1.évad 21.rész Megváltoztál/új barátok

Reggel kissé könnyes szemekkel ébredtem. Csukott szemmel elkezdtem matatni és a telfonomat kerestem. A kezembe véve bekapcsoltam majd megpillantottam rajta a 18 nemfogadott hívást és a 23  üzenetet ami mind a barátomtól jött. Na és ahogy megnyitottam az üziket egyből jött még egy. Persze erre már azonnal válaszoltam.

A végén kicsit zavarba jöttem, de igyekztem nem erre gondolni. Tudom, hogy Leon sosem tenne velem olyat amit én nem akarok. Odasétáltam a szekrényemhez és matatni kezdtem benne. Egy köves rövidnacit, fekete pólót, kockás inget és egy fehér tornacipőt húztam fel. A hajamat hagytam göndören a vállamra omlani. Egy kicsit erősebb sminket válsztottam mint szoktam és a kedvenc gyümölcsös parfümömmel fújtam be magam. Amikor lementem apáék már reggeliztek.

-Jó reggelt! Ma nem leszek itthon mert a lányokkal csajos napot tartunk.-jelentettem ki és választ nem várva kisétáltam az ajtón ahol már a barátom várt a kapunak dőlve. Kisfiús haj és a világ legédesebb mosolya.
-Szia szerelmem!-csókolt meg majd azonnal végig mért.
-Szia kicsim!-akartam átölelni, de nem igazán hagyta.
-Mi van veled? Ez még mindig nem a te stílusod és tegnap megkeresett Angie is. Mi van veled mostanában? Mikor kaphatjuk vissza a régi Violettát?-vont kérdőre.
-Leon fejezd ezt be! Én vagyok az Violetta. Ne állj te is a családom oldalára. Rajtatok kívűl senki nem gondolja ezt így és ha megbocsájtasz várnak a lányok.-löktem el magamtól és elindultam Camilla házához mivel ott lesz a gyülekező. Egész úton apán meg Leonon járt az agyam. Meg persze, hogy mi gond lehet a külsőmmel hisz Leo is feketébe jár. Az óriási faházhoz érve már láttam a lányokat. Camiék háza a legérdekesebb a környéken mivel csak az övéké van fából, de így is csodáltos.
-Sziasztok!-ugrottam a lányok nyakába.
-Szia.-köszöntek és mind végig mértek.
-Mi olyan furcs rajtam?-vettem le az ingemet és a derekamra tekertem mert meleg volt.
-A mostani ruházatod. Ez nem te vagy Vilu. Az elején megértettük, hogy lázadsz mert balhé volt apukáddal, Angievel, Fedevel és Leonnal is, de most nem igazán értünk. Meg nem csak a ruháid változtak hanem te magad is. Mindenért sírsz sőt nem is sírsz hanem nyávogsz.-világosított fel Naty.
-Ezt nem gondoltam volna, hogy a legjobb barátaim is ellenem fordulnak. Ha tudni akarjátok szeretem ezeket a ruhákat és egyáltalán nem hiányzik a kis törékeny Vilu. Most ébredtem rá csak igazán, hogy kik az igazi barátaim és hát azok nem ti vagytok.-vágtam hozzájuk és elviharzottam. Ahogy róttam az utcákat megpillantottam egy csapat majdnem velem egykorú gyereket akik épp a parkban zenéltek és hülyéskedtek. Gondoltam odamegyek hozzájuk és beszélek velük.
-Nézzétek csak a kiscsajt.-mutatott rám egy magas, fekete haju, kék szemü srác.
-Sziasztok.-mondtam kissé zavartan, de határozottan.
-Hali.-köszöntek egyszerre és alaposan végig mértek. A ruhájuk egyezett az enyéimmel.
-A nevem Violetta ti is zene iskolába jártok?-kezdeményeztem én a beszélgetést.
-Nem, mi magunktól tanultunk meg gitározni. Te is tudsz?-kérdezte az egyik lány.
-Igen, én zensuliba járok szóval énekelek, táncolok, gitározok, zongorázok meg hasonlók.
-Na mutasd a hangod.-dobta oda nekem az egyik fiú a gitárját. A kihívást elfogadva beakasztottam a nyakamba a hangszert és játszani kezdtem az En Mi Mundo-t. Elismerő pillantásokkal mértek végig én pedig csak mosolyogtam.
-Van helyed köztünk ha gondolod. De miért is vagy te egyedül? Nincsenek zenész haverjaid?
-Vannak azaz voltak. Nem fogadták el az új stílusom így elpártolatam tőlük.
-Hát akkor üdv a csapatban Violetta, egyébként én Eric vagyok.-nyújtotta a kezét amit el is fogadtam. Ezután bemutatkozott a másik 3 ember is. 1 lány volt meg 2 fiú Ericen kìvűl. A szőke Alejandor volt, a barna hajú srác pedig Ian. A lányt pedig úgy hívták, hogy Nora. Nora és Eric testvérek és mindannyian intézetisek. Az is kiderült, hogy mind 16 évesek és elég balhésak, de engem nem zavart. Ők elfogadtak olyannak amilyen  vagyok nem úgy mint az állítólagos barátaim. Elindultunk együtt sétálni amior szembe jöttek velünk Leonék. Leo egyből kiszúrt így muszáj volt megállnunk. Eric természetesen egyből mellém lépett, de lecsitítottam.
-Kicsim ma nem éppen úgy váltunk el ahogy szoktunk és amúgy is kik ezek?-húzott magához, de leszedtem magamról a kezeit.
-Ma találkoztam velük és ők elfogadnak olyannak amilyen vagyok. Elöttük nem kell más lennem.
-Vilu most vagy más, eddig nem ilyen voltál.-lépett oda Federico is.
-Az ember változik és ha ezt a barátai nem képesek elfogadni akkor azok nem is igazi barátok.-fújtattam idegesen.
-Violetta mennünk kéne.-éreztem vallamon Eric kezét.
-Ki vagy te, hogy megmond Violettának hova kell mennie és mikor?-kérdezte idegesen a barátom.
-Mindjárt megmondom én neked, hogy ki vagyok.-lépett elém.
-Na gyere!-ordított rá Leo.
-Fiúk elég!-léptem közéjük.-Leon kicsit gondold át a dolgokat és ha úgy érzed, hogy képes vagy elfogadni majd keress meg.-löktem meg a mellkasát és hátat fordítva elmentem a srácokkal.
-Jól vagy?-sétált mellém Nora.
-Persze csak tudod nekem nagyon fontos szerepet játszik az életemben a barátom. Annyi mindenen mentünk keresztül, hogy nem szeretném elveszíteni, de ha így folytatja akkor nincs más lehetőség.
-Hát érdekes pasid van az biztos.-lökött oldalba nevetve  Ian.
-Tudom, de ha egyszer beszélnél vele és megismernéd rájönnél, hogy nem is olyan rossz ember mint amilyennek gondolod. Igazság szerint félt enegem most a nagy változások miatt.
-Min vannak ennyire kiakadva? Mégis mi változott rajtad?-kezdett kérdezősködni Eric is. Előkaptam a telefonomat és kikerestem egy régi fotómat.
-Ő itt a régi Violetta Castillo.-nyomtam az orra alá a telefonom.

Hosszú nèma csend következett aztán Ian felszólalt.
-Szóval te ilyen csodabogár lány voltál és bárki aki a közeledben járt rásuhintottál a varázspálcaddal majd elszállt minden gondja?-probálta értelmezni a dolgokat.
-Valami ilyesmi.-nevettem fel.
-Hát itt bármilyen is vagy elfogadunk. Jó csaj vagy.-karolt át Eric.
-Úgy van. Én is már alig vártam, hogy legyen köztünk egy lány.-jegyezte meg Nora.
-Ami azt illeti tényleg ott vagy a toppon.-karolt át Ian, de ekkor kapott egy tockost Erictől. Ezen mindannyian nagyon jót nevettünk. Minden jó volt, de miután visszamentünk a parkba rágyújtottak. Kínáltak engem is, de én nem akartam. Féltem tőle.

1.évad 20.rész Nehéz döntés

Ahogy beértem a terembe Gregorio szúrós tekintetével találtam szembe magam. Lehet, hogy kedvesebb lett, de az biztos, hogy a késést nem tűri.
-Maga meg merre járt?-kérdezte kissé ingerülten.
-Pablonál voltam, beszéltünk és azt javasolta, hogy beszéljek önnel is. Szóval ha a tanárúr ráér akkor beszélhetnénk?-néztem rá boci szemekkel.
-Jó, akkor most mindenki elkezdi a múlt órán tanultakat táncolni Broduey vezetésével amíg én az ajtó elött váltok pár szót a hölgyel.-csapta össze a tenyerét mire a zene elindult, a srácok táncolni kezdtek mi meg kimentünk.
-Arról lenne szó, hogy mutattak nekem egy tánc iskolát amibe mehetnék ha itt kijártam a zeneiskolát. A kérdés az, hogy elég jó vagyok-e hozzá és ön szerint érdemes nekem odamennem?
-Ezzel most meglepett Violetta. Nagyon keményen oda kell tennie magát és jövőre szinte csak táncórákra kéne járjon plussz az éneket hanyagolni ami Önnél nem a legjobb mert a hangja is nagyon jó. Én azt mondom, hogy ez a maga döntése, de fontolja meg jól és év végére döntse el mivel akkor jövőre nincsenek barátok, se szabadidő, se LEON.-vázolta a helyzetet és külön kiemelte a Leon szót.
-Rendben, köszönöm szépen!-mosolyogtam és visszavonultunk a terembe. Beálltam a helyemre és kénytelen voltam elviselni óra végéig az összes kíváncsi pillantást. Ahogy leállt a zene én sürgősen kiiszkoltam a teremből, de nem jártam szerencsével. Cami, Naty és Fran elkaptak.
-El kell mesélned mindent.-kezdett bele Francesca.
-Ma ugye az O.F-ő mutatott egy tánciskolát ahol minden féle stílus van, megkérdeztem Pablot, hogy szerinte érdemes-e belekezdenem, de szerinte nem....mármint elég jó vagyok hozzá, de akkor már jövőre neki kéne kezdjek. Pontosítva hanyagolnom kell az éneklést, a barátokat és Leont...plussz rengeteg táncórám kell legyen. Gregorio szerint jó vagyok és biztos bejutnék, de itt a hátulütője is. Év végéig kéne eldöntenen meg addig ezt beaadagolni Leonak.
-Szóval te ezt már eldöntötted?-érdeklődött Camilla.
-Dehogy, sőt azok után amit hallottam már nem is nagyon vonz ez az egész. Egyrészt az éneklést is hanyagolnom kell ahogy a barátaimat is plussz nem akarom elveszíteni Leont.
-Miért kéne elveszíts engem?-hallottam meg a hangját a hátam mögül.
-Nem úgy...hanem...azt mondtam, hogy nem akarlak elveszíteni apa miatt....igen apa miatt mivel azt mondta a szünetben nem találkozhatok senkivel. Berágott rám és félek ha ez tényleg így lesz akkor elfelejtesz ami nem fordulhat elő ugye?-öleltem át.
-Soha, soha, soha.-csókolt meg.
-Megyünk órára?-kérdeztem zavartan.
-Én még szeretnék veled beszélni.-ragadta meg a kezem Nat és elvitt egy csendesebb helyre.
-Tessék csak, ossz ki.-hajtottam le a fejem.
-Akkora hülye vagy. Ugye tudod, hogy ezt nem húzod sokáig? El kellett volna mondanod neki!-szídott le.
-Nyugi! Majd elmondom neki ha nyugiban leszünk.-nyugtattam meg.
-Ma ha hazamentetek el kell mond neki.
-Ma úgy is jön hozzánk szóval a lehetőség adott csak az a kérdés, hogy élek-e vele.
-Hidd el ha nem teszed meg talán örökre elveszíted.-simogatta meg a hátam miközben átölelt. A nap további részére nem nagyon emlékszem mert csak a suli körül forogtak a gondolataim és persze a barátom körül. Épp a Studio elötti padon ültem amikor valaki hátulról befogta a szemem.
-Ki vagyok?-kérdezte én pedig felnevettem
-Hmmmm....talán Broduey?
-Nála sokkal helyesebb és menő a hajam.
-Akkor Maxi?-húztam az agyát.
-Nála pedig magasabb.
-Ú megvan már. Helyes, jó a haja és magas...Gregorio.-kiáltottam fel mire hangos röhögésben tört ki.
-Hát ez szép mondhatom. Úgy nézek én ki mint Gregorio?-lèpett elém a szerelmem és kicsit megemelt miközben egy csókot adott.
-Hát sajnos van ez így.-húztam ravasz mosolyra a számat.
-Mi a mai program?-karolt át miközben elindultunk.
-Arra gondoltam, hogy átjöhetnél és beszélhetnénk.-tördeltem az ujjaim.
-Baj van?-kérdezte a hajába túrva. Ahogy ránéztem összeszorúlt a szívem és könnyek gyűltek a szemembe. Egy hang nem jött ki a torkomon így csak bólogatni tudtam.
-Kicsim bántott valaki?-állt meg és arcomat két keze közé fogta.
-Nem, de attól félek, hogy elveszítlek. Az amilyen döntést kell meghoznom kihat a barátaimra, az éneklésre, a családomra és rád.-fúrtam fejem a mellkasába.
-Violetta kezdek egyre jobban aggódni.-szorított magához majd eltolt, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Most nem fogok itt belekezdeni, de amint megérkeztünk hozzánk és nyugiba leszünk mindent elmesélek.-pusziltam meg a száját. Az út további percei azzal teltek, hogy én némán bámultam a földet miközben Leon egyfolytában figyelt és percenként adott egy puszit a fejemre.
-Ha ezt nem fejezd be esküszöm becsavarodok.-szóltam rá amikor beléptünk az ajtón.-Jól esik...komolyan, de már így is kivagyok idegileg.-jelentettem ki remegő kézzel.
-Most viszont azonnal megyünk fel a szobába és beszélünk.-mutatott felfel mire én megindultam nagy nehezen. Leültem az ágyamra, Leon velem szemben foglalt helyet és megfogta a kezem. Szóról szóra elmeséltem neki minden és mire a végére értem még mindig fogta a kezem...sőt már szinte szorította.
-Szóval lényegében a lényeg lényege, hogy összezavarodtam. NEM AKARLAK ELVESZÍTENI...ÉRTED?!!-kaptam szinte idegösszeroppanást.
***Leon***
Olyan felhők csaptak össze a fejem fölött mint még soha. Még nem voltam ilyen helyzetben mert sosem volt ilyen barátnőm aki ennyire fontos. 3 dologban biztos voltam. Első, hogy Violetta Castillo a világ legtehetségesebb énekese és táncosa. A második, hogy olyan lehetőséget kapott amiről miattam nem mondhat le....Na és végül az, hogy az elmúlt 1,5-évben szerelmes lettem belé. Nem hirtelen jött hanem folyamatosan és napról napra egyre jobban szertem. Az egyetlen aki csak a hangjával meg tud állítani. Megfogtam az arcát és belekezdtem a mondandómba.
-Sosem foglak elhagyni. Nincs az az isten, hogy még egyszer elengedjelek. Tégy ahogy jónak látod. Nem mondhatsz le az álmaidról valakik miatt.
-Jó, de nekem az éneklés is az életem plussz te.-magyarázott tovább.
-Kicsim, kérlek engem most ne nézz amikor döntesz. Én mindenhogy itt leszek.-mondtam és amikor újra beszédre akarta nyitni a száját megcsókoltam....nem engedtem el, nem hagytam, hogy bármit mondjon. Csak annyit akartam, hogy tudja szeretem és számíthat rám. A jelek szerint meglepődött, de utána már Ő sem akart ellenkezni.
***Violetta***
Elhalgattatott még pedig úgy, hogy véletlenül se tudjak mondani semmit. Mègis hogyan álljak ellen a csókjának? Úgy 5-6 perc után sikerült elvállnom tőle, de már nem akartam mondani semmit. Lerugtuk a cipőnket és ahogy Ő hanyat vágódott az ágyon én úgy hajtottam a fejem a mellkasára. Apró puszikat hintett a fejemre miközben én kis kör-körös mozdulatokat csináltam a mellkasán az ujjammal.
-Szeretlek!-mondtam ami elöszőr az eszembe jutott.
-Szeretlek!-ölelt magához mégjobban. Szeretem benne, hogy amikor azt mondom szeretlek akkor Ő nem csak rávágja, hogy én is hanem ugyan úgy viszonozza. Ha nem így tenné akkor tudnám, hogy baj van. Még pár órát ott volt nálam majd mielött elment megbeszèltük a holnapot mivel nekem csajos napom lesz neki meg fiús mert elmegy a srácokkal valahova. Különösebben nem aggódom rajta. Megbízom benne. Ahogy kilépett az ajtón jött is Angie.
-Szia Vilu, már rég láttalak.-mondta nevetve és átölelt.
-Én is téged. Apa?-nèztem körbe.
-Bármelyik pillanatban hazaérhet. Sajnos nem tegnap repült vissza. Ramallo most ment ki érte a reptérre.-mesélte én pedig elhúztam a számat.
-Akkor én eszek és utána felmegyek a szobába.-jelentettem ki.
-Vilu, kicsim...ne csináld ezt. Tudod, hogy apukád nagyon szeret téged, de ott van a munka is.-simította meg aza arcom.
-Emlékezz vissza, hogy régen pont ugyan ez volt. Akkor Diego segített, de nem hiszem, hogy most bárki megtudná menteni ezt a kapcsolatot.-mondtam ki és ekkor be is lépett apa.
-Sziasztok!-köszönt mosolyogva és amíg megcsókolta Angiet én felrohantam a szobámba majd kulcsra zártam az ajtót. Bedugtam a fülhallgatót a fülembe és elterültem az ágyon. Lenémítottam minden értesítést majd elnyomott az álom.

1.évad 19.rész Féltékenység

Hazfele tartottunk és Leon kezével játszadoztam amikor elkezdett szakadni az eső. Még borzasztó messze voltunk a házunktól, de szerencsére Leoék már csak egy 1 utcányira voltak. A szerelmem a hátamra terítette a dzsekiét majd futni kezdtünk. Úgy estünk be az ajtón én pedig nem figyeltem és nekimentem Leon anyukájának.
-Jajj sajnálom...én nem akartam!-mentegetőztem.
-Semmi baj, siettetek és ez előfordul.-mosolygott aranyosan.
-Szeretnék bocsánatot kérni, hogy az utolsó alkalommal úgy kikeltem magamból.
-Violetta kérlek ne kérj mindenért bocsánatot, fiatalok vagytok, kamaszodtok és ez mindennapos dolog. Ha láttad volna Leont amikor.....
-Oké anya elég lesz. Violetta megázott ahogy én is és át kéne öltöztünk.-tapasztotta a barátom a kezét anyukája szájára.
-Rendben, Violettának tudok adni egy faremert ha úgy van.-ajánlotta fel.
-Rendben, én meg adok egy pulcsit.-kacsintott rám.
-Köszönöm!-néztem rájuk nevetve.
-Ne köszönd, na nyomás felfele.-tapsolt Maria mi pedig azonnal megindultunk. Megkaptam a farmert ami pont passzolt rám és kaptam egy fekete pulcsit aminek Leon illata volt.
-Ugye tudod, hogy ezt nem fogom visszaadni?-néztem a barátomra a felső alját piszkálva.
-Nekem mindegy, de kérek cserébe valamit.-húzott magához közel és csókot hintett az ajkamra. A kezemet körbetekertem a nyakán és nem akartam elengedni. Eldöltünk az ágyon én pedig pár másodperc múlva ijedten ugrottam hátra.
-Ne haragudj.
-Valami rosszat csináltam?-nézett rám értetlenül.
-Én még nagyon nem állok erre készen.-jelentettem ki a hajamba túrva.
-Mégis mire?
-Hát arra a dologra.-próbáltam célozgatni.
-Jézusom Violetta...komolyan azt gondolod, hogy én pár nap után már ezt akarom. Tisztában vagyok vele, hogy ha tőlem volt az első csókod még soha életedben nem voltál úgy senkivel. Most nagyon kiakasztottál.-idegeskedett.
-Leon ne csináld ezt, féltem na....kérlek.-néztem rá könyörgőn.
-Szeretlek!
-Én is.-mosolyogtam.
-Te is mi?-húzta ravasz vigyorra a száját.
-Én is szeretlek!-pusziltam meg a homlokát és a vizes tincseit kezdtem el piszkálni miközben elfeküdtünk az ágyon. Pár perc múlva kopogást hallottunk.
-Tessék!-kiabáltuk egyszerre.
-Csak szólni akartam, hogy nagyon nagy a vihar ezért beszélten Angievel és arra jutottunk, hogy Vilu itt alszik, de csak akkor ha kap saját ágyat. Maradjunk szerintem annyiban, hogy én azt mondom Germanéknak, hogy a vendégszobában aludtál, de nyugodtan maradj itt.-legyintett és már itt sem volt.
-Szeretem anyukádat.-nevettem fel.
-Én is.-hajtotta a fejét az ölembe.
-Kicsim meg fogsz fázni ha nem szárítod meg a hajad.......-figyelmeztettem őt.
-Nem akarom!!!-nyavajgott.
-Majd én megcsinálom.-csillant fel a szemem és már nem tudott ellenkezni. Kifutottunk a fürdőbe, leültettem egy székre aztán elkezdtem megszárítani a haját. Olyan aranyos volt amikor elkezdett mindenféle grimaszt vágni ami hatására szétnevettem a fejemet. Arra eszméltünk fel, hogy az ajtóban állnak valakik...pontosabban mondva Leo szülei.
-Nyugodtan folytassátok tovább csak furcsa volt nekünk így látni a fiúnkat.......-mondta Roberto úr.
-Mármint, hogy?-kérdeztem érdeklődve.
-Azt akarják mondani, hogy boldognak. Nem láttak még ilyen boldognak.-lépett mögém a barátom és egy puszit adott a vállamra miközben összekulcsolta a kezét a hasamnál.
-Még akkor sem mosolygott ennyit amikor állítólagosan együtt voltatok.
-Akkor tènyleg nem is voltunk, de ez most teljesen más. Szeretem Leont és nem szándékozom elhagyni vagy megbántani. Egymás nélkül mi elhagyottak vagyunk és nem találjuk a helyünket.-vázoltam a helyzetet és éreztem, hogy Leo egyre jobban szorít magához mintha sosem akarna elengedni. Még beszélgettünk 4-en egy kicsit, de hamar fáradtak lettünk mind így mentünk is aludni. Hanyat vágtam magam az ágyon és szerelmem oldalába fúrtam be magam aki szorosan átölelt és az Ezer élettel ezelöttöt kezdte dúdolni.-Borzasztóan szeretlek és olyan szerelmes vagyok mint még soha.-suttogtam.
-El nem tudod hinni én mennyire.-puszilta meg a fejem. Még egy kicsit piszkáltam a haját aztán elaludtam. Reggel a telefonom hangjára keltem.
-Már reggel van?-nyitottam ki a szemem és a telefonomért nyúltam.
-Neked az ébresztőd az én hangom?-hallottam mellőlem a párom hangját.
-Szeretem ezt a dalt meg a te hangodat és hát így jött ez, megnyugtat.-dobtam meg őt egy párnával.
-Nyugi, szerintem aranyos.-simította meg az arcom.
-Készüljünk mert el fogunk késni a suliból és ma be kell mennem az osztályfőnökhöz is.-pattantam fel az ágyból.
-Minek kell bemenned hozzá?-kérdezte és hallottam a hangjába, hogy feszült.
-Azt hittem ezt már megbeszéltük.-vetettem rá szúrós pillantást.
-Hát én is.-kelt fel és belerugott egyet az ágyba.
-Leon Vargas az őrületbe kergetsz.-emeltem fel a hangom és kiviharzottam a fürdőbe. Kifésültem a hajam, fogat mostam, megmostam az arcom és felhelyeztem egy halvány sminket. Amikor végeztem lesiettem a konyhába ahol Maria reggelizett.
-Jó reggelt!-köszöntött kedvesen.
-Jó reggelt!-sóhajtottam és leültem vele szembe.
-Baj van?-kérdezte meg azonnal.
-Miért ilyen féltékeny a fia?
-Ezt most nem egészen értem....
-Az osztályfőnökünk egy fiatal tanár aki nem csúnya és Leonnak szent megygyőződése, hogy rám van állva. Itt még nincs is akkora gond, de a tanár felajánlotta, hogy mutatna nekem pár táncsulit ha egyszer úgy döntenék csak táncos akarok lenni. Na ekkor a drága barátom kiakadt ezért nem mentem el tegnap, de reggel mondtam, hogy ma bemegyek és most újra áll a bál. Nem tudom mi lenne ha tudná, hogy milyen új fiú barátom lett a tegnap.
-Most, hogy mondod már szeretném megtudni.-szólt a hátam mögül a szerelmem.
-Nem lényeg.-mondtam még mindig sértődötten.
-Persze, szerintem is vesszünk össze és nézzük egymást levegőnek.-ült le mellém mérgesen.
-Elhiszem ha féltékeny vagy, de nekem fontos a tánc.
-A tanárnak meg te.-vágta rá.
-Nekem ehez nincs idegrendszerem. Elmentem az iskolába.-álltam fel az asztaltol és a táskámat felkapva kirohantam. Megint annyira szomorú voltam és legszívesebben sírtam volna, de nem tettem mert úgy gondoltam megoldjuk majd ahogy mindent. A suliba beérve össze is találkoztam az új barátommal.
-Szia Violetta!
-Szia Pepe!-öleltem át.
-Minden rendben és mi ez a fiú pulcsi rajtad?-tért a lényegre.
-Semmi sincs rendben és ez a baratomé....ha egyáltalán szandékozik még az lenni.
-Biztos minden rendben lesz és kibékültök.-mosolygott rám.
-Hát remélem, de ha megbocsájtasz rohannom kell órára.
-Rendben, menj csak!-nevetett. Az első órát tesivel kezdtük így azonnal rohantam a lányöltözőbe ahova kisebb segítséggel odataláltam.
-Szia Vilu!-ugrottak a nyakamba a lányok majd mind vizslatni kezdtek.
-Tudom, Leon pulcsija van rajtam, de csak azért mert náluk aludtam mivel a nagy vihar miatt nem tudtam hazamenni.-hadartam el gyorsan.
-Úúúúúúúú!!!!!-húzták ravasz mosolyra a szájukat.
-Nem volt semmi sőt még fasírtban is vagyunk Gabriell tanárúr miatt.-kezdtem átöltözni.
-Engem holnap után Maxi elvisz a karoke bárba, hogy kicsit kikapcsolódjunk.-mesélte Cami.
-Az tök jó!-örültünk mind Ludmilla kivételével.
-Én Brodueyal és a szüleivel vacsizni megyek hétvégén.-mondta Naty fülig érő szájjal.
-Engem Federico meghívott moziba.-ugrott a nyakamba Fran.
-Az mégjobb.-sikítoztam vele és megpörgettem.
-Na ha így kiörültétek magatokat akkor mehettek is a pályára sorakozni.-nyitott be egy mosolygós tanarnő.
-Rendben.-mondtuk egyszerre és megindultunk kifele ahol a fiúk már mind fociztak. Leon ahogy meglátott a labdát odarugta Fedének és odajött hozzám. Kérdezés nélkül megragadta a karom, magahoz húzott majd megcsókolt. Én termeszetesen nem ellenkeztem, még élveztem is.
-Soha többet ne próbálj meg így otthagyni. Nem hagylak még egyszer kicsúszni a kezeim közül.-döntötte homlokát az enyémnek.
-Nem csinálok többet ilyet.-nyugtattam meg.
-Jolvan, jolvan, nyomás. 6 kör folyamatos futás a salakoson.-kiáltotta el magát a tanár mi meg azonnal megindultunk. Nézett nagyot a tanárnő amikor megálltunk elötte úgy mintha nem is futottunk volna.-Rendben, akkor hozzatok egy focilabdát és alkossatok 2 csapatot.-fújt bele a sípjába. Én Camival, Tomasal, Diegoval, Frannal, Maxival és Natyval voltam. A másik csapatot alkotta Leon, Andres, Federico, Ludmilla és Broduey. Elkezdődött a meccs és én nagyon jól szórakoztam. Elég ügyesen is játszottam csak amikor véletlen odarugtam az ellenségenk a labdát Tomas nekem állt.
-Nem hiszem el, hogy nem tudsz odafigyelni, az elöbb tőlem vetted el a labdát most meg lepasszolod az ellenfélnek. Elhiszem, hogy Leokától nem tudsz koncentrálni, de akkor ne játsz vagy maradj háttérben.-ordította le a fejem és egyre közelebb jött.
-Tomas most azonnal húzz el Violetta közeléből különben megismerkedhetsz az öklömmel és meglátogathatod a sebészetet.-sietett segítségemre a barátom. Mögé álltam és megfogtam a vállát, hogy vissza tudjam fogni ha hülyeséget akar csinálni.
-Fiúk, elég!-jött oda a tanárnő.
-Az én hibám volt, beszóltam Tomasnak és Leon csak meg akart védeni.-hadartam.
-Na és miért szóltál be neki?
-Hát azért mert meg akarta mondani hogyan rugjam a labdát és nekem Ő ne parancsolgasson.-jelentettem ki csípőre tett kézzel.
-Na jó, Violetta, Tomas ti ezentúl ne szóljatok egymáshoz, Leon te pedig nyomás vissza a csapatodhoz.
-Igenis.-mondtuk és tettük is a dolgunkat. A sulis része a napnak unalmasan telt ám amikor eljött a délután.....
-Akkor én bemegyek Mr.Gabriellhez aztán a Studioba találkozunk.-vázoltam a helyzetet a srácoknak.
-Én nem hagylak itt, a tanári elött foglak várni.-szögezte le a barátom.
-Rendben.-vontam meg a vállam és elindultam vissza az épületbe. Megálltam az ajtó elött amire ki volt írva, hogy tanári. Bekopogtam és nem sokra rá nyílt is az ajtó ahol a mosolygos o.f. állt.
-Gyere csak be Vilu.-terelt be és leültünk a laptopja elé.-Na én arra gondoltam, hogy beszéljük meg milyen a táncstílusod.
-Igazából mindent táncolok...bármihez tudok koreográfiát kitalálni.
-Akkor neked ez lenne a tökéletes suli ha tovább mennél.-mutatott a monitoron egy óriási épületre.
-Nagyon aranyos, de én nem biztos, hogy tovább akarok menni....az On Beat Studio megad nekem mindent amit csak szeretnék és sikeres táncos plussz énekes is lehet belőlem.-értettem meg vele a dolgokat.
-Azért ha meggondolnád magad elküldöm e-mailben amit tudni kell eről a helyről....-simított végig a hátamon amitől libabőrös lettem.
-Köszönöm szépen tanár úr!
-Igazán nincs mit és ha bármi van keress meg nyugodtan.-kísért ki. Az ajtó elött is csak mosolyogva bólogattam.
-Mégegyszer köszönök mindent!-nevettem és ekkor olyat tett amit nem kellett volna. Megsimogatta az arcom. Csak bambán álltam ott és azonnal megfordultam, hogy indulok és már láttam az ajtóban a párom aki dühösen jön velem szemben.
-Kinyírom azt az embert.-ment volna tovább, de nem hagytam.
-Leon, ne csináld! Nem hagytam neki semmi olyat....én csak téged SZERETLEK!-pusziltam meg a száját.
-Teljesen rádmászott és....és...
-Shhh...nem mászott rám.-nyugtatgattam nem sok sikerrel.
-Az elöbb megsimogatta az arcod! Ne mond nekem, hogy a többi tanár is ezt csinálja! Pl. a tesitanár miért nem simogatta meg az arcom vagy akárkiét?!-kelt ki magából.
-Most miér velem kiabálász? Meg tudod nekem mondani? Hmm?-kérdeztem csípőre tett kézzel.
-Ne haragudj! Nem így terveztem....gyere menjünk.-puszilta meg a homlokom és ujjait az enyémre kulcsolta. Az úton nem beszélgettünk csak élveztük az együtt töltött időt. Az épületbe érve a csajok letámadtak.
-Holnap pizsi parti Naty-nál?-ugrott rám Camilla.
-Én benne vagyok.-visongtam boldogan.
-Ezazz!!-kiáltott fel Fran és Nat is.
-Akkor holnap Studio utan egyből oda megyünk?-kérdeztem.
-Igen.-bólogattak hevesen miközben elindultunk be az első órára ami Pabloval volt.
-Sziasztok srácok!-köszöntött minket boldogan.
-Pablo!-ölelgettük meg jó erősen.
-Na a mai órán a feladat az lesz, hogy dalt kell írnotok közösen. Használhatnátok a gyönyörű hullát. Remélem mindenki tudja miről van szó. Van rá 45 percetek, hajrá!.....-csapta össze a tenyerét mi pedig munkának is láttunk. Végülis hamar meglettünk és szerintem egy tök jó szöveget raktunk össze.

Tudd, hogy megtudod csinálni
Most vagy soha. át kell élnünk a dolgokat
Döntetlen az idő, itt a sztárjelölt
Ma elfogod érni, és énekelni fogsz

Kiabáld hangosan, hogy van tehetséged
Énekeld, hogy ragyogni fogsz
Nyisd ki a szíved, a világegyetemért
Merj álmodni
Már nem lesz megállás

 Legyen úgy, ahogy te akarod
Nézd meg mert kezdődik a show
A szívverésed erősódik
Vágj fel, élj magadnak, és érezd szabadnak magad
A fény követni fogja az álmod

Kiabáld hangosan, hogy van tehetséged
Énekeld, hogy ragyogni fogsz
Nyisd ki a szíved, a világegyetemért
Merj álmodni
Már nem lesz megállás

 Kiabáld hangosan, hogy van tehetséged
Énekeld, hogy ragyogni fogsz
Nyisd ki a szíved, a világegyetemért
Merj álmodni
Már nem lesz megállás

-Na, hogy tetszik?-érdeklődött Andres.
-Nagyon jó lett, azt kell mondjam, hogy egyre többet fejlődtök.
-Na és mik a további tehendők?
-Hát az lesz, hogy a lányok kitalálnak egy koreót, a fiúk pedig egy alapot a szövegnek.
-Rendben, na és mikorra kell végezzünk?-szólalt meg Ludmilla.
-Örülnék ha jövő hétre már meglenne.
-Meglesz!-nevettünk. Az óra tovabbi része gyorsan eltelt.
-Pablo tudnánk beszélni egy pár szót?-kérdeztem a tanárom amire mindenki felfigyelt.
-Természetesen, gyere.-mutatott maga mellé a színpadon én pedig leültem hozzá.
-Mutatott nekem ma a tanárom egy sulit...egy táncsuli amiben mindenféle stílus van és azon gondolkoztam, hogy ha itt végzek akkor elmennék oda. Neked mi a véleményed?
-Nem tudom Violetta....igazság szerint csodálatos hangod van és nem csak a táncra kéne helyezned a hangsúlyt. Értem én, hogy imádod csinálni meg jó is vagy benne, de itt az éneklés amiben ugyan ennyire jó vagy. Jól át gondotad te ezt?
-Még egyáltalán nem döntöttem...van még 3 évem.
-Az az idő gyorsan eletelik, kérlek gondold ezt át mert nagy hiba lenne és el is szakadnál a többiektől mivel ha be akarsz jutni egy ilyen suliba akkor már jövőre rá kéne feküdnöd erre a témára. Azt javaslom beszélj Gregorioval, nála jobban senki nem tud helyes választ adni. Azt is tudja milyen a tànc képességed és azt is milyen a hangod.-kócolta össze a hajam én meg mosolyogva átöleltem.
-Köszönöm!-pusziltam meg.
-Nincs mit, bármikor.-mondta majd gyorsan futottam táncra mivel így is késésben voltam.

1.évad 18.rész Az első nap!!!

Az első sulis nap!
A koncert estéjén Leon hazkisért, de azóta nem találkoztunk és csak egyszer üzent, hogy dolga van, hétfőn a suli elött vár. Reggel ruhának egy Nirvanas pólót, fekete farmert hozzáillő dzsekivel, karkötőt és szögecses cipőt választottam.

A hajamat kivasaltam és egy halvány sminket raktam fel. Feldobtam a hátamra a kék táskámat ami tele volt kitűzővel és így mentem le a konyhába.
-Tessék kicsikém ez a reggelid.-adott Olga a kezembe egy papirzacsit amiben kettő szendvics volt.
-Köszi Olgita!-pusziltam meg és kimentem a nappaliba.
-Szia Vilu.-köszöntött Angie.
-Hali.-intettem és eldöltem a kanapén.
-Csáó Hugi.-hajolt le Ty hozzám és egy puszit adott a homlokomra.
-Hello báttyus. Mizujs?-simítottam meg az arcát.
-Nemsok, örülök, hogy az unokahugim és Fedrico az én sulimba fog járni.-kacsintott.
-Srácok indulhatunk, készen vagyok.-trappolt le az említett szamár is.
-Akkor nyomás mert az állítólagos pasim állítólagosan a gimi elött fog várni.-mondtam és zsebre vágtam a telóm.
-Nyugi Vilu, Leo a barátod és szeret.-karolt át Fede, a másik oldalról pedig Tyler és így indultunk el. A suli elött már ott állt Ő. Fekete bőrdzsekit viselt ugyan ilyen színű farmerrel. A haja kisfiúsan kócos volt és ahogy neki volt dőlve a kerítésnek. Minden lány megbámulta aki elment mellette, még azok a csajok is akiknek barátja volt.
-Sziasztok!-pacsizott le a két sráccal engem pedig meg akart csókolni, de a mellkasára téve a tenyerem megállítottam.
-Hátra az agarakkal Mr.Tökély.-fontam össze a karomat magam elött.
-Ne megint mit tettem, hogy nem csókolhatom meg a barátnőm.-mosolygott szemtelenül.
-Szomabt óta nem hallottam rólad semmit csak azt, hogy dolgod van.-jelentettem ki és magyarázatot vártam.
-Jobb lett volna ha azt mondom, hogy apám testőrködik egy lánynál akiket maffiózók akarta elrabolni én pedig vele mentem, hogy segítsek?-kérdezte miközben beletúrt a hajába.
-Nem tudom melyik aggaszt jobban.....az, hogy egy lányra vigyáztál vagy, hogy maffiózóktól védted őt.-piszkáltam egy tincsemet idegesen.
-Gyere ide bolond lány.-húzott magához és megcsókolt.
-Szeretlek!-csimpaszkodtam a nyakába.
-Szeretlek!-suttogta a fülembe.
-Heló srácok!-hallottam meg pár ismerős hangot. Naná, hogy a többiek voltak azok.
-Sziasztok!-öleltem végig mindenkit majd közösen, elég hangosan bevonultunk. Mindenki ment a saját termébe. Ludmilla, Naty, Maxi és én mentünk a 9A-sok termébe, Leon, Diego, Federico és Tyler a 10A-ba.....Cami, Fran, Andres és Broduey pedig a 9B-be. Amikor beléptünk az osztályba az összes szempár ránk szegeződött. Megszeppentem, de Maxi és Nat megszorította a kezem és így indultunk meg a helyünkre. Ahogy leültünk mindenki rákezdett arra a dalra amit közösen adtunk elő a koncerten. Annyira aranyosak voltak és hát így mi is elkezdtünk velük énekelni a végén pedig mindenki tapsolt.
-Üdvözöljük az új osztálytarsakat, reméljük hamar beilleszkedtek.-mondta az első padsorból hátrafordulva egy szőke lány akinek fekete tincsek voltak a hajába.
-Mi is reméljük. Eléggé furcsa és új nekünk ez, de talán csak átmeneti állapot. Szeretnénk ha jól kijönnénk egymással, személy szerint szeretek új emberekkel találkozni.-montam mosolyogva. Mindenki elkezdett dumálni valakivel amikor betoppant egy srác, pontosabban az a fiú aki szombaton a zenét kezelte a koncerten. Pontosan mellém igyekezett és le is ült hozzám.

-Na erre nem számítottam.-nevetett rám.

-Hát erre én sem.-pirultam el.
-Kezdjük előről, Pepe vagyok.-nyújtotta a kezét.
-Violetta.-mosolyogtam kedvesen. Azonnal beszélgetni kezdtünk és elmeséltem neki, hogy hogyan kerültünk mind ide és Ő is mesélt magáról.
-Szóval Violetta, te ilyen énekes, táncos lány vagy?-kérdezte miközben a ceruzáját pörgette a kezében.
-Valami olyasmi.....-piszkáltam a hajamat. Épp beszédre nyitotta a száját amikor belépett egy fiatal tanárúr.

-Jó reggelt kívánok srácok!-intett oda nekünk.
-Jó reggelt kívánok!-kántáltuk egyszerre.
-Szeretném köszönteni az újakat, öröm, hogy bővűlt az osztályunk. Azért előre szólok, hogy lesznek tanárok akik nem fognak titeket énekeseket bírni, de hagyjátok rájuk. Ti mindannyian különlegesek vagytok.-nézett körbe és megfigyelte az újakat. Engem talán túlságosan is hosszan nézett ami zavarba ejtett.
-Remélem nem az idősebb csávokra buksz mert akkor esélyem sincs Mr.Gabriell ellen.-bökött oldalba a padtársam.
-Nem bukom tanárokra.-ráztam meg a fejem.
-Akkor lenne kedved velem moziba jönni?-csapott bele a közepébe.
-Hóóóóó.....alig beszéltünk pár szót. Elösszőr ismerjük meg egymást és utána mint barátok elmehetünk, oké?-kérdeztem kedvesen.
-Nekem oké.-nyitotta ki a füzetét mert kezdődött az óra, de inkább most rólunk ujjoncokról volt szó. Az első csengésnél mind azt gondoltuk vége az órának, de szóltak, hogy majd a második jezés után. Amikor ténylegesen kicsnegettek felálltam a helyemrő és igyekeztem a felém iranyuló kérdésekre válaszolni. A fiúk körbe álltak, a lányok pedig Maxit zsongták körbe. Egyszer csak megláttam az ajtónknak dőlve őt.....a szívem újra a torkomba ugrott. Láttam, hogy ideges ezért kiverekedtem magam a tömegből és odamentem hozzá.
-Csak 45 percre hagytalak egyedül és te vonzod a fiúkat.-karolta át a derekam és hosszasan megcsókolt úgy, hogy mindenki levágja foglalt vagyok.
-Nem tehetek róla, de azért cuki, hogy Maxi is így eltolja a lányokat és a szünetet Camillával tölti.-néztem az egyik kedvenc párosomra akik ölelkeztek.
-Engem most csak te érdekelsz és, hogy ezek a pojácák ne csüngjenek a baratnőmön akit csak most kaptam vissza.-döntötte homlokát az enyémnek.
-Nem érdekel egyikőjük sem mert amíg te itt vagy nekem addig semmi nem számít.-haraptam az ajkamba.
-Azért valamiről kéne beszélnünk.-köszörülte meg a torkát.
-Baj van?-néztem rá aggódva.
-A ruhád.....én nekem nem annyira tetszik ez az egész. Nem megváltoztatni akaralak csak ez nem te vagy.....vagyis áhhh nem is tudom mit beszélek.
-Hé Leon, semmi baj.....ma már én is éreztem, hogy ezeket a vad ruhákat csak fellázadásból hordtam, de most, hogy te itt vagy......
-Most mi van?-kérdezte az ajkamat birizgálva.
-Most már nem akarok lázadni csak a régi Violetta lenni. Nekem is hiányzik a régi én.-piszkáltam a haját mire Ő újra megcsókolt és nagyon úgy tűnt nem akar elengedni.
-Mi lenne ha ma átjönnél hozzánk Studiozás után és egy-két órát együtt töltenénk?-suttogta a fülembe.
-Szerintem........nagyon jó lenne ha veled lehetnék egy kicsit.-rajzoltam kis köröket az ujjammal a mellkasára.
-Nem akarom, hogy becsöngessenek és te ittmaradj velük.....sőt azt sem akarom, hogy ne lássalak csak 45 percenként 5-10 percre. Érezni akarom az illatod, a közelséged és kérlek ez miatt ne nézz hülyének mert én még soha nem voltam senkivel ennyire őszinte és......-bámult rám és tisztára mintha egy kisfiút láttam volna.
-Tudod Leon Vargas ahogy kívűlről láthatnak most mind félnek, de menőnek is tartanak viszont ha úgy beszélhetnének veled ahogy most én akkor meglátnák az igazi kisfiús Leot akiért meghalok olyan édes.-nevettem mire Ő megpukadt.
-Én nekem most vissza kell mennem az osztályba.
-Leon, várj! Tudom, hogy őszinte akartál velem lenni és hidd el én értékelem, igazán.-öleltem át és a nyakába pusziltam. Elősször nem reagált, de aztán amikor a hajamba túrt és újra megcsókolt.....
-Khmmm......khmmmmm....-krákogott valaki mi pedig azonnal szétrebbentünk. Egy középkorú hölgy nézett ránk kicsit mérgesen, de láttam a szemében azt a régi tinit.
-Mrs.Morrison vagyok az igazgatónő. Azért jöttem, hogy elvigyem innen az új tanulókat. A többeiek már kint várakoznak a folyosón. Mivel ti eddig magántanulók voltatok így nem tudtok rendesen felzarkózni a többiekhez ezért egy új osztályt indítunk a számotokra.-jelentette ki én pedig a barátom nyakába ugrottam boldogan. Natyt és Maxit átkarolva mentem ki a folyosóra ahol már mind ott voltak az unokabáttyammal együtt amit nem értettem, de örültem neki. Egy folyosó végi terembe vittek ahol megint az a fital tanár várt.
-Heló srácok! Én voltam az aki elvállalt titeket mint osztályfőnök. Azért, hogy jobban megismerjelek titeket azaz a hangotokat ma énekórákat tartunk és beszélgetünk. Kezdjük egy bemutatkozással, üljetek le és akkor olvasom a neveket és akire kerül a sor feláll majd mond magárol pár dolgot.-kacsintott én pedig felűnően sokat mosolyogtam rá ahogy Ő is rám. Maxi mellé ültem aminek nagyon örültem.
-Akkor Kezdjük is.....Camilla.-szólítta az elsőt.
-Én Camilla vagyok, de a legtöbben Caminak szólítanak. Szeretek énekelni és táncolni bár úgy érzem az éneklés jobban megy. Kedvenc színem a narancssárga, mindig is el akartam jutni Madridba és szerintem ennyi.....-ült vissza a székére.
-Köszönöm Cami. Akkor legyen mondjuk Violetta.-nézett rám mosolyogva.
-A nevem Violetta, Violetta Castillo. Nekem a tánc és az éneklés olyan mint a madárnak a repülés. Ha nem csinálhatnám ezeket a dolgokat nem lenne teljes az életem. Mostanában úgy érzem a tánc fele jobban húz a szívem mivel minden szabadidőmben koreográfiákat találok ki. Plussz szabadidőmben pedig eljárok a lovardába így nyílván ki lehet találni, hogy mi a kedvenc állatom. Nagy álmom, hogy egyszer híres táncos legyek.-meséltem.
-Nahát Violetta szép álom és hidd el valóra is válthatod. Ha gondolod délután gyere be az irodámba és mutatok pár táncsulit amibe a gimi után beiratkozhatsz.-kacsintott rám.
-Szívesen megnézem őket, de válaszokat most még nem tudok mert ott az éneklés amit ugyan úgy szeretek. Még próbálom keresni önmagam, de köszönöm.-huppantam vissza Maxi mellé.
-Rendben, akkor legyen mondjuk Leon.
-Leon Vargas vagyok, mivel zeneiskolába járok nyilván a tancot és az éneklést szeretem. Ami az enyém azt nem engedem át senkinek ja és szeretek motorozni.-zárta le a témát bennem pedig forrt a düh.
-Értem, szóval te vagy a falkavezér az osztályodban? Ebben a suliban mind egy csapat vagyunk és nem szeretném ha a tanárokkal konfliktusod lenne.
-Ne aggódjon Tanár úr nem az a fajta vagyok és nem, nem vagyok semmilyen vezér....egyszerűen nem szeretem az újembereket, nehezen bízok meg bennük. A többiek úgy vélekednek ahogy akarnak.
-Igen, de te vagy a legidősebb köztük és a fiatalabbak mindig tisztelik az idősebbeket, kedvelik őket és hallgatnak rájuk.-magyarázta az of-ő.
-Igen azt én is észrevettem, hogy kedvelik az idősebbeket.-markolászta a padot. Bármelyik pillanatban robbanhat, de én azt nem hagyhatom.
-Gabriell tanár úr, Maxi folyton motyog magában és ez zavar. Nem ülhetnék át máshova?-hazudtam.
-Nyugodtan Vilu.-mondta kedvesen. Gyorsan összeszedtem a cuccaim és behuppantam a barátom mellé akinek szikráztak a szemei. Maxi értetlenül nézett rám én pedig csak egy bocsit tátogtam utána pedig Leo egyik kezét levettem a padról és az enyémre kulcsoltam, de kirántotta onnan.-Na jó, Leo, Vilu menjetek ki és beszéljétek ezt meg. Nem tudom pontosan mi van, de nem bírom a diákjaim közti feszültséget.-mutatott az ajtóra én pedig felszegett állal kimentem rajta. Tudtam, hogy ha mérgesen kiviharzok akkor utánam jön és hát így is lett.
-Leon Vargas most mondom el elöszőr és utoljára, nem vagyok a tulajdonod.-rontottam neki úgy, hogy már a falnak volt simulva.

-Akkor sem fogom elviselni, hogy ez a seggarc rádnyomuljon.-emelte fel a hangját.
-Jesszus Leon, csak felajánlotta, hogy mutat nekem tánciskolákat.-akadtam ki teljesen.
-Ó ugyan már, a vak is látja, hogy oda van érted. Az a 6-7 év ide vagy oda tökmindegy neki.-csapott idegesen a falba amitől én megijedtem.
-Ha ezt így folytatod tovább el fogsz veszíteni.-jelentettem ki és távolodni kezdtem tőle, de utánam jött és magához szorított.
-Már elmondtam, hogy nem rövidtávra tervezem veled. Szeretlek, de akkor sem hagyom, hogy ilyen nyomik a barátnőmre másszanak.
-Látom hiába beszélek neked.-löktem el magamtól.
-Azért még délután átjössz?-kérdezte szomorú arcal.
-Nem, ma nem jövök át.-nyitottam ki a terem ajtaját és visszaültem a padba.  Ő is becsapta maga után az ajtót és levágódott mellém.
-Rendben, ahogy látom nem sok minden változott sőt inkább rosszabb lett.-vakargatta a tarkóját miközben a többiek minket néztek és aggódtak.
-Majd megoldjuk.-szólalt meg Leo.
-Ezen már nagyon nincs mit megoldani.-fontam össze a karom.
-Így gondolod?-nézett rám és láttam, hogy tart a választól.
-IGEN!-zártam le a témát.
-Akkor legyen így.-rugott bele a padba. A tanár feszengve figyelt minket, ezen az órán inkább csendbe voltunk a többin pedig a tanárokkal ismerkedtünk meg énekeltünk tehát azokat a dolgokat csináltuk amiben jók vagyunk. Ahogy kicsengettek az utolsó óráról rohantunk a Studioba. Amikor beléptünk a nagyterembe ott állt az összes tanár én pedig azonnal Pablo és Beto nyakába ugrottam majd Antoniot is jól megölelgettem.
-Na srácok sok a dolgunk szóval nyomás táncórára aztán mentek Betohoz, Krishez majd hozzám. Az órák rövidebbek lesznek, de ugyan olyan hasznosak.-mesélte Pablo. Mosolyogva bólogattunk és indultunk átöltözni táncra.
-Mielött elkezdenénk az órát szeretnék bocsánatot kérni.-állt elénk Gregorio mi pedig meglepődve néztünk rá.-Átértékeltem a dolgokat és nem beszélhetek így magukkal, gyerekek és hiába, hogy amatőrök még van idejük tanulni.-jelentette ki mi pedig csak mosolyogtunk. Azért tuti, hogy néha kapni fogjuk még az ívet, de már kedvesebben. Egy igencsak hangulatos táncórában volt részünk, mondjuk engem egyszer lecseszett, de nem tehettem róla. Kicsit szétcsúsztam a drágalátos barátom miatt, de lehet már csak exem. Ő Beto óráján mutatta meg, hogy szétszortabb mint maga Beto ami igen nagy szó.
-Mond Leon.....minden rendben csak mert olyan harapós kedvedben vagy mint egy oroszlán. Érted....Leon, oroszlán meg wáhhhhhhh!!!!!!-próbált viccelődni a tanárunk aminek eredményeképp borult a barátommal együtt.
-Beto minden rendben?-szaladtam oda, hogy felsegítsem őt.
-Köszi, én is jól vagyok.-szólalt meg Leo.
-Azt tudom, Ő tompította az esésed.-mutattam szegény összelapított tanárra.
-Jól vagyok Camilla.-mosolygott rám.
-Violetta vagyok.-adtam rá a szemüvegét.
-Áááá Vilu.-nevetett és feltápászkodott a földről. Ez az óra is hamar elment....eztán következett az ének amit egyáltalán nem akartam. Mi már leültünk a helyünkre, én persze messze Leotól és vártuk Kristint. A barátom egyhuzamban engem vizslatott amikor belépett a csaj a terem ajtaján....várta a reakcióm. Én kihúzott háttal és felszegezett állal ültem, akkor sem kapja meg amit akar.
-Na, örülök, hogy mind itt vagytok. Remélem mindenkinek tetszett a suli és, hogy a délutánokat sem fogjátom elhanyagolni. A mai órára azt terveztem, hogy kimegyünk a parkba pár gitárral és kötetlenül énekelgetünk.-mosolygott mire többiek mind örvendezni kezdtek az én kivételemmel.
-Ez annyira jó.-susogtak a többiek. Kris épp elindult kifele amikor Ludmilla kirakta a lábát Ő pedig elesett, de nem akkorát. Kihasználva a helyzetet a bokájához kapott és jajgatni kezdett.
-A bokám, nagyon fáj!-hullajtott el pár műkönnyet. A fiúk mind pipogyák voltak és nem tudták megemelni....egy embernek ment csak és az Leon volt. Mégis, hogy a francba gondolta? Tudtam, hogy erre megy ki a játék. A többieknél direkt úgy helyezkedett, hogy véletlen se tudják felvenni, de Leonak azonnal belecsimpaszkodott a nyakába és a fejét a mellkasára hajtotta. Egy hangosat fújtattam és már épp ki akartam rohanni a teremből amikor Maxi visszafogott.
-Ne add meg neki ezt az örömöt.-suttogta és egy hatalmas puszit adott nekem.
-Iagazd van, nem fogom.-erőltettem mosolyt az arcomra és odamentem Diegohoz segíteni cipelni a hengszereket amíg Leon levitte az orvoshoz Krist. Mi kimentünk a parkba és kiraktunk négy plédet majd leültünk. Broduey, Farn, Ludmilla és Naty gitározni kezdtek a többiek pedig tapsoltak csettintettek vagy épp valamin doboltak közben pedig mindannyian énekeltünk minden félét. A hátam mögül hallottam, hogy valaki beatboxolni kezd....csak egyetlen ember képes arra a csapatból és az az én pasim. Kristin már ott ült velem szemben Andres és Tomas között bekötözött lábbal és ütemre tapsolt. Szinte már semmi baja nem volt....elég volt neki, hogy rámászhatott a barátomra. Különben is nincs miért féltékenykednem lehet már együtt sem vagyunk. Erre a gondolatra azonnal lehervadt a mosoly az arcomról és sírva fakadtam. Erre páran felfigyeltek, de nem álltak le a zenéléssel. Felálltam és a fánál telefonáló fiú felé kezdtem szaladni a könnyeim pedig csak potyogtak. Szorosan átöleltem és csak zokogtam, éreztem amikor beszívja az illatom ahogy én is az övét.

-Ugye szeretsz még és soha nem hagysz el?-kérdeztem szaggatottan és alig hallhatóan a sírástól.
-Szeretlek Violetta....hányszor mondjam még el? Ezen senki nem fog változtatni és sajnálom ha túlzásba viszem a féltékenykedést, de még nem nagyon volt ilyen barátnőm.-simogatta az arcom.
-Nem érdekel.....úgy szeretlek ahogy vagy.-csókoltam meg és hallottam ahogy mindenki tapsolni kezd mögöttünk. Hát igen ha mi veszekszünk az az egész csaptra hatással van és az is ha mi boldogok vagyunk. Mondjuk ez akkor is így van ha mások veszekednek. A délután is hamar elrepült és én Leonnal indultam haza.........

1.évad 17.rész A koncert napja!

A koncert napja! 
Reggel már 6 órakor fent voltam, egyszerűen nem bírtam magammal. A szekrényemben túrkáltam, hogy melyik számhoz milyen ruhát húzzak. Annyira nehéz volt mert több ruha is tetszett ezért felhívtam a csajokat, hogy jöjjenek át segíteni. Felpróbáltam már mindent és képeket is készítettünk, hogy utána majd kiválasszuk, hogy melyik legyen. 3óra múlva az ágyamon eldőlve egy tál chips, csoki és limonádé mellett nézegettük a telefonomat.
-Szerintem a közösre legyen ez.-bökött egy rózsaszín ruhás képemre Naty.

-Nem rossz ötlet.-helyeselt Cami és Fran is így az egyik göncöm már meg is volt.
-Az ezer élettel ezelöttre valami egyszerűt szeretnék.-dobtam be a számba egy csokit.
-Úúúú a duettre legyen ez a fehér.-sikított fel Camilla és Francesca egyszerre nekem pedig azonnal felcsillant a szemem.

-Elkelt, ez tényleg jó.-mosolyogtam és már csak a szóló dalomhoz kellett ruci. Na az viszont nem ment könnyen.....nem akartam csicsásat, de túl egyszerűt sem. Egy óra után is ugyan azt a pár képt néztük, sőt még Camiék is mutattak képeket saját ruháikról hátha onnan megtetszik valami, de semelyik nem volt az igazi. Már majdnem ebéd idő volt amikor Angie toppant be egy nagy fekete, cibzáros zsákkal.
-Sziasztok, nem akarok zavarni......találtatok már ruhákat?-kérdezte selytelmes mosolyal.
-Igen, találni találtunk, de egy még kéne a szólószámomhoz.-sóhajtottam és belekortyoltam az üditőmbe.
-Ebben a zsákban anyukád egyik ruhája van, arra gondoltam, hogy talán ez....-adta oda a kezembe és izgatottan várta amíg én felbontom. Amikor megláttam a hatalmas, lila ruhát azonnal felbróbáltam

utána pedig sikítva a nagynéném nyakába borultam (persze csak óvatosan) és agyon puszilgattam.

-Ez, ez tökéletes. Pont olyan amit kerestem.-nevettem boldogan és a lányoknak is nagyon tetszett.
-Na akkor ünnepeljük meg ezt egy ebéddel.-tapsolt kettőt a nénikém és mi nem ellenkeztünk. Lerohantunk az emeletről és mindannyian helyetfoglaltunk az asztalnál. A szokásos helyemre ültem, Fede és Ty közé.
-Apa merre van?-kérdeztem kedvesen.
-Apukád....öhm....el kellett utaznia üzleti dolgok miatt....khmmm...-nyögte ki Olga amikor kihozta a levest.
-Na és mikor ér haza?-néztem körbe még mindig nyugodtan.
-3 nap múlva.-suttogta Tyler.
-Akkor nem jön el a koncertre?-tudatosult bennem a tény miszerint apa nem lesz ott a koncertemen. Mérhetetlenül csalódott voltam és alig bírtam a könnyeimet visszatartani.-Szerettem volna ha lát anya ruhájában, azt akartam, hogy halja hogyan éneklem. Ez az első igazi koncertem és megígérte, hogy ott lesz. Eddig mindig el tudta halasztani a munkáit.....most miért nem?-mondtam könnyes szemmel.
-Én is kérdeztem tőle, de azt mondta ez halaszthatatlan.-nyelt egy nagyot Fede.
-Tényleg? Na és miért nem tudta ezt velem szemtől szembe közölni.....bármikor bármi baj van Ő úgy csinál mint a struccok, homokba dugja a fejét. Ne haragudjatok, de nekem elment az étvágyam.-löktem ki a széket és elindultam az emeletre.
-Ne menj el kicsikém, citrmos csokitortát készítettem csak neked.-kiabált utánam Olga, de nem foglalkoztam vele. Becsaptam magam után az ajtót és az íróasztalomról egy üveg nutellát felmarkolva begubóztam a babzsákfotelembe egy nagy takaróval. A lábamon ott pihent a nyuszis papucsom amivel játszottam miközben faltam a csokiskrémemet. Amikor már untam a csendet benyomtam pár bőgős számot és úgy duzzogtam tovább. Egy kis idő elteltével Tyler és Federico jött be, hogy szóljanak a lányok már elmentek és a koncerten várnak. Mivel apu elutazott így a tárgyalást is eltolták ami annyit jelent, hogy Fede fel tud lépni.
-Én nem megyek el!-dobtam ki a plüssmacim a kupac alól ahol rejtőzködtem.
-Vilu én ott leszek a koncerten és mindenki más is.-hallottam Ty hangját.
-Apa viszont nem, hazudott nekem.-szipogtam és egy újjabb kanál nutit faltam be.
-Hugi ne csináld ezt!-kérlelt tovább, de most a kanalat dobtam ki.
-Tünjetek el!-hangosítottam feljebb a zenét aztán hallottam az ajtócsukódást. Azt hittem elmentek, de valakinek a keze megérintette a lábam.
-Violetta nélküled senkik vagyunk, nagyon szeretünk és a családod többi tagja csak miattad megy el ma este.-simogatta a lábam Fede.
-Federico kélrek menj el.-löktem el mire Ő egy sóhajtással távozott. Kimásztam a kanalamért és tovább ettem. Próbáltam apát utolérni telefonon, de mindig kinyomta.....ez rávall, amikor gáz van mindig eltűnik. A macimat szorongattam és már csak sírni tudtam, akkora fájdalmat éreztem a mellkasomab mint mikor Leon átvert. Benne mindig feltétel nélkül bíztam és soha nem hagyott cserben egészen a mai napig. A mellkasom szétszakadt, a zene üvöltött én pedig az arcomat a medvémbe rejtettem és annyira szorítottam a mancsait, hogy az ujjaim elfehéredtek. Az ablak nyitva volt és azon a nap meleg sugarai sütöttek be nekem pedig már kezdett egészen melegem lenni, a kismadár az ablakpárkányomon ült és csiripelt, kintről pedig zajok szűrődtek be, de ezt mind eltompította a zene. Épp a Little Do You Know című dal bömbölt a hangfalakból és az a rész jött, hogy: (Úgy sezeretlek, mintha soha nem éreztél volna fájdalmat.) na ekkor hallottam meg egy hangot amit nagyon jól ismerek. Énekelte Tovább a zenével együtt:
Várni fogok....Ígérem, nem kell félned. Várni fogok. A szerelem itt van és maradni is fog.-na és ekkor végigsimított a hátamon a takarón keresztűl. Kibújtam a nagy paplan alól és könnyes szemekkel meredtem rá. Lehalkította a zenét és leült velem szembe.
-Leon te meg mit csinálsz itt?-kérdeztem remegő hangal. Erre Ő megint rákezdett....
-Keveset tudsz arról, hogy miközben mélyen alszok tudom, hogy fáj neked.-énekelte és egy puszit nyomott a homlokomra.-Ne sírj apukád miatt. Szeret téged és biztos neki is fáj, hogy nem lehet ma veled, de nekünk szülségünk van rád......helyesbítek, nekem van rád szükségem.-tűrt egy kósza tincset a fülem mögé én pedig sírva rá borultam. Egy szót sem szólt csak felelmelt én meg a lábamat összekulcsoltam a dereka körül, Ő pedig leült a babzsákba és a hátamat simogatta. Hagyta, hogy kijöjjön belőlem a feszültség.
-Köszönöm!-motyogtam a vállába Ő meg tovább simogatott. Nekem ennyi bőven elég volt, hogy tudtam mellettem van. Ahogy beszívtam az illatát egészen máshogy láttam mindent.
-Tyler hívott fel....-jelentette ki én pedig még szorosabban öleltem. Amikor már nem sírtam kimásztam az öléből, kikapcsoltam a zenét és felültem az ágyamra.
-Eljövök a koncertre, de apámnak nem bocsájtok meg.-ittam egy korty vizet.
-Csak úgy gyere el ha tényleg akarod.
-Persze, hogy akarom. Mindig is az volt az álmom, hogy színpadra álljak egy óriási közönség elött.-mondtam és egy kicsit elmosolyodtam.
-Na akkor én most hazamegyek, összekészülök és majd ott talizunk.-mosolygott majd kiment. Ahogy Leon elhagyta a házat nagy készülődésbe fogtam. Futottam a fürdőbe és gyorsan lezuhanyoztam, hajat mostam. A kabinból kiszálltam és magam köré tekertem a fürdőlepedőt. Kerestem a ruhám majd eszembe jutott, hogy a szobámban maradt ezért gyorsan átfutottam érte, felmarkoltam és siettem vissza, de a lábam még vizes volt így megcsúsztam. Vártam, hogy seggreessek, de ekkor egy erős kéz ragadott meg. Amikor talpon voltam, megfordultam és Federicot pillantottam meg. Mind a ketten elvörösödtünk és más irányba néztünk.
-Köszi Fede.....-mosolyogtam és gyorsan visszasiettem készülődni. Egy szürke pólót és egy barack szinű szoknyát vettem fel hozzá illő mintás tornacipővel.

A hajamat begöndörítettem és szinezővel húztam bele pár lila tincset. Fogat mostam utána pedig felraktam a sminkem ami most erősebb volt, hogy messziről is kilátszódjanak az arcom körvonalai. Pablo szerint ez szükséges ha fellépünk.  Amikor ezzel is végeztem befújtam magam a gyümölcsös vanilíás parfümömmel. Felraktam a violinkulcsos nyakláncom és a karkötőm amin betük és hangjegyek lógtak majd lementem a nappaliba.
-Jajj csodálatos vagy kicsikém!-jött oda Olga és agyon puszilgatott.
-Köszönöm Olgita.-öleltem át majd a kék bőrdzsekimért nyúltam.
-Federico merre van?-kérdeztem és körbepásztáztam helyíséget.
-Itt vagyok, mehetünk Vilu?-jött oda mellém és átkarolta a derekam. Halvány mosolyal az arcomon bólintottam majd elindultunk mivel kettőnknek elöbb ott kell lenni mert még át kell öltöznünk. A három ruhát alig bírtam el így a nagy lilát ávette tőlem Fede.
-Viszem én, neked is van elég ruha amit cipelned kell.
-Nem, nekem nincs annyi és az én 2 ruhám együtt olyan nehéz mint a te ruhád én meg fiú vagyok szóval nyugodtan vihetem.-nevetett én pedig ráhagytam. Még mindig fájt, hogy apu nem jön, de erősnek kellett maradnom. A helyszínre érve azonnal mentem az öltözőbe és felhúztam a fehér ruhát amit a duetten fogok viselni.
-Violetta gyere ki egy kicsit a többiekhez, változott a műsor.-lépett be Pablo én pedig gyorsan eldugtam a CD-t amit az elöbb nézegettem.
-Megyek már.-mosolyogtam és kisiettem majd beálltam Maxi és Andres közé.
-Sziasztok gyerekek, örülök, hogy mind ittvagytok. A műsorral kapcsolatban kereslek titeket mivel változott a helyzet, az utolsó elötti helyre tesszük be a Ser Mejor-t, az utolsó dalt Violetta fogja előadni. Ugye mindenkinek megfelel?-vázolta a helyzetet Antonio.
-Igen.-kántáltuk egyszerre majd mindenki indult a dolgára. Én a sráchoz indultam aki majd a zenét kezeli.
-Szia. Ne haragudj, hogy zavarlak, de lenne egy kérésem.-villantottam meg a legszebb mosolyom.
-Egy ilyen szép lány mint te bármit kérhet.-kacsintott nekem pedig nyert ügyem volt.
-Csak aról lenne szó, hogy az utolsó dalnál ezt az alapot rakd be mert megváltozott a dal.-néztem rá kiskutya szemekkel.
-Rendben van.-nevetett és csinálta is tovább a dolgát.
-Köszönöm.-hintettem egy puszit az arcára. Annyira nem is volt csúnya...sőt...talán még helyes is volt.
-Violetta gyere mert mindjárt kezdődik a koncert és nekünk hátul kell maradni ha bármi történik.-fogta meg a kezem Maxi és vitt is hátra a színpad mögé. A srácok már mind ott gyülekeztek és alig volt vissza pár perc a kezdésik.
-Rendben, akkor Violettán, Diegon, Tomason és Camillán kívűl mindenki nyomás a színpadra.-mondta Gregorio és valami furcsa módon, de normális hangnemben. A srácok mind kimentek és akkor elindult a zene ők pedig énekelni és táncolni kezdtek.
-Ez az egész annyira varázsos.....ahogy állnak a színpadon és mindenki őket nézi ráadásul még tapsolnak is, alig várom, hogy kilépejek a színpadra.-szólalt meg Camilla a hátam mögül.
-Engem maga az éneklés dob fel, mindegy, hogy hol vagyok.....legyen az a szobám, a színpad vagy akár egy eldugott kis raktár, mindegy csak énekeljek. Az, hogy most felmehetek a színpadra valami csodálatos érzés, de ott is a legelső az éneklés.-mondtam el az én verzióm.
-Cami színpadra, most jössz a lányokkal.-kiáltott Pablo.
-Megyek már.-mosolygott és rám pillantott.
-Egy kalappal csajszi.-öleltem át és màr én is indulni akartam a dolgomra amikor.....
-Na, hogy érzed magad?-kapott el a derekamnál Leon.
-Sokkal jobban, köszönöm.-zártam le ennyivel majd otthagytam.
-Violetta!-hallottam meg Tyler hangját.
-Ty!-ugrottam a nyakába.
-Hogy vagy?-fürkészett aggódva.
-Jobban, és köszönöm, hogy szóltál Leonak.-pusziltam meg a homlokát és arcomat a vállába fúrtam ahogy átölelt.
-Vilu.-szólított meg egy ismerős hang.
-Minho?-fordultam meg és leszedtem magamról az unokatestvérem kezeit.-Minho!-örültem meg és őt is egy nagy öleléssel köszöntöttem.
-Ahogy megtudtam, hogy fel fogsz lépni azonnal vettem egy jegyet és hát itt is vagyok.-mutatott végig magán.
-El sem tudod hinni, hogy mennyire örülök.-dobódtam fel egy kicsit.
-Annyira azért nem örülhetsz hisz alig mosolyogsz.-simította meg az arcom.
-Majd mindent elmesélek, lesz elég időnk hisz hétfőtől a te sulidba fogok járni és mindenki más is a Studioból.-nyugtattam meg.
-Ez tök jó, én 10B-s vagyok te melyik osztályba kerülsz?
-9A.
-Oda jár egy nagyon jó barátom, majd szólók neki, hogy segítsen neked beilleszkedni.-mosolygott kedvesen.
-Jajj nem szükséges, nem akarom magamra felhívni a figyelmet.-fogtam meg a karját.
-Hát jó, de azért mondom neki, hogy figyeljen oda rád.-tűrt egy tincset a fülem mögé.
-Köszönöm!-suttogtam.-Nekem most mennem kell, te is menj le a nézőtérre utána beszélünk.
-Rendben Violetta, egy kalappal, puszi.-intett és már ott sem volt.
-Violetta, Diego színpadra.-kiáltott Antonio mi pedig egymásra néztünk majd egy-egy mikrofonnal kimentünk. Ahogy megláttam azt a sok embert a pulzusom az egekbe szökött, akkora volt bennem az adrenalin. Az első sorokban ott ült Olga, Ramallo, Tyler, Angie és Minho. Integettek nekem és füttyögtek mire én azonnal elmosolyodtam, de belül fájt, hogy apukám nem integet nekem onnan lentről. Elindult a zene és Diego énekelni kezdett majd én is csatlakoztam. Annyira csodálatos volt ahogy kiereszthettem a hangomat, szinte már a fellegek között jártam. Élvezem és kihasználom minden egyes percét amikor énekelhetek. Minden jól ment, a csókot is remekül megoldottuk majd ahogy vége lett a dalnak meghajoltunk és mentünk is le.
-Csodálatosak voltatok!-ugrottak a nyakunkba a lányok.
-Köszönjük.-mosolyogtunk össze majd én azonnal mentem átöltözni a rózsaszín ruhámba mert Ludmilla száma után mindanniyan megyünk a színpadra. Minden jól alakult a közös számnál is és már csak én voltam vissza. A srácok mind leültek a közönségbe a a tanárokkal együtt, egyedül én maradtam hátul a nagy lila ruhámban. Vettem egy óriási levegőt aztán kimentem a színpadra a mikrofonnal a kezemben. A lámpák le voltak kapcsolva, én beálltam középre és felkapcsolódott néhány fény, de csak engem világítottak meg.
-Ez a dal szóljon egy számomra igazán fontos személynek. Szeretlek!-mondtam és elindult a zene.

 A ma azzá a nappá fog válni,
melyen visszadobják neked......
Mostanra tudnod kellene,
hogyan fogod véghez vinni,
amit tenni akarsz.
Nem hiszem, hogy bárki
úgy érzene veled kapcsolatban,
mint én.

Visszacsap a szó ami az utcán volt,
Hogy a szívedben kialudjon a tűz.
Biztos vagyok benne, hogy
mindenkinél hamarabb hallottad
de igazán sosem voltak kétségeid.
Nem hiszem, hogy bárki
úgy érzne veled kapcsolatban,
mint én.

És minden úton kanyarogva
sétálunk tovább és minden fény,
ami vezet minket ott megvakít.
Mennyi dolog amit el szeretnék
mondani neked, de nem tudom hogyan.

Mer lehet......
hogy
Te lszel az egyetlen
aki megmenthet?
És mindezek után....
TE VAGY A "CSODAFALAM"!!

A ma azzá a nappa vált?
De sosem fogják visszadobni neked.
Mostnara tudnod kellene, hogyan fogod
megtenni, amit nem akarsz.....

Nem hiszem, hogy bárki
úgy érzene veled kapcsolatban,
mint én.

És minden úton kanyarogva
vezetett téged.
És minden fény, ami az utat
világította kialszik .
Mennyi dolog.....amit el szeretnék mondani neked
de nem tudom hogyan.

Mer lehet,.....
hogy
Te leszel az egyetlen aki megmenthet?
És mindezek után....
TE VAGY A "CSODAFALAM"!!!

Mert lehet,....
hogy
Te leszel az egyetlen aki megmenthet?
És mindezek után....
TE VAGY A "CSODAFALAM"!!!

Azt mondtam
lehet....!!
Te leszel az egytelen aki megmenthet?
Te leszel az egytelen aki megmenthet?
Te leszel az egyetlen aki megmenthet!!!!!!!-fejeztem be és ez után akkora tapsvihar tört ki, hogy majdnem meg süketültem. Lementem a színpadról én is a nézőtérre ahol a családom azonnal a nyakmaba ugrott és puszikkal halmoztak el. Amikor végre kiszabadultam megköszöntem Minhonak is, hogy eljött vegül Federico ugrott a nyakamba.
-Violetta, Violetta, nem bírsz magaddal ugye?-nevetett és felemelve megpörgetett.
-Már rég érett, hogy kifejezzem valahogy amit érzek.-kacsintottam.
-Akkor mehetünk haza?-kérdezte.
-Hova akarsz haza menni? Az elöbb szolt Pablo, hogy lesz egy bulink mert megünnepeljük a koncert sikerét.-meséletem neki.
-Hát akkor menj öltözz át, a Studioban majd talalkozunk.-nevetett és el is indult. Gyorsan besiettem az öltözőbe és visszahúztam a ruhámat amibe jöttem. Eléggé csalódott voltam, hogy Leon nem várt rám és nem akart velem beszélni. Visszahúztam a ruhát amiben jöttem, megigazítottam a sminkem és én is elindultam a bulira. Kicsit ilyesztő volt a sötétben, de túl éltem. Amikor beléptem a Studioba egyből a nagyterm felé vettem az irányt mivel onnan jött a zene. Amikor beléptem a Shape of you című dal ment és mindenki táncolt. Federico azonnal elragadott és bevitt a kör közepére. Nagyon, nagyon szeretek táncolni, a testem egyé válik a zenével ilyenkor és mintha felhőkön járnék.
-Vilu mutass pár lépést!-kiá1tott Maxi. Nagyon jól tudja, hogy otthon saját kis koreókat szoktam csinálni. Fede arrébb állt így én voltam egyedül középen és azonnal rá is kezdtem.

Mindenki tapsolt és füttyögött majd a zene lassúra váltott (Passenger Let her go). Mindenki párokba rendeződött és lassúzni kezdtek, Diego meghívta Larat így vele táncolt, Tomas állt egy ideig mert Kris Leont akarta vinni, de a fiú nem akarta így Tom lecsapott Kristinre. Én épp félre akartam állni, de ekkor valaki elkapott hátulról és határozottan maga felé fordított és átkarolt.

-Leon.-suttogtam és alig bírtam talpon maradni mert olyan közel volt, hogy nem bírtam magammal.
-Az a dal......azt nekem szántad?-kérdezte a fülembe suttogva nekem pedig végig futott a hideg a gerincemen.
-Igen.-nyeltem egy nagyot.
-Mik ezek a rövid válaszok? Csak nem zavarba ejtelek?-hallottam kuncogását.
-Leon Vargas menj a francba.-csaptam a mellkasára, de mosolyogtam és úgy csináltam mint aki el akar menni.
-Inenn nem szabadulsz az már biztos......soha többet nem engedlek el.-kapott el a derekamnál és egy puszit nyomott a homlokomra. A fejemet belefúrtam a nyakába és olykor olykor belepusziltam míg Ő a hajamt simogatta.
-Semmi pénzért nem engedném el ezt az érzést.-motyogtam és erősen magamhoz szorítottam.
-Nem is kell csak bocsájtsuk meg egymásnak a dolgokat és minden nap ölelhetsz így.-tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Ahogy az a dalban is volt te vagy az egyetlen aki megmenthet és ha most semmi nem lesz a régi alattam megynyílik a föld és eltünök. Szeretlek Leon.-sírtam el magam. Ő a fülem mögé tűrt egy tincset és az arcomat vizslatta.
-Ugyan ezte érzem én is. Violetta, megengeded, hogy most megcsókoljalak?-érdeklődött folytott hangon én meg bólintottam. Fogta magát és végighúzta az úját a számon majd nagyon ovatosan kezdett közelíteni felé, lehunytam a szemem és amikor megérzetem az ajka ízét még többet akartam.

 Addig a pillanatig nem is érzetem mennyire hiányzik. Szorosan hozzá bújtam és úgy csókoltam tovább. Hirtelen a zene pörgősre váltott mi pedig belemosolyogtunk a csókba.
-You are my Wonderwall!-nevettem és a hajába túrtam.
-You are my Wonderwall!!-pöckölte meg az orrom.
-Ne hari!-kiáltotta Andres és már vitte is a barátom. Nevetve figyeltem amint Leo, Maxi, Broduey, Andi, Federico, Diego és Tomas felmennek a színpadra és a hangszerek mögé állnak. A zene leállt majd ők kezdtek el játszani. A Solo pienso en ti című dalt énekelték mi lányok pedig táncoltunk. Le nem vettem volna közben a szemem Leonrol ahogy Ő sem rólam. Amikor végeztek vissza akarták kapcsolni a zenét, de Antonio kérése az volt, hogy újra énekeljem el a dalomat. Felmentem a színpadra és a mikrofont megmarkolva álltam, a zene elindult és én énekeltem. Sokkal jobban ment mint a koncerten és ebben az a barna szemü fiú játszik nagy szerepet. Az utolsó résznél a fiú feljött a színpadra és velem együtt énekelt a szám végén pedig magához ölelt. Mindenki tapsolt és éljenzett én pedig zavaromban a cipőm orrát nézegettem még akkor is amikor már nem álltam ott fent. Viszont amikor Leon az ujjait az enyémre kulcsoltam megszűnt minden létezni.
-Haza kellene menned, fáradt leszel holnap és biztos Angieék is aggódnak már miattad.- mondta kedvesen.
-Még veled akarok maradni.-szorítottam meg a kezét.
-Lesz még időd velem lenni.-mosolygott rám aranyosan, de én úgy döntöttem, hogy megpukkadok.
-Rendben, hazemegyek, de nem kell elkísérni......haza tálálok egyedül is.-téptem ki a kezemet az övéből és a kabim felkpava elmentem. Egyszeriben kint találtam magam az utcán, hideg volt és sötét. Egy kiskori rossz emlék miatt rettegek a sötéttől. Elindultam, de minden másodpercebn hátra pillantottam hátha követnek és igazam lett, Tomas jött utánam.
-Vilu beszéljünk ,kérlek.-kapta el a karom.
-Szerintem nincs miről.-néztem rá dühösen, de a félelem ott csillogott a szememben.
-Együtt vagy Leoval?-kérdezett rá egyből.
-Mi van ha igen?
-Ő nem hozzád való, nem szeret téged igazán és csak megbánt. Én jobb lennék hozzád.-húzott magahoz, de én a tenyerem a mellkasára raktam. Próbáltam eltolni magamtól.
-Kérlek ne csináld.-könyörögtem.
-Nem akarlak bántani, esküszöm.-akart volna elengedni, de egy hang vágott közbe.
-Tomas ha nem engeded azonnal el Istenre esküszöm, hogy nagyon megbánod.-hallottam Leon remegő hangját ami az idegességtől volt ilyen.
-Leon szálj le róla, sokkal jobb helye lenne mellettem.-engedett el és a barátom elé állt.
-Te csak ne akard megmondani, hogy neki mi a jó.-lépett hozzá közelebb.
-Fiúk, ne, kérlek.-kérleltem őket.
-Legközelebb nagyon megkapod.-kiáltott Tom.
-Nem lesz itt legközelebb.-lökte félre őt és odajött hozzám miközben Tomas elsétált.
-Leon én már azt hittem, hogy....-öleltem át és csak akkor jött ki igazán a sírás.
-Shhhhh Violetta, jól vagyok.-suttogta a fülembe én pedig mégjobban magamhoz szorítottam.
-Sajnálom, azt gondoltam azért akarod, hogy hazamenjek mert nem akarsz most velem lenni.
-Te bolond lány, ha tehetném minden egyes pillanatot veled töltenék. Nem elég egy élet arra, hogy veled legyek.-csókolt meg.
-Én azt hiszem boldog vagyok és ez csak akkor van mikor veled lehetek.-néztem csillogó szemeibe.
-Én pedig most imádom az egész világot.-jelentette ki.
-Miért?-kérdezte mosolyogva.
-Mert nekem te jelented az egész világot.-simította meg az arcom. Egy nagyot nyeltem majd a nyakába ugrottam nevetve Ő pedig megpörgetett.

Azt a pillanatot senki és semmi nem ronthatta el mert tudtam, hogy Leon Vargas az enyém és csakis az enyém. Az én CSODAFALAM!

1.évad 16.rész ott majd újra kezdhetem

Tudtam, hogy ez a nap kemény lesz, de, hogy ennyire.....Amikor Federicoval bementem a Studioba még nem is számítottam mi vár rám. Minden úgy indult ahogy szokott. A lányok csacsogva fogadtak, a srácok egy körbe voltak tömörülve, Diego lopva rám pillantott, de inkább a telefonját nyomkodta. Leon még mindig nem nézett rám, gondolom még mindig meg volt sértődve, de már megszoktam a hangulatingadozásait. Egy valami viszont nem volt a helyén, a tanárok. Gregorio kiabálása szűrődött ki a tanáriból ami még normálisnak is tűnt, de amikor kinyílt az ajtó és Antoni meg Pablo feldúlva jött ki megijedtem. Általában ráhagyták a zsémbes tánctanárunkra a dilijeit, de most valami egészen más történhetett mert a tanárunk nem is miattunk és nem is Pablo miatt örjöngött. Mindenki érdeklődve nézte a jelenetet aztán valaki kivágódott még az ajtón és hasraesett az orrunk elött. Na vajon ki? Nem más mint a mi drága Betonk.
-Most mi lesz?-tápászkodott fel és az igazgatónkra nézett.
-Szerintem ezt nem itt kell megtárgyaljuk, majd visszatérünk rá, most nyomás próbára.-mondta, de láttam rajta, hogy valami egyáltalán nincs rendben. Talán ahoz van köze amit a koncert után akartak nekünk elmondani. Amíg ezen morfndíroztam éreztem, hogy valakinek a tekintete rajtam van. Megfordultam és láttam, hogy Ő néz. A mellkasánál összefonta a karját és elfordította a fejét majd tovább beszélgetett Federicoval.
-Mi volt tegnap? A legfontosabb kérdés viszont az, hogy mi ez a ruha?-hallottam Camilla hangját mellőlem.
-Igen Vilu, mi lett veled? Nem mintha nem állna jól, de durva.-kezdett bele Fran is aztán a többiek is odacsődültek hozzám.
-Figyeljetek, úgy érzem, hogy kellett ez a változás. Minden más lett körülöttem így én is. Még ugyan az a Violetta vagyok és kedves meg szeretlek titeket ráadásul még mindig aztmondom, hogy mindenkinek jár akár 100 esély is. Ne aggódjatok, jól vagyok csak történtek dolgok.-mondtam és közben a távolban lévő Leora pillantottam. Láttam, hogy nem tetszik neki az amit lát és kiváncsi, de dühös is. Francesca és Camilla oldalán mentem be a nagyterembe. Kezdetét vette a nagy utolsó próba, holnap már a ruhákon és az előkészületeken lesz a hangsúly, nem lesz idő átismételni a koreográfiát. Épp tíz perces szünet volt amikor Diego sétélt oda hozzám. A színpad szélén ültem és lógattam le a lábaimat, éreztem, hogy megfogja mint két kezem és azt akarta nézzek a szemébe. Lassan felemeltem a fejem és belenéztem szinte már fekete szemeibe.

-Mi történt veled Violetta?-kérdezte mire én csak megvontam a vállam.
-Már kint is elmondtam, hogy sok dolog más lett körülöttem így most én is próbálgatom a  szárnyaimat. Ha szerettek és barátok vagyunk akkor mind elfogadjátok, hogy változásra van szükségem. Nem biztos, hogy ez vagyok én.....-mutattam végig magamon.-Viszont egyszer élünk és mindent ki kell próbálnunk. Nem az illegális dolgokra gondolok, de meg kell tudnom ki is vagyok valójában.
-Na és mi a helyzet velünk?-kérdezte mire én furcsán néztem rá.
-Mi az, hogy velünk? Vagy te és én aztán ennyi....már nem akarok tőled semmit. Nekem nem te vagy az igazi....Nekem Leon az csak sajnos vele meg nem lehetek.-tisztáztam a nelyzetet és otthagytam. A lányokhoz siettem akik kint ültek a padnál. Naty a pad elött állt, mögötte pedig Broduey aki a kezeit barátnője hasánál kucsolta át. Camilla Maxi ölében ült, Fran pedig Federicoval beszélgetett és feltünően sokat mosolyogtak mind a ketten.
-Halihó gerlepárok, szinglik is jöhetnek?-kérdeztem mosolyogva mire maguk mellé invitáltak.
-Baj van Vilu?-fordult felém elösszőr olasz barátnőm.
-Diego megint jött azzal, hogy mi ketten pedig olyan nincs amióta lesmárolta a volt legjobb barátnőm.-mondtam feldúltan.-Srácok mikor fogja már fel mindenki, hogy én úgy érzem nekem Leon az igazi, Ő az egyetlen aki megmenthet......Nem tudom jobban elmondani mennyire szeretem, de az univerzum az utunkba áll.-túrtam bele a hajamba.
-Mi értjük mit érzel, de ha nem megy miért nem próbálsz meg továbblépni?-fordult felém Federico.
-Emlékezz vissza, hogy próbáltam.-utaltam arra, hogy én csókolóztam vele.
-Próbáld meg újra.-bátorított Broduey.
-A Studion kívűl nem ismerek senkit.-ráztam a fejem a többiek pedig sajnálattal néztek rám.-Az a legnagyobb bajom, hogy még most is úgy szeretem mint amikor szerelmes lettem belé.-vázoltam a helyzetet csak sajnos ezzel a srácok sem tudtak mit tenni. A szünetnek sokkel elöbb vége lett mivel Pabloék beszélni szerettek volna velünk. A terembe mindenki felült a színpadra és úgy vártuk a híreket.
-Köszönöm, hogy mind itt vagytok srácok. Antonio fontos dolgot szeretne közölni.-mondta a tanárunk.
-Nos gyerekek az a helyzet, hogy kaptunk egy felhívást miszerint a Studio a gyerekek életében csak délután szerepelhet, napközben iskolába kell járnotok. Nemrég beszéltem a szülőkkel és abban állapodtunk, hogy egy iskolába fogtok tanul. Ez azért lesz, hogy ne válasszanak titeket annyira szét. Az biztos, hogy Leon, Diego és Federio egy osztályba fognak járni és 10.-esek lesznek, A többiek 9.-esek és a csapat ketté oszlik. Violetta, Ludmilla, Natalia, Tomas és Maxi 9A-sok leszenek, Francesca, Camilla, Broduey és Andres pedig 9B-sek. Azt, hogy milyen osztálytársaitok lesznek még nem tudom. A koncert után már ott kezditek és az órák után jöttök ide, hogy táncoljatok és énekeljetek. Nagyon, nagyon remélem, hogy ez csak egy ideiglenes állapot lesz.-mesélt el mindent Antonio és ahogy körbenéztem mindenkiben meghült a vér, de azért folytattuk tovább a próbákat. Megbeszéltük a srácokkal, hogy a próba után a legközelebbi parkban találkozunk és megbeszéljük ezt az egészet. Mindenki ugyan úgy ki volt bukva és így már a próba sem ment olyan jól. 1 év alatt annyira összeszoktunk, hogy ha most szétrobbantják ezt a társaságot akkor már sosem lesz a régi. Tudtam, hogy mindenki maga alatt lesz ezért én mondtam a srácoknak, hogy késni fogok egy kicsit. Azt persze nem mondtam el, hogy azért mert hazamegyek a gitáromért. A zene mindenkit felvidít és még a legvadabbakat is megszelídíti. Hangszerrel a kezembe szaladtam lefele a lépcsőn és nem vettem észre, hogy a lépcsőfordulóban ott áll Angie és neki ütköztem. Szerencsére még időben utánanyúltam és elkaptam.
-Vilu mi van veled? Jössz mint a tank.-mondta ijedten.
-Szerintem te is tudod, hogy hétvége után sulis leszek......Na most a srácokkal gyülekezőt tartunk, vacsira itthon leszek.-hadartam el és már ott sem voltam. Szerencsém volt, hogy lapos talpu cipő volt rajtam különben útközben hatszor elestem volna, de így is sikeres volt a belépőm. Ahogy futottam mindenféle leveles ágakba beleakadtam ami jobban lelógott a kelleténél, az esti eső miatt maradtak pocsolyák amibe szinte mindig beleléptem így a lábbelim is kezdett átázni. Amikor már messziről láttam a srácokat ahogy egy pléden ülnek körbe nagy sprintbe kezdtem csak arra nem számítottam, hogy nem fogok tudni megállni mivel ráléptem valakinek a vizes flakonjára ami egyenesen a többiek felé csúszott velem együtt utána pedig elvesztetve az egyensúlyom elborultam egyenesen Leon ölébe.
-Úr isten Vilu jól vagy?-kiáltottak fel a lányok.
-Hali, megvagyok.-integettem és hirtlen a fejmhez kaptam. Éreztem ahogy az alattam lévő srác óriási nevetésben tör ki. Hitetlenül néztem rá és miközben lekászálodtam róla csak azt láttam, hogy mutogat valamit a fejemre. A hajam tele volt levéldarabkákkal és valami ragacs volt benne.-Szerinted ez vicces?-néztem rá sértődötten.
-Jajj ne haragudj már csak hát elég érdekes volt a belépőd. Sőt mi több teljesen Violettás volt.-ragadta meg a kezem és visszahúzva az ölébe kaptam egy puszit. Elpirulva leültem mellé és a fejem fel sem emeltem.
-Nos ha már mindenki itt van ezt dumáljuk meg.-terelte el a figyelmet Cami. Örök hála neki.
-Jó lenne mert én tuti nem leszek a kis Viluval egy osztályba úgy, hogy nincs mellettem a szerelmem.-húzta ki magát Ludmilla.
-Ne aggódj te Supernova szerezhetsz ott még pár csatlóst és Andrest is láthatod szünetekbe.-szóltam vissza neki mire Ő dühösen fújtatni kezdett.
-Nem ezzel van a baj. Az egész ott kezdődik, hogy külön leszünk.-szólt bele Naty.
-Ráadásul új osztálytársakat kapunk.-esett le Maxinak is.
-Mi van ha többet már nem fogjuk egymás társaságát keresni?-kérdezte Fran ijedten.
-Srácok, srácok nyugi......itt leszünk egymásnak és a délutánokat mind együtt töltjük. Soha sem árt ha új embereket ismerünk meg. Meg tök mindegy hogyan lettünk szétosztva. Hallottátok Leont nyavajogni, hogy Diegoval került egy osztályba, vagy esetleg fordítva? Ha ti nem is én tudom, hogy nincsenek jóban. Én sem nyavajgok, hogy kikkel vagyok együtt meg, hogy elválasztottak Camillától és Frantól. Lehet, hogy van zűr köztünk, de mi mindig össze fogunk tartozni. Egyek vagyunk és a zene az ami eggyé tesz minket.-mondtam és a gitárt a kezembe véve játszani kezdtem a dalt amit az olasz barátnőmnek írtam. Mindenki kapcsolt és énekelni kezdtünk. Egyszerűen azt csináltuk amihez értünk és ezáltal felszabadultabbak voltunk. Tudtam, hogy sikerülni fog holnap a koncert is mert nem hagyhatjuk cserben Betoékat.
Akkor megcsináljuk holnap azt a koncertet ugye?-kérdeztem mosolyogva.
-Igeeennn!-kiáltottak fel majd mindannyian nevetni kezdtünk.
-Maradjunk még egy kicsit, a neheze meg van, de szórakozzunk. Annyira régen volt már így együtt a csapat. Na mit szóltok?-kérlelt minket Andres. Naná, hogy nem tudtunk neki nemet mondani meg amugysem akartunk. Beszélgetni kezdtünk, hogy vajon milyen lesz a suli és miket kell majd csinálnunk, milyenek lesznek a tanárok és az új barátok. Engem is nagyon foglalkoztatott a kérdés, hogy kik lesznek az osztálytársaim. Eszembejutott amit Franék mondtak.....ott majd újra kezdhetem, lehet tovább tudok lépni és megtalálom az igazit vagy valami ahoz hasonlót. Szeretek eljátszani a gondolataimmal és ez most sem történt másként. Elképzeltem Leont egy másik lánnyal és magamat egy fiúval. Boldog voltam, de csak akkor amikor Leoval képzeltem el magam. Tudtam, hogy ez majd változni fog, de nem éreztem még itt az idejét. A kis "piknikünk" után már épp indulni akartam haza amikor valaki utánam szólt.
-Nem jössz velem?-kérdezte a fiú.
-Mond Leon még is hova mennék veled?-kérdeztem még mindig sértődötten.
-Hát hozzánk. Nem is mondták apukádék? Ma ti esztek nálunk.-mondta és láttam, hogy nagyon élvezi amikor tikkelni kezd a szemem.
-Nekem elötte haza kell mennem átöltözni mert így nem megyek.-mutattam végig magamon.
-Elkísérlek.-lépett mellém.
-Nincs szükségem rád.-durciztam egyre jobban.
-Ne haragudj már, csak te meg tudsz nevettetni. Nem akarok rosszban lenni veled.-karolta át a vállam és egy puszit adott a homlokomra.
-Ezt a pusziszkodást is hanyagold. Kérlek ne hozd fel bennem az érzéseim, túl sokat dolgozom már így is azon, hogy elnyomjam.-toltam el magamtól és elindultam haza.
-Miért még szeretsz?-jött utánam. Tudtam, hogy nem fogom egykönnyen lerázni mert vannak ilyen napjai ezért énekelni kezdtem mire Ő is rákezdett. Azonnal elővettema fülhallgatóm és bedugtam, de Ő elvette és berakta a nadrágzsebébe.
-Add vissza.-nyúltam utána.
-Biztos vagy te abban, hogy itt akarsz túrkálni?-kérdezte pimasz vigyorral az arcán. Mérgesen fújatattam egyet és tovább mentem.
-Azt magyarázd már el nekem, hogy mik ezek a hangulatingadozások? Egyik nap utálsz utána kedves vagy aztán meg szívod a vérem.......én ebbe belefáradtam Leon.-mondtam elcsukló hangon.
-Nem tudom.-vonogatta a válát és onnantól kezdve csendben telt az út. Hazaérve felrohantam a szobámba és átöltöztem egy tengerkék szinű ruhába hozzáillő cipővel és kiegészítőkkel.  A hajamat copfba kötöttem és egy csattot tűztem bele. A füstös sminkemet leszedtem és felraktam a régi halványat. Amikor késznek éreztem magam lementem a nappaliba ahol már Leon a kabátommal a kezében várt.
-Na nyomás mert úgy látom Angiék már elmentek.-szökkentem mellé, de ekkor egy hang megállított.
-Hugi!-hallottam fentről Ty hangját. Nagyon megijedtem és azonnal rohantunk fel. Az unokabáttyam ott feküdt a földön és rángatózott.
-Leon segíts, rohama van.-mondtam kétségbeesve és odaszaladtunk mellé. Leo olyan jól kezelte a dolgot mintha minden nap epilepsziásokat mentene. Pár perc után elmúlt a veszély én pedig sírva borultam rá a mellkasára és egyszerűen nem bírtam abbahagyni. Kiskoromba láttam és már akkor megrémisztett, de most sokkal jobban féltem.
-Most már jól leszek.-suttogta és a fejemet simogatta.
-Soha többet ne ijessz meg ennyire....már azt hittem, hogy....-makogtam össze vissza és egy puszit nyomtam a homlokára.
-Violetta álj fel, levegő kell neki.-fogta meg a kezemet a fiú.
-Neked még meg sem köszöntem.-öleltem át szorosan és a puha barna hajába túrtam.
-Ez a dolgom, életeket mentek amikor csak tudok. Ha apunak nem lenne ez a munkája most én is csak álltam volna tétlenül.-mondta és csókot hintett a fejemre.
-Siessetek mert mindjárt vacsiztok.-szólalt meg Ty.
-Biztos, hogy nem hagylak itt. Megmondanád apunak, hogy mi volt?-néztem Leora.
-Persze csak vigyázz magadra te is.-engedett el és a dzsekiét felhúzva lelépett.
-Miért nem mentél vele?-kérdezte és elfeküdt az ágyán.
-Tyler te és az egészséged nekem bárminél fontosabb és eről nem nyitok vitát.-zártam le a témát és egy pohár vizet nyomtam a kezébe.
-Énekelsz?-kérdezte alig halhatóan.
-Mi?-néztem rá értetlenül.
-Énekelj valamit, akármit. Kiskorunkban amikor énekeltél mindig sikerült elaludnom vagy fordítva.-mondta és közben lehunyta a szemét.
-Hát legyen.-bújtam be mellé és amíg Ő a fejét az ölembe hajtotta elkezdtem énekelni az En Mi Mundo-t. Alig, hogy befejeztem a dalt el is aludt. A dalos füzetemet a kezembe vettem és írni kezdtem bele. Arra eszméltem fel, hogy megérkeztek Angieék. Hallottam a kopogast az ajtón majd megpillantottam mindekttőjüket.
-Minden rendben?-kédezte apa csendesen, de hiába Ty felébredt.
-Most már jobban vagyok.-mosolyodott el és a derekam átölelve magához szorított. Az érzés nagyon ismerős volt. Megpusziltam a fejét és mosolyogva felnéztem apáékra.
-Minden rendben volt hála Leonnak.
-Mariaék sajnálták, hogy nem jöttél el, de teljesen megértik.
-Leo pedig üzeni Tylernek, hogy jobbulást.-szólalt meg Angie.
-Tényleg Angie ti mikor mentek ultrahangra?-kérdeztem kicsit feldobódva.
-Hát ha minden igaz jövő hét kedd délutánján.-simogatta meg a hasát.
-Na és akkor kiderül végre a baba neme?
-Hát ha megmutatja magát.-mosolygott és ekkor apu lágy csókott hintett az ajkaira. Annyira szép párt alkotnak, szeretnék egyszer én is ilyen boldog lenni.

1.évad 15.rész Minden megváltozik

-Van egy dal amit nem rég írtam és ez nagyon fontos. Szeretném előadni.-vázoltam a helyzetet.
-Violetta ott a zongora, a tiéd a pálya.-mosolygott Pablo én pedig odaültem a hangszer elé és lenyomtam az első billentyűket közben pedig Franra néztem.

Az első nap amikor megismertelek
Különállónak éreztem magam, annyi új arc
Az első barát akit találtam
Amikor kilógtam a sorból, te mindig ott voltál nekem

Barátok a végig, sosem szakítanak, sosem támadnak hátba
Barátok megértenek, mosolyra fakasztanak, fogják a kezedet

Most már együtt állunk, sosem vagyunk egyedül
És majd fényt gyújtunk, bárhová is megyünk

Ha szükséged lesz rám egy pillanaton belül, csak szólj
Számíthatsz rám, számíthatsz rám
Egy pillanaton belül ott leszek, mert tudod
Mindig te leszel, te leszel az első

Az első alkalommal amikor énekeltem egy dalt
Megtaláltam a lábaimat, a helyes dallam a kulcs
Az első alkalommal amikor velem énekeltél
Igazi összhang volt, mintha a részem lettél volna

Barátok a végig, sosem szakítanak, sosem támadnak hátba
Barátok megértenek, mosolyra fakasztanak, fogják a kezedet

Most már együtt állunk, sosem vagyunk egyedül
És az álmok élnek, továbbra is hinni fogunk
A mi barátságunk olyan mint a zene amit szeretünk
Összetart minket bármerre is menjünk

Ha szükséged lesz rám egy pillanaton belül, csak szólj
Számíthatsz rám, számíthatsz rám
Egy pillanaton belül ott leszek, mert tudod
Mindig te leszel, te leszel az első.-fejeztem be a dalt és láttam ahogy a barátnőm szeme könnybe lábad Camilla pedig mosolyogva bólintott.
-Farncesca én nagyon sajnálok mindent és utálom ha haragszol rám. Lehet voltak rossz döntéseim, de sohasem azért, hogy megbántsalak.-néztam rá szomórúan mire azonnal odaszaladt hozzám és átölelt.
-Szeretlek Vilu.-nevette el magát.
-Rendbe, ha már így helyre állt a kis lelkiviláguk akár a próbát is folytathatjuk. Chhh katasztrófa egy banda, esküszöm.-dunnyogott Gregorio.
-Elnézést.-sütöttük le a szemünket.
-Ne bocsánatot kérjenek hanem próbáljuk el a Ser Mejor-t úgy, hogy táncolnak és nem csak vonszolják magukat a színpadon.-kelt ki magából.
-Gregorio!-szólt ra Pablo.
-Jolvan, jolvan.-ült le a székre és amíg mi felmentünk a színpadra benyomta a zenét. Egy örökkévalóságnak tűnt a próba, alig vártam már, hogy elinduljak haza és tovább írhassam a füzetembe amit elkezdtem. Csak ez nem volt olyan egyszerű, ma tovább bentfogtak minket mivel holnap után koncert. Éppen a Diegoval közös dalunkat akartuk elpróbálni amikor feltűnt egy apró bibi. Diego nem volt sehol.
-Mi az, hogy nincsen sehol?-akadt ki Gregorio.
-Nem tudom az elöbb itt állt mellettem most meg már nincs itt.-magyarázta Naty.
-Jó, nem csinálunk ebből nagy ügyet. Broduey menj fel Viluval a színpadra.-szólt neki oda Pablo.
-Pablo az az igazság, hogy én nem nagyon tudom a szöveget, van pár rész amit mindig keverek.-vakarta meg a fejét.
-Rendben akkor Maxi, nyomás.
-Igazság szerint nekem most fáj a gyomrom és.....-próbálta kihúzni magát a dologból.
-Jolvan akkor Leon könyörgöm menj fel a színpadra.-kérlelte a srácot szinte térden állva.
-Pablo...én....-nézett rá miközben próbálta kerülni a rászegeződött szemeket.
-Nem, most oda felmész és eléneklitek azt a dalt.-mutatott a színpadra mire Ő minden életkedv nélkül feljött mellém. Elindult a zene és énekelni kezdett. Minden erőmet elvesztettem és egyszerűen mozduli nem tudtam. Ahogy énekelt, az illata és a szemei a gyönyőrű barna szemei. Egy hang nem jött ki a torkomon amikor én kellett volna énekeljek.
-Sajnálom, csak.....csak......nem figyeltem oda, elkalandoztam.-túrtam bele a hajamba feszülten.
-Mi van veletek ma?-nézett körbe Pablo.
-Mindenkitől bocsánat, hogy húzom az időt, de nekem ez ma nem megy.-rohantam le a színpadról és minél elöbb ki akartam érni a levegőre. Leültem a legközelebbi padra és az arcomat kezeimbe temettem. Pár perc után egy kezet éreztem a karomon. Oldalra fordultam és megláttam Brodueyt. Elmosolyodtam és szorosan magamhoz öleltem.
-Semmi baj nem lesz Vilu.....Leon nagyon szeret téged csak most haragszik.-csitítgatott még mindig magához ölelve.
-Az apukája megmondta, hogy amikor mi nem vagyunk jóba hülyeséget csinál és csak én tudom akkor abból kihúzni.....könyörgöm Broduey legyetek mellette és ne hagyjátok, hogy valamit csináljon. Nem bírnám elviselni ha baja esne. Attól, hogy nem vagyubk együtt én borzasztóan szeretem és hiányzik, de a bármikor megpróbáljuk az rosszúl sül el.-vázoltam neki a helyzetet és a kezét szorongattam idegességemben.
-Ne aggódj vigyázunk rá, de ha Ő a fejébe vesz valamit....-vakargatta a tarkóját én meg már majdnem elsírtam magam.
-Ne engedjétek, könyörgöm......-néztem rá és kicsordult egy könnycseppem.
-Violetta szerintem menj most haza és holnap a főpróbára érkezz vissza kipihenten, a srácokkal rajta leszünk a feladaton.-nyomott egy puszit az arcomra és visszament próbálni. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, de nem nagyon sikerült. Egyszerűen nem bírtam elindulni haza csak ültem a padon és elmerültem a gondolataimban. Mégis, hogy váltam ilyenné? Eddig soha nem függtem senkitől, de most mégis és pont egy olyan embertől aki soha nem lehet az enyém......Nem bírtam elviselni a gondolatot, hogy hülyeséget csinál és baja esik. Csak oda akartam menni hozzá és olyan szorosan magamhoz ölelni mint még eddig sosem. Jobban szeretem mint a levegőt amit belélegzem. Tudtam, hogy beleőrülök a fájdalomba ha a mi történetünk véget ér, de hogy ennyire? Ahogy néztem az utcán elsétáló embereket egy ismerős alak rajzolódott ki köztük.
-Tay!!!-kiáltottam neki oda mire Ő felém kapta a fejét.
-Violetta?-jött felém.
-Tayler!!-sikítoztam és odafutva hozzá a nyakába ugrottam miközben Ő megpörgetett.
-Nem láttalak...mióta is?-nézett rám mosolyogva.
-3 éve.-nyomtam le neki egy puszit.
-Apukád írt, hogy szívesen látna már én meg nem tudtam ezt visszautasítani, mesélték, hogy ide jársz és gondoltam megleplek. Gyönyőrű lettél.-szorított magához én pedig a vállába fúrtam a fejem.
-Látom mennyire szenvedsz és aggódsz értem.-hallottam a hangját a hátam mögül.
-Leon...Ő az én.....-kezdtem volna bele, de nem hagyta, hogy befejezzem.
-Nem érdekel Violetta, utánad jöttem, azt hittem, hogy.....fogalmam sincs mit gondoltam.-túrt idegesen bezselézett hajába és visszament a Studioba.
-Ez meg ki volt?-karolta át hátulról a derekem az unokabáttyám.
-Bonyolult sztori, de a lényeg az, hogy szeretem, de nem tudom elmondani neki.-mondtam és fejem újra pulcsijába fúrtam.
-Dehogynem, neked mindig sikerült.-matatott a táskámba és kihúzta a kis dalosfüzetem.
-Emlékszel még erre?-kérdeztem és együtt lapozgatni kezdtük.
-Hogyan is felejthetném el?-nevetett fel.-Most viszont menjünk haza, ott mjad folytatjuk tovább és elmeséled a sztoridat is ami miatt ilyen szomorú vagy.
-Rendben van.-karoltunk egymásba és hazáig meg sem álltunk.....útközben sem beszéltünk csak élveztük egymás társaságát. A szobába ledobtam a cuccaim és elvetődtünk az ágyon majd hosszas beszélgetésbe kezdtünk aztán egyszer csak kopogtatni kezdett valaki.
-Vilu figyu.....-lépett be Federico majd hirtelen elnémult.
-Fede nyugi....Ő az unokabáttyám Tyler....már Leon is félre értette. Gondolom miatta jöttél.-álltam fel és odahúztam mellénk.
-Igen mert azt mondta, hogy nem küzd tovább érted sőt az egész kapcsolatért aztán otthagyott.
-Ezt komolyan nem hiszem el.....Nem is érdekel....Nekünk soha nem volt és nem is lesz olyan, hogy együtt.
-Várj mert nem csak ez történt. Alig, hogy leléptél és Leon feldúlva jött vissza megcsörrent a telefonja...a szülei voltak, hogy közöljék este vacsorázni mennek régi barátokhoz.-mesélte és kicsit kárörvendő vigyor terült el az arcán.
-Oké és nekem ehez mégis mi közöm?-kérdeztem értetlenül.
-Történetesen a régi barátok az apukád és Angie meg persze German meg is szeretnék köszönni Leon apjának és neki, hogy vígyáztak rád.
-Jézus, ez nem történhet meg. Segítened kell.-ragdtam meg a karját és segítségkérően néztem rá.
-Figyelj Violetta én imádlak, fontos vagy, de ma Maxinál alszóm, egy és kettő kimaradnék a Leonetta drámából.-kacsintott majd sűrű elnézés kérések közepette távozott.
-Tyler te ugye segítesz nekem és egész vacsoraidő alatt mellettem maradsz.-néztem kiskutyatekintettel az unokabáttyámra.
-Persze, de tudod, hogy nem csípem a szerelmidrámákat szóval kérlek igyekezz kihagyni belőle.-sóhajtott nagyot és egy barackot nyomott a fejemre.
-Te vagy a legjobb.-nyomtam egy puszit az arcára.
-Ezt addig mond amíg helyre nem rakom ezt a srácot mert az én unokahugommal senki nem bunkózik.
-Oké, oké, de én most készülődök......-próbáltam tudtára adni, hogy most menjen el.
-Már itt sem vagyok.-tette fel a kezét és Ő is elhagyta a szentélyemet. Sokat agyaltam, hogy vajon mit húzzak fel aztán bevillant az a lehetséges szituáció, hogy én kiöltözök, de Leont nem hatja meg ez az egész és egy tök átlagos ruhát húz az alaklomra. Az ciki lenne mert úgy tünne mintha neki öltöznék, de aztán meg eszembe jutott az is, hogy Ő kiöltözik, én nem és akkor azt hiszi, hogy nem is érdekel az egész. A nagy vacilálás után egy egszerű, de elgáns ruha mellett döntöttem amit illik felhúzni olyan vacsihoz ahova vendégek hivatalosak még ha az egyik személy annyira nem is kívánatos. A ruhaválsztásom egyébként egy egyszerű lila egyberuhára esett amihez hozzáillő fehér telitalpu cipőt húztam fel. Felraktam egy violinkulcsot ábrázoló nyakláncot amit annak idején Tylertő kaptam és egy izléses fehér karkötőt is a kezmre húztam. A hajamat kiengedtem és még vasalni sem vasaltam hanem hagytam, hogy göndören a vállamra omoljon. Egy nagyon halvány sminket helyeztem fel magamra és befújtam magam a kedvenc pafümömmel. Kevés idő volt vissza, hogy megérkezzenek a vendégek így lementem a nappaliba. Valami furcsa késztetést érezve leültem a zongorához és végigsimítottam billentyűin aztán mintha akaratom ellenére megindultak volna az újjaim, de az Ezer élettel ezelött című dalt kezdtem játszani. Megkockáztattam, hogy éneklek is hisz úgy sincsenek itt a vandégek még. A bejáarti ajtónak háttal ültem így arra sem lettem figyelmes, hogy valaki azaz valakik bejöttek rajta. A dal végén tapsot hallottam magam mögül így olyan gyorsan próbáltam kitekerni a gerincemet, hogy leestem a székről.
-Úristen jól vagy Violetta?-szaladt segítségemre az unokatestvérem aki abban a pillanatban trappolt le a lépcsőn.
-Persze, köszönöm csak nem vettem észre, hogy megérkeztek Leonék. Elnézést kérek.-tápászkodtam fel a földröl.
-Ugyan rá se ránts, örülök, hogy halhattam a hangodat, csodálatos.-nézett rám mosolyogva Maria (Leo anyukája). Az a mosoly....-Valami rosszat mondtam?-kérdezte kicsit zavartan miután már fél prce csak az arcát bámultam.
-Elnézést kérek csak nem tudtan nem észrevenni, hogy Leon honnan örökölte a mosolyát.-mondtam fülig pirulva majd az emlitettre pillantottam akinek semmilyen érzés nem mutatkozott az arcán, de láttam a gödröcskéit a szája szélén ami a nevetés jeleire utalt.
-Ezt még soha nem mondta senki.-mosolygott kedvesen.
-Csak jó megfigyelő vagyok ennyi az egész.-billegtem a sarkamon.-Annyira illetlen vagyok, Roberto úr még meg sem tudtam köszönni úgy igazán, hogy vígyázott rám.-léptem oda az apukához.
-Ugyan ez természetes, te vagy az első barátja a fiamnak akit tényleg kedvelek.-nézett rám kedvesen és megsimította az arcom.
-Elnézést a késésért.-jött le apa és a nénikém.
-Semmi baj, jó volt a társaság. Egyébként is meg szerettem volna kérdezni Violettát, hogy ki ez a fiatelmber mellette. Tán a barátod?-érdeklődött kedvesen Maria.
-Önök ma talán a harmadikok akik ma ezt megkérdezik és én megint egy jót nevetek rajta mert Tyler az unatestvérem. Ma érkezett meg hozzám és itt fog lakni egy ideig. Ő ténylegesen a rokonom.-emeltem ki a ténylegesen szót miközbe Leora pillantottam aki még mindig hidegen nézett rám. Helyet foglaltunk az asztalnál, a jobbomon Tyler a balomon pedig Leon ült. Azt hittem a falra mászok ettől az ülésrendtől. Meghozák a levest azt elfogyasztottuk és amig vártunk a másodikra a szülők beszélgettek mi meg jógyerekek módjára csendben halgattuk őket.
-Gyerekek vacsora után nem lenne kedvetek valamit énekelni így hárman?-kérdezte apa nekem pedig félrement a narancslé miközben belekortyoltam. Na itt hosszú köhögésbe kezdtem aztán amikor jobban lettem felvettem egy mosolyot és így szóltam.
-Hát ha a fiúknak is van hozzá kedve.-néztem az említettekre.
-Nekem van.-bólogatott Tyler.
-Én igazság szerint pihentetem a torkom mert nincs valami jól és holnap van a főpróba és holnap után pedig koncert.-magyarázta ki magátt a Vargas srác igen ügyesen. Elismerő pillantást vetettem rá majd nekiláttam a husopitémenek amit időközben meghozott Olga. Már csak a desszert volt hátra, de én annyira feszengve éreztem magam ezért kimentem a konyhába azzal az ürüggyel, hogy segítek behozni a sütiket. A konyhában természetesen nem volt ott a kedvenc és egyetlen házvezetőnönk így kitombolhattam magam. Idegesen mászkálni kezdtem majd olyat tettem amin én is meglepődtem, de belevertem egy óriásit a falba, de akkor valaki megfogta a kezemet.
-Miért csináltad ezt?-kérdezte suttogva nekem pedig úgy kezdett verni a szívem mint egy kismadárnak amikor megfogják.
-Mit csinálsz itt?-kérdeztem, de nem fordultam felé.
-A mosdóba igyekszek.
-Hát az nem erre fele van.-furdultam felé feldúltan és belenéztem mogyoróbarna szemeibe.
-Nagyon jól tudom. Bocsánatot akartam kérni.
-Még is miért?-tettem a hülyét.
-Te is tudod.......miért nem mondtad el?
-Őszintén hagytad? Bár most már nem is igazán érdekel, de gondolom téged sem. Ahogy hallottam nem akarsz tovább küzdeni a kapcsolatunkért. Ne aggódj már én sem szóval azt kérem tőled, hogy különösebbképp ne keressük egymást és maximum órákon beszéljünk. Ez lesz a legjobb mindkettőnknek.
-Komolyan ezt akarod?-kérdezte tekintetét az enyémbe fúrva. Nehéz volt erősnek maradnom mert konkrétan a falnak támaszkodtam és Ő annyira közel állt hozzám amennyire csak lehetett.
-Pont annyira mint te.-szóltam szárazon és nagy erőfeszítések áran eltoltam magamtól majd egy tálca sütivel vonultam vissza az asztalhoz.
-Olga merre van?-érdeklődött Angie.
-Nem tudom, de ha már úgy is kint voltam behoztam a desszertet. Egy kis cetlit hagytam Olginak, hogy nyugodtan menjen haza.-erőltettem magamra egy mosolyt és leültem az asztalhoz. A finomsághoz nem nyúltam hozzá mert az étvágyam a konyhai akció után teljesen elment meg amúgy sem volt jó napom.
-Kicsim mi a baj? Ez a kedvenced és hozzá sem nyúlsz?-kédezte apu.
-Nem vagyok már éhes.-zártam le a témát és megvártam amíg mindenki befejezi a vacsorát.
-Akkor nyomás énekelni.-tapsolt egyet a megmentőm mire mindannyian kicsődültünk a nappaliba. A "fiúmmal" leültünk a zongorához ami elé már mindenki be volt állva.
-Na és melyik lesz a választott ének?-kérdezte Maria. Egy pillanatig gondolkoztam majd a társam fülébe súgtam valamit Ő pedig játszani kezdett. A Soy mi meyorra esett a választásom amit már egészen kicsi korom óta nem énekeltem és Tyleren kívűl még senki nem hallotta legalábbis tőlem. Láttam ahogy apa szeme csillog, de nem sírta el magát. Nem is ez volt a lényeg hanem valami egészen más ami már készült kibukni belőlem. A mellettem ülő emeber jól tudta mi az. A zene közepénél felálltam és úgy énekeltem tovább.

A dal végén mindenki megtapsolt minket mivel nem csak nekem hanem a partneremnek is igazán jó hangja van.
-Mikor írtad ezt a dalt?-kérdezte Roberto úr.
-Igazság szerint ezt a dalt anyukám írta vagyis az egyik részét én pedig a másikat Kiskoromba, de nem éreztem teljsenek az én részemet és akkor Tyler elővett egy ki lapot és felém nyújtotta. Összeraktam a sorokat és így született meg a dal. Azért választottam most ezt mert ma van anyukám halálának évfordulója csak úgy látszik eről senki nem akart igazán tudomást venni.-néztem dühösen apára és a nénikémre.
-Vilu mi csak nem akartunk felzaklatni. Azt gondoltuk, hogy.....
-Még is mit? Soha nem felejtem el ezt a dátumot.-vágtam a szavába dühösen és a kabátomat felkapva kiviharzottam a házból. Az utcát csak a lámpafények világították meg. Olyan 9 óra tájt járhatott az idő ami annyit jelentett, hogy az idő is igen hűvős volt. Nem akartam tudomást venni a világról így csak elindultam és fogalmam sem volt merre, egyszerűen vittek a lábaim és csak akkor kaptam észbe amikor a temető kapujában álltam. Bementem és egyenesen anyu sírjához vezetett az utam. Letérdeltem és az ujjaimat végighúztam a kőbe garvírozott nevén. Őt is Marianak hívták mint Leon anyukáját. Egyszer csak valaki kezét éreztem a vállamon, de anélkül, hogy hátrafordultam volna tudtam ki az. Felpattantam a földröl és szorosan Leon karjaiba bújtam a fejem bedig izmos mellkasába fúrtam.
-Ne magad hibáztasd.-mintha olvasott volna gondolataimba mert tényleg így van.
-Ha az nap nem megyek át a barátnőmhöz lehet még ma is élne.-néztem rá és a szemeimbe könnyek csillogtak.
-Nem tudom pontosan mi történt, de lehettél vagy 6 éves. Honnan tudhattad volna, hogy anyukád nincs jól és, hogy agyvérzést fog kapni?
-Elég idős voltam ahoz, hogy ha rátalálok időben akkor szólok apának. Anyu Telefonján mindig a gyorshívón volt. Ráadásul amikor átmentem a szomszédba a kislányhoz elötte jól összekaptam vele és nem volt teljesen  szent a béke amikor elmentem otthonró, de Ő azért egy puszival köszönt el tőlem.-meséltem és azon kaptam magam, hogy Leon kezét szorongatom és nem is nagyon akarom elengedni.
-Violetta, kérlek ne okold magad mert most bármennyire is magasról tennünk kéne egymásra nekem nem megy.....egszerűen nem bírom elviselni ha szomorúnak látlak.-tűrt egy kósza tincset a fülem mögé én pedig halványan elmosolyodtam.
-Köszönöm!-suttogtam és gyengéden megpusziltam az arcát. A karomnál fogva szorosan magához húzott oly annyira, hogy a fülemen és a nyakamon éreztem a lélegzetvétel.
-Mindig te voltál a legfontosabb ember számomra amióta csak megismertelek. Ahogy ezt kimomdta újabb személyel bővült a társaságunk.
-Törpe csak, hogy itt vagy.-ölelt át szorosan az unokabáttyám.
-Ne aggódj, jól vagyok csak ki kellett ide jönnöm.-simogattam az arcát kedvesen aztán rájöttem, hogy valaki igazán figyel minket.
-Mégegyszer nagyon köszönöm.-fordultam a fiú felé akinek már újra közömbösség ült az arcán, de a szemében láttam felvillanni a haragot és a csalódötságot.
-Aha, na én léptem.-jelentette ki és azzal ott is hagyott minket. Mire hazasétáltunk a vendégeinknek már nyoma sem volt. Láttam a családomon mennyire dühös amiért ilyet tettem viszont Angie szemében meg persze apáéban is láttam, hogy mennyire szégyellik magukat ezért nem is nyaggattak. Feltrappoltam a szobámba és miután belebújtam a pizsimbe begubóztam a paplanom alá és ott gondolkoztam. Tudtam, hogy Leoval már minden el van cseszve pláne, hogy nem válaszoltam semmit arra amit utoljára a fülembe súgott. Addig kattogtam míg végül elnyomott az álom és reggel finom kakaó illatra ébredtem.
-Nem tudom ki vagy, de köszönöm.-motyogtam a paplan alatt majd amikor kikukucskáltam alóla Tyler mosolygós arcát pillantottam meg.
-Nem akarlak zavarni, de gondoltam most már felkeltelek mert egy óra múlva próbád van. Jut eszembe ezt apukád küldi.-emelt fel az ágy mellől egy óriási fehérrózsacsokrot amiben egy kis kártya is díszelgett.
-Ha azt hiszi, hogy ezzel meg tud hatni hát nagyon téved.-mondtam mérgesen.
-Ha nem hat meg akkor vágd földhöz.-nézett rám és bár nem mosolygott, de láttam, hogy a nevetőráncai összefutnak.
-Jó a rózsák szépek, de ennyivel semmi sincs elintézve.-mondtam és az ölébe nyomva a csokrot a szekrényemhez sétáltam. Gond nélkül kezdtem kipakolászni a ruhámat és átöltözni. Nem is foglalkoztam vele, hogy Ty is bent van a szobába mivel kisebb korunkba is egymás mellett öltöztünk. Elfelejtettem, hogy azóta kamaszodtunk és pár dolog változott. Mire végeztem az uncsitesóm a füléig piros volt ami hatására én is elpirultam.
-Nagyon...khhhmmm......csinos vagy.-köszörülgette a torkát. Ma valami új stílust választottam. Semmiképp nem Violettás volt. Egy fekete bőrnacit, fekete pánt nélküli felsőt, ugyan ilyen színű bőrdzsekit húztam fel. Kiegészítőnek egy felső vámpírfogsort ábrázoló nyakláncot, fekete "madár toll" fülbevaló és egy köves karkötő volt. Cipőnek pedig egy szegecses bakancsot választottam.

Honnan vannak ilyen ruháim? Szeretek olyan ruhákat vásárolni amiket lehet soha nem húznék fel, de tetszenek, látok bennük valami vadat.
-Köszönöm, ne haragudj, hogy így elötted csak tudod régen is így volt és megszoktam.-mentegetőztem mire Ő csak legyintett egyet és egy puszit nyomva a homlokomra magához ölelt.
-Siess próbára, délután lesz egy meglepi hírem.-nevetett én pedig egy puszival elköszöntem tőle és lementem reggelizni. Aki az asztalnál ült abba hagyta az evést, meg állta az étel a szájában vagy a pirítos a kezében.
-Jó reggelt.-köszöntöttem őket és helyet foglaltam Fede mellett aki valószinűleg nemrég érhetett haza.
-Kicsim ez nem te vagy.-szólalt meg elösszőr apa.
-Szükségem van a változásra, a viselkedésem nem fog változni és nem tervezek elzülleni sem, de vannak dolgok amiket nem nyelek már le könnyen, már nem vagyok a kicsi, törékeny Violetta.-mondtam, de inkább csak magamat győzködtem. Ugyan az a sugárzó, mosolygos Violetta vagyok akinek gondolnak, de azért egy-két dolog megváltozott bennem. Például az, hogy ha meglátom Leont mindig eszembe fog jutni az illata, érintése, ölelése és természetesen a csókja.  Az a csók amibe ha belegondolok az egész testem beleremeg, most is így történt. Az asztalnál pírbe borult az arcom és furcsa bizsergést éreztem a testemben amire Angie figyelt fel elösszőr. Elnézést kérve elindultam a suliba egy sütivel a kezembe. Mire elmajszoltam Federico is utolért.
-Mi történt az asztalnál? Már megint Leon jutott az eszedbe?-kérdezte mire határozottan szembe fordultam vele.
-Ne hozd fel őt, oké?-néztem rá szigorúan.
-Mi van veled? Mostanaban mindenre ami hozzá kapcsolódik érzékenyen reagálsz. Tudom, hogy fájó pont, de nem kéne így megváltoznod.-mutatott rám.
-A hajam ugyan úgy ki van vasalva hogy általában szokott lenni és nem prosti ruhában járkálok.-szaladt ki a számon a prosti szó és azonnal a szám elé kaptam a kezemet. Soha nem beszéltem még úgy csúnyán. Maximum annyi csúszhatott ki, hogy a fenébe. Valami tényleg megváltozott. Kicsit bántam, de kiváncsi voltam mit tudok kihozni magamból. Kicsit szomorúan néztem Fedére aki csak magához húzott és átölelve a fülembe suttogott.
-Nem érdekel, hogy ilyen vagy. Te mindig az én törékeny hugom maradsz Violetta. Én itt vagyok neked.-a vállába fúrva fejem elmosolyodtam és megpusziltam.
-Köszönöm.-karoltam át és így mentünk be a Studioba.