1.évad 23.rész Féltékenység\a hugom neve

2.évad 23.rész

Amikor beértünk táncórára négyszemközt megbeszéltem Gregorival, hogy merre jártunk majd elmentem átöltözni. A terembe érve minden szem rám szegeződött. A lányok csalódott pillantásokat küldtek felém míg a fiúk nem sok mindent értettek, de haragudtak a multkori kirohanásom miatt és, hogy az "idegeneket" választottam helyettük. Na és ott volt Leon aki olyan mérhetetlen dühvel méregetett, hogy majd bele haltam. Sosem volt még ennyire mérges rám. Csak oda akartam menni átölelni őt, de nem tehettem mert akkor el kell mondjak neki mindent. Federiconak is a lelkére kötöttem, hogy ne mondjon neki semmit. Gregorio hirtelen összecsapta a tenyerét és elkiáltotta magát, hogy mindenki álljon félre és csak én maradjak középen.
-Na és mit kell csinálnom?-kérdeztem zavartan.
-Semmi mást csak táncolni. Azt szeretném ha minden érzelmét belevinné. Gondoljon arra akit szeret, vagy arra akit nem. Az a lényeg, hogy szívből táncoljon.-mondta és benyomta a zenét mire én lehunytam a szemem, vettem egy nagy levegőt és elkezdtem. Nem tudtam pontosan mit is táncolok, egyszerűen csak követte az egyik lábam a másikat és ez ugyan így volt a kezemmel is.

Mindent beleadtam, abban a táncban az összes érzelmem benne volt. Egy pillanatra megszüntek létezni körülöttem az emeberek. Minden egyes percét élveztem. Ahogy a zene leállt én a többiek felé fordultam akik hatalmas tapsban törtek ki.
-Na erről beszéltem. Hogy érzi most magát?-kérdezte Gregorio -Egyszerűen mesés volt. Végre önmagam lehettem. Mondhatnám úgy is, hogy ha táncolsz akkor élsz és ha élsz akkor táncolsz. Tehát ha az ember elsajátítja a lépéseket elkezdheti megtölteni lélekkel.
A tanárom elismerően bólógatott míg a lányok kezdték úgy érezni, hogy visszatér a régi Vilu pedig még közel sem volt így. Az óra végén gyorsan átöltöztem majd bementem a zeneterembe, hogy gitározzak kicsit, de ez a tervem meghiúsult mivel el volt szakadva egy húr így be kellett mennem a raktárba újakért. Épp kotorásztam amikor valaki megfogta a derekam.Azonnal felsikítottam és kapálózni kezdtem, nem akartam semmi mást csak szabadulni a szorításból. Végül egy hang szólt hozzám ami hatására megnyugodtam majd könnyes szemekkel pillantottam Leora aki nem engedett az öleléséből. Miután már tudtam ki az nem is bántam csak szorosan hozzá bújtam. Nem kérdezett, de tudtam, hogy majd megöli a kíváncsiság. Viszont nagyon jól érezte, hogy most a csenden és az ölelésén kívűl nem akarok semmi mást. Egyből az futott át az agyamon, hogy mekkora egy hülye vagyok. Épp távolságot készülök tartani vele erre meg az Ő testét ölelem és az Ő kezét szorongatom.
-Ezt nem csinálhatjuk. Nem bánthatlak tovább. Nem mondhatom el, hogy mi van, de te is észre fogod venni, hogy kicsit ki leszek fordúlva magamból. Nem tehetek róla, de igyekszem megoldani viszont addig nem lehetsz a közelembe. Veszélyes mindenkire nézve, de leginkább rád.
-Nem értem...Mi? Miről beszélsz? Ezt nagyon gyorsan felejtsd el Violetta. Az életem része vagy és nem hagylak magadra. Te is nagyon jól tudod, hogy a kettőnk közti kapocs elválaszthatatlan és egymás nélkül még pokolibb lesz minden. Kicsim nekem te adsz erőt minden nap amikor lefkeszem vagy felkelek. Remélem ez fordítva is így van.
-Hát persze Leon. Ahogy a dalomban is állt te vagy az egyetlen aki megmenthet. Viszont el kell fogadnod, hogy az elkövetkezendő idők pokoli nehezek lesznek és nem tudhatsz mindenről. Oké?
