2017. március 9., csütörtök

1.évad 17.rész A koncert napja!

A koncert napja! 
Reggel már 6 órakor fent voltam, egyszerűen nem bírtam magammal. A szekrényemben túrkáltam, hogy melyik számhoz milyen ruhát húzzak. Annyira nehéz volt mert több ruha is tetszett ezért felhívtam a csajokat, hogy jöjjenek át segíteni. Felpróbáltam már mindent és képeket is készítettünk, hogy utána majd kiválasszuk, hogy melyik legyen. 3óra múlva az ágyamon eldőlve egy tál chips, csoki és limonádé mellett nézegettük a telefonomat.
-Szerintem a közösre legyen ez.-bökött egy rózsaszín ruhás képemre Naty.
-Nem rossz ötlet.-helyeselt Cami és Fran is így az egyik göncöm már meg is volt.
-Az ezer élettel ezelöttre valami egyszerűt szeretnék.-dobtam be a számba egy csokit.
-Úúúú a duettre legyen ez a fehér.-sikított fel Camilla és Francesca egyszerre nekem pedig azonnal felcsillant a szemem.
-Elkelt, ez tényleg jó.-mosolyogtam és már csak a szóló dalomhoz kellett ruci. Na az viszont nem ment könnyen.....nem akartam csicsásat, de túl egyszerűt sem. Egy óra után is ugyan azt a pár képt néztük, sőt még Camiék is mutattak képeket saját ruháikról hátha onnan megtetszik valami, de semelyik nem volt az igazi. Már majdnem ebéd idő volt amikor Angie toppant be egy nagy fekete, cibzáros zsákkal.
-Sziasztok, nem akarok zavarni......találtatok már ruhákat?-kérdezte selytelmes mosolyal.
-Igen, találni találtunk, de egy még kéne a szólószámomhoz.-sóhajtottam és belekortyoltam az üditőmbe.
-Ebben a zsákban anyukád egyik ruhája van, arra gondoltam, hogy talán ez....-adta oda a kezembe és izgatottan várta amíg én felbontom. Amikor megláttam a hatalmas, lila ruhát azonnal felbróbáltam
utána pedig sikítva a nagynéném nyakába borultam (persze csak óvatosan) és agyon puszilgattam.
-Ez, ez tökéletes. Pont olyan amit kerestem.-nevettem boldogan és a lányoknak is nagyon tetszett.
-Na akkor ünnepeljük meg ezt egy ebéddel.-tapsolt kettőt a nénikém és mi nem ellenkeztünk. Lerohantunk az emeletről és mindannyian helyetfoglaltunk az asztalnál. A szokásos helyemre ültem, Fede és Ty közé.
-Apa merre van?-kérdeztem kedvesen.
-Apukád....öhm....el kellett utaznia üzleti dolgok miatt....khmmm...-nyögte ki Olga amikor kihozta a levest.
-Na és mikor ér haza?-néztem körbe még mindig nyugodtan.
-3 nap múlva.-suttogta Tyler.
-Akkor nem jön el a koncertre?-tudatosult bennem a tény miszerint apa nem lesz ott a koncertemen. Mérhetetlenül csalódott voltam és alig bírtam a könnyeimet visszatartani.-Szerettem volna ha lát anya ruhájában, azt akartam, hogy halja hogyan éneklem. Ez az első igazi koncertem és megígérte, hogy ott lesz. Eddig mindig el tudta halasztani a munkáit.....most miért nem?-mondtam könnyes szemmel.
-Én is kérdeztem tőle, de azt mondta ez halaszthatatlan.-nyelt egy nagyot Fede.
-Tényleg? Na és miért nem tudta ezt velem szemtől szembe közölni.....bármikor bármi baj van Ő úgy csinál mint a struccok, homokba dugja a fejét. Ne haragudjatok, de nekem elment az étvágyam.-löktem ki a széket és elindultam az emeletre.
-Ne menj el kicsikém, citrmos csokitortát készítettem csak neked.-kiabált utánam Olga, de nem foglalkoztam vele. Becsaptam magam után az ajtót és az íróasztalomról egy üveg nutellát felmarkolva begubóztam a babzsákfotelembe egy nagy takaróval. A lábamon ott pihent a nyuszis papucsom amivel játszottam miközben faltam a csokiskrémemet. Amikor már untam a csendet benyomtam pár bőgős számot és úgy duzzogtam tovább. Egy kis idő elteltével Tyler és Federico jött be, hogy szóljanak a lányok már elmentek és a koncerten várnak. Mivel apu elutazott így a tárgyalást is eltolták ami annyit jelent, hogy Fede fel tud lépni.
-Én nem megyek el!-dobtam ki a plüssmacim a kupac alól ahol rejtőzködtem.
-Vilu én ott leszek a koncerten és mindenki más is.-hallottam Ty hangját.
-Apa viszont nem, hazudott nekem.-szipogtam és egy újjabb kanál nutit faltam be.
-Hugi ne csináld ezt!-kérlelt tovább, de most a kanalat dobtam ki.
-Tünjetek el!-hangosítottam feljebb a zenét aztán hallottam az ajtócsukódást. Azt hittem elmentek, de valakinek a keze megérintette a lábam.
-Violetta nélküled senkik vagyunk, nagyon szeretünk és a családod többi tagja csak miattad megy el ma este.-simogatta a lábam Fede.
-Federico kélrek menj el.-löktem el mire Ő egy sóhajtással távozott. Kimásztam a kanalamért és tovább ettem. Próbáltam apát utolérni telefonon, de mindig kinyomta.....ez rávall, amikor gáz van mindig eltűnik. A macimat szorongattam és már csak sírni tudtam, akkora fájdalmat éreztem a mellkasomab mint mikor Leon átvert. Benne mindig feltétel nélkül bíztam és soha nem hagyott cserben egészen a mai napig. A mellkasom szétszakadt, a zene üvöltött én pedig az arcomat a medvémbe rejtettem és annyira szorítottam a mancsait, hogy az ujjaim elfehéredtek. Az ablak nyitva volt és azon a nap meleg sugarai sütöttek be nekem pedig már kezdett egészen melegem lenni, a kismadár az ablakpárkányomon ült és csiripelt, kintről pedig zajok szűrődtek be, de ezt mind eltompította a zene. Épp a Little Do You Know című dal bömbölt a hangfalakból és az a rész jött, hogy: (Úgy sezeretlek, mintha soha nem éreztél volna fájdalmat.) na ekkor hallottam meg egy hangot amit nagyon jól ismerek. Énekelte Tovább a zenével együtt:
Várni fogok....Ígérem, nem kell félned. Várni fogok. A szerelem itt van és maradni is fog.-na és ekkor végigsimított a hátamon a takarón keresztűl. Kibújtam a nagy paplan alól és könnyes szemekkel meredtem rá. Lehalkította a zenét és leült velem szembe.
-Leon te meg mit csinálsz itt?-kérdeztem remegő hangal. Erre Ő megint rákezdett....
-Keveset tudsz arról, hogy miközben mélyen alszok tudom, hogy fáj neked.-énekelte és egy puszit nyomott a homlokomra.-Ne sírj apukád miatt. Szeret téged és biztos neki is fáj, hogy nem lehet ma veled, de nekünk szülségünk van rád......helyesbítek, nekem van rád szükségem.-tűrt egy kósza tincset a fülem mögé én pedig sírva rá borultam. Egy szót sem szólt csak felelmelt én meg a lábamat összekulcsoltam a dereka körül, Ő pedig leült a babzsákba és a hátamat simogatta. Hagyta, hogy kijöjjön belőlem a feszültség.
-Köszönöm!-motyogtam a vállába Ő meg tovább simogatott. Nekem ennyi bőven elég volt, hogy tudtam mellettem van. Ahogy beszívtam az illatát egészen máshogy láttam mindent.
-Tyler hívott fel....-jelentette ki én pedig még szorosabban öleltem. Amikor már nem sírtam kimásztam az öléből, kikapcsoltam a zenét és felültem az ágyamra.
-Eljövök a koncertre, de apámnak nem bocsájtok meg.-ittam egy korty vizet.
-Csak úgy gyere el ha tényleg akarod.
-Persze, hogy akarom. Mindig is az volt az álmom, hogy színpadra álljak egy óriási közönség elött.-mondtam és egy kicsit elmosolyodtam.
-Na akkor én most hazamegyek, összekészülök és majd ott talizunk.-mosolygott majd kiment. Ahogy Leon elhagyta a házat nagy készülődésbe fogtam. Futottam a fürdőbe és gyorsan lezuhanyoztam, hajat mostam. A kabinból kiszálltam és magam köré tekertem a fürdőlepedőt. Kerestem a ruhám majd eszembe jutott, hogy a szobámban maradt ezért gyorsan átfutottam érte, felmarkoltam és siettem vissza, de a lábam még vizes volt így megcsúsztam. Vártam, hogy seggreessek, de ekkor egy erős kéz ragadott meg. Amikor talpon voltam, megfordultam és Federicot pillantottam meg. Mind a ketten elvörösödtünk és más irányba néztünk.
-Köszi Fede.....-mosolyogtam és gyorsan visszasiettem készülődni. Egy szürke pólót és egy barack szinű szoknyát vettem fel hozzá illő mintás tornacipővel.
A hajamat begöndörítettem és szinezővel húztam bele pár lila tincset. Fogat mostam utána pedig felraktam a sminkem ami most erősebb volt, hogy messziről is kilátszódjanak az arcom körvonalai. Pablo szerint ez szükséges ha fellépünk.  Amikor ezzel is végeztem befújtam magam a gyümölcsös vanilíás parfümömmel. Felraktam a violinkulcsos nyakláncom és a karkötőm amin betük és hangjegyek lógtak majd lementem a nappaliba.
-Jajj csodálatos vagy kicsikém!-jött oda Olga és agyon puszilgatott.
-Köszönöm Olgita.-öleltem át majd a kék bőrdzsekimért nyúltam.
-Federico merre van?-kérdeztem és körbepásztáztam helyíséget.
-Itt vagyok, mehetünk Vilu?-jött oda mellém és átkarolta a derekam. Halvány mosolyal az arcomon bólintottam majd elindultunk mivel kettőnknek elöbb ott kell lenni mert még át kell öltöznünk. A három ruhát alig bírtam el így a nagy lilát ávette tőlem Fede.
-Viszem én, neked is van elég ruha amit cipelned kell.
-Nem, nekem nincs annyi és az én 2 ruhám együtt olyan nehéz mint a te ruhád én meg fiú vagyok szóval nyugodtan vihetem.-nevetett én pedig ráhagytam. Még mindig fájt, hogy apu nem jön, de erősnek kellett maradnom. A helyszínre érve azonnal mentem az öltözőbe és felhúztam a fehér ruhát amit a duetten fogok viselni.
-Violetta gyere ki egy kicsit a többiekhez, változott a műsor.-lépett be Pablo én pedig gyorsan eldugtam a CD-t amit az elöbb nézegettem.
-Megyek már.-mosolyogtam és kisiettem majd beálltam Maxi és Andres közé.
-Sziasztok gyerekek, örülök, hogy mind ittvagytok. A műsorral kapcsolatban kereslek titeket mivel változott a helyzet, az utolsó elötti helyre tesszük be a Ser Mejor-t, az utolsó dalt Violetta fogja előadni. Ugye mindenkinek megfelel?-vázolta a helyzetet Antonio.
-Igen.-kántáltuk egyszerre majd mindenki indult a dolgára. Én a sráchoz indultam aki majd a zenét kezeli.
-Szia. Ne haragudj, hogy zavarlak, de lenne egy kérésem.-villantottam meg a legszebb mosolyom.
-Egy ilyen szép lány mint te bármit kérhet.-kacsintott nekem pedig nyert ügyem volt.
-Csak aról lenne szó, hogy az utolsó dalnál ezt az alapot rakd be mert megváltozott a dal.-néztem rá kiskutya szemekkel.
-Rendben van.-nevetett és csinálta is tovább a dolgát.
-Köszönöm.-hintettem egy puszit az arcára. Annyira nem is volt csúnya...sőt...talán még helyes is volt.
-Violetta gyere mert mindjárt kezdődik a koncert és nekünk hátul kell maradni ha bármi történik.-fogta meg a kezem Maxi és vitt is hátra a színpad mögé. A srácok már mind ott gyülekeztek és alig volt vissza pár perc a kezdésik.
-Rendben, akkor Violettán, Diegon, Tomason és Camillán kívűl mindenki nyomás a színpadra.-mondta Gregorio és valami furcsa módon, de normális hangnemben. A srácok mind kimentek és akkor elindult a zene ők pedig énekelni és táncolni kezdtek.
-Ez az egész annyira varázsos.....ahogy állnak a színpadon és mindenki őket nézi ráadásul még tapsolnak is, alig várom, hogy kilépejek a színpadra.-szólalt meg Camilla a hátam mögül.
-Engem maga az éneklés dob fel, mindegy, hogy hol vagyok.....legyen az a szobám, a színpad vagy akár egy eldugott kis raktár, mindegy csak énekeljek. Az, hogy most felmehetek a színpadra valami csodálatos érzés, de ott is a legelső az éneklés.-mondtam el az én verzióm.
-Cami színpadra, most jössz a lányokkal.-kiáltott Pablo.
-Megyek már.-mosolygott és rám pillantott.
-Egy kalappal csajszi.-öleltem át és màr én is indulni akartam a dolgomra amikor.....
-Na, hogy érzed magad?-kapott el a derekamnál Leon.
-Sokkal jobban, köszönöm.-zártam le ennyivel majd otthagytam.
-Violetta!-hallottam meg Tyler hangját.
-Ty!-ugrottam a nyakába.
-Hogy vagy?-fürkészett aggódva.
-Jobban, és köszönöm, hogy szóltál Leonak.-pusziltam meg a homlokát és arcomat a vállába fúrtam ahogy átölelt.
-Vilu.-szólított meg egy ismerős hang.
-Minho?-fordultam meg és leszedtem magamról az unokatestvérem kezeit.-Minho!-örültem meg és őt is egy nagy öleléssel köszöntöttem.
-Ahogy megtudtam, hogy fel fogsz lépni azonnal vettem egy jegyet és hát itt is vagyok.-mutatott végig magán.
-El sem tudod hinni, hogy mennyire örülök.-dobódtam fel egy kicsit.
-Annyira azért nem örülhetsz hisz alig mosolyogsz.-simította meg az arcom.
-Majd mindent elmesélek, lesz elég időnk hisz hétfőtől a te sulidba fogok járni és mindenki más is a Studioból.-nyugtattam meg.
-Ez tök jó, én 10B-s vagyok te melyik osztályba kerülsz?
-9A.
-Oda jár egy nagyon jó barátom, majd szólók neki, hogy segítsen neked beilleszkedni.-mosolygott kedvesen.
-Jajj nem szükséges, nem akarom magamra felhívni a figyelmet.-fogtam meg a karját.
-Hát jó, de azért mondom neki, hogy figyeljen oda rád.-tűrt egy tincset a fülem mögé.
-Köszönöm!-suttogtam.-Nekem most mennem kell, te is menj le a nézőtérre utána beszélünk.
-Rendben Violetta, egy kalappal, puszi.-intett és már ott sem volt.
-Violetta, Diego színpadra.-kiáltott Antonio mi pedig egymásra néztünk majd egy-egy mikrofonnal kimentünk. Ahogy megláttam azt a sok embert a pulzusom az egekbe szökött, akkora volt bennem az adrenalin. Az első sorokban ott ült Olga, Ramallo, Tyler, Angie és Minho. Integettek nekem és füttyögtek mire én azonnal elmosolyodtam, de belül fájt, hogy apukám nem integet nekem onnan lentről. Elindult a zene és Diego énekelni kezdett majd én is csatlakoztam. Annyira csodálatos volt ahogy kiereszthettem a hangomat, szinte már a fellegek között jártam. Élvezem és kihasználom minden egyes percét amikor énekelhetek. Minden jól ment, a csókot is remekül megoldottuk majd ahogy vége lett a dalnak meghajoltunk és mentünk is le.
-Csodálatosak voltatok!-ugrottak a nyakunkba a lányok.
-Köszönjük.-mosolyogtunk össze majd én azonnal mentem átöltözni a rózsaszín ruhámba mert Ludmilla száma után mindanniyan megyünk a színpadra. Minden jól alakult a közös számnál is és már csak én voltam vissza. A srácok mind leültek a közönségbe a a tanárokkal együtt, egyedül én maradtam hátul a nagy lila ruhámban. Vettem egy óriási levegőt aztán kimentem a színpadra a mikrofonnal a kezemben. A lámpák le voltak kapcsolva, én beálltam középre és felkapcsolódott néhány fény, de csak engem világítottak meg.
-Ez a dal szóljon egy számomra igazán fontos személynek. Szeretlek!-mondtam és elindult a zene.

