velem?-kérdezte a fiú.
-Mond Leon még is hova mennék veled?-kérdeztem még mindig sértődötten.
-Hát hozzánk. Nem is mondták apukádék? Ma ti esztek nálunk.-mondta és láttam, hogy nagyon élvezi amikor tikkelni kezd a szemem.
-Nekem elötte haza kell mennem átöltözni mert így nem megyek.-mutattam végig magamon.
-Elkísérlek.-lépett mellém.
-Nincs szükségem rád.-durciztam egyre jobban.
-Ne haragudj már, csak te meg tudsz nevettetni. Nem akarok rosszban lenni veled.-karolta át a vállam és egy puszit adott a homlokomra.
-Ezt a pusziszkodást is hanyagold. Kérlek ne hozd fel bennem az érzéseim, túl sokat dolgozom már így is azon, hogy elnyomjam.-toltam el magamtól és elindultam haza.
-Miért még szeretsz?-jött utánam. Tudtam, hogy nem fogom egykönnyen lerázni mert vannak ilyen napjai ezért énekelni kezdtem mire Ő is rákezdett. Azonnal elővettema fülhallgatóm és bedugtam, de Ő elvette és berakta a nadrágzsebébe.
-Add vissza.-nyúltam utána.
-Biztos vagy te abban, hogy itt akarsz túrkálni?-kérdezte pimasz vigyorral az arcán. Mérgesen fújatattam egyet és tovább mentem.
-Azt magyarázd már el nekem, hogy mik ezek a hangulatingadozások? Egyik nap utálsz utána kedves vagy aztán meg szívod a vérem.......én ebbe belefáradtam Leon.-mondtam elcsukló hangon.
-Nem tudom.-vonogatta a válát és onnantól kezdve csendben telt az út. Hazaérve felrohantam a szobámba és átöltöztem egy tengerkék szinű ruhába hozzáillő cipővel és kiegészítőkkel.  A hajamat copfba kötöttem és egy csattot tűztem bele. A füstös sminkemet leszedtem és felraktam a régi halványat. Amikor késznek éreztem magam lementem a nappaliba ahol már Leon a kabátommal a kezében várt.
-Na nyomás mert úgy látom Angiék már elmentek.-szökkentem mellé, de ekkor egy hang megállított.
-Hugi!-hallottam fentről Ty hangját. Nagyon megijedtem és azonnal rohantunk fel. Az unokabáttyam ott feküdt a földön és rángatózott.
-Leon segíts, rohama van.-mondtam kétségbeesve és odaszaladtunk mellé. Leo olyan jól kezelte a dolgot mintha minden nap epilepsziásokat mentene. Pár perc után elmúlt a veszély én pedig sírva borultam rá a mellkasára és egyszerűen nem bírtam abbahagyni. Kiskoromba láttam és már akkor megrémisztett, de most sokkal jobban féltem.
-Most már jól leszek.-suttogta és a fejemet simogatta.
-Soha többet ne ijessz meg ennyire....már azt hittem, hogy....-makogtam össze vissza és egy puszit nyomtam a homlokára.
-Violetta álj fel, levegő kell neki.-fogta meg a kezemet a fiú.
-Neked még meg sem köszöntem.-öleltem át szorosan és a puha barna hajába túrtam.
-Ez a dolgom, életeket mentek amikor csak tudok. Ha apunak nem lenne ez a munkája most én is csak álltam volna tétlenül.-mondta és csókot hintett a fejemre.
-Siessetek mert mindjárt vacsiztok.-szólalt meg Ty.
-Biztos, hogy nem hagylak itt. Megmondanád apunak, hogy mi volt?-néztem Leora.
-Persze csak vigyázz magadra te is.-engedett el és a dzsekiét felhúzva lelépett.
-Miért nem mentél vele?-kérdezte és elfeküdt az ágyán.
-Tyler te és az egészséged nekem bárminél fontosabb és eről nem nyitok vitát.-zártam le a témát és egy pohár vizet nyomtam a kezébe.
-Énekelsz?-kérdezte alig halhatóan.
-Mi?-néztem rá értetlenül.
-Énekelj valamit, akármit. Kiskorunkban amikor énekeltél mindig sikerült elaludnom vagy fordítva.-mondta és közben lehunyta a szemét.
-Hát legyen.-bújtam be mellé és amíg Ő a fejét az ölembe hajtotta elkezdtem énekelni az En Mi Mundo-t. Alig, hogy befejeztem a dalt el is aludt. A dalos füzetemet a kezembe vettem és írni kezdtem bele. Arra eszméltem fel, hogy megérkeztek Angieék. Hallottam a kopogast az ajtón majd megpillantottam mindekttőjüket.
-Minden rendben?-kédezte apa csendesen, de hiába Ty felébredt.
-Most már jobban vagyok.-mosolyodott el és a derekam átölelve magához szorított. Az érzés nagyon ismerős volt. Megpusziltam a fejét és mosolyogva felnéztem apáékra.
-Minden rendben volt hála Leonnak.
-Mariaék sajnálták, hogy nem jöttél el, de teljesen megértik.
-Leo pedig üzeni Tylernek, hogy jobbulást.-szólalt meg Angie.
-Tényleg Angie ti mikor mentek ultrahangra?-kérdeztem kicsit feldobódva.
-Hát ha minden igaz jövő hét kedd délutánján.-simogatta meg a hasát.
-Na és akkor kiderül végre a baba neme?
-Hát ha megmutatja magát.-mosolygott és ekkor apu lágy csókott hintett az ajkaira. Annyira szép párt alkotnak, szeretnék egyszer én is ilyen boldog lenni.

1.évad 15.rész Minden megváltozik

-Van egy dal amit nem rég írtam és ez nagyon fontos. Szeretném előadni.-vázoltam a helyzetet.
-Violetta ott a zongora, a tiéd a pálya.-mosolygott Pablo én pedig odaültem a hangszer elé és lenyomtam az első billentyűket közben pedig Franra néztem.

Az első nap amikor megismertelek
Különállónak éreztem magam, annyi új arc
Az első barát akit találtam
Amikor kilógtam a sorból, te mindig ott voltál nekem

Barátok a végig, sosem szakítanak, sosem támadnak hátba
Barátok megértenek, mosolyra fakasztanak, fogják a kezedet

Most már együtt állunk, sosem vagyunk egyedül
És majd fényt gyújtunk, bárhová is megyünk

Ha szükséged lesz rám egy pillanaton belül, csak szólj
Számíthatsz rám, számíthatsz rám
Egy pillanaton belül ott leszek, mert tudod
Mindig te leszel, te leszel az első

Az első alkalommal amikor énekeltem egy dalt
Megtaláltam a lábaimat, a helyes dallam a kulcs
Az első alkalommal amikor velem énekeltél
Igazi összhang volt, mintha a részem lettél volna

Barátok a végig, sosem szakítanak, sosem támadnak hátba
Barátok megértenek, mosolyra fakasztanak, fogják a kezedet

Most már együtt állunk, sosem vagyunk egyedül
És az álmok élnek, továbbra is hinni fogunk
A mi barátságunk olyan mint a zene amit szeretünk
Összetart minket bármerre is menjünk