-Rendben, legyen, megpróbálom.-hajolt oda hozzám és miközben én átkulcsoltam a kezem a nyaka mögött Ő megcsókolt. Ez a szép pillanat egészen addig tartott míg Kristin be nem nyitott.
-Ohh bocsi csak húrokért jöttem mert láttam, hogy az egyik gitáron elszakadt.
-Már itt vannak nálam, de tessék.-nyomtam bele a kezébe.
-Egyébként Leon, ma ráérnél 1-2 órára? Össze kéne dobni egy koreót és rád gondoltam.  Jön még Maxi és Broduey is.
-Persze Kris. Mikor pontosan?
-Órák után itt maradnánk és.....
-Na ez tök jó ötlet kicsim. Akkor én is el tudok menni ma Ian-nel, Eric-el és Noa-val.-vágtam közbe és elviharzottam. Mindig mindenbe bekavart ez a csaj. Elegem volt belőle, hogy bármit kért Leon mindig egyből ugrott, hogy segítsen. Ha Ő így én is így. Úton a park fele rácsörögtem Ericre, hogy találkoztunk mire Ő azonnal igent mondott. Alig, hogy leültem a padra megérkezett Ő is. Puszival köszöntöttük egymást majd beszélgetni kezdtünk. Eric mondta, hogy a többiek is nemsokára megérkeznek csak Noa nincs valami jól hisz szerelmes Ianbe aki ezt nem veszi észre. Ő ezáltal nagyon aggódik a hugáért, fél, hogy csalódás éri. Akármilyen balhésak is legyenek azt nem mondhatja senki, hogy nem állnak ki egymásért. Még mielött megérkeztek volna a srácok Leon talált rám. Láttam rajta, hogy borzasztóan ideges így azonnal felálltam és hozzá siettem Ericel a nyomomban. A mellkasára raktam az egyik tenyerem a másikkal pedig az arcát símogattam.
-Mi a francért vagy már megint ezzel a gyerekkel?
-Nyugi van tesó. Viluval bírjuk egymást és ha találkozni akar velem akkor találkozni is fogunk.
-Te ebbe ne szólj bele!-ugrottak egymásnak, de én Eric elé álltam.
-Nagyon bírlak, de ha bántod a barátom azt sosem bocsájtom meg. Az lesz a legjobb ha most elmész, ez a mi dolgunk. Majd beszélünk.-küldtem el mire Ő szó nélkül távozott. Mi nem szóltunk egymáshoz csak néma csendben átöleltük egymást aztán kézenfogva elindultunk hozzánk. Egész úton csak azon agyaltam hogyan rejtsem el a félelmemet amikor megérkezünk. Még is, hogy nézzek úgy apára, hogy ne a rettegés tükröződjön a szememből? Na és mi van ha nem sikerül, hogy mondjam el a barátomnak, hogy összeszorul a gyomrom ahogy az apámra nézek? Akkor el kell mesélnem neki mindent, felidézni a régi emlékeket. Nem bántott soha, de anya halálakor engem hibáztatott hónapokon keresztül. Sokszor felemelte a hangját és egyszer-kétszer lerészegedett. Ekkor alakult ki a rémálmom ami előjön mikor csalódást okoz és úgy érzem újra eltaszít magától. Ez volt a második alkalom. Akkor jó lett volna egy kicsit Ericel beszélni még. Ő tudja milyen az amikor nincsenek szülei az embernek. Jó nekem van egy apám, de most olyan mintha nem lenne. Csak egy szörnyet látok, eszembe jutott a cigi amit Noaék szívtak. Írtam is a lánynak, hogy holnap találkozzunk ketten és hozzon nekem is. Talán az majd lenyugtat. Leonnak feltűnt, hogy idegesebb lettem amikor megérkeztünk így az ajtó elött maga felé fordított és hosszasan megcsókolt. Még mindig ugyan olyan jó volt mint az első alkalommal. Gyengéd és finom. Egy pillanatra eltolt magától és így szólt.
-Megengeded, hogy kibróbáljak valamit?-kérdezte a fülembe suttogva én pedig csak bambán bólogattam. Szép lassan odahajolt és újra megcsókolt ám ekkor éreztem ahogy nyelveink találkoznak. Az érzés leirhatatlan volt, erősen a hajába markoltam és még többet akartam, de sajonos megzavarták a szép pillanatot. Az illető nem más volt mint Angie aki épp ki akart jönni.
