1.évad 14.rész Wonderwall

Azonnal oldalrakaptam a fejem és megpillantottam Fedet. Annyira megkönyebbültem és olyan boldog voltam, hogy azonnal a nyakába ugrottam és agyon puszilgattam.
-Hé Vilu, nyugi.-mosolygott rám kedvesen és amikor meg akart csókolni elhúzódtam.
-Srácok most tisztázzunk valamit. Én nagyon szeretlek Federico, de soha nem foglak úgy mint Leot. Leon te egy csodás srác vagy, de minket állandóan szétszakít valami és nem akarok tovább szenvedni ezért jobb ha nem erőltetjük. Legyen az, hogy továbbra is barátok maradunk veled Fedevel pedig olyanok mint a testvérek. Nem akarom, hogy balhék legyenek.
-Violetta azt tudnod kell, hogy ha bármi lenne Leoval nem zavarna mert a legjobb barátom te pedig a "kishugom" és így támogatlak titeket. Haver te meg ne haragudj, hogy rámásztam, de különleges lány. Még ha azt is mondja hagyd, harcolj érte. Nem éri meg elveszíteni.-mondta Fede.
-Köszi tesó, észben tartom.-kacsintott majd mosolyogva rám nézett.
-Akkor azthiszem Leo te már le is mehetsz meg te is Federico én pedig aludnék egyet.
-Én még maradok mert ez kicsit furcsa, hogy Ricardo csak úgy elengedte őt és félek, hogy téged akar bántani. Ne aggódj addig megtanulok továbblépni.-mutatta fel a könyvet nevetve mire én is halványan elmosolyodtam és elfeküdtem az ágyban a takarót magamra húzva. Egy ideig mocorogtam majd meghallottam ahogy Leon elkezd énekelni. Tudtam miért csinálja és én hamar el is lazultam utána pedig elaludtam. Már megint megnyugtatott és ezzel az őrületbe tud kergetni. Nem tudom mennyi lehetett az idő amikor felkeltem, de Ő még mindig ott ült abba a fotelba és azt a hülye könyvet Olvasta, de ahogy elnéztem már egy ideje ugyan azt az oldalt nézi.
Hol tartasz?-ültem fel és mosolyogva fürkésztem.
-Mármint miben?-nézett rám értetlenül.
-Tudod a köny. Már egy ideje figyellek és még mindig ugyan azt az oldalt bámulod.
-Ja hát igen, most már majdnem a végén vagyok csak közben elgondolkoztam.-csukta össze a könyvet.
-Na és min? Azon, hogy mit csináljunk ha az exel jóban maradtunk?-nyitottam ki a könyvet amit olvasott és elolvastam a fejezet címét.
-Ja nem. Azon, hogy túl nagy a csend. Ezt úgy nevezik, hogy a vihar elötti csend. Valami készül és én félek, hogy te leszel az áldozat.-mondta aggódva én nekem pedig azonnal fülig ért a szám.
-Ezek szerint féltesz?-kérdeztem a szemöldököm felvonva.
-Nagyon jó észrevétel. Violetta majd belebolondulok ebbe az egészbe. Minden pillanatban csak arra tudok gondolni, hogy az az izé idejön és.....-kezdette bele, de én megpusziltam az arcát amivel elcsitítottam.
-Köszönöm!
-Mégis mit?-kérdezte furcsán.
-Azt, hogy itt vagy velem és vigyázol rám. Nekem ez sokat jelent.-öleltem őt át aztán megint nyílt az ajtó.
-Halihó csajszi.-lépett be Fran, Cami, Andres, és Maxi.
-Nahát sracok ti itt?-kérdeztem boldogan és mindenkit köszöntöttem.
-Hallottuk mi történt és kötelességünknek éreztük, hogy eljöjjünk.-mondta Maxi.
-Én viszont nem tartom ezt jó ötletnek. Így ti is veszélyben lehettek és félek nem tudok mindenkit megvédeni.-jelentette ki Leo.
-Leon ez nem a te feladatod hanem apukádé. Kérlek lazíts egy kicsit.-kértem őt erre Ő megenyhüvle bólintott.
-Rendben, de akkor sem hagylak itt titeket.-mutatott ránk.
-Oké akkor mindannyian nyomás le a nappaliba én meg közben hozok egy kis rágcsálni valót.-tapsoltam kettőt és minannyian elindultunk le. Én bementem a konyhába és egy nagy tálcán gondosan összerendeztem a csokiskekszeket meg a narancslevet és kivittem a többieknek.
-Violetta be kell mennem a rendőrségre Federicoval, de ne aggódj nem lesz baj.-jött oda apa és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Siettek vissza?-kérdeztem aggódva.
-Vilu ígérem, hogy pár óra és jövünk.-ölelt át Fede.
-Rendben, de egy óra múlva sötétedik.-pusziltam meg őket.
-Tudjuk, ne aggódj, sietünk.-köszöntek el és már ott sem voltak. Kétségbeesve ültem le a kanapére Leon és Camilla közé.
-Nem kell félned épségben itthon lesznek.-ölelt át barátnőm.
-Remélem igazatok van.-mosolyodtam el halványan.
-Violetta szeretném ha ezt magadnál tartanád.-nyújtott át egy paprikasprayt.-Ugyan én itt leszek még, de jobb az elővigyázatosság.-jegyezte meg.
-Persze, de azthiszem a fia túl sok mindennek van kitéve. Félek, hogy valami baja lesz.-néztem Leonra aki az ölembe hajtva a fejét aludt.
-Jajj ne haragudj, hogy így zavar csak hát szeret téged.-menetegetőzött.
-Jajj nem, egyáltalánnem zavar sőt megnyugtat hogy itt van csak annyira próbál óvni, hogy ebbe Ő is sérülhet.-magyaráztam el a helyzetet miközben az alvó fiú hajába túrtam.
-Én hiába mondom neki, hogy menjen haza sőt most bárki mondhatna neki bármit, de ha rólad van szó akkor mintha csak a falnak beszélne az ember és egyenesen belesétálna tűzbe csak aztán ott vagy te, megfogod a kezét és olyankor sikerül visszahozni a valóságba. Violetta te jelented neki a mindendséget.-vázolta dolgokat én meg már fülig vörösödtem. Ő mosolygva leült tőlünk a távolba egy székre és onnan fürkészet minket tovább, de annyivel megkönnyítette a dolgok, hogy egy könyvet kezdett el olvasni.
-Srácok most mégis mi a fenét csináljak?-néztem rájuk kétségbe esve.
-Szerintem nyugodj le, igyál egy kicsit meg egyél.-nyugtatgatott Francesca.
-Igaza van Frannak ilyenkor az a legjobb ha kicsit megpróbálsz ellazulni.-mosolygott kedvesen Maxi.
-Srácok erre szerintem az lenne a legjobb ha énekelnénk egyet.-lelkesedett fel Andres.
-Andi ez nem rossz ötlet, de mint látod mozdulni nem tudok.-mutattam az ölembe heverő srácra.
-Neked elég csak énekelni.-nevetett fel és belekezdett a Ser Mejor-ba a srácok pedig folytatták és felálltak táncolni így hát mit volt mit tenni én is elkezdtem velük énekelni. Kicsit újra felszabadultam és sokat nevettem ahogy ők tánc közben bohóckodtak nekem.
-Rendben ez jó volt, de most halljunk téged. Énekelj valamit Vilu.-kérte Maxi én pedig elkezdtem gondolkozni.
-Rendben, van egy dal, de nem nevethettek ki érte.-emeltem a fel az ujjam.
-Nem fogunk.-kántálták egyszerre. Én egy bólintással nyugtáztam majd ránéztem az ölelmbe fekvő fiúra és elkezdtem énekelni.

Nem tud elfelejteni a szívem
Ezek a szomorú szemek
Álmodoznak a szerelmemről

Hagytam, hogy nyerjen egy illúzió
És elvesztettem a nyomod
És most tudom, hogy ő
Minden, amit kerestem
És most itt vagy
Kereslek újra és többé nem
Mész el

Talán már elmondtam, hogy láttalak
Én mindig imádtalak
És soha ne felejtsd el
Az életem egy sivatag
És szomjan halok
És hadd mondjam el azt is, hogy
Csak veled tudok lélegezni

Nem világítanak a csillagok
És nem süt a nap
És nagyon magányos vagyok itt
Nem tudom hol vagy
Kérlek had mondjam el

Sok pillanatot szerettem
Érzem a simogatásod
És az illatod a bőrömön
Minden éjjel megölelsz engem
Hatással vannak rám a csókjaid
És ezerszer megsimogatsz
És elvitt az őrület
És most itt vagy
Kereslek újra és többé nem
Mész el


Talán már elmondtam, hogy láttalak
Én mindig imádtalak
És soha ne felejtsd el
Az életem egy sivatag
És szomjan halok

Nem világítanak a csillagok
És nem süt a nap
És nagyon magányos vagyok itt
Nem tudom hol vagy
Kérlek hagy mondjam el.-énekeltem el és közben vagy húszor megsimogattam Leon fejét.

Hatalmas taps követte az énekemet én pedig hamar elpirultam.
-Violetta ez csodálatos és rémes egyszerre.-jelentette ki Camilla és Fran mire én nagyon megilyedtem.
-Mi rossz benne?-kérdeztem szomorúan.
-Semmmi, a dal tökéletes, de a lányok a dal üzenetére gondolnak. Szerelmes vagy, vágysz arra a szerelemre és ezt az öledben fekvő fiú tudja csak megadni.-vázolta a helyzetet Andres.
-Nem, felejtsétek el. Leon és én már csak a múlt.-ahogy ezt kimondtam Leo nyöszörögni és mozgolódni kezdett az ölemben és sorosan átölelte a derekam.

Teljesen megvoltam zavarodva ezért felhuppantam a heverőröla mire Ő is felriadt.
-Mi történt?-nézett körbe álmosan, de én már nem tudtam válaszolni. Odavittem neki a kabátját és az ölébe raktam.
-Nekem ez így nem megy. Menj el kérlek mert már nincs köztünk semmi ezért már semmi közünk egymáshoz. Tudom én jöttem azzal, hogy legyünk barátom meg mimden, de nekem nem megy ez a barátosdi. Nagyon szeretlek és fontos vagy, de nekünk ez soha nem ment ezért jobb ha most elmész.-ejtettem ki a nehéz szavakat.
-Pont te raksz ki? Én megbocsájtottam, hogy Federicoval csókolóztál te pedig most elküldesz a semmiért? Nem ismerlek Violetta Castillo.-mondta dühösen és elviharzott a házból.
-Te és Fede? Vilu te tudtad, hogy én mit érzek. Leonnál is tudtad. Én sem ismerlek.-kapta fel a dzsekié és Ő is elment.
-De Fran.-túrtam bele idegesen a hajamba és felviharzottam a szobámba. 2perc múlva már mindannyian fent tornyosultak a szobámba. Láttam Cami aggódó, de dühös tekintetét és a fiúkét akik nem nagyon értettek semmit. Elösszőr sorjában elmagyaráztam a fiúknak mindent utána pedig közösen megbeszéltük, hogy Leon és én is totál bekattantunk és, hogy Francesca soha nem fog megbocsájtani nekem.
-Vilu mi most megyünk mert holnap próba és 2 nap múlva koncert.-szólalt meg Camilla.
-Rendben, én is megyek holnap ha minden igaz.-erőltettem magamra egy mosolyt majd kikísértem őket. Ahogy elmentek én nem bírtam tovább és kitört belőlelm a sírás. Nekidőltem az ajtónak és végigcsúszva rajta leültem a földre és csak sírtam.
-Kicsikém mi történt?-rohant ki Olga fejvesztev a konyhából, de én csak megráztam a fejemet és felállva átöleltem.-Jaj szívem nyugodj meg, sütök neked bármit csak mosolyogj már végre egy kicsit.-törölgette le a könnyeim.
-Jobban leszek majd......-mondtam lehajtott fejjel és felmentem a szobámba. Már sötét volt így elmentem lezuhanyozni, felhúztam a pizsim és bebújtam az ágyba. Gondoltam majd reggel beszélek apuékkal addig is megpróbálok elaludni. Ez csak egy hülye terv volt. Az ágyamba forgolódtam, a lámpa fénye bevilágított az utcáról én meg még zaklatottabb lettem. Elöntött a szörnyű lelkiismeretfurdalás és rájöttem, hogy én itthon sajnálom magam amikor ki tudja Fran vagy Leon milyen állapotban van. Jó a Leonos dolgon nem tudtam változtatni, de Francesca miatt teljesen kivoltam. Idegességemben lerugdostam magamról a takarót és a kislámpám felkapcsolva odamentem a szintetizátoromhoz. Eszembejutott egy dallam és hozzá pár sor ezért azonnal játszani kezdtem.

Az első nap amikor megismertelek
Különállónak éreztem magam, annyi új arc
Az első barát akit találtam
Amikor kilógtam a sorból, te mindig ott voltál nekem.-énekeltem és teljesen megteltem adrenalinnal. Csak arra tudtam gondolni, hogy ha ezt a dalt befejezem akkor megmutatom Frannak mert ezt neki szánom. Így elmondhatom neki azt, hogy mennyire fontos és ez mindig is így lesz. Gyorsan lefirkantottam a sorokat és visszabújtam az ágyba. Azt hittem, hogy ezek után el tudok aludni, de hát tévedtem. 6 óra fele lebotorkáltam a konyhába és tejeskávémba meredve próbáltam összeszedni magam. Kivettem a hütőből egy dobozos narancslevet ami jó hideg volt és a szeme alá nyomtam, hogy eltüntessem a táskáimat. Hát nagyjából sikerült is, de amikor fel akartam állni e tejeskávé az ölembe borult. Hirtelen hátraugrottam ezért széttört a pohár. Az egész ház 2 perc alatt ott volt.
-Kicsikém mi történt?-jött oda apa.
-Ne haragudjatok, hogy felébresztettelek titeket csak kiborult a tejeskávém. Amúgy mi volt tegnap a rendőrségen?-tértem rá a fontosabb dologra.
-Azonosítottuk Ricardot és le fogják csukni. 2 nap múlva lesz a tárgyalás, délután.-símogatta meg az arcom, de én azonnal lesápadtam.
-Akkor lesz a koncert.-huppantam vissza a székre aminek hatására a fehér szoknyám hátulja is foltos lett.
-Pedig Federiconak is jönnie kell.-vakargatta a tarkóját.
-Miben szerepelsz?-kérdeztem azonnal Federicot.
-Hát az Es Mi Pasion-ba meg a közösbe a Ser Mejor-ba.-mondta és elgondolkozott.-Amúgy nem úgy volt, hogy 2 hét múlva lesz a koncert?-kérdezte furcsalva.
-De, de a srácok tegnap este mondták, hogy valami miatt megváltoztak az események.-mondtam elgondolkozva.
-Mégis mi miatt?-nézett rám értetlenül.
-Nem tudom. Azt csak koncert után tudjuk meg.-legyintettem és felmentem, hogy szoknyát cseréljek. A fehéret átváltotta a kék szoknyám amihez a fehér topánom húztam. Visszasiettem a nappaliba, hogy még indulás elött beszéljek Federicoval.
-Fede figyu....akkor most köztünk minden oké?-kérdeztem kicsit félve.
-Naná, mi újra tesók vagyunk és én egy időre lehuzom magam.-kacsintott mosolyogva.
-Az tök jó, szerintem én is meghúzom magam most.-húztam el a számat.
-Történt valami?-nézett rám és fürkészve figyelte az arcomat.
-Hát tegnap összevesztem Leoval és ezáltal Fran megtudta, hogy mi.....tudod....na és most gáz van.-hajtottam le a fejem.
-Majd én beszélek vele és akkor minden rendben lesz.-puszilta meg a homlokom és átkarolva a vállam elindultunk a suliba. Ahogy róttuk a macskaköves utcát eszembe jutott néhány új sor a dalomhoz.