Ha szükséged lesz rám egy pillanaton belül, csak szólj
Számíthatsz rám, számíthatsz rám
Egy pillanaton belül ott leszek, mert tudod
Mindig te leszel, te leszel az első.-fejeztem be a dalt és láttam ahogy a barátnőm szeme könnybe lábad Camilla pedig mosolyogva bólintott.
-Farncesca én nagyon sajnálok mindent és utálom ha haragszol rám. Lehet voltak rossz döntéseim, de sohasem azért, hogy megbántsalak.-néztam rá szomórúan mire azonnal odaszaladt hozzám és átölelt.
-Szeretlek Vilu.-nevette el magát.
-Rendbe, ha már így helyre állt a kis lelkiviláguk akár a próbát is folytathatjuk. Chhh katasztrófa egy banda, esküszöm.-dunnyogott Gregorio.
-Elnézést.-sütöttük le a szemünket.
-Ne bocsánatot kérjenek hanem próbáljuk el a Ser Mejor-t úgy, hogy táncolnak és nem csak vonszolják magukat a színpadon.-kelt ki magából.
-Gregorio!-szólt ra Pablo.
-Jolvan, jolvan.-ült le a székre és amíg mi felmentünk a színpadra benyomta a zenét. Egy örökkévalóságnak tűnt a próba, alig vártam már, hogy elinduljak haza és tovább írhassam a füzetembe amit elkezdtem. Csak ez nem volt olyan egyszerű, ma tovább bentfogtak minket mivel holnap után koncert. Éppen a Diegoval közös dalunkat akartuk elpróbálni amikor feltűnt egy apró bibi. Diego nem volt sehol.
-Mi az, hogy nincsen sehol?-akadt ki Gregorio.
-Nem tudom az elöbb itt állt mellettem most meg már nincs itt.-magyarázta Naty.
-Jó, nem csinálunk ebből nagy ügyet. Broduey menj fel Viluval a színpadra.-szólt neki oda Pablo.
-Pablo az az igazság, hogy én nem nagyon tudom a szöveget, van pár rész amit mindig keverek.-vakarta meg a fejét.
-Rendben akkor Maxi, nyomás.
-Igazság szerint nekem most fáj a gyomrom és.....-próbálta kihúzni magát a dologból.
-Jolvan akkor Leon könyörgöm menj fel a színpadra.-kérlelte a srácot szinte térden állva.
-Pablo...én....-nézett rá miközben próbálta kerülni a rászegeződött szemeket.
-Nem, most oda felmész és eléneklitek azt a dalt.-mutatott a színpadra mire Ő minden életkedv nélkül feljött mellém. Elindult a zene és énekelni kezdett. Minden erőmet elvesztettem és egyszerűen mozduli nem tudtam. Ahogy énekelt, az illata és a szemei a gyönyőrű barna szemei. Egy hang nem jött ki a torkomon amikor én kellett volna énekeljek.
-Sajnálom, csak.....csak......nem figyeltem oda, elkalandoztam.-túrtam bele a hajamba feszülten.
-Mi van veletek ma?-nézett körbe Pablo.
-Mindenkitől bocsánat, hogy húzom az időt, de nekem ez ma nem megy.-rohantam le a színpadról és minél elöbb ki akartam érni a levegőre. Leültem a legközelebbi padra és az arcomat kezeimbe temettem. Pár perc után egy kezet éreztem a karomon. Oldalra fordultam és megláttam Brodueyt. Elmosolyodtam és szorosan magamhoz öleltem.
-Semmi baj nem lesz Vilu.....Leon nagyon szeret téged csak most haragszik.-csitítgatott még mindig magához ölelve.
-Az apukája megmondta, hogy amikor mi nem vagyunk jóba hülyeséget csinál és csak én tudom akkor abból kihúzni.....könyörgöm Broduey legyetek mellette és ne hagyjátok, hogy valamit csináljon. Nem bírnám elviselni ha baja esne. Attól, hogy nem vagyubk együtt én borzasztóan szeretem és hiányzik, de a bármikor megpróbáljuk az rosszúl sül el.-vázoltam neki a helyzetet és a kezét szorongattam idegességemben.
-Ne aggódj vigyázunk rá, de ha Ő a fejébe vesz valamit....-vakargatta a tarkóját én meg már majdnem elsírtam magam.
-Ne engedjétek, könyörgöm......-néztem rá és kicsordult egy könnycseppem.
-Violetta szerintem menj most haza és holnap a főpróbára érkezz vissza kipihenten, a srácokkal rajta leszünk a feladaton.-nyomott egy puszit az arcomra és visszament próbálni. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, de nem nagyon sikerült. Egyszerűen nem bírtam elindulni haza csak ültem a padon és elmerültem a gondolataimban. Mégis, hogy váltam ilyenné? Eddig soha nem függtem senkitől, de most mégis és pont egy olyan embertől aki soha nem lehet az enyém......Nem bírtam elviselni a gondolatot, hogy hülyeséget csinál és baja esik. Csak oda akartam menni hozzá és olyan szorosan magamhoz ölelni mint még eddig sosem. Jobban szeretem mint a levegőt amit belélegzem. Tudtam, hogy beleőrülök a fájdalomba ha a mi történetünk véget ér, de hogy ennyire? Ahogy néztem az utcán elsétáló embereket egy ismerős alak rajzolódott ki köztük.
-Tay!!!-kiáltottam neki oda mire Ő felém kapta a fejét.
-Violetta?-jött felém.
-Tayler!!-sikítoztam és odafutva hozzá a nyakába ugrottam miközben Ő megpörgetett.
-Nem láttalak...mióta is?-nézett rám mosolyogva.
-3 éve.-nyomtam le neki egy puszit.
-Apukád írt, hogy szívesen látna már én meg nem tudtam ezt visszautasítani, mesélték, hogy ide jársz és gondoltam megleplek. Gyönyőrű lettél.-szorított magához én pedig a vállába fúrtam a fejem.
-Látom mennyire szenvedsz és aggódsz értem.-hallottam a hangját a hátam mögül.
-Leon...Ő az én.....-kezdtem volna bele, de nem hagyta, hogy befejezzem.
-Nem érdekel Violetta, utánad jöttem, azt hittem, hogy.....fogalmam sincs mit gondoltam.-túrt idegesen bezselézett hajába és visszament a Studioba.
-Ez meg ki volt?-karolta át hátulról a derekem az unokabáttyám.
-Bonyolult sztori, de a lényeg az, hogy szeretem, de nem tudom elmondani neki.-mondtam és fejem újra pulcsijába fúrtam.
-Dehogynem, neked mindig sikerült.-matatott a táskámba és kihúzta a kis dalosfüzetem.
-Emlékszel még erre?-kérdeztem és együtt lapozgatni kezdtük.
-Hogyan is felejthetném el?-nevetett fel.-Most viszont menjünk haza, ott mjad folytatjuk tovább és elmeséled a sztoridat is ami miatt ilyen szomorú vagy.
-Rendben van.-karoltunk egymásba és hazáig meg sem álltunk.....útközben sem beszéltünk csak élveztük egymás társaságát. A szobába ledobtam a cuccaim és elvetődtünk az ágyon majd hosszas beszélgetésbe kezdtünk aztán egyszer csak kopogtatni kezdett valaki.
-Vilu figyu.....-lépett be Federico majd hirtelen elnémult.
-Fede nyugi....Ő az unokabáttyám Tyler....már Leon is félre értette. Gondolom miatta jöttél.-álltam fel és odahúztam mellénk.
-Igen mert azt mondta, hogy nem küzd tovább érted sőt az egész kapcsolatért aztán otthagyott.
-Ezt komolyan nem hiszem el.....Nem is érdekel....Nekünk soha nem volt és nem is lesz olyan, hogy együtt.
-Várj mert nem csak ez történt. Alig, hogy leléptél és Leon feldúlva jött vissza megcsörrent a telefonja...a szülei voltak, hogy közöljék este vacsorázni mennek régi barátokhoz.-mesélte és kicsit kárörvendő vigyor terült el az arcán.
-Oké és nekem ehez mégis mi közöm?-kérdeztem értetlenül.
-Történetesen a régi barátok az apukád és Angie meg persze German meg is szeretnék köszönni Leon apjának és neki, hogy vígyáztak rád.
-Jézus, ez nem történhet meg. Segítened kell.-ragdtam meg a karját és segítségkérően néztem rá.
-Figyelj Violetta én imádlak, fontos vagy, de ma Maxinál alszóm, egy és kettő kimaradnék a Leonetta drámából.-kacsintott majd sűrű elnézés kérések közepette távozott.
-Tyler te ugye segítesz nekem és egész vacsoraidő alatt mellettem maradsz.-néztem kiskutyatekintettel az unokabáttyámra.
-Persze, de tudod, hogy nem csípem a szerelmidrámákat szóval kérlek igyekezz kihagyni belőle.-sóhajtott nagyot és egy barackot nyomott a fejemre.
-Te vagy a legjobb.-nyomtam egy puszit az arcára.
-Ezt addig mond amíg helyre nem rakom ezt a srácot mert az én unokahugommal senki nem bunkózik.
-Oké, oké, de én most készülődök......-próbáltam tudtára adni, hogy most menjen el.
-Már itt sem vagyok.-tette fel a kezét és Ő is elhagyta a szentélyemet. Sokat agyaltam, hogy vajon mit húzzak fel aztán bevillant az a lehetséges szituáció, hogy én kiöltözök, de Leont nem hatja meg ez az egész és egy tök átlagos ruhát húz az alaklomra. Az ciki lenne mert úgy tünne mintha neki öltöznék, de aztán meg eszembe jutott az is, hogy Ő kiöltözik, én nem és akkor azt hiszi, hogy nem is érdekel az egész. A nagy vacilálás után egy egszerű, de elgáns ruha mellett döntöttem amit illik felhúzni olyan vacsihoz ahova vendégek hivatalosak még ha az egyik személy annyira nem is kívánatos. A ruhaválsztásom egyébként egy egyszerű lila egyberuhára esett amihez hozzáillő fehér telitalpu cipőt húztam fel. Felraktam egy violinkulcsot ábrázoló nyakláncot amit annak idején Tylertő kaptam és egy izléses fehér karkötőt is a kezmre húztam. A hajamat kiengedtem és még vasalni sem vasaltam hanem hagytam, hogy göndören a vállamra omoljon. Egy nagyon halvány sminket helyeztem fel magamra és befújtam magam a kedvenc pafümömmel. Kevés idő volt vissza, hogy megérkezzenek a vendégek így lementem a nappaliba. Valami furcsa késztetést érezve leültem a zongorához és végigsimítottam billentyűin aztán mintha akaratom ellenére megindultak volna az újjaim, de az Ezer élettel ezelött című dalt kezdtem játszani. Megkockáztattam, hogy éneklek is hisz úgy sincsenek itt a vandégek még. A bejáarti ajtónak háttal ültem így arra sem lettem figyelmes, hogy valaki azaz valakik bejöttek rajta. A dal végén tapsot hallottam magam mögül így olyan gyorsan próbáltam kitekerni a gerincemet, hogy leestem a székről.
-Úristen jól vagy Violetta?-szaladt segítségemre az unokatestvérem aki abban a pillanatban trappolt le a lépcsőn.
-Persze, köszönöm csak nem vettem észre, hogy megérkeztek Leonék. Elnézést kérek.-tápászkodtam fel a földröl.
-Ugyan rá se ránts, örülök, hogy halhattam a hangodat, csodálatos.-nézett rám mosolyogva Maria (Leo anyukája). Az a mosoly....-Valami rosszat mondtam?-kérdezte kicsit zavartan miután már fél prce csak az arcát bámultam.
-Elnézést kérek csak nem tudtan nem észrevenni, hogy Leon honnan örökölte a mosolyát.-mondtam fülig pirulva majd az emlitettre pillantottam akinek semmilyen érzés nem mutatkozott az arcán, de láttam a gödröcskéit a szája szélén ami a nevetés jeleire utalt.
-Ezt még soha nem mondta senki.-mosolygott kedvesen.
-Csak jó megfigyelő vagyok ennyi az egész.-billegtem a sarkamon.-Annyira illetlen vagyok, Roberto úr még meg sem tudtam köszönni úgy igazán, hogy vígyázott rám.-léptem oda az apukához.
-Ugyan ez természetes, te vagy az első barátja a fiamnak akit tényleg kedvelek.-nézett rám kedvesen és megsimította az arcom.
-Elnézést a késésért.-jött le apa és a nénikém.
-Semmi baj, jó volt a társaság. Egyébként is meg szerettem volna kérdezni Violettát, hogy ki ez a fiatelmber mellette. Tán a barátod?-érdeklődött kedvesen Maria.
-Önök ma talán a harmadikok akik ma ezt megkérdezik és én megint egy jót nevetek rajta mert Tyler az unatestvérem. Ma érkezett meg hozzám és itt fog lakni egy ideig. Ő ténylegesen a rokonom.-emeltem ki a ténylegesen szót miközbe Leora pillantottam aki még mindig hidegen nézett rám. Helyet foglaltunk az asztalnál, a jobbomon Tyler a balomon pedig Leon ült. Azt hittem a falra mászok ettől az ülésrendtől. Meghozák a levest azt elfogyasztottuk és amig vártunk a másodikra a szülők beszélgettek mi meg jógyerekek módjára csendben halgattuk őket.
-Gyerekek vacsora után nem lenne kedvetek valamit énekelni így hárman?-kérdezte apa nekem pedig félrement a narancslé miközben belekortyoltam. Na itt hosszú köhögésbe kezdtem aztán amikor jobban lettem felvettem egy mosolyot és így szóltam.
-Hát ha a fiúknak is van hozzá kedve.-néztem az említettekre.
-Nekem van.-bólogatott Tyler.
-Én igazság szerint pihentetem a torkom mert nincs valami jól és holnap van a főpróba és holnap után pedig koncert.-magyarázta ki magátt a Vargas srác igen ügyesen. Elismerő pillantást vetettem rá majd nekiláttam a husopitémenek amit időközben meghozott Olga. Már csak a desszert volt hátra, de én annyira feszengve éreztem magam ezért kimentem a konyhába azzal az ürüggyel, hogy segítek behozni a sütiket. A konyhában természetesen nem volt ott a kedvenc és egyetlen házvezetőnönk így kitombolhattam magam. Idegesen mászkálni kezdtem majd olyat tettem amin én is meglepődtem, de belevertem egy óriásit a falba, de akkor valaki megfogta a kezemet.
-Miért csináltad ezt?-kérdezte suttogva nekem pedig úgy kezdett verni a szívem mint egy kismadárnak amikor megfogják.
-Mit csinálsz itt?-kérdeztem, de nem fordultam felé.
-A mosdóba igyekszek.
-Hát az nem erre fele van.-furdultam felé feldúltan és belenéztem mogyoróbarna szemeibe.
-Nagyon jól tudom. Bocsánatot akartam kérni.
-Még is miért?-tettem a hülyét.
-Te is tudod.......miért nem mondtad el?
-Őszintén hagytad? Bár most már nem is igazán érdekel, de gondolom téged sem. Ahogy hallottam nem akarsz tovább küzdeni a kapcsolatunkért. Ne aggódj már én sem szóval azt kérem tőled, hogy különösebbképp ne keressük egymást és maximum órákon beszéljünk. Ez lesz a legjobb mindkettőnknek.
-Komolyan ezt akarod?-kérdezte tekintetét az enyémbe fúrva. Nehéz volt erősnek maradnom mert konkrétan a falnak támaszkodtam és Ő annyira közel állt hozzám amennyire csak lehetett.
-Pont annyira mint te.-szóltam szárazon és nagy erőfeszítések áran eltoltam magamtól majd egy tálca sütivel vonultam vissza az asztalhoz.
-Olga merre van?-érdeklődött Angie.
-Nem tudom, de ha már úgy is kint voltam behoztam a desszertet. Egy kis cetlit hagytam Olginak, hogy nyugodtan menjen haza.-erőltettem magamra egy mosolyt és leültem az asztalhoz. A finomsághoz nem nyúltam hozzá mert az étvágyam a konyhai akció után teljesen elment meg amúgy sem volt jó napom.
-Kicsim mi a baj? Ez a kedvenced és hozzá sem nyúlsz?-kédezte apu.
-Nem vagyok már éhes.-zártam le a témát és megvártam amíg mindenki befejezi a vacsorát.
-Akkor nyomás énekelni.-tapsolt egyet a megmentőm mire mindannyian kicsődültünk a nappaliba. A "fiúmmal" leültünk a zongorához ami elé már mindenki be volt állva.
-Na és melyik lesz a választott ének?-kérdezte Maria. Egy pillanatig gondolkoztam majd a társam fülébe súgtam valamit Ő pedig játszani kezdett. A Soy mi meyorra esett a választásom amit már egészen kicsi korom óta nem énekeltem és Tyleren kívűl még senki nem hallotta legalábbis tőlem. Láttam ahogy apa szeme csillog, de nem sírta el magát. Nem is ez volt a lényeg hanem valami egészen más ami már készült kibukni belőlem. A mellettem ülő emeber jól tudta mi az. A zene közepénél felálltam és úgy énekeltem tovább.

A dal végén mindenki megtapsolt minket mivel nem csak nekem hanem a partneremnek is igazán jó hangja van.
-Mikor írtad ezt a dalt?-kérdezte Roberto úr.
-Igazság szerint ezt a dalt anyukám írta vagyis az egyik részét én pedig a másikat Kiskoromba, de nem éreztem teljsenek az én részemet és akkor Tyler elővett egy ki lapot és felém nyújtotta. Összeraktam a sorokat és így született meg a dal. Azért választottam most ezt mert ma van anyukám halálának évfordulója csak úgy látszik eről senki nem akart igazán tudomást venni.-néztem dühösen apára és a nénikémre.
-Vilu mi csak nem akartunk felzaklatni. Azt gondoltuk, hogy.....
-Még is mit? Soha nem felejtem el ezt a dátumot.-vágtam a szavába dühösen és a kabátomat felkapva kiviharzottam a házból. Az utcát csak a lámpafények világították meg. Olyan 9 óra tájt járhatott az idő ami annyit jelentett, hogy az idő is igen hűvős volt. Nem akartam tudomást venni a világról így csak elindultam és fogalmam sem volt merre, egyszerűen vittek a lábaim és csak akkor kaptam észbe amikor a temető kapujában álltam. Bementem és egyenesen anyu sírjához vezetett az utam. Letérdeltem és az ujjaimat végighúztam a kőbe garvírozott nevén. Őt is Marianak hívták mint Leon anyukáját. Egyszer csak valaki kezét éreztem a vállamon, de anélkül, hogy hátrafordultam volna tudtam ki az. Felpattantam a földröl és szorosan Leon karjaiba bújtam a fejem bedig izmos mellkasába fúrtam.
-Ne magad hibáztasd.-mintha olvasott volna gondolataimba mert tényleg így van.
-Ha az nap nem megyek át a barátnőmhöz lehet még ma is élne.-néztem rá és a szemeimbe könnyek csillogtak.
-Nem tudom pontosan mi történt, de lehettél vagy 6 éves. Honnan tudhattad volna, hogy anyukád nincs jól és, hogy agyvérzést fog kapni?
-Elég idős voltam ahoz, hogy ha rátalálok időben akkor szólok apának. Anyu Telefonján mindig a gyorshívón volt. Ráadásul amikor átmentem a szomszédba a kislányhoz elötte jól összekaptam vele és nem volt teljesen  szent a béke amikor elmentem otthonró, de Ő azért egy puszival köszönt el tőlem.-meséltem és azon kaptam magam, hogy Leon kezét szorongatom és nem is nagyon akarom elengedni.
-Violetta, kérlek ne okold magad mert most bármennyire is magasról tennünk kéne egymásra nekem nem megy.....egszerűen nem bírom elviselni ha szomorúnak látlak.-tűrt egy kósza tincset a fülem mögé én pedig halványan elmosolyodtam.
-Köszönöm!-suttogtam és gyengéden megpusziltam az arcát. A karomnál fogva szorosan magához húzott oly annyira, hogy a fülemen és a nyakamon éreztem a lélegzetvétel.
-Mindig te voltál a legfontosabb ember számomra amióta csak megismertelek. Ahogy ezt kimomdta újabb személyel bővült a társaságunk.
-Törpe csak, hogy itt vagy.-ölelt át szorosan az unokabáttyám.
-Ne aggódj, jól vagyok csak ki kellett ide jönnöm.-simogattam az arcát kedvesen aztán rájöttem, hogy valaki igazán figyel minket.
-Mégegyszer nagyon köszönöm.-fordultam a fiú felé akinek már újra közömbösség ült az arcán, de a szemében láttam felvillanni a haragot és a csalódötságot.
-Aha, na én léptem.-jelentette ki és azzal ott is hagyott minket. Mire hazasétáltunk a vendégeinknek már nyoma sem volt. Láttam a családomon mennyire dühös amiért ilyet tettem viszont Angie szemében meg persze apáéban is láttam, hogy mennyire szégyellik magukat ezért nem is nyaggattak. Feltrappoltam a szobámba és miután belebújtam a pizsimbe begubóztam a paplanom alá és ott gondolkoztam. Tudtam, hogy Leoval már minden el van cseszve pláne, hogy nem válaszoltam semmit arra amit utoljára a fülembe súgott. Addig kattogtam míg végül elnyomott az álom és reggel finom kakaó illatra ébredtem.
-Nem tudom ki vagy, de köszönöm.-motyogtam a paplan alatt majd amikor kikukucskáltam alóla Tyler mosolygós arcát pillantottam meg.
-Nem akarlak zavarni, de gondoltam most már felkeltelek mert egy óra múlva próbád van. Jut eszembe ezt apukád küldi.-emelt fel az ágy mellől egy óriási fehérrózsacsokrot amiben egy kis kártya is díszelgett.
-Ha azt hiszi, hogy ezzel meg tud hatni hát nagyon téved.-mondtam mérgesen.
-Ha nem hat meg akkor vágd földhöz.-nézett rám és bár nem mosolygott, de láttam, hogy a nevetőráncai összefutnak.
-Jó a rózsák szépek, de ennyivel semmi sincs elintézve.-mondtam és az ölébe nyomva a csokrot a szekrényemhez sétáltam. Gond nélkül kezdtem kipakolászni a ruhámat és átöltözni. Nem is foglalkoztam vele, hogy Ty is bent van a szobába mivel kisebb korunkba is egymás mellett öltöztünk. Elfelejtettem, hogy azóta kamaszodtunk és pár dolog változott. Mire végeztem az uncsitesóm a füléig piros volt ami hatására én is elpirultam.
-Nagyon...khhhmmm......csinos vagy.-köszörülgette a torkát. Ma valami új stílust választottam. Semmiképp nem Violettás volt. Egy fekete bőrnacit, fekete pánt nélküli felsőt, ugyan ilyen színű bőrdzsekit húztam fel. Kiegészítőnek egy felső vámpírfogsort ábrázoló nyakláncot, fekete "madár toll" fülbevaló és egy köves karkötő volt. Cipőnek pedig egy szegecses bakancsot választottam.

Honnan vannak ilyen ruháim? Szeretek olyan ruhákat vásárolni amiket lehet soha nem húznék fel, de tetszenek, látok bennük valami vadat.
-Köszönöm, ne haragudj, hogy így elötted csak tudod régen is így volt és megszoktam.-mentegetőztem mire Ő csak legyintett egyet és egy puszit nyomva a homlokomra magához ölelt.
-Siess próbára, délután lesz egy meglepi hírem.-nevetett én pedig egy puszival elköszöntem tőle és lementem reggelizni. Aki az asztalnál ült abba hagyta az evést, meg állta az étel a szájában vagy a pirítos a kezében.
-Jó reggelt.-köszöntöttem őket és helyet foglaltam Fede mellett aki valószinűleg nemrég érhetett haza.
-Kicsim ez nem te vagy.-szólalt meg elösszőr apa.
-Szükségem van a változásra, a viselkedésem nem fog változni és nem tervezek elzülleni sem, de vannak dolgok amiket nem nyelek már le könnyen, már nem vagyok a kicsi, törékeny Violetta.-mondtam, de inkább csak magamat győzködtem. Ugyan az a sugárzó, mosolygos Violetta vagyok akinek gondolnak, de azért egy-két dolog megváltozott bennem. Például az, hogy ha meglátom Leont mindig eszembe fog jutni az illata, érintése, ölelése és természetesen a csókja.  Az a csók amibe ha belegondolok az egész testem beleremeg, most is így történt. Az asztalnál pírbe borult az arcom és furcsa bizsergést éreztem a testemben amire Angie figyelt fel elösszőr. Elnézést kérve elindultam a suliba egy sütivel a kezembe. Mire elmajszoltam Federico is utolért.
-Mi történt az asztalnál? Már megint Leon jutott az eszedbe?-kérdezte mire határozottan szembe fordultam vele.
-Ne hozd fel őt, oké?-néztem rá szigorúan.
-Mi van veled? Mostanaban mindenre ami hozzá kapcsolódik érzékenyen reagálsz. Tudom, hogy fájó pont, de nem kéne így megváltoznod.-mutatott rám.
-A hajam ugyan úgy ki van vasalva hogy általában szokott lenni és nem prosti ruhában járkálok.-szaladt ki a számon a prosti szó és azonnal a szám elé kaptam a kezemet. Soha nem beszéltem még úgy csúnyán. Maximum annyi csúszhatott ki, hogy a fenébe. Valami tényleg megváltozott. Kicsit bántam, de kiváncsi voltam mit tudok kihozni magamból. Kicsit szomorúan néztem Fedére aki csak magához húzott és átölelve a fülembe suttogott.
-Nem érdekel, hogy ilyen vagy. Te mindig az én törékeny hugom maradsz Violetta. Én itt vagyok neked.-a vállába fúrva fejem elmosolyodtam és megpusziltam.
-Köszönöm.-karoltam át és így mentünk be a Studioba.

1.évad 14.rész Wonderwall

Azonnal oldalrakaptam a fejem és megpillantottam Fedet. Annyira megkönyebbültem és olyan boldog voltam, hogy azonnal a nyakába ugrottam és agyon puszilgattam.
-Hé Vilu, nyugi.-mosolygott rám kedvesen és amikor meg akart csókolni elhúzódtam.
-Srácok most tisztázzunk valamit. Én nagyon szeretlek Federico, de soha nem foglak úgy mint Leot. Leon te egy csodás srác vagy, de minket állandóan szétszakít valami és nem akarok tovább szenvedni ezért jobb ha nem erőltetjük. Legyen az, hogy továbbra is barátok maradunk veled Fedevel pedig olyanok mint a testvérek. Nem akarom, hogy balhék legyenek.
-Violetta azt tudnod kell, hogy ha bármi lenne Leoval nem zavarna mert a legjobb barátom te pedig a "kishugom" és így támogatlak titeket. Haver te meg ne haragudj, hogy rámásztam, de különleges lány. Még ha azt is mondja hagyd, harcolj érte. Nem éri meg elveszíteni.-mondta Fede.
-Köszi tesó, észben tartom.-kacsintott majd mosolyogva rám nézett.
-Akkor azthiszem Leo te már le is mehetsz meg te is Federico én pedig aludnék egyet.
-Én még maradok mert ez kicsit furcsa, hogy Ricardo csak úgy elengedte őt és félek, hogy téged akar bántani. Ne aggódj addig megtanulok továbblépni.-mutatta fel a könyvet nevetve mire én is halványan elmosolyodtam és elfeküdtem az ágyban a takarót magamra húzva. Egy ideig mocorogtam majd meghallottam ahogy Leon elkezd énekelni. Tudtam miért csinálja és én hamar el is lazultam utána pedig elaludtam. Már megint megnyugtatott és ezzel az őrületbe tud kergetni. Nem tudom mennyi lehetett az idő amikor felkeltem, de Ő még mindig ott ült abba a fotelba és azt a hülye könyvet Olvasta, de ahogy elnéztem már egy ideje ugyan azt az oldalt nézi.
Hol tartasz?-ültem fel és mosolyogva fürkésztem.
-Mármint miben?-nézett rám értetlenül.
-Tudod a köny. Már egy ideje figyellek és még mindig ugyan azt az oldalt bámulod.
-Ja hát igen, most már majdnem a végén vagyok csak közben elgondolkoztam.-csukta össze a könyvet.
-Na és min? Azon, hogy mit csináljunk ha az exel jóban maradtunk?-nyitottam ki a könyvet amit olvasott és elolvastam a fejezet címét.
-Ja nem. Azon, hogy túl nagy a csend. Ezt úgy nevezik, hogy a vihar elötti csend. Valami készül és én félek, hogy te leszel az áldozat.-mondta aggódva én nekem pedig azonnal fülig ért a szám.
-Ezek szerint féltesz?-kérdeztem a szemöldököm felvonva.
-Nagyon jó észrevétel. Violetta majd belebolondulok ebbe az egészbe. Minden pillanatban csak arra tudok gondolni, hogy az az izé idejön és.....-kezdette bele, de én megpusziltam az arcát amivel elcsitítottam.
-Köszönöm!
-Mégis mit?-kérdezte furcsán.
-Azt, hogy itt vagy velem és vigyázol rám. Nekem ez sokat jelent.-öleltem őt át aztán megint nyílt az ajtó.
-Halihó csajszi.-lépett be Fran, Cami, Andres, és Maxi.
-Nahát sracok ti itt?-kérdeztem boldogan és mindenkit köszöntöttem.
-Hallottuk mi történt és kötelességünknek éreztük, hogy eljöjjünk.-mondta Maxi.
-Én viszont nem tartom ezt jó ötletnek. Így ti is veszélyben lehettek és félek nem tudok mindenkit megvédeni.-jelentette ki Leo.
-Leon ez nem a te feladatod hanem apukádé. Kérlek lazíts egy kicsit.-kértem őt erre Ő megenyhüvle bólintott.
-Rendben, de akkor sem hagylak itt titeket.-mutatott ránk.
-Oké akkor mindannyian nyomás le a nappaliba én meg közben hozok egy kis rágcsálni valót.-tapsoltam kettőt és minannyian elindultunk le. Én bementem a konyhába és egy nagy tálcán gondosan összerendeztem a csokiskekszeket meg a narancslevet és kivittem a többieknek.
-Violetta be kell mennem a rendőrségre Federicoval, de ne aggódj nem lesz baj.-jött oda apa és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Siettek vissza?-kérdeztem aggódva.
-Vilu ígérem, hogy pár óra és jövünk.-ölelt át Fede.
-Rendben, de egy óra múlva sötétedik.-pusziltam meg őket.
-Tudjuk, ne aggódj, sietünk.-köszöntek el és már ott sem voltak. Kétségbeesve ültem le a kanapére Leon és Camilla közé.
-Nem kell félned épségben itthon lesznek.-ölelt át barátnőm.
-Remélem igazatok van.-mosolyodtam el halványan.
-Violetta szeretném ha ezt magadnál tartanád.-nyújtott át egy paprikasprayt.-Ugyan én itt leszek még, de jobb az elővigyázatosság.-jegyezte meg.
-Persze, de azthiszem a fia túl sok mindennek van kitéve. Félek, hogy valami baja lesz.-néztem Leonra aki az ölembe hajtva a fejét aludt.
-Jajj ne haragudj, hogy így zavar csak hát szeret téged.-menetegetőzött.
-Jajj nem, egyáltalánnem zavar sőt megnyugtat hogy itt van csak annyira próbál óvni, hogy ebbe Ő is sérülhet.-magyaráztam el a helyzetet miközben az alvó fiú hajába túrtam.
-Én hiába mondom neki, hogy menjen haza sőt most bárki mondhatna neki bármit, de ha rólad van szó akkor mintha csak a falnak beszélne az ember és egyenesen belesétálna tűzbe csak aztán ott vagy te, megfogod a kezét és olyankor sikerül visszahozni a valóságba. Violetta te jelented neki a mindendséget.-vázolta dolgokat én meg már fülig vörösödtem. Ő mosolygva leült tőlünk a távolba egy székre és onnan fürkészet minket tovább, de annyivel megkönnyítette a dolgok, hogy egy könyvet kezdett el olvasni.
-Srácok most mégis mi a fenét csináljak?-néztem rájuk kétségbe esve.
-Szerintem nyugodj le, igyál egy kicsit meg egyél.-nyugtatgatott Francesca.
-Igaza van Frannak ilyenkor az a legjobb ha kicsit megpróbálsz ellazulni.-mosolygott kedvesen Maxi.
-Srácok erre szerintem az lenne a legjobb ha énekelnénk egyet.-lelkesedett fel Andres.
-Andi ez nem rossz ötlet, de mint látod mozdulni nem tudok.-mutattam az ölembe heverő srácra.
-Neked elég csak énekelni.-nevetett fel és belekezdett a Ser Mejor-ba a srácok pedig folytatták és felálltak táncolni így hát mit volt mit tenni én is elkezdtem velük énekelni. Kicsit újra felszabadultam és sokat nevettem ahogy ők tánc közben bohóckodtak nekem.
-Rendben ez jó volt, de most halljunk téged. Énekelj valamit Vilu.-kérte Maxi én pedig elkezdtem gondolkozni.
-Rendben, van egy dal, de nem nevethettek ki érte.-emeltem a fel az ujjam.
-Nem fogunk.-kántálták egyszerre. Én egy bólintással nyugtáztam majd ránéztem az ölelmbe fekvő fiúra és elkezdtem énekelni.

Nem tud elfelejteni a szívem
Ezek a szomorú szemek
Álmodoznak a szerelmemről

Hagytam, hogy nyerjen egy illúzió
És elvesztettem a nyomod
És most tudom, hogy ő
Minden, amit kerestem
És most itt vagy
Kereslek újra és többé nem
Mész el

Talán már elmondtam, hogy láttalak
Én mindig imádtalak
És soha ne felejtsd el
Az életem egy sivatag
És szomjan halok
És hadd mondjam el azt is, hogy
Csak veled tudok lélegezni

Nem világítanak a csillagok
És nem süt a nap
És nagyon magányos vagyok itt
Nem tudom hol vagy
Kérlek had mondjam el

Sok pillanatot szerettem
Érzem a simogatásod
És az illatod a bőrömön
Minden éjjel megölelsz engem
Hatással vannak rám a csókjaid
És ezerszer megsimogatsz
És elvitt az őrület
És most itt vagy
Kereslek újra és többé nem
Mész el


Talán már elmondtam, hogy láttalak
Én mindig imádtalak
És soha ne felejtsd el
Az életem egy sivatag
És szomjan halok

Nem világítanak a csillagok
És nem süt a nap
És nagyon magányos vagyok itt
Nem tudom hol vagy
Kérlek hagy mondjam el.-énekeltem el és közben vagy húszor megsimogattam Leon fejét.

Hatalmas taps követte az énekemet én pedig hamar elpirultam.
-Violetta ez csodálatos és rémes egyszerre.-jelentette ki Camilla és Fran mire én nagyon megilyedtem.
-Mi rossz benne?-kérdeztem szomorúan.
-Semmmi, a dal tökéletes, de a lányok a dal üzenetére gondolnak. Szerelmes vagy, vágysz arra a szerelemre és ezt az öledben fekvő fiú tudja csak megadni.-vázolta a helyzetet Andres.
-Nem, felejtsétek el. Leon és én már csak a múlt.-ahogy ezt kimondtam Leo nyöszörögni és mozgolódni kezdett az ölemben és sorosan átölelte a derekam.

Teljesen megvoltam zavarodva ezért felhuppantam a heverőröla mire Ő is felriadt.
-Mi történt?-nézett körbe álmosan, de én már nem tudtam válaszolni. Odavittem neki a kabátját és az ölébe raktam.
-Nekem ez így nem megy. Menj el kérlek mert már nincs köztünk semmi ezért már semmi közünk egymáshoz. Tudom én jöttem azzal, hogy legyünk barátom meg mimden, de nekem nem megy ez a barátosdi. Nagyon szeretlek és fontos vagy, de nekünk ez soha nem ment ezért jobb ha most elmész.-ejtettem ki a nehéz szavakat.
-Pont te raksz ki? Én megbocsájtottam, hogy Federicoval csókolóztál te pedig most elküldesz a semmiért? Nem ismerlek Violetta Castillo.-mondta dühösen és elviharzott a házból.
-Te és Fede? Vilu te tudtad, hogy én mit érzek. Leonnál is tudtad. Én sem ismerlek.-kapta fel a dzsekié és Ő is elment.
-De Fran.-túrtam bele idegesen a hajamba és felviharzottam a szobámba. 2perc múlva már mindannyian fent tornyosultak a szobámba. Láttam Cami aggódó, de dühös tekintetét és a fiúkét akik nem nagyon értettek semmit. Elösszőr sorjában elmagyaráztam a fiúknak mindent utána pedig közösen megbeszéltük, hogy Leon és én is totál bekattantunk és, hogy Francesca soha nem fog megbocsájtani nekem.
-Vilu mi most megyünk mert holnap próba és 2 nap múlva koncert.-szólalt meg Camilla.
-Rendben, én is megyek holnap ha minden igaz.-erőltettem magamra egy mosolyt majd kikísértem őket. Ahogy elmentek én nem bírtam tovább és kitört belőlelm a sírás. Nekidőltem az ajtónak és végigcsúszva rajta leültem a földre és csak sírtam.
-Kicsikém mi történt?-rohant ki Olga fejvesztev a konyhából, de én csak megráztam a fejemet és felállva átöleltem.-Jaj szívem nyugodj meg, sütök neked bármit csak mosolyogj már végre egy kicsit.-törölgette le a könnyeim.
-Jobban leszek majd......-mondtam lehajtott fejjel és felmentem a szobámba. Már sötét volt így elmentem lezuhanyozni, felhúztam a pizsim és bebújtam az ágyba. Gondoltam majd reggel beszélek apuékkal addig is megpróbálok elaludni. Ez csak egy hülye terv volt. Az ágyamba forgolódtam, a lámpa fénye bevilágított az utcáról én meg még zaklatottabb lettem. Elöntött a szörnyű lelkiismeretfurdalás és rájöttem, hogy én itthon sajnálom magam amikor ki tudja Fran vagy Leon milyen állapotban van. Jó a Leonos dolgon nem tudtam változtatni, de Francesca miatt teljesen kivoltam. Idegességemben lerugdostam magamról a takarót és a kislámpám felkapcsolva odamentem a szintetizátoromhoz. Eszembejutott egy dallam és hozzá pár sor ezért azonnal játszani kezdtem.

Az első nap amikor megismertelek
Különállónak éreztem magam, annyi új arc
Az első barát akit találtam
Amikor kilógtam a sorból, te mindig ott voltál nekem.-énekeltem és teljesen megteltem adrenalinnal. Csak arra tudtam gondolni, hogy ha ezt a dalt befejezem akkor megmutatom Frannak mert ezt neki szánom. Így elmondhatom neki azt, hogy mennyire fontos és ez mindig is így lesz. Gyorsan lefirkantottam a sorokat és visszabújtam az ágyba. Azt hittem, hogy ezek után el tudok aludni, de hát tévedtem. 6 óra fele lebotorkáltam a konyhába és tejeskávémba meredve próbáltam összeszedni magam. Kivettem a hütőből egy dobozos narancslevet ami jó hideg volt és a szeme alá nyomtam, hogy eltüntessem a táskáimat. Hát nagyjából sikerült is, de amikor fel akartam állni e tejeskávé az ölembe borult. Hirtelen hátraugrottam ezért széttört a pohár. Az egész ház 2 perc alatt ott volt.
-Kicsikém mi történt?-jött oda apa.
-Ne haragudjatok, hogy felébresztettelek titeket csak kiborult a tejeskávém. Amúgy mi volt tegnap a rendőrségen?-tértem rá a fontosabb dologra.
-Azonosítottuk Ricardot és le fogják csukni. 2 nap múlva lesz a tárgyalás, délután.-símogatta meg az arcom, de én azonnal lesápadtam.
-Akkor lesz a koncert.-huppantam vissza a székre aminek hatására a fehér szoknyám hátulja is foltos lett.
-Pedig Federiconak is jönnie kell.-vakargatta a tarkóját.
-Miben szerepelsz?-kérdeztem azonnal Federicot.
-Hát az Es Mi Pasion-ba meg a közösbe a Ser Mejor-ba.-mondta és elgondolkozott.-Amúgy nem úgy volt, hogy 2 hét múlva lesz a koncert?-kérdezte furcsalva.
-De, de a srácok tegnap este mondták, hogy valami miatt megváltoztak az események.-mondtam elgondolkozva.
-Mégis mi miatt?-nézett rám értetlenül.
-Nem tudom. Azt csak koncert után tudjuk meg.-legyintettem és felmentem, hogy szoknyát cseréljek. A fehéret átváltotta a kék szoknyám amihez a fehér topánom húztam. Visszasiettem a nappaliba, hogy még indulás elött beszéljek Federicoval.
-Fede figyu....akkor most köztünk minden oké?-kérdeztem kicsit félve.
-Naná, mi újra tesók vagyunk és én egy időre lehuzom magam.-kacsintott mosolyogva.
-Az tök jó, szerintem én is meghúzom magam most.-húztam el a számat.
-Történt valami?-nézett rám és fürkészve figyelte az arcomat.
-Hát tegnap összevesztem Leoval és ezáltal Fran megtudta, hogy mi.....tudod....na és most gáz van.-hajtottam le a fejem.
-Majd én beszélek vele és akkor minden rendben lesz.-puszilta meg a homlokom és átkarolva a vállam elindultunk a suliba. Ahogy róttuk a macskaköves utcát eszembe jutott néhány új sor a dalomhoz.

Barátok a végig, sosem szakítanak, sosem támadnak hátba
Barátok megértenek, mosolyra fakasztanak, fogják a kezedet

Most már együtt állunk, sosem vagyunk egyedül
És majd fényt gyújtunk, bárhová is megyünk

Ha szükséged lesz rám egy pillanaton belül, csak szólj
Számíthatsz rám, számíthatsz rám
Egy pillanaton belül ott leszek, mert tudod
Mindig te leszel, te leszel az első.-dúdoltam magamban és kezdett az egész egyre jobban összeállni. A Studio ajtaján beérve álltam Fran megvető pillantását és Leonét aki csak úgy forrt a dühtől. Olyan bűntudatom volt mindkettőjük miatt ami talán még soha. Fede egyből ellépett melőlem és elindult Francesca felé én pedig ott álltam egyedül. Nem mertem senki szemébe sem nézni.
-Na mi az Viluka? Rájöttek, hogy milyen kis jelentéktelen a fényed és lassan csak eltűnsz az univerzumba. Csak sodrodsz egy ideig végül benyel a fekete lyuk és aztán BUMMM!-mondta és a végén hirtelen felemelte hangját én meg összehúztam magam.
-Ludmilla, kérlek, nincs most kedvem hozzád.-mondtam kikészülve.
-Jajj Ludmilla kérlek, istenem Violetta ne mártírkodj itt.-kezdett őrületes módon nyávogni.
-Ludmilla ezt fejezd be! Én szeretlek, de ne bántsd Violettát, Ő a barátom és kiállok mellette.-lépett oda Andres én pedig hálásan pillantottam rá.
-Andi mellettem mikor fogsz így kiállni?-nézett rá megszeppenve.
-Akkor amikor megtanulod, hogy ki a barát és ki az ellenség mert Vilu suha nem ártott neked. Elegem van ezekből a kitöréseidből. Régen nem ilyen voltál. Én szeretlek, de nem bírom ezt sokáig és ezek a dolgaid miatt fogsz elveszíteni.-vázolta a helyzetet és csalódottan elment Ludmilla pedig szomórúan nézett maga elé és talán átgondolta a dolgokat. A fejét felszegezve fordított nekem hátat és indult el a nagyterembe. Én pedig az ének terembe vettem az irányt. Szerettem volna magam lenni, a gondolataimmal és érzéseimmel. A füzetemet elővéve elkezdtem a dalomhoz hozzáirni a sorokat amik eszembe jutottak útközben. Javítgattam, javítgattam aztán 2 óra múlva teljesen késznek éreztem. A naplómat előkotortam a táskám aljáról és kivettem a Leonról készített rajzot. A lap tetejére azt írtam fel, hogy You're my WONDERWALL. Kidíszítettem a mondatot, mindenféle színt csempésztem bele. Annyira belemerültem az egészbe, észre sem vettem azt, hogy valaki áll mögöttem.
-Te vagy a csodafalam?-értelmezte a kis mondatot amit a papírra vetettem.
-Igen.-néztem hátra Pablora lesütött szemekkel.
-Ez talán egy új dal címe lesz?-kérdezte miközben egy kicsit elmosolyodott.
-Ebbe még nem gomdoltam bele.-néztem rá felcsillant szemekkel.
-Hát pedig ha ilyen "múzsád" van.-rajzolt idézőjeletek a levegőben.
-Te tudod mi az a csodafal? Mármint érted a lényegét?-néztem rá elképedve.
-Persze, hogy tudom.-ült le mellém.-Egy olyan személy akit nem tudsz kiverni a fejedből, mindig csak rá gondolsz és Ő a te múzsád ha úgy vesszük.-mondta el az elképzeléseit.
-Pontosan. Amikor egyszerűen nem tudod megmagyarázni, hogy miért, de szereted azt az embert és minden egyes pillantaban belefészkeli magát a fejedbe.
-Jelen esetben neked Leon az ha jól látom.-bökött a lapom felé.
-Pablo, nem értelek. Ha szeretted Angiet miért nem küzdöttél érte?-csaptam bele a közepébe.
-Violetta szerintem ezt nem veled kell megbeszélnem.-készült menni, de én visszahúztam.
-Nem, én tudni szeretném.-kérleltem őt mire sohajtva bólintott.
-Imádtam Angiet sőt még most is erős érzelmeket táplálok iránta, de ha a másik félnek elhalványulnak ezek a dolgok akkor ezt nem lehet erőltetni. Ő apukádba lett szerelmes és én ez ellen nem tudtam mit tenni. Hiába akartam menteni a mentehtőt Ő már mindig ott állt köztünk és szép lassan elszakadtunk egymástól. Persze jó barátok maradtunk, de már soha nem lesz semmi a régi.-mesélte el a dolgokat én pedig eltöprengtem.
-És mi van ha egy pár közé nem egy másik szerelem áll hanem úgy minden más. Féltékenység, távolság és minden más apró dolog, de leginkább a félelem.
-Félelem?-kérdezte kíváncsian.
-Igen, amikor nagyon szeret valakit és elkezdődik a kapcsolat, de félsz, hogy te elronatsz valamit vagy a másik fél  annyira megbánt, hogy abba belehasad a szíved is ezért inkább kifogásokat keresve menekülsz előlel, de nélküle sem bírod. Tehát szeretnél vele lenni meg nem is mert félsz a csalódástól.
-Violetta a szerelmeben mindig lesz csalódás, sírás, fájdalom, de tud szép is lenni. Az elején minden kapcsolat szenvedéssel jár, de nem szabad mindig eldobni mert akkor sosem kezdődik el semmi igazán és ha ez az ember tényleg attól fél, hogy csalódik vagy elvesztí a párjat akkor azonnal kezdjen el teperni, hogy visszaszerezze mert lehet Ő neki az igazi.-kacsintott és visszaadta a rajzomat én pedig szorgosan elkezdem írni a dalos füzetembe. Alig fél óra múlva bekopogott Beto, hogy ideje megjelenjek a próbán mert most már rám is szükség van. Átmentem a nagyterembe és egy kis figylemet kértem.
-Szeretnék mutatni egy dalt..............

1.évad 13.rész Az univerzum összekuszál mindent

Angie ott állt a lovarda kapujában és könnyes szemmel figyelt. Leszálltam a lóról és csak figyeltem, de már az én könnycsatornáim is kezdtek működésbe lépni. Minho elém állt és megpróbálta elkapni a tekintetem.
-Hé, Vilu.-fogta meg az állam.-Nem adhatod most fel. Beszélj vele, még nincs minden veszve. Szeret téged, Ő a nagynénéd.-mondta és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Köszönöm.-öleltem őt át és egy pillanatra sikerült megnyugodnom. Amikor elindult bevinni a lovakat a boxukba én is kipróbáltam azt amit Fede szokott mondani. Egyik lábat a másik után aztán már ott is vagy. Hát nekem ez a pár lépés kínzó és lassú volt.
-Szia.-köszöntem halkan a földet fürkészve.
-Szia Vilu. Szeretnél velem beszélni?-kérdezte és kezével az én kezem irányába nyúlt, de én azt a hátam mögött összekulcsoltam.
-Őszintén miről kéne beszélnünk? Arról, hogy gyereket vársz vagy arról, hogy csak úgy le léptél és még aput is magaddal akartad vinni?-kérdeztem miközben már nem bírtam visszatartani a könnyket.
-Vilu én tényleg sajnálom! Nem akartam ezt az egészet és hazajöttem azért mert egyszerűen nem tudok azzal a tudattal élni, hogy hallani sem akarsz rólam.
-Angie én nap mint nap csak arra vártam, hogy felhívj vagy üzenj, hogy sajnálod és igyekszel haza addig tarsak ki.
-Én akartam, de apád szerint nem akkor volt ott az ideje.-mentegetőzött.
-Azt csak is neked kell tudnod, hogy minek mikor van itt az ideje és csak te érezheted itt bent.-mutattam a szívére.-Ezt jól jegyezd meg.-mondtam és otthagytam. Egyszerűen nem tudtam neki mit mondani és nem éreztem, hogy most lenne itt az ideje ezt az egészet megbeszélni. Az utcán sétálva láttam a boldog családokat ahogy játszanak a gyerekeikkel a játszótéren vagy fagyiznak esetleg csak beszélgetnek a parkban, de jól érzik magukat. Nekem miért nem lehet ilyen életem? Anyukám meghalt a nagynéném meg minden kérdezés nélkül lelép aztán visszaállít, hogy sajnálja. Én is sajnálom, de nem tudok még megbocsájtani. A ház ajtaján belépve Federicot pillantottam meg aki a kanapé szélén ülve sírt.
-Violetta.-pillantott meg és elkezdte a könnyeit törölgetni.
-Mi a baj?-ültem oda hozzá és szorosan átöleltem maj mindketten sírásban törtünk ki. Elmeséltem neki szóról szóra mindent és már csak az Ő válaszát vártam.
-Nem vagyunk rokonok. Kiderült, hogy apád testvérének aki az anyám lenne nem is az anyám csak örökbe fogadtak. Nekem valahol élnek a szüleim.-fakadt ki belőle én meg csak szorosan magamhoz öleltem.
-Jézusom! Figyelj bármi történt nekem attol az uncsitesóm maradsz és a legfontosabb ember az életemben, komolyan!-pusziltam meg a homlokát.
-Ha már itt tartunk el kell mondanom valamit.-váltott igazán komolyra.
-Mit?-kezdtem félni.
-Az utobbi időbe elkezdtem furán érezni irántad. Azaz azt hiszem szerelmet éreztem és ma rájöttem, hogy ez miért normális. Azért mert nem is vagyunk rokonok.-fogta meg a kezem, de én elhúztam.
-Nem ez így túl sok egyszerre. Mi? Te szerelmes belém? Na jó ez így nem lesz jó.-szaladtam fel az emeletre és a szobámba érve hanyadt feküdtem az ágyon. Egyszerűen annyira összezavarodtam, hogy még a saját nevemet sem tudtam. Federico és én? Jó én is elgondolkoztam már ezen, de akkor csak 10 éves voltam. Viszont az is lehet, hogy eddig azért nem jött nekünk össze semmi mert nekem Ő az igazi neki pedig én. Ahogy ezen méláztam az ajtón kopogtatni kezdett valaki.
-Nem vagyok itt!-kiabáltam és a fejem a párnába nyomtam.
-Violetta beszélnünk kell!-rontott be az ajtón az akárkim.
-Federico én sem tudom, hogy mi zajlik le bennem pontosan.
-Meg kell próbálnunk, lehet hülyeség, de egy próbát megér.-fogta meg a kezem miközben felültem.
-Nem csinálhatjuk ezt Leoval és Frannal. Leon a legjobb haverod és én szeretem őt, Francesca fülig szerelmes beléd nekem pedig a legjobb barátnőm, nem vehetlek el téged is tőle.-folytak le a könnyek az arcomon.
-Igazad van, de te is érzel valamit irántam nem?-kérdezte reménykedve.
-Őszintén nem tudodm.-hajtottam le a fejem.
-Talán így könnyebb lesz kitalálnod.-hajolt oda és...és..meg...megcsókolt. Az egész testem beleremegett, de én is akartam. Közelbbhúzódtam hozzá és a hajába túrtam.
-Azt hiszem kezdődik elölről, összezavarodtam.-vallotam be mire Ő halványan elmosolyodott.
-Dehogy, csak most kezdenek összeállni a dolgok.-nyomott még egy gyors csókot a számra és otthagyott. Annyi kérdésem lett volna még meg nem is nagyon akartam belekezdeni ebbe az egészbe. Nem akartam ennyibe hagyni ezt az egészet ezért azonnal utána mentem a szobájába.
-Federico ezt beszéljük meg. Nem lehetünk együtt.-ültem mellé az ágyra.
-Nem muszály ezt bárki tudja.-mondta miközben kezei közé vette az arcomat.
-Nem?-kérdeztem félve.
-Nem.-suttogta és újra ajkaimra tapadt. Egy ideig csókolóztuk aztán amikor nyílt az ajtó hirtelen szétrebbentünk. Angie volt az.
-Ugye ez nem az aminek látszik?-mutatott ránk.
-Nem, dehogy mi csak.....-kezdtük egyszerre, de feleslegesen is magyaráztunk.
-Jézusom mióta?-fogta a fejét.
-Ma óta.-mondtam miközben a mellettem lévő fiú kezét szorongattam.
-Angie kérlek ne momd el ezt senkinek. Nem vagyunk vérszerint unokatesók szóval mindegy.-kérlelte őt Fede.
-Tudom, de ez akkor sem normális. Kérlek titeket, hogy most váljatok egy kicsit szét.-mondta én pedig egy gyors puszit nyomtam a valakim szájára és már mentem is a szobámba a nagynénémmel a sarkamban.
-Angie most nem kell elmondanod, hogy ez mennyire helytelen meg hasonlók. Én is tudom és még fogalmam sincs, hogy mit akarok. Federicot szeretem, de nem biztos, hogy úgy ahogy Leont. Én még őt szeretem.-vallottam be és reményt vesztve eldöltem az ágyon.
-Tudom, hogy nem én vagyok most a legkívánatosabb személy az életedben, de mond el, hogy mit érzel.-ült le mellém és kíváncsian fürkészett.
-Nem éreztem még így. Amikor rá nézek egy meleg érzés átjárja a testem és nem tudok lenyugodni. Amikor a közelemben van olyan mintha csak Ő tudna életben tartani. Amikor átölel egy pillanatra leáll a szívverésm is és amikor megcsókolt olyan volt mintha már a mennyországban lettem volna. Nem tudom, hogy mitől van ilyen hatással rám, de elvagyok veszve nélküle.-mondtam és ahogy róla beszéltem mintha megint nem a földön jártam volna.
-Na és Federico?-kérdezte kedvesen.
-Őt is nagyon szeretem mint a testvérem meg lehet tudnám annál is jobban szeretni ha nem lenne Leo. Az a baj, hogy nem merem ezt elmondani neki. Angie megint két tűz között vagyok.-néztem rá hátha Ő majd túd segíteni.
-A hallottak alapján te Leont szereted. Ezt el kell mondanod mindkettő fiúnak.-ölelt magához én meg hagytam. Azt hiszem akkor tört meg a jég.
-Én nem merem. Most kivárom mi lesz a vége mert Fedevel soha nem veszekszünk viszont Leoval állandóan elromlik minden. Egyszerűen az univerzum nem engedi, hogy együtt legyünk.-vázoltam a helyzetet.
-Én is ezt hittem amikor apukádat megismertem, de később rájöttem, hogy az igaziért meg kell küzdeni. Semmi sem könnyű, de te erős csajszi vagy és végig csinálod és hidd el néha besegít az univerzum is.-kacsintott majd kiment a szobából. Tudtam, hogy ahoz, hogy besegítsen egy két dolog elösszőr nekem kell elindítanom a csatát ezért azonnal Fede szobájába vettem az irányt. Kopogtattam, de nem jött válasz. Benyitottam az ajtón, de nem volt sehol aztán a szivem megállt szinte. Csak egy kisebb vérfolt volt az ágyán és az ablak nyitva volt.
-Segítséééég!!!! Apaaaaaa! Angieeeeee!!!-sikítoztam aztán egyszerre mindenki megjelent az ajtóban.
-Kicsim mi az?-kérdezte apa.
-Valaki elvitte Federicot.-motyogtam a vállába sírva.
-Ricardo.-hallottam dühös hangját.
-Kicsoda?-néztem rá értetlenül.
-Az igazi apukája. Tudod Federco igazi apukája egy nagyon veszélyes ember. Azonnal szólok a rendőrségnek te pedig kapsz egy testőrt.-mutatott rám.
-Apa ne csináld ezt. Tőlem úgysem akar semmit.
-Jobb az elővigyázatosság. Ramallo hívd fel Fransiscot!
-Máris.-vette elő a zsebéből a telefont.-Negyed óra és itt van.-mondta és mindenki eltünt le én meg ottmaradtam Angievel.
-Most mi lesz?-néztem rá kétségbeesve.
-Most? Most szépen lemegyünk a nappaliba. Hidd el egy igazán jó emberre leszel bízva.-mosolygott rám kedvesen. Sejtelmem sem volt miről beszél, de igazából már semmit sem értettem. Leültem Olgihoz a konyhába és egy papírt meg egy ceruzát vettem a kezembe. Össze vissza rajzolgattam rajta közben meg elgondolkoztam. Vajon tényleg ennyi az élet? Mindenkinek jár egy esély, hogy hosszú életet élhessen. Vagy nem? Talán mindenkinek megvan szabva, hogy meddig élhet? Akkor miért van az, hogy egy jó ember él 17 évet és egy bűnöző meg 50-et? Akkor abban a pillantban nem láttam semminek értelmét. Azt az egyet tudtam, hogy ha Fedenek baja lesz akkor én nem kívánkozom tovább élni. Úgy rajzoltam, hogy nagyon nem is figyletem mit csak Angie bökött oldalba.
-Azt hiszem ez egy jel.-mutatott a lapomra. A rajz Leont ábrázolta.
-Ezt nem hiszem el.-csaptam idegesen az asztalra. Még abban a helyzetben is csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire jó lenne ha itt lenne velem, átölelne és megcsókolna. Akkor nem aggódnék ennyire. Csak őt láttam magam elött, a szemeit, a kedves mosolyát, éreztem az illatát amikor egyszercsak berontott valaki az ajtón.
-Istenem Violetta jól vagy?-hallottam megint azt a hangot.
-Leon te meg, hogy kerülsz ide?-néztem értetlenül, de Ő mit sem törődve a kérdésemmel magához húzott és szorosan átölelt.
-Esküszöm, hogy nem lesz semmi bajod.-mondta elfolytott hangon.
-Fiam mondtam már, hogy nem jöhetsz velem.-rontott be az apja.
-Roberto úr?
-Inkább Fransisco.-mosolygott.
-Én ezt nem értem.-ráztam a fejem.
-Én vagyok a testőröd és a Fransisco az áll nevem.-mosolygott, de én még mindig nem tudtam pontosan hova tenni a dolgokat.
-Apa kaphatnánk öt percet?-kérdezte Leon.
-Nem tudom fiam.-vakargatta a tarkóját.
-Én is megtudom védeni.-jelentette ki határozottan.
-Rendben, de csak öt perc.-mutatott ránk és átment a nappaliba.
-Ez itt én vagyok?-karolt át hátulról és a rajzomat dugta az orrom elé.
-Mi?? Pff..neeeem.-legyintettem nevetve.
-Ne hazudj Violetta! Angie elküldte a hangfelvételt és hallottam miket mondtál rólam.
-Leon én meg tudom magyarázni.-tettem fel a kezeim.
-Mit?-nézett rám furcsán.
-Azt mondtad hallottad mit mondtam rólad?
-Igen miért?
-Akkor semmi. Igen pontosan így érzek ahogy azt mondtam, de van itt más valami is. Hiába akrunk együtt lenni a világegyetem vagy akármi mindig szétszed minket és lehet, hogy más való nekem csak rajtad még nem tudok tovább lépni.
-Mi?? Beleszerettél valakibe?-kérdezte és láttam ahogy az egész teste megfeszül.
-Igen...vagyis nem....mármint nem tudom....csak csókolóztunk.
-Kivel?
-Fe...Fed...Federico.-néztem rá félve.
-Szereted?-kérdezte és közelebb lépett hozzám.
-Az a baj, hogy nem annyira mint téged. Soha nem fogom magam túltenni rajtad.
-Ezt, hogy érted?
-Úgy, hogy lehet belepusztulok ha te egyszer tovább lépsz rajtam mert úgy néz ki és sohasem foglak elengedni. Viszont egyben biztos vagyok....
-Még pedig?
-Federico olyan mintha a báttyám lenne és ha neki ez fáj akkor én képes vagyok lemondani rólad, de soha nem lesz más az életmben rajtad kívűl.
-Violetta 14 éves vagy. Ezt honnan veszed?
-Lehet, hogy 14 vagyok, de elég idős ahoz, hogy tudjam mir és kire van szükségem.-jelentettem ki és otthagytam. Visszamentem a nappaliba a rajzal együtt és a kis fotelomba belefészkelődve azt nézegettem amíg velem szembe Roberto úr ült. Leo is helyet foglalt mellette és így már ketten fürkésztek.
-Vilu kicsikém nem vagy éhes?-mentett meg Olga hangja.
-Nem Olgi, köszönöm most egy falt se menne le a torkomon.-mondtam kedvesen majd felállva a fotelból elindultam a szobámba.
-Hova mész?-szóltak utánam egyszerre a testőröm és a volt barátom.
-A szobámba?-néztem rájuk értetlenül.
-Valakinek lenni kéne ott.-mondta Fransisco úr vagy akárhogy is hívják.
-Angie elkísér. Ugye Angie?-néztem nénikémre aki pont akkor ért le.
-Úgy érti apa, hogy aki tud is rád vigyázni.-szólalt meg az exem.
-Leon, nyugi csak felmegyek mert kikészít, hogy csak itt szugeráltok.-nyugtattam le.
-Akkor én felmegyek veled és eskü nem szugerállak. Leülök háttal és olvasok vagy valami.-állt fel én meg hitetlenül elnevettem magam.
-Gyere nagyokos.-húztam fel a kanapéról és a kezét megfogva felfutottam vele az emeletre. A kis álmvilágomban leültettem egy babzsákba és a kezébe adtam egy könyvet.
-A lovak csodálatos világa?-nézett rám furán.
-Akkor olvasd ezt.-nyomtam a kezébe egy másikat.
-Nem tudok tovább lépni?-vonta fel a szemöldökét és félmosolyra húzta a száját én pedig azon nyomba a képébe dobtam egy párnát.
-Olvass!-utasítottam és a naplóm a kezembe véve leültem az ágyra. Elővettem a kis tollam és írni kezdtem. Annyira belemerültem az egészbe, hogy észre sem vettem mit dúdolok közbe.
-Ez az ezer élettel ezelött.-vágta rá azonnal.
-Nem tehetek róla, hogy ennyire fülbemászó.-csuktam be a naplóm és a ruhásszekrényemhez mentem. Elkezdtem a ruháimat kiszortírozni mer már az ideg megölt és muszáj volt valamivel lekötnöm magam. Ahogy végeztem fevettem a karomba a sok összehajtott ruhát és oda akartam rakni az ágyra, de kiesett a kezemből és szétjött minden. Elordítottam magam és elkezdtem rugdosni a felsőket meg szoknyákat.
-Hé, hé Violetta!-jött oda Leo és nyugtatás képpen átölelt én meg erősen megmarkolva a pólóját sírni kezdtem.
-Nem bírom tovább ezt a semmit tevést.-motyogtam a vállába amikor egyszercsak kinyílt az ajtó.........

1.évad 12.rész tartsunk szünetet

Amikor az ember azt hiszi, hogy végre minden a helyére kerül valójában akkor omlik össze minden. Mi is, hogy összejöttünk Leoval azt gondoltam már semmi rossz nem jöhet erre itt állok az uncstesóm mellett lesokkolódva.
-Mi az, hogy szerelmes volt belé? Kris nem az unokatesója?-kérdeztem értetlenül.
-Mi? Dehogy is? Várjunk te nem tudtad?-húzta el a száját hirtelen.
-Nem, de köszöntem az információt.-viharoztam ki az óráról. Átmentem a zene terembe és az egyik basszgitárt a kezembe véve játszani kezdtem. Annyi düh gyülelmlett bennem fel, hogy úgy éreztem ott helyben szakítom el a gitár hurjait és vágom földhöz az egész hangszert. Kis vártatva Leon csörtetett be, gondolom engem keresett.
-Végre megvagy!-lelkesedett fel.
-Végre mi? Végre megtudhattam a kis titkod. Mond Leon miért bántasz? Miért akarsz fájdalmat okozni nekem?-kérdezte miközben a kezem a szívemre tettem mert majd szét szakadt.
-Violetta én nem....-kezdett védekezni, de megráztam a fejem.
-Nem Leon. Nem kezdődhet a kapcsolatunk hazugságokkal. Mond csak még mit nem tudok? Talán volt is valami köztetek? Esetleg azért külted őt ide, hogy minden nap láthasd?
-Most komolyan beszélsz? Szerinted veled lennék ha nekem tetszene Kris?-lépett hozzám közel, de én távolodtam.
-Én nem tudom. Különben miért hazudtál volna?-kérdeztem miközben egy gombóc folytogatott.
-Azért, hogy te ne idegeskedj. Tudom, hogy féltékeny lettél volna és nem akartam, hogy ez ártson kettőnknek.-nézett rám nagy barna szemeivel, de én megráztam a fejem.
-Szerintem jobb lenne ha egy kis időt hagynánk, tudod a kapcsolatunknak. Lehet az lenne a legjobba ha ezt higgadtan átgondolnánk, így nem érdemes együtt maradni, de azt tutdnod kell, hogy nagyon szeretlek.-nyomtam egy puszit az arcára és otthagytam. Időre volt szükségem, hogy átgondoljam ezt az egészet, de a koncert közeledett és így a Leon problémát félre kellett tennem. Éppen szünet volt ezért a nagyterembe helyetfoglaltam a zongoránál és megpróbáltam játszani az En Mi Mundot mivel most Krisnek hála ezt fogom énekelni a Te Creo helyett. Annyira igyekeztem, de nem tudtam elénekleni a dalt, aztán hirtelen elkezdtem a Te Creo-t. Olyan átéléssel énekeltem ahogy csak tudtam és sikerült. Sokkal jobban ment mint bármikor máskor és ennek csakis Leo az oka. Az iránta érzett szerelmem olyan erős, hogy úgy érzem bármire képes vagyok. Annyira beremerültem mindenbe, hogy észre sem vettem már egy dalt játszottam és nem is akármilyet. Azt amit akkor írtam mikor Leon még Parisban volt.

Újra megpróbálom
Van értelme beszélni
A hangom összekeveredik a levegővel
Újra találok egy lépést
A szerelem az a hely, ahol öröm van számomra

Újra fúj a szél, esik az eső, a nap nem süt
Ez a magány, tudod
Fáj és rossz
Ha nem vagy itt
Nem könnyű lélegezni és érezni
Hogy a világ egy büntetés
Ha nem vagyok veled
És ez megöl engem

Újra a történetem a bőröndömben
Hiányos a lelkem, amely keresi azt az utat
Amely elveszett, és nem találja

Újra fúj a szél, esik az eső, a nap nem süt
Ez a magány, tudod
Fáj és rossz
Ha nem vagy itt
Nem könnyű lélegezni és érezni
Hogy a világ egy büntetés
Ha nem vagyok veled
És ez megöl engem

Nem normális hogy minden nap,
Minden reggel a hidegben keresem
Hogyan lehet menekülni ebből a magányból!!-énekeltem torkom szakadtából és észre sem vettem, hogy ez idő alatt megtelt a terem. Ott állt Beto, Antonio, Gregorio, Kris, Pablo és a srácok. Találkozott a tekintetem Fedeevel aztán a csajokéval és végül Leoéval. Felpattantam a zongorától és a cipőm órát tanulmányozva vártam mi fog történni. Egyszer csak mindenki nagy tapsviharban tört ki én meg csak értetlenül forgattam a fejem. Egyedül Kristin, Pablo és Leon nem mosolygott mindenki más igen. Kris azért mert utál, Pablo aggódik Leonba meg ki tudja mi játszódik le.
-Violetta hisz ez csodálatos. Mikor irtad?-kérdezte Antonio.
-Úgy pár nappal ezelött.-vetettem a pillantásom arra az emberre akinek vagy aki miatt írtam ezt.
-Eddig miért nem mutattad ezt meg senkinek?-kíváncsiskodott tovább.
-Én igazából ezt nem nagyon akartam megmutatni senkinek, de ha már így alakult.-vontam meg a vállam.
-Mondanám, hogy add elő ezt a koncerten szólóként, de ha jól értettem az elöbb ez a te dalod és nem baj ha mi hallottuk, de másnak nem szívesen mutatnád meg.
-Nem eről szó sincs. Igazság szerint lehet, hogy ezt jobban is elő tudnám adni mint bármi mást.-csavargattam egyik tincsemet zavartan.
-Akkor nem lesz En Mi Mundo hanem ez.-csapta össz a tenyerét boldogan én meg halványan elmosolyodtam. Titkon nagyon is örültem, hogy ezt adhatom elő a koncerten. Ezt legalább át tudom majd élni. Az órát táncal folytattuk.
-Violetta kérem jöjjön ide előre és kezdjen táncolni a többiek pedig kövessék!-utasított Gregorio. Félve néztem rá és bátortalanul előre léptem.
-Igenis.-mondtam.
-Könyörgöm úgy mintha élne. Chhh csürhe banda.-kezdett szitkozódni.
-Na de Gregori könyörgöm hisz még csak gyerekek.-szólt rá Pablo azonnal. Én csendben előreálltam, elindult a zene, rá számoltam és már kezdődhetett is.

Élveztem, mindent szeretek aminek köze van a zenéhez és a tánchoz. Az óra további részében mineden dalhoz megbeszéltük milyen koreográfia lesz. Szünetben felkaptam a táskám és elindultam, hogy megkeressem Camillat. Az énektermeben találtam meg ahol épp énekelt és táncolt.

 Csendben figyeltem amig végzett és nem tudtam közben nem mosolyogni. Annyira tehetséges lány, de ezt soha nem ismeri be.
-Cami hisz ez csodás volt.-léptem be hozzá és a nyakába borultam.
-Ááááá Vilu ne túlozz.-tűrte füle mögé egy tincsét.
-Ugyan már. Miért nem fogadod el, hogy tényleg jó vagy?-kérdeztem mosolyogva.
-Nem tudom, kicsit bizonytalan vagyok magamban.
-Nincs miért. Már én is ezerszer mondtam, hogy csodás vagy.-lépett be Maxi és hátulról átölelte barátnőjét.
-Köszi kicsim.-puszilta meg.
-Tényleg Vilu mi van Leonal?-tért rá a lényegre Maxi.
-Szünetet tartunk.-mondtam miközben megpróbáltam nyelni egyet, de a nagy gombóctól a torkomban nem tudtam.
-Mi van? Alig egy napja vagytok csak együtt.-csattant fel Camilla.
-Tudom, de hazudott nekem már az első alkalommal. Egy napja vagyunk együtt erre meg is volt az első hazugsága.-túrtam bele a hajamba.
-Mi? Miben hazudott?-kíváncsiskodott Maxi.
-Hát Krisben. Azt mondta, hogy az unokatesója és közben kiderült, hogy a csaj totál szerelmes belé és nem is az uncsitesója. Értitek? Mondtam neki ha Ő tetszik neki legyen vele nyugodtan, de ne játszon velem.
-Violetta Ő nem jatszik veled. Fülig szerelemes és még soha nem tepert tovább egy lányért egy hétnél tovább. Érted már másfél éve hajt és amikor végre megkap mind a ketten elcseszitek. Ő hazudik neked te meg fent akadsz rajta, de hidd el nekem csak ezért tette, hogy ez a csaj ne tudjon az utatokba állni és te ne legyél féltékeny meg ne stresszelj rajta ennyit. Csak a drága Leon elcseszte mivel inkább hazudott minthogy elmondta volna ezeket neked mert az egója még mindig túl nagy.-fejezte be a monológját Maxi.
-Igazad van. Hülyék voltunk. Beszélnem kell vele! Nem tudod hol van?-kérdeztem kétségbe esve.
-A parkba ment kiszellőztetni a fejét.-mosolygott én meg már ott sem voltam. Eszeveszettül keresstem amíg bele nem szaladtam valakibe. Pechemre Tomas volt az.

-Violetta beszélnünk kell.-kezdett bele.
-Tomas én erre nem érek rá. Hagyj engem békén. Nekem meg kell találnom Leont....-mondtam amikor Tom háta mögött meg is láttam őt.
-Hát ti?-kérdezte összefont karral.
-Leon én veled akartam beszélni csak.....
-Hallod Tomika velem akart beszélni úgy, hogy nyomás.-förmedt rá mire Tomas már el is tünt.
-Csak azt akartam mondani, hogy sajnálom. Buta voltam ahogy te is. Hagytuk, hogy megint ez a Kristines ügy közénk álljon. Én szeretlek és ezen senki és semmi nem tud változtatni. Még ez a csaj sem.-mondtam mire Leo csak megrázta a fejét.
-Nem Violetta. Nem csinálhatod ezt, hogy egyszer együtt vagyunk aztan szakítunk. Nekem is idő kell, hogy rájöjjek mibe fogok belevágni mert ha veled leszek azt nem pár hétre és nem pár hónapra tervezem és most már én sem tudom, hogy akarom-e ezt az egészet.-jelentette ki és otthagyott. Tudtam, hogy most Ő sem fog engedni ahogy én sem engedtem és talán mindent elrontottunk. Lehet nem is illünk egymáshoz. Ezek a gondolatok cikáztak a fejembe amig vissza nem értem a Studioba. Ahogy beléptem a terembe megláttam Leont és Diegot a színpadon. Pont elkezdtek énekelni. Elösször az egész teljesen normális volt majd minkettőjüknek olyan volt mintha valami láng lobbant volna a szemükbe. Átváltottak valami őrült dalpárbajba, de az egészből mit sem lehetett sejteni semmit mert olyan jól hangzott a kettőjük párosa ráadásul ahogy kiengedték a hangjukat. Csak az vette észre, hogy ez valami veszekedés és düh kiengedési forma aki ismerte őket. A tanárok meg voltak babonázva ahogy őket halgatták én viszont csak a szám elé kaptam a kezem és odaálltam Broduey és Fran közé.
-Vilu itt mi történik?-bökött oldalba olasz barátnőm.
-Még is mi történne? Hisz nagyszerűek.-szólt bele Broduey.
-Ja persze.-legyintett Francesca és újra kérdőn fordult felém.
-Én sem tudom, de ennek nem lesz jó vége.-ráztam meg a fejem és a tekintetemet a két srácon tartottam. Mind a kettő izzott a dühtől csak azt nem értettem, hogy miért. A dal végeztével azonnal Diegohoz rohantam mert tudtam Leoval nem tudok beszélni.
-Mit szeretnél?-tette le a gitárt.
-Még is mi a fene volt ez? Csak úgy zihálsz itt. Kicsit eltúloztátok ezt az egészet nem gondolod?-vontam kérdőre Ő meg csak megvonta a vállát.
-Tök mindegy. Mi ezt az egészet odafent lerendeztük. Észrevehetted volna, hogy utáljuk egymást és meg akarta mutatni nekem, hogy most már semmi esélyem nálad és ideges rám amiért így megbántottalak.
-Na és te mit akartál ezzel megmuatatni?-böktem meg a mellkasát.
-Semmit. Talán azt, hogy ha nagyon akarnám visszaszerezhetnélek.-ragadta meg a karom és nagyon közel húzott magához. Azonnal elvesztem a szemeiben, de egyből el is fordítottam a fejem és eltoltam magamtól.
-Na most figyelj rám Diego. Régen volt már te meg én és még véletlen sem lesz újra olyan, hogy mi együtt. Ezt jól jegyezd meg!-emeltem fel az ujjam és otthagytam. A lányok ámúlva néztek.
-Violetta ez meg mi volt?-kérdezte Pablo miközben megállított.
-Nem leszek tovább senkinek a játékszere sem a kitűzött díj amit csak úgy megszerezhet.-jelentettem ki elég hangosan amire mindenki felfigyelt én pedig elindultam haza. Elegem volt a sok játékból. Nekem sem kőből van a szívem. Úgy éreztem, hogy most csak a lovardában tudom levezetni a feszültségeket így hát egyenesen oda vettem az irányt.
-Szia Minho.-köszöntem az egyik legjobb barátomnak.

Az Ő apukájáé az egész hely és a lovak is. Minho egy aranyos Ázsiai srác akiben tényleg soha nem csalódtam.
-Szia Vilu. Baj van?-jött oda hozzám azonnal. Tudja, hogy leginkább akkor jövök ide amikor feldúlt vagyok.
-Áááá hosszú sztori.-legyintettem.
-Akkor hozom wildfire-t és Amikát.-kacsintott és már el is tűnt az istállóba. Amika szinte olyan mintha az én lovam lenne. Neki és Minhonak mindent elmondok ami velem történik és annyira örülök, hogy van nekem ez a fiú. Amikor visszajött felnyergeltük a lovakat és amikor felültünk rájuk mosolyogva barátom felé fordultam.
-Nem tudom mi lenne velem ha te nem lennél.
-De vagyok.-hajolt át hozzám és egy puszit nyomott az arcomra. Mentünk is a kedvenc helyünkre ami egy óriási tisztás volt. Leszálltunk a lovakról és leültünk a fűbe beszélgetni.
-Na szóval. Mi történt? Nagyon rég láttalak.-kezdett kérdezősködni.
-Jajj Minho már annyira elegem van.-feküdtem el a puha fűben.
-Leon?-tapintott rá a lényegre.
-Igen, de nem csak Ő. Utálom az össze fiút.-kezdtem panaszkodni.
-Hát kössz.-kacsintott aranyosan.
-Na jó, téged nem utállak. Téged kifejezetten szeretlek.-adtam egy puszit ar arcára.
-Igen, na és miért?-lökött oldalba.
-Nem tudom nagyon megmondani. Igazság szerint veled úgy érzem, hogy magam lehetek. Jól érzem magam veled mert kedves és vicces vagy. Bármikor fel tudod dobni a napjaim.-vázoltam a helyzetet mire Ő halványan elmosolyodott én meg hirtelen elpirultam. A délután további része igazán jól telt. Elfeküdtem a nagy területen és amikor Amika odajött és odahajolt hozzám átöleltem a fejét.

Nagyon szeretem ezt a lovat és nem akarom elveszíteni. Több veszteséget nem bírnék elviselni. Amikor visszaértünk a lovaglásból nem hittem a szememnek, hogy ki áll ott.

1.évad 11.rész Mindig van egy bökkenő

A reggelem ugyan úgy telt mint a többi. Felkeltem, összeszedtem a ruháim és indultam a fürdőbe. Beálltam a zuhanyzó alá és megengedtem a vizet. Most már ki be ugrálni sem volt erőm. Hagytam, hogy a hideg s meleg víz egyszerre érjen. Amikor sikerült beállítanom elővettem a tusfürdőt és testemre kentem. Finom gyümölcs illata volt. A hajamra is felraktam a sampont és újra megindítottam a vizet. Amikor végeztem a lila, puha törölközőm magam köré tekerve léptem ki a zuhany alól. Felhúztam a ruhám ami egy lila pulcsi volt fehér Paris felirattal (micsoda véletlen, hogy pont Paris) és egy halvány rózsaszín nadrág meg a fehér telitalpu cipőm. Oda álltam a tükör elé és ösztönösen hátra hőköltem amikor megláttam magam. Tényleg meglátszik az emberen ha 2 napja nem evett és ivott meg persze nem aludt. Gyorsan megszárítottam a hajam és begöndörítettem. Felraktam egy halvány sminket, de még ez sem tüntette el a táskákat a szemem alól és a kicserepesedett szám. Amikor teljesen kész voltam lebotorkáltam a konyhába ahol akkor kezdtek reggelizni.
-Jézusom kicsikém!-ejtette le Olga a tálcát.
-Violetta beszélnünk kell! Ez így nem mehet tovább!-állt fel apu az asztaltól, de én csak sírva elszaladtam otthonról. Még jó, hogy felkaptam a kabátom a kanapéról mivel irtózatosan hideg volt kint. Ordítani tudtam volna és már éppen akartam is amikor valaki megragadta a karomat. Nagyon megijedtem, de ahogy megfordultam egyből megkönnyebbültem. Naty volt az. Igazából fogalmam nem volt, hogy mit keres az utcánkban, de azonnal szorosan a vállába fúrtam a fejem és zokogásban törtem ki.
-Héj, héj Vilu mi van veled?-simogatta a hajam.
-Nem bírom elviselni, hogy így történt. Mindent elrontottam és semmi esélyem.-bömböltem hangosan és csodáltam, hogy még senki nem nézett hülyének.
-Violetta tovább kell lépned. Nem szenvedhetsz életed végéig. Sajnálom, hogy eztmondom, de volt pár esélyed és az összeset eljátszottad.-puszilt meg én meg szipogva bólogattam.
-Igazad van csak én.....nem is tudom.-túrtam idegesen a hajamba.-Egyébként mi van veled meg Brodueyel?
-Megbeszéltünk mindent és újra egy párt alkotunk.-mosolyodott el.
-Látod? Ti is megbeszéltétek. Mi lenne ha mi is beszélnénk?-próbáltam menteni a methetőt hiába.
-Az egészen más mint a mi kapcsolatunk.-mondta szomórúan mire én fájdalmasan bólintottam és elindultunk a suliba. Odaérve ketté váltunk, mert Ő ment a barátjához én meg mentem a zene terembe. Felkaptam az egyik gitárt és játszani kezdtem. Kíváncsi voltam, hogy szól így a dalom. Rájöttem úgy lenne a legjobb ha én zongoráznék és valaki kísérne gitárral csak erre sok esélyt nem láttam, mert nem akartam senkinek megmutatni a dalt. Éneklés nélkül csak pengettem a húrokat és teljesen elfeljtettem, hogy az imént sírtam. Azt sem vettem észre, hogy valaki engem néz csak amikkr abba hagytam a gitározást. Ahogy levettem a pillantásom a húrokról és a tekintetemet előre szegeztem szembe találtam magam Laraval.
-Menj el innen!-álltam fel idegesen Ő meg azonnal hátrébb lépett kettőt. Gondolom csak azért, mert elég ilyesztő lehetett a zombi kűlsőm.
-Békével jöttem.-lobogtatott meg egy fehér zsepit.
-Mit akarsz?-kérdeztem hűvősen.
-Nagyon nagy szemétség volt amit tettem, de már úgy sem volt az igazi a kapcsolatotok.-védte magát elég rosszúl.
-Komolyan? Figyelj majd ha rossz lesz a kapcsolatotok akkor majd összeállok vele megint miközben ti együtt vagytok. Felfogtad amit mondtál?-keltem ki magamból.
-Violetta ne haragudj már kérlek.
-Nem Lara. Amit tettél az megbocsájthatatlan. Még ha elismernéd, hogy tényleg hibáztál.-csaptam le idegesen a gitárt amikor betoppant Diego.
-Mi folyik itt?-nézett ránk kissé feszülten.
-Az folyik, hogy te most szépen távozól a barátnőddel együtt, mert nekem gyakorolnom kell a koncertre.
-Jó már megyünk is.-kulcsolta rá újjait barátnője kezére és már ott sem voltak. Nagy levegőt véve beáltam a szintetizátor mögé, de egyszerűen nem tudtam lejátszani a Te Creo-t. Annyi feszültség volt bennem, hogy semmit nem tudtam csinálni. Nemsokára megérkezett mindenki ezért átmentem a nagyterembe hiszen mostanában csak ott meg a táncteremben mivel 2 hét és koncert. Ahogy beléptem a terembe mindenki ilyedten kezdett fürkészni bár tökmindegy már megszoktam.
-Violetta minden rendben van?-kérdezte Pablo miközben mellém lépett.
-Persze csak mostanában nem aludtam valami sokat.-ismertettem a helyzetet és beálltam Tomas mellé aki kedvesen mosolygott rám. Hát a mai napunk valahogy így telt. Egész nap próbáltunk meg Gregorio szadizot minket. Az utolsó elötti óránk elött Camilla könnyekkel küszködve jött oda hozzám.
-Mi a baj Camilla?-néztem rá aggódva.
-Maxival összevesztem nagyon csúnyán. Még a mai programunkat is lemondtam.-mesélte szomórúan.
-Min vitatkoztatok?-ültem le vele a zongorához.
-Apukájának egy barátja ott tölti náluk a hétvégét és hozza a velünk egy idős lányát is. Ez mind szép és jó, de az egész hétvégére Maxira bízták ezt a Lauritát. Én mondtam neki, hogy elmegyek velük én is, de Ő erre azt mondta, hogy nem akarja mert ez nekem plussz feladat és így próbálni sem tudok ahogy elterveztem. Én erre kiakadtam aztán Ő is végül lemondta a mai programunkat és és ott hagyott.
-Jajj te lány. Maxi csak jót akart neked. Nem akarta, hogy miatta felborítsd a terveid.-simítottam végig a karján.
-Gondolod?-kérdezte félve.
-Ez csak természetes.-erőltettem magamra egy mosolyt mire Ő átölelt majd el is tünt. Utolsó óránk Kristinnel és Pabloval volt.
-Na srácok akkor kezdjük Vilu dalával. Szeretném hallani, hogy szól gitár kísérettel. Federico nyomás fel a színpadra.-intett mosolyogva. Fede felszaladt a gitárral a kezében és mellém állt. Játszani kezdett én meg énekelni. Szerintem tök jól szólt meg teljesen rendben volt, de Kris leállította.
-Nem ez így nem lesz jó Pablo. Mármint szerintem lehetne mondjuk, hogy az En mi mundot énekelje. Jobban illik hozzá.-mondta mire én furcsán néztem rá.
-Szerinted nem illik hozzám a Te Creo?-kérdeztem és csípőre tettem a kezem.
-Nem tudom. Valahogy most nem áll neked jól ez a dal.
-Miért mert Leonnal írtam?-kezdtem bele a vitába amit már nem lehetett visszafordítani.
-Hogy jön ide Leo?-szállt be Ő is Fedrico meg a homlokára csapott a többiek pedig elhúzták a szájukat. Még Pablo is.
-Jaj ugyan már. Mindenkinek leesett, hogy bejön neked. Egyhuzamba róla beszélsz. Pláne nekem vagy elöttem.-sétáltam le elé.
-Na jó. Én tök normális voltam veled. Toleráltam, hogy Leon ejtett mármint együtt sem voltatok tök mindegy. Azt hittem barátok lehetünk, de ez így nem fog menni. Úgy méregetsz mint egy darab húst.-kelt ki magából teljsen.
-Én méregetlek? Hagyjuk már. Te jópofizol itt nekem holott tudom, hogy egyáltalán nem vagyok a szived csücske sőt ki nem állhtsz csak nem tudom mi miatt kerested a társaságom.-emeltem fel a hangom én is egy kicsit.
-Mondjuk azért mert Leon megkért.-csúszott ki a száján és láttam azonnal megbánt. Dühösen felkapta a táskáját és kiviharzott én pedig ugyan ezt tettem. Tomas jött utánam, hogy megnyugtasson.
-Figyelj nyugi.-ölelt át én nekem meg még mindig remegett a kezem és Kris szavain járt az agyam.
-Annyira összezavarodtam.-túrtam a hajamba.
-Gyere megyünk egyet fagyizni és megbeszélünk mindent.-nyújtotta a kezét mire én mosolyogva rákulcsoltam ujjaim. Így indultunk el Brunohoz a fagyishoz. Tomi jó barát. Jól érzem magam vele és olyan mintha egy kicsit helyre állna minden és nem lenne probléma. Már pedig akkor volt probléma és csak a eztán kezdődött a többi. Miután megkaptuk a fagyiaink (én egy gombóc csokit kértem míg Tomas egy mangót és egy epret kért) elindultunk a közeli parkba sétálni. Ahogy elhaladtunk Leonék háza elött összeszorult a gyomrom és gombóc keletkezett a torkomban. Tomi ezt észrevette és azonnal átkarolta a vállam. Megpróbáltam a legszebb mosolyom megvillantani felé, de ez inkább lett vicsorgás. Leültünk egy padra és beszélgetni kezdtünk.
-Mielött még rákérdeznél a problémáimra megkérdezem te hogy vagy?-kezdtem.
-Én jól bár van valami ami bánt, de szerintem ez ma megoldódik szóval hagyjuk.-legyintett nevetve.
-Biztos?-tettem kezem az övére.
-Biztos.-pöckölte meg az orrom.
-Hát én nem vagyok jól. 3 napja nem eszem és alszom, de nem azért mert nem akarok. Nem tudok.-doboltam térdeimen.
-Ez mi miatt van?-kérdezte kedvesen.
-Leon miatt.-fakadt ki belőlem megint.-Egyszerűen szeretem és bárhogy próbálom nem tudok tenni ellene. Senki nem tud nekem segíteni.-könnyeztem be.
-Talán én tudok állt fel és engem is felállított.
-Tényleg, hogyan?-néztem mélyen a szemébe.
-Hát így.-húzott magához és már majdnem megcsókolt, de én elhúzódtam aminek következményeképp leesett a fagyim.
-Mit csinálsz?-kérdeztem ilyedten, de Ő még mindig a kezemet szorította ami kezdett fájni.
-Szeretlek.-mondta és erőszakosan magához húzott, hogy Ő azért is megcsókol. Elfordítottam a fejem és vártam, hogy mi lesz amikor hirtelen elengedett. Kinyitottam a szemem és megláttam Leont aki Tomas pólóját fogja.
-Ha mégegyszer egy ujjal is hozzá érsz esküszöm......-fenyegetőzött.
-Leon ne!-kaptam el a karját és elhúztam.-Nem éri meg.-mondtam.
-Igazad van viszont te most azonnal húzz innen.-kiabált mire Tomas el is tűnt.
-Köszönöm.-néztem rá hálásan.
-Jól vagy?-fűrkészett aggódva én meg csak sírva hozzábújtam.
-Nem.-jelentettem ki artikulálatlanul. Eltolt magától és az arcomat vizslatta.
-Mikor aludtál utoljára?
-3-4 napja és akkor is ettem utoljára.-vázoltam a helyzetet.
-Miért tetted ezt?-tűrt ki egy tincset az arcomból.
-Már mindegy.-tereltem a szót.
-Nekem nem az. Miért csináltad?-húzott magához közel.
-Miattad.-suttogtam alig halhatóan. Lehunyta a szemét és megpuszilta a homlokom.
-Haza kell menned és enned valamit.-mondta miközben ismét eltolt magától.
-Mi lesz velünk?-kérdeztem félve.
-Violetta ollyan már nincs, hogy velünk. Vagy te meg vagyok én és barátok vagyunk. Ennyi. Nem akarok többet miattad szenvedni.-közölte én meg csak könnyekkel küszködve bólintottam.
-Nekem most tényleg haza kell mennem.-intettem és hazáig meg sem áltam már. Szélsebesen csaptam be magam után az ajtókata és amikor beértem a szobába elkezdtem lesöpörni a cuccokat az íróasztalomról.
-Héj, nyugi!-kapott el valaki hátulról.
-Hagyj.-ordítottam.
-Gyanítom találkoztál Leonal.-ölelt szorosabban Fede én meg csak a mellkasába fúrtam az arcom.
-Soha nem éreztem még ilyet. Akkora lyuk tátong a szívembe, hogy meghalok.
-Én sem láttalak még soha ilyennek.-puszilta meg a fejem.
-Egyedül maradhatnék?-néztem rá szomórúan.
-Egyedül nem, de vele igen.-mutatott az ajtóra ahol Leon lépett be.
-Nem akarok veled beszélni. Menj el innen!-mondtam a könnyeimet törölgetve.
-Nem megyek innen sehova.-jelentette ki amikor hirtelen becsukódott az ajtó és rázáródott.
-Federico!-kezdtem dörömbölni.
-Egy óra múlva visszajövök.-kiáltotta és hallottam távolodó lépteit.
-Leo nekünk ez soha nem fog menni. Én bántalak téged te meg engem.-fordultam felé.
-Én is azt mondtam, de ahogy mindent átgondoltam rájöttem nélküled is szenvednék.-fogta meg a kezem.
-Na és mi van a kis Kristinnel?-tettem csípőre a kezem mire hangosan felnevetett.
-Látom féltékeny vagy.-nézett rám azzal az idegesítő mosolyával.
-Én ugyan nem.-legyintettem.
-Aha jolvan. Egyébként Kris az unokanővérem.-kacsintott én meg égtem, de úgy rendesen. A fülemig vörös voltam és azt se tudtam merre nézzek.
-Ohh hát ez ciki.-bámultam a padlót és a hajamat csavargattam.
-Nincsen semmi baj.-húzott magához szorosan, de láttam ahogy a szeme sarkában összefutnak a nevetőráncok.-Mit gondolsz van értelme megpróbálni?-kérdezte miközben egyre közelebb hajolt.
-Igen.-suttogtam és akkor....na most már tényleg.....és megtörtént…..megcsókolt.

 A pillangók táncot jártak a hasamba és már nem is a gravitáció tartott a földön hanem Ő. Belemarkoltam a hajába mire Ő még egyszer megcsókolt.
-Szeretlek.-mondta én meg a fejem a vállába fúrtam.
-Én is, nagyon.-motyogtam.
-Ajánlom is.-röhögött és a kezemet fogva az ágyra vezetett ahol egymással szembe leültünk törökülésbe.
-És most?-néztem rá kedvesen.
-Most szépen aludni fogsz én meg hazamegyek.-simitotta meg az arcom.
-Nem akarok.-ingattam a fejem és megszorítottam a kezét.
-Ha itt maradok és megvárom amig elalszol akkor lefekszel?-kérdezte mosolyogva.
-Akkor igen.-nevettem el magam.
-Na akkor nyomás a takaró alá!-parancsolt rám mir én azonnal lefeküdtem. Ő is odabújt mellém és amíg dúdolt én lassan álomba merültem. Soha nem voltam még olyan boldog mint akkor. Amikor újra kinyitottam a szemem már nem volt mellettem és reggel volt.  A ruháimat felkpava szaladtam a fürdőbe és azonnal nagy készülődésbe kezdtem. Fürdés, fogmosás majd felvettem a ruhám ami egy zöld egyberuhát, rózsaszín dzsekit és az új telitalpu cipőmet testesítette meg. Felraktam egy nagyon halvány sminket és csak úgy trappoltam le a konyhába. Apának egy puszit nyomtam az arcára, Fedének összeborzoltam a haját és miközben beleharptam a piritósomba megöleltem Olgit és szaladtam a suliba. A Studionál megláttam a csajokat és kivirulva szaladtam oda hozzájuk.
-Sziasztok.-öleltem meg őket.
-Vilu veled meg mi van?-eszmélt fel a sokkból Fran.
-Hát az úgy volt, hogy.....-kezdtem bele, de megérkezett Leon.
-Szia kicsim. Be kell mennem Pablohoz, de utána találkozunk ugye?-kérdezte miközben magához ölelt.
-Persze.-mosolyogtam.
-Rendben.-puszilta meg a homlokom majd bement.
-Kicsim meg puszi?-nézett rám Cami.
-Most meséld el mi történt tegnap.-ültetett le a padra Naty. Én az elejétől kezdve mindent elmeséltm ők meg szájtátva hallgatták.
-Na és akkor elmondta, hogy Kris az unakanővére és utána.....-meséltem
-Után mi votl?-kérdezték egyszerre egymásba kapaszkodva.
-Csókolóztunk.-sikitottam fel és egyszrre ugráltunk, nevettünk és ölelkztünk össze.
-Mi ez a nagy öröm lányok?-lépett oda Pablo.
-Jajj csak nagyon várjuk a koncertet.-legyintettem.
-Na ennek örülök pláne annak, hogy téged mosolyogni látlak.-utalt a boldogságomra és micsoda véletlen, hogy ez mind akkor történt amikor Leo hazajött. Kacarászva indultunk be a próbára és amikor beértünk Leon azonnal mellémszegődött és átkarolva engem kezdett beszélgetni a többiekkel. Diego és Tomas árgus szemekkel figyeltek minket én meg Tomasról teljesen elvittem a tekintetem. Nagyon rosszúl éreztem magam egészen addig míg a barátom meg nem puszilta a fejem. Akkor szált el minden félelmem mert tudtam, hogy biztonságban vagyok mellette.
-Violetta, Diego színpadra.-jött be Kris és felparancsolt minket a színpadra miközben Leo mellé állt. Felálltam a helyemre és a kezembe vettem a mikrofont majd Die felé fordultam és elkezdődött a dal. Teljes átéléssel énekeltem, de inkább Leonnak mint az exemnek. Ahogy elénekeltük az utolsó sort következett a csók jelenet. Odahajoltam és a szája szélére adtam egy puszit ami lentről teljesen olyan mintha csókolóznánk. A jelenetet nagy taps követte én meg már siettem is le mert Cami, Francesca és Nat következett. Federico maga mellé hívott és dumálni kezdtünk.
-Tökre örülök, hogy megbeszéltétek ezt a Kristines dolgot. Nagyon jól kezeled. Elvégre teljesen bele volt zúgva Parisba a csaj Leonba csak Ő nem viszonozta neki és közölte, hogy téged szeret.-jelentette ki nekem pedig lefagyott a vigyor az arcomról.
-Tessék???-akadtam ki.

                                                                           .....Folytatjuk.....