-Jesszus, bocsi! Folytassátok csak amit elkezdtetek.-mondta tiszta vörösen, de megállítottam.
-Nyugi, már befejeztük. Amúgy is akartam tőled kérdezni, hogy megtudtátok-e a baba nemét?
-Hát remélem jól kijössz a lányokkal mivel kishugod lesz.-vigyorgott mint a vadalma mire én felsikítottam és átöleltem bár ezt már a hasa nem igazán engedte.
-Nálad jobb nővért nem is kívánhatna majd a kislány.-puszilt meg Leo.
-Vilu apukáddal arra gondtunk, hogy eldönthetnéd te a hugod nevét, persze csak ha szeretnéd.
-Persze, hogy szeretném. Majd Leon is segít benne, ugye szerelmem?
-Persze kicsim.
-German szeretne majd veled beszélni. Szóval ma este még keríts rá sort.-kért meg én pedig újra reszketni kezdtem.
-Rendben viszont mi most felmennénk.-ragadtam meg barátom kezét és a szobáig meg sem álltunk. Leült az ágyra én pedig a fejemet az ölébe hajtva néztem az arcát miközben simogatta a hajamat. Ilyenkor érezem azt, hogy önmagam vagyok, de ez is csak egy röpke pillanatig tart. Se a zene sem pedig Leon nem tud segíteni, hogy újra a régi legyek. Még mindig haragszom a srácokra és nem is akarok velük addig beszélni amíg el nem fogadnak ilyennek. Már pedig ők nem fognak. Leon úgy ahogy, igyekszik és ezt értékelem. Miközben gondolkoztam bevillant valami az agyamba.
-Carmina!!!-kiáltottam fel és felpattantam az ágyról.
-Tessék?
-Carmina.
-Nem értelek kicsim.-állt fel a szerelmem is aggódva.
-A baba neve. Azt szeretném, hogy Carmina legyen. A jelentése nem más mint a dal és a dal az ami mindig összehozta apát és Angiet.
-Ez tényleg jó. Na és a mi gyermekünk neve mi lenne?-húzott magához közel.
-Nachita.
-Aminek a jelentése tűz.-vágta rá azonnal és megcsókolt.
-Mert ahol egyszer volt tűz ott mindig lesz parázs.-mondtam mosolyogva. Még beszélgettünk egy kicsit, de vacsora idő lett így elment haza. Az asztalhoz leülve elmeséltem a többieknek az ötletemet ami mindenkinek nagyon tetszett. Apára persze nem néztem rá mert már a hangjától elkapott a sírás, mi lett volna ha a szemébe is kell néznem. Ty és Federico boldogan mesélte, hogy Fede bejútott a focicsapatba míg én a desszertet segítettem behozni Olgának ami nem más volt mint áfonyás muffin. Miután azt is jóízűen elfogyasztottuk mindenki elment fel a szobájába készülődni a lefekvéshez. Én is épp azon voltam amikor apa elkapta a vállam mert beszélni szeretett volna velem. Persze engem azonnal elkapott egy pánikroham így nem tudtam levegőt venni. Ahogy apa segítségért kezdett kiabálni én mégjobban megijedtem ezért hátrálni kezdtem, de már a földön csúsztam. Amikor a többiek leértek próbáltak lenyugtatni hasztalanul. Egyszerűen rettegtem és semmit nem segített, hogy apa is a közelemben volt és azt hajtogatta, hogy nem akar bántani. Már el volt kékülve a fejem amikor Fede fogta magát és az arcomat a két keze közé véve megcsókolt. Amikor elengedett újra normálisan vettem a levegőt.
-Azt olvastam a neten, hogy vissza kell tartani ilyenkor a levegőt, más ötletem nem volt. Ugye nem haragszól?-segített fel a földröl én pedig a fejemet rázva felrohantam a szobába. Nem a csók miatt, apu volt az oka. Épp elég volt az, hogy megfogta a vállam, de amikor elkezdődött a pánik roham azt kezdte hajtogatni, hogy nem akar bántani. Pont mint az álmomban. Idegesen pakolásztam össze vissza mikor Federico belépett az ajtón és hozzám sietett.