Barátok a végig, sosem szakítanak, sosem támadnak hátba
Barátok megértenek, mosolyra fakasztanak, fogják a kezedet

Most már együtt állunk, sosem vagyunk egyedül
És majd fényt gyújtunk, bárhová is megyünk

Ha szükséged lesz rám egy pillanaton belül, csak szólj
Számíthatsz rám, számíthatsz rám
Egy pillanaton belül ott leszek, mert tudod
Mindig te leszel, te leszel az első.-dúdoltam magamban és kezdett az egész egyre jobban összeállni. A Studio ajtaján beérve álltam Fran megvető pillantását és Leonét aki csak úgy forrt a dühtől. Olyan bűntudatom volt mindkettőjük miatt ami talán még soha. Fede egyből ellépett melőlem és elindult Francesca felé én pedig ott álltam egyedül. Nem mertem senki szemébe sem nézni.
-Na mi az Viluka? Rájöttek, hogy milyen kis jelentéktelen a fényed és lassan csak eltűnsz az univerzumba. Csak sodrodsz egy ideig végül benyel a fekete lyuk és aztán BUMMM!-mondta és a végén hirtelen felemelte hangját én meg összehúztam magam.
-Ludmilla, kérlek, nincs most kedvem hozzád.-mondtam kikészülve.
-Jajj Ludmilla kérlek, istenem Violetta ne mártírkodj itt.-kezdett őrületes módon nyávogni.
-Ludmilla ezt fejezd be! Én szeretlek, de ne bántsd Violettát, Ő a barátom és kiállok mellette.-lépett oda Andres én pedig hálásan pillantottam rá.
-Andi mellettem mikor fogsz így kiállni?-nézett rá megszeppenve.
-Akkor amikor megtanulod, hogy ki a barát és ki az ellenség mert Vilu suha nem ártott neked. Elegem van ezekből a kitöréseidből. Régen nem ilyen voltál. Én szeretlek, de nem bírom ezt sokáig és ezek a dolgaid miatt fogsz elveszíteni.-vázolta a helyzetet és csalódottan elment Ludmilla pedig szomórúan nézett maga elé és talán átgondolta a dolgokat. A fejét felszegezve fordított nekem hátat és indult el a nagyterembe. Én pedig az ének terembe vettem az irányt. Szerettem volna magam lenni, a gondolataimmal és érzéseimmel. A füzetemet elővéve elkezdtem a dalomhoz hozzáirni a sorokat amik eszembe jutottak útközben. Javítgattam, javítgattam aztán 2 óra múlva teljesen késznek éreztem. A naplómat előkotortam a táskám aljáról és kivettem a Leonról készített rajzot. A lap tetejére azt írtam fel, hogy You're my WONDERWALL. Kidíszítettem a mondatot, mindenféle színt csempésztem bele. Annyira belemerültem az egészbe, észre sem vettem azt, hogy valaki áll mögöttem.
-Te vagy a csodafalam?-értelmezte a kis mondatot amit a papírra vetettem.
-Igen.-néztem hátra Pablora lesütött szemekkel.
-Ez talán egy új dal címe lesz?-kérdezte miközben egy kicsit elmosolyodott.
-Ebbe még nem gomdoltam bele.-néztem rá felcsillant szemekkel.
-Hát pedig ha ilyen "múzsád" van.-rajzolt idézőjeletek a levegőben.
-Te tudod mi az a csodafal? Mármint érted a lényegét?-néztem rá elképedve.
-Persze, hogy tudom.-ült le mellém.-Egy olyan személy akit nem tudsz kiverni a fejedből, mindig csak rá gondolsz és Ő a te múzsád ha úgy vesszük.-mondta el az elképzeléseit.
-Pontosan. Amikor egyszerűen nem tudod megmagyarázni, hogy miért, de szereted azt az embert és minden egyes pillantaban belefészkeli magát a fejedbe.
-Jelen esetben neked Leon az ha jól látom.-bökött a lapom felé.
-Pablo, nem értelek. Ha szeretted Angiet miért nem küzdöttél érte?-csaptam bele a közepébe.
-Violetta szerintem ezt nem veled kell megbeszélnem.-készült menni, de én visszahúztam.
-Nem, én tudni szeretném.-kérleltem őt mire sohajtva bólintott.
-Imádtam Angiet sőt még most is erős érzelmeket táplálok iránta, de ha a másik félnek elhalványulnak ezek a dolgok akkor ezt nem lehet erőltetni. Ő apukádba lett szerelmes és én ez ellen nem tudtam mit tenni. Hiába akartam menteni a mentehtőt Ő már mindig ott állt köztünk és szép lassan elszakadtunk egymástól. Persze jó barátok maradtunk, de már soha nem lesz semmi a régi.-mesélte el a dolgokat én pedig eltöprengtem.
-És mi van ha egy pár közé nem egy másik szerelem áll hanem úgy minden más. Féltékenység, távolság és minden más apró dolog, de leginkább a félelem.
-Félelem?-kérdezte kíváncsian.
-Igen, amikor nagyon szeret valakit és elkezdődik a kapcsolat, de félsz, hogy te elronatsz valamit vagy a másik fél  annyira megbánt, hogy abba belehasad a szíved is ezért inkább kifogásokat keresve menekülsz előlel, de nélküle sem bírod. Tehát szeretnél vele lenni meg nem is mert félsz a csalódástól.
-Violetta a szerelmeben mindig lesz csalódás, sírás, fájdalom, de tud szép is lenni. Az elején minden kapcsolat szenvedéssel jár, de nem szabad mindig eldobni mert akkor sosem kezdődik el semmi igazán és ha ez az ember tényleg attól fél, hogy csalódik vagy elvesztí a párjat akkor azonnal kezdjen el teperni, hogy visszaszerezze mert lehet Ő neki az igazi.-kacsintott és visszaadta a rajzomat én pedig szorgosan elkezdem írni a dalos füzetembe. Alig fél óra múlva bekopogott Beto, hogy ideje megjelenjek a próbán mert most már rám is szükség van. Átmentem a nagyterembe és egy kis figylemet kértem.
-Szeretnék mutatni egy dalt..............

1.évad 13.rész Az univerzum összekuszál mindent

Angie ott állt a lovarda kapujában és könnyes szemmel figyelt. Leszálltam a lóról és csak figyeltem, de már az én könnycsatornáim is kezdtek működésbe lépni. Minho elém állt és megpróbálta elkapni a tekintetem.
-Hé, Vilu.-fogta meg az állam.-Nem adhatod most fel. Beszélj vele, még nincs minden veszve. Szeret téged, Ő a nagynénéd.-mondta és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Köszönöm.-öleltem őt át és egy pillanatra sikerült megnyugodnom. Amikor elindult bevinni a lovakat a boxukba én is kipróbáltam azt amit Fede szokott mondani. Egyik lábat a másik után aztán már ott is vagy. Hát nekem ez a pár lépés kínzó és lassú volt.
-Szia.-köszöntem halkan a földet fürkészve.
-Szia Vilu. Szeretnél velem beszélni?-kérdezte és kezével az én kezem irányába nyúlt, de én azt a hátam mögött összekulcsoltam.
-Őszintén miről kéne beszélnünk? Arról, hogy gyereket vársz vagy arról, hogy csak úgy le léptél és még aput is magaddal akartad vinni?-kérdeztem miközben már nem bírtam visszatartani a könnyket.
-Vilu én tényleg sajnálom! Nem akartam ezt az egészet és hazajöttem azért mert egyszerűen nem tudok azzal a tudattal élni, hogy hallani sem akarsz rólam.
-Angie én nap mint nap csak arra vártam, hogy felhívj vagy üzenj, hogy sajnálod és igyekszel haza addig tarsak ki.
-Én akartam, de apád szerint nem akkor volt ott az ideje.-mentegetőzött.
-Azt csak is neked kell tudnod, hogy minek mikor van itt az ideje és csak te érezheted itt bent.-mutattam a szívére.-Ezt jól jegyezd meg.-mondtam és otthagytam. Egyszerűen nem tudtam neki mit mondani és nem éreztem, hogy most lenne itt az ideje ezt az egészet megbeszélni. Az utcán sétálva láttam a boldog családokat ahogy játszanak a gyerekeikkel a játszótéren vagy fagyiznak esetleg csak beszélgetnek a parkban, de jól érzik magukat. Nekem miért nem lehet ilyen életem? Anyukám meghalt a nagynéném meg minden kérdezés nélkül lelép aztán visszaállít, hogy sajnálja. Én is sajnálom, de nem tudok még megbocsájtani. A ház ajtaján belépve Federicot pillantottam meg aki a kanapé szélén ülve sírt.
-Violetta.-pillantott meg és elkezdte a könnyeit törölgetni.
-Mi a baj?-ültem oda hozzá és szorosan átöleltem maj mindketten sírásban törtünk ki. Elmeséltem neki szóról szóra mindent és már csak az Ő válaszát vártam.
-Nem vagyunk rokonok. Kiderült, hogy apád testvérének aki az anyám lenne nem is az anyám csak örökbe fogadtak. Nekem valahol élnek a szüleim.-fakadt ki belőle én meg csak szorosan magamhoz öleltem.
-Jézusom! Figyelj bármi történt nekem attol az uncsitesóm maradsz és a legfontosabb ember az életemben, komolyan!-pusziltam meg a homlokát.
-Ha már itt tartunk el kell mondanom valamit.-váltott igazán komolyra.
-Mit?-kezdtem félni.
-Az utobbi időbe elkezdtem furán érezni irántad. Azaz azt hiszem szerelmet éreztem és ma rájöttem, hogy ez miért normális. Azért mert nem is vagyunk rokonok.-fogta meg a kezem, de én elhúztam.
-Nem ez így túl sok egyszerre. Mi? Te szerelmes belém? Na jó ez így nem lesz jó.-szaladtam fel az emeletre és a szobámba érve hanyadt feküdtem az ágyon. Egyszerűen annyira összezavarodtam, hogy még a saját nevemet sem tudtam. Federico és én? Jó én is elgondolkoztam már ezen, de akkor csak 10 éves voltam. Viszont az is lehet, hogy eddig azért nem jött nekünk össze semmi mert nekem Ő az igazi neki pedig én. Ahogy ezen méláztam az ajtón kopogtatni kezdett valaki.
-Nem vagyok itt!-kiabáltam és a fejem a párnába nyomtam.
-Violetta beszélnünk kell!-rontott be az ajtón az akárkim.
-Federico én sem tudom, hogy mi zajlik le bennem pontosan.
-Meg kell próbálnunk, lehet hülyeség, de egy próbát megér.-fogta meg a kezem miközben felültem.
-Nem csinálhatjuk ezt Leoval és Frannal. Leon a legjobb haverod és én szeretem őt, Francesca fülig szerelmes beléd nekem pedig a legjobb barátnőm, nem vehetlek el téged is tőle.-folytak le a könnyek az arcomon.
-Igazad van, de te is érzel valamit irántam nem?-kérdezte reménykedve.
-Őszintén nem tudodm.-hajtottam le a fejem.
-Talán így könnyebb lesz kitalálnod.-hajolt oda és...és..meg...megcsókolt. Az egész testem beleremegett, de én is akartam. Közelbbhúzódtam hozzá és a hajába túrtam.
-Azt hiszem kezdődik elölről, összezavarodtam.-vallotam be mire Ő halványan elmosolyodott.
-Dehogy, csak most kezdenek összeállni a dolgok.-nyomott még egy gyors csókot a számra és otthagyott. Annyi kérdésem lett volna még meg nem is nagyon akartam belekezdeni ebbe az egészbe. Nem akartam ennyibe hagyni ezt az egészet ezért azonnal utána mentem a szobájába.
-Federico ezt beszéljük meg. Nem lehetünk együtt.-ültem mellé az ágyra.
-Nem muszály ezt bárki tudja.-mondta miközben kezei közé vette az arcomat.
-Nem?-kérdeztem félve.
-Nem.-suttogta és újra ajkaimra tapadt. Egy ideig csókolóztuk aztán amikor nyílt az ajtó hirtelen szétrebbentünk. Angie volt az.
-Ugye ez nem az aminek látszik?-mutatott ránk.
-Nem, dehogy mi csak.....-kezdtük egyszerre, de feleslegesen is magyaráztunk.
-Jézusom mióta?-fogta a fejét.
-Ma óta.-mondtam miközben a mellettem lévő fiú kezét szorongattam.
-Angie kérlek ne momd el ezt senkinek. Nem vagyunk vérszerint unokatesók szóval mindegy.-kérlelte őt Fede.
-Tudom, de ez akkor sem normális. Kérlek titeket, hogy most váljatok egy kicsit szét.-mondta én pedig egy gyors puszit nyomtam a valakim szájára és már mentem is a szobámba a nagynénémmel a sarkamban.
-Angie most nem kell elmondanod, hogy ez mennyire helytelen meg hasonlók. Én is tudom és még fogalmam sincs, hogy mit akarok. Federicot szeretem, de nem biztos, hogy úgy ahogy Leont. Én még őt szeretem.-vallottam be és reményt vesztve eldöltem az ágyon.
-Tudom, hogy nem én vagyok most a legkívánatosabb személy az életedben, de mond el, hogy mit érzel.-ült le mellém és kíváncsian fürkészett.
-Nem éreztem még így. Amikor rá nézek egy meleg érzés átjárja a testem és nem tudok lenyugodni. Amikor a közelemben van olyan mintha csak Ő tudna életben tartani. Amikor átölel egy pillanatra leáll a szívverésm is és amikor megcsókolt olyan volt mintha már a mennyországban lettem volna. Nem tudom, hogy mitől van ilyen hatással rám, de elvagyok veszve nélküle.-mondtam és ahogy róla beszéltem mintha megint nem a földön jártam volna.
-Na és Federico?-kérdezte kedvesen.
-Őt is nagyon szeretem mint a testvérem meg lehet tudnám annál is jobban szeretni ha nem lenne Leo. Az a baj, hogy nem merem ezt elmondani neki. Angie megint két tűz között vagyok.-néztem rá hátha Ő majd túd segíteni.
-A hallottak alapján te Leont szereted. Ezt el kell mondanod mindkettő fiúnak.-ölelt magához én meg hagytam. Azt hiszem akkor tört meg a jég.
-Én nem merem. Most kivárom mi lesz a vége mert Fedevel soha nem veszekszünk viszont Leoval állandóan elromlik minden. Egyszerűen az univerzum nem engedi, hogy együtt legyünk.-vázoltam a helyzetet.
-Én is ezt hittem amikor apukádat megismertem, de később rájöttem, hogy az igaziért meg kell küzdeni. Semmi sem könnyű, de te erős csajszi vagy és végig csinálod és hidd el néha besegít az univerzum is.-kacsintott majd kiment a szobából. Tudtam, hogy ahoz, hogy besegítsen egy két dolog elösszőr nekem kell elindítanom a csatát ezért azonnal Fede szobájába vettem az irányt. Kopogtattam, de nem jött válasz. Benyitottam az ajtón, de nem volt sehol aztán a szivem megállt szinte. Csak egy kisebb vérfolt volt az ágyán és az ablak nyitva volt.
-Segítséééég!!!! Apaaaaaa! Angieeeeee!!!-sikítoztam aztán egyszerre mindenki megjelent az ajtóban.
-Kicsim mi az?-kérdezte apa.
-Valaki elvitte Federicot.-motyogtam a vállába sírva.
-Ricardo.-hallottam dühös hangját.
-Kicsoda?-néztem rá értetlenül.
-Az igazi apukája. Tudod Federco igazi apukája egy nagyon veszélyes ember. Azonnal szólok a rendőrségnek te pedig kapsz egy testőrt.-mutatott rám.
-Apa ne csináld ezt. Tőlem úgysem akar semmit.
-Jobb az elővigyázatosság. Ramallo hívd fel Fransiscot!
-Máris.-vette elő a zsebéből a telefont.-Negyed óra és itt van.-mondta és mindenki eltünt le én meg ottmaradtam Angievel.
-Most mi lesz?-néztem rá kétségbeesve.
-Most? Most szépen lemegyünk a nappaliba. Hidd el egy igazán jó emberre leszel bízva.-mosolygott rám kedvesen. Sejtelmem sem volt miről beszél, de igazából már semmit sem értettem. Leültem Olgihoz a konyhába és egy papírt meg egy ceruzát vettem a kezembe. Össze vissza rajzolgattam rajta közben meg elgondolkoztam. Vajon tényleg ennyi az élet? Mindenkinek jár egy esély, hogy hosszú életet élhessen. Vagy nem? Talán mindenkinek megvan szabva, hogy meddig élhet? Akkor miért van az, hogy egy jó ember él 17 évet és egy bűnöző meg 50-et? Akkor abban a pillantban nem láttam semminek értelmét. Azt az egyet tudtam, hogy ha Fedenek baja lesz akkor én nem kívánkozom tovább élni. Úgy rajzoltam, hogy nagyon nem is figyletem mit csak Angie bökött oldalba.
-Azt hiszem ez egy jel.-mutatott a lapomra. A rajz Leont ábrázolta.
-Ezt nem hiszem el.-csaptam idegesen az asztalra. Még abban a helyzetben is csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire jó lenne ha itt lenne velem, átölelne és megcsókolna. Akkor nem aggódnék ennyire. Csak őt láttam magam elött, a szemeit, a kedves mosolyát, éreztem az illatát amikor egyszercsak berontott valaki az ajtón.
-Istenem Violetta jól vagy?-hallottam megint azt a hangot.
-Leon te meg, hogy kerülsz ide?-néztem értetlenül, de Ő mit sem törődve a kérdésemmel magához húzott és szorosan átölelt.
-Esküszöm, hogy nem lesz semmi bajod.-mondta elfolytott hangon.
-Fiam mondtam már, hogy nem jöhetsz velem.-rontott be az apja.
-Roberto úr?
-Inkább Fransisco.-mosolygott.
-Én ezt nem értem.-ráztam a fejem.
-Én vagyok a testőröd és a Fransisco az áll nevem.-mosolygott, de én még mindig nem tudtam pontosan hova tenni a dolgokat.
-Apa kaphatnánk öt percet?-kérdezte Leon.
-Nem tudom fiam.-vakargatta a tarkóját.
-Én is megtudom védeni.-jelentette ki határozottan.
-Rendben, de csak öt perc.-mutatott ránk és átment a nappaliba.
-Ez itt én vagyok?-karolt át hátulról és a rajzomat dugta az orrom elé.
-Mi?? Pff..neeeem.-legyintettem nevetve.
-Ne hazudj Violetta! Angie elküldte a hangfelvételt és hallottam miket mondtál rólam.
-Leon én meg tudom magyarázni.-tettem fel a kezeim.
-Mit?-nézett rám furcsán.
-Azt mondtad hallottad mit mondtam rólad?
-Igen miért?
-Akkor semmi. Igen pontosan így érzek ahogy azt mondtam, de van itt más valami is. Hiába akrunk együtt lenni a világegyetem vagy akármi mindig szétszed minket és lehet, hogy más való nekem csak rajtad még nem tudok tovább lépni.
-Mi?? Beleszerettél valakibe?-kérdezte és láttam ahogy az egész teste megfeszül.
-Igen...vagyis nem....mármint nem tudom....csak csókolóztunk.
-Kivel?
-Fe...Fed...Federico.-néztem rá félve.
-Szereted?-kérdezte és közelebb lépett hozzám.
-Az a baj, hogy nem annyira mint téged. Soha nem fogom magam túltenni rajtad.
-Ezt, hogy érted?
-Úgy, hogy lehet belepusztulok ha te egyszer tovább lépsz rajtam mert úgy néz ki és sohasem foglak elengedni. Viszont egyben biztos vagyok....
-Még pedig?
-Federico olyan mintha a báttyám lenne és ha neki ez fáj akkor én képes vagyok lemondani rólad, de soha nem lesz más az életmben rajtad kívűl.
-Violetta 14 éves vagy. Ezt honnan veszed?
-Lehet, hogy 14 vagyok, de elég idős ahoz, hogy tudjam mir és kire van szükségem.-jelentettem ki és otthagytam. Visszamentem a nappaliba a rajzal együtt és a kis fotelomba belefészkelődve azt nézegettem amíg velem szembe Roberto úr ült. Leo is helyet foglalt mellette és így már ketten fürkésztek.
-Vilu kicsikém nem vagy éhes?-mentett meg Olga hangja.
-Nem Olgi, köszönöm most egy falt se menne le a torkomon.-mondtam kedvesen majd felállva a fotelból elindultam a szobámba.
-Hova mész?-szóltak utánam egyszerre a testőröm és a volt barátom.
-A szobámba?-néztem rájuk értetlenül.
-Valakinek lenni kéne ott.-mondta Fransisco úr vagy akárhogy is hívják.
-Angie elkísér. Ugye Angie?-néztem nénikémre aki pont akkor ért le.
-Úgy érti apa, hogy aki tud is rád vigyázni.-szólalt meg az exem.
-Leon, nyugi csak felmegyek mert kikészít, hogy csak itt szugeráltok.-nyugtattam le.
-Akkor én felmegyek veled és eskü nem szugerállak. Leülök háttal és olvasok vagy valami.-állt fel én meg hitetlenül elnevettem magam.
-Gyere nagyokos.-húztam fel a kanapéról és a kezét megfogva felfutottam vele az emeletre. A kis álmvilágomban leültettem egy babzsákba és a kezébe adtam egy könyvet.
-A lovak csodálatos világa?-nézett rám furán.
-Akkor olvasd ezt.-nyomtam a kezébe egy másikat.
-Nem tudok tovább lépni?-vonta fel a szemöldökét és félmosolyra húzta a száját én pedig azon nyomba a képébe dobtam egy párnát.
-Olvass!-utasítottam és a naplóm a kezembe véve leültem az ágyra. Elővettem a kis tollam és írni kezdtem. Annyira belemerültem az egészbe, hogy észre sem vettem mit dúdolok közbe.
-Ez az ezer élettel ezelött.-vágta rá azonnal.
-Nem tehetek róla, hogy ennyire fülbemászó.-csuktam be a naplóm és a ruhásszekrényemhez mentem. Elkezdtem a ruháimat kiszortírozni mer már az ideg megölt és muszáj volt valamivel lekötnöm magam. Ahogy végeztem fevettem a karomba a sok összehajtott ruhát és oda akartam rakni az ágyra, de kiesett a kezemből és szétjött minden. Elordítottam magam és elkezdtem rugdosni a felsőket meg szoknyákat.
-Hé, hé Violetta!-jött oda Leo és nyugtatás képpen átölelt én meg erősen megmarkolva a pólóját sírni kezdtem.
-Nem bírom tovább ezt a semmit tevést.-motyogtam a vállába amikor egyszercsak kinyílt az ajtó.........

1.évad 12.rész tartsunk szünetet

Amikor az ember azt hiszi, hogy végre minden a helyére kerül valójában akkor omlik össze minden. Mi is, hogy összejöttünk Leoval azt gondoltam már semmi rossz nem jöhet erre itt állok az uncstesóm mellett lesokkolódva.
-Mi az, hogy szerelmes volt belé? Kris nem az unokatesója?-kérdeztem értetlenül.
-Mi? Dehogy is? Várjunk te nem tudtad?-húzta el a száját hirtelen.
-Nem, de köszöntem az információt.-viharoztam ki az óráról. Átmentem a zene terembe és az egyik basszgitárt a kezembe véve játszani kezdtem. Annyi düh gyülelmlett bennem fel, hogy úgy éreztem ott helyben szakítom el a gitár hurjait és vágom földhöz az egész hangszert. Kis vártatva Leon csörtetett be, gondolom engem keresett.
-Végre megvagy!-lelkesedett fel.
-Végre mi? Végre megtudhattam a kis titkod. Mond Leon miért bántasz? Miért akarsz fájdalmat okozni nekem?-kérdezte miközben a kezem a szívemre tettem mert majd szét szakadt.
-Violetta én nem....-kezdett védekezni, de megráztam a fejem.
-Nem Leon. Nem kezdődhet a kapcsolatunk hazugságokkal. Mond csak még mit nem tudok? Talán volt is valami köztetek? Esetleg azért külted őt ide, hogy minden nap láthasd?
-Most komolyan beszélsz? Szerinted veled lennék ha nekem tetszene Kris?-lépett hozzám közel, de én távolodtam.
-Én nem tudom. Különben miért hazudtál volna?-kérdeztem miközben egy gombóc folytogatott.
-Azért, hogy te ne idegeskedj. Tudom, hogy féltékeny lettél volna és nem akartam, hogy ez ártson kettőnknek.-nézett rám nagy barna szemeivel, de én megráztam a fejem.
-Szerintem jobb lenne ha egy kis időt hagynánk, tudod a kapcsolatunknak. Lehet az lenne a legjobba ha ezt higgadtan átgondolnánk, így nem érdemes együtt maradni, de azt tutdnod kell, hogy nagyon szeretlek.-nyomtam egy puszit az arcára és otthagytam. Időre volt szükségem, hogy átgondoljam ezt az egészet, de a koncert közeledett és így a Leon problémát félre kellett tennem. Éppen szünet volt ezért a nagyterembe helyetfoglaltam a zongoránál és megpróbáltam játszani az En Mi Mundot mivel most Krisnek hála ezt fogom énekelni a Te Creo helyett. Annyira igyekeztem, de nem tudtam elénekleni a dalt, aztán hirtelen elkezdtem a Te Creo-t. Olyan átéléssel énekeltem ahogy csak tudtam és sikerült. Sokkal jobban ment mint bármikor máskor és ennek csakis Leo az oka. Az iránta érzett szerelmem olyan erős, hogy úgy érzem bármire képes vagyok. Annyira beremerültem mindenbe, hogy észre sem vettem már egy dalt játszottam és nem is akármilyet. Azt amit akkor írtam mikor Leon még Parisban volt.

Újra megpróbálom
Van értelme beszélni
A hangom összekeveredik a levegővel
Újra találok egy lépést
A szerelem az a hely, ahol öröm van számomra

Újra fúj a szél, esik az eső, a nap nem süt
Ez a magány, tudod
Fáj és rossz
Ha nem vagy itt
Nem könnyű lélegezni és érezni
Hogy a világ egy büntetés
Ha nem vagyok veled
És ez megöl engem

Újra a történetem a bőröndömben
Hiányos a lelkem, amely keresi azt az utat
Amely elveszett, és nem találja

Újra fúj a szél, esik az eső, a nap nem süt
Ez a magány, tudod
Fáj és rossz
Ha nem vagy itt
Nem könnyű lélegezni és érezni
Hogy a világ egy büntetés
Ha nem vagyok veled
És ez megöl engem

Nem normális hogy minden nap,
Minden reggel a hidegben keresem
Hogyan lehet menekülni ebből a magányból!!-énekeltem torkom szakadtából és észre sem vettem, hogy ez idő alatt megtelt a terem. Ott állt Beto, Antonio, Gregorio, Kris, Pablo és a srácok. Találkozott a tekintetem Fedeevel aztán a csajokéval és végül Leoéval. Felpattantam a zongorától és a cipőm órát tanulmányozva vártam mi fog történni. Egyszer csak mindenki nagy tapsviharban tört ki én meg csak értetlenül forgattam a fejem. Egyedül Kristin, Pablo és Leon nem mosolygott mindenki más igen. Kris azért mert utál, Pablo aggódik Leonba meg ki tudja mi játszódik le.
-Violetta hisz ez csodálatos. Mikor irtad?-kérdezte Antonio.
-Úgy pár nappal ezelött.-vetettem a pillantásom arra az emberre akinek vagy aki miatt írtam ezt.
-Eddig miért nem mutattad ezt meg senkinek?-kíváncsiskodott tovább.
-Én igazából ezt nem nagyon akartam megmutatni senkinek, de ha már így alakult.-vontam meg a vállam.
-Mondanám, hogy add elő ezt a koncerten szólóként, de ha jól értettem az elöbb ez a te dalod és nem baj ha mi hallottuk, de másnak nem szívesen mutatnád meg.
-Nem eről szó sincs. Igazság szerint lehet, hogy ezt jobban is elő tudnám adni mint bármi mást.-csavargattam egyik tincsemet zavartan.
-Akkor nem lesz En Mi Mundo hanem ez.-csapta össz a tenyerét boldogan én meg halványan elmosolyodtam. Titkon nagyon is örültem, hogy ezt adhatom elő a koncerten. Ezt legalább át tudom majd élni. Az órát táncal folytattuk.
-Violetta kérem jöjjön ide előre és kezdjen táncolni a többiek pedig kövessék!-utasított Gregorio. Félve néztem rá és bátortalanul előre léptem.
-Igenis.-mondtam.
-Könyörgöm úgy mintha élne. Chhh csürhe banda.-kezdett szitkozódni.
-Na de Gregori könyörgöm hisz még csak gyerekek.-szólt rá Pablo azonnal. Én csendben előreálltam, elindult a zene, rá számoltam és már kezdődhetett is.

Élveztem, mindent szeretek aminek köze van a zenéhez és a tánchoz. Az óra további részében mineden dalhoz megbeszéltük milyen koreográfia lesz. Szünetben felkaptam a táskám és elindultam, hogy megkeressem Camillat. Az énektermeben találtam meg ahol épp énekelt és táncolt.

 Csendben figyeltem amig végzett és nem tudtam közben nem mosolyogni. Annyira tehetséges lány, de ezt soha nem ismeri be.
-Cami hisz ez csodás volt.-léptem be hozzá és a nyakába borultam.
-Ááááá Vilu ne túlozz.-tűrte füle mögé egy tincsét.
-Ugyan már. Miért nem fogadod el, hogy tényleg jó vagy?-kérdeztem mosolyogva.
-Nem tudom, kicsit bizonytalan vagyok magamban.
-Nincs miért. Már én is ezerszer mondtam, hogy csodás vagy.-lépett be Maxi és hátulról átölelte barátnőjét.
-Köszi kicsim.-puszilta meg.
-Tényleg Vilu mi van Leonal?-tért rá a lényegre Maxi.
-Szünetet tartunk.-mondtam miközben megpróbáltam nyelni egyet, de a nagy gombóctól a torkomban nem tudtam.
-Mi van? Alig egy napja vagytok csak együtt.-csattant fel Camilla.
-Tudom, de hazudott nekem már az első alkalommal. Egy napja vagyunk együtt erre meg is volt az első hazugsága.-túrtam bele a hajamba.
-Mi? Miben hazudott?-kíváncsiskodott Maxi.
-Hát Krisben. Azt mondta, hogy az unokatesója és közben kiderült, hogy a csaj totál szerelmes belé és nem is az uncsitesója. Értitek? Mondtam neki ha Ő tetszik neki legyen vele nyugodtan, de ne játszon velem.
-Violetta Ő nem jatszik veled. Fülig szerelemes és még soha nem tepert tovább egy lányért egy hétnél tovább. Érted már másfél éve hajt és amikor végre megkap mind a ketten elcseszitek. Ő hazudik neked te meg fent akadsz rajta, de hidd el nekem csak ezért tette, hogy ez a csaj ne tudjon az utatokba állni és te ne legyél féltékeny meg ne stresszelj rajta ennyit. Csak a drága Leon elcseszte mivel inkább hazudott minthogy elmondta volna ezeket neked mert az egója még mindig túl nagy.-fejezte be a monológját Maxi.
-Igazad van. Hülyék voltunk. Beszélnem kell vele! Nem tudod hol van?-kérdeztem kétségbe esve.
-A parkba ment kiszellőztetni a fejét.-mosolygott én meg már ott sem voltam. Eszeveszettül keresstem amíg bele nem szaladtam valakibe. Pechemre Tomas volt az.

-Violetta beszélnünk kell.-kezdett bele.
-Tomas én erre nem érek rá. Hagyj engem békén. Nekem meg kell találnom Leont....-mondtam amikor Tom háta mögött meg is láttam őt.
-Hát ti?-kérdezte összefont karral.
-Leon én veled akartam beszélni csak.....
-Hallod Tomika velem akart beszélni úgy, hogy nyomás.-förmedt rá mire Tomas már el is tünt.
-Csak azt akartam mondani, hogy sajnálom. Buta voltam ahogy te is. Hagytuk, hogy megint ez a Kristines ügy közénk álljon. Én szeretlek és ezen senki és semmi nem tud változtatni. Még ez a csaj sem.-mondtam mire Leo csak megrázta a fejét.
-Nem Violetta. Nem csinálhatod ezt, hogy egyszer együtt vagyunk aztan szakítunk. Nekem is idő kell, hogy rájöjjek mibe fogok belevágni mert ha veled leszek azt nem pár hétre és nem pár hónapra tervezem és most már én sem tudom, hogy akarom-e ezt az egészet.-jelentette ki és otthagyott. Tudtam, hogy most Ő sem fog engedni ahogy én sem engedtem és talán mindent elrontottunk. Lehet nem is illünk egymáshoz. Ezek a gondolatok cikáztak a fejembe amig vissza nem értem a Studioba. Ahogy beléptem a terembe megláttam Leont és Diegot a színpadon. Pont elkezdtek énekelni. Elösször az egész teljesen normális volt majd minkettőjüknek olyan volt mintha valami láng lobbant volna a szemükbe. Átváltottak valami őrült dalpárbajba, de az egészből mit sem lehetett sejteni semmit mert olyan jól hangzott a kettőjük párosa ráadásul ahogy kiengedték a hangjukat. Csak az vette észre, hogy ez valami veszekedés és düh kiengedési forma aki ismerte őket. A tanárok meg voltak babonázva ahogy őket halgatták én viszont csak a szám elé kaptam a kezem és odaálltam Broduey és Fran közé.
-Vilu itt mi történik?-bökött oldalba olasz barátnőm.
-Még is mi történne? Hisz nagyszerűek.-szólt bele Broduey.
-Ja persze.-legyintett Francesca és újra kérdőn fordult felém.
-Én sem tudom, de ennek nem lesz jó vége.-ráztam meg a fejem és a tekintetemet a két srácon tartottam. Mind a kettő izzott a dühtől csak azt nem értettem, hogy miért. A dal végeztével azonnal Diegohoz rohantam mert tudtam Leoval nem tudok beszélni.
-Mit szeretnél?-tette le a gitárt.
-Még is mi a fene volt ez? Csak úgy zihálsz itt. Kicsit eltúloztátok ezt az egészet nem gondolod?-vontam kérdőre Ő meg csak megvonta a vállát.
-Tök mindegy. Mi ezt az egészet odafent lerendeztük. Észrevehetted volna, hogy utáljuk egymást és meg akarta mutatni nekem, hogy most már semmi esélyem nálad és ideges rám amiért így megbántottalak.
-Na és te mit akartál ezzel megmuatatni?-böktem meg a mellkasát.
-Semmit. Talán azt, hogy ha nagyon akarnám visszaszerezhetnélek.-ragadta meg a karom és nagyon közel húzott magához. Azonnal elvesztem a szemeiben, de egyből el is fordítottam a fejem és eltoltam magamtól.
-Na most figyelj rám Diego. Régen volt már te meg én és még véletlen sem lesz újra olyan, hogy mi együtt. Ezt jól jegyezd meg!-emeltem fel az ujjam és otthagytam. A lányok ámúlva néztek.
-Violetta ez meg mi volt?-kérdezte Pablo miközben megállított.
-Nem leszek tovább senkinek a játékszere sem a kitűzött díj amit csak úgy megszerezhet.-jelentettem ki elég hangosan amire mindenki felfigyelt én pedig elindultam haza. Elegem volt a sok játékból. Nekem sem kőből van a szívem. Úgy éreztem, hogy most csak a lovardában tudom levezetni a feszültségeket így hát egyenesen oda vettem az irányt.
-Szia Minho.-köszöntem az egyik legjobb barátomnak.

Az Ő apukájáé az egész hely és a lovak is. Minho egy aranyos Ázsiai srác akiben tényleg soha nem csalódtam.
-Szia Vilu. Baj van?-jött oda hozzám azonnal. Tudja, hogy leginkább akkor jövök ide amikor feldúlt vagyok.
-Áááá hosszú sztori.-legyintettem.
-Akkor hozom wildfire-t és Amikát.-kacsintott és már el is tűnt az istállóba. Amika szinte olyan mintha az én lovam lenne. Neki és Minhonak mindent elmondok ami velem történik és annyira örülök, hogy van nekem ez a fiú. Amikor visszajött felnyergeltük a lovakat és amikor felültünk rájuk mosolyogva barátom felé fordultam.
-Nem tudom mi lenne velem ha te nem lennél.
-De vagyok.-hajolt át hozzám és egy puszit nyomott az arcomra. Mentünk is a kedvenc helyünkre ami egy óriási tisztás volt. Leszálltunk a lovakról és leültünk a fűbe beszélgetni.
-Na szóval. Mi történt? Nagyon rég láttalak.-kezdett kérdezősködni.
-Jajj Minho már annyira elegem van.-feküdtem el a puha fűben.
-Leon?-tapintott rá a lényegre.
-Igen, de nem csak Ő. Utálom az össze fiút.-kezdtem panaszkodni.
-Hát kössz.-kacsintott aranyosan.
-Na jó, téged nem utállak. Téged kifejezetten szeretlek.-adtam egy puszit ar arcára.
-Igen, na és miért?-lökött oldalba.
-Nem tudom nagyon megmondani. Igazság szerint veled úgy érzem, hogy magam lehetek. Jól érzem magam veled mert kedves és vicces vagy. Bármikor fel tudod dobni a napjaim.-vázoltam a helyzetet mire Ő halványan elmosolyodott én meg hirtelen elpirultam. A délután további része igazán jól telt. Elfeküdtem a nagy területen és amikor Amika odajött és odahajolt hozzám átöleltem a fejét.

Nagyon szeretem ezt a lovat és nem akarom elveszíteni. Több veszteséget nem bírnék elviselni. Amikor visszaértünk a lovaglásból nem hittem a szememnek, hogy ki áll ott.

1.évad 11.rész Mindig van egy bökkenő

A reggelem ugyan úgy telt mint a többi. Felkeltem, összeszedtem a ruháim és indultam a fürdőbe. Beálltam a zuhanyzó alá és megengedtem a vizet. Most már ki be ugrálni sem volt erőm. Hagytam, hogy a hideg s meleg víz egyszerre érjen. Amikor sikerült beállítanom elővettem a tusfürdőt és testemre kentem. Finom gyümölcs illata volt. A hajamra is felraktam a sampont és újra megindítottam a vizet. Amikor végeztem a lila, puha törölközőm magam köré tekerve léptem ki a zuhany alól. Felhúztam a ruhám ami egy lila pulcsi volt fehér Paris felirattal (micsoda véletlen, hogy pont Paris) és egy halvány rózsaszín nadrág meg a fehér telitalpu cipőm. Oda álltam a tükör elé és ösztönösen hátra hőköltem amikor megláttam magam. Tényleg meglátszik az emberen ha 2 napja nem evett és ivott meg persze nem aludt. Gyorsan megszárítottam a hajam és begöndörítettem. Felraktam egy halvány sminket, de még ez sem tüntette el a táskákat a szemem alól és a kicserepesedett szám. Amikor teljesen kész voltam lebotorkáltam a konyhába ahol akkor kezdtek reggelizni.
-Jézusom kicsikém!-ejtette le Olga a tálcát.
-Violetta beszélnünk kell! Ez így nem mehet tovább!-állt fel apu az asztaltól, de én csak sírva elszaladtam otthonról. Még jó, hogy felkaptam a kabátom a kanapéról mivel irtózatosan hideg volt kint. Ordítani tudtam volna és már éppen akartam is amikor valaki megragadta a karomat. Nagyon megijedtem, de ahogy megfordultam egyből megkönnyebbültem. Naty volt az. Igazából fogalmam nem volt, hogy mit keres az utcánkban, de azonnal szorosan a vállába fúrtam a fejem és zokogásban törtem ki.
-Héj, héj Vilu mi van veled?-simogatta a hajam.
-Nem bírom elviselni, hogy így történt. Mindent elrontottam és semmi esélyem.-bömböltem hangosan és csodáltam, hogy még senki nem nézett hülyének.
-Violetta tovább kell lépned. Nem szenvedhetsz életed végéig. Sajnálom, hogy eztmondom, de volt pár esélyed és az összeset eljátszottad.-puszilt meg én meg szipogva bólogattam.
-Igazad van csak én.....nem is tudom.-túrtam idegesen a hajamba.-Egyébként mi van veled meg Brodueyel?
-Megbeszéltünk mindent és újra egy párt alkotunk.-mosolyodott el.
-Látod? Ti is megbeszéltétek. Mi lenne ha mi is beszélnénk?-próbáltam menteni a methetőt hiába.
-Az egészen más mint a mi kapcsolatunk.-mondta szomórúan mire én fájdalmasan bólintottam és elindultunk a suliba. Odaérve ketté váltunk, mert Ő ment a barátjához én meg mentem a zene terembe. Felkaptam az egyik gitárt és játszani kezdtem. Kíváncsi voltam, hogy szól így a dalom. Rájöttem úgy lenne a legjobb ha én zongoráznék és valaki kísérne gitárral csak erre sok esélyt nem láttam, mert nem akartam senkinek megmutatni a dalt. Éneklés nélkül csak pengettem a húrokat és teljesen elfeljtettem, hogy az imént sírtam. Azt sem vettem észre, hogy valaki engem néz csak amikkr abba hagytam a gitározást. Ahogy levettem a pillantásom a húrokról és a tekintetemet előre szegeztem szembe találtam magam Laraval.
-Menj el innen!-álltam fel idegesen Ő meg azonnal hátrébb lépett kettőt. Gondolom csak azért, mert elég ilyesztő lehetett a zombi kűlsőm.
-Békével jöttem.-lobogtatott meg egy fehér zsepit.
-Mit akarsz?-kérdeztem hűvősen.
-Nagyon nagy szemétség volt amit tettem, de már úgy sem volt az igazi a kapcsolatotok.-védte magát elég rosszúl.
-Komolyan? Figyelj majd ha rossz lesz a kapcsolatotok akkor majd összeállok vele megint miközben ti együtt vagytok. Felfogtad amit mondtál?-keltem ki magamból.
-Violetta ne haragudj már kérlek.
-Nem Lara. Amit tettél az megbocsájthatatlan. Még ha elismernéd, hogy tényleg hibáztál.-csaptam le idegesen a gitárt amikor betoppant Diego.
-Mi folyik itt?-nézett ránk kissé feszülten.
-Az folyik, hogy te most szépen távozól a barátnőddel együtt, mert nekem gyakorolnom kell a koncertre.
-Jó már megyünk is.-kulcsolta rá újjait barátnője kezére és már ott sem voltak. Nagy levegőt véve beáltam a szintetizátor mögé, de egyszerűen nem tudtam lejátszani a Te Creo-t. Annyi feszültség volt bennem, hogy semmit nem tudtam csinálni. Nemsokára megérkezett mindenki ezért átmentem a nagyterembe hiszen mostanában csak ott meg a táncteremben mivel 2 hét és koncert. Ahogy beléptem a terembe mindenki ilyedten kezdett fürkészni bár tökmindegy már megszoktam.
-Violetta minden rendben van?-kérdezte Pablo miközben mellém lépett.
-Persze csak mostanában nem aludtam valami sokat.-ismertettem a helyzetet és beálltam Tomas mellé aki kedvesen mosolygott rám. Hát a mai napunk valahogy így telt. Egész nap próbáltunk meg Gregorio szadizot minket. Az utolsó elötti óránk elött Camilla könnyekkel küszködve jött oda hozzám.
-Mi a baj Camilla?-néztem rá aggódva.
-Maxival összevesztem nagyon csúnyán. Még a mai programunkat is lemondtam.-mesélte szomórúan.
-Min vitatkoztatok?-ültem le vele a zongorához.
-Apukájának egy barátja ott tölti náluk a hétvégét és hozza a velünk egy idős lányát is. Ez mind szép és jó, de az egész hétvégére Maxira bízták ezt a Lauritát. Én mondtam neki, hogy elmegyek velük én is, de Ő erre azt mondta, hogy nem akarja mert ez nekem plussz feladat és így próbálni sem tudok ahogy elterveztem. Én erre kiakadtam aztán Ő is végül lemondta a mai programunkat és és ott hagyott.
-Jajj te lány. Maxi csak jót akart neked. Nem akarta, hogy miatta felborítsd a terveid.-simítottam végig a karján.
-Gondolod?-kérdezte félve.
-Ez csak természetes.-erőltettem magamra egy mosolyt mire Ő átölelt majd el is tünt. Utolsó óránk Kristinnel és Pabloval volt.
-Na srácok akkor kezdjük Vilu dalával. Szeretném hallani, hogy szól gitár kísérettel. Federico nyomás fel a színpadra.-intett mosolyogva. Fede felszaladt a gitárral a kezében és mellém állt. Játszani kezdett én meg énekelni. Szerintem tök jól szólt meg teljesen rendben volt, de Kris leállította.
-Nem ez így nem lesz jó Pablo. Mármint szerintem lehetne mondjuk, hogy az En mi mundot énekelje. Jobban illik hozzá.-mondta mire én furcsán néztem rá.
-Szerinted nem illik hozzám a Te Creo?-kérdeztem és csípőre tettem a kezem.
-Nem tudom. Valahogy most nem áll neked jól ez a dal.
-Miért mert Leonnal írtam?-kezdtem bele a vitába amit már nem lehetett visszafordítani.
-Hogy jön ide Leo?-szállt be Ő is Fedrico meg a homlokára csapott a többiek pedig elhúzták a szájukat. Még Pablo is.
-Jaj ugyan már. Mindenkinek leesett, hogy bejön neked. Egyhuzamba róla beszélsz. Pláne nekem vagy elöttem.-sétáltam le elé.
-Na jó. Én tök normális voltam veled. Toleráltam, hogy Leon ejtett mármint együtt sem voltatok tök mindegy. Azt hittem barátok lehetünk, de ez így nem fog menni. Úgy méregetsz mint egy darab húst.-kelt ki magából teljsen.
-Én méregetlek? Hagyjuk már. Te jópofizol itt nekem holott tudom, hogy egyáltalán nem vagyok a szived csücske sőt ki nem állhtsz csak nem tudom mi miatt kerested a társaságom.-emeltem fel a hangom én is egy kicsit.
-Mondjuk azért mert Leon megkért.-csúszott ki a száján és láttam azonnal megbánt. Dühösen felkapta a táskáját és kiviharzott én pedig ugyan ezt tettem. Tomas jött utánam, hogy megnyugtasson.
-Figyelj nyugi.-ölelt át én nekem meg még mindig remegett a kezem és Kris szavain járt az agyam.
-Annyira összezavarodtam.-túrtam a hajamba.
-Gyere megyünk egyet fagyizni és megbeszélünk mindent.-nyújtotta a kezét mire én mosolyogva rákulcsoltam ujjaim. Így indultunk el Brunohoz a fagyishoz. Tomi jó barát. Jól érzem magam vele és olyan mintha egy kicsit helyre állna minden és nem lenne probléma. Már pedig akkor volt probléma és csak a eztán kezdődött a többi. Miután megkaptuk a fagyiaink (én egy gombóc csokit kértem míg Tomas egy mangót és egy epret kért) elindultunk a közeli parkba sétálni. Ahogy elhaladtunk Leonék háza elött összeszorult a gyomrom és gombóc keletkezett a torkomban. Tomi ezt észrevette és azonnal átkarolta a vállam. Megpróbáltam a legszebb mosolyom megvillantani felé, de ez inkább lett vicsorgás. Leültünk egy padra és beszélgetni kezdtünk.
-Mielött még rákérdeznél a problémáimra megkérdezem te hogy vagy?-kezdtem.
-Én jól bár van valami ami bánt, de szerintem ez ma megoldódik szóval hagyjuk.-legyintett nevetve.
-Biztos?-tettem kezem az övére.
-Biztos.-pöckölte meg az orrom.
-Hát én nem vagyok jól. 3 napja nem eszem és alszom, de nem azért mert nem akarok. Nem tudok.-doboltam térdeimen.
-Ez mi miatt van?-kérdezte kedvesen.
-Leon miatt.-fakadt ki belőlem megint.-Egyszerűen szeretem és bárhogy próbálom nem tudok tenni ellene. Senki nem tud nekem segíteni.-könnyeztem be.
-Talán én tudok állt fel és engem is felállított.
-Tényleg, hogyan?-néztem mélyen a szemébe.
-Hát így.-húzott magához és már majdnem megcsókolt, de én elhúzódtam aminek következményeképp leesett a fagyim.
-Mit csinálsz?-kérdeztem ilyedten, de Ő még mindig a kezemet szorította ami kezdett fájni.
-Szeretlek.-mondta és erőszakosan magához húzott, hogy Ő azért is megcsókol. Elfordítottam a fejem és vártam, hogy mi lesz amikor hirtelen elengedett. Kinyitottam a szemem és megláttam Leont aki Tomas pólóját fogja.
-Ha mégegyszer egy ujjal is hozzá érsz esküszöm......-fenyegetőzött.
-Leon ne!-kaptam el a karját és elhúztam.-Nem éri meg.-mondtam.
-Igazad van viszont te most azonnal húzz innen.-kiabált mire Tomas el is tűnt.
-Köszönöm.-néztem rá hálásan.
-Jól vagy?-fűrkészett aggódva én meg csak sírva hozzábújtam.
-Nem.-jelentettem ki artikulálatlanul. Eltolt magától és az arcomat vizslatta.
-Mikor aludtál utoljára?
-3-4 napja és akkor is ettem utoljára.-vázoltam a helyzetet.
-Miért tetted ezt?-tűrt ki egy tincset az arcomból.
-Már mindegy.-tereltem a szót.
-Nekem nem az. Miért csináltad?-húzott magához közel.
-Miattad.-suttogtam alig halhatóan. Lehunyta a szemét és megpuszilta a homlokom.
-Haza kell menned és enned valamit.-mondta miközben ismét eltolt magától.
-Mi lesz velünk?-kérdeztem félve.
-Violetta ollyan már nincs, hogy velünk. Vagy te meg vagyok én és barátok vagyunk. Ennyi. Nem akarok többet miattad szenvedni.-közölte én meg csak könnyekkel küszködve bólintottam.
-Nekem most tényleg haza kell mennem.-intettem és hazáig meg sem áltam már. Szélsebesen csaptam be magam után az ajtókata és amikor beértem a szobába elkezdtem lesöpörni a cuccokat az íróasztalomról.
-Héj, nyugi!-kapott el valaki hátulról.
-Hagyj.-ordítottam.
-Gyanítom találkoztál Leonal.-ölelt szorosabban Fede én meg csak a mellkasába fúrtam az arcom.
-Soha nem éreztem még ilyet. Akkora lyuk tátong a szívembe, hogy meghalok.
-Én sem láttalak még soha ilyennek.-puszilta meg a fejem.
-Egyedül maradhatnék?-néztem rá szomórúan.
-Egyedül nem, de vele igen.-mutatott az ajtóra ahol Leon lépett be.
-Nem akarok veled beszélni. Menj el innen!-mondtam a könnyeimet törölgetve.
-Nem megyek innen sehova.-jelentette ki amikor hirtelen becsukódott az ajtó és rázáródott.
-Federico!-kezdtem dörömbölni.
-Egy óra múlva visszajövök.-kiáltotta és hallottam távolodó lépteit.
-Leo nekünk ez soha nem fog menni. Én bántalak téged te meg engem.-fordultam felé.
-Én is azt mondtam, de ahogy mindent átgondoltam rájöttem nélküled is szenvednék.-fogta meg a kezem.
-Na és mi van a kis Kristinnel?-tettem csípőre a kezem mire hangosan felnevetett.
-Látom féltékeny vagy.-nézett rám azzal az idegesítő mosolyával.
-Én ugyan nem.-legyintettem.
-Aha jolvan. Egyébként Kris az unokanővérem.-kacsintott én meg égtem, de úgy rendesen. A fülemig vörös voltam és azt se tudtam merre nézzek.
-Ohh hát ez ciki.-bámultam a padlót és a hajamat csavargattam.
-Nincsen semmi baj.-húzott magához szorosan, de láttam ahogy a szeme sarkában összefutnak a nevetőráncok.-Mit gondolsz van értelme megpróbálni?-kérdezte miközben egyre közelebb hajolt.
-Igen.-suttogtam és akkor....na most már tényleg.....és megtörtént…..megcsókolt.

 A pillangók táncot jártak a hasamba és már nem is a gravitáció tartott a földön hanem Ő. Belemarkoltam a hajába mire Ő még egyszer megcsókolt.
-Szeretlek.-mondta én meg a fejem a vállába fúrtam.
-Én is, nagyon.-motyogtam.
-Ajánlom is.-röhögött és a kezemet fogva az ágyra vezetett ahol egymással szembe leültünk törökülésbe.
-És most?-néztem rá kedvesen.
-Most szépen aludni fogsz én meg hazamegyek.-simitotta meg az arcom.
-Nem akarok.-ingattam a fejem és megszorítottam a kezét.
-Ha itt maradok és megvárom amig elalszol akkor lefekszel?-kérdezte mosolyogva.
-Akkor igen.-nevettem el magam.
-Na akkor nyomás a takaró alá!-parancsolt rám mir én azonnal lefeküdtem. Ő is odabújt mellém és amíg dúdolt én lassan álomba merültem. Soha nem voltam még olyan boldog mint akkor. Amikor újra kinyitottam a szemem már nem volt mellettem és reggel volt.  A ruháimat felkpava szaladtam a fürdőbe és azonnal nagy készülődésbe kezdtem. Fürdés, fogmosás majd felvettem a ruhám ami egy zöld egyberuhát, rózsaszín dzsekit és az új telitalpu cipőmet testesítette meg. Felraktam egy nagyon halvány sminket és csak úgy trappoltam le a konyhába. Apának egy puszit nyomtam az arcára, Fedének összeborzoltam a haját és miközben beleharptam a piritósomba megöleltem Olgit és szaladtam a suliba. A Studionál megláttam a csajokat és kivirulva szaladtam oda hozzájuk.
-Sziasztok.-öleltem meg őket.
-Vilu veled meg mi van?-eszmélt fel a sokkból Fran.
-Hát az úgy volt, hogy.....-kezdtem bele, de megérkezett Leon.
-Szia kicsim. Be kell mennem Pablohoz, de utána találkozunk ugye?-kérdezte miközben magához ölelt.
-Persze.-mosolyogtam.
-Rendben.-puszilta meg a homlokom majd bement.
-Kicsim meg puszi?-nézett rám Cami.
-Most meséld el mi történt tegnap.-ültetett le a padra Naty. Én az elejétől kezdve mindent elmeséltm ők meg szájtátva hallgatták.
-Na és akkor elmondta, hogy Kris az unakanővére és utána.....-meséltem
-Után mi votl?-kérdezték egyszerre egymásba kapaszkodva.
-Csókolóztunk.-sikitottam fel és egyszrre ugráltunk, nevettünk és ölelkztünk össze.
-Mi ez a nagy öröm lányok?-lépett oda Pablo.
-Jajj csak nagyon várjuk a koncertet.-legyintettem.
-Na ennek örülök pláne annak, hogy téged mosolyogni látlak.-utalt a boldogságomra és micsoda véletlen, hogy ez mind akkor történt amikor Leo hazajött. Kacarászva indultunk be a próbára és amikor beértünk Leon azonnal mellémszegődött és átkarolva engem kezdett beszélgetni a többiekkel. Diego és Tomas árgus szemekkel figyeltek minket én meg Tomasról teljesen elvittem a tekintetem. Nagyon rosszúl éreztem magam egészen addig míg a barátom meg nem puszilta a fejem. Akkor szált el minden félelmem mert tudtam, hogy biztonságban vagyok mellette.
-Violetta, Diego színpadra.-jött be Kris és felparancsolt minket a színpadra miközben Leo mellé állt. Felálltam a helyemre és a kezembe vettem a mikrofont majd Die felé fordultam és elkezdődött a dal. Teljes átéléssel énekeltem, de inkább Leonnak mint az exemnek. Ahogy elénekeltük az utolsó sort következett a csók jelenet. Odahajoltam és a szája szélére adtam egy puszit ami lentről teljesen olyan mintha csókolóznánk. A jelenetet nagy taps követte én meg már siettem is le mert Cami, Francesca és Nat következett. Federico maga mellé hívott és dumálni kezdtünk.
-Tökre örülök, hogy megbeszéltétek ezt a Kristines dolgot. Nagyon jól kezeled. Elvégre teljesen bele volt zúgva Parisba a csaj Leonba csak Ő nem viszonozta neki és közölte, hogy téged szeret.-jelentette ki nekem pedig lefagyott a vigyor az arcomról.
-Tessék???-akadtam ki.

                                                                           .....Folytatjuk.....

1.évad 10.rész Az új énektanár

***csütörtök***

Egy újabb rémes nap. Rá kellett jönnöm, hogy én tényleg szeretem Leont csak nem merem neki se senki másnak bevallani. Most, hogy tudom mindent elrontottam nem nyer értelmet az életem. Nem tudok enni, inni és egy őszinte mosolyom sincs. Amikor kinyitottam a szemem Federicot pillantottam meg aki hangosan szuszogott. Volt még egy óra amíg fel kellett kelni ezért inkább nem zargattam. A cuccomat összeszedve kimentem a fürdőbe elkészűlni. Egy rózsaszín macskaszemes blúzt vettem fel fehér farmerrel és egy vaj színű teliptalpú cipőt. Eztán kifésültam a hajam majd konytba kötöttem és egy lila csattal tűztem össze. Felraktam egy halvány sminket, fehér rózsa formájú fülbevaló a fülembe és az arany nyaklánc ami anyué volt. Amikor teljesen késznek nyílvánítottam magam leslattyogtam az emeletről és keresni kezdtem valamit. Fogalmam nem volt, hogy mit csak le akartam kötni a figyelmem. Végül levágódtam a kanapéra és a fülsemet felrakva zenét kezdtem hallgatni. Végig Leonon járt az eszem és azon, hogy vajon most mit csinálhat. Nem sokkal később apu jött le az emeletről és megpillantott engem ami által azonnal hátrahőkölt.
-Mi az?-kérdeztem értetlenül.
-Mennyit aludtál és mikor ettél utoljára?-kérdezte ijedten.
-Semmit nem aludtam és lassan 2 napja nem ettem, de ne is próbálkozz, mert nem vagyok éhes.
-Egész éjjel nem aludtál?
-Na jó, de talán egy órát.-tűnődtem el.
-Azonnal enned kell.-próbálkozott, de mind hiába.
-Mond meg Fedenek, hogy nem vártam meg, mert elöbb be akartam menni a Studioba. Szia.-zártam le a témát és le is léptem. Az ajtón kilépve picit hideg volt ezért a fogasról levett lila dzsekit magamra húztam. Ahogy mentem a macskaköves úton eszembe jutott egy dalszöveg. Minnél elöbb be akartam érni, hogy zongorával együtt elpróbáljam ezért a Studioig megállás nélkül futottam. Belöktem az ajtót és mentem is a nagyterembe. Lehuppantam a zongora elé és miután kifújtam magam játszani kezdtem.

Újra fúj a szél, esik az eső, a nap nem süt
Ez a magány, tudod
Fáj és rossz
Ha nem vagy itt
Nem könnyű lélegezni és érezni
Hogy a világ egy büntetés
Ha nem vagyok veled
És ez megöl engem.-énekeltem majd azonnal leírtam a füzetembe. Újra és újra eljátszottam és imádtam. Hirtelen valaki megfogta a vállam én meg teljesen megijedtem.
-Ne aggódj csak én vagyok.-hallottam Diego hangját. Leült mellém és belenézett a füzetembe.
-Hogy hogy ilyen korán itt vagy?-érdeklődtem.
-Általában mindig én vagyok az első.-jelentette ki.
-Értem. Hallottad a dalt?-kíváncsiskodtam.
-Igen és nagyon tetszik viszont azt is látom, hogy nincs minden rendben még pedig Leonnal. Mielött megszólalnál elöbb tudtam, hogy beleszeretsz mint, hogy idekerültél volna. Egy részem remélte, hogy velem maradsz, a másik részem pedig tudta, hogy nem így lesz.
-Veled maradtam volna ha nem csalsz meg.-vágtam a fejéhez.
-Ugyan Violetta. Az már csak egy plussz dolog volt amit még mindig sajnálok és tudom, hogy nem volt helyes.-hajtotta le a fejét.
-Jó már úgy is mindegy.-mondtam.
-Igen már az. Leo miatt meg ne aggódj olyan szerelmes beléd a kezdetektől fogva, hogy bármi is legyen a baj hamar megoldódik. Tudod én már elötted ismertem őt és tudtam, hogy pont egy olyan lányra van szüksége mint amilyen te vagy. Melletted előjön az az énje amit a többi ember nem lát. Mindenki úgy tudja, hogy van egy jó nagy egója és imádja magát meg, hogy vannak barátai, de a lányokat konkrétan válogathatja holott Ő nem ilyen. Pár ember ismeri csak igazán és az a pár ember között te is szerepelsz csak még nem ismerted meg teljesen. Hidd el nekem, hogy szükségetek van egymásra.
-Nem neki már nincs szüksége rám.-mondtam erőtlenül.
-Miért mi történt?-kérdezte mire én szépen sorjában elmeséltem neki mindent.
-Értem. Figyelj erre nem tudotok mit mondani és nem ismerem igazán őt, mert soha nem voltunk jóba, de ezt még én is látom, hogy elcseszted, de nagyon. Örülj ha még szóba áll veled bármikor.-mondta őszintén.
-Tudom, hogy mindent elrontottam ezért nem is érdekel már semmi. Mindenért én vagyok a hiábás. Figyelj most szeretnék egyedül lenni szóval...
-Nyugodtan én már megyek is.-tette fel a kezeit és elsétált. Én a zongorához visszafordulva újra játszani kezdtem és közben eszembe jutott pár új sor. Volt vissza még vagy 2 órám, hogy megérkezzenek a többiek ezért úgy döntöttem, hogy befejezem a dalt. Elhatároztam, hogy ez a dal csak az enyém és nem mutatom meg senkinek. Pont akkor végeztem amikor betoppant Fran as Cami.
-Vilu hát te itt?-néztek rám értetlenül.
-Igen. Nem tudtam aludni és.......-kezdtem bele, de azonnal közbevágtak.
-Felejtsd el Leont. Eljátszottad a lehetőséged.-mondta Cami sajnálattal.
-Nem érdekel Leon.-tettem csipőre a kezem, de a lányok elmosolyodtak.
-Minket nem versz át.-szólt Francesca.
-Hagyjatok jó?-mondtam idegesen és otthagytam őket. Nagyon rosszúl éreztem magam. Amíg a többiek meg nem érkeztek én egy székbe kuporodva ültem és magam elé bámultam. Nem érdekelt különösebben semmi. Szerintem még akkor sem mozdultam volna ha az épületen keresztülhajt egy motoros. Amikor megérkezett Federico egyből odajött hozzám.
-Mi van veled?-guggolt le elém.
-Beszéltél Leonal?-tértem ki a kérdés elől.
-Nem hinném, hogy...-húzta el a száját.
-Talán még van esély.-néztem rá reménykedve.
-Szerintem most hagyd.-fogta meg a kezem.
-Jó, hagyom.-pattantam fel a székről és otthagytam. Bementem az ének terembe, mert kezdődött is az ének óra. Leültem törökülésebe majd jöttek a többiek is. Egyik oldalamon Tomas foglalt helyet a másikon pedig Fran.
-Violetta áll még a holnapi fagyizás?-fordult felém Tomi.
-Nem is tudom. Nem vagyok a legjobb hangulatomba.-mondtam miközben Federico a háta mögött kalimpálózott, hogy ne menjek el vele.
-Tudom. Pont ezért szeretném, hogy elgyere velem. Hidd el jót fog tenni egy kis beszélgetés.-mosolygott kedvesen.
-Rendben, de csak egy fagyi.-sóhajtottam és megpróbáltam mosolyt erőltetni az arcomra nem sok sikerrel.
-Okés akkor holnap suli után találkozzunk a parkaban.-kacsintott majd be is lépett az új tanár. Amikor megláttam le esett konkrétan az állam, de nem jobban a fiúkénál. Magas szőke haju szemüveges lány gyönyőrű barna szemekkel.

-Sziasztok Kristin Sharp vagyok, de szólítsatok nyugodtan Kris-nek. Én leszek az új ének tanárotok. Amit tudni kell rólam, hogy még csak 18 éves vagyok szóval ez az első munkahelyem. Imádok énekelni és táncolni. Ja és a legfontosabb pedig az, hogy ha nincs a barátotok Leon akkor soha nem kerülök ide. Ő ajánlott be Pablonak. Igazán jó barát és gondolom már ti is várjátok vissza.-mosolygott kedvesen én pedig egy kanál vízben meg tudtam volna folytani.
-Huuuuu.-húztak a többiek arra a kijelentésre, hogy Leonnal jóban van, de egy két ember sőt szinte mindenki abba hagyta miután rájöttek, hogy én is ott vagyok. Én csak ideges tördeltem az ujjaim és próbáltam levenni a lányról a tekintetem.
-Na és Kris tegezhetjük?-kezdte terelni a szót Maxi.
-Egész nyugodtan. Alig pár évvel vagyok idősebb nálatok.-nevetett majd megállapodott rajtam a tekintete. Egy pillanatra mintha elrettent volna. Gondolom a külső miatt hisz nem a legjobb formámban láthatott.
-Mit csinálunk a mai órán?-kérdezte Naty.
-Ismerkedünk. Kezdjük mondjuk veled ott.-mutatott rám.-Talán te vagy Violetta?-érdeklődött kedvesen.
-Igen én.-mondtam zavartan.
-Sokat hallottam rólad.-kezdett bele mire nekem megdobbant a szívem.-Pablo ódákat zengett a tehetségedről na meg persze a többiekéről is.-itt tört össze minden. Azt hittem, hogy Leon mesélt rólam.
-Tényleg?-kérdeztem furcsán.
-Igen. Megmutatnád nekem is a hangod?-mutatott a zongorára.
-Mit énekeljek?-léptem a hangszer elé.
-Amit csak szeretnél. Legyen benne sok átélés. Fejezd ki a dalban az érzelmeid.
-Hát jó.-mondtam és az ujjaim a billentyűzetre helyeztem. Ahogy lenyomtam az első billentyűt mindenki felkapta a fejét. Az ezer élettel ezelött című dalt kezdtem játszani és énekelni. Mindenki szomórú arcal nézett, de legfőképp Federico aki közben a fejét ingatta. Én mindent beleadtam a dalba és ahogy tudtam énekeltem. Ebben akkor minden benne volt. A sok düh, szomórúság, fájadalom és magány és tudtam az időt nem pörgethetem vissza. A dal végeztével mindenki tapsolni kezdett majd amikor elcsendesedtek Kristin beszélni kezdett.
-Úr isten ez Leo dala. Csodálatos volt. Azt kell mondjam, hogy te is énekled legalább úgy mint Ő. -áradozott.
-Köszönöm.-zártam le és leültem a helyemre. Mindenki feszültem mozgolódott egy két ember kivételével. Óra végére pont végeztünk a bemutatkozással és én voltam az első aki kirontt a teremből. Siettem át Gregorio órájára. Amikor betoppantam a terembe Ő már ott pattogtatta a labdáját.
-Nocsak nocsak valaki milyen gyors volt. Általában maga az utolsó. Csak azt nem mondja, hogy már nem szerelmes.-mondta gúnyosan. Ha Ő tudna róla.
-Én....én csak.....-dadogtam össze vissza.
-Maga, maga csak menjen átöltözni és utána álljon be a helyére.-intett az öltöző felé mérgesen. A nyakamat behúzva besietten az öltözőbe. Felhúztama rózsaszín cicanadrágom és a fekete lila feliratos pólóm. Belebújtam a sportcipőmbe és már siettem is vissza a terembe. A többiek akkor érkeztek meg és mentek el átöltözni. Én addig bemelegítettem és mire mindenki kész lett én már a helyemen álltam.
-Na szóval a mai órán megpróbálok magukba életet lehelni, mert komolyan olyanok mint az élőhalottak és a táncot hanyagoljuk is. Nem értem, hogy kerülhettek ide be. Borzalom.-dramatizálta túl a tanár a dolgokat. A kis labdájával megdobta a zenelejátszót és már táncolhattunk is. Jól meg izzasztott minket az biztos. Az óra végén mindannyian indultunk, hogy az öltözőbe vegyünk egy jó hideg zuhanyt. Amikor végeztem visszahúztam a ruhám és megigazítottam a sminkem majd indultam is Beto órájára. Ott különösebbképp nem történt semmi. Az egész olyan Betos volt. Az utolsó óránk Pabloval volt. Próbáltunk az előadásra hisz már szinte ott volt a nyakunkon. Az Es mi Pasionnal kezdték a srácok aztán jött Fran, Cami és Naty a Veo veo-val, utána Ludmilla a Destinada brillaral, Én a Te Creo-val, Diego-val a közös duett az ezer élettel ezelött és legvégül a Ser Mejor amit mindannyian énekeltünk. A duettet párszor el kellett próbálni, de végül Diego is megértette, hogy biztos nem lesz igazi csók. Nem tudtam, hogy miért csinálja ezt. Annyira jót beszélgettünk és azt hittem lezártuk a kettőnk ügyét, de minden áron meg akart csókolni. A próba végeztével fáradtan feküdtem el a színpadon a lányokkal.
-Mit szólnátok ha lemennénk a karaoke bárba ma este?-kérdezett rá Cami.
-Jó benne vagyunk.-jekentette ki Fran és Nat.
-Na és te Vilu?-érdeklődött Camilla kedvesen.
-Ne haragudjatok, de nekem ehez nincsen hangulatom.-vettem fel a táskám és már éppen indulni akartam amikor Kristin jött oda hozzánk.
-Szaisztok lányok. Nem tudtam nem meghallani, hogy a karaoke bárba mentek. Esetleg elmehetnék veletek?
-Persze, miért ne?-néztekössze a lányok majd hirtelen rám.
-Ne rám nézzetek én úgy sem megyek.-tettem fel a kezem védekezőn.
-Violetta, hogy hogy nem jössz?-karolta át a vállam mire én furcsán kezdtem őt méregetni.
-Nincs jó kedvem ezáltam semmihez nincsen hangulatom. Egyedül szeretnék lenni. Most szerintem megyek is.-intettem és Krist levakarva magamról haza indultam. Ahogy kiléptem az épület ajtaján Ludmilla támadott le.
-Ici pici Violettácska. Kis szerencsétlen fruska. Nem meg mondtam neked, hogy szálj le a pasimról!!?-kezdte normálisan majd hirtelen az egekbe emelte a hangját.
-Ludmilla nyugkdj meg kérlek. Megint mit csináltam?-kérdeztem miközben fáradtan a hajamba túrtam.
-Múlt héten édes kettesben sétáltatok a Parkban.-emlkéztetett mire én hitetlenül felnevettem.
-Ugyan már te Supernova. Eddig senkin nem akadtál ki ha elment vele bárhova. Pont engem támadsz le? Mondjuk miért ne? Úgy is úgy utálsz. Ludmilla fogd már fel, hogy Andres csak egy barát.-hagytam ott a kérdéseivel.
-Ne merészelj így itthagyni! Hallod te kis....whááá.-hallottam ideges hangját, de mit sem törődve vele elindultam haza. Azt hittem, hogy már nem állít meg senki és nem történhet semmi, de tévedtem. Egy kiskutya futott elém az úton. Leguggoltam hozzá és megnéztem a nyakörvén lévő bilétát. A kutya neve és a gazdi telefonszáma állt benne.
-Hunter. Szóval Hunternek hívnak. Hát szia kiskutyus.-simogattam meg a fejét.
-Jaj köszi, hogy megfogtad.-hallottam egy ismerős hangot. Ahogy felnéztem egyből elment a maradék életkedvem is.
-Hali Kris.-intettem esetlenül.
-Holt találtad?-kérdezte miközben rárakta a pórázt.
-Itt futott elém.-mutattam miközben Ő felvette az ölébe.
-Sokat jelent nekem ez a kutyus hisz Leontól kaptam.-mesélte mire nekem tikkelni kezdett a szemem. Biztos bolondnak nézett bár én is úgy érzem, hogy ideje lenne egy pszichiáterhez fordulnom.
-Tényleg?
-Igen. Együtt neveztük el.-mosolygott és egy puszit nyomott a kutya fejére.
-Áh értem. Én is szeretem az állatokat, de én szívesebben lovagolok meg jobban szeretem a lovakat is mint a kutyákat.-vázoltam a helyzetet.
-Hú én allergiás vagyok a ló szőrre viszont gyönyőrű állatok.
-Igen azok.
-Leon nem annyira bírja őket. Nem tudom pontosan miért, de mondtam neki ha haza jön elmehetnénk a Rancsra, de Ő erre azonnal nemet intet. Azt mondja, hogy nem akar lovak közelébe menni.-vázolta a helyzetet.
-Hát nem tudom, de én is a Rancsra járok lovagolni. Ha minden igaz szombaton is megyek.-meséltem mire Ő elgondolkozott majd tovább folytatta.
-Áááá értem. Figyelj nekem most mennem kell, mert nem fogok odaérni a lányokhoz.-nyomott le egy puszit és már ott sem volt. Megtöröltem az arcom és indultam is tovább. Egész úton azon kattogtam, hogy Leo miért adott ennek a lánynak egy állatot. Az ajtót idegesen csaptam be magam után amikor hazaértem és köszönés nélkül trappoltam fel a szobába. Odaálltam a szintetizátorom elé és játszani kezdtem a ma írt dalomat. Egy kicsit még finomítgattam rajta majd amikor teljesen késznek éreztem eljátszottam az elejétől.

Újra megpróbálom
Van értelme beszélni
A hangom összekeveredik a levegővel
Újra találok egy lépést
A szerelem az a hely, ahol öröm van számomra

Újra fúj a szél, esik az eső, a nap nem süt
Ez a magány, tudod
Fáj és rossz
Ha nem vagy itt
Nem könnyű lélegezni és érezni
Hogy a világ egy büntetés
Ha nem vagyok veled
És ez megöl engem

Újra a történetem a bőröndömben
Hiányos a lelkem, amely keresi azt az utat
Amely elveszett, és nem találja

Újra fúj a szél, esik az eső, a nap nem süt
Ez a magány, tudod
Fáj és rossz
Ha nem vagy itt
Nem könnyű lélegezni és érezni
Hogy a világ egy büntetés
Ha nem vagyok veled
És ez megöl engem

Nem normális hogy minden nap,
Minden reggel a hidegben keresem
Hogyan lehet menekülni ebből a magányból!!-énekeltem majd ahogy felpillantottam az ajtó felé Federicot láttam meg aki éppen kamerázik.
-Tedd azt le.-szaladtam oda, hogy elvegyem tőle.
-Nem! Feljts el. Ez nagyon jó. Miért nem mutatod meg Pablonak?
-Ez az én dalom érts meg. Nem akarom, hogy bárki tudomást szerezzen róla.-hajtottam le a fejem.
-Nem lehet, hogy te attól félsz, hogy a többiek rájönnek kinek írtad ezt a dalt?-kérdezte halvány mosolyra húzva a száját miközben megfogta a kezem.
-Mi? Nem értelek Fede. Ez...ez..csak egy...egy...dal. Semmi....más.-magyarázkodtam, de Ő kinevetett.
-Ahha. Na jólvan nem mutatom meg senkinek, de örülnék ha egyszer felfednéd ezt a gyönyőrű dalt.
-Nem tudom még.-mondtam könnyezve.
-Figyelj Vilu felejtsd el őt. Lépj tovább.-adott egy puszit a homlokomra és elment. Én zokogva az ágyra borultam és csak sírtam és sírtam. Tudtam, hogy ma éjszaka megint nem fogok aludni és az még nagyobb fájdalmat keltett bennem, hogy csak pár nap és hazajön Leon.

1.évad 9.rész Ezt nagyon elrontottam

***Szerda***
Alig pár nap és Leon hazajön. Tegnap nagyon meglepődtem azon amit Fran mondott. Tényleg szerelmes lenne az uncsitesómba? Én meg tényleg azt mondtam Leonak, hogy nem több mint egy barát? Ezzel a kijelentésemmel tegnap mindent elrontottam. Arra is kíváncsi voltam, hogy vajon örökre vége a boldog családnak azzal, hogy apa és Angie elmegy-e? Észre sem vettem és alig egy hónap alatt teljesen felfordult az életem. Sőt amióta elkezdődött a suli egyik bajt követi másik. Ezekkel a gondolatokkal léptem ki a zuhany alól. Gyorsan megtörölköztem és felhúztam a ruhám ami egy lila szoknyát és egy fehér csipkés pólót testesített meg. Belebújtam a fehér masnis topánkámba majd fogat mostam. Eztán felraktam egy halvány sminket és úgy éreztem indulhat is a napom. Még mielött kiléptem volna a fürdőből egy pillantást vetettem magamra a tükörbe. Nem láttam azt a boldog Violettát aki egy ével ezelött voltam. Túl sok minden változott azóta. Szívesen visszapörgettem volna az időt, de nem tehettem és talán a szívem legméjjén nem is nagyon akartam. Hogy miért nem? Ha visszatekerném az időt nem ismerhettem volna meg Leont úgy igazán és talán Francescával sem lennék ilyen jóban mint most. Másfelől rossz, mert Diegoval is elváltak útjaink, apa itt akar hagyni egyedül és még Angie is. Egy meggyötört lánnyal találtam szembe magam a tükör elött és ezt csak az látta aki igazán ismert, mert egyébként a műmosoly és a maszkom mindent eltakart. A sminkem eltakarta a karikákat a szemem alatt, az alapozó meg a sápadtságom tüntette el. Újra "boldogságot" varázsoltam az arcomra és így léptem ki az ajtón.
-Violetta gyere, mert elkésünk.-kiáltották a csajok én meg már futottam is le a lépcsőn.
-Na látom összeszedted magad.-mondták egyszerre a csajok. Igen jó barátaim, de nem ismernek még teljesen. Jelen pillantban egyetlen egy ember ölelésére és nyugtató szavaira vágytam és az nem más volt mind Fedrico. Útközben meg sem mukkantam csak azt hallgattam, hogy a csajok miről csacsognak. Camilla oda meg vissza van Maxitól, Fran pedig na ő egy nehéz eset. Bejön neki Fede, de nagyon fél, hogy újra csalódnia kell. Nem is nagyon figyletem a beszélgetésükre. Én is más embereken gondolkoztam. Az egyik volt Leon aki iránt vegyes érzéseket táplálok, a másik pedig Federico akivel muszály kibéküljek, mert ezen az egészen csak ketten együtt tudunk végig menni.
-Szerinted is így van Vilu?-szakított ki a gondolatmenetemből Camilla.
-Hát persze.-válaszoltam a nem tudom mire.
-Látod Cami megmondtam. Semmi esélyem az unokabáttyánál.-hajtotta le a fejét Francesca.
-Jajj nem. Ne haragudjatok csak nem itt jártam. Hidd el Fran Federico biztos szívesen lenne egy ilyen aranyos lánnyal mint amilyen te vagy csak tudod neki is időt kell hagyni.-magyaráztam el a dolgokat.
-Ez bitzos?-kérdezte bizonytalanul.
-Egészen biztos.-öleltem meg. Az út további része szó nélkül telt. Mindenki el volt foglalva a saját gondolataival. A Studio elé érve megpillantottam az unokabáttyám aki szintén észrevett engem és szomórúan nézett rám. Végigjátszódott bennem minden abban a pár másodperceben és nem hagyhattam, hogy ennek az egésznek így legyen vége. Szaladni kezdtem felé ő pedig ölelésre tárta a karját. Erősen hozzábújtam és beszívtam az illatát.
-Sajnálom!-mondtuk ki egyszerre majd el is nevettük magunkat.
-Egy szót sem gondoltam komolyan. Nem tudom min mehetsz keresztül, de melletted fogok állni és támogatlak bármiben.-nyomott egy puszit a homlokomra.
-Én is téged. Nem az unokatesóm te a tesvérem vagy és szeretlek.-mosolyogtam rá kedvesen.
-Nekem is olyan mintha a hugom lennél sőt az is vagy.-nevetett és egymást átkarolva mentünk oda a csajokhoz.
-Hali lányok.-kezdett viccelődni Federico mire mindenki nevetni kezdett.
-Szia Fedrico.-pacsiztak le vele.
-Ohhh Fran, hogy te milyen szép vagy ma.-bókolt neki a báttyuskám mire az olasz barátnőm pirosabb lett mint egy érett paradicsom.
-Köszönöm.-vörösödött tovább.
-Na jó befele.-tereltem őket, de én hátul lemaradtam Fedével.
-Na mi az?-kérdezte.
-Ez meg mi volt?
-Még is mi?-értetlenkedett.
-Vajon mi. Hát az elöbb Frannal.-célozgattam.
-Ja csak hülyültem.-legyintett.
-Te is tudod, hogy nem jó játszani másokkal.-szídtam le.
-Nyugi már. Ő is tudja, hogy ez csak egy poén.
-Mi van ha nem tudja? Ha? Mi van ha bejössz neki?-kérdeztem.
-Én Francescának? Komolyan kérdezted?-nevetett fel.
-Federico figyelj rám!-vájtam tekintetem az övébe.-Frannak igen is bejössz csak fél, hogy újra csalódni fog.
-Vilu én még nem állok készn új kapcsolatra. Aranyos a kis olasz csajszi, de nekem ez most tényleg nem menne.-világosított fel a dolgokról.
-Jó, oké, de csitu van.-figyelmeztettem mire ő egy puszit nyomva az arcomra besietett. Nem tudom, hogy jelen pillanatban kiben mi játszódik le, de azt biztosan tudom, hogy én szerelmes vagyok Leon Vargasba és ez ellen senki nem tehet viszont ezt Leonak biztos nem mondom el. Befutottam én is a Studioba mivel az első óra ének volt. Nagyon jól tudtam, hogy nem Angie fog bejönni és ezt rajtam kívűl a csajok és Fede tudta jól. Pablo toppant be meggyötört arcal. Hiányzik neki Angie ahogy mindenkinek, de én még mindig dühös vagyok rájuk.
-Pablo hol van Angie?-kérdezte Maxi azonnal.
-Nem tudjátok? Elmentek Violetta apukájával, mert kapott egy remek lehetőséget egy lemezfelvételre. Én szomórúan lesütöttem a szemem és az egész teremre csend telepedett. Ebből még azok is levágták, hogy gáz van akiknek fogalmuk sem volt mi történt tegnap.
-Akkor mit csinálunk a mai órán?-törte meg a kínos csendett Broduey.
-Ma mindenki megmutatja a dalát ha van új.-csapta össze a tanár a tenyerét. Nat azonnal jelentkezett és be is mutatta a számot. Mindenkinek nagyon tetszett ezért hatalmas tapsot kapott. A következő óra Betoval volt aki szintén szomorkodott, mert elment a nénikém. A tanárok hangulata ránk is ránk ragadt. Én legalább is egész nap úgy mászkáltam a folyosókon mint egy élőhalott. Gregorio konkrétan közölte, hogy olyan vagyok mint akibe egy zombi költözött. Hát nem kedves?
-Violetta kérlek koncentrálj.-könyörgött Pablo, mert a kérdésére megint nem válaszoltam.
-Ne haragudj. Mi volt a kérdés?-ráztam meg a fejem és idegesen a hajamba túrtam.
-Semmi.-zárta le a témát, mert kicsöngettek.
-Violetta beszélhetünk?-lépett oda hozzám Diego.
-Nem hinném, hogy ez jó ötlet.-néztem rá szomorúan.
-Látom, hogy baj van és tudom, hogy ez részben az otthoni dolgok miatt van. Mi történt?-kérdezte kedvesen miközben végigsimított a karomon. Tudtam, hogy nem vagyok jóba Dievel, de mindig vele tudtam mindent megbeszélni.
-Apa és Angie egyszerűen itthagytak. Nem kérdezték meg a véleményem csak tegnap közölték, hogy ma elmennek. Egyedül maradtam Diego. Érted?-akadtam ki teljesen mire Ő szorosan magához ölelt. Egy pillanatra megnyugodtam és fel lélegeztem. Akármennyire haragszok rá a szívem mélyén mindig fontos lesz nekem.
-Minden meg fog oldódni. Apukád nem hagyna így itt. Mikor megy a gépük?
-Már elment.-sóhajtottam elkeseredve.
-Nem hinném, hogy apud így elmet volna. Szerintem ha hazamész ott fog várni.-kacsintott mire én is elmosolyodtam.
-Köszönöm!-pusziltam meg.
-Ugyan nincs mit. Ennyivel tartozom.
-Na és jól megvagytok Laraval?-tértem a lényegre.
-Aha megvagyunk.-zárta is le a témát.
-Az klassz.-dülöngéltem a sarkamon.
-Na és te találtál már valakit?
-Nem..dehogy...senkit.-legyintettem.
-Áhh...értem...pedig már azt hittem...-kezdte volna, de félbe szakítottam.
-Nem most csak a zenére akarok koncentrálni. Nincs szükségem senkire.-vázoltam a helyzetet, de már kezdtem igazán kellemetlenül érezni magam amikor Diego telefoncsörgése megmentett.
-Ne haragudj, de ezt fel kell vennem.
-Menj csak.-erőltettem magamra egy vigyort és elmentem.
-Csajszi ez mi a fene volt?-támadott le Natalia.
-Nyugi csak......nem tudom. Diegoval mindig jól megértettük egymást és bármennyire haragszom rá a szívem mélyén még mindig fontos. Persze semmit nem akarok tőle.-védtem magam.
-Csak ezt akartam hallani.-nevetett és a nyakamba ugrott.
-Mi a helyzet tudod kivel.-kérdeztem suttogva.
-Ma délután összeülünk és megbeszélünk mindent, mert ez így egyikőnknek sem jó.-jelentette ki.
-Na ez már jó jel.-mosolyogtam és átöleltem őt.
-Nem bánod, hogy nem köszöntél el tőlük?-tördelte az újjait.
-Nem! Ők sem bánják, hogy egyedül hagynak.-jelentettem ki határozottan, de a lelkem mélyén összetörtem. Elhatároztam, hogy mostantól nem fogom kimutatni az érzéseim, mert nem akarom magam sajnáltatni. Újra a régi Violetta akarok lenni. Ezekkel a célokkal léptem ki a Studio ajtaján, de azonnal remegni kezdtek a lábaim ahogy rájöttem haza kell mennem. Leültem a padra és vártam, hogy megérkezzen az uncsitesóm. Hát hiába ücsörögtem én ott nem jött még mindig. Már épp indulni akartam amikor Pablo huppant le mellém.
-Vilu beszélhetnénk?-kérdezte kedvesen.
-Persz mond csak.-mosolyogtam.
-Történt valami, hogy ma nem kísérted ki apukádékat a reptérre.-vágott bele a közepébe.
-Haragszom rájuk mármint inkább apára.-mondtam majd kicsit eltűnödtem, hogy most pontosan kire is haragszok.
-Kifejtenéd ezt bővebben?
-Igazság szerint magam sem tudom. Haragszok Angiere, mert itt hagyott engem és ráadásul babát vár ami által apát is magával viette. Dühös vagyok apura, mert Angiet választotta helyettem aztán mindekttejükre mérges vagyok amiért úgy döntöttek, hogy velem nem is beszélték meg.-vázoltam a helyzetet.
-Meg tudlak érteni, de benne van az is a pakliban, hogy féltékeny vagy. Igaz?-trafált bele.
-Mi én nem is.-tagadtam a tagadhatatlant.
-Féltékeny vagy és félsz is. Azt hiszed, hogy ha most elment German és Angie a babával akit Angie vár akkor többet nem jönnek vissza és te nem fogod már érdekelni őket.-jelentette ki mire én haláványan elmosolyodtam.
-Van benne valami. Tudod félek, hogy apa nem fog úgy szeretni mint most. Anyát már elvesztettem nem akarom őt is. Mi van ha egyszercsak örökre eltűnök?-kérdeztem kétségbe esve mire ő magáhozölelt.
-Ne butáskodj. German az életénél is jobban szeret. Szerintem menj haza és hívd fel őket.-kacsintott én meg felnevettem.
-Köszönöm Pablo! Tudod most sikerült jobb kedvre deríts. Ha a barátaimmal vagyok mindig az élet napos oldalát látom és igyekszem mindig boldog lenni. Újra a mosolygós Violetta Castillo leszek.-vigyorogtam aranyosan.
-Remélem is.-pöckölte meg az orrom és elment. Alig rá pár percre Fede és Fran léptek ki az ajtón nevetgélve.(?) A látottak alapján az unokabáttyám bókolt az olasz barátnőmnek mivel tiszta vörös volt.
-Sziasztok.-léptem oda hozzájuk.
-Hali Vilu. Hát te? Ilyenkor már otthon szoktál lenni nem?-kérdezte Federico.
-Igen csak most téged vártalak, mert szükségem lenne rád otthon.-húztam el a számat remélve, hogy velem tart.
-Akkor nyomás haza.-karolta át a derekam és egy puszival el is köszönt Francescatól majd indulhattunk is.
-Ez meg mi a fene volt?-kérdeztem elképedve.
-Annó egy nagyon bölcs és szép lány aki mindog mosolygott azt mondta nekem, hogy amikor a lehetőség adott és a dolgok az ölünkbe hullanak akkor ragadjuk meg mert legközelebb talán már sosem lesz eséjünk újra megfogni.-idézte valaki szavait mire én azonnal virulni kezdtem mint a vadalma.
-Hát emlékszel, hogy még mit mondtam?-kérdeztem.
-Persze, hogy emlékszem, de te hallottad a mondatom többi részét is?
-Melyikre gondolsz?
-Arra, hogy az a lány mindig mosolygott.-bökött oldalba.
-Az a lány még mindig létezik és mostantól nem érdekel senki akkor is mosolyogni fogok. Nem érdekelnek a fiúk azaz LV meg apuék sem. Senki nem tüntetheti el a mindig derűs Violettát.-nevettem.
-Na ezt vártam.-húzott magához szorosan séta közben és így mentünk tovább.
-Azért egy kicsit izgulok.
-Nem kell. Egyébként az LV az az akire gondolok?
-Pont az.-zártam volna le a témát, de nem hagyta.
-Ugyan már. Nézd meg én is léptem és tessék szinte már járunk Frannal.
-Igaz csak, hogy általában itt a fiúnak kell lépni.-közöltem egyszerűen.
-Istenem már hány jelzést kaptál és még azt is elmondta, hogy szeret. Ezt az egészet te szúrtad el és tudod mi van?
-Mi?-néztem rá félve.
-Leon a legjobb barátom és tudom, hogy a tegnap esti kijelentéseddel mindent elronottál és még barátok sem lesztek az tuti.
-Mi? Te tudod, hogy mit mondtam neki tegnap?-sápadtam le azonnal.
-Mint mondtam Ő a legjobb haverom.-világosított fel.
-Tudod mit? Nem érdekel. Ha nem kellek neki akkor ennyi.-mondtam, de legbelül meghaltam. Az ajtónkon belépve igyekeztem volna fel a szobámba, de apu lépett ki a konyhából.
-Apa?-csodálkoztam.
-Nem akartam így elmenni. Fontos vagy nekem. Angie ugyan repülőre szált és majd jön ahogy tud, de én nem mentem vele. Szeretlek kicsim és senki nem állhat közénk. Tudom, hogy bánt ez az gész, de ez a babás dolog megtörtént.....-engesztelt mire én csak könnyekkel a szememben mosolyogva a nyakába ugrottam.
-Annyira szeretlek.-sikítoztam.
-Én is, de nem is haragszol?-csodálkozott én meg csak megráztam a fejem.
-Nem. Az a lényeg, hogy itt vagy. Mi lenne ha holnap megbeszélnénk mindent? Hosszú napom volt és fáradt vagyok.-füllentettem Ő meg csak mosolyogva nyugtázta. Felszaladtam az emeletre, a szobámba előkotortam a pizsim és már mentem is a fürdőbe. Beálltam a zuhany alá és megengedtem a vizet. Az első percben sikerült leforráznom magam. 10 percet azzal szöszmötöltem, hogy ki be ugráltam a zuhanykabinból, mert vagy túl hideg vagy nagyon meleg volt a víz. Egy ideig elszórakoztam ezzel és amikor megtaláltam a nekem megfelelő hőmérsékletű vizet bacsuktam a kabin ajtaját és fürdeni kezdtem. Eszembe jutott egy dal és énekelni kezdtem. Igazából nem is egy dal hanem Leo dala az Ezer élettel ezelött volt az. Ahogy énekeltem könnyek szöktek a kezembe és tudtam, hogy ezt most nagyon elszúrtam. Nem tehettem semit, hogy ezt visszafordítsam pedig nagyon szerettem volna. Amikor kiszáltam a zuhany alól sikerült elcsúsznom. Akkorát sikítottam, hogy szerintem még a másik utcában is hallották. Ennek eredményeképp 5 másodpercen belül kopgtak az ajtón.
-Violetta minden rendben?-hallottam Fede hangját.
-Persze csak megcsúsztam.-nyugtatgattam.
-Vilu kicsim engedj be, hogy megnézhessem tényleg nincs bajod.-kiáltotta apu.
-Nem kell. Tényleg jól vagyok.
-Rendben, de vigyázz magadra kicsikém.-szólalt meg Olga.
-Oké Olgita.-mondtam majd meg is szünt a lárma az ajtó elött. Gyorsan felhúztam a pizsim ami egy lila trikót és egy rózsaszín rövidnadrágot testesített meg majd fogat mostam. A hajamat kibontottam, kifésűltem és amikor készen voltam visszamentem a szobámba.  Ráhasaltam az ágyra és a fejemet a párnába nyomtam. Azt ígértem, hogy az emeberek elött a régi Violetta leszek, de azt nem ígértem, hogy a szobámba egyedül is mosolyogni fogok. Rámtört a szomórúság és sírni kezdtem. Szerintem már a takaróm minden négyzetmétere könnyes volt. Egyszerűen nem tudtam feldolgozni, hogy ennyire elszúrtam Leonnal. Úgy éreztem, hogy van még esélyünk. Hirtelen felindulásból odaültem a laptopom elé és pötyögni kezdtem.
-Ne írj neki. Komolyan ezt most elrontottad.-lépett be az uncsitesóm.
-Nyugi Federico nem érdekel.-töröltem meg a szemem mire hitetlenül elmosolyodott.
-Engem nem versz át.-ült le az ágyamra és a párnám alá kukkantott ahol egy halom zsepi hevert.
-Azt ne.-vetődtem oda.
-Elhasznált zsepi és "vizes" párna? Te sírtál.-esett le neki azonnal.
-Nem nekem csak kiborúlt a vizem.-füllentettem reménytelenül.
-Tudod Violetta nem bántásból, de elöbb kellett volna gondolkoznod. Sajnálom!-hajtotta le a fejét.
-Itt aludnál ma velem?-kérleltem kedvesen.
-Ez csak természetes.-ölelt át majd elborultunk az ágyon. Bebújtunk a takaró alá és elhelyezkedtünk. A fejemet a mellkasába fúrtam miközben Ő átölelt majd így aludtunk el.

1.évad 8.rész A legrosszabb hónap

Átnyújtottam a telefont Fedenek aki furcsán méregetett.
-Mi az?-kérdeztem.
-Fogalmad nincs, hogy mit érzel. Diegonak még adnál egy esélyt. Nem most, de adnál. Tomassal fagyizni mész, mert ki tudja miért. Leonnal meg fogalmad sincs mi van. Ne haragudj Violetta, de szerintem már mindenkit hülyítesz. Én elhiszem, hogy Diego megcsalt, de Lara is engem. Tetszek más lányoknak is és vannak lány barátaim is, de külön tudom választani a kapcsolatot a barátságtól. Én szeretlek, de ott van Leon aki a legjobb haverom és amit csinálsz vele azt már rossz nézni. Keress meg ha tudtál dönteni.-mondta majd faképnél hagyott. Fogalmam sem vollt, hogy mit érzek és Leont már megint hitegettem. Előkaptam a zsebemből a telefont és tárcsáztam őt.
-Baj van Violetta?-szólt bele.
-Igen Leon baj van. Az a baj, hogy már megint hitegetlek pedig nem tudom, hogy pontosan mit érzek irántad. Ugye tudod, hogy én még nem tudom?-kérdeztem.
-Nem tudom pontosan miről beszélsz, de igen azt levágtam, hogy mostanában nincs szerencséd és egyszerre 3 fiú között őrlődsz.
-Nem! Federico is azt mondta, hogy adnék még egy esélyt Diegonak, de nem! Ezt verjétek már kia a fejetekből.-háborodtam fel és lecsaptam a telefont. Idegesen kersesgélni kezdtem a lányokat. A studio elött állva nézelődtek. Odarontottam hozzájuk.
-Na végre Vilu. Téged vártunk, hogy indulhassunk hozzánk.-mondta Fran.
-Csajok én egy liba vagyok.-temettem a kezmbe az arcom.
-Mi van?-értelenkedett Cami.
-Egyszerre 2 sráct szeretek. Mármint nem tudom pontosan, hogy mit is érzek.
-Mi tudjuk sőt itt mindenki tudja csak te nem. Mármint te is tudod csak direkt problémát csinálsz azért, hogy legyen min kattogj.-lépett oda Naty.
-Igazad van Nat. Nagyon hülye vagyok.
-Nem vagy hülye csak félsz kimomdani, hogy kibe zúgtál bele. Én is féltem.-szólalt meg Francesca.
-Komolyan?-néztem rá aggódva.
-Igen. Mindenki fél kimondani, hogy szerelmes lett Leon Vargasba. Ő egy álompasi aki bárkit megkap. Meg akit meg akar szerezni azért küzd.-jelentette ki.
-Várj mi? Azt akarod mondani, hogy nekem tetszik Leo?-értetlenkedtem.
-Jajj Violeltta nem csak, hogy tetszik. Teljesen szerelmes vagy belé amióta mi szétmentünk és jobban rádhajtott.
-Téged ez soha nem zavart?
-Dehogynem csak aztán történt egy s más ezért már nem.
-Értem, de ez biztos?
-Vedd elő a naplódat és nézd meg kiről írtál az utolsó húsz oldaladban.-parancsolták egyszerre mire én remegő kézzel fellapoztam a lila könyvem. Végig ez állt benne: "Leo ma annyira kedves volt velem" "Leon annyira megértő és kedves" "Leon annyira idegesítő, de azt hiszem SZERETEM" Sok szó és mondta volt benne, de azt hiszem a Szeretem szó volt benne a leg lényegesebb.
-Rendben kimondom. Visszavonhatatlanul beleszerettem Leon Vargasba a leg egoistább és leghelyesebb srácba.
-Viszont....-folytatták a lányok helyettem.
-Viszont ott van Tomas aki tényleg jó barátom és szombaton ha találkozom vele el kell mondanom neki, hogy ő mit jelent számomra.
-Ha Leoval együttleszel akkor nem fog beleférni az, hogy Tomassal ilyen jóba legyél.-szólalt meg Camilla.
-Várj mi? Én most biztos, hogy nem akarok kapcsolatot. Szeretem Leont, de nem akarok kapcsolatot. Nem szeretnék több fájdalmat.-jelentettem ki határozottan.
-Ez a beszéd kislány. Én is így vagyok vele.-mondta Nat majd egy pillantra könnyek gyültek a szemébe.
-Mivan?-kiáltottunk fel egyszerre mire ő megrökönyödve lehuppant a suli elött a földre mi pedig követtük a példáját.
-Brodueyel szakítottunk.-nyögte ki.
-Még is miért? Olyan szép pár voltatok.-kezdtünk egyszerre beszélni.
-Azért, mert teljesen elhanyagolt. Nem beszéltünk max a suliba egy két szót. Délután mindig eljárt Capuera edzésekre és amikor felhívtam este mindig az anyukája vette fel, hogy Ő már alszik. Tegnap amikor beszélni akartam vele eről már Ő is úgy jött oda hozzám, hogy szeretne mondani valamit. Mind a ketten kinyőgtük azt amit én nem akartam, de elmodtuk egymásnak, hogy szakitanunk kéne. Erre ma mintha már mi sem történt volna hülyéskedik a többiekkel és rám se néz.-mesélte szomórúan.
-Figyu Naty ezt is átvészelitek és újra egymásra fogtok találni.-mosolyodott el Fran.
-Gondolod?-kérdezte csillogó szemekkel.
-Mind így gondoljuk.-jelentettem ki mire hálásan elmosolyodott és felállva átöleltük egymást.
-Na Violetta nem elég, hogy a pasimat még a legjobb barátnőmet is elveszed?-lépett oda Ludmilla.
-Ludmi kérlek ne piszkádl már Vilut. Mit ártott neked?-kérte szépen Camilla.
-Neked csak Ludmilla. Hátbatámadtatok, hogy ezzel a kis fruskával kezdtetek barátkozni.-kezdett vitatkozni.
-Ludmilla ki kérem magamnak, hogy így beszélj rólam. Soha nem ártottam neked.-emeltem meg a hangom.
-Elég volt, hogy idejöttél. Amióta itt vagy nekem nincs más csak Andi és Nat. Te te kis céda!-kiabálta.
-Ludmilla ezt azonnal fejezd be. Ha mégegyszer meghallom, hogy így beszélsz az unokahugommal olyat teszek amit még én is megbánok.-lépett oda mellém Federico dühösen és átkarolta a vállam.
-Federico rólad sem gondoltam volna ezt, de hát akkor ennyi. Ludmilla el.-csettintett és elviharzott utána pedig Naty sűrű bocsánatkérések közepette.
-Minden oké?-fordított maga felé az uncsitesóm.
-Mit érdekel az téged? Ha jól hallottam azt próbáltad elmondani nekem a mosdóba, hogy egy fruska vagyok aki egyszerre több pasi között válogat.-mondtam felszegett állal, de a könnyek már gyűltek a szememben.
-Én nem így......-próbálkozott, de otthagytam.
-Violetta ez meg mi volt?-futottak utánam a lányok.
-Semmi. Elmegyek haza, összeszedem a cuccom és 5-re ottvagyok nálad Fran oké?
-Persze, de biztos nem akarsz eről beszélni?-kérdezték.
-Ezer százalék.-jelentettem ki és elindultam haza. Útközben azon gondolkoztam, hogy hagynom kellene Leont is továbblépni. Neki olyan lány kell akit megérdemel és nem olyan mint én. Ezekkel a gondolatokkal léptem be a ház ajtaján ahol már Angie és apa a kanapén ültek. Nem tudtam leolvasni semmit az arcukról, de éreztem, hogy mit akarnak velem közölni. Odaáltam eléjük és azzal a ne kíméljetek pillantásommal néztem rájuk.
-Kicsim el kell mondanunk valamit.-szólalt meg elösszőr apa.
-Tudom, hogy mit szeretnétek szóval gyorsan essünk túl rajta, de előre szólók, hogy nagyon haragszom rátok.-hadartam el amit akartam.
-Te honnan tudod?-ámult el Angie.
-Ugyan mindenkinek leesett, hogy el akartok válni.
-Tessék?-akadtak ki egyszerre.
-Miért nem?-néztem rájuk ijedten.
-Szó sincs eről Vilu. Azt akartuk elmondani, hogy babát várok, de ettől függetlenül elutazok viszont apukád is velem jön csak ő két hetente hétvégére hazajön megnézni téged.-ültetett maga mellé a nénikém.
-Értem. Akkor ti most leléptek a közös gyereketekkel én meg ittmaradok egyedül. Minden világos viszont én most lelépek.-álltam fel könnyekkel a szememben és kiviharzottam az ajtón. Ahogy kiléptem a kapun az uncsitesómba botlottam bele aki egyből látta, hogy baj van, de csak némán állt elöttem lehajtott fejjel. Én nem bírtam tovább és zokogva elszaladtam. Annyira csalódtam benne is és apuékba is. Itthagynak egyedül, mert Angie gyereket vár, de azért elmegy a lemezét felvenni viszont apa nem engedi egyedül ezért ő is elmegy. Az unokabáttyám lefruskázott konkrétan és a fejemhez vágott mindent én meg ott álltam az utca közepén zokogva és fogalmam nem volt hova is mehetnék. A lányokat így biztos nem akartam zavarni, Andi biztos Ludmillával volt, Diegohoz egyáltalán nem mennék, Tomas meg többet gondolna ezért végső elkeseredésemben Maxit tárcsáztam.
-Szia Violetta.-szólt bele a telefonba vidáman és ahogy hallottam jól érzi magát ezért azonnal leraktam a telefont. Utána próbált hívni, de nem vettem fel neki. Eszembe jutott Leon akivel bármit megtudnék beszélni, de nem hívhattam fel. Egyetlen egy hely volt ahova ma hivatalos is voltam ezért elmentem Francescahoz. Amikor beléptem a szoba ajtaján már nem sírtam, de látták rajtam, hogy baj van. Én leültem hozzájuk és egy üveg nutellát a kezembe véve elkezdtem mesélni. Mindent elmondtam a Fedes sztorival kezdve egészen addig amig ide nem kerültem. Hát mire a végére értem elfogyott az üveg nutella ezért egy másikat vettem a kezembe.
-Oké Vilu azt hiszem megnyerted a nekem van a legrosszabb hetem versenyt.-jelentette ki Camilla.
-Legrosszabb hetem? A legrosszabb hónapom van, mert ez lassan egy hónapos.-vettem a számba egy adag mogyorókrémet.
-Igaz viszont ezt a Leonos dolgot nem értem. Nem úgy volt, hogy kb. most hívod?-nézett a telefonja órájára Fran.
-Jézusom csajok tényleg. Ha meg nem hívom biztos bunkónak tart. Francesca kölcsönkapom a laptopod?
-Persze ott van.-mutatott az iróasztalára. Odamentem és az ő ismerősei közt kikerestem Leot majd hívni kezdtem. A második csengésre felvette.
-Figyu Fran....-kezdte volna, de meglátott engem.
-Szia Leon.-mosolyodtam el kedvesen.
-Szia. Ott vagy már a lányokkal?-érdeklődött.
-Igen, de te nem leszel fáradt? Ha jól tudom ott már este 10 óra van.-pillantottam az órára.
-Nem, dehogy. Nekem ez semmi. Ha nem szoktak elhúzódni a beszélgetéseink akkor utána még gitározni is szoktam.-kacsintott.
-Nem akarsz most is gitározni egyet?-nevettem.
-Végül is lehet róla szó. Épp most kezdtem el egy új dalon dolgozni. Az alap már megvan csak a szöveg amit még nem fejeztem be.-tette az ölébe a gitárt majd játszani kezdett.

A szemeidben azt látom,amit látni szeretnék
Amikor két lélek összeütközik ez megtörténhet
Hívj hamar mert úgy érzem kezd fájni
Bámulni a nyár fotódat
A nyárit

Tudom hogy az enyém vagy,olyan közel érezlek magamhoz
Ölelj meg és akkor majd rájössz
Hogy a csókomtól sosem fogsz tudni megmenekülni
Tudom hogy az enyém vagy,olyan közel érezlek magamhoz
Ölelj meg és akkor majd rájössz
Hogy a csókomtól sosem fogsz tudni megmenekülni.-énekelte majd mintha eszébe jutott volna még valami folytatta tovább én körülöttem pedig megszünt létezni mindenki és csak ő volt meg én.

 Úgy érzem lebegek,és azt veszem észre hogy látni akarlak
És ez bármelyik pillanatban meg is történhet
Úgy érzem hogy felrobbanok és észre vettem hogy kezd fájni
Bámulni a nyár fotódat
A nyárit

Tudom hogy az enyém vagy,olyan közel érezlek magamhoz
Ölelj meg és akkor majd rájössz
Hogy a csókomtól sosem fogsz tudni megmenekülni
Tudom hogy az enyém vagy,olyan közel érezlek magamhoz
Ölelj meg és akkor majd rájössz
Hogy a csókomtól sosem fogsz tudni megmenekülni

Uhh, Uhh, Uhh
Nem fogsz meg menekülni
Uhh, Uhh, Uhh
Nem fogsz meg menekülni

Tudom hogy az enyém vagy,olyan közel érezlek magamhoz
Ölelj meg és akkor majd rájössz
Hogy a csókomtól sosem fogsz tudni megmenekülni
Tudom hogy az enyém vagy,olyan közel érezlek magamhoz
Ölelj meg és akkor majd rájössz
Hogy a csókomtól sosem fogsz tudni megmenekülni.-fejezte be mire én megtapsoltam.
-Nem azt mondtad, hogy a szöveggel még baj van?-érdeklődtem.
-Dehogynem, de ahogy néztelek csak úgy jött és azthiszem befejeztem az utolsó dalomat is. Megírtam annyi dalt amennyit szerettem volna az ittlétem alatt.
-Leo ez csodás volt.-szólalt meg Cami mire én a lányok felé fordítottam a laptopot majd én is közéjük ültem.
-Köszönöm Camilla. Francesca neked, hogy tetszett?-fürkészte őt Leo mire Fran könnyes szemekkel elmosolyodott és így szólt.
-Nagyon szép. Tényleg őszinte és szívhez szóló csak kár, hogy engem soha nem szerettél ennyire.-mondta ki a szavakat alig hallhatóan amitől nekem megszakadt a szivem.
-Francesca én....-kezdtem volna bele, de ő intett egyet és elment a fürdőszobájába.
-Leon szerintem most....
-Várj! Violetta beszélhetnénk négyszemközt?-kérte mire Cami bólintott és kiment a szobából.
-Mond csak.
-Most kell döntened ha azt akaod, hogy együtt legyünk most mond meg viszont ha nem akkor felejtsük el egymást, mert ez így senkinek sem jó.-jelentette ki én meg jól tudtam, hogy most mit is kell mondanom.
-Leon ma pont ezen gondolkoztam. Miután a drága unokabáttyám konkrétan fruskának nevezett mármint célzott rá rájöttem, hogy ezt tényleg nem csinálhatom tovább. Letisztáztam magamba, hogy Diego egyáltalán nem érdekel, Tomas egy nagyon jó barát, de semmi több és te.....
-Én mi?
-Te is csak egy barát vagy semmi több. Nem szeretnék tőled semmit. Olyan vagy nekem mint a testvérem, de semmi több.-ejtettem ki a szavakat nehezen és ahogy egy könnycsepp végigfolyt az arcomon lehajtottam a fejem.
-Értem.-nyelt egy nagyot.
-Figyelj nekem mennem kell, de majd még beszélünk.-mondtam és elköszönve egymástól megbontottam a videóhívást. Nem tudom a lányok hol voltak, de én gyorsan letisztáztam magamban, hogy mi is van. Az első kettő igaz volt viszont az, hogy a Vargas gyereket csak barátként szeretem na az hazugság. Mindent csakis Farn miatt csináltam, mert ha ő még mindig szereti akkor én nem állok az útjukba. Most már Leon is rájött, hogy köztünk ez nem működik. Remélem, hogy a barátnőmmel újra egymásra találnak.
-Vilu ne haragudj. Én csak meghatódtam a dal hallatán, de egyáltalán nem érzek már semmit Leon iránt. Ebben biztos lehetsz.-jött be az Olasz barátnőm és átölelt.
-Francesca látom. Nem vagyok vak, de nyugi rájöttem, hogy nekem ő nem tetszik úgy és az elöbb tisztáztam is vele.
-Ugye tényleg nem miattam?-kérdezte az arcomat vizslatva.
-Nem.-hazudtam már megint.
-Huhh akkor jó, mert nekem más tetszik. Pont eről is akartam veletek beszélni.
-Hogy mi?-kerkedett el a szemem.
-Igen. Ne haragudj meg, de nekem bejön Federico.-sütötte le a szemét és fülig pirult. Én csak megsemmisülve álltam a szoba közepén. Feleslegesen koptattam le Leont. Hirtelen vettem a lapot, hogy azért még is csak az én uncsitesómba szerelmes ezért csatlakozva Camihoz én is sikítozva átöleltem. Ő hirtelen kifújta az eddig bent tartott levegőjét. Gondoltam, hogy most az én szavam, tettem lesz a legfontosabb.
-Ennek nagyon örülök. Nem tudom, hogy Federico készen áll-e az újabb kapcsolatra, de ezt egyhamar nem tudom meg.-hajtottam le a fejem szomórúan.
-Csajszi haza kéne menned. Nem akarsz beszélni a családoddal?-kérdezte Camilla.
-Nem szívesen megyek haza. Ramallo hagyott egy üzenetet, hogy holnap délelött indul a gépük ha látni szeretném őket. Mivan akkor ha én nem akarom?
-Figyelj hallgass a szívedre. Ha elmész elmész ha nem akkor ittmaradsz.
-Maradok. Nem vagyok kíváncsi rájuk.