2017. október 22., vasárnap
2.évad 1.rész Új év/Új kapcsolatok
Egy új év kezdődött, de most már újra magántanulóként. Nem kell suliba járnunk csak is a Studioba. Megszületett a kistesóm Carmina. Egyszerűen annyira édes. Apa meg Angie még közelebb kerültek egymáshoz a hugi megszületésével ha egyáltalán ez lehetséges. Ennél jobban már nem lehetnének oda egymásért. Még mindig járok kezelésre, de már nincsenek rémálmaim és apával is egyre jobbak a dolgok. Igyekszik minnél többet foglalkozni velem, de minden esetre mostantól mindig fogok járni beszélgetni, hogy megelőzzük a következő balhét. A táncos dologba végül nem mentem bele mert rájöttem, hogy azt csakis azért csinálnám, hogy Leont idegesítsem, de erre egyáltalán nincs szükség. Pepével persze ugyan úgy tartom a kapcsolatot hisz nagyon jóban lettünk abban a fél évben. Noaval, Iannel és Ericel sem szakadt meg a kapcsolatom sőt szinte már legjobb barátok vagyunk. Ha már a barátoknál tartunk.....Nyáron megkerestek a srácok, hogy bocsánatot kérjenek amit én persze elfogadtam. A csajokkal felújjítottuk a ruhatáram színes cuccokkal, de hagytunk azért feketéket is. Elfogadta mindenki, hogy egy idő után már nem csak dacból húztam ezeket a ruhákat hanem mert tetszettek. A nyár folyamán volt egy óriási szülinapi bulim ami nagyon jól sikerült hisz akkor jött össze Federico és Francesca akik azóta is csodálatos párt alkotnak. Ma szeptember 1.-e van és megkezdjük a harmadik évünket. Egy kék egyberuhát húztam fel rózsaszín dzsekivekl. Cipőnek egy vajszínű telitalpút választottam. Sietve nyomtam egy puszit mindenki arcára majd kirontottam az ajtón ahol megcsapott a friss őszi levegő. A kapuban már ott állt Eric egy iszonyúan édes mosoly kiséretében. Odalépve hozzá kaptam egy már 2 napja nem láttalak csókot majd az ujjait az enyémre kulcsolta és így indultunk el. Nos igen....azt az aprócska tényezőt kifelejtettem, hogy Leonnal még aznap szakítottunk mikor bejelentette, hogy elutazik. Igazából az elején iszonyat nehéz volt mindkettőnknek, de ma már mind a kettőnk boldog kapcsolatban él. Nem nagyon beszélünk csak akkor mikor suliba vagyunk és nem akadunk ki ha egy társaságban kell lennünk és ez így van rendjén. Hogyan jöttem össze Ericel? Hát miután szétmentünk Leoval nagyon magam alatt voltam így Noa sokat járt hozzám ami álltal Eric is többet megtudott rólam. Aztán egyik este nagyon összevesztem apával és épp a szobámban sírdogáltam amikor jött egy üzim tőle. Tudni szerette volna, hogy mi a helyzet velem én pedig mindent elmondtam. Aztán ezek a beszélegetések rendszeressé válltak később meg találkákká alakultak át. Így történt, hogy egyik nap egyedül maradtam otthon és Ő átjött. Beszélgettünk minden féléről, zenéltünk, énekeltünk aztán komolyabbra fordultak a dolgok amikor megláttam a közösségin az exemről egy képet. Ráadásul Krissel volt a képen pedig csak baráti volt az egész. Azonnal sírásra görbült a szám amit Eric is észrevett. Azonnal mellém pattant az ágyamhoz és kivette a kezemből a telefont majd kikapcsolta. Elkapta az állam és maga felé fordított. Mondta, hogy ne törődjek vele és mosolyogjak mert azt Ő is jobban szereti. Felhúzott az ágyról és elkezdtünk hülyeségből táncolni aztán a zene lassúra váltott mi pedig lassúzni kezdtünk. Aztán fogta magát megpörgetett és egy határozott mozdulattal elkapta a derekam és magához húzott. Ott már nem volt visszaút. Mind a ketten ugyan úgy akartuk így hosszas csókolózásba kezdtünk. Onnantól kezdve pedig együtt vagyunk aminek nem mindenki örül, de elfogadják. Mikor oda értünk a Studio elé a srácokhoz váltottunk egy gyors csókot majd Eric elindult az Ő sulijába.
Nemsokkal ez után Leon is megérkezett Kristinnel kézenfogva. Na igen ők is összejöttek.
-Sziasztok!-lépett oda Leon nekem meg ilyenkor egy kicsit még mindig megdobban a szívem. Persze ennek jelét sem mutathatom hisz én szakítottam amit még most is helyesnek tartok.
-Szia!-kántáltuk együtt.
-Mindenki elkészült mára a duettekkel?-kérdezte Cami mi meg Leoval azonnal egymásra kaptuk a tekintetünk. Igen mi örök párok maradtunk feladatoknál, de ezt most nem csináltuk meg. A többiek megtapsoltak minket mi meg csak a fejünket fogva röhögtünk.
-Na jó, nekem van egy dalom amit nem rég írtam. Történetesen egy duett szóval ha 1 óra alatt be tudod velem tanulni akkor okék vagyunk.-matattam a táskámban.
-Egy percet se félts viszont akkor induljunk.-ragadta meg a karom és besiettünk a táncterembe.
-Na akkor verzékre bontjuk fel és a refrént pedig együtt énekeljük.-nyomtam a kezébe a papírokat mire bólintva zongorázni kezdett.
A vita hevében elszaladtam,
Figyelmen kívül hagytam a szavaidat,
Amikkel maradásra akartál bírni.
Azt mondtam: "Most már elegem van."
És vagy százszor hívtál már,
De nem veszem fel a telefont.-én kezdtem.
Mert olyan őrült vagyok, hogy talán azt mondtam, ennek vége,
De ha kicsit jobban figyelsz...
Azt mondtam, "Menj!", de amit igazán akarok,
Hogy kavicsokkal dobáld az ablakom,
Azt kiabálva, hogy "Szeretlek!"
Várj rám a szakadó esőben,
És ne menj el, mert tudom,
Hogy minden, ami kell nekem, az ajtó másik oldalán van.
Én, és az a buta büszkeségem itt ülünk egyedül,
Nézem a fényképeket, bámulom a telefont,
Visszagondolok a kimondott szavainkra,
És a becsapódó ajtókra, meg az összes félreértésre .-ezt a részt Leon énekelte.
Szóval, ha tényleg mindent tudsz, mondd, miért nem gondoltál rá, hogy
Mikor otthagytalak, valójában azt akartam, hogy utánam gyere.-énekeltem teljesen átélve.
Azt mondtam, "Menj!", de amit igazán akarok,
Hogy kavicsokkal dobáld az ablakom,
Azt kiabálva, hogy "Szeretlek!"
Várj rám a szakadó esőben,
És ne menj el, mert tudom,
Hogy minden, ami kell nekem, az ajtó másik oldalán van.
Kikiabálok az ablakon,
Rád se bírok nézni,
Nincs szükségem rád, de igen, igen.
Azt mondom: "Semmit nem tehetsz, amivel helyrehozhatod ezt.
Komolyan gondolom. Komolyan gondolom."
De amit igazából gondolok...
Azt mondtam, "Menj!", de amit igazán akarok,
Hogy kavicsokkal dobáld az ablakom,
Azt kiabálva, hogy "Szeretlek!"
Várj rám a szakadó esőben,
És ne menj el, mert tudom,
Hogy minden, ami kell nekem, az ajtó másik oldalán van.-énekeltük közösen.
Az arcod és a gyönyörű szemeid,
És a beszélgetés apró hazugságokkal,
Egy nagyszerű este halványodó emléke,
A karjaidban vittél föl a lépcsőn az autódtól,
És sírtam, vajon megérte az a srác ezt a zűrzavart?
Mindezek után be kell vallanom, szükségem van rád.-fejeztem be a dalt. Iagazából Leonak csak a refrénbe volt része meg egy verze az övé volt.
-Tudod inkább nem mondok semmit erre a dalra. Te is nagyon jól tudod, hogy én próbálkoztam.-förmedt rám hirtelen.
-Nyugi! Ez csak egy dal. Már nem jelent semmit. Ja és még csak meg sem próbáltál visszakapni. Csak volt pár sms meg telefonhívás, de azon kívűl semmi.
-Akkor téged jól át cseszhettek.-motyogta, de nem vettem róla tudomást. Néha összeszólalkozunk, de ez is beletartozik a "csak az exem vagy semmi több" kapcsolatba. Mire mindennel végeztünk indulhattunk is Pablo órájára
2017. október 19., csütörtök
1.évad 24.rész Döntések
Éppen úton voltam egy focimeccsre ahol Ty, Federico és Leon is játszott amikor összefutottam Noa-val. Nem akart többet mint odaadni a cigit egy gyújtóval majd a tesójáról kezdett beszélni. Állítólag eléggé megviselte, hogy elötte való nap elküldtem mivel fél, hogy olyat tett amit lehet nem bocsájtok meg. Kíváncsi voltam vajon miért érdeklem egy ilyen menő srácot aki egy csettintésre bármelyik lányt megkapja. Aztán végül kibukott a hugából, hogy Eric életében eddig egyszer volt szerelmes, de az az illető 1,5 éve meghalt autóbalesetben és azóta nagyon távolságtartó volt egészen mostanáig míg meg nem ismert engem. Hát amikor ezt megtudtam teljesen összezavarodtam. Először Diego akinek én voltam a második lány az életében, de Ő megcsalt. Aztán Federico akinek szint úgy én voltam az aki az igazi lenne. Most meg van Leon akinek ki tudja hány barátnője volt mégis Ő kell nekem és őt érzem az igazinak. Menet közben elszívtam egy cigit ami nagyon fura volt és elsőre nem is ment letüdőznöm. Hogy ne vegye észre senki bekaptam egy rágót a számba és a suli elé érve puszival búcsúztam Noától és mondtam neki, hogy nyugtassa meg a báttyát mert nem haragszom rá. Természetesen a barátom már a kapuban várt és miután megcsókolt rájöttem feleslegesnek bizonyúlt a mentolós rágó.
-Már megint ez az Eric vitt bele a hülyeségbe. Én esküszöm.......
-Nyugodj meg Leon. Nem Ő volt hanem a huga Noa és én kértem tőle. Megnyugtat és elmúlik tőle a kézremegésem egy időre.
-Az lehet, de egy idő után már a cigiért fog remegni a kezed.-szídott le rendesen.
-Más nincs ami lenyugtatna!-rivaltam rá.
-Még ez sem?-húzott vissza magához és megcsókolt, de úgy, hogy a nyelveink szinte táncoltak. Nem szándékoztam elengedni, sőt a meccsre sem volt kedvem már bemenni. Belemarkoltam a hajába és még közelebb húztam. Miután elengedett közöltem vele, hogy ha megpróbálnék rágyujtani és ezt csinálja akkor elteszem azt a hülye cigit. Bementünk a csarnokba és amíg Ő elment átöltözni addig én helyet foglaltam a lelátón. A pályára lenézve észre vettem, hogy mű füvön fognak játszani. Minden féle fehér vonalak voltak felhúzva valami festékkel, de meg nem tudtam volna mondani, hogy mire szolgálnak. Azt tudtam, hogy van valami 11-es dolog meg les és azt is tudtam mikor van gól, de kb. eddig terjedt a nagy foci tudásom. Talán még azt is meg tudtam mondani, hogy honnan rugják a szögletet. Tőlem távolabb voltak elhelyezkedve a "régi" barátaim. Hol rosszalló pillantásokkal mérték végig az öltözékem, hol pedig szomórúan emésztették a tényt miszerint nincs aranyos, mindre megoldást találó Vilu (legalábbis egy ideig biztosan).
Annyira belemerültem a nézelődésbe, hogy fel sem tűnt ki ült le mellém. Pepe volt az és ennek nagyon örültem. Ezek szerint őt sem zavarja az új kűlsőm és teljes mértékben támogat. Alig telt el pár perc és két oldalról kikocogott a két csapat majd sorban kezet fogtak egymással. Meghallgattuk a himnuszt majd indult a meccs. Azt láttam, hogy Tylernek és Federiconak nagyon jól megy (még úgy is, hogy nem értek hozzá) viszont Leoval valami nem volt rendben. Állandoan kirugta a labdát meg neki ment az ellenfélnek majd veszekedett is így az első félidő után lehozták a pájáról és egy másik srácot küldtek fel. Én ezt nagyon nem értettem igy elnézést kérve kiverekedtem magam a tömegből és elindultam megkeresni a barátom aki a jelek szerint már nem volt a kispadon így bementem az öltözőbe. Már messziről hallottam ahogy csapkolódik így sietősre vettem a dolgot mielött kárt tesz valamiben vagy esetleg magában. Idegesen téptem fel az öltöző ajtót ahol a falat csapkodta egy szál rövidnadrágban. A látványtól azonnal zavarba jöttem amit Ő is észrevett. Odaléptem hozzá és kissé zavarban, de megragadtam a vállát és magam felé fordítottam.
-Mi történt veled? Figyelmetlen vagy, egy kicsit sem koncentráltál a focira pedig fontos ez a meccs. Nem?
-Igen, fontos.-sóhajtott és nekidőlt a falnak.
-De?-vontam fel a szemöldököm értetlenül.
-Nem tudok nem rád gondolni, a cigire, erre az Eric gyerekre na és, hogy valamit titkolsz előlem. Oké elhiszem, hogy valami olyan dolog ami családi, de még Fede sem akarja felhozni a témát pedig eddig mindig utalgatott dolgokra.-akadt ki teljesen én pedig szomorúan vizslattam a cipőm orrát. Annyira tudtam, hogy ez lesz. Aggódni kezd miattam és minden megszokott tevékenységét félreteszi csak, hogy megfejtsen engem és 100℅-ban velem tudjon foglalkozni. A cigit kivéve a táskából széttörtem a szeme láttára és kukába hajítottam majd felé fordultam.
-Én mondtam, hogy nem jó ha a közelemben vagy. Leon szeretlek és nem akarom, hogy miattam felborítsd az életed és szétess.
-Nem Violetta, én kizárólag akkor esek szét ha nem vagy mellettem.-kulcsolta össze a kezeinket.-Most csak aggódom érted.
-Nincs szükség rá, megleszek. Idővel ezen is túljutok.-simítottam meg az arcát. Nem bírtam ki és akaratlanul is végigfutott a tekintem izmos felsőtestén amin Ő láthatóan ngyon jól szórakozott. Tetézte a dolgot azzal, hogy a derekam köré fonta a kezét és magához húzott így én rádöltem ami miatt muszáj volt a kezemmel megtámaszkodnom a mellkasán. Egy ideig csak fürkészte a tekintetem, hogy vajon mit gondolok majd megcsókolt és egyszer kétszer az ajkamba is harapott. Hát nekünk így telt a focimeccs. A szép pillanatot a beérkező focisták zavarták meg. Ezek szerint vége lett a meccsnek és utobb az is kiderült, hogy nyertünk. Gratuláltak Leonak, hogy ha már a foci nem is, de a csajozás az megy és megdicsérték a szép barátnőjét vagyis engem. Hát tényleg nem tudom kit néztek mert engem tuti nem amikor ezt megállapították. Amikor öltözni kezdtek nem zavartatva magukat, hogy én is ott vagyok jobbnak láttam ha lelépek. Küldtem egy sms-t Leonnak, hogy hazamegyek és majd hívom. Persze azonnal felhívott mivel szeretne hazakísérni így Pepevel beszélegttem míg Ő elkészül. Érdeklődtem az Ő hobbija felől és mint kiderült a hangpult mögött álláson kívűl táncolt. Megadtam neki egy címet miszerint én hétvégente egy kisházban szoktam táncolni és ha van kedve nézzen be. Bíztosított róla, hogy be fog jönni mivel így tanulhatunk a másiktól is. Amikor Leo kiért hozzám nem nagyon örült ujdonsült barátomnak. Kezet fogott vele miközben engem átkarolt és egy puszit adott a homlokomra. Így nyomatékosította Pepének, hogy van barátom szóval ne is próbálkozzon. Bár Pepe állta a tekintetét láttam a szemén, hogy legbelül mosolyog az egészen így én is ösztönösen elmosolyodtam. Haza fele Leo bevágta a durcit Pepe miatt én pedig csak mosolyogni tudtam az egészen. Végre Ő is tudja milyen rossz amikor én Őt Krissel látom. A házunk elött már épp menni akart amikor utána kiáltottam.
-Hé!!!-mutattam a számra mire elmosolyodva elkapta a karom, magához húzott és hosszasan megcsókolt. A gyomromban lakó lepkék életre keltek és ki akartak törni. Vajon mikor lesz olyan, hogy amikor Leon megcsókol, megölel vagy csak rámnéz a pillangóim nyugton maradnak? Valószínűleg soha. Az ajtón belépve Ty és Fede veszekedett.(?!) Na ezt nem értettem így közéjük állva megkérdeztem, hogy mi a vita tárgya.