-Nem csináltál semmi rosszat.-szólaltam meg azonnal és atöleltem.
-Elmondjuk Leonnak?
-Igen, nem akarom, hogy mástól tudja meg.-zártam le a témát amiben mind a ketten egyet értettünk. Elmentem zuhanyozni majd bebújtam Fede mellé az ágyba és a mellkasára hajtottam a fejem, úgy próbáltam elaludni.

1.évad 22.rész Az álom

Miután a srácok hazakísértek köszönés nélkül felvágtattam a szobámba ahol nagy meglepetésemre Leon ült. Csak nézett rám, nem szólt egy szót sem. Tudtam miért van itt így szó nélkül hagyva a szekrényemhez sétáltam és elkezdtem kidobálni belőle a színes ruháim. Csendben figyelte a jelenetet és láttam rajta, hogy össze van zavarodva.
-Akarsz valamit mondani vagy csak itt ülsz? Ha nincs mondanivalód akkor kérlek menj el.-mutattam az ajtó irányába.
-Igen akarok valamit mondani. Undorító a viselkedésed és egyáltalán kik ezek a pojácák akikkel ma lógtál? Violetta mi van veled?-lépett oda elém.
-Pojácák? Ha tudni akarod ezek a "pojácák" a barátaim. Ők elfogadnak olyannak amilyen vagyok. Nem piszkálnak. Nem érdeklik, hogy ha feketében vagy színesben járok. Te aki állítólag szeret miért nem fogadsz el így?-mutattam magamra.
-Szeretlek, de ez nem te vagy. Dacolsz apukáddal szemben. Dacolsz mindenkivel szemben. Nem akarlak elveszíteni.-fogta meg a kezem.
-Pedig most pont azt csinálod.-fordultam el és tovább pakoltam. Már csak az ajtó csukódást hallottam mire kiengedtem a levegőt és a szekrénynek dőlve a földre csúsztam majd sírni kezdtem. Nem akartam őt elveszíteni, de egyszerűen nem tud elfogadni se Ő se a többiek pedig én még mindig én vagyok. Ledőltem az ágyba és álomba sírtam magam.
***Álom***
Visszatérő rémálom volt. Egy sötét sikátorban lépkedtem, a tornacipőm átázott és hallottam a kövek ropogását a lábam alatt. Egy idő után már nem csak az én lépteim halladszóttak, valaki követett. A lépteim sietősre vettem. Sőt szinte már rohantam, féltem....egyenesen rettegtem valamitől vagy inkább valakitől. Egyszer csak megszólalt, férfi volt. Azt kiáltotta utánam, hogy ne féljek Ő nem bánt. A szívem már a torkomban dobogott, de a síkátornak nem volt vége. Addig futottam míg megbotlottam egy kőben és hasra estem, a bokám kiment, hiába húztam magam a földön az ember gyorsabb volt. Segítségért kiáltottam, de hiába. Éreztem amint elkapja a bokám én pedig felé fordulok. Nem hittem a szememnek....a férfi az apám volt és egy kést tartott a kezében.
***Valóság***
Sikítva ébredtem az éjszaka közepén és mire észbe kaptam már Tyler és Federico is bent volt a szobában.
-Megint az az álom?-kérdezte Fede mire én sírva bólintottam. Aggódva odajött hozzám és bebújt mellém.
-Mi ez az egész?-kérdezte értetlenül az unokabáttyám.
-Haver holnap mindent megdumálunk, de ide most tényleg én kellek.-mondta Federico. Ty nem is értetlenkedett azonnal kiment a szobából, de elötte egy puszit nyomott a homlokomra.
-Le akart szúrni.-zokogtam Fede mellkasába.
-Nem akart, ez csak egy álom. Holnap visszamegyünk a pszichiáterhez mert ami mostanában történik veled az nem jó.-szorított magához nagyon erősen.
-Nem akarok oda újra visszamenni.
-Nem lesz semmi baj, ígérem!