 A ma azzá a nappá fog válni,
melyen visszadobják neked......
Mostanra tudnod kellene,
hogyan fogod véghez vinni,
amit tenni akarsz.
Nem hiszem, hogy bárki
úgy érzene veled kapcsolatban,
mint én.

Visszacsap a szó ami az utcán volt,
Hogy a szívedben kialudjon a tűz.
Biztos vagyok benne, hogy
mindenkinél hamarabb hallottad
de igazán sosem voltak kétségeid.
Nem hiszem, hogy bárki
úgy érzne veled kapcsolatban,
mint én.

És minden úton kanyarogva
sétálunk tovább és minden fény,
ami vezet minket ott megvakít.
Mennyi dolog amit el szeretnék
mondani neked, de nem tudom hogyan.

Mer lehet......
hogy
Te lszel az egyetlen
aki megmenthet?
És mindezek után....
TE VAGY A "CSODAFALAM"!!

A ma azzá a nappa vált?
De sosem fogják visszadobni neked.
Mostnara tudnod kellene, hogyan fogod
megtenni, amit nem akarsz.....

Nem hiszem, hogy bárki
úgy érzene veled kapcsolatban,
mint én.

És minden úton kanyarogva
vezetett téged.
És minden fény, ami az utat
világította kialszik .
Mennyi dolog.....amit el szeretnék mondani neked
de nem tudom hogyan.

Mer lehet,.....
hogy
Te leszel az egyetlen aki megmenthet?
És mindezek után....
TE VAGY A "CSODAFALAM"!!!

Mert lehet,....
hogy
Te leszel az egyetlen aki megmenthet?
És mindezek után....
TE VAGY A "CSODAFALAM"!!!

Azt mondtam
lehet....!!
Te leszel az egytelen aki megmenthet?
Te leszel az egytelen aki megmenthet?
Te leszel az egyetlen aki megmenthet!!!!!!!-fejeztem be és ez után akkora tapsvihar tört ki, hogy majdnem meg süketültem. Lementem a színpadról én is a nézőtérre ahol a családom azonnal a nyakmaba ugrott és puszikkal halmoztak el. Amikor végre kiszabadultam megköszöntem Minhonak is, hogy eljött vegül Federico ugrott a nyakamba.
-Violetta, Violetta, nem bírsz magaddal ugye?-nevetett és felemelve megpörgetett.
-Már rég érett, hogy kifejezzem valahogy amit érzek.-kacsintottam.
-Akkor mehetünk haza?-kérdezte.
-Hova akarsz haza menni? Az elöbb szolt Pablo, hogy lesz egy bulink mert megünnepeljük a koncert sikerét.-meséletem neki.
-Hát akkor menj öltözz át, a Studioban majd talalkozunk.-nevetett és el is indult. Gyorsan besiettem az öltözőbe és visszahúztam a ruhámat amibe jöttem. Eléggé csalódott voltam, hogy Leon nem várt rám és nem akart velem beszélni. Visszahúztam a ruhát amiben jöttem, megigazítottam a sminkem és én is elindultam a bulira. Kicsit ilyesztő volt a sötétben, de túl éltem. Amikor beléptem a Studioba egyből a nagyterm felé vettem az irányt mivel onnan jött a zene. Amikor beléptem a Shape of you című dal ment és mindenki táncolt. Federico azonnal elragadott és bevitt a kör közepére. Nagyon, nagyon szeretek táncolni, a testem egyé válik a zenével ilyenkor és mintha felhőkön járnék.
-Vilu mutass pár lépést!-kiá1tott Maxi. Nagyon jól tudja, hogy otthon saját kis koreókat szoktam csinálni. Fede arrébb állt így én voltam egyedül középen és azonnal rá is kezdtem.
Mindenki tapsolt és füttyögött majd a zene lassúra váltott (Passenger Let her go). Mindenki párokba rendeződött és lassúzni kezdtek, Diego meghívta Larat így vele táncolt, Tomas állt egy ideig mert Kris Leont akarta vinni, de a fiú nem akarta így Tom lecsapott Kristinre. Én épp félre akartam állni, de ekkor valaki elkapott hátulról és határozottan maga felé fordított és átkarolt.
-Leon.-suttogtam és alig bírtam talpon maradni mert olyan közel volt, hogy nem bírtam magammal.
-Az a dal......azt nekem szántad?-kérdezte a fülembe suttogva nekem pedig végig futott a hideg a gerincemen.
-Igen.-nyeltem egy nagyot.
-Mik ezek a rövid válaszok? Csak nem zavarba ejtelek?-hallottam kuncogását.
-Leon Vargas menj a francba.-csaptam a mellkasára, de mosolyogtam és úgy csináltam mint aki el akar menni.
-Inenn nem szabadulsz az már biztos......soha többet nem engedlek el.-kapott el a derekamnál és egy puszit nyomott a homlokomra. A fejemet belefúrtam a nyakába és olykor olykor belepusziltam míg Ő a hajamt simogatta.
-Semmi pénzért nem engedném el ezt az érzést.-motyogtam és erősen magamhoz szorítottam.
-Nem is kell csak bocsájtsuk meg egymásnak a dolgokat és minden nap ölelhetsz így.-tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Ahogy az a dalban is volt te vagy az egyetlen aki megmenthet és ha most semmi nem lesz a régi alattam megynyílik a föld és eltünök. Szeretlek Leon.-sírtam el magam. Ő a fülem mögé tűrt egy tincset és az arcomat vizslatta.
-Ugyan ezte érzem én is. Violetta, megengeded, hogy most megcsókoljalak?-érdeklődött folytott hangon én meg bólintottam. Fogta magát és végighúzta az úját a számon majd nagyon ovatosan kezdett közelíteni felé, lehunytam a szemem és amikor megérzetem az ajka ízét még többet akartam.
 Addig a pillanatig nem is érzetem mennyire hiányzik. Szorosan hozzá bújtam és úgy csókoltam tovább. Hirtelen a zene pörgősre váltott mi pedig belemosolyogtunk a csókba.
-You are my Wonderwall!-nevettem és a hajába túrtam.
-You are my Wonderwall!!-pöckölte meg az orrom.
-Ne hari!-kiáltotta Andres és már vitte is a barátom. Nevetve figyeltem amint Leo, Maxi, Broduey, Andi, Federico, Diego és Tomas felmennek a színpadra és a hangszerek mögé állnak. A zene leállt majd ők kezdtek el játszani. A Solo pienso en ti című dalt énekelték mi lányok pedig táncoltunk. Le nem vettem volna közben a szemem Leonrol ahogy Ő sem rólam. Amikor végeztek vissza akarták kapcsolni a zenét, de Antonio kérése az volt, hogy újra énekeljem el a dalomat. Felmentem a színpadra és a mikrofont megmarkolva álltam, a zene elindult és én énekeltem. Sokkal jobban ment mint a koncerten és ebben az a barna szemü fiú játszik nagy szerepet. Az utolsó résznél a fiú feljött a színpadra és velem együtt énekelt a szám végén pedig magához ölelt. Mindenki tapsolt és éljenzett én pedig zavaromban a cipőm orrát nézegettem még akkor is amikor már nem álltam ott fent. Viszont amikor Leon az ujjait az enyémre kulcsoltam megszűnt minden létezni.
-Haza kellene menned, fáradt leszel holnap és biztos Angieék is aggódnak már miattad.- mondta kedvesen.
-Még veled akarok maradni.-szorítottam meg a kezét.
-Lesz még időd velem lenni.-mosolygott rám aranyosan, de én úgy döntöttem, hogy megpukkadok.
-Rendben, hazemegyek, de nem kell elkísérni......haza tálálok egyedül is.-téptem ki a kezemet az övéből és a kabim felkpava elmentem. Egyszeriben kint találtam magam az utcán, hideg volt és sötét. Egy kiskori rossz emlék miatt rettegek a sötéttől. Elindultam, de minden másodpercebn hátra pillantottam hátha követnek és igazam lett, Tomas jött utánam.
-Vilu beszéljünk ,kérlek.-kapta el a karom.
-Szerintem nincs miről.-néztem rá dühösen, de a félelem ott csillogott a szememben.
-Együtt vagy Leoval?-kérdezett rá egyből.
-Mi van ha igen?
-Ő nem hozzád való, nem szeret téged igazán és csak megbánt. Én jobb lennék hozzád.-húzott magahoz, de én a tenyerem a mellkasára raktam. Próbáltam eltolni magamtól.
-Kérlek ne csináld.-könyörögtem.
-Nem akarlak bántani, esküszöm.-akart volna elengedni, de egy hang vágott közbe.
-Tomas ha nem engeded azonnal el Istenre esküszöm, hogy nagyon megbánod.-hallottam Leon remegő hangját ami az idegességtől volt ilyen.
-Leon szálj le róla, sokkal jobb helye lenne mellettem.-engedett el és a barátom elé állt.
-Te csak ne akard megmondani, hogy neki mi a jó.-lépett hozzá közelebb.
-Fiúk, ne, kérlek.-kérleltem őket.
-Legközelebb nagyon megkapod.-kiáltott Tom.
-Nem lesz itt legközelebb.-lökte félre őt és odajött hozzám miközben Tomas elsétált.
-Leon én már azt hittem, hogy....-öleltem át és csak akkor jött ki igazán a sírás.
-Shhhhh Violetta, jól vagyok.-suttogta a fülembe én pedig mégjobban magamhoz szorítottam.
-Sajnálom, azt gondoltam azért akarod, hogy hazamenjek mert nem akarsz most velem lenni.
-Te bolond lány, ha tehetném minden egyes pillanatot veled töltenék. Nem elég egy élet arra, hogy veled legyek.-csókolt meg.
-Én azt hiszem boldog vagyok és ez csak akkor van mikor veled lehetek.-néztem csillogó szemeibe.
-Én pedig most imádom az egész világot.-jelentette ki.
-Miért?-kérdezte mosolyogva.
-Mert nekem te jelented az egész világot.-simította meg az arcom. Egy nagyot nyeltem majd a nyakába ugrottam nevetve Ő pedig megpörgetett.
Azt a pillanatot senki és semmi nem ronthatta el mert tudtam, hogy Leon Vargas az enyém és csakis az enyém. Az én CSODAFALAM!


2017. február 25., szombat

1.évad 16.rész ott majd újra kezdhetem

Tudtam, hogy ez a nap kemény lesz, de, hogy ennyire.....Amikor Federicoval bementem a Studioba még nem is számítottam mi vár rám. Minden úgy indult ahogy szokott. A lányok csacsogva fogadtak, a srácok egy körbe voltak tömörülve, Diego lopva rám pillantott, de inkább a telefonját nyomkodta. Leon még mindig nem nézett rám, gondolom még mindig meg volt sértődve, de már megszoktam a hangulatingadozásait. Egy valami viszont nem volt a helyén, a tanárok. Gregorio kiabálása szűrődött ki a tanáriból ami még normálisnak is tűnt, de amikor kinyílt az ajtó és Antoni meg Pablo feldúlva jött ki megijedtem. Általában ráhagyták a zsémbes tánctanárunkra a dilijeit, de most valami egészen más történhetett mert a tanárunk nem is miattunk és nem is Pablo miatt örjöngött. Mindenki érdeklődve nézte a jelenetet aztán valaki kivágódott még az ajtón és hasraesett az orrunk elött. Na vajon ki? Nem más mint a mi drága Betonk.
-Most mi lesz?-tápászkodott fel és az igazgatónkra nézett.
-Szerintem ezt nem itt kell megtárgyaljuk, majd visszatérünk rá, most nyomás próbára.-mondta, de láttam rajta, hogy valami egyáltalán nincs rendben. Talán ahoz van köze amit a koncert után akartak nekünk elmondani. Amíg ezen morfndíroztam éreztem, hogy valakinek a tekintete rajtam van. Megfordultam és láttam, hogy Ő néz. A mellkasánál összefonta a karját és elfordította a fejét majd tovább beszélgetett Federicoval.
-Mi volt tegnap? A legfontosabb kérdés viszont az, hogy mi ez a ruha?-hallottam Camilla hangját mellőlem.
-Igen Vilu, mi lett veled? Nem mintha nem állna jól, de durva.-kezdett bele Fran is aztán a többiek is odacsődültek hozzám.
-Figyeljetek, úgy érzem, hogy kellett ez a változás. Minden más lett körülöttem így én is. Még ugyan az a Violetta vagyok és kedves meg szeretlek titeket ráadásul még mindig aztmondom, hogy mindenkinek jár akár 100 esély is. Ne aggódjatok, jól vagyok csak történtek dolgok.-mondtam és közben a távolban lévő Leora pillantottam. Láttam, hogy nem tetszik neki az amit lát és kiváncsi, de dühös is. Francesca és Camilla oldalán mentem be a nagyterembe. Kezdetét vette a nagy utolsó próba, holnap már a ruhákon és az előkészületeken lesz a hangsúly, nem lesz idő átismételni a koreográfiát. Épp tíz perces szünet volt amikor Diego sétélt oda hozzám. A színpad szélén ültem és lógattam le a lábaimat, éreztem, hogy megfogja mint két kezem és azt akarta nézzek a szemébe. Lassan felemeltem a fejem és belenéztem szinte már fekete szemeibe.
-Mi történt veled Violetta?-kérdezte mire én csak megvontam a vállam.
-Már kint is elmondtam, hogy sok dolog más lett körülöttem így most én is próbálgatom a  szárnyaimat. Ha szerettek és barátok vagyunk akkor mind elfogadjátok, hogy változásra van szükségem. Nem biztos, hogy ez vagyok én.....-mutattam végig magamon.-Viszont egyszer élünk és mindent ki kell próbálnunk. Nem az illegális dolgokra gondolok, de meg kell tudnom ki is vagyok valójában.
-Na és mi a helyzet velünk?-kérdezte mire én furcsán néztem rá.
-Mi az, hogy velünk? Vagy te és én aztán ennyi....már nem akarok tőled semmit. Nekem nem te vagy az igazi....Nekem Leon az csak sajnos vele meg nem lehetek.-tisztáztam a nelyzetet és otthagytam. A lányokhoz siettem akik kint ültek a padnál. Naty a pad elött állt, mögötte pedig Broduey aki a kezeit barátnője hasánál kucsolta át. Camilla Maxi ölében ült, Fran pedig Federicoval beszélgetett és feltünően sokat mosolyogtak mind a ketten.
-Halihó gerlepárok, szinglik is jöhetnek?-kérdeztem mosolyogva mire maguk mellé invitáltak.
-Baj van Vilu?-fordult felém elösszőr olasz barátnőm.
-Diego megint jött azzal, hogy mi ketten pedig olyan nincs amióta lesmárolta a volt legjobb barátnőm.-mondtam feldúltan.-Srácok mikor fogja már fel mindenki, hogy én úgy érzem nekem Leon az igazi, Ő az egyetlen aki megmenthet......Nem tudom jobban elmondani mennyire szeretem, de az univerzum az utunkba áll.-túrtam bele a hajamba.
-Mi értjük mit érzel, de ha nem megy miért nem próbálsz meg továbblépni?-fordult felém Federico.
-Emlékezz vissza, hogy próbáltam.-utaltam arra, hogy én csókolóztam vele.
-Próbáld meg újra.-bátorított Broduey.
-A Studion kívűl nem ismerek senkit.-ráztam a fejem a többiek pedig sajnálattal néztek rám.-Az a legnagyobb bajom, hogy még most is úgy szeretem mint amikor szerelmes lettem belé.-vázoltam a helyzetet csak sajnos ezzel a srácok sem tudtak mit tenni. A szünetnek sokkel elöbb vége lett mivel Pabloék beszélni szerettek volna velünk. A terembe mindenki felült a színpadra és úgy vártuk a híreket.
-Köszönöm, hogy mind itt vagytok srácok. Antonio fontos dolgot szeretne közölni.-mondta a tanárunk.
-Nos gyerekek az a helyzet, hogy kaptunk egy felhívást miszerint a Studio a gyerekek életében csak délután szerepelhet, napközben iskolába kell járnotok. Nemrég beszéltem a szülőkkel és abban állapodtunk, hogy egy iskolába fogtok tanul. Ez azért lesz, hogy ne válasszanak titeket annyira szét. Az biztos, hogy Leon, Diego és Federio egy osztályba fognak járni és 10.-esek lesznek, A többiek 9.-esek és a csapat ketté oszlik. Violetta, Ludmilla, Natalia, Tomas és Maxi 9A-sok leszenek, Francesca, Camilla, Broduey és Andres pedig 9B-sek. Azt, hogy milyen osztálytársaitok lesznek még nem tudom. A koncert után már ott kezditek és az órák után jöttök ide, hogy táncoljatok és énekeljetek. Nagyon, nagyon remélem, hogy ez csak egy ideiglenes állapot lesz.-mesélt el mindent Antonio és ahogy körbenéztem mindenkiben meghült a vér, de azért folytattuk tovább a próbákat. Megbeszéltük a srácokkal, hogy a próba után a legközelebbi parkban találkozunk és megbeszéljük ezt az egészet. Mindenki ugyan úgy ki volt bukva és így már a próba sem ment olyan jól. 1 év alatt annyira összeszoktunk, hogy ha most szétrobbantják ezt a társaságot akkor már sosem lesz a régi. Tudtam, hogy mindenki maga alatt lesz ezért én mondtam a srácoknak, hogy késni fogok egy kicsit. Azt persze nem mondtam el, hogy azért mert hazamegyek a gitáromért. A zene mindenkit felvidít és még a legvadabbakat is megszelídíti. Hangszerrel a kezembe szaladtam lefele a lépcsőn és nem vettem észre, hogy a lépcsőfordulóban ott áll Angie és neki ütköztem. Szerencsére még időben utánanyúltam és elkaptam.
-Vilu mi van veled? Jössz mint a tank.-mondta ijedten.
-Szerintem te is tudod, hogy hétvége után sulis leszek......Na most a srácokkal gyülekezőt tartunk, vacsira itthon leszek.-hadartam el és már ott sem voltam. Szerencsém volt, hogy lapos talpu cipő volt rajtam különben útközben hatszor elestem volna, de így is sikeres volt a belépőm. Ahogy futottam mindenféle leveles ágakba beleakadtam ami jobban lelógott a kelleténél, az esti eső miatt maradtak pocsolyák amibe szinte mindig beleléptem így a lábbelim is kezdett átázni. Amikor már messziről láttam a srácokat ahogy egy pléden ülnek körbe nagy sprintbe kezdtem csak arra nem számítottam, hogy nem fogok tudni megállni mivel ráléptem valakinek a vizes flakonjára ami egyenesen a többiek felé csúszott velem együtt utána pedig elvesztetve az egyensúlyom elborultam egyenesen Leon ölébe.
-Úr isten Vilu jól vagy?-kiáltottak fel a lányok.
-Hali, megvagyok.-integettem és hirtlen a fejmhez kaptam. Éreztem ahogy az alattam lévő srác óriási nevetésben tör ki. Hitetlenül néztem rá és miközben lekászálodtam róla csak azt láttam, hogy mutogat valamit a fejemre. A hajam tele volt levéldarabkákkal és valami ragacs volt benne.-Szerinted ez vicces?-néztem rá sértődötten.
-Jajj ne haragudj már csak hát elég érdekes volt a belépőd. Sőt mi több teljesen Violettás volt.-ragadta meg a kezem és visszahúzva az ölébe kaptam egy puszit. Elpirulva leültem mellé és a fejem fel sem emeltem.
-Nos ha már mindenki itt van ezt dumáljuk meg.-terelte el a figyelmet Cami. Örök hála neki.
-Jó lenne mert én tuti nem leszek a kis Viluval egy osztályba úgy, hogy nincs mellettem a szerelmem.-húzta ki magát Ludmilla.
-Ne aggódj te Supernova szerezhetsz ott még pár csatlóst és Andrest is láthatod szünetekbe.-szóltam vissza neki mire Ő dühösen fújtatni kezdett.
-Nem ezzel van a baj. Az egész ott kezdődik, hogy külön leszünk.-szólt bele Naty.
-Ráadásul új osztálytársakat kapunk.-esett le Maxinak is.
-Mi van ha többet már nem fogjuk egymás társaságát keresni?-kérdezte Fran ijedten.
-Srácok, srácok nyugi......itt leszünk egymásnak és a délutánokat mind együtt töltjük. Soha sem árt ha új embereket ismerünk meg. Meg tök mindegy hogyan lettünk szétosztva. Hallottátok Leont nyavajogni, hogy Diegoval került egy osztályba, vagy esetleg fordítva? Ha ti nem is én tudom, hogy nincsenek jóban. Én sem nyavajgok, hogy kikkel vagyok együtt meg, hogy elválasztottak Camillától és Frantól. Lehet, hogy van zűr köztünk, de mi mindig össze fogunk tartozni. Egyek vagyunk és a zene az ami eggyé tesz minket.-mondtam és a gitárt a kezembe véve játszani kezdtem a dalt amit az olasz barátnőmnek írtam. Mindenki kapcsolt és énekelni kezdtünk. Egyszerűen azt csináltuk amihez értünk és ezáltal felszabadultabbak voltunk. Tudtam, hogy sikerülni fog holnap a koncert is mert nem hagyhatjuk cserben Betoékat.
Akkor megcsináljuk holnap azt a koncertet ugye?-kérdeztem mosolyogva.
-Igeeennn!-kiáltottak fel majd mindannyian nevetni kezdtünk.
-Maradjunk még egy kicsit, a neheze meg van, de szórakozzunk. Annyira régen volt már így együtt a csapat. Na mit szóltok?-kérlelt minket Andres. Naná, hogy nem tudtunk neki nemet mondani meg amugysem akartunk. Beszélgetni kezdtünk, hogy vajon milyen lesz a suli és miket kell majd csinálnunk, milyenek lesznek a tanárok és az új barátok. Engem is nagyon foglalkoztatott a kérdés, hogy kik lesznek az osztálytársaim. Eszembejutott amit Franék mondtak.....ott majd újra kezdhetem, lehet tovább tudok lépni és megtalálom az igazit vagy valami ahoz hasonlót. Szeretek eljátszani a gondolataimmal és ez most sem történt másként. Elképzeltem Leont egy másik lánnyal és magamat egy fiúval. Boldog voltam, de csak akkor amikor Leoval képzeltem el magam. Tudtam, hogy ez majd változni fog, de nem éreztem még itt az idejét. A kis "piknikünk" után már épp indulni akartam haza amikor valaki utánam szólt.
-Nem jössz velem?-kérdezte a fiú.
-Mond Leon még is hova mennék veled?-kérdeztem még mindig sértődötten.
-Hát hozzánk. Nem is mondták apukádék? Ma ti esztek nálunk.-mondta és láttam, hogy nagyon élvezi amikor tikkelni kezd a szemem.
-Nekem elötte haza kell mennem átöltözni mert így nem megyek.-mutattam végig magamon.
-Elkísérlek.-lépett mellém.
-Nincs szükségem rád.-durciztam egyre jobban.
-Ne haragudj már, csak te meg tudsz nevettetni. Nem akarok rosszban lenni veled.-karolta át a vállam és egy puszit adott a homlokomra.
-Ezt a pusziszkodást is hanyagold. Kérlek ne hozd fel bennem az érzéseim, túl sokat dolgozom már így is azon, hogy elnyomjam.-toltam el magamtól és elindultam haza.
-Miért még szeretsz?-jött utánam. Tudtam, hogy nem fogom egykönnyen lerázni mert vannak ilyen napjai ezért énekelni kezdtem mire Ő is rákezdett. Azonnal elővettema fülhallgatóm és bedugtam, de Ő elvette és berakta a nadrágzsebébe.
-Add vissza.-nyúltam utána.
-Biztos vagy te abban, hogy itt akarsz túrkálni?-kérdezte pimasz vigyorral az arcán. Mérgesen fújatattam egyet és tovább mentem.
-Azt magyarázd már el nekem, hogy mik ezek a hangulatingadozások? Egyik nap utálsz utána kedves vagy aztán meg szívod a vérem.......én ebbe belefáradtam Leon.-mondtam elcsukló hangon.
-Nem tudom.-vonogatta a válát és onnantól kezdve csendben telt az út. Hazaérve felrohantam a szobámba és átöltöztem egy tengerkék szinű ruhába hozzáillő cipővel és kiegészítőkkel.  A hajamat copfba kötöttem és egy csattot tűztem bele. A füstös sminkemet leszedtem és felraktam a régi halványat. Amikor késznek éreztem magam lementem a nappaliba ahol már Leon a kabátommal a kezében várt.
-Na nyomás mert úgy látom Angiék már elmentek.-szökkentem mellé, de ekkor egy hang megállított.
-Hugi!-hallottam fentről Ty hangját. Nagyon megijedtem és azonnal rohantunk fel. Az unokabáttyam ott feküdt a földön és rángatózott.
-Leon segíts, rohama van.-mondtam kétségbeesve és odaszaladtunk mellé. Leo olyan jól kezelte a dolgot mintha minden nap epilepsziásokat mentene. Pár perc után elmúlt a veszély én pedig sírva borultam rá a mellkasára és egyszerűen nem bírtam abbahagyni. Kiskoromba láttam és már akkor megrémisztett, de most sokkal jobban féltem.
-Most már jól leszek.-suttogta és a fejemet simogatta.
-Soha többet ne ijessz meg ennyire....már azt hittem, hogy....-makogtam össze vissza és egy puszit nyomtam a homlokára.
-Violetta álj fel, levegő kell neki.-fogta meg a kezemet a fiú.
-Neked még meg sem köszöntem.-öleltem át szorosan és a puha barna hajába túrtam.
-Ez a dolgom, életeket mentek amikor csak tudok. Ha apunak nem lenne ez a munkája most én is csak álltam volna tétlenül.-mondta és csókot hintett a fejemre.
-Siessetek mert mindjárt vacsiztok.-szólalt meg Ty.
-Biztos, hogy nem hagylak itt. Megmondanád apunak, hogy mi volt?-néztem Leora.
-Persze csak vigyázz magadra te is.-engedett el és a dzsekiét felhúzva lelépett.
-Miért nem mentél vele?-kérdezte és elfeküdt az ágyán.
-Tyler te és az egészséged nekem bárminél fontosabb és eről nem nyitok vitát.-zártam le a témát és egy pohár vizet nyomtam a kezébe.
-Énekelsz?-kérdezte alig halhatóan.
-Mi?-néztem rá értetlenül.
-Énekelj valamit, akármit. Kiskorunkban amikor énekeltél mindig sikerült elaludnom vagy fordítva.-mondta és közben lehunyta a szemét.
-Hát legyen.-bújtam be mellé és amíg Ő a fejét az ölembe hajtotta elkezdtem énekelni az En Mi Mundo-t. Alig, hogy befejeztem a dalt el is aludt. A dalos füzetemet a kezembe vettem és írni kezdtem bele. Arra eszméltem fel, hogy megérkeztek Angieék. Hallottam a kopogast az ajtón majd megpillantottam mindekttőjüket.
-Minden rendben?-kédezte apa csendesen, de hiába Ty felébredt.
-Most már jobban vagyok.-mosolyodott el és a derekam átölelve magához szorított. Az érzés nagyon ismerős volt. Megpusziltam a fejét és mosolyogva felnéztem apáékra.
-Minden rendben volt hála Leonnak.
-Mariaék sajnálták, hogy nem jöttél el, de teljesen megértik.
-Leo pedig üzeni Tylernek, hogy jobbulást.-szólalt meg Angie.
-Tényleg Angie ti mikor mentek ultrahangra?-kérdeztem kicsit feldobódva.
-Hát ha minden igaz jövő hét kedd délutánján.-simogatta meg a hasát.
-Na és akkor kiderül végre a baba neme?
-Hát ha megmutatja magát.-mosolygott és ekkor apu lágy csókott hintett az ajkaira. Annyira szép párt alkotnak, szeretnék egyszer én is ilyen boldog lenni.

2017. február 14., kedd

1.évad 15.rész Minden megváltozik

-Van egy dal amit nem rég írtam és ez nagyon fontos. Szeretném előadni.-vázoltam a helyzetet.
-Violetta ott a zongora, a tiéd a pálya.-mosolygott Pablo én pedig odaültem a hangszer elé és lenyomtam az első billentyűket közben pedig Franra néztem.

Az első nap amikor megismertelek
Különállónak éreztem magam, annyi új arc
Az első barát akit találtam
Amikor kilógtam a sorból, te mindig ott voltál nekem

Barátok a végig, sosem szakítanak, sosem támadnak hátba
Barátok megértenek, mosolyra fakasztanak, fogják a kezedet

Most már együtt állunk, sosem vagyunk egyedül
És majd fényt gyújtunk, bárhová is megyünk

Ha szükséged lesz rám egy pillanaton belül, csak szólj
Számíthatsz rám, számíthatsz rám
Egy pillanaton belül ott leszek, mert tudod
Mindig te leszel, te leszel az első

Az első alkalommal amikor énekeltem egy dalt
Megtaláltam a lábaimat, a helyes dallam a kulcs
Az első alkalommal amikor velem énekeltél
Igazi összhang volt, mintha a részem lettél volna

Barátok a végig, sosem szakítanak, sosem támadnak hátba
Barátok megértenek, mosolyra fakasztanak, fogják a kezedet

Most már együtt állunk, sosem vagyunk egyedül
És az álmok élnek, továbbra is hinni fogunk
A mi barátságunk olyan mint a zene amit szeretünk
Összetart minket bármerre is menjünk

Ha szükséged lesz rám egy pillanaton belül, csak szólj
Számíthatsz rám, számíthatsz rám
Egy pillanaton belül ott leszek, mert tudod
Mindig te leszel, te leszel az első.-fejeztem be a dalt és láttam ahogy a barátnőm szeme könnybe lábad Camilla pedig mosolyogva bólintott.
-Farncesca én nagyon sajnálok mindent és utálom ha haragszol rám. Lehet voltak rossz döntéseim, de sohasem azért, hogy megbántsalak.-néztam rá szomórúan mire azonnal odaszaladt hozzám és átölelt.
-Szeretlek Vilu.-nevette el magát.
-Rendbe, ha már így helyre állt a kis lelkiviláguk akár a próbát is folytathatjuk. Chhh katasztrófa egy banda, esküszöm.-dunnyogott Gregorio.
-Elnézést.-sütöttük le a szemünket.
-Ne bocsánatot kérjenek hanem próbáljuk el a Ser Mejor-t úgy, hogy táncolnak és nem csak vonszolják magukat a színpadon.-kelt ki magából.
-Gregorio!-szólt ra Pablo.
-Jolvan, jolvan.-ült le a székre és amíg mi felmentünk a színpadra benyomta a zenét. Egy örökkévalóságnak tűnt a próba, alig vártam már, hogy elinduljak haza és tovább írhassam a füzetembe amit elkezdtem. Csak ez nem volt olyan egyszerű, ma tovább bentfogtak minket mivel holnap után koncert. Éppen a Diegoval közös dalunkat akartuk elpróbálni amikor feltűnt egy apró bibi. Diego nem volt sehol.
-Mi az, hogy nincsen sehol?-akadt ki Gregorio.
-Nem tudom az elöbb itt állt mellettem most meg már nincs itt.-magyarázta Naty.
-Jó, nem csinálunk ebből nagy ügyet. Broduey menj fel Viluval a színpadra.-szólt neki oda Pablo.
-Pablo az az igazság, hogy én nem nagyon tudom a szöveget, van pár rész amit mindig keverek.-vakarta meg a fejét.
-Rendben akkor Maxi, nyomás.
-Igazság szerint nekem most fáj a gyomrom és.....-próbálta kihúzni magát a dologból.
-Jolvan akkor Leon könyörgöm menj fel a színpadra.-kérlelte a srácot szinte térden állva.
-Pablo...én....-nézett rá miközben próbálta kerülni a rászegeződött szemeket.
-Nem, most oda felmész és eléneklitek azt a dalt.-mutatott a színpadra mire Ő minden életkedv nélkül feljött mellém. Elindult a zene és énekelni kezdett. Minden erőmet elvesztettem és egyszerűen mozduli nem tudtam. Ahogy énekelt, az illata és a szemei a gyönyőrű barna szemei. Egy hang nem jött ki a torkomon amikor én kellett volna énekeljek.
-Sajnálom, csak.....csak......nem figyeltem oda, elkalandoztam.-túrtam bele a hajamba feszülten.
-Mi van veletek ma?-nézett körbe Pablo.
-Mindenkitől bocsánat, hogy húzom az időt, de nekem ez ma nem megy.-rohantam le a színpadról és minél elöbb ki akartam érni a levegőre. Leültem a legközelebbi padra és az arcomat kezeimbe temettem. Pár perc után egy kezet éreztem a karomon. Oldalra fordultam és megláttam Brodueyt. Elmosolyodtam és szorosan magamhoz öleltem.
-Semmi baj nem lesz Vilu.....Leon nagyon szeret téged csak most haragszik.-csitítgatott még mindig magához ölelve.
-Az apukája megmondta, hogy amikor mi nem vagyunk jóba hülyeséget csinál és csak én tudom akkor abból kihúzni.....könyörgöm Broduey legyetek mellette és ne hagyjátok, hogy valamit csináljon. Nem bírnám elviselni ha baja esne. Attól, hogy nem vagyubk együtt én borzasztóan szeretem és hiányzik, de a bármikor megpróbáljuk az rosszúl sül el.-vázoltam neki a helyzetet és a kezét szorongattam idegességemben.
-Ne aggódj vigyázunk rá, de ha Ő a fejébe vesz valamit....-vakargatta a tarkóját én meg már majdnem elsírtam magam.
-Ne engedjétek, könyörgöm......-néztem rá és kicsordult egy könnycseppem.
-Violetta szerintem menj most haza és holnap a főpróbára érkezz vissza kipihenten, a srácokkal rajta leszünk a feladaton.-nyomott egy puszit az arcomra és visszament próbálni. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, de nem nagyon sikerült. Egyszerűen nem bírtam elindulni haza csak ültem a padon és elmerültem a gondolataimban. Mégis, hogy váltam ilyenné? Eddig soha nem függtem senkitől, de most mégis és pont egy olyan embertől aki soha nem lehet az enyém......Nem bírtam elviselni a gondolatot, hogy hülyeséget csinál és baja esik. Csak oda akartam menni hozzá és olyan szorosan magamhoz ölelni mint még eddig sosem. Jobban szeretem mint a levegőt amit belélegzem. Tudtam, hogy beleőrülök a fájdalomba ha a mi történetünk véget ér, de hogy ennyire? Ahogy néztem az utcán elsétáló embereket egy ismerős alak rajzolódott ki köztük.
-Tay!!!-kiáltottam neki oda mire Ő felém kapta a fejét.
-Violetta?-jött felém.
-Tayler!!-sikítoztam és odafutva hozzá a nyakába ugrottam miközben Ő megpörgetett.
-Nem láttalak...mióta is?-nézett rám mosolyogva.
-3 éve.-nyomtam le neki egy puszit.
-Apukád írt, hogy szívesen látna már én meg nem tudtam ezt visszautasítani, mesélték, hogy ide jársz és gondoltam megleplek. Gyönyőrű lettél.-szorított magához én pedig a vállába fúrtam a fejem.
-Látom mennyire szenvedsz és aggódsz értem.-hallottam a hangját a hátam mögül.
-Leon...Ő az én.....-kezdtem volna bele, de nem hagyta, hogy befejezzem.
-Nem érdekel Violetta, utánad jöttem, azt hittem, hogy.....fogalmam sincs mit gondoltam.-túrt idegesen bezselézett hajába és visszament a Studioba.
-Ez meg ki volt?-karolta át hátulról a derekem az unokabáttyám.
-Bonyolult sztori, de a lényeg az, hogy szeretem, de nem tudom elmondani neki.-mondtam és fejem újra pulcsijába fúrtam.
-Dehogynem, neked mindig sikerült.-matatott a táskámba és kihúzta a kis dalosfüzetem.
-Emlékszel még erre?-kérdeztem és együtt lapozgatni kezdtük.
-Hogyan is felejthetném el?-nevetett fel.-Most viszont menjünk haza, ott mjad folytatjuk tovább és elmeséled a sztoridat is ami miatt ilyen szomorú vagy.
-Rendben van.-karoltunk egymásba és hazáig meg sem álltunk.....útközben sem beszéltünk csak élveztük egymás társaságát. A szobába ledobtam a cuccaim és elvetődtünk az ágyon majd hosszas beszélgetésbe kezdtünk aztán egyszer csak kopogtatni kezdett valaki.
-Vilu figyu.....-lépett be Federico majd hirtelen elnémult.
-Fede nyugi....Ő az unokabáttyám Tyler....már Leon is félre értette. Gondolom miatta jöttél.-álltam fel és odahúztam mellénk.
-Igen mert azt mondta, hogy nem küzd tovább érted sőt az egész kapcsolatért aztán otthagyott.
-Ezt komolyan nem hiszem el.....Nem is érdekel....Nekünk soha nem volt és nem is lesz olyan, hogy együtt.
-Várj mert nem csak ez történt. Alig, hogy leléptél és Leon feldúlva jött vissza megcsörrent a telefonja...a szülei voltak, hogy közöljék este vacsorázni mennek régi barátokhoz.-mesélte és kicsit kárörvendő vigyor terült el az arcán.
-Oké és nekem ehez mégis mi közöm?-kérdeztem értetlenül.
-Történetesen a régi barátok az apukád és Angie meg persze German meg is szeretnék köszönni Leon apjának és neki, hogy vígyáztak rád.
-Jézus, ez nem történhet meg. Segítened kell.-ragdtam meg a karját és segítségkérően néztem rá.
-Figyelj Violetta én imádlak, fontos vagy, de ma Maxinál alszóm, egy és kettő kimaradnék a Leonetta drámából.-kacsintott majd sűrű elnézés kérések közepette távozott.
-Tyler te ugye segítesz nekem és egész vacsoraidő alatt mellettem maradsz.-néztem kiskutyatekintettel az unokabáttyámra.
-Persze, de tudod, hogy nem csípem a szerelmidrámákat szóval kérlek igyekezz kihagyni belőle.-sóhajtott nagyot és egy barackot nyomott a fejemre.
-Te vagy a legjobb.-nyomtam egy puszit az arcára.
-Ezt addig mond amíg helyre nem rakom ezt a srácot mert az én unokahugommal senki nem bunkózik.
-Oké, oké, de én most készülődök......-próbáltam tudtára adni, hogy most menjen el.
-Már itt sem vagyok.-tette fel a kezét és Ő is elhagyta a szentélyemet. Sokat agyaltam, hogy vajon mit húzzak fel aztán bevillant az a lehetséges szituáció, hogy én kiöltözök, de Leont nem hatja meg ez az egész és egy tök átlagos ruhát húz az alaklomra. Az ciki lenne mert úgy tünne mintha neki öltöznék, de aztán meg eszembe jutott az is, hogy Ő kiöltözik, én nem és akkor azt hiszi, hogy nem is érdekel az egész. A nagy vacilálás után egy egszerű, de elgáns ruha mellett döntöttem amit illik felhúzni olyan vacsihoz ahova vendégek hivatalosak még ha az egyik személy annyira nem is kívánatos. A ruhaválsztásom egyébként egy egyszerű lila egyberuhára esett amihez hozzáillő fehér telitalpu cipőt húztam fel. Felraktam egy violinkulcsot ábrázoló nyakláncot amit annak idején Tylertő kaptam és egy izléses fehér karkötőt is a kezmre húztam. A hajamat kiengedtem és még vasalni sem vasaltam hanem hagytam, hogy göndören a vállamra omoljon. Egy nagyon halvány sminket helyeztem fel magamra és befújtam magam a kedvenc pafümömmel. Kevés idő volt vissza, hogy megérkezzenek a vendégek így lementem a nappaliba. Valami furcsa késztetést érezve leültem a zongorához és végigsimítottam billentyűin aztán mintha akaratom ellenére megindultak volna az újjaim, de az Ezer élettel ezelött című dalt kezdtem játszani. Megkockáztattam, hogy éneklek is hisz úgy sincsenek itt a vandégek még. A bejáarti ajtónak háttal ültem így arra sem lettem figyelmes, hogy valaki azaz valakik bejöttek rajta. A dal végén tapsot hallottam magam mögül így olyan gyorsan próbáltam kitekerni a gerincemet, hogy leestem a székről.
-Úristen jól vagy Violetta?-szaladt segítségemre az unokatestvérem aki abban a pillanatban trappolt le a lépcsőn.
-Persze, köszönöm csak nem vettem észre, hogy megérkeztek Leonék. Elnézést kérek.-tápászkodtam fel a földröl.
-Ugyan rá se ránts, örülök, hogy halhattam a hangodat, csodálatos.-nézett rám mosolyogva Maria (Leo anyukája). Az a mosoly....-Valami rosszat mondtam?-kérdezte kicsit zavartan miután már fél prce csak az arcát bámultam.
-Elnézést kérek csak nem tudtan nem észrevenni, hogy Leon honnan örökölte a mosolyát.-mondtam fülig pirulva majd az emlitettre pillantottam akinek semmilyen érzés nem mutatkozott az arcán, de láttam a gödröcskéit a szája szélén ami a nevetés jeleire utalt.
-Ezt még soha nem mondta senki.-mosolygott kedvesen.
-Csak jó megfigyelő vagyok ennyi az egész.-billegtem a sarkamon.-Annyira illetlen vagyok, Roberto úr még meg sem tudtam köszönni úgy igazán, hogy vígyázott rám.-léptem oda az apukához.
-Ugyan ez természetes, te vagy az első barátja a fiamnak akit tényleg kedvelek.-nézett rám kedvesen és megsimította az arcom.
-Elnézést a késésért.-jött le apa és a nénikém.
-Semmi baj, jó volt a társaság. Egyébként is meg szerettem volna kérdezni Violettát, hogy ki ez a fiatelmber mellette. Tán a barátod?-érdeklődött kedvesen Maria.
-Önök ma talán a harmadikok akik ma ezt megkérdezik és én megint egy jót nevetek rajta mert Tyler az unatestvérem. Ma érkezett meg hozzám és itt fog lakni egy ideig. Ő ténylegesen a rokonom.-emeltem ki a ténylegesen szót miközbe Leora pillantottam aki még mindig hidegen nézett rám. Helyet foglaltunk az asztalnál, a jobbomon Tyler a balomon pedig Leon ült. Azt hittem a falra mászok ettől az ülésrendtől. Meghozák a levest azt elfogyasztottuk és amig vártunk a másodikra a szülők beszélgettek mi meg jógyerekek módjára csendben halgattuk őket.
-Gyerekek vacsora után nem lenne kedvetek valamit énekelni így hárman?-kérdezte apa nekem pedig félrement a narancslé miközben belekortyoltam. Na itt hosszú köhögésbe kezdtem aztán amikor jobban lettem felvettem egy mosolyot és így szóltam.
-Hát ha a fiúknak is van hozzá kedve.-néztem az említettekre.
-Nekem van.-bólogatott Tyler.
-Én igazság szerint pihentetem a torkom mert nincs valami jól és holnap van a főpróba és holnap után pedig koncert.-magyarázta ki magátt a Vargas srác igen ügyesen. Elismerő pillantást vetettem rá majd nekiláttam a husopitémenek amit időközben meghozott Olga. Már csak a desszert volt hátra, de én annyira feszengve éreztem magam ezért kimentem a konyhába azzal az ürüggyel, hogy segítek behozni a sütiket. A konyhában természetesen nem volt ott a kedvenc és egyetlen házvezetőnönk így kitombolhattam magam. Idegesen mászkálni kezdtem majd olyat tettem amin én is meglepődtem, de belevertem egy óriásit a falba, de akkor valaki megfogta a kezemet.
-Miért csináltad ezt?-kérdezte suttogva nekem pedig úgy kezdett verni a szívem mint egy kismadárnak amikor megfogják.
-Mit csinálsz itt?-kérdeztem, de nem fordultam felé.
-A mosdóba igyekszek.
-Hát az nem erre fele van.-furdultam felé feldúltan és belenéztem mogyoróbarna szemeibe.
-Nagyon jól tudom. Bocsánatot akartam kérni.
-Még is miért?-tettem a hülyét.
-Te is tudod.......miért nem mondtad el?
-Őszintén hagytad? Bár most már nem is igazán érdekel, de gondolom téged sem. Ahogy hallottam nem akarsz tovább küzdeni a kapcsolatunkért. Ne aggódj már én sem szóval azt kérem tőled, hogy különösebbképp ne keressük egymást és maximum órákon beszéljünk. Ez lesz a legjobb mindkettőnknek.
-Komolyan ezt akarod?-kérdezte tekintetét az enyémbe fúrva. Nehéz volt erősnek maradnom mert konkrétan a falnak támaszkodtam és Ő annyira közel állt hozzám amennyire csak lehetett.
-Pont annyira mint te.-szóltam szárazon és nagy erőfeszítések áran eltoltam magamtól majd egy tálca sütivel vonultam vissza az asztalhoz.
-Olga merre van?-érdeklődött Angie.
-Nem tudom, de ha már úgy is kint voltam behoztam a desszertet. Egy kis cetlit hagytam Olginak, hogy nyugodtan menjen haza.-erőltettem magamra egy mosolyt és leültem az asztalhoz. A finomsághoz nem nyúltam hozzá mert az étvágyam a konyhai akció után teljesen elment meg amúgy sem volt jó napom.
-Kicsim mi a baj? Ez a kedvenced és hozzá sem nyúlsz?-kédezte apu.
-Nem vagyok már éhes.-zártam le a témát és megvártam amíg mindenki befejezi a vacsorát.
-Akkor nyomás énekelni.-tapsolt egyet a megmentőm mire mindannyian kicsődültünk a nappaliba. A "fiúmmal" leültünk a zongorához ami elé már mindenki be volt állva.
-Na és melyik lesz a választott ének?-kérdezte Maria. Egy pillanatig gondolkoztam majd a társam fülébe súgtam valamit Ő pedig játszani kezdett. A Soy mi meyorra esett a választásom amit már egészen kicsi korom óta nem énekeltem és Tyleren kívűl még senki nem hallotta legalábbis tőlem. Láttam ahogy apa szeme csillog, de nem sírta el magát. Nem is ez volt a lényeg hanem valami egészen más ami már készült kibukni belőlem. A mellettem ülő emeber jól tudta mi az. A zene közepénél felálltam és úgy énekeltem tovább.
A dal végén mindenki megtapsolt minket mivel nem csak nekem hanem a partneremnek is igazán jó hangja van.
-Mikor írtad ezt a dalt?-kérdezte Roberto úr.
-Igazság szerint ezt a dalt anyukám írta vagyis az egyik részét én pedig a másikat Kiskoromba, de nem éreztem teljsenek az én részemet és akkor Tyler elővett egy ki lapot és felém nyújtotta. Összeraktam a sorokat és így született meg a dal. Azért választottam most ezt mert ma van anyukám halálának évfordulója csak úgy látszik eről senki nem akart igazán tudomást venni.-néztem dühösen apára és a nénikémre.
-Vilu mi csak nem akartunk felzaklatni. Azt gondoltuk, hogy.....
-Még is mit? Soha nem felejtem el ezt a dátumot.-vágtam a szavába dühösen és a kabátomat felkapva kiviharzottam a házból. Az utcát csak a lámpafények világították meg. Olyan 9 óra tájt járhatott az idő ami annyit jelentett, hogy az idő is igen hűvős volt. Nem akartam tudomást venni a világról így csak elindultam és fogalmam sem volt merre, egyszerűen vittek a lábaim és csak akkor kaptam észbe amikor a temető kapujában álltam. Bementem és egyenesen anyu sírjához vezetett az utam. Letérdeltem és az ujjaimat végighúztam a kőbe garvírozott nevén. Őt is Marianak hívták mint Leon anyukáját. Egyszer csak valaki kezét éreztem a vállamon, de anélkül, hogy hátrafordultam volna tudtam ki az. Felpattantam a földröl és szorosan Leon karjaiba bújtam a fejem bedig izmos mellkasába fúrtam.
-Ne magad hibáztasd.-mintha olvasott volna gondolataimba mert tényleg így van.
-Ha az nap nem megyek át a barátnőmhöz lehet még ma is élne.-néztem rá és a szemeimbe könnyek csillogtak.
-Nem tudom pontosan mi történt, de lehettél vagy 6 éves. Honnan tudhattad volna, hogy anyukád nincs jól és, hogy agyvérzést fog kapni?
-Elég idős voltam ahoz, hogy ha rátalálok időben akkor szólok apának. Anyu Telefonján mindig a gyorshívón volt. Ráadásul amikor átmentem a szomszédba a kislányhoz elötte jól összekaptam vele és nem volt teljesen  szent a béke amikor elmentem otthonró, de Ő azért egy puszival köszönt el tőlem.-meséltem és azon kaptam magam, hogy Leon kezét szorongatom és nem is nagyon akarom elengedni.
-Violetta, kérlek ne okold magad mert most bármennyire is magasról tennünk kéne egymásra nekem nem megy.....egszerűen nem bírom elviselni ha szomorúnak látlak.-tűrt egy kósza tincset a fülem mögé én pedig halványan elmosolyodtam.
-Köszönöm!-suttogtam és gyengéden megpusziltam az arcát. A karomnál fogva szorosan magához húzott oly annyira, hogy a fülemen és a nyakamon éreztem a lélegzetvétel.
-Mindig te voltál a legfontosabb ember számomra amióta csak megismertelek. Ahogy ezt kimomdta újabb személyel bővült a társaságunk.
-Törpe csak, hogy itt vagy.-ölelt át szorosan az unokabáttyám.
-Ne aggódj, jól vagyok csak ki kellett ide jönnöm.-simogattam az arcát kedvesen aztán rájöttem, hogy valaki igazán figyel minket.
-Mégegyszer nagyon köszönöm.-fordultam a fiú felé akinek már újra közömbösség ült az arcán, de a szemében láttam felvillanni a haragot és a csalódötságot.
-Aha, na én léptem.-jelentette ki és azzal ott is hagyott minket. Mire hazasétáltunk a vendégeinknek már nyoma sem volt. Láttam a családomon mennyire dühös amiért ilyet tettem viszont Angie szemében meg persze apáéban is láttam, hogy mennyire szégyellik magukat ezért nem is nyaggattak. Feltrappoltam a szobámba és miután belebújtam a pizsimbe begubóztam a paplanom alá és ott gondolkoztam. Tudtam, hogy Leoval már minden el van cseszve pláne, hogy nem válaszoltam semmit arra amit utoljára a fülembe súgott. Addig kattogtam míg végül elnyomott az álom és reggel finom kakaó illatra ébredtem.
-Nem tudom ki vagy, de köszönöm.-motyogtam a paplan alatt majd amikor kikukucskáltam alóla Tyler mosolygós arcát pillantottam meg.
-Nem akarlak zavarni, de gondoltam most már felkeltelek mert egy óra múlva próbád van. Jut eszembe ezt apukád küldi.-emelt fel az ágy mellől egy óriási fehérrózsacsokrot amiben egy kis kártya is díszelgett.
-Ha azt hiszi, hogy ezzel meg tud hatni hát nagyon téved.-mondtam mérgesen.
-Ha nem hat meg akkor vágd földhöz.-nézett rám és bár nem mosolygott, de láttam, hogy a nevetőráncai összefutnak.
-Jó a rózsák szépek, de ennyivel semmi sincs elintézve.-mondtam és az ölébe nyomva a csokrot a szekrényemhez sétáltam. Gond nélkül kezdtem kipakolászni a ruhámat és átöltözni. Nem is foglalkoztam vele, hogy Ty is bent van a szobába mivel kisebb korunkba is egymás mellett öltöztünk. Elfelejtettem, hogy azóta kamaszodtunk és pár dolog változott. Mire végeztem az uncsitesóm a füléig piros volt ami hatására én is elpirultam.
-Nagyon...khhhmmm......csinos vagy.-köszörülgette a torkát. Ma valami új stílust választottam. Semmiképp nem Violettás volt. Egy fekete bőrnacit, fekete pánt nélküli felsőt, ugyan ilyen színű bőrdzsekit húztam fel. Kiegészítőnek egy felső vámpírfogsort ábrázoló nyakláncot, fekete "madár toll" fülbevaló és egy köves karkötő volt. Cipőnek pedig egy szegecses bakancsot választottam.
Honnan vannak ilyen ruháim? Szeretek olyan ruhákat vásárolni amiket lehet soha nem húznék fel, de tetszenek, látok bennük valami vadat.
-Köszönöm, ne haragudj, hogy így elötted csak tudod régen is így volt és megszoktam.-mentegetőztem mire Ő csak legyintett egyet és egy puszit nyomva a homlokomra magához ölelt.
-Siess próbára, délután lesz egy meglepi hírem.-nevetett én pedig egy puszival elköszöntem tőle és lementem reggelizni. Aki az asztalnál ült abba hagyta az evést, meg állta az étel a szájában vagy a pirítos a kezében.
-Jó reggelt.-köszöntöttem őket és helyet foglaltam Fede mellett aki valószinűleg nemrég érhetett haza.
-Kicsim ez nem te vagy.-szólalt meg elösszőr apa.
-Szükségem van a változásra, a viselkedésem nem fog változni és nem tervezek elzülleni sem, de vannak dolgok amiket nem nyelek már le könnyen, már nem vagyok a kicsi, törékeny Violetta.-mondtam, de inkább csak magamat győzködtem. Ugyan az a sugárzó, mosolygos Violetta vagyok akinek gondolnak, de azért egy-két dolog megváltozott bennem. Például az, hogy ha meglátom Leont mindig eszembe fog jutni az illata, érintése, ölelése és természetesen a csókja.  Az a csók amibe ha belegondolok az egész testem beleremeg, most is így történt. Az asztalnál pírbe borult az arcom és furcsa bizsergést éreztem a testemben amire Angie figyelt fel elösszőr. Elnézést kérve elindultam a suliba egy sütivel a kezembe. Mire elmajszoltam Federico is utolért.
-Mi történt az asztalnál? Már megint Leon jutott az eszedbe?-kérdezte mire határozottan szembe fordultam vele.
-Ne hozd fel őt, oké?-néztem rá szigorúan.
-Mi van veled? Mostanaban mindenre ami hozzá kapcsolódik érzékenyen reagálsz. Tudom, hogy fájó pont, de nem kéne így megváltoznod.-mutatott rám.
-A hajam ugyan úgy ki van vasalva hogy általában szokott lenni és nem prosti ruhában járkálok.-szaladt ki a számon a prosti szó és azonnal a szám elé kaptam a kezemet. Soha nem beszéltem még úgy csúnyán. Maximum annyi csúszhatott ki, hogy a fenébe. Valami tényleg megváltozott. Kicsit bántam, de kiváncsi voltam mit tudok kihozni magamból. Kicsit szomorúan néztem Fedére aki csak magához húzott és átölelve a fülembe suttogott.
-Nem érdekel, hogy ilyen vagy. Te mindig az én törékeny hugom maradsz Violetta. Én itt vagyok neked.-a vállába fúrva fejem elmosolyodtam és megpusziltam.
-Köszönöm.-karoltam át és így mentünk be a Studioba.


2017. január 19., csütörtök

1.évad 14.rész Wonderwall

Azonnal oldalrakaptam a fejem és megpillantottam Fedet. Annyira megkönyebbültem és olyan boldog voltam, hogy azonnal a nyakába ugrottam és agyon puszilgattam.
-Hé Vilu, nyugi.-mosolygott rám kedvesen és amikor meg akart csókolni elhúzódtam.
-Srácok most tisztázzunk valamit. Én nagyon szeretlek Federico, de soha nem foglak úgy mint Leot. Leon te egy csodás srác vagy, de minket állandóan szétszakít valami és nem akarok tovább szenvedni ezért jobb ha nem erőltetjük. Legyen az, hogy továbbra is barátok maradunk veled Fedevel pedig olyanok mint a testvérek. Nem akarom, hogy balhék legyenek.
-Violetta azt tudnod kell, hogy ha bármi lenne Leoval nem zavarna mert a legjobb barátom te pedig a "kishugom" és így támogatlak titeket. Haver te meg ne haragudj, hogy rámásztam, de különleges lány. Még ha azt is mondja hagyd, harcolj érte. Nem éri meg elveszíteni.-mondta Fede.
-Köszi tesó, észben tartom.-kacsintott majd mosolyogva rám nézett.
-Akkor azthiszem Leo te már le is mehetsz meg te is Federico én pedig aludnék egyet.
-Én még maradok mert ez kicsit furcsa, hogy Ricardo csak úgy elengedte őt és félek, hogy téged akar bántani. Ne aggódj addig megtanulok továbblépni.-mutatta fel a könyvet nevetve mire én is halványan elmosolyodtam és elfeküdtem az ágyban a takarót magamra húzva. Egy ideig mocorogtam majd meghallottam ahogy Leon elkezd énekelni. Tudtam miért csinálja és én hamar el is lazultam utána pedig elaludtam. Már megint megnyugtatott és ezzel az őrületbe tud kergetni. Nem tudom mennyi lehetett az idő amikor felkeltem, de Ő még mindig ott ült abba a fotelba és azt a hülye könyvet Olvasta, de ahogy elnéztem már egy ideje ugyan azt az oldalt nézi.
Hol tartasz?-ültem fel és mosolyogva fürkésztem.
-Mármint miben?-nézett rám értetlenül.
-Tudod a köny. Már egy ideje figyellek és még mindig ugyan azt az oldalt bámulod.
-Ja hát igen, most már majdnem a végén vagyok csak közben elgondolkoztam.-csukta össze a könyvet.
-Na és min? Azon, hogy mit csináljunk ha az exel jóban maradtunk?-nyitottam ki a könyvet amit olvasott és elolvastam a fejezet címét.
-Ja nem. Azon, hogy túl nagy a csend. Ezt úgy nevezik, hogy a vihar elötti csend. Valami készül és én félek, hogy te leszel az áldozat.-mondta aggódva én nekem pedig azonnal fülig ért a szám.
-Ezek szerint féltesz?-kérdeztem a szemöldököm felvonva.
-Nagyon jó észrevétel. Violetta majd belebolondulok ebbe az egészbe. Minden pillanatban csak arra tudok gondolni, hogy az az izé idejön és.....-kezdette bele, de én megpusziltam az arcát amivel elcsitítottam.
-Köszönöm!
-Mégis mit?-kérdezte furcsán.
-Azt, hogy itt vagy velem és vigyázol rám. Nekem ez sokat jelent.-öleltem őt át aztán megint nyílt az ajtó.
-Halihó csajszi.-lépett be Fran, Cami, Andres, és Maxi.
-Nahát sracok ti itt?-kérdeztem boldogan és mindenkit köszöntöttem.
-Hallottuk mi történt és kötelességünknek éreztük, hogy eljöjjünk.-mondta Maxi.
-Én viszont nem tartom ezt jó ötletnek. Így ti is veszélyben lehettek és félek nem tudok mindenkit megvédeni.-jelentette ki Leo.
-Leon ez nem a te feladatod hanem apukádé. Kérlek lazíts egy kicsit.-kértem őt erre Ő megenyhüvle bólintott.
-Rendben, de akkor sem hagylak itt titeket.-mutatott ránk.
-Oké akkor mindannyian nyomás le a nappaliba én meg közben hozok egy kis rágcsálni valót.-tapsoltam kettőt és minannyian elindultunk le. Én bementem a konyhába és egy nagy tálcán gondosan összerendeztem a csokiskekszeket meg a narancslevet és kivittem a többieknek.
-Violetta be kell mennem a rendőrségre Federicoval, de ne aggódj nem lesz baj.-jött oda apa és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Siettek vissza?-kérdeztem aggódva.
-Vilu ígérem, hogy pár óra és jövünk.-ölelt át Fede.
-Rendben, de egy óra múlva sötétedik.-pusziltam meg őket.
-Tudjuk, ne aggódj, sietünk.-köszöntek el és már ott sem voltak. Kétségbeesve ültem le a kanapére Leon és Camilla közé.
-Nem kell félned épségben itthon lesznek.-ölelt át barátnőm.
-Remélem igazatok van.-mosolyodtam el halványan.
-Violetta szeretném ha ezt magadnál tartanád.-nyújtott át egy paprikasprayt.-Ugyan én itt leszek még, de jobb az elővigyázatosság.-jegyezte meg.
-Persze, de azthiszem a fia túl sok mindennek van kitéve. Félek, hogy valami baja lesz.-néztem Leonra aki az ölembe hajtva a fejét aludt.
-Jajj ne haragudj, hogy így zavar csak hát szeret téged.-menetegetőzött.
-Jajj nem, egyáltalánnem zavar sőt megnyugtat hogy itt van csak annyira próbál óvni, hogy ebbe Ő is sérülhet.-magyaráztam el a helyzetet miközben az alvó fiú hajába túrtam.
-Én hiába mondom neki, hogy menjen haza sőt most bárki mondhatna neki bármit, de ha rólad van szó akkor mintha csak a falnak beszélne az ember és egyenesen belesétálna tűzbe csak aztán ott vagy te, megfogod a kezét és olyankor sikerül visszahozni a valóságba. Violetta te jelented neki a mindendséget.-vázolta dolgokat én meg már fülig vörösödtem. Ő mosolygva leült tőlünk a távolba egy székre és onnan fürkészet minket tovább, de annyivel megkönnyítette a dolgok, hogy egy könyvet kezdett el olvasni.
-Srácok most mégis mi a fenét csináljak?-néztem rájuk kétségbe esve.
-Szerintem nyugodj le, igyál egy kicsit meg egyél.-nyugtatgatott Francesca.
-Igaza van Frannak ilyenkor az a legjobb ha kicsit megpróbálsz ellazulni.-mosolygott kedvesen Maxi.
-Srácok erre szerintem az lenne a legjobb ha énekelnénk egyet.-lelkesedett fel Andres.
-Andi ez nem rossz ötlet, de mint látod mozdulni nem tudok.-mutattam az ölembe heverő srácra.
-Neked elég csak énekelni.-nevetett fel és belekezdett a Ser Mejor-ba a srácok pedig folytatták és felálltak táncolni így hát mit volt mit tenni én is elkezdtem velük énekelni. Kicsit újra felszabadultam és sokat nevettem ahogy ők tánc közben bohóckodtak nekem.
-Rendben ez jó volt, de most halljunk téged. Énekelj valamit Vilu.-kérte Maxi én pedig elkezdtem gondolkozni.
-Rendben, van egy dal, de nem nevethettek ki érte.-emeltem a fel az ujjam.
-Nem fogunk.-kántálták egyszerre. Én egy bólintással nyugtáztam majd ránéztem az ölelmbe fekvő fiúra és elkezdtem énekelni.

Nem tud elfelejteni a szívem
Ezek a szomorú szemek
Álmodoznak a szerelmemről

Hagytam, hogy nyerjen egy illúzió
És elvesztettem a nyomod
És most tudom, hogy ő
Minden, amit kerestem
És most itt vagy
Kereslek újra és többé nem
Mész el

Talán már elmondtam, hogy láttalak
Én mindig imádtalak
És soha ne felejtsd el
Az életem egy sivatag
És szomjan halok
És hadd mondjam el azt is, hogy
Csak veled tudok lélegezni

Nem világítanak a csillagok
És nem süt a nap
És nagyon magányos vagyok itt
Nem tudom hol vagy
Kérlek had mondjam el

Sok pillanatot szerettem
Érzem a simogatásod
És az illatod a bőrömön
Minden éjjel megölelsz engem
Hatással vannak rám a csókjaid
És ezerszer megsimogatsz
És elvitt az őrület
És most itt vagy
Kereslek újra és többé nem
Mész el


Talán már elmondtam, hogy láttalak
Én mindig imádtalak
És soha ne felejtsd el
Az életem egy sivatag
És szomjan halok

Nem világítanak a csillagok
És nem süt a nap
És nagyon magányos vagyok itt
Nem tudom hol vagy
Kérlek hagy mondjam el.-énekeltem el és közben vagy húszor megsimogattam Leon fejét.
Hatalmas taps követte az énekemet én pedig hamar elpirultam.
-Violetta ez csodálatos és rémes egyszerre.-jelentette ki Camilla és Fran mire én nagyon megilyedtem.
-Mi rossz benne?-kérdeztem szomorúan.
-Semmmi, a dal tökéletes, de a lányok a dal üzenetére gondolnak. Szerelmes vagy, vágysz arra a szerelemre és ezt az öledben fekvő fiú tudja csak megadni.-vázolta a helyzetet Andres.
-Nem, felejtsétek el. Leon és én már csak a múlt.-ahogy ezt kimondtam Leo nyöszörögni és mozgolódni kezdett az ölemben és sorosan átölelte a derekam.

Teljesen megvoltam zavarodva ezért felhuppantam a heverőröla mire Ő is felriadt.
-Mi történt?-nézett körbe álmosan, de én már nem tudtam válaszolni. Odavittem neki a kabátját és az ölébe raktam.
-Nekem ez így nem megy. Menj el kérlek mert már nincs köztünk semmi ezért már semmi közünk egymáshoz. Tudom én jöttem azzal, hogy legyünk barátom meg mimden, de nekem nem megy ez a barátosdi. Nagyon szeretlek és fontos vagy, de nekünk ez soha nem ment ezért jobb ha most elmész.-ejtettem ki a nehéz szavakat.
-Pont te raksz ki? Én megbocsájtottam, hogy Federicoval csókolóztál te pedig most elküldesz a semmiért? Nem ismerlek Violetta Castillo.-mondta dühösen és elviharzott a házból.
-Te és Fede? Vilu te tudtad, hogy én mit érzek. Leonnál is tudtad. Én sem ismerlek.-kapta fel a dzsekié és Ő is elment.
-De Fran.-túrtam bele idegesen a hajamba és felviharzottam a szobámba. 2perc múlva már mindannyian fent tornyosultak a szobámba. Láttam Cami aggódó, de dühös tekintetét és a fiúkét akik nem nagyon értettek semmit. Elösszőr sorjában elmagyaráztam a fiúknak mindent utána pedig közösen megbeszéltük, hogy Leon és én is totál bekattantunk és, hogy Francesca soha nem fog megbocsájtani nekem.
-Vilu mi most megyünk mert holnap próba és 2 nap múlva koncert.-szólalt meg Camilla.
-Rendben, én is megyek holnap ha minden igaz.-erőltettem magamra egy mosolyt majd kikísértem őket. Ahogy elmentek én nem bírtam tovább és kitört belőlelm a sírás. Nekidőltem az ajtónak és végigcsúszva rajta leültem a földre és csak sírtam.
-Kicsikém mi történt?-rohant ki Olga fejvesztev a konyhából, de én csak megráztam a fejemet és felállva átöleltem.-Jaj szívem nyugodj meg, sütök neked bármit csak mosolyogj már végre egy kicsit.-törölgette le a könnyeim.
-Jobban leszek majd......-mondtam lehajtott fejjel és felmentem a szobámba. Már sötét volt így elmentem lezuhanyozni, felhúztam a pizsim és bebújtam az ágyba. Gondoltam majd reggel beszélek apuékkal addig is megpróbálok elaludni. Ez csak egy hülye terv volt. Az ágyamba forgolódtam, a lámpa fénye bevilágított az utcáról én meg még zaklatottabb lettem. Elöntött a szörnyű lelkiismeretfurdalás és rájöttem, hogy én itthon sajnálom magam amikor ki tudja Fran vagy Leon milyen állapotban van. Jó a Leonos dolgon nem tudtam változtatni, de Francesca miatt teljesen kivoltam. Idegességemben lerugdostam magamról a takarót és a kislámpám felkapcsolva odamentem a szintetizátoromhoz. Eszembejutott egy dallam és hozzá pár sor ezért azonnal játszani kezdtem.

Az első nap amikor megismertelek
Különállónak éreztem magam, annyi új arc
Az első barát akit találtam
Amikor kilógtam a sorból, te mindig ott voltál nekem.-énekeltem és teljesen megteltem adrenalinnal. Csak arra tudtam gondolni, hogy ha ezt a dalt befejezem akkor megmutatom Frannak mert ezt neki szánom. Így elmondhatom neki azt, hogy mennyire fontos és ez mindig is így lesz. Gyorsan lefirkantottam a sorokat és visszabújtam az ágyba. Azt hittem, hogy ezek után el tudok aludni, de hát tévedtem. 6 óra fele lebotorkáltam a konyhába és tejeskávémba meredve próbáltam összeszedni magam. Kivettem a hütőből egy dobozos narancslevet ami jó hideg volt és a szeme alá nyomtam, hogy eltüntessem a táskáimat. Hát nagyjából sikerült is, de amikor fel akartam állni e tejeskávé az ölembe borult. Hirtelen hátraugrottam ezért széttört a pohár. Az egész ház 2 perc alatt ott volt.
-Kicsikém mi történt?-jött oda apa.
-Ne haragudjatok, hogy felébresztettelek titeket csak kiborult a tejeskávém. Amúgy mi volt tegnap a rendőrségen?-tértem rá a fontosabb dologra.
-Azonosítottuk Ricardot és le fogják csukni. 2 nap múlva lesz a tárgyalás, délután.-símogatta meg az arcom, de én azonnal lesápadtam.
-Akkor lesz a koncert.-huppantam vissza a székre aminek hatására a fehér szoknyám hátulja is foltos lett.
-Pedig Federiconak is jönnie kell.-vakargatta a tarkóját.
-Miben szerepelsz?-kérdeztem azonnal Federicot.
-Hát az Es Mi Pasion-ba meg a közösbe a Ser Mejor-ba.-mondta és elgondolkozott.-Amúgy nem úgy volt, hogy 2 hét múlva lesz a koncert?-kérdezte furcsalva.
-De, de a srácok tegnap este mondták, hogy valami miatt megváltoztak az események.-mondtam elgondolkozva.
-Mégis mi miatt?-nézett rám értetlenül.
-Nem tudom. Azt csak koncert után tudjuk meg.-legyintettem és felmentem, hogy szoknyát cseréljek. A fehéret átváltotta a kék szoknyám amihez a fehér topánom húztam. Visszasiettem a nappaliba, hogy még indulás elött beszéljek Federicoval.
-Fede figyu....akkor most köztünk minden oké?-kérdeztem kicsit félve.
-Naná, mi újra tesók vagyunk és én egy időre lehuzom magam.-kacsintott mosolyogva.
-Az tök jó, szerintem én is meghúzom magam most.-húztam el a számat.
-Történt valami?-nézett rám és fürkészve figyelte az arcomat.
-Hát tegnap összevesztem Leoval és ezáltal Fran megtudta, hogy mi.....tudod....na és most gáz van.-hajtottam le a fejem.
-Majd én beszélek vele és akkor minden rendben lesz.-puszilta meg a homlokom és átkarolva a vállam elindultunk a suliba. Ahogy róttuk a macskaköves utcát eszembe jutott néhány új sor a dalomhoz.

Barátok a végig, sosem szakítanak, sosem támadnak hátba
Barátok megértenek, mosolyra fakasztanak, fogják a kezedet

Most már együtt állunk, sosem vagyunk egyedül
És majd fényt gyújtunk, bárhová is megyünk

Ha szükséged lesz rám egy pillanaton belül, csak szólj
Számíthatsz rám, számíthatsz rám
Egy pillanaton belül ott leszek, mert tudod
Mindig te leszel, te leszel az első.-dúdoltam magamban és kezdett az egész egyre jobban összeállni. A Studio ajtaján beérve álltam Fran megvető pillantását és Leonét aki csak úgy forrt a dühtől. Olyan bűntudatom volt mindkettőjük miatt ami talán még soha. Fede egyből ellépett melőlem és elindult Francesca felé én pedig ott álltam egyedül. Nem mertem senki szemébe sem nézni.
-Na mi az Viluka? Rájöttek, hogy milyen kis jelentéktelen a fényed és lassan csak eltűnsz az univerzumba. Csak sodrodsz egy ideig végül benyel a fekete lyuk és aztán BUMMM!-mondta és a végén hirtelen felemelte hangját én meg összehúztam magam.
-Ludmilla, kérlek, nincs most kedvem hozzád.-mondtam kikészülve.
-Jajj Ludmilla kérlek, istenem Violetta ne mártírkodj itt.-kezdett őrületes módon nyávogni.
-Ludmilla ezt fejezd be! Én szeretlek, de ne bántsd Violettát, Ő a barátom és kiállok mellette.-lépett oda Andres én pedig hálásan pillantottam rá.
-Andi mellettem mikor fogsz így kiállni?-nézett rá megszeppenve.
-Akkor amikor megtanulod, hogy ki a barát és ki az ellenség mert Vilu suha nem ártott neked. Elegem van ezekből a kitöréseidből. Régen nem ilyen voltál. Én szeretlek, de nem bírom ezt sokáig és ezek a dolgaid miatt fogsz elveszíteni.-vázolta a helyzetet és csalódottan elment Ludmilla pedig szomórúan nézett maga elé és talán átgondolta a dolgokat. A fejét felszegezve fordított nekem hátat és indult el a nagyterembe. Én pedig az ének terembe vettem az irányt. Szerettem volna magam lenni, a gondolataimmal és érzéseimmel. A füzetemet elővéve elkezdtem a dalomhoz hozzáirni a sorokat amik eszembe jutottak útközben. Javítgattam, javítgattam aztán 2 óra múlva teljesen késznek éreztem. A naplómat előkotortam a táskám aljáról és kivettem a Leonról készített rajzot. A lap tetejére azt írtam fel, hogy You're my WONDERWALL. Kidíszítettem a mondatot, mindenféle színt csempésztem bele. Annyira belemerültem az egészbe, észre sem vettem azt, hogy valaki áll mögöttem.
-Te vagy a csodafalam?-értelmezte a kis mondatot amit a papírra vetettem.
-Igen.-néztem hátra Pablora lesütött szemekkel.
-Ez talán egy új dal címe lesz?-kérdezte miközben egy kicsit elmosolyodott.
-Ebbe még nem gomdoltam bele.-néztem rá felcsillant szemekkel.
-Hát pedig ha ilyen "múzsád" van.-rajzolt idézőjeletek a levegőben.
-Te tudod mi az a csodafal? Mármint érted a lényegét?-néztem rá elképedve.
-Persze, hogy tudom.-ült le mellém.-Egy olyan személy akit nem tudsz kiverni a fejedből, mindig csak rá gondolsz és Ő a te múzsád ha úgy vesszük.-mondta el az elképzeléseit.
-Pontosan. Amikor egyszerűen nem tudod megmagyarázni, hogy miért, de szereted azt az embert és minden egyes pillantaban belefészkeli magát a fejedbe.
-Jelen esetben neked Leon az ha jól látom.-bökött a lapom felé.
-Pablo, nem értelek. Ha szeretted Angiet miért nem küzdöttél érte?-csaptam bele a közepébe.
-Violetta szerintem ezt nem veled kell megbeszélnem.-készült menni, de én visszahúztam.
-Nem, én tudni szeretném.-kérleltem őt mire sohajtva bólintott.
-Imádtam Angiet sőt még most is erős érzelmeket táplálok iránta, de ha a másik félnek elhalványulnak ezek a dolgok akkor ezt nem lehet erőltetni. Ő apukádba lett szerelmes és én ez ellen nem tudtam mit tenni. Hiába akartam menteni a mentehtőt Ő már mindig ott állt köztünk és szép lassan elszakadtunk egymástól. Persze jó barátok maradtunk, de már soha nem lesz semmi a régi.-mesélte el a dolgokat én pedig eltöprengtem.
-És mi van ha egy pár közé nem egy másik szerelem áll hanem úgy minden más. Féltékenység, távolság és minden más apró dolog, de leginkább a félelem.
-Félelem?-kérdezte kíváncsian.
-Igen, amikor nagyon szeret valakit és elkezdődik a kapcsolat, de félsz, hogy te elronatsz valamit vagy a másik fél  annyira megbánt, hogy abba belehasad a szíved is ezért inkább kifogásokat keresve menekülsz előlel, de nélküle sem bírod. Tehát szeretnél vele lenni meg nem is mert félsz a csalódástól.
-Violetta a szerelmeben mindig lesz csalódás, sírás, fájdalom, de tud szép is lenni. Az elején minden kapcsolat szenvedéssel jár, de nem szabad mindig eldobni mert akkor sosem kezdődik el semmi igazán és ha ez az ember tényleg attól fél, hogy csalódik vagy elvesztí a párjat akkor azonnal kezdjen el teperni, hogy visszaszerezze mert lehet Ő neki az igazi.-kacsintott és visszaadta a rajzomat én pedig szorgosan elkezdem írni a dalos füzetembe. Alig fél óra múlva bekopogott Beto, hogy ideje megjelenjek a próbán mert most már rám is szükség van. Átmentem a nagyterembe és egy kis figylemet kértem.
-Szeretnék mutatni egy dalt..............









2017. január 11., szerda

1.évad 13.rész Az univerzum összekuszál mindent

Angie ott állt a lovarda kapujában és könnyes szemmel figyelt. Leszálltam a lóról és csak figyeltem, de már az én könnycsatornáim is kezdtek működésbe lépni. Minho elém állt és megpróbálta elkapni a tekintetem.
-Hé, Vilu.-fogta meg az állam.-Nem adhatod most fel. Beszélj vele, még nincs minden veszve. Szeret téged, Ő a nagynénéd.-mondta és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Köszönöm.-öleltem őt át és egy pillanatra sikerült megnyugodnom. Amikor elindult bevinni a lovakat a boxukba én is kipróbáltam azt amit Fede szokott mondani. Egyik lábat a másik után aztán már ott is vagy. Hát nekem ez a pár lépés kínzó és lassú volt.
-Szia.-köszöntem halkan a földet fürkészve.
-Szia Vilu. Szeretnél velem beszélni?-kérdezte és kezével az én kezem irányába nyúlt, de én azt a hátam mögött összekulcsoltam.
-Őszintén miről kéne beszélnünk? Arról, hogy gyereket vársz vagy arról, hogy csak úgy le léptél és még aput is magaddal akartad vinni?-kérdeztem miközben már nem bírtam visszatartani a könnyket.
-Vilu én tényleg sajnálom! Nem akartam ezt az egészet és hazajöttem azért mert egyszerűen nem tudok azzal a tudattal élni, hogy hallani sem akarsz rólam.
-Angie én nap mint nap csak arra vártam, hogy felhívj vagy üzenj, hogy sajnálod és igyekszel haza addig tarsak ki.
-Én akartam, de apád szerint nem akkor volt ott az ideje.-mentegetőzött.
-Azt csak is neked kell tudnod, hogy minek mikor van itt az ideje és csak te érezheted itt bent.-mutattam a szívére.-Ezt jól jegyezd meg.-mondtam és otthagytam. Egyszerűen nem tudtam neki mit mondani és nem éreztem, hogy most lenne itt az ideje ezt az egészet megbeszélni. Az utcán sétálva láttam a boldog családokat ahogy játszanak a gyerekeikkel a játszótéren vagy fagyiznak esetleg csak beszélgetnek a parkban, de jól érzik magukat. Nekem miért nem lehet ilyen életem? Anyukám meghalt a nagynéném meg minden kérdezés nélkül lelép aztán visszaállít, hogy sajnálja. Én is sajnálom, de nem tudok még megbocsájtani. A ház ajtaján belépve Federicot pillantottam meg aki a kanapé szélén ülve sírt.
-Violetta.-pillantott meg és elkezdte a könnyeit törölgetni.
-Mi a baj?-ültem oda hozzá és szorosan átöleltem maj mindketten sírásban törtünk ki. Elmeséltem neki szóról szóra mindent és már csak az Ő válaszát vártam.
-Nem vagyunk rokonok. Kiderült, hogy apád testvérének aki az anyám lenne nem is az anyám csak örökbe fogadtak. Nekem valahol élnek a szüleim.-fakadt ki belőle én meg csak szorosan magamhoz öleltem.
-Jézusom! Figyelj bármi történt nekem attol az uncsitesóm maradsz és a legfontosabb ember az életemben, komolyan!-pusziltam meg a homlokát.
-Ha már itt tartunk el kell mondanom valamit.-váltott igazán komolyra.
-Mit?-kezdtem félni.
-Az utobbi időbe elkezdtem furán érezni irántad. Azaz azt hiszem szerelmet éreztem és ma rájöttem, hogy ez miért normális. Azért mert nem is vagyunk rokonok.-fogta meg a kezem, de én elhúztam.
-Nem ez így túl sok egyszerre. Mi? Te szerelmes belém? Na jó ez így nem lesz jó.-szaladtam fel az emeletre és a szobámba érve hanyadt feküdtem az ágyon. Egyszerűen annyira összezavarodtam, hogy még a saját nevemet sem tudtam. Federico és én? Jó én is elgondolkoztam már ezen, de akkor csak 10 éves voltam. Viszont az is lehet, hogy eddig azért nem jött nekünk össze semmi mert nekem Ő az igazi neki pedig én. Ahogy ezen méláztam az ajtón kopogtatni kezdett valaki.
-Nem vagyok itt!-kiabáltam és a fejem a párnába nyomtam.
-Violetta beszélnünk kell!-rontott be az ajtón az akárkim.
-Federico én sem tudom, hogy mi zajlik le bennem pontosan.
-Meg kell próbálnunk, lehet hülyeség, de egy próbát megér.-fogta meg a kezem miközben felültem.
-Nem csinálhatjuk ezt Leoval és Frannal. Leon a legjobb haverod és én szeretem őt, Francesca fülig szerelmes beléd nekem pedig a legjobb barátnőm, nem vehetlek el téged is tőle.-folytak le a könnyek az arcomon.
-Igazad van, de te is érzel valamit irántam nem?-kérdezte reménykedve.
-Őszintén nem tudodm.-hajtottam le a fejem.
-Talán így könnyebb lesz kitalálnod.-hajolt oda és...és..meg...megcsókolt. Az egész testem beleremegett, de én is akartam. Közelbbhúzódtam hozzá és a hajába túrtam.
-Azt hiszem kezdődik elölről, összezavarodtam.-vallotam be mire Ő halványan elmosolyodott.
-Dehogy, csak most kezdenek összeállni a dolgok.-nyomott még egy gyors csókot a számra és otthagyott. Annyi kérdésem lett volna még meg nem is nagyon akartam belekezdeni ebbe az egészbe. Nem akartam ennyibe hagyni ezt az egészet ezért azonnal utána mentem a szobájába.
-Federico ezt beszéljük meg. Nem lehetünk együtt.-ültem mellé az ágyra.
-Nem muszály ezt bárki tudja.-mondta miközben kezei közé vette az arcomat.
-Nem?-kérdeztem félve.
-Nem.-suttogta és újra ajkaimra tapadt. Egy ideig csókolóztuk aztán amikor nyílt az ajtó hirtelen szétrebbentünk. Angie volt az.
-Ugye ez nem az aminek látszik?-mutatott ránk.
-Nem, dehogy mi csak.....-kezdtük egyszerre, de feleslegesen is magyaráztunk.
-Jézusom mióta?-fogta a fejét.
-Ma óta.-mondtam miközben a mellettem lévő fiú kezét szorongattam.
-Angie kérlek ne momd el ezt senkinek. Nem vagyunk vérszerint unokatesók szóval mindegy.-kérlelte őt Fede.
-Tudom, de ez akkor sem normális. Kérlek titeket, hogy most váljatok egy kicsit szét.-mondta én pedig egy gyors puszit nyomtam a valakim szájára és már mentem is a szobámba a nagynénémmel a sarkamban.
-Angie most nem kell elmondanod, hogy ez mennyire helytelen meg hasonlók. Én is tudom és még fogalmam sincs, hogy mit akarok. Federicot szeretem, de nem biztos, hogy úgy ahogy Leont. Én még őt szeretem.-vallottam be és reményt vesztve eldöltem az ágyon.
-Tudom, hogy nem én vagyok most a legkívánatosabb személy az életedben, de mond el, hogy mit érzel.-ült le mellém és kíváncsian fürkészett.
-Nem éreztem még így. Amikor rá nézek egy meleg érzés átjárja a testem és nem tudok lenyugodni. Amikor a közelemben van olyan mintha csak Ő tudna életben tartani. Amikor átölel egy pillanatra leáll a szívverésm is és amikor megcsókolt olyan volt mintha már a mennyországban lettem volna. Nem tudom, hogy mitől van ilyen hatással rám, de elvagyok veszve nélküle.-mondtam és ahogy róla beszéltem mintha megint nem a földön jártam volna.
-Na és Federico?-kérdezte kedvesen.
-Őt is nagyon szeretem mint a testvérem meg lehet tudnám annál is jobban szeretni ha nem lenne Leo. Az a baj, hogy nem merem ezt elmondani neki. Angie megint két tűz között vagyok.-néztem rá hátha Ő majd túd segíteni.
-A hallottak alapján te Leont szereted. Ezt el kell mondanod mindkettő fiúnak.-ölelt magához én meg hagytam. Azt hiszem akkor tört meg a jég.
-Én nem merem. Most kivárom mi lesz a vége mert Fedevel soha nem veszekszünk viszont Leoval állandóan elromlik minden. Egyszerűen az univerzum nem engedi, hogy együtt legyünk.-vázoltam a helyzetet.
-Én is ezt hittem amikor apukádat megismertem, de később rájöttem, hogy az igaziért meg kell küzdeni. Semmi sem könnyű, de te erős csajszi vagy és végig csinálod és hidd el néha besegít az univerzum is.-kacsintott majd kiment a szobából. Tudtam, hogy ahoz, hogy besegítsen egy két dolog elösszőr nekem kell elindítanom a csatát ezért azonnal Fede szobájába vettem az irányt. Kopogtattam, de nem jött válasz. Benyitottam az ajtón, de nem volt sehol aztán a szivem megállt szinte. Csak egy kisebb vérfolt volt az ágyán és az ablak nyitva volt.
-Segítséééég!!!! Apaaaaaa! Angieeeeee!!!-sikítoztam aztán egyszerre mindenki megjelent az ajtóban.
-Kicsim mi az?-kérdezte apa.
-Valaki elvitte Federicot.-motyogtam a vállába sírva.
-Ricardo.-hallottam dühös hangját.
-Kicsoda?-néztem rá értetlenül.
-Az igazi apukája. Tudod Federco igazi apukája egy nagyon veszélyes ember. Azonnal szólok a rendőrségnek te pedig kapsz egy testőrt.-mutatott rám.
-Apa ne csináld ezt. Tőlem úgysem akar semmit.
-Jobb az elővigyázatosság. Ramallo hívd fel Fransiscot!
-Máris.-vette elő a zsebéből a telefont.-Negyed óra és itt van.-mondta és mindenki eltünt le én meg ottmaradtam Angievel.
-Most mi lesz?-néztem rá kétségbeesve.
-Most? Most szépen lemegyünk a nappaliba. Hidd el egy igazán jó emberre leszel bízva.-mosolygott rám kedvesen. Sejtelmem sem volt miről beszél, de igazából már semmit sem értettem. Leültem Olgihoz a konyhába és egy papírt meg egy ceruzát vettem a kezembe. Össze vissza rajzolgattam rajta közben meg elgondolkoztam. Vajon tényleg ennyi az élet? Mindenkinek jár egy esély, hogy hosszú életet élhessen. Vagy nem? Talán mindenkinek megvan szabva, hogy meddig élhet? Akkor miért van az, hogy egy jó ember él 17 évet és egy bűnöző meg 50-et? Akkor abban a pillantban nem láttam semminek értelmét. Azt az egyet tudtam, hogy ha Fedenek baja lesz akkor én nem kívánkozom tovább élni. Úgy rajzoltam, hogy nagyon nem is figyletem mit csak Angie bökött oldalba.
-Azt hiszem ez egy jel.-mutatott a lapomra. A rajz Leont ábrázolta.
-Ezt nem hiszem el.-csaptam idegesen az asztalra. Még abban a helyzetben is csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire jó lenne ha itt lenne velem, átölelne és megcsókolna. Akkor nem aggódnék ennyire. Csak őt láttam magam elött, a szemeit, a kedves mosolyát, éreztem az illatát amikor egyszercsak berontott valaki az ajtón.
-Istenem Violetta jól vagy?-hallottam megint azt a hangot.
-Leon te meg, hogy kerülsz ide?-néztem értetlenül, de Ő mit sem törődve a kérdésemmel magához húzott és szorosan átölelt.
-Esküszöm, hogy nem lesz semmi bajod.-mondta elfolytott hangon.
-Fiam mondtam már, hogy nem jöhetsz velem.-rontott be az apja.
-Roberto úr?
-Inkább Fransisco.-mosolygott.
-Én ezt nem értem.-ráztam a fejem.
-Én vagyok a testőröd és a Fransisco az áll nevem.-mosolygott, de én még mindig nem tudtam pontosan hova tenni a dolgokat.
-Apa kaphatnánk öt percet?-kérdezte Leon.
-Nem tudom fiam.-vakargatta a tarkóját.
-Én is megtudom védeni.-jelentette ki határozottan.
-Rendben, de csak öt perc.-mutatott ránk és átment a nappaliba.
-Ez itt én vagyok?-karolt át hátulról és a rajzomat dugta az orrom elé.
-Mi?? Pff..neeeem.-legyintettem nevetve.
-Ne hazudj Violetta! Angie elküldte a hangfelvételt és hallottam miket mondtál rólam.
-Leon én meg tudom magyarázni.-tettem fel a kezeim.
-Mit?-nézett rám furcsán.
-Azt mondtad hallottad mit mondtam rólad?
-Igen miért?
-Akkor semmi. Igen pontosan így érzek ahogy azt mondtam, de van itt más valami is. Hiába akrunk együtt lenni a világegyetem vagy akármi mindig szétszed minket és lehet, hogy más való nekem csak rajtad még nem tudok tovább lépni.
-Mi?? Beleszerettél valakibe?-kérdezte és láttam ahogy az egész teste megfeszül.
-Igen...vagyis nem....mármint nem tudom....csak csókolóztunk.
-Kivel?
-Fe...Fed...Federico.-néztem rá félve.
-Szereted?-kérdezte és közelebb lépett hozzám.
-Az a baj, hogy nem annyira mint téged. Soha nem fogom magam túltenni rajtad.
-Ezt, hogy érted?
-Úgy, hogy lehet belepusztulok ha te egyszer tovább lépsz rajtam mert úgy néz ki és sohasem foglak elengedni. Viszont egyben biztos vagyok....
-Még pedig?
-Federico olyan mintha a báttyám lenne és ha neki ez fáj akkor én képes vagyok lemondani rólad, de soha nem lesz más az életmben rajtad kívűl.
-Violetta 14 éves vagy. Ezt honnan veszed?
-Lehet, hogy 14 vagyok, de elég idős ahoz, hogy tudjam mir és kire van szükségem.-jelentettem ki és otthagytam. Visszamentem a nappaliba a rajzal együtt és a kis fotelomba belefészkelődve azt nézegettem amíg velem szembe Roberto úr ült. Leo is helyet foglalt mellette és így már ketten fürkésztek.
-Vilu kicsikém nem vagy éhes?-mentett meg Olga hangja.
-Nem Olgi, köszönöm most egy falt se menne le a torkomon.-mondtam kedvesen majd felállva a fotelból elindultam a szobámba.
-Hova mész?-szóltak utánam egyszerre a testőröm és a volt barátom.
-A szobámba?-néztem rájuk értetlenül.
-Valakinek lenni kéne ott.-mondta Fransisco úr vagy akárhogy is hívják.
-Angie elkísér. Ugye Angie?-néztem nénikémre aki pont akkor ért le.
-Úgy érti apa, hogy aki tud is rád vigyázni.-szólalt meg az exem.
-Leon, nyugi csak felmegyek mert kikészít, hogy csak itt szugeráltok.-nyugtattam le.
-Akkor én felmegyek veled és eskü nem szugerállak. Leülök háttal és olvasok vagy valami.-állt fel én meg hitetlenül elnevettem magam.
-Gyere nagyokos.-húztam fel a kanapéról és a kezét megfogva felfutottam vele az emeletre. A kis álmvilágomban leültettem egy babzsákba és a kezébe adtam egy könyvet.
-A lovak csodálatos világa?-nézett rám furán.
-Akkor olvasd ezt.-nyomtam a kezébe egy másikat.
-Nem tudok tovább lépni?-vonta fel a szemöldökét és félmosolyra húzta a száját én pedig azon nyomba a képébe dobtam egy párnát.
-Olvass!-utasítottam és a naplóm a kezembe véve leültem az ágyra. Elővettem a kis tollam és írni kezdtem. Annyira belemerültem az egészbe, hogy észre sem vettem mit dúdolok közbe.
-Ez az ezer élettel ezelött.-vágta rá azonnal.
-Nem tehetek róla, hogy ennyire fülbemászó.-csuktam be a naplóm és a ruhásszekrényemhez mentem. Elkezdtem a ruháimat kiszortírozni mer már az ideg megölt és muszáj volt valamivel lekötnöm magam. Ahogy végeztem fevettem a karomba a sok összehajtott ruhát és oda akartam rakni az ágyra, de kiesett a kezemből és szétjött minden. Elordítottam magam és elkezdtem rugdosni a felsőket meg szoknyákat.
-Hé, hé Violetta!-jött oda Leo és nyugtatás képpen átölelt én meg erősen megmarkolva a pólóját sírni kezdtem.
-Nem bírom tovább ezt a semmit tevést.-motyogtam a vállába amikor egyszercsak kinyílt az ajtó.........