-Ez a köcsög rámászott Fran-ra pedig nagyon jól tudta, hogy össze akarok vele jönni.-rágózott idegesen Federico.
-A franc tudta, kedves lány és gondoltam lehetne vele valami. Igazán tetszik és majd Ő eldönti kit szeretne.
-Na jó, ELÉG!!!-ordítottam el magam mire mindketten ijedten kapták felém a fejüket. Nem akarok több feszültséget. Mind a ketten higgadjatok le. Nehogy már egy lány miatt marakodjatok. Alig ismeritek a másikat, de ugy viselkedtek egymással mintha élet halál harcra menne ez az egész.
-Vilu, én.....-kezdett bele az unokatesóm lehajtott fejjel.
-Nem érdekel! Amíg ilyenen veszekedtek nem vagyok kíváncsi rátok.-közöltem és bevágtattam a konyhába és megkértem Olgát készítsen nekem valamit mert farkas éhes vagyok. Megbeszéltük, hogy egy másfél óra múlva menjek le addigra kész lesz a vacsim. Gyorsan felmentem a szobámba és pár bútort félretoltam majd feltekertem a szönyegem és azt is félre raktam. Átöltöztem kényelmes ruhába és a zenelejátszóm bekapcsolva táncolni kezdtem. Még mindig nem döntöttem el, hogy mi legyen és most még nehezebb minden mióta.....mióta ilyen a helyzetem apával. Angiet nem zaklatom, van így is elég dolga ráadásul pár hónap és szülni fog. Vagyis mondjuk úgy, hogy 1,5 hónap múlva. Nekem pedig már csak egy hónapom van a suli végéig meg, hogy eldöntsem mit is akarok a táncal. Annyira belefeledkeztem az egészbe, hogy fel sem tűnt a telefonom csörgése. Kapkodva halkítottam le a zenét és kaptam fel a telefont, de ahogy felvettem átestem az egyik puffomon így bevertem a fejem egy kicsit.
-Áááhhh!!!-kaptam a halántékomhoz.
-Kicsim mi a baj?-szólt Leon aggódva.
-Csak elestem. Egyébként meg miért hívtál? Az elöbb váltunk el egymástól.-vágtam hanyat magam az ágyon.
-Apa egy elég rossz hírrel fogadott amiről neked is tudnod kell.
-Mi történt?
-Kapott egy nagyon jól fizető munkát, de van egy feltétele. Magával kell vigyen még valakit különben nem kapja meg az állást.
-Én még mindig nem értem hogyan jövök ide én.....
-Violetta nem érted? Én kell vele menjek.
-Ohhh, de hát máskor is voltál már és.....
-Igen voltam, de most egy hónapra megyünk. Egy hercegnő féleségre kell vígyáznunk és ez éjjel nappali munkát igényel. Nem tudunk találkozni sem.-értette meg velem. Egy hang nem jött ki a torkomon csak a nedvességet éreztem az arcomon. Ez annyit jelent, hogy a könnyeim utat törtek maguknak.
-Értem, hát ez nagy lehetőség neked is hisz mindig is apukád nyomdokaiba akartál lépni és én is meghoztam már a táncal kapcsolatban a döntést. Elvállalom a feltételeket.
-Már megint ez az Eric vitt bele a hülyeségbe. Én esküszöm.......
-Nyugodj meg Leon. Nem Ő volt hanem a huga Noa és én kértem tőle. Megnyugtat és elmúlik tőle a kézremegésem egy időre.
-Az lehet, de egy idő után már a cigiért fog remegni a kezed.-szídott le rendesen.
-Más nincs ami lenyugtatna!-rivaltam rá.
-Még ez sem?-húzott vissza magához és megcsókolt, de úgy, hogy a nyelveink szinte táncoltak. Nem szándékoztam elengedni, sőt a meccsre sem volt kedvem már bemenni. Belemarkoltam a hajába és még közelebb húztam. Miután elengedett közöltem vele, hogy ha megpróbálnék rágyujtani és ezt csinálja akkor elteszem azt a hülye cigit. Bementünk a csarnokba és amíg Ő elment átöltözni addig én helyet foglaltam a lelátón. A pályára lenézve észre vettem, hogy mű füvön fognak játszani. Minden féle fehér vonalak voltak felhúzva valami festékkel, de meg nem tudtam volna mondani, hogy mire szolgálnak. Azt tudtam, hogy van valami 11-es dolog meg les és azt is tudtam mikor van gól, de kb. eddig terjedt a nagy foci tudásom. Talán még azt is meg tudtam mondani, hogy honnan rugják a szögletet. Tőlem távolabb voltak elhelyezkedve a "régi" barátaim. Hol rosszalló pillantásokkal mérték végig az öltözékem, hol pedig szomórúan emésztették a tényt miszerint nincs aranyos, mindre megoldást találó Vilu (legalábbis egy ideig biztosan).
Annyira belemerültem a nézelődésbe, hogy fel sem tűnt ki ült le mellém. Pepe volt az és ennek nagyon örültem. Ezek szerint őt sem zavarja az új kűlsőm és teljes mértékben támogat. Alig telt el pár perc és két oldalról kikocogott a két csapat majd sorban kezet fogtak egymással. Meghallgattuk a himnuszt majd indult a meccs. Azt láttam, hogy Tylernek és Federiconak nagyon jól megy (még úgy is, hogy nem értek hozzá) viszont Leoval valami nem volt rendben. Állandoan kirugta a labdát meg neki ment az ellenfélnek majd veszekedett is így az első félidő után lehozták a pájáról és egy másik srácot küldtek fel. Én ezt nagyon nem értettem igy elnézést kérve kiverekedtem magam a tömegből és elindultam megkeresni a barátom aki a jelek szerint már nem volt a kispadon így bementem az öltözőbe. Már messziről hallottam ahogy csapkolódik így sietősre vettem a dolgot mielött kárt tesz valamiben vagy esetleg magában. Idegesen téptem fel az öltöző ajtót ahol a falat csapkodta egy szál rövidnadrágban. A látványtól azonnal zavarba jöttem amit Ő is észrevett. Odaléptem hozzá és kissé zavarban, de megragadtam a vállát és magam felé fordítottam.
-Mi történt veled? Figyelmetlen vagy, egy kicsit sem koncentráltál a focira pedig fontos ez a meccs. Nem?
-Igen, fontos.-sóhajtott és nekidőlt a falnak.
-De?-vontam fel a szemöldököm értetlenül.
-Nem tudok nem rád gondolni, a cigire, erre az Eric gyerekre na és, hogy valamit titkolsz előlem. Oké elhiszem, hogy valami olyan dolog ami családi, de még Fede sem akarja felhozni a témát pedig eddig mindig utalgatott dolgokra.-akadt ki teljesen én pedig szomorúan vizslattam a cipőm orrát. Annyira tudtam, hogy ez lesz. Aggódni kezd miattam és minden megszokott tevékenységét félreteszi csak, hogy megfejtsen engem és 100℅-ban velem tudjon foglalkozni. A cigit kivéve a táskából széttörtem a szeme láttára és kukába hajítottam majd felé fordultam.
-Én mondtam, hogy nem jó ha a közelemben vagy. Leon szeretlek és nem akarom, hogy miattam felborítsd az életed és szétess.
-Nem Violetta, én kizárólag akkor esek szét ha nem vagy mellettem.-kulcsolta össze a kezeinket.-Most csak aggódom érted.
-Nincs szükség rá, megleszek. Idővel ezen is túljutok.-simítottam meg az arcát. Nem bírtam ki és akaratlanul is végigfutott a tekintem izmos felsőtestén amin Ő láthatóan ngyon jól szórakozott. Tetézte a dolgot azzal, hogy a derekam köré fonta a kezét és magához húzott így én rádöltem ami miatt muszáj volt a kezemmel megtámaszkodnom a mellkasán. Egy ideig csak fürkészte a tekintetem, hogy vajon mit gondolok majd megcsókolt és egyszer kétszer az ajkamba is harapott. Hát nekünk így telt a focimeccs. A szép pillanatot a beérkező focisták zavarták meg. Ezek szerint vége lett a meccsnek és utobb az is kiderült, hogy nyertünk. Gratuláltak Leonak, hogy ha már a foci nem is, de a csajozás az megy és megdicsérték a szép barátnőjét vagyis engem. Hát tényleg nem tudom kit néztek mert engem tuti nem amikor ezt megállapították. Amikor öltözni kezdtek nem zavartatva magukat, hogy én is ott vagyok jobbnak láttam ha lelépek. Küldtem egy sms-t Leonnak, hogy hazamegyek és majd hívom. Persze azonnal felhívott mivel szeretne hazakísérni így Pepevel beszélegttem míg Ő elkészül. Érdeklődtem az Ő hobbija felől és mint kiderült a hangpult mögött álláson kívűl táncolt. Megadtam neki egy címet miszerint én hétvégente egy kisházban szoktam táncolni és ha van kedve nézzen be. Bíztosított róla, hogy be fog jönni mivel így tanulhatunk a másiktól is. Amikor Leo kiért hozzám nem nagyon örült ujdonsült barátomnak. Kezet fogott vele miközben engem átkarolt és egy puszit adott a homlokomra. Így nyomatékosította Pepének, hogy van barátom szóval ne is próbálkozzon. Bár Pepe állta a tekintetét láttam a szemén, hogy legbelül mosolyog az egészen így én is ösztönösen elmosolyodtam. Haza fele Leo bevágta a durcit Pepe miatt én pedig csak mosolyogni tudtam az egészen. Végre Ő is tudja milyen rossz amikor én Őt Krissel látom. A házunk elött már épp menni akart amikor utána kiáltottam.
-Hé!!!-mutattam a számra mire elmosolyodva elkapta a karom, magához húzott és hosszasan megcsókolt. A gyomromban lakó lepkék életre keltek és ki akartak törni. Vajon mikor lesz olyan, hogy amikor Leon megcsókol, megölel vagy csak rámnéz a pillangóim nyugton maradnak? Valószínűleg soha. Az ajtón belépve Ty és Fede veszekedett.(?!) Na ezt nem értettem így közéjük állva megkérdeztem, hogy mi a vita tárgya.
-Ez a köcsög rámászott Fran-ra pedig nagyon jól tudta, hogy össze akarok vele jönni.-rágózott idegesen Federico.
-A franc tudta, kedves lány és gondoltam lehetne vele valami. Igazán tetszik és majd Ő eldönti kit szeretne.
-Na jó, ELÉG!!!-ordítottam el magam mire mindketten ijedten kapták felém a fejüket. Nem akarok több feszültséget. Mind a ketten higgadjatok le. Nehogy már egy lány miatt marakodjatok. Alig ismeritek a másikat, de ugy viselkedtek egymással mintha élet halál harcra menne ez az egész.
-Vilu, én.....-kezdett bele az unokatesóm lehajtott fejjel.
-Nem érdekel! Amíg ilyenen veszekedtek nem vagyok kíváncsi rátok.-közöltem és bevágtattam a konyhába és megkértem Olgát készítsen nekem valamit mert farkas éhes vagyok. Megbeszéltük, hogy egy másfél óra múlva menjek le addigra kész lesz a vacsim. Gyorsan felmentem a szobámba és pár bútort félretoltam majd feltekertem a szönyegem és azt is félre raktam. Átöltöztem kényelmes ruhába és a zenelejátszóm bekapcsolva táncolni kezdtem. Még mindig nem döntöttem el, hogy mi legyen és most még nehezebb minden mióta.....mióta ilyen a helyzetem apával. Angiet nem zaklatom, van így is elég dolga ráadásul pár hónap és szülni fog. Vagyis mondjuk úgy, hogy 1,5 hónap múlva. Nekem pedig már csak egy hónapom van a suli végéig meg, hogy eldöntsem mit is akarok a táncal. Annyira belefeledkeztem az egészbe, hogy fel sem tűnt a telefonom csörgése. Kapkodva halkítottam le a zenét és kaptam fel a telefont, de ahogy felvettem átestem az egyik puffomon így bevertem a fejem egy kicsit.
-Áááhhh!!!-kaptam a halántékomhoz.
-Kicsim mi a baj?-szólt Leon aggódva.
-Csak elestem. Egyébként meg miért hívtál? Az elöbb váltunk el egymástól.-vágtam hanyat magam az ágyon.
-Apa egy elég rossz hírrel fogadott amiről neked is tudnod kell.
-Mi történt?
-Kapott egy nagyon jól fizető munkát, de van egy feltétele. Magával kell vigyen még valakit különben nem kapja meg az állást.
-Én még mindig nem értem hogyan jövök ide én.....
-Violetta nem érted? Én kell vele menjek.
-Ohhh, de hát máskor is voltál már és.....
-Igen voltam, de most egy hónapra megyünk. Egy hercegnő féleségre kell vígyáznunk és ez éjjel nappali munkát igényel. Nem tudunk találkozni sem.-értette meg velem. Egy hang nem jött ki a torkomon csak a nedvességet éreztem az arcomon. Ez annyit jelent, hogy a könnyeim utat törtek maguknak.
-Értem, hát ez nagy lehetőség neked is hisz mindig is apukád nyomdokaiba akartál lépni és én is meghoztam már a táncal kapcsolatban a döntést. Elvállalom a feltételeket.
2017. augusztus 24., csütörtök
1.évad 23.rész Féltékenység\a hugom neve
2.évad 23.rész
Amikor beértünk táncórára négyszemközt megbeszéltem Gregorival, hogy merre jártunk majd elmentem átöltözni. A terembe érve minden szem rám szegeződött. A lányok csalódott pillantásokat küldtek felém míg a fiúk nem sok mindent értettek, de haragudtak a multkori kirohanásom miatt és, hogy az "idegeneket" választottam helyettük. Na és ott volt Leon aki olyan mérhetetlen dühvel méregetett, hogy majd bele haltam. Sosem volt még ennyire mérges rám. Csak oda akartam menni átölelni őt, de nem tehettem mert akkor el kell mondjak neki mindent. Federiconak is a lelkére kötöttem, hogy ne mondjon neki semmit. Gregorio hirtelen összecsapta a tenyerét és elkiáltotta magát, hogy mindenki álljon félre és csak én maradjak középen.
-Na és mit kell csinálnom?-kérdeztem zavartan.
-Semmi mást csak táncolni. Azt szeretném ha minden érzelmét belevinné. Gondoljon arra akit szeret, vagy arra akit nem. Az a lényeg, hogy szívből táncoljon.-mondta és benyomta a zenét mire én lehunytam a szemem, vettem egy nagy levegőt és elkezdtem. Nem tudtam pontosan mit is táncolok, egyszerűen csak követte az egyik lábam a másikat és ez ugyan így volt a kezemmel is.
Mindent beleadtam, abban a táncban az összes érzelmem benne volt. Egy pillanatra megszüntek létezni körülöttem az emeberek. Minden egyes percét élveztem. Ahogy a zene leállt én a többiek felé fordultam akik hatalmas tapsban törtek ki.
-Na erről beszéltem. Hogy érzi most magát?-kérdezte Gregorio -Egyszerűen mesés volt. Végre önmagam lehettem. Mondhatnám úgy is, hogy ha táncolsz akkor élsz és ha élsz akkor táncolsz. Tehát ha az ember elsajátítja a lépéseket elkezdheti megtölteni lélekkel.
A tanárom elismerően bólógatott míg a lányok kezdték úgy érezni, hogy visszatér a régi Vilu pedig még közel sem volt így. Az óra végén gyorsan átöltöztem majd bementem a zeneterembe, hogy gitározzak kicsit, de ez a tervem meghiúsult mivel el volt szakadva egy húr így be kellett mennem a raktárba újakért. Épp kotorásztam amikor valaki megfogta a derekam.Azonnal felsikítottam és kapálózni kezdtem, nem akartam semmi mást csak szabadulni a szorításból. Végül egy hang szólt hozzám ami hatására megnyugodtam majd könnyes szemekkel pillantottam Leora aki nem engedett az öleléséből. Miután már tudtam ki az nem is bántam csak szorosan hozzá bújtam. Nem kérdezett, de tudtam, hogy majd megöli a kíváncsiság. Viszont nagyon jól érezte, hogy most a csenden és az ölelésén kívűl nem akarok semmi mást. Egyből az futott át az agyamon, hogy mekkora egy hülye vagyok. Épp távolságot készülök tartani vele erre meg az Ő testét ölelem és az Ő kezét szorongatom.
-Ezt nem csinálhatjuk. Nem bánthatlak tovább. Nem mondhatom el, hogy mi van, de te is észre fogod venni, hogy kicsit ki leszek fordúlva magamból. Nem tehetek róla, de igyekszem megoldani viszont addig nem lehetsz a közelembe. Veszélyes mindenkire nézve, de leginkább rád.
-Nem értem...Mi? Miről beszélsz? Ezt nagyon gyorsan felejtsd el Violetta. Az életem része vagy és nem hagylak magadra. Te is nagyon jól tudod, hogy a kettőnk közti kapocs elválaszthatatlan és egymás nélkül még pokolibb lesz minden. Kicsim nekem te adsz erőt minden nap amikor lefkeszem vagy felkelek. Remélem ez fordítva is így van.
-Hát persze Leon. Ahogy a dalomban is állt te vagy az egyetlen aki megmenthet. Viszont el kell fogadnod, hogy az elkövetkezendő idők pokoli nehezek lesznek és nem tudhatsz mindenről. Oké?
-Rendben, legyen, megpróbálom.-hajolt oda hozzám és miközben én átkulcsoltam a kezem a nyaka mögött Ő megcsókolt. Ez a szép pillanat egészen addig tartott míg Kristin be nem nyitott.
-Ohh bocsi csak húrokért jöttem mert láttam, hogy az egyik gitáron elszakadt.
-Már itt vannak nálam, de tessék.-nyomtam bele a kezébe.
-Egyébként Leon, ma ráérnél 1-2 órára? Össze kéne dobni egy koreót és rád gondoltam. Jön még Maxi és Broduey is.
-Persze Kris. Mikor pontosan?
-Órák után itt maradnánk és.....
-Na ez tök jó ötlet kicsim. Akkor én is el tudok menni ma Ian-nel, Eric-el és Noa-val.-vágtam közbe és elviharzottam. Mindig mindenbe bekavart ez a csaj. Elegem volt belőle, hogy bármit kért Leon mindig egyből ugrott, hogy segítsen. Ha Ő így én is így. Úton a park fele rácsörögtem Ericre, hogy találkoztunk mire Ő azonnal igent mondott. Alig, hogy leültem a padra megérkezett Ő is. Puszival köszöntöttük egymást majd beszélgetni kezdtünk. Eric mondta, hogy a többiek is nemsokára megérkeznek csak Noa nincs valami jól hisz szerelmes Ianbe aki ezt nem veszi észre. Ő ezáltal nagyon aggódik a hugáért, fél, hogy csalódás éri. Akármilyen balhésak is legyenek azt nem mondhatja senki, hogy nem állnak ki egymásért. Még mielött megérkeztek volna a srácok Leon talált rám. Láttam rajta, hogy borzasztóan ideges így azonnal felálltam és hozzá siettem Ericel a nyomomban. A mellkasára raktam az egyik tenyerem a másikkal pedig az arcát símogattam.
-Mi a francért vagy már megint ezzel a gyerekkel?
-Nyugi van tesó. Viluval bírjuk egymást és ha találkozni akar velem akkor találkozni is fogunk.
-Te ebbe ne szólj bele!-ugrottak egymásnak, de én Eric elé álltam.
-Nagyon bírlak, de ha bántod a barátom azt sosem bocsájtom meg. Az lesz a legjobb ha most elmész, ez a mi dolgunk. Majd beszélünk.-küldtem el mire Ő szó nélkül távozott. Mi nem szóltunk egymáshoz csak néma csendben átöleltük egymást aztán kézenfogva elindultunk hozzánk. Egész úton csak azon agyaltam hogyan rejtsem el a félelmemet amikor megérkezünk. Még is, hogy nézzek úgy apára, hogy ne a rettegés tükröződjön a szememből? Na és mi van ha nem sikerül, hogy mondjam el a barátomnak, hogy összeszorul a gyomrom ahogy az apámra nézek? Akkor el kell mesélnem neki mindent, felidézni a régi emlékeket. Nem bántott soha, de anya halálakor engem hibáztatott hónapokon keresztül. Sokszor felemelte a hangját és egyszer-kétszer lerészegedett. Ekkor alakult ki a rémálmom ami előjön mikor csalódást okoz és úgy érzem újra eltaszít magától. Ez volt a második alkalom. Akkor jó lett volna egy kicsit Ericel beszélni még. Ő tudja milyen az amikor nincsenek szülei az embernek. Jó nekem van egy apám, de most olyan mintha nem lenne. Csak egy szörnyet látok, eszembe jutott a cigi amit Noaék szívtak. Írtam is a lánynak, hogy holnap találkozzunk ketten és hozzon nekem is. Talán az majd lenyugtat. Leonnak feltűnt, hogy idegesebb lettem amikor megérkeztünk így az ajtó elött maga felé fordított és hosszasan megcsókolt. Még mindig ugyan olyan jó volt mint az első alkalommal. Gyengéd és finom. Egy pillanatra eltolt magától és így szólt.
-Megengeded, hogy kibróbáljak valamit?-kérdezte a fülembe suttogva én pedig csak bambán bólogattam. Szép lassan odahajolt és újra megcsókolt ám ekkor éreztem ahogy nyelveink találkoznak. Az érzés leirhatatlan volt, erősen a hajába markoltam és még többet akartam, de sajonos megzavarták a szép pillanatot. Az illető nem más volt mint Angie aki épp ki akart jönni.
-Jesszus, bocsi! Folytassátok csak amit elkezdtetek.-mondta tiszta vörösen, de megállítottam.
-Nyugi, már befejeztük. Amúgy is akartam tőled kérdezni, hogy megtudtátok-e a baba nemét?
-Hát remélem jól kijössz a lányokkal mivel kishugod lesz.-vigyorgott mint a vadalma mire én felsikítottam és átöleltem bár ezt már a hasa nem igazán engedte.
-Nálad jobb nővért nem is kívánhatna majd a kislány.-puszilt meg Leo.
-Vilu apukáddal arra gondtunk, hogy eldönthetnéd te a hugod nevét, persze csak ha szeretnéd.
-Persze, hogy szeretném. Majd Leon is segít benne, ugye szerelmem?
-Persze kicsim.
-German szeretne majd veled beszélni. Szóval ma este még keríts rá sort.-kért meg én pedig újra reszketni kezdtem.
-Rendben viszont mi most felmennénk.-ragadtam meg barátom kezét és a szobáig meg sem álltunk. Leült az ágyra én pedig a fejemet az ölébe hajtva néztem az arcát miközben simogatta a hajamat. Ilyenkor érezem azt, hogy önmagam vagyok, de ez is csak egy röpke pillanatig tart. Se a zene sem pedig Leon nem tud segíteni, hogy újra a régi legyek. Még mindig haragszom a srácokra és nem is akarok velük addig beszélni amíg el nem fogadnak ilyennek. Már pedig ők nem fognak. Leon úgy ahogy, igyekszik és ezt értékelem. Miközben gondolkoztam bevillant valami az agyamba.
-Carmina!!!-kiáltottam fel és felpattantam az ágyról.
-Tessék?
-Carmina.
-Nem értelek kicsim.-állt fel a szerelmem is aggódva.
-A baba neve. Azt szeretném, hogy Carmina legyen. A jelentése nem más mint a dal és a dal az ami mindig összehozta apát és Angiet.
-Ez tényleg jó. Na és a mi gyermekünk neve mi lenne?-húzott magához közel.
-Nachita.
-Aminek a jelentése tűz.-vágta rá azonnal és megcsókolt.
-Mert ahol egyszer volt tűz ott mindig lesz parázs.-mondtam mosolyogva. Még beszélgettünk egy kicsit, de vacsora idő lett így elment haza. Az asztalhoz leülve elmeséltem a többieknek az ötletemet ami mindenkinek nagyon tetszett. Apára persze nem néztem rá mert már a hangjától elkapott a sírás, mi lett volna ha a szemébe is kell néznem. Ty és Federico boldogan mesélte, hogy Fede bejútott a focicsapatba míg én a desszertet segítettem behozni Olgának ami nem más volt mint áfonyás muffin. Miután azt is jóízűen elfogyasztottuk mindenki elment fel a szobájába készülődni a lefekvéshez. Én is épp azon voltam amikor apa elkapta a vállam mert beszélni szeretett volna velem. Persze engem azonnal elkapott egy pánikroham így nem tudtam levegőt venni. Ahogy apa segítségért kezdett kiabálni én mégjobban megijedtem ezért hátrálni kezdtem, de már a földön csúsztam. Amikor a többiek leértek próbáltak lenyugtatni hasztalanul. Egyszerűen rettegtem és semmit nem segített, hogy apa is a közelemben volt és azt hajtogatta, hogy nem akar bántani. Már el volt kékülve a fejem amikor Fede fogta magát és az arcomat a két keze közé véve megcsókolt. Amikor elengedett újra normálisan vettem a levegőt.
-Azt olvastam a neten, hogy vissza kell tartani ilyenkor a levegőt, más ötletem nem volt. Ugye nem haragszól?-segített fel a földröl én pedig a fejemet rázva felrohantam a szobába. Nem a csók miatt, apu volt az oka. Épp elég volt az, hogy megfogta a vállam, de amikor elkezdődött a pánik roham azt kezdte hajtogatni, hogy nem akar bántani. Pont mint az álmomban. Idegesen pakolásztam össze vissza mikor Federico belépett az ajtón és hozzám sietett.
-Nem csináltál semmi rosszat.-szólaltam meg azonnal és atöleltem.
-Elmondjuk Leonnak?
-Igen, nem akarom, hogy mástól tudja meg.-zártam le a témát amiben mind a ketten egyet értettünk. Elmentem zuhanyozni majd bebújtam Fede mellé az ágyba és a mellkasára hajtottam a fejem, úgy próbáltam elaludni.
Amikor beértünk táncórára négyszemközt megbeszéltem Gregorival, hogy merre jártunk majd elmentem átöltözni. A terembe érve minden szem rám szegeződött. A lányok csalódott pillantásokat küldtek felém míg a fiúk nem sok mindent értettek, de haragudtak a multkori kirohanásom miatt és, hogy az "idegeneket" választottam helyettük. Na és ott volt Leon aki olyan mérhetetlen dühvel méregetett, hogy majd bele haltam. Sosem volt még ennyire mérges rám. Csak oda akartam menni átölelni őt, de nem tehettem mert akkor el kell mondjak neki mindent. Federiconak is a lelkére kötöttem, hogy ne mondjon neki semmit. Gregorio hirtelen összecsapta a tenyerét és elkiáltotta magát, hogy mindenki álljon félre és csak én maradjak középen.
-Na és mit kell csinálnom?-kérdeztem zavartan.
-Semmi mást csak táncolni. Azt szeretném ha minden érzelmét belevinné. Gondoljon arra akit szeret, vagy arra akit nem. Az a lényeg, hogy szívből táncoljon.-mondta és benyomta a zenét mire én lehunytam a szemem, vettem egy nagy levegőt és elkezdtem. Nem tudtam pontosan mit is táncolok, egyszerűen csak követte az egyik lábam a másikat és ez ugyan így volt a kezemmel is.
-Na erről beszéltem. Hogy érzi most magát?-kérdezte Gregorio -Egyszerűen mesés volt. Végre önmagam lehettem. Mondhatnám úgy is, hogy ha táncolsz akkor élsz és ha élsz akkor táncolsz. Tehát ha az ember elsajátítja a lépéseket elkezdheti megtölteni lélekkel.
A tanárom elismerően bólógatott míg a lányok kezdték úgy érezni, hogy visszatér a régi Vilu pedig még közel sem volt így. Az óra végén gyorsan átöltöztem majd bementem a zeneterembe, hogy gitározzak kicsit, de ez a tervem meghiúsult mivel el volt szakadva egy húr így be kellett mennem a raktárba újakért. Épp kotorásztam amikor valaki megfogta a derekam.Azonnal felsikítottam és kapálózni kezdtem, nem akartam semmi mást csak szabadulni a szorításból. Végül egy hang szólt hozzám ami hatására megnyugodtam majd könnyes szemekkel pillantottam Leora aki nem engedett az öleléséből. Miután már tudtam ki az nem is bántam csak szorosan hozzá bújtam. Nem kérdezett, de tudtam, hogy majd megöli a kíváncsiság. Viszont nagyon jól érezte, hogy most a csenden és az ölelésén kívűl nem akarok semmi mást. Egyből az futott át az agyamon, hogy mekkora egy hülye vagyok. Épp távolságot készülök tartani vele erre meg az Ő testét ölelem és az Ő kezét szorongatom.
-Ezt nem csinálhatjuk. Nem bánthatlak tovább. Nem mondhatom el, hogy mi van, de te is észre fogod venni, hogy kicsit ki leszek fordúlva magamból. Nem tehetek róla, de igyekszem megoldani viszont addig nem lehetsz a közelembe. Veszélyes mindenkire nézve, de leginkább rád.
-Nem értem...Mi? Miről beszélsz? Ezt nagyon gyorsan felejtsd el Violetta. Az életem része vagy és nem hagylak magadra. Te is nagyon jól tudod, hogy a kettőnk közti kapocs elválaszthatatlan és egymás nélkül még pokolibb lesz minden. Kicsim nekem te adsz erőt minden nap amikor lefkeszem vagy felkelek. Remélem ez fordítva is így van.
-Hát persze Leon. Ahogy a dalomban is állt te vagy az egyetlen aki megmenthet. Viszont el kell fogadnod, hogy az elkövetkezendő idők pokoli nehezek lesznek és nem tudhatsz mindenről. Oké?
-Rendben, legyen, megpróbálom.-hajolt oda hozzám és miközben én átkulcsoltam a kezem a nyaka mögött Ő megcsókolt. Ez a szép pillanat egészen addig tartott míg Kristin be nem nyitott.
-Ohh bocsi csak húrokért jöttem mert láttam, hogy az egyik gitáron elszakadt.
-Már itt vannak nálam, de tessék.-nyomtam bele a kezébe.
-Egyébként Leon, ma ráérnél 1-2 órára? Össze kéne dobni egy koreót és rád gondoltam. Jön még Maxi és Broduey is.
-Persze Kris. Mikor pontosan?
-Órák után itt maradnánk és.....
-Na ez tök jó ötlet kicsim. Akkor én is el tudok menni ma Ian-nel, Eric-el és Noa-val.-vágtam közbe és elviharzottam. Mindig mindenbe bekavart ez a csaj. Elegem volt belőle, hogy bármit kért Leon mindig egyből ugrott, hogy segítsen. Ha Ő így én is így. Úton a park fele rácsörögtem Ericre, hogy találkoztunk mire Ő azonnal igent mondott. Alig, hogy leültem a padra megérkezett Ő is. Puszival köszöntöttük egymást majd beszélgetni kezdtünk. Eric mondta, hogy a többiek is nemsokára megérkeznek csak Noa nincs valami jól hisz szerelmes Ianbe aki ezt nem veszi észre. Ő ezáltal nagyon aggódik a hugáért, fél, hogy csalódás éri. Akármilyen balhésak is legyenek azt nem mondhatja senki, hogy nem állnak ki egymásért. Még mielött megérkeztek volna a srácok Leon talált rám. Láttam rajta, hogy borzasztóan ideges így azonnal felálltam és hozzá siettem Ericel a nyomomban. A mellkasára raktam az egyik tenyerem a másikkal pedig az arcát símogattam.
-Mi a francért vagy már megint ezzel a gyerekkel?
-Nyugi van tesó. Viluval bírjuk egymást és ha találkozni akar velem akkor találkozni is fogunk.
-Te ebbe ne szólj bele!-ugrottak egymásnak, de én Eric elé álltam.
-Nagyon bírlak, de ha bántod a barátom azt sosem bocsájtom meg. Az lesz a legjobb ha most elmész, ez a mi dolgunk. Majd beszélünk.-küldtem el mire Ő szó nélkül távozott. Mi nem szóltunk egymáshoz csak néma csendben átöleltük egymást aztán kézenfogva elindultunk hozzánk. Egész úton csak azon agyaltam hogyan rejtsem el a félelmemet amikor megérkezünk. Még is, hogy nézzek úgy apára, hogy ne a rettegés tükröződjön a szememből? Na és mi van ha nem sikerül, hogy mondjam el a barátomnak, hogy összeszorul a gyomrom ahogy az apámra nézek? Akkor el kell mesélnem neki mindent, felidézni a régi emlékeket. Nem bántott soha, de anya halálakor engem hibáztatott hónapokon keresztül. Sokszor felemelte a hangját és egyszer-kétszer lerészegedett. Ekkor alakult ki a rémálmom ami előjön mikor csalódást okoz és úgy érzem újra eltaszít magától. Ez volt a második alkalom. Akkor jó lett volna egy kicsit Ericel beszélni még. Ő tudja milyen az amikor nincsenek szülei az embernek. Jó nekem van egy apám, de most olyan mintha nem lenne. Csak egy szörnyet látok, eszembe jutott a cigi amit Noaék szívtak. Írtam is a lánynak, hogy holnap találkozzunk ketten és hozzon nekem is. Talán az majd lenyugtat. Leonnak feltűnt, hogy idegesebb lettem amikor megérkeztünk így az ajtó elött maga felé fordított és hosszasan megcsókolt. Még mindig ugyan olyan jó volt mint az első alkalommal. Gyengéd és finom. Egy pillanatra eltolt magától és így szólt.
-Megengeded, hogy kibróbáljak valamit?-kérdezte a fülembe suttogva én pedig csak bambán bólogattam. Szép lassan odahajolt és újra megcsókolt ám ekkor éreztem ahogy nyelveink találkoznak. Az érzés leirhatatlan volt, erősen a hajába markoltam és még többet akartam, de sajonos megzavarták a szép pillanatot. Az illető nem más volt mint Angie aki épp ki akart jönni.
-Jesszus, bocsi! Folytassátok csak amit elkezdtetek.-mondta tiszta vörösen, de megállítottam.
-Nyugi, már befejeztük. Amúgy is akartam tőled kérdezni, hogy megtudtátok-e a baba nemét?
-Hát remélem jól kijössz a lányokkal mivel kishugod lesz.-vigyorgott mint a vadalma mire én felsikítottam és átöleltem bár ezt már a hasa nem igazán engedte.
-Nálad jobb nővért nem is kívánhatna majd a kislány.-puszilt meg Leo.
-Vilu apukáddal arra gondtunk, hogy eldönthetnéd te a hugod nevét, persze csak ha szeretnéd.
-Persze, hogy szeretném. Majd Leon is segít benne, ugye szerelmem?
-Persze kicsim.
-German szeretne majd veled beszélni. Szóval ma este még keríts rá sort.-kért meg én pedig újra reszketni kezdtem.
-Rendben viszont mi most felmennénk.-ragadtam meg barátom kezét és a szobáig meg sem álltunk. Leült az ágyra én pedig a fejemet az ölébe hajtva néztem az arcát miközben simogatta a hajamat. Ilyenkor érezem azt, hogy önmagam vagyok, de ez is csak egy röpke pillanatig tart. Se a zene sem pedig Leon nem tud segíteni, hogy újra a régi legyek. Még mindig haragszom a srácokra és nem is akarok velük addig beszélni amíg el nem fogadnak ilyennek. Már pedig ők nem fognak. Leon úgy ahogy, igyekszik és ezt értékelem. Miközben gondolkoztam bevillant valami az agyamba.
-Carmina!!!-kiáltottam fel és felpattantam az ágyról.
-Tessék?
-Carmina.
-Nem értelek kicsim.-állt fel a szerelmem is aggódva.
-A baba neve. Azt szeretném, hogy Carmina legyen. A jelentése nem más mint a dal és a dal az ami mindig összehozta apát és Angiet.
-Ez tényleg jó. Na és a mi gyermekünk neve mi lenne?-húzott magához közel.
-Nachita.
-Aminek a jelentése tűz.-vágta rá azonnal és megcsókolt.
-Mert ahol egyszer volt tűz ott mindig lesz parázs.-mondtam mosolyogva. Még beszélgettünk egy kicsit, de vacsora idő lett így elment haza. Az asztalhoz leülve elmeséltem a többieknek az ötletemet ami mindenkinek nagyon tetszett. Apára persze nem néztem rá mert már a hangjától elkapott a sírás, mi lett volna ha a szemébe is kell néznem. Ty és Federico boldogan mesélte, hogy Fede bejútott a focicsapatba míg én a desszertet segítettem behozni Olgának ami nem más volt mint áfonyás muffin. Miután azt is jóízűen elfogyasztottuk mindenki elment fel a szobájába készülődni a lefekvéshez. Én is épp azon voltam amikor apa elkapta a vállam mert beszélni szeretett volna velem. Persze engem azonnal elkapott egy pánikroham így nem tudtam levegőt venni. Ahogy apa segítségért kezdett kiabálni én mégjobban megijedtem ezért hátrálni kezdtem, de már a földön csúsztam. Amikor a többiek leértek próbáltak lenyugtatni hasztalanul. Egyszerűen rettegtem és semmit nem segített, hogy apa is a közelemben volt és azt hajtogatta, hogy nem akar bántani. Már el volt kékülve a fejem amikor Fede fogta magát és az arcomat a két keze közé véve megcsókolt. Amikor elengedett újra normálisan vettem a levegőt.
-Azt olvastam a neten, hogy vissza kell tartani ilyenkor a levegőt, más ötletem nem volt. Ugye nem haragszól?-segített fel a földröl én pedig a fejemet rázva felrohantam a szobába. Nem a csók miatt, apu volt az oka. Épp elég volt az, hogy megfogta a vállam, de amikor elkezdődött a pánik roham azt kezdte hajtogatni, hogy nem akar bántani. Pont mint az álmomban. Idegesen pakolásztam össze vissza mikor Federico belépett az ajtón és hozzám sietett.
-Nem csináltál semmi rosszat.-szólaltam meg azonnal és atöleltem.
-Elmondjuk Leonnak?
-Igen, nem akarom, hogy mástól tudja meg.-zártam le a témát amiben mind a ketten egyet értettünk. Elmentem zuhanyozni majd bebújtam Fede mellé az ágyba és a mellkasára hajtottam a fejem, úgy próbáltam elaludni.
2017. augusztus 9., szerda
1.évad 22.rész Az álom
Miután a srácok hazakísértek köszönés nélkül felvágtattam a szobámba ahol nagy meglepetésemre Leon ült. Csak nézett rám, nem szólt egy szót sem. Tudtam miért van itt így szó nélkül hagyva a szekrényemhez sétáltam és elkezdtem kidobálni belőle a színes ruháim. Csendben figyelte a jelenetet és láttam rajta, hogy össze van zavarodva.
-Akarsz valamit mondani vagy csak itt ülsz? Ha nincs mondanivalód akkor kérlek menj el.-mutattam az ajtó irányába.
-Igen akarok valamit mondani. Undorító a viselkedésed és egyáltalán kik ezek a pojácák akikkel ma lógtál? Violetta mi van veled?-lépett oda elém.
-Pojácák? Ha tudni akarod ezek a "pojácák" a barátaim. Ők elfogadnak olyannak amilyen vagyok. Nem piszkálnak. Nem érdeklik, hogy ha feketében vagy színesben járok. Te aki állítólag szeret miért nem fogadsz el így?-mutattam magamra.
-Szeretlek, de ez nem te vagy. Dacolsz apukáddal szemben. Dacolsz mindenkivel szemben. Nem akarlak elveszíteni.-fogta meg a kezem.
-Pedig most pont azt csinálod.-fordultam el és tovább pakoltam. Már csak az ajtó csukódást hallottam mire kiengedtem a levegőt és a szekrénynek dőlve a földre csúsztam majd sírni kezdtem. Nem akartam őt elveszíteni, de egyszerűen nem tud elfogadni se Ő se a többiek pedig én még mindig én vagyok. Ledőltem az ágyba és álomba sírtam magam.
***Álom***
Visszatérő rémálom volt. Egy sötét sikátorban lépkedtem, a tornacipőm átázott és hallottam a kövek ropogását a lábam alatt. Egy idő után már nem csak az én lépteim halladszóttak, valaki követett. A lépteim sietősre vettem. Sőt szinte már rohantam, féltem....egyenesen rettegtem valamitől vagy inkább valakitől. Egyszer csak megszólalt, férfi volt. Azt kiáltotta utánam, hogy ne féljek Ő nem bánt. A szívem már a torkomban dobogott, de a síkátornak nem volt vége. Addig futottam míg megbotlottam egy kőben és hasra estem, a bokám kiment, hiába húztam magam a földön az ember gyorsabb volt. Segítségért kiáltottam, de hiába. Éreztem amint elkapja a bokám én pedig felé fordulok. Nem hittem a szememnek....a férfi az apám volt és egy kést tartott a kezében.
***Valóság***
Sikítva ébredtem az éjszaka közepén és mire észbe kaptam már Tyler és Federico is bent volt a szobában.
-Megint az az álom?-kérdezte Fede mire én sírva bólintottam. Aggódva odajött hozzám és bebújt mellém.
-Mi ez az egész?-kérdezte értetlenül az unokabáttyám.
-Haver holnap mindent megdumálunk, de ide most tényleg én kellek.-mondta Federico. Ty nem is értetlenkedett azonnal kiment a szobából, de elötte egy puszit nyomott a homlokomra.
-Le akart szúrni.-zokogtam Fede mellkasába.
-Nem akart, ez csak egy álom. Holnap visszamegyünk a pszichiáterhez mert ami mostanában történik veled az nem jó.-szorított magához nagyon erősen.
-Nem akarok oda újra visszamenni.
-Nem lesz semmi baj, ígérem!
Az egész éjszakát ébren töltöttem, nem tudtam visszaaludni. Csak azon járt az eszem, hogy miért ismétli meg a történelem önmagát. Egy ideig ültem az ablakba és az utcai lámpák fényét vizslattam meg a hajnalban meginduló embereket akik a munkahelyükre siettek. Én sem bírtam már a tétlenséget így halkan, hogy Federicot fel ne ébresszem lementem a konyhába és főztem magamnak egy kávét. Leültem a nappali kanapéjára és szürcsölni kezdtem a kávémat. Azt gondoltam az majd helyre ráz, de akkor egy vagon koffein sem lett volna elég, hogy normálisan tudjak gondolkozni. Csak a bekapcsolt tv fénye világította meg a helyiséget és az arcomat. Persze le volt némítva mivel nem igazán érdekeltek a hajnali hírek sem a sztár csatornák. Olyan 6 óra környékén hallottam ahogy Olga megérkezik és azonnal tevékenykedni kezd a konyhában majd nem sokra rá a lépcsőn is elindult lefele valaki. Angie állt meg elöttem. Jó sok idő eltelt már mióta terhes lett így csak a nagy hasára lettem figyelmes, nem bírtam levenni róla a szemem és egy kicsit el is mosolyodtam. Abban a pillanatban a kistesóm tűnt a leg igazíbbank. A nénikémnek ez fel is tűnt így leült mellém és a kezem szó nélkül a hasára helyezte. A kicsi érzékelte ezt így rúgott egyet mire nekem kicsordult egy, könnycseppem. A szép pillanatot apa zavarta meg amint lejött az emeletről. Felpattantam a kanapérol és őt kikerülve visszamentem a szobámba. A szekrényemből kivettem egy feket szoknyát és egy fehér alapont feket mintás pólot. Kiegészítőnek egy szögecses nyakláncot és egy füllbevalót húztam. Kiosontam a fürdőbe, hogy fogat mossak, kivasaljam a hajam és felrakjam a füstös sminkemet. Mire mindennel végeztem az egész ház ébren volt és mászkáltak. A fürdőből kilépve egyenesen az a földszintre indultam ahol mindenki reggelizett. Odaültem én is és elrágcsáltam egy pirítóst.
-Na jó Violetta ez így nem mehet tovább. Nagyon sajnálom a történteket, de néha előfordul ez a munkámban. Az év végi koncerteden biztosan ott leszek.
-Ezzel már elkéstél apa.
-German szerintem ez nem a legjobb alkalom. Ma Viluval elmegyünk a pszichiáterhez.-jelentette ki Fede mire mindenkinek leesett, hogy mi történik kivéve Ty-nak. Őt is valószínűleg beavatják később, hogy miről is van szó. Apa idegesen fészkelődött, Angie rosszúl lett, Olga sírni kezdett, Ramallo pedig elejtette a papírjait. Én egy szót sem szóltem csak Federico kezét megragadva felálltam az asztaltól majd távoztunk a házból. Ragaszkodott hozzá, hogy Ő kísérjen el bár én nem akartam menni. A belvárosba kellett mennünk így buszra szálltunk és egészen a végállomasig utaztunk. A buszon annyi jelenet lejátszódott a fejemben, hogy hogyan lesz ez az egész. Nagyon régen jártam már Liesnél(Így hívják a pszichiátert). Annó megbeszéltük, hogy csak akkor megyek vissza ha újra előjön ez a rémálom hisz legutobb majdnem tönkretette az egész családunkat.
-Utána haza szeretnél menni vagy suliba?
-Inkább a suliba. Nem jó ha most egyedül maradok a gondolataimmal.-mosolyogtam Federe kedvesen. Amikor megérkeztünk az épületbe egy egy szemüveges, idős hölgy jött oda hozzánk.
-Időpontra jöttek?-kérdezte kedvesen.
-Nem, de az unokahugomnak szüksége lenne a segítségre.-szólalt meg Federico először.
-Én ezt értem, de a doktornőnek mára csak 3 embere volt.
-Legyenszíves kérdezze meg.-kérlelte őt Fede.
-Rendben megkérdezem.-sóhajtotta és már el is tűnt. Alig telt el 2 perc már nyílt is az ajtó, hogy bemehetek. Amikor beléptem az ajtón Liesnek kiesett a kezéből a bögréje. Nagyon jól tudja, hogy most mi történik. Szó nélkül odajött hozzám és átölelt.
-Megoldjuk, oké?-simította meg az arcom mire én csak nagyokat bólogattam. Mindent szóról szóra elmeséltem neki a koncert napjától fogva egészen a mai napig. Aligha nem a sírás határán álltam, de erős voltam így csak pár könnyem csordult ki.
-Mégis mit csináljak most?-kérdeztem miközben a kezemet az arcomba temettem.
-Ahogy értelmeztem neked van egy barátod akit úgy hívnak, hogy Leon. Ő melletted áll ebben?
-Ami ezt illeti nem örül, hogy megváltoztam és azokkal a srácokkal lógom.
-Talán azért mert van ott 2 fiú is meg cigiznek és még sorolhatnánk.
-Viszont azt meg nem szeretném, hogy tudjon az álmomról és ami az elkövetkezendő időben fog történni.
-Akkor pedig fel kell készülnöd, hogy szépen lassan elveszíted.-jelentette ki én pedig teljesen kiborultam. Összekuszálódtak a gondolataim. Szükségem van Leora viszont eről nem tudhat. Van elég baja így is. Nem akarom, hogy miattam is aggódjon.
-Azt szeretném, hogy boldog legyen és amíg én ilyen vagyok nem lehet az mert csak rajtam gondolkodna. Meg akarná talalálni a megoldást és ha kell akkor inkább nem alszik, eszik és iszik és, hogy ezt meg tudjam akadályozni el kell engednem. Sokkal jobb lesz így neki.
-Nem dönthetsz helyette. Ha leültök és normálisan megbeszélitek biztosan találtok erre megoldást. Ha elveszítenéd őt még nehezebb lenne meggyógyítanom téged. Most nem lesz elég a múltkori megoldás.
Órák teltek el amíg beszélgettünk, de nagyon érződött, hogy még az elején vagyunk hisz nem igazán akartam megnyílni. Első "házifeladat"-nak azt kaptam, hogy amikor a héten valaki örömöt okoz nekem azt írjam le. Csak elég a neve és, hogy mit tett. Miután végeztünk indultunk is a Studioba mivel a suli időt lecsúsztuk.
-Akarsz valamit mondani vagy csak itt ülsz? Ha nincs mondanivalód akkor kérlek menj el.-mutattam az ajtó irányába.
-Igen akarok valamit mondani. Undorító a viselkedésed és egyáltalán kik ezek a pojácák akikkel ma lógtál? Violetta mi van veled?-lépett oda elém.
-Pojácák? Ha tudni akarod ezek a "pojácák" a barátaim. Ők elfogadnak olyannak amilyen vagyok. Nem piszkálnak. Nem érdeklik, hogy ha feketében vagy színesben járok. Te aki állítólag szeret miért nem fogadsz el így?-mutattam magamra.
-Szeretlek, de ez nem te vagy. Dacolsz apukáddal szemben. Dacolsz mindenkivel szemben. Nem akarlak elveszíteni.-fogta meg a kezem.
-Pedig most pont azt csinálod.-fordultam el és tovább pakoltam. Már csak az ajtó csukódást hallottam mire kiengedtem a levegőt és a szekrénynek dőlve a földre csúsztam majd sírni kezdtem. Nem akartam őt elveszíteni, de egyszerűen nem tud elfogadni se Ő se a többiek pedig én még mindig én vagyok. Ledőltem az ágyba és álomba sírtam magam.
***Álom***
Visszatérő rémálom volt. Egy sötét sikátorban lépkedtem, a tornacipőm átázott és hallottam a kövek ropogását a lábam alatt. Egy idő után már nem csak az én lépteim halladszóttak, valaki követett. A lépteim sietősre vettem. Sőt szinte már rohantam, féltem....egyenesen rettegtem valamitől vagy inkább valakitől. Egyszer csak megszólalt, férfi volt. Azt kiáltotta utánam, hogy ne féljek Ő nem bánt. A szívem már a torkomban dobogott, de a síkátornak nem volt vége. Addig futottam míg megbotlottam egy kőben és hasra estem, a bokám kiment, hiába húztam magam a földön az ember gyorsabb volt. Segítségért kiáltottam, de hiába. Éreztem amint elkapja a bokám én pedig felé fordulok. Nem hittem a szememnek....a férfi az apám volt és egy kést tartott a kezében.
***Valóság***
Sikítva ébredtem az éjszaka közepén és mire észbe kaptam már Tyler és Federico is bent volt a szobában.
-Megint az az álom?-kérdezte Fede mire én sírva bólintottam. Aggódva odajött hozzám és bebújt mellém.
-Mi ez az egész?-kérdezte értetlenül az unokabáttyám.
-Haver holnap mindent megdumálunk, de ide most tényleg én kellek.-mondta Federico. Ty nem is értetlenkedett azonnal kiment a szobából, de elötte egy puszit nyomott a homlokomra.
-Le akart szúrni.-zokogtam Fede mellkasába.
-Nem akart, ez csak egy álom. Holnap visszamegyünk a pszichiáterhez mert ami mostanában történik veled az nem jó.-szorított magához nagyon erősen.
-Nem akarok oda újra visszamenni.
-Nem lesz semmi baj, ígérem!
Az egész éjszakát ébren töltöttem, nem tudtam visszaaludni. Csak azon járt az eszem, hogy miért ismétli meg a történelem önmagát. Egy ideig ültem az ablakba és az utcai lámpák fényét vizslattam meg a hajnalban meginduló embereket akik a munkahelyükre siettek. Én sem bírtam már a tétlenséget így halkan, hogy Federicot fel ne ébresszem lementem a konyhába és főztem magamnak egy kávét. Leültem a nappali kanapéjára és szürcsölni kezdtem a kávémat. Azt gondoltam az majd helyre ráz, de akkor egy vagon koffein sem lett volna elég, hogy normálisan tudjak gondolkozni. Csak a bekapcsolt tv fénye világította meg a helyiséget és az arcomat. Persze le volt némítva mivel nem igazán érdekeltek a hajnali hírek sem a sztár csatornák. Olyan 6 óra környékén hallottam ahogy Olga megérkezik és azonnal tevékenykedni kezd a konyhában majd nem sokra rá a lépcsőn is elindult lefele valaki. Angie állt meg elöttem. Jó sok idő eltelt már mióta terhes lett így csak a nagy hasára lettem figyelmes, nem bírtam levenni róla a szemem és egy kicsit el is mosolyodtam. Abban a pillanatban a kistesóm tűnt a leg igazíbbank. A nénikémnek ez fel is tűnt így leült mellém és a kezem szó nélkül a hasára helyezte. A kicsi érzékelte ezt így rúgott egyet mire nekem kicsordult egy, könnycseppem. A szép pillanatot apa zavarta meg amint lejött az emeletről. Felpattantam a kanapérol és őt kikerülve visszamentem a szobámba. A szekrényemből kivettem egy feket szoknyát és egy fehér alapont feket mintás pólot. Kiegészítőnek egy szögecses nyakláncot és egy füllbevalót húztam. Kiosontam a fürdőbe, hogy fogat mossak, kivasaljam a hajam és felrakjam a füstös sminkemet. Mire mindennel végeztem az egész ház ébren volt és mászkáltak. A fürdőből kilépve egyenesen az a földszintre indultam ahol mindenki reggelizett. Odaültem én is és elrágcsáltam egy pirítóst.
-Na jó Violetta ez így nem mehet tovább. Nagyon sajnálom a történteket, de néha előfordul ez a munkámban. Az év végi koncerteden biztosan ott leszek.
-Ezzel már elkéstél apa.
-German szerintem ez nem a legjobb alkalom. Ma Viluval elmegyünk a pszichiáterhez.-jelentette ki Fede mire mindenkinek leesett, hogy mi történik kivéve Ty-nak. Őt is valószínűleg beavatják később, hogy miről is van szó. Apa idegesen fészkelődött, Angie rosszúl lett, Olga sírni kezdett, Ramallo pedig elejtette a papírjait. Én egy szót sem szóltem csak Federico kezét megragadva felálltam az asztaltól majd távoztunk a házból. Ragaszkodott hozzá, hogy Ő kísérjen el bár én nem akartam menni. A belvárosba kellett mennünk így buszra szálltunk és egészen a végállomasig utaztunk. A buszon annyi jelenet lejátszódott a fejemben, hogy hogyan lesz ez az egész. Nagyon régen jártam már Liesnél(Így hívják a pszichiátert). Annó megbeszéltük, hogy csak akkor megyek vissza ha újra előjön ez a rémálom hisz legutobb majdnem tönkretette az egész családunkat.
-Utána haza szeretnél menni vagy suliba?
-Inkább a suliba. Nem jó ha most egyedül maradok a gondolataimmal.-mosolyogtam Federe kedvesen. Amikor megérkeztünk az épületbe egy egy szemüveges, idős hölgy jött oda hozzánk.
-Időpontra jöttek?-kérdezte kedvesen.
-Nem, de az unokahugomnak szüksége lenne a segítségre.-szólalt meg Federico először.
-Én ezt értem, de a doktornőnek mára csak 3 embere volt.
-Legyenszíves kérdezze meg.-kérlelte őt Fede.
-Rendben megkérdezem.-sóhajtotta és már el is tűnt. Alig telt el 2 perc már nyílt is az ajtó, hogy bemehetek. Amikor beléptem az ajtón Liesnek kiesett a kezéből a bögréje. Nagyon jól tudja, hogy most mi történik. Szó nélkül odajött hozzám és átölelt.
-Megoldjuk, oké?-simította meg az arcom mire én csak nagyokat bólogattam. Mindent szóról szóra elmeséltem neki a koncert napjától fogva egészen a mai napig. Aligha nem a sírás határán álltam, de erős voltam így csak pár könnyem csordult ki.
-Mégis mit csináljak most?-kérdeztem miközben a kezemet az arcomba temettem.
-Ahogy értelmeztem neked van egy barátod akit úgy hívnak, hogy Leon. Ő melletted áll ebben?
-Ami ezt illeti nem örül, hogy megváltoztam és azokkal a srácokkal lógom.
-Talán azért mert van ott 2 fiú is meg cigiznek és még sorolhatnánk.
-Viszont azt meg nem szeretném, hogy tudjon az álmomról és ami az elkövetkezendő időben fog történni.
-Akkor pedig fel kell készülnöd, hogy szépen lassan elveszíted.-jelentette ki én pedig teljesen kiborultam. Összekuszálódtak a gondolataim. Szükségem van Leora viszont eről nem tudhat. Van elég baja így is. Nem akarom, hogy miattam is aggódjon.
-Azt szeretném, hogy boldog legyen és amíg én ilyen vagyok nem lehet az mert csak rajtam gondolkodna. Meg akarná talalálni a megoldást és ha kell akkor inkább nem alszik, eszik és iszik és, hogy ezt meg tudjam akadályozni el kell engednem. Sokkal jobb lesz így neki.
-Nem dönthetsz helyette. Ha leültök és normálisan megbeszélitek biztosan találtok erre megoldást. Ha elveszítenéd őt még nehezebb lenne meggyógyítanom téged. Most nem lesz elég a múltkori megoldás.
Órák teltek el amíg beszélgettünk, de nagyon érződött, hogy még az elején vagyunk hisz nem igazán akartam megnyílni. Első "házifeladat"-nak azt kaptam, hogy amikor a héten valaki örömöt okoz nekem azt írjam le. Csak elég a neve és, hogy mit tett. Miután végeztünk indultunk is a Studioba mivel a suli időt lecsúsztuk.
2017. június 21., szerda
1.évad 21.rész Megváltoztál/új barátok
Reggel kissé könnyes szemekkel ébredtem. Csukott szemmel elkezdtem matatni és a telfonomat kerestem. A kezembe véve bekapcsoltam majd megpillantottam rajta a 18 nemfogadott hívást és a 23 üzenetet ami mind a barátomtól jött. Na és ahogy megnyitottam az üziket egyből jött még egy. Persze erre már azonnal válaszoltam.
-Szia szerelmem!-csókolt meg majd azonnal végig mért.
-Szia kicsim!-akartam átölelni, de nem igazán hagyta.
-Mi van veled? Ez még mindig nem a te stílusod és tegnap megkeresett Angie is. Mi van veled mostanában? Mikor kaphatjuk vissza a régi Violettát?-vont kérdőre.
-Leon fejezd ezt be! Én vagyok az Violetta. Ne állj te is a családom oldalára. Rajtatok kívűl senki nem gondolja ezt így és ha megbocsájtasz várnak a lányok.-löktem el magamtól és elindultam Camilla házához mivel ott lesz a gyülekező. Egész úton apán meg Leonon járt az agyam. Meg persze, hogy mi gond lehet a külsőmmel hisz Leo is feketébe jár. Az óriási faházhoz érve már láttam a lányokat. Camiék háza a legérdekesebb a környéken mivel csak az övéké van fából, de így is csodáltos.
-Sziasztok!-ugrottam a lányok nyakába.
-Szia.-köszöntek és mind végig mértek.
-Mi olyan furcs rajtam?-vettem le az ingemet és a derekamra tekertem mert meleg volt.
-A mostani ruházatod. Ez nem te vagy Vilu. Az elején megértettük, hogy lázadsz mert balhé volt apukáddal, Angievel, Fedevel és Leonnal is, de most nem igazán értünk. Meg nem csak a ruháid változtak hanem te magad is. Mindenért sírsz sőt nem is sírsz hanem nyávogsz.-világosított fel Naty.
-Ezt nem gondoltam volna, hogy a legjobb barátaim is ellenem fordulnak. Ha tudni akarjátok szeretem ezeket a ruhákat és egyáltalán nem hiányzik a kis törékeny Vilu. Most ébredtem rá csak igazán, hogy kik az igazi barátaim és hát azok nem ti vagytok.-vágtam hozzájuk és elviharzottam. Ahogy róttam az utcákat megpillantottam egy csapat majdnem velem egykorú gyereket akik épp a parkban zenéltek és hülyéskedtek. Gondoltam odamegyek hozzájuk és beszélek velük.
-Nézzétek csak a kiscsajt.-mutatott rám egy magas, fekete haju, kék szemü srác.
-Sziasztok.-mondtam kissé zavartan, de határozottan.
-Hali.-köszöntek egyszerre és alaposan végig mértek. A ruhájuk egyezett az enyéimmel.
-A nevem Violetta ti is zene iskolába jártok?-kezdeményeztem én a beszélgetést.
-Nem, mi magunktól tanultunk meg gitározni. Te is tudsz?-kérdezte az egyik lány.
-Igen, én zensuliba járok szóval énekelek, táncolok, gitározok, zongorázok meg hasonlók.
-Na mutasd a hangod.-dobta oda nekem az egyik fiú a gitárját. A kihívást elfogadva beakasztottam a nyakamba a hangszert és játszani kezdtem az En Mi Mundo-t. Elismerő pillantásokkal mértek végig én pedig csak mosolyogtam.
-Van helyed köztünk ha gondolod. De miért is vagy te egyedül? Nincsenek zenész haverjaid?
-Vannak azaz voltak. Nem fogadták el az új stílusom így elpártolatam tőlük.
-Hát akkor üdv a csapatban Violetta, egyébként én Eric vagyok.-nyújtotta a kezét amit el is fogadtam. Ezután bemutatkozott a másik 3 ember is. 1 lány volt meg 2 fiú Ericen kìvűl. A szőke Alejandor volt, a barna hajú srác pedig Ian. A lányt pedig úgy hívták, hogy Nora. Nora és Eric testvérek és mindannyian intézetisek. Az is kiderült, hogy mind 16 évesek és elég balhésak, de engem nem zavart. Ők elfogadtak olyannak amilyen vagyok nem úgy mint az állítólagos barátaim. Elindultunk együtt sétálni amior szembe jöttek velünk Leonék. Leo egyből kiszúrt így muszáj volt megállnunk. Eric természetesen egyből mellém lépett, de lecsitítottam.
-Kicsim ma nem éppen úgy váltunk el ahogy szoktunk és amúgy is kik ezek?-húzott magához, de leszedtem magamról a kezeit.
-Ma találkoztam velük és ők elfogadnak olyannak amilyen vagyok. Elöttük nem kell más lennem.
-Vilu most vagy más, eddig nem ilyen voltál.-lépett oda Federico is.
-Az ember változik és ha ezt a barátai nem képesek elfogadni akkor azok nem is igazi barátok.-fújtattam idegesen.
-Violetta mennünk kéne.-éreztem vallamon Eric kezét.
-Ki vagy te, hogy megmond Violettának hova kell mennie és mikor?-kérdezte idegesen a barátom.
-Mindjárt megmondom én neked, hogy ki vagyok.-lépett elém.
-Na gyere!-ordított rá Leo.
-Fiúk elég!-léptem közéjük.-Leon kicsit gondold át a dolgokat és ha úgy érzed, hogy képes vagy elfogadni majd keress meg.-löktem meg a mellkasát és hátat fordítva elmentem a srácokkal.
-Jól vagy?-sétált mellém Nora.
-Persze csak tudod nekem nagyon fontos szerepet játszik az életemben a barátom. Annyi mindenen mentünk keresztül, hogy nem szeretném elveszíteni, de ha így folytatja akkor nincs más lehetőség.
-Hát érdekes pasid van az biztos.-lökött oldalba nevetve Ian.
-Tudom, de ha egyszer beszélnél vele és megismernéd rájönnél, hogy nem is olyan rossz ember mint amilyennek gondolod. Igazság szerint félt enegem most a nagy változások miatt.
-Min vannak ennyire kiakadva? Mégis mi változott rajtad?-kezdett kérdezősködni Eric is. Előkaptam a telefonomat és kikerestem egy régi fotómat.
-Ő itt a régi Violetta Castillo.-nyomtam az orra alá a telefonom.
Hosszú nèma csend következett aztán Ian felszólalt.
-Szóval te ilyen csodabogár lány voltál és bárki aki a közeledben járt rásuhintottál a varázspálcaddal majd elszállt minden gondja?-probálta értelmezni a dolgokat.
-Valami ilyesmi.-nevettem fel.
-Hát itt bármilyen is vagy elfogadunk. Jó csaj vagy.-karolt át Eric.
-Úgy van. Én is már alig vártam, hogy legyen köztünk egy lány.-jegyezte meg Nora.
-Ami azt illeti tényleg ott vagy a toppon.-karolt át Ian, de ekkor kapott egy tockost Erictől. Ezen mindannyian nagyon jót nevettünk. Minden jó volt, de miután visszamentünk a parkba rágyújtottak. Kínáltak engem is, de én nem akartam. Féltem tőle.
A végén kicsit zavarba jöttem, de igyekztem nem erre gondolni. Tudom, hogy Leon sosem tenne velem olyat amit én nem akarok. Odasétáltam a szekrényemhez és matatni kezdtem benne. Egy köves rövidnacit, fekete pólót, kockás inget és egy fehér tornacipőt húztam fel. A hajamat hagytam göndören a vállamra omlani. Egy kicsit erősebb sminket válsztottam mint szoktam és a kedvenc gyümölcsös parfümömmel fújtam be magam. Amikor lementem apáék már reggeliztek.
-Jó reggelt! Ma nem leszek itthon mert a lányokkal csajos napot tartunk.-jelentettem ki és választ nem várva kisétáltam az ajtón ahol már a barátom várt a kapunak dőlve. Kisfiús haj és a világ legédesebb mosolya.-Szia szerelmem!-csókolt meg majd azonnal végig mért.
-Szia kicsim!-akartam átölelni, de nem igazán hagyta.
-Mi van veled? Ez még mindig nem a te stílusod és tegnap megkeresett Angie is. Mi van veled mostanában? Mikor kaphatjuk vissza a régi Violettát?-vont kérdőre.
-Leon fejezd ezt be! Én vagyok az Violetta. Ne állj te is a családom oldalára. Rajtatok kívűl senki nem gondolja ezt így és ha megbocsájtasz várnak a lányok.-löktem el magamtól és elindultam Camilla házához mivel ott lesz a gyülekező. Egész úton apán meg Leonon járt az agyam. Meg persze, hogy mi gond lehet a külsőmmel hisz Leo is feketébe jár. Az óriási faházhoz érve már láttam a lányokat. Camiék háza a legérdekesebb a környéken mivel csak az övéké van fából, de így is csodáltos.
-Sziasztok!-ugrottam a lányok nyakába.
-Szia.-köszöntek és mind végig mértek.
-Mi olyan furcs rajtam?-vettem le az ingemet és a derekamra tekertem mert meleg volt.
-A mostani ruházatod. Ez nem te vagy Vilu. Az elején megértettük, hogy lázadsz mert balhé volt apukáddal, Angievel, Fedevel és Leonnal is, de most nem igazán értünk. Meg nem csak a ruháid változtak hanem te magad is. Mindenért sírsz sőt nem is sírsz hanem nyávogsz.-világosított fel Naty.
-Ezt nem gondoltam volna, hogy a legjobb barátaim is ellenem fordulnak. Ha tudni akarjátok szeretem ezeket a ruhákat és egyáltalán nem hiányzik a kis törékeny Vilu. Most ébredtem rá csak igazán, hogy kik az igazi barátaim és hát azok nem ti vagytok.-vágtam hozzájuk és elviharzottam. Ahogy róttam az utcákat megpillantottam egy csapat majdnem velem egykorú gyereket akik épp a parkban zenéltek és hülyéskedtek. Gondoltam odamegyek hozzájuk és beszélek velük.
-Nézzétek csak a kiscsajt.-mutatott rám egy magas, fekete haju, kék szemü srác.
-Sziasztok.-mondtam kissé zavartan, de határozottan.
-Hali.-köszöntek egyszerre és alaposan végig mértek. A ruhájuk egyezett az enyéimmel.
-A nevem Violetta ti is zene iskolába jártok?-kezdeményeztem én a beszélgetést.
-Nem, mi magunktól tanultunk meg gitározni. Te is tudsz?-kérdezte az egyik lány.
-Igen, én zensuliba járok szóval énekelek, táncolok, gitározok, zongorázok meg hasonlók.
-Na mutasd a hangod.-dobta oda nekem az egyik fiú a gitárját. A kihívást elfogadva beakasztottam a nyakamba a hangszert és játszani kezdtem az En Mi Mundo-t. Elismerő pillantásokkal mértek végig én pedig csak mosolyogtam.
-Van helyed köztünk ha gondolod. De miért is vagy te egyedül? Nincsenek zenész haverjaid?
-Vannak azaz voltak. Nem fogadták el az új stílusom így elpártolatam tőlük.
-Hát akkor üdv a csapatban Violetta, egyébként én Eric vagyok.-nyújtotta a kezét amit el is fogadtam. Ezután bemutatkozott a másik 3 ember is. 1 lány volt meg 2 fiú Ericen kìvűl. A szőke Alejandor volt, a barna hajú srác pedig Ian. A lányt pedig úgy hívták, hogy Nora. Nora és Eric testvérek és mindannyian intézetisek. Az is kiderült, hogy mind 16 évesek és elég balhésak, de engem nem zavart. Ők elfogadtak olyannak amilyen vagyok nem úgy mint az állítólagos barátaim. Elindultunk együtt sétálni amior szembe jöttek velünk Leonék. Leo egyből kiszúrt így muszáj volt megállnunk. Eric természetesen egyből mellém lépett, de lecsitítottam.
-Kicsim ma nem éppen úgy váltunk el ahogy szoktunk és amúgy is kik ezek?-húzott magához, de leszedtem magamról a kezeit.
-Ma találkoztam velük és ők elfogadnak olyannak amilyen vagyok. Elöttük nem kell más lennem.
-Vilu most vagy más, eddig nem ilyen voltál.-lépett oda Federico is.
-Az ember változik és ha ezt a barátai nem képesek elfogadni akkor azok nem is igazi barátok.-fújtattam idegesen.
-Violetta mennünk kéne.-éreztem vallamon Eric kezét.
-Ki vagy te, hogy megmond Violettának hova kell mennie és mikor?-kérdezte idegesen a barátom.
-Mindjárt megmondom én neked, hogy ki vagyok.-lépett elém.
-Na gyere!-ordított rá Leo.
-Fiúk elég!-léptem közéjük.-Leon kicsit gondold át a dolgokat és ha úgy érzed, hogy képes vagy elfogadni majd keress meg.-löktem meg a mellkasát és hátat fordítva elmentem a srácokkal.
-Jól vagy?-sétált mellém Nora.
-Persze csak tudod nekem nagyon fontos szerepet játszik az életemben a barátom. Annyi mindenen mentünk keresztül, hogy nem szeretném elveszíteni, de ha így folytatja akkor nincs más lehetőség.
-Hát érdekes pasid van az biztos.-lökött oldalba nevetve Ian.
-Tudom, de ha egyszer beszélnél vele és megismernéd rájönnél, hogy nem is olyan rossz ember mint amilyennek gondolod. Igazság szerint félt enegem most a nagy változások miatt.
-Min vannak ennyire kiakadva? Mégis mi változott rajtad?-kezdett kérdezősködni Eric is. Előkaptam a telefonomat és kikerestem egy régi fotómat.
-Ő itt a régi Violetta Castillo.-nyomtam az orra alá a telefonom.
-Szóval te ilyen csodabogár lány voltál és bárki aki a közeledben járt rásuhintottál a varázspálcaddal majd elszállt minden gondja?-probálta értelmezni a dolgokat.
-Valami ilyesmi.-nevettem fel.
-Hát itt bármilyen is vagy elfogadunk. Jó csaj vagy.-karolt át Eric.
-Úgy van. Én is már alig vártam, hogy legyen köztünk egy lány.-jegyezte meg Nora.
-Ami azt illeti tényleg ott vagy a toppon.-karolt át Ian, de ekkor kapott egy tockost Erictől. Ezen mindannyian nagyon jót nevettünk. Minden jó volt, de miután visszamentünk a parkba rágyújtottak. Kínáltak engem is, de én nem akartam. Féltem tőle.
1.évad 20.rész Nehéz döntés
Ahogy beértem a terembe Gregorio szúrós tekintetével találtam szembe magam. Lehet, hogy kedvesebb lett, de az biztos, hogy a késést nem tűri.
-Maga meg merre járt?-kérdezte kissé ingerülten.
-Pablonál voltam, beszéltünk és azt javasolta, hogy beszéljek önnel is. Szóval ha a tanárúr ráér akkor beszélhetnénk?-néztem rá boci szemekkel.
-Jó, akkor most mindenki elkezdi a múlt órán tanultakat táncolni Broduey vezetésével amíg én az ajtó elött váltok pár szót a hölgyel.-csapta össze a tenyerét mire a zene elindult, a srácok táncolni kezdtek mi meg kimentünk.
-Arról lenne szó, hogy mutattak nekem egy tánc iskolát amibe mehetnék ha itt kijártam a zeneiskolát. A kérdés az, hogy elég jó vagyok-e hozzá és ön szerint érdemes nekem odamennem?
-Ezzel most meglepett Violetta. Nagyon keményen oda kell tennie magát és jövőre szinte csak táncórákra kéne járjon plussz az éneket hanyagolni ami Önnél nem a legjobb mert a hangja is nagyon jó. Én azt mondom, hogy ez a maga döntése, de fontolja meg jól és év végére döntse el mivel akkor jövőre nincsenek barátok, se szabadidő, se LEON.-vázolta a helyzetet és külön kiemelte a Leon szót.
-Rendben, köszönöm szépen!-mosolyogtam és visszavonultunk a terembe. Beálltam a helyemre és kénytelen voltam elviselni óra végéig az összes kíváncsi pillantást. Ahogy leállt a zene én sürgősen kiiszkoltam a teremből, de nem jártam szerencsével. Cami, Naty és Fran elkaptak.
-El kell mesélned mindent.-kezdett bele Francesca.
-Ma ugye az O.F-ő mutatott egy tánciskolát ahol minden féle stílus van, megkérdeztem Pablot, hogy szerinte érdemes-e belekezdenem, de szerinte nem....mármint elég jó vagyok hozzá, de akkor már jövőre neki kéne kezdjek. Pontosítva hanyagolnom kell az éneklést, a barátokat és Leont...plussz rengeteg táncórám kell legyen. Gregorio szerint jó vagyok és biztos bejutnék, de itt a hátulütője is. Év végéig kéne eldöntenen meg addig ezt beaadagolni Leonak.
-Szóval te ezt már eldöntötted?-érdeklődött Camilla.
-Dehogy, sőt azok után amit hallottam már nem is nagyon vonz ez az egész. Egyrészt az éneklést is hanyagolnom kell ahogy a barátaimat is plussz nem akarom elveszíteni Leont.
-Miért kéne elveszíts engem?-hallottam meg a hangját a hátam mögül.
-Nem úgy...hanem...azt mondtam, hogy nem akarlak elveszíteni apa miatt....igen apa miatt mivel azt mondta a szünetben nem találkozhatok senkivel. Berágott rám és félek ha ez tényleg így lesz akkor elfelejtesz ami nem fordulhat elő ugye?-öleltem át.
-Soha, soha, soha.-csókolt meg.
-Megyünk órára?-kérdeztem zavartan.
-Én még szeretnék veled beszélni.-ragadta meg a kezem Nat és elvitt egy csendesebb helyre.
-Tessék csak, ossz ki.-hajtottam le a fejem.
-Akkora hülye vagy. Ugye tudod, hogy ezt nem húzod sokáig? El kellett volna mondanod neki!-szídott le.
-Nyugi! Majd elmondom neki ha nyugiban leszünk.-nyugtattam meg.
-Ma ha hazamentetek el kell mond neki.
-Ma úgy is jön hozzánk szóval a lehetőség adott csak az a kérdés, hogy élek-e vele.
-Hidd el ha nem teszed meg talán örökre elveszíted.-simogatta meg a hátam miközben átölelt. A nap további részére nem nagyon emlékszem mert csak a suli körül forogtak a gondolataim és persze a barátom körül. Épp a Studio elötti padon ültem amikor valaki hátulról befogta a szemem.
-Ki vagyok?-kérdezte én pedig felnevettem
-Hmmmm....talán Broduey?
-Nála sokkal helyesebb és menő a hajam.
-Akkor Maxi?-húztam az agyát.
-Nála pedig magasabb.
-Ú megvan már. Helyes, jó a haja és magas...Gregorio.-kiáltottam fel mire hangos röhögésben tört ki.
-Hát ez szép mondhatom. Úgy nézek én ki mint Gregorio?-lèpett elém a szerelmem és kicsit megemelt miközben egy csókot adott.
-Hát sajnos van ez így.-húztam ravasz mosolyra a számat.
-Mi a mai program?-karolt át miközben elindultunk.
-Arra gondoltam, hogy átjöhetnél és beszélhetnénk.-tördeltem az ujjaim.
-Baj van?-kérdezte a hajába túrva. Ahogy ránéztem összeszorúlt a szívem és könnyek gyűltek a szemembe. Egy hang nem jött ki a torkomon így csak bólogatni tudtam.
-Kicsim bántott valaki?-állt meg és arcomat két keze közé fogta.
-Nem, de attól félek, hogy elveszítlek. Az amilyen döntést kell meghoznom kihat a barátaimra, az éneklésre, a családomra és rád.-fúrtam fejem a mellkasába.
-Violetta kezdek egyre jobban aggódni.-szorított magához majd eltolt, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Most nem fogok itt belekezdeni, de amint megérkeztünk hozzánk és nyugiba leszünk mindent elmesélek.-pusziltam meg a száját. Az út további percei azzal teltek, hogy én némán bámultam a földet miközben Leon egyfolytában figyelt és percenként adott egy puszit a fejemre.
-Ha ezt nem fejezd be esküszöm becsavarodok.-szóltam rá amikor beléptünk az ajtón.-Jól esik...komolyan, de már így is kivagyok idegileg.-jelentettem ki remegő kézzel.
-Most viszont azonnal megyünk fel a szobába és beszélünk.-mutatott felfel mire én megindultam nagy nehezen. Leültem az ágyamra, Leon velem szemben foglalt helyet és megfogta a kezem. Szóról szóra elmeséltem neki minden és mire a végére értem még mindig fogta a kezem...sőt már szinte szorította.
-Szóval lényegében a lényeg lényege, hogy összezavarodtam. NEM AKARLAK ELVESZÍTENI...ÉRTED?!!-kaptam szinte idegösszeroppanást.
***Leon***
Olyan felhők csaptak össze a fejem fölött mint még soha. Még nem voltam ilyen helyzetben mert sosem volt ilyen barátnőm aki ennyire fontos. 3 dologban biztos voltam. Első, hogy Violetta Castillo a világ legtehetségesebb énekese és táncosa. A második, hogy olyan lehetőséget kapott amiről miattam nem mondhat le....Na és végül az, hogy az elmúlt 1,5-évben szerelmes lettem belé. Nem hirtelen jött hanem folyamatosan és napról napra egyre jobban szertem. Az egyetlen aki csak a hangjával meg tud állítani. Megfogtam az arcát és belekezdtem a mondandómba.
-Sosem foglak elhagyni. Nincs az az isten, hogy még egyszer elengedjelek. Tégy ahogy jónak látod. Nem mondhatsz le az álmaidról valakik miatt.
-Jó, de nekem az éneklés is az életem plussz te.-magyarázott tovább.
-Kicsim, kérlek engem most ne nézz amikor döntesz. Én mindenhogy itt leszek.-mondtam és amikor újra beszédre akarta nyitni a száját megcsókoltam....nem engedtem el, nem hagytam, hogy bármit mondjon. Csak annyit akartam, hogy tudja szeretem és számíthat rám. A jelek szerint meglepődött, de utána már Ő sem akart ellenkezni.
***Violetta***
Elhalgattatott még pedig úgy, hogy véletlenül se tudjak mondani semmit. Mègis hogyan álljak ellen a csókjának? Úgy 5-6 perc után sikerült elvállnom tőle, de már nem akartam mondani semmit. Lerugtuk a cipőnket és ahogy Ő hanyat vágódott az ágyon én úgy hajtottam a fejem a mellkasára. Apró puszikat hintett a fejemre miközben én kis kör-körös mozdulatokat csináltam a mellkasán az ujjammal.
-Szeretlek!-mondtam ami elöszőr az eszembe jutott.
-Szeretlek!-ölelt magához mégjobban. Szeretem benne, hogy amikor azt mondom szeretlek akkor Ő nem csak rávágja, hogy én is hanem ugyan úgy viszonozza. Ha nem így tenné akkor tudnám, hogy baj van. Még pár órát ott volt nálam majd mielött elment megbeszèltük a holnapot mivel nekem csajos napom lesz neki meg fiús mert elmegy a srácokkal valahova. Különösebben nem aggódom rajta. Megbízom benne. Ahogy kilépett az ajtón jött is Angie.
-Szia Vilu, már rég láttalak.-mondta nevetve és átölelt.
-Én is téged. Apa?-nèztem körbe.
-Bármelyik pillanatban hazaérhet. Sajnos nem tegnap repült vissza. Ramallo most ment ki érte a reptérre.-mesélte én pedig elhúztam a számat.
-Akkor én eszek és utána felmegyek a szobába.-jelentettem ki.
-Vilu, kicsim...ne csináld ezt. Tudod, hogy apukád nagyon szeret téged, de ott van a munka is.-simította meg aza arcom.
-Emlékezz vissza, hogy régen pont ugyan ez volt. Akkor Diego segített, de nem hiszem, hogy most bárki megtudná menteni ezt a kapcsolatot.-mondtam ki és ekkor be is lépett apa.
-Sziasztok!-köszönt mosolyogva és amíg megcsókolta Angiet én felrohantam a szobámba majd kulcsra zártam az ajtót. Bedugtam a fülhallgatót a fülembe és elterültem az ágyon. Lenémítottam minden értesítést majd elnyomott az álom.
2017. június 19., hétfő
1.évad 19.rész Féltékenység
Hazfele tartottunk és Leon kezével játszadoztam amikor elkezdett szakadni az eső. Még borzasztó messze voltunk a házunktól, de szerencsére Leoék már csak egy 1 utcányira voltak. A szerelmem a hátamra terítette a dzsekiét majd futni kezdtünk. Úgy estünk be az ajtón én pedig nem figyeltem és nekimentem Leon anyukájának.
-Jajj sajnálom...én nem akartam!-mentegetőztem.
-Semmi baj, siettetek és ez előfordul.-mosolygott aranyosan.
-Szeretnék bocsánatot kérni, hogy az utolsó alkalommal úgy kikeltem magamból.
-Violetta kérlek ne kérj mindenért bocsánatot, fiatalok vagytok, kamaszodtok és ez mindennapos dolog. Ha láttad volna Leont amikor.....
-Oké anya elég lesz. Violetta megázott ahogy én is és át kéne öltöztünk.-tapasztotta a barátom a kezét anyukája szájára.
-Rendben, Violettának tudok adni egy faremert ha úgy van.-ajánlotta fel.
-Rendben, én meg adok egy pulcsit.-kacsintott rám.
-Köszönöm!-néztem rájuk nevetve.
-Ne köszönd, na nyomás felfele.-tapsolt Maria mi pedig azonnal megindultunk. Megkaptam a farmert ami pont passzolt rám és kaptam egy fekete pulcsit aminek Leon illata volt.
-Ugye tudod, hogy ezt nem fogom visszaadni?-néztem a barátomra a felső alját piszkálva.
-Nekem mindegy, de kérek cserébe valamit.-húzott magához közel és csókot hintett az ajkamra. A kezemet körbetekertem a nyakán és nem akartam elengedni. Eldöltünk az ágyon én pedig pár másodperc múlva ijedten ugrottam hátra.
-Ne haragudj.
-Valami rosszat csináltam?-nézett rám értetlenül.
-Én még nagyon nem állok erre készen.-jelentettem ki a hajamba túrva.
-Mégis mire?
-Hát arra a dologra.-próbáltam célozgatni.
-Jézusom Violetta...komolyan azt gondolod, hogy én pár nap után már ezt akarom. Tisztában vagyok vele, hogy ha tőlem volt az első csókod még soha életedben nem voltál úgy senkivel. Most nagyon kiakasztottál.-idegeskedett.
-Leon ne csináld ezt, féltem na....kérlek.-néztem rá könyörgőn.
-Szeretlek!
-Én is.-mosolyogtam.
-Te is mi?-húzta ravasz vigyorra a száját.
-Én is szeretlek!-pusziltam meg a homlokát és a vizes tincseit kezdtem el piszkálni miközben elfeküdtünk az ágyon. Pár perc múlva kopogást hallottunk.
-Tessék!-kiabáltuk egyszerre.
-Csak szólni akartam, hogy nagyon nagy a vihar ezért beszélten Angievel és arra jutottunk, hogy Vilu itt alszik, de csak akkor ha kap saját ágyat. Maradjunk szerintem annyiban, hogy én azt mondom Germanéknak, hogy a vendégszobában aludtál, de nyugodtan maradj itt.-legyintett és már itt sem volt.
-Szeretem anyukádat.-nevettem fel.
-Én is.-hajtotta a fejét az ölembe.
-Kicsim meg fogsz fázni ha nem szárítod meg a hajad.......-figyelmeztettem őt.
-Nem akarom!!!-nyavajgott.
-Majd én megcsinálom.-csillant fel a szemem és már nem tudott ellenkezni. Kifutottunk a fürdőbe, leültettem egy székre aztán elkezdtem megszárítani a haját. Olyan aranyos volt amikor elkezdett mindenféle grimaszt vágni ami hatására szétnevettem a fejemet. Arra eszméltünk fel, hogy az ajtóban állnak valakik...pontosabban mondva Leo szülei.
-Nyugodtan folytassátok tovább csak furcsa volt nekünk így látni a fiúnkat.......-mondta Roberto úr.
-Mármint, hogy?-kérdeztem érdeklődve.
-Azt akarják mondani, hogy boldognak. Nem láttak még ilyen boldognak.-lépett mögém a barátom és egy puszit adott a vállamra miközben összekulcsolta a kezét a hasamnál.
-Még akkor sem mosolygott ennyit amikor állítólagosan együtt voltatok.
-Akkor tènyleg nem is voltunk, de ez most teljesen más. Szeretem Leont és nem szándékozom elhagyni vagy megbántani. Egymás nélkül mi elhagyottak vagyunk és nem találjuk a helyünket.-vázoltam a helyzetet és éreztem, hogy Leo egyre jobban szorít magához mintha sosem akarna elengedni. Még beszélgettünk 4-en egy kicsit, de hamar fáradtak lettünk mind így mentünk is aludni. Hanyat vágtam magam az ágyon és szerelmem oldalába fúrtam be magam aki szorosan átölelt és az Ezer élettel ezelöttöt kezdte dúdolni.-Borzasztóan szeretlek és olyan szerelmes vagyok mint még soha.-suttogtam.
-El nem tudod hinni én mennyire.-puszilta meg a fejem. Még egy kicsit piszkáltam a haját aztán elaludtam. Reggel a telefonom hangjára keltem.
-Már reggel van?-nyitottam ki a szemem és a telefonomért nyúltam.
-Neked az ébresztőd az én hangom?-hallottam mellőlem a párom hangját.
-Szeretem ezt a dalt meg a te hangodat és hát így jött ez, megnyugtat.-dobtam meg őt egy párnával.
-Nyugi, szerintem aranyos.-simította meg az arcom.
-Készüljünk mert el fogunk késni a suliból és ma be kell mennem az osztályfőnökhöz is.-pattantam fel az ágyból.
-Minek kell bemenned hozzá?-kérdezte és hallottam a hangjába, hogy feszült.
-Azt hittem ezt már megbeszéltük.-vetettem rá szúrós pillantást.
-Hát én is.-kelt fel és belerugott egyet az ágyba.
-Leon Vargas az őrületbe kergetsz.-emeltem fel a hangom és kiviharzottam a fürdőbe. Kifésültem a hajam, fogat mostam, megmostam az arcom és felhelyeztem egy halvány sminket. Amikor végeztem lesiettem a konyhába ahol Maria reggelizett.
-Jó reggelt!-köszöntött kedvesen.
-Jó reggelt!-sóhajtottam és leültem vele szembe.
-Baj van?-kérdezte meg azonnal.
-Miért ilyen féltékeny a fia?
-Ezt most nem egészen értem....
-Az osztályfőnökünk egy fiatal tanár aki nem csúnya és Leonnak szent megygyőződése, hogy rám van állva. Itt még nincs is akkora gond, de a tanár felajánlotta, hogy mutatna nekem pár táncsulit ha egyszer úgy döntenék csak táncos akarok lenni. Na ekkor a drága barátom kiakadt ezért nem mentem el tegnap, de reggel mondtam, hogy ma bemegyek és most újra áll a bál. Nem tudom mi lenne ha tudná, hogy milyen új fiú barátom lett a tegnap.
-Most, hogy mondod már szeretném megtudni.-szólt a hátam mögül a szerelmem.
-Nem lényeg.-mondtam még mindig sértődötten.
-Persze, szerintem is vesszünk össze és nézzük egymást levegőnek.-ült le mellém mérgesen.
-Elhiszem ha féltékeny vagy, de nekem fontos a tánc.
-A tanárnak meg te.-vágta rá.
-Nekem ehez nincs idegrendszerem. Elmentem az iskolába.-álltam fel az asztaltol és a táskámat felkapva kirohantam. Megint annyira szomorú voltam és legszívesebben sírtam volna, de nem tettem mert úgy gondoltam megoldjuk majd ahogy mindent. A suliba beérve össze is találkoztam az új barátommal.
-Szia Violetta!
-Szia Pepe!-öleltem át.
-Minden rendben és mi ez a fiú pulcsi rajtad?-tért a lényegre.
-Semmi sincs rendben és ez a baratomé....ha egyáltalán szandékozik még az lenni.
-Biztos minden rendben lesz és kibékültök.-mosolygott rám.
-Hát remélem, de ha megbocsájtasz rohannom kell órára.
-Rendben, menj csak!-nevetett. Az első órát tesivel kezdtük így azonnal rohantam a lányöltözőbe ahova kisebb segítséggel odataláltam.
-Szia Vilu!-ugrottak a nyakamba a lányok majd mind vizslatni kezdtek.
-Tudom, Leon pulcsija van rajtam, de csak azért mert náluk aludtam mivel a nagy vihar miatt nem tudtam hazamenni.-hadartam el gyorsan.
-Úúúúúúúú!!!!!-húzták ravasz mosolyra a szájukat.
-Nem volt semmi sőt még fasírtban is vagyunk Gabriell tanárúr miatt.-kezdtem átöltözni.
-Engem holnap után Maxi elvisz a karoke bárba, hogy kicsit kikapcsolódjunk.-mesélte Cami.
-Az tök jó!-örültünk mind Ludmilla kivételével.
-Én Brodueyal és a szüleivel vacsizni megyek hétvégén.-mondta Naty fülig érő szájjal.
-Engem Federico meghívott moziba.-ugrott a nyakamba Fran.
-Az mégjobb.-sikítoztam vele és megpörgettem.
-Na ha így kiörültétek magatokat akkor mehettek is a pályára sorakozni.-nyitott be egy mosolygós tanarnő.
-Rendben.-mondtuk egyszerre és megindultunk kifele ahol a fiúk már mind fociztak. Leon ahogy meglátott a labdát odarugta Fedének és odajött hozzám. Kérdezés nélkül megragadta a karom, magahoz húzott majd megcsókolt. Én termeszetesen nem ellenkeztem, még élveztem is.
-Soha többet ne próbálj meg így otthagyni. Nem hagylak még egyszer kicsúszni a kezeim közül.-döntötte homlokát az enyémnek.
-Nem csinálok többet ilyet.-nyugtattam meg.
-Jolvan, jolvan, nyomás. 6 kör folyamatos futás a salakoson.-kiáltotta el magát a tanár mi meg azonnal megindultunk. Nézett nagyot a tanárnő amikor megálltunk elötte úgy mintha nem is futottunk volna.-Rendben, akkor hozzatok egy focilabdát és alkossatok 2 csapatot.-fújt bele a sípjába. Én Camival, Tomasal, Diegoval, Frannal, Maxival és Natyval voltam. A másik csapatot alkotta Leon, Andres, Federico, Ludmilla és Broduey. Elkezdődött a meccs és én nagyon jól szórakoztam. Elég ügyesen is játszottam csak amikor véletlen odarugtam az ellenségenk a labdát Tomas nekem állt.
-Nem hiszem el, hogy nem tudsz odafigyelni, az elöbb tőlem vetted el a labdát most meg lepasszolod az ellenfélnek. Elhiszem, hogy Leokától nem tudsz koncentrálni, de akkor ne játsz vagy maradj háttérben.-ordította le a fejem és egyre közelebb jött.
-Tomas most azonnal húzz el Violetta közeléből különben megismerkedhetsz az öklömmel és meglátogathatod a sebészetet.-sietett segítségemre a barátom. Mögé álltam és megfogtam a vállát, hogy vissza tudjam fogni ha hülyeséget akar csinálni.
-Fiúk, elég!-jött oda a tanárnő.
-Az én hibám volt, beszóltam Tomasnak és Leon csak meg akart védeni.-hadartam.
-Na és miért szóltál be neki?
-Hát azért mert meg akarta mondani hogyan rugjam a labdát és nekem Ő ne parancsolgasson.-jelentettem ki csípőre tett kézzel.
-Na jó, Violetta, Tomas ti ezentúl ne szóljatok egymáshoz, Leon te pedig nyomás vissza a csapatodhoz.
-Igenis.-mondtuk és tettük is a dolgunkat. A sulis része a napnak unalmasan telt ám amikor eljött a délután.....
-Akkor én bemegyek Mr.Gabriellhez aztán a Studioba találkozunk.-vázoltam a helyzetet a srácoknak.
-Én nem hagylak itt, a tanári elött foglak várni.-szögezte le a barátom.
-Rendben.-vontam meg a vállam és elindultam vissza az épületbe. Megálltam az ajtó elött amire ki volt írva, hogy tanári. Bekopogtam és nem sokra rá nyílt is az ajtó ahol a mosolygos o.f. állt.
-Gyere csak be Vilu.-terelt be és leültünk a laptopja elé.-Na én arra gondoltam, hogy beszéljük meg milyen a táncstílusod.
-Igazából mindent táncolok...bármihez tudok koreográfiát kitalálni.
-Akkor neked ez lenne a tökéletes suli ha tovább mennél.-mutatott a monitoron egy óriási épületre.
-Nagyon aranyos, de én nem biztos, hogy tovább akarok menni....az On Beat Studio megad nekem mindent amit csak szeretnék és sikeres táncos plussz énekes is lehet belőlem.-értettem meg vele a dolgokat.
-Azért ha meggondolnád magad elküldöm e-mailben amit tudni kell eről a helyről....-simított végig a hátamon amitől libabőrös lettem.
-Köszönöm szépen tanár úr!
-Igazán nincs mit és ha bármi van keress meg nyugodtan.-kísért ki. Az ajtó elött is csak mosolyogva bólogattam.
-Mégegyszer köszönök mindent!-nevettem és ekkor olyat tett amit nem kellett volna. Megsimogatta az arcom. Csak bambán álltam ott és azonnal megfordultam, hogy indulok és már láttam az ajtóban a párom aki dühösen jön velem szemben.
-Kinyírom azt az embert.-ment volna tovább, de nem hagytam.
-Leon, ne csináld! Nem hagytam neki semmi olyat....én csak téged SZERETLEK!-pusziltam meg a száját.
-Teljesen rádmászott és....és...
-Shhh...nem mászott rám.-nyugtatgattam nem sok sikerrel.
-Az elöbb megsimogatta az arcod! Ne mond nekem, hogy a többi tanár is ezt csinálja! Pl. a tesitanár miért nem simogatta meg az arcom vagy akárkiét?!-kelt ki magából.
-Most miér velem kiabálász? Meg tudod nekem mondani? Hmm?-kérdeztem csípőre tett kézzel.
-Ne haragudj! Nem így terveztem....gyere menjünk.-puszilta meg a homlokom és ujjait az enyémre kulcsolta. Az úton nem beszélgettünk csak élveztük az együtt töltött időt. Az épületbe érve a csajok letámadtak.
-Holnap pizsi parti Naty-nál?-ugrott rám Camilla.
-Én benne vagyok.-visongtam boldogan.
-Ezazz!!-kiáltott fel Fran és Nat is.
-Akkor holnap Studio utan egyből oda megyünk?-kérdeztem.
-Igen.-bólogattak hevesen miközben elindultunk be az első órára ami Pabloval volt.
-Sziasztok srácok!-köszöntött minket boldogan.
-Pablo!-ölelgettük meg jó erősen.
-Na a mai órán a feladat az lesz, hogy dalt kell írnotok közösen. Használhatnátok a gyönyörű hullát. Remélem mindenki tudja miről van szó. Van rá 45 percetek, hajrá!.....-csapta össze a tenyerét mi pedig munkának is láttunk. Végülis hamar meglettünk és szerintem egy tök jó szöveget raktunk össze.
Tudd, hogy megtudod csinálni
Most vagy soha. át kell élnünk a dolgokat
Döntetlen az idő, itt a sztárjelölt
Ma elfogod érni, és énekelni fogsz
Kiabáld hangosan, hogy van tehetséged
Énekeld, hogy ragyogni fogsz
Nyisd ki a szíved, a világegyetemért
Merj álmodni
Már nem lesz megállás
Legyen úgy, ahogy te akarod
Nézd meg mert kezdődik a show
A szívverésed erősódik
Vágj fel, élj magadnak, és érezd szabadnak magad
A fény követni fogja az álmod
Kiabáld hangosan, hogy van tehetséged
Énekeld, hogy ragyogni fogsz
Nyisd ki a szíved, a világegyetemért
Merj álmodni
Már nem lesz megállás
Kiabáld hangosan, hogy van tehetséged
Énekeld, hogy ragyogni fogsz
Nyisd ki a szíved, a világegyetemért
Merj álmodni
Már nem lesz megállás
-Na, hogy tetszik?-érdeklődött Andres.
-Nagyon jó lett, azt kell mondjam, hogy egyre többet fejlődtök.
-Na és mik a további tehendők?
-Hát az lesz, hogy a lányok kitalálnak egy koreót, a fiúk pedig egy alapot a szövegnek.
-Rendben, na és mikorra kell végezzünk?-szólalt meg Ludmilla.
-Örülnék ha jövő hétre már meglenne.
-Meglesz!-nevettünk. Az óra tovabbi része gyorsan eltelt.
-Pablo tudnánk beszélni egy pár szót?-kérdeztem a tanárom amire mindenki felfigyelt.
-Természetesen, gyere.-mutatott maga mellé a színpadon én pedig leültem hozzá.
-Mutatott nekem ma a tanárom egy sulit...egy táncsuli amiben mindenféle stílus van és azon gondolkoztam, hogy ha itt végzek akkor elmennék oda. Neked mi a véleményed?
-Nem tudom Violetta....igazság szerint csodálatos hangod van és nem csak a táncra kéne helyezned a hangsúlyt. Értem én, hogy imádod csinálni meg jó is vagy benne, de itt az éneklés amiben ugyan ennyire jó vagy. Jól át gondotad te ezt?
-Még egyáltalán nem döntöttem...van még 3 évem.
-Az az idő gyorsan eletelik, kérlek gondold ezt át mert nagy hiba lenne és el is szakadnál a többiektől mivel ha be akarsz jutni egy ilyen suliba akkor már jövőre rá kéne feküdnöd erre a témára. Azt javaslom beszélj Gregorioval, nála jobban senki nem tud helyes választ adni. Azt is tudja milyen a tànc képességed és azt is milyen a hangod.-kócolta össze a hajam én meg mosolyogva átöleltem.
-Köszönöm!-pusziltam meg.
-Nincs mit, bármikor.-mondta majd gyorsan futottam táncra mivel így is késésben voltam.
-Jajj sajnálom...én nem akartam!-mentegetőztem.
-Semmi baj, siettetek és ez előfordul.-mosolygott aranyosan.
-Szeretnék bocsánatot kérni, hogy az utolsó alkalommal úgy kikeltem magamból.
-Violetta kérlek ne kérj mindenért bocsánatot, fiatalok vagytok, kamaszodtok és ez mindennapos dolog. Ha láttad volna Leont amikor.....
-Oké anya elég lesz. Violetta megázott ahogy én is és át kéne öltöztünk.-tapasztotta a barátom a kezét anyukája szájára.
-Rendben, Violettának tudok adni egy faremert ha úgy van.-ajánlotta fel.
-Rendben, én meg adok egy pulcsit.-kacsintott rám.
-Köszönöm!-néztem rájuk nevetve.
-Ne köszönd, na nyomás felfele.-tapsolt Maria mi pedig azonnal megindultunk. Megkaptam a farmert ami pont passzolt rám és kaptam egy fekete pulcsit aminek Leon illata volt.
-Ugye tudod, hogy ezt nem fogom visszaadni?-néztem a barátomra a felső alját piszkálva.
-Nekem mindegy, de kérek cserébe valamit.-húzott magához közel és csókot hintett az ajkamra. A kezemet körbetekertem a nyakán és nem akartam elengedni. Eldöltünk az ágyon én pedig pár másodperc múlva ijedten ugrottam hátra.
-Ne haragudj.
-Valami rosszat csináltam?-nézett rám értetlenül.
-Én még nagyon nem állok erre készen.-jelentettem ki a hajamba túrva.
-Mégis mire?
-Hát arra a dologra.-próbáltam célozgatni.
-Jézusom Violetta...komolyan azt gondolod, hogy én pár nap után már ezt akarom. Tisztában vagyok vele, hogy ha tőlem volt az első csókod még soha életedben nem voltál úgy senkivel. Most nagyon kiakasztottál.-idegeskedett.
-Leon ne csináld ezt, féltem na....kérlek.-néztem rá könyörgőn.
-Szeretlek!
-Én is.-mosolyogtam.
-Te is mi?-húzta ravasz vigyorra a száját.
-Én is szeretlek!-pusziltam meg a homlokát és a vizes tincseit kezdtem el piszkálni miközben elfeküdtünk az ágyon. Pár perc múlva kopogást hallottunk.
-Tessék!-kiabáltuk egyszerre.
-Csak szólni akartam, hogy nagyon nagy a vihar ezért beszélten Angievel és arra jutottunk, hogy Vilu itt alszik, de csak akkor ha kap saját ágyat. Maradjunk szerintem annyiban, hogy én azt mondom Germanéknak, hogy a vendégszobában aludtál, de nyugodtan maradj itt.-legyintett és már itt sem volt.
-Szeretem anyukádat.-nevettem fel.
-Én is.-hajtotta a fejét az ölembe.
-Kicsim meg fogsz fázni ha nem szárítod meg a hajad.......-figyelmeztettem őt.
-Nem akarom!!!-nyavajgott.
-Majd én megcsinálom.-csillant fel a szemem és már nem tudott ellenkezni. Kifutottunk a fürdőbe, leültettem egy székre aztán elkezdtem megszárítani a haját. Olyan aranyos volt amikor elkezdett mindenféle grimaszt vágni ami hatására szétnevettem a fejemet. Arra eszméltünk fel, hogy az ajtóban állnak valakik...pontosabban mondva Leo szülei.
-Nyugodtan folytassátok tovább csak furcsa volt nekünk így látni a fiúnkat.......-mondta Roberto úr.
-Mármint, hogy?-kérdeztem érdeklődve.
-Azt akarják mondani, hogy boldognak. Nem láttak még ilyen boldognak.-lépett mögém a barátom és egy puszit adott a vállamra miközben összekulcsolta a kezét a hasamnál.
-Még akkor sem mosolygott ennyit amikor állítólagosan együtt voltatok.
-Akkor tènyleg nem is voltunk, de ez most teljesen más. Szeretem Leont és nem szándékozom elhagyni vagy megbántani. Egymás nélkül mi elhagyottak vagyunk és nem találjuk a helyünket.-vázoltam a helyzetet és éreztem, hogy Leo egyre jobban szorít magához mintha sosem akarna elengedni. Még beszélgettünk 4-en egy kicsit, de hamar fáradtak lettünk mind így mentünk is aludni. Hanyat vágtam magam az ágyon és szerelmem oldalába fúrtam be magam aki szorosan átölelt és az Ezer élettel ezelöttöt kezdte dúdolni.-Borzasztóan szeretlek és olyan szerelmes vagyok mint még soha.-suttogtam.
-El nem tudod hinni én mennyire.-puszilta meg a fejem. Még egy kicsit piszkáltam a haját aztán elaludtam. Reggel a telefonom hangjára keltem.
-Már reggel van?-nyitottam ki a szemem és a telefonomért nyúltam.
-Neked az ébresztőd az én hangom?-hallottam mellőlem a párom hangját.
-Szeretem ezt a dalt meg a te hangodat és hát így jött ez, megnyugtat.-dobtam meg őt egy párnával.
-Nyugi, szerintem aranyos.-simította meg az arcom.
-Készüljünk mert el fogunk késni a suliból és ma be kell mennem az osztályfőnökhöz is.-pattantam fel az ágyból.
-Minek kell bemenned hozzá?-kérdezte és hallottam a hangjába, hogy feszült.
-Azt hittem ezt már megbeszéltük.-vetettem rá szúrós pillantást.
-Hát én is.-kelt fel és belerugott egyet az ágyba.
-Leon Vargas az őrületbe kergetsz.-emeltem fel a hangom és kiviharzottam a fürdőbe. Kifésültem a hajam, fogat mostam, megmostam az arcom és felhelyeztem egy halvány sminket. Amikor végeztem lesiettem a konyhába ahol Maria reggelizett.
-Jó reggelt!-köszöntött kedvesen.
-Jó reggelt!-sóhajtottam és leültem vele szembe.
-Baj van?-kérdezte meg azonnal.
-Miért ilyen féltékeny a fia?
-Ezt most nem egészen értem....
-Az osztályfőnökünk egy fiatal tanár aki nem csúnya és Leonnak szent megygyőződése, hogy rám van állva. Itt még nincs is akkora gond, de a tanár felajánlotta, hogy mutatna nekem pár táncsulit ha egyszer úgy döntenék csak táncos akarok lenni. Na ekkor a drága barátom kiakadt ezért nem mentem el tegnap, de reggel mondtam, hogy ma bemegyek és most újra áll a bál. Nem tudom mi lenne ha tudná, hogy milyen új fiú barátom lett a tegnap.
-Most, hogy mondod már szeretném megtudni.-szólt a hátam mögül a szerelmem.
-Nem lényeg.-mondtam még mindig sértődötten.
-Persze, szerintem is vesszünk össze és nézzük egymást levegőnek.-ült le mellém mérgesen.
-Elhiszem ha féltékeny vagy, de nekem fontos a tánc.
-A tanárnak meg te.-vágta rá.
-Nekem ehez nincs idegrendszerem. Elmentem az iskolába.-álltam fel az asztaltol és a táskámat felkapva kirohantam. Megint annyira szomorú voltam és legszívesebben sírtam volna, de nem tettem mert úgy gondoltam megoldjuk majd ahogy mindent. A suliba beérve össze is találkoztam az új barátommal.
-Szia Violetta!
-Szia Pepe!-öleltem át.
-Minden rendben és mi ez a fiú pulcsi rajtad?-tért a lényegre.
-Semmi sincs rendben és ez a baratomé....ha egyáltalán szandékozik még az lenni.
-Biztos minden rendben lesz és kibékültök.-mosolygott rám.
-Hát remélem, de ha megbocsájtasz rohannom kell órára.
-Rendben, menj csak!-nevetett. Az első órát tesivel kezdtük így azonnal rohantam a lányöltözőbe ahova kisebb segítséggel odataláltam.
-Szia Vilu!-ugrottak a nyakamba a lányok majd mind vizslatni kezdtek.
-Tudom, Leon pulcsija van rajtam, de csak azért mert náluk aludtam mivel a nagy vihar miatt nem tudtam hazamenni.-hadartam el gyorsan.
-Úúúúúúúú!!!!!-húzták ravasz mosolyra a szájukat.
-Nem volt semmi sőt még fasírtban is vagyunk Gabriell tanárúr miatt.-kezdtem átöltözni.
-Engem holnap után Maxi elvisz a karoke bárba, hogy kicsit kikapcsolódjunk.-mesélte Cami.
-Az tök jó!-örültünk mind Ludmilla kivételével.
-Én Brodueyal és a szüleivel vacsizni megyek hétvégén.-mondta Naty fülig érő szájjal.
-Engem Federico meghívott moziba.-ugrott a nyakamba Fran.
-Az mégjobb.-sikítoztam vele és megpörgettem.
-Na ha így kiörültétek magatokat akkor mehettek is a pályára sorakozni.-nyitott be egy mosolygós tanarnő.
-Rendben.-mondtuk egyszerre és megindultunk kifele ahol a fiúk már mind fociztak. Leon ahogy meglátott a labdát odarugta Fedének és odajött hozzám. Kérdezés nélkül megragadta a karom, magahoz húzott majd megcsókolt. Én termeszetesen nem ellenkeztem, még élveztem is.
-Soha többet ne próbálj meg így otthagyni. Nem hagylak még egyszer kicsúszni a kezeim közül.-döntötte homlokát az enyémnek.
-Nem csinálok többet ilyet.-nyugtattam meg.
-Jolvan, jolvan, nyomás. 6 kör folyamatos futás a salakoson.-kiáltotta el magát a tanár mi meg azonnal megindultunk. Nézett nagyot a tanárnő amikor megálltunk elötte úgy mintha nem is futottunk volna.-Rendben, akkor hozzatok egy focilabdát és alkossatok 2 csapatot.-fújt bele a sípjába. Én Camival, Tomasal, Diegoval, Frannal, Maxival és Natyval voltam. A másik csapatot alkotta Leon, Andres, Federico, Ludmilla és Broduey. Elkezdődött a meccs és én nagyon jól szórakoztam. Elég ügyesen is játszottam csak amikor véletlen odarugtam az ellenségenk a labdát Tomas nekem állt.
-Nem hiszem el, hogy nem tudsz odafigyelni, az elöbb tőlem vetted el a labdát most meg lepasszolod az ellenfélnek. Elhiszem, hogy Leokától nem tudsz koncentrálni, de akkor ne játsz vagy maradj háttérben.-ordította le a fejem és egyre közelebb jött.
-Tomas most azonnal húzz el Violetta közeléből különben megismerkedhetsz az öklömmel és meglátogathatod a sebészetet.-sietett segítségemre a barátom. Mögé álltam és megfogtam a vállát, hogy vissza tudjam fogni ha hülyeséget akar csinálni.
-Fiúk, elég!-jött oda a tanárnő.
-Az én hibám volt, beszóltam Tomasnak és Leon csak meg akart védeni.-hadartam.
-Na és miért szóltál be neki?
-Hát azért mert meg akarta mondani hogyan rugjam a labdát és nekem Ő ne parancsolgasson.-jelentettem ki csípőre tett kézzel.
-Na jó, Violetta, Tomas ti ezentúl ne szóljatok egymáshoz, Leon te pedig nyomás vissza a csapatodhoz.
-Igenis.-mondtuk és tettük is a dolgunkat. A sulis része a napnak unalmasan telt ám amikor eljött a délután.....
-Akkor én bemegyek Mr.Gabriellhez aztán a Studioba találkozunk.-vázoltam a helyzetet a srácoknak.
-Én nem hagylak itt, a tanári elött foglak várni.-szögezte le a barátom.
-Rendben.-vontam meg a vállam és elindultam vissza az épületbe. Megálltam az ajtó elött amire ki volt írva, hogy tanári. Bekopogtam és nem sokra rá nyílt is az ajtó ahol a mosolygos o.f. állt.
-Gyere csak be Vilu.-terelt be és leültünk a laptopja elé.-Na én arra gondoltam, hogy beszéljük meg milyen a táncstílusod.
-Igazából mindent táncolok...bármihez tudok koreográfiát kitalálni.
-Akkor neked ez lenne a tökéletes suli ha tovább mennél.-mutatott a monitoron egy óriási épületre.
-Nagyon aranyos, de én nem biztos, hogy tovább akarok menni....az On Beat Studio megad nekem mindent amit csak szeretnék és sikeres táncos plussz énekes is lehet belőlem.-értettem meg vele a dolgokat.
-Azért ha meggondolnád magad elküldöm e-mailben amit tudni kell eről a helyről....-simított végig a hátamon amitől libabőrös lettem.
-Köszönöm szépen tanár úr!
-Igazán nincs mit és ha bármi van keress meg nyugodtan.-kísért ki. Az ajtó elött is csak mosolyogva bólogattam.
-Mégegyszer köszönök mindent!-nevettem és ekkor olyat tett amit nem kellett volna. Megsimogatta az arcom. Csak bambán álltam ott és azonnal megfordultam, hogy indulok és már láttam az ajtóban a párom aki dühösen jön velem szemben.
-Kinyírom azt az embert.-ment volna tovább, de nem hagytam.
-Leon, ne csináld! Nem hagytam neki semmi olyat....én csak téged SZERETLEK!-pusziltam meg a száját.
-Teljesen rádmászott és....és...
-Shhh...nem mászott rám.-nyugtatgattam nem sok sikerrel.
-Az elöbb megsimogatta az arcod! Ne mond nekem, hogy a többi tanár is ezt csinálja! Pl. a tesitanár miért nem simogatta meg az arcom vagy akárkiét?!-kelt ki magából.
-Most miér velem kiabálász? Meg tudod nekem mondani? Hmm?-kérdeztem csípőre tett kézzel.
-Ne haragudj! Nem így terveztem....gyere menjünk.-puszilta meg a homlokom és ujjait az enyémre kulcsolta. Az úton nem beszélgettünk csak élveztük az együtt töltött időt. Az épületbe érve a csajok letámadtak.
-Holnap pizsi parti Naty-nál?-ugrott rám Camilla.
-Én benne vagyok.-visongtam boldogan.
-Ezazz!!-kiáltott fel Fran és Nat is.
-Akkor holnap Studio utan egyből oda megyünk?-kérdeztem.
-Igen.-bólogattak hevesen miközben elindultunk be az első órára ami Pabloval volt.
-Sziasztok srácok!-köszöntött minket boldogan.
-Pablo!-ölelgettük meg jó erősen.
-Na a mai órán a feladat az lesz, hogy dalt kell írnotok közösen. Használhatnátok a gyönyörű hullát. Remélem mindenki tudja miről van szó. Van rá 45 percetek, hajrá!.....-csapta össze a tenyerét mi pedig munkának is láttunk. Végülis hamar meglettünk és szerintem egy tök jó szöveget raktunk össze.
Tudd, hogy megtudod csinálni
Most vagy soha. át kell élnünk a dolgokat
Döntetlen az idő, itt a sztárjelölt
Ma elfogod érni, és énekelni fogsz
Kiabáld hangosan, hogy van tehetséged
Énekeld, hogy ragyogni fogsz
Nyisd ki a szíved, a világegyetemért
Merj álmodni
Már nem lesz megállás
Legyen úgy, ahogy te akarod
Nézd meg mert kezdődik a show
A szívverésed erősódik
Vágj fel, élj magadnak, és érezd szabadnak magad
A fény követni fogja az álmod
Kiabáld hangosan, hogy van tehetséged
Énekeld, hogy ragyogni fogsz
Nyisd ki a szíved, a világegyetemért
Merj álmodni
Már nem lesz megállás
Kiabáld hangosan, hogy van tehetséged
Énekeld, hogy ragyogni fogsz
Nyisd ki a szíved, a világegyetemért
Merj álmodni
Már nem lesz megállás
-Na, hogy tetszik?-érdeklődött Andres.
-Nagyon jó lett, azt kell mondjam, hogy egyre többet fejlődtök.
-Na és mik a további tehendők?
-Hát az lesz, hogy a lányok kitalálnak egy koreót, a fiúk pedig egy alapot a szövegnek.
-Rendben, na és mikorra kell végezzünk?-szólalt meg Ludmilla.
-Örülnék ha jövő hétre már meglenne.
-Meglesz!-nevettünk. Az óra tovabbi része gyorsan eltelt.
-Pablo tudnánk beszélni egy pár szót?-kérdeztem a tanárom amire mindenki felfigyelt.
-Természetesen, gyere.-mutatott maga mellé a színpadon én pedig leültem hozzá.
-Mutatott nekem ma a tanárom egy sulit...egy táncsuli amiben mindenféle stílus van és azon gondolkoztam, hogy ha itt végzek akkor elmennék oda. Neked mi a véleményed?
-Nem tudom Violetta....igazság szerint csodálatos hangod van és nem csak a táncra kéne helyezned a hangsúlyt. Értem én, hogy imádod csinálni meg jó is vagy benne, de itt az éneklés amiben ugyan ennyire jó vagy. Jól át gondotad te ezt?
-Még egyáltalán nem döntöttem...van még 3 évem.
-Az az idő gyorsan eletelik, kérlek gondold ezt át mert nagy hiba lenne és el is szakadnál a többiektől mivel ha be akarsz jutni egy ilyen suliba akkor már jövőre rá kéne feküdnöd erre a témára. Azt javaslom beszélj Gregorioval, nála jobban senki nem tud helyes választ adni. Azt is tudja milyen a tànc képességed és azt is milyen a hangod.-kócolta össze a hajam én meg mosolyogva átöleltem.
-Köszönöm!-pusziltam meg.
-Nincs mit, bármikor.-mondta majd gyorsan futottam táncra mivel így is késésben voltam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)