Az egész éjszakát ébren töltöttem, nem tudtam visszaaludni. Csak azon járt az eszem, hogy miért ismétli meg a történelem önmagát. Egy ideig ültem az ablakba és az utcai lámpák fényét vizslattam meg a hajnalban meginduló embereket akik a munkahelyükre siettek. Én sem bírtam már a tétlenséget így halkan, hogy Federicot fel ne ébresszem lementem a konyhába és főztem magamnak egy kávét. Leültem a nappali kanapéjára és szürcsölni kezdtem a kávémat. Azt gondoltam az majd helyre ráz, de akkor egy vagon koffein sem lett volna elég, hogy normálisan tudjak gondolkozni. Csak a bekapcsolt tv fénye világította meg a helyiséget és az arcomat. Persze le volt némítva mivel nem igazán érdekeltek a hajnali hírek sem a sztár csatornák. Olyan 6 óra környékén hallottam ahogy Olga megérkezik és azonnal tevékenykedni kezd a konyhában majd nem sokra rá a lépcsőn is elindult lefele valaki. Angie állt meg elöttem. Jó sok idő eltelt már mióta terhes lett így csak a nagy hasára lettem figyelmes, nem bírtam levenni róla a szemem és egy kicsit el is mosolyodtam. Abban a pillanatban a kistesóm tűnt a leg igazíbbank. A nénikémnek ez fel is tűnt így leült mellém és a kezem szó nélkül a hasára helyezte. A kicsi érzékelte ezt így rúgott egyet mire nekem kicsordult egy, könnycseppem. A szép pillanatot apa zavarta meg amint lejött az emeletről. Felpattantam a kanapérol és őt kikerülve visszamentem a szobámba. A szekrényemből kivettem egy feket szoknyát és egy fehér alapont feket mintás pólot. Kiegészítőnek egy szögecses nyakláncot és egy füllbevalót húztam. Kiosontam a fürdőbe, hogy fogat mossak, kivasaljam a hajam és felrakjam a füstös sminkemet. Mire mindennel végeztem az egész ház ébren volt és mászkáltak. A fürdőből kilépve egyenesen az a földszintre indultam ahol mindenki reggelizett. Odaültem én is és elrágcsáltam egy pirítóst.
-Na jó Violetta ez így nem mehet tovább. Nagyon sajnálom a történteket, de néha előfordul ez a munkámban. Az év végi koncerteden biztosan ott leszek.
-Ezzel már elkéstél apa.
-German szerintem ez nem a legjobb alkalom. Ma Viluval elmegyünk a pszichiáterhez.-jelentette ki Fede mire mindenkinek leesett, hogy mi történik kivéve Ty-nak. Őt is valószínűleg beavatják később, hogy miről is van szó. Apa idegesen fészkelődött, Angie rosszúl lett, Olga sírni kezdett, Ramallo pedig elejtette a papírjait. Én egy szót sem szóltem csak Federico kezét megragadva felálltam az asztaltól majd távoztunk a házból. Ragaszkodott hozzá, hogy Ő kísérjen el bár én nem akartam menni. A belvárosba kellett mennünk így buszra szálltunk és egészen a végállomasig utaztunk. A buszon annyi jelenet lejátszódott a fejemben, hogy hogyan lesz ez az egész. Nagyon régen jártam már Liesnél(Így hívják a pszichiátert). Annó megbeszéltük, hogy csak akkor megyek vissza ha újra előjön ez a rémálom hisz legutobb majdnem tönkretette az egész családunkat.
-Utána haza szeretnél menni vagy suliba?
-Inkább a suliba. Nem jó ha most egyedül maradok a gondolataimmal.-mosolyogtam Federe kedvesen. Amikor megérkeztünk az épületbe egy egy szemüveges, idős hölgy jött oda hozzánk.
-Időpontra jöttek?-kérdezte kedvesen.
-Nem, de az unokahugomnak szüksége lenne a segítségre.-szólalt meg Federico először.
-Én ezt értem, de a doktornőnek mára csak 3 embere volt.
-Legyenszíves kérdezze meg.-kérlelte őt Fede.
-Rendben megkérdezem.-sóhajtotta és már el is tűnt. Alig telt el 2 perc már nyílt is az ajtó, hogy bemehetek. Amikor beléptem az ajtón Liesnek kiesett a kezéből a bögréje. Nagyon jól tudja, hogy most mi történik. Szó nélkül odajött hozzám és átölelt.
-Megoldjuk, oké?-simította meg az arcom mire én csak nagyokat bólogattam. Mindent szóról szóra elmeséltem neki a koncert napjától fogva egészen a mai napig. Aligha nem a sírás határán álltam, de erős voltam így csak pár könnyem csordult ki.
-Mégis mit csináljak most?-kérdeztem miközben a kezemet az arcomba temettem.
-Ahogy értelmeztem neked van egy barátod akit úgy hívnak, hogy Leon. Ő melletted áll ebben?
-Ami ezt illeti nem örül, hogy megváltoztam és azokkal a srácokkal lógom.
-Talán azért mert van ott 2 fiú is  meg cigiznek és még sorolhatnánk.
-Viszont azt meg nem szeretném, hogy tudjon az álmomról és ami az elkövetkezendő időben fog történni.
-Akkor pedig fel kell készülnöd, hogy szépen lassan elveszíted.-jelentette ki én pedig teljesen kiborultam. Összekuszálódtak a gondolataim. Szükségem van Leora viszont eről nem tudhat. Van elég baja így is. Nem akarom, hogy miattam is aggódjon.
-Azt szeretném, hogy boldog legyen és amíg én ilyen vagyok nem lehet az mert csak rajtam gondolkodna. Meg akarná talalálni a megoldást és ha kell akkor inkább nem alszik, eszik és iszik és, hogy ezt meg tudjam akadályozni el kell engednem. Sokkal jobb lesz így neki.
-Nem dönthetsz helyette. Ha leültök és normálisan megbeszélitek biztosan találtok erre megoldást. Ha elveszítenéd őt még nehezebb lenne meggyógyítanom téged. Most nem lesz elég a múltkori megoldás.
Órák teltek el amíg beszélgettünk, de nagyon érződött, hogy még az elején vagyunk hisz nem igazán akartam megnyílni. Első "házifeladat"-nak azt kaptam, hogy amikor a héten valaki örömöt okoz nekem azt írjam le. Csak elég a neve és, hogy mit tett. Miután végeztünk indultunk is a Studioba mivel a suli időt lecsúsztuk.

1.évad 21.rész Megváltoztál/új barátok

Reggel kissé könnyes szemekkel ébredtem. Csukott szemmel elkezdtem matatni és a telfonomat kerestem. A kezembe véve bekapcsoltam majd megpillantottam rajta a 18 nemfogadott hívást és a 23  üzenetet ami mind a barátomtól jött. Na és ahogy megnyitottam az üziket egyből jött még egy. Persze erre már azonnal válaszoltam.

A végén kicsit zavarba jöttem, de igyekztem nem erre gondolni. Tudom, hogy Leon sosem tenne velem olyat amit én nem akarok. Odasétáltam a szekrényemhez és matatni kezdtem benne. Egy köves rövidnacit, fekete pólót, kockás inget és egy fehér tornacipőt húztam fel. A hajamat hagytam göndören a vállamra omlani. Egy kicsit erősebb sminket válsztottam mint szoktam és a kedvenc gyümölcsös parfümömmel fújtam be magam. Amikor lementem apáék már reggeliztek.

-Jó reggelt! Ma nem leszek itthon mert a lányokkal csajos napot tartunk.-jelentettem ki és választ nem várva kisétáltam az ajtón ahol már a barátom várt a kapunak dőlve. Kisfiús haj és a világ legédesebb mosolya.
-Szia szerelmem!-csókolt meg majd azonnal végig mért.
-Szia kicsim!-akartam átölelni, de nem igazán hagyta.
-Mi van veled? Ez még mindig nem a te stílusod és tegnap megkeresett Angie is. Mi van veled mostanában? Mikor kaphatjuk vissza a régi Violettát?-vont kérdőre.
-Leon fejezd ezt be! Én vagyok az Violetta. Ne állj te is a családom oldalára. Rajtatok kívűl senki nem gondolja ezt így és ha megbocsájtasz várnak a lányok.-löktem el magamtól és elindultam Camilla házához mivel ott lesz a gyülekező. Egész úton apán meg Leonon járt az agyam. Meg persze, hogy mi gond lehet a külsőmmel hisz Leo is feketébe jár. Az óriási faházhoz érve már láttam a lányokat. Camiék háza a legérdekesebb a környéken mivel csak az övéké van fából, de így is csodáltos.
-Sziasztok!-ugrottam a lányok nyakába.
-Szia.-köszöntek és mind végig mértek.
-Mi olyan furcs rajtam?-vettem le az ingemet és a derekamra tekertem mert meleg volt.
-A mostani ruházatod. Ez nem te vagy Vilu. Az elején megértettük, hogy lázadsz mert balhé volt apukáddal, Angievel, Fedevel és Leonnal is, de most nem igazán értünk. Meg nem csak a ruháid változtak hanem te magad is. Mindenért sírsz sőt nem is sírsz hanem nyávogsz.-világosított fel Naty.
-Ezt nem gondoltam volna, hogy a legjobb barátaim is ellenem fordulnak. Ha tudni akarjátok szeretem ezeket a ruhákat és egyáltalán nem hiányzik a kis törékeny Vilu. Most ébredtem rá csak igazán, hogy kik az igazi barátaim és hát azok nem ti vagytok.-vágtam hozzájuk és elviharzottam. Ahogy róttam az utcákat megpillantottam egy csapat majdnem velem egykorú gyereket akik épp a parkban zenéltek és hülyéskedtek. Gondoltam odamegyek hozzájuk és beszélek velük.
-Nézzétek csak a kiscsajt.-mutatott rám egy magas, fekete haju, kék szemü srác.
-Sziasztok.-mondtam kissé zavartan, de határozottan.
-Hali.-köszöntek egyszerre és alaposan végig mértek. A ruhájuk egyezett az enyéimmel.
-A nevem Violetta ti is zene iskolába jártok?-kezdeményeztem én a beszélgetést.
-Nem, mi magunktól tanultunk meg gitározni. Te is tudsz?-kérdezte az egyik lány.
-Igen, én zensuliba járok szóval énekelek, táncolok, gitározok, zongorázok meg hasonlók.
-Na mutasd a hangod.-dobta oda nekem az egyik fiú a gitárját. A kihívást elfogadva beakasztottam a nyakamba a hangszert és játszani kezdtem az En Mi Mundo-t. Elismerő pillantásokkal mértek végig én pedig csak mosolyogtam.
-Van helyed köztünk ha gondolod. De miért is vagy te egyedül? Nincsenek zenész haverjaid?
-Vannak azaz voltak. Nem fogadták el az új stílusom így elpártolatam tőlük.
-Hát akkor üdv a csapatban Violetta, egyébként én Eric vagyok.-nyújtotta a kezét amit el is fogadtam. Ezután bemutatkozott a másik 3 ember is. 1 lány volt meg 2 fiú Ericen kìvűl. A szőke Alejandor volt, a barna hajú srác pedig Ian. A lányt pedig úgy hívták, hogy Nora. Nora és Eric testvérek és mindannyian intézetisek. Az is kiderült, hogy mind 16 évesek és elég balhésak, de engem nem zavart. Ők elfogadtak olyannak amilyen  vagyok nem úgy mint az állítólagos barátaim. Elindultunk együtt sétálni amior szembe jöttek velünk Leonék. Leo egyből kiszúrt így muszáj volt megállnunk. Eric természetesen egyből mellém lépett, de lecsitítottam.
-Kicsim ma nem éppen úgy váltunk el ahogy szoktunk és amúgy is kik ezek?-húzott magához, de leszedtem magamról a kezeit.
-Ma találkoztam velük és ők elfogadnak olyannak amilyen vagyok. Elöttük nem kell más lennem.
-Vilu most vagy más, eddig nem ilyen voltál.-lépett oda Federico is.
-Az ember változik és ha ezt a barátai nem képesek elfogadni akkor azok nem is igazi barátok.-fújtattam idegesen.
-Violetta mennünk kéne.-éreztem vallamon Eric kezét.
-Ki vagy te, hogy megmond Violettának hova kell mennie és mikor?-kérdezte idegesen a barátom.
-Mindjárt megmondom én neked, hogy ki vagyok.-lépett elém.
-Na gyere!-ordított rá Leo.
-Fiúk elég!-léptem közéjük.-Leon kicsit gondold át a dolgokat és ha úgy érzed, hogy képes vagy elfogadni majd keress meg.-löktem meg a mellkasát és hátat fordítva elmentem a srácokkal.
-Jól vagy?-sétált mellém Nora.
-Persze csak tudod nekem nagyon fontos szerepet játszik az életemben a barátom. Annyi mindenen mentünk keresztül, hogy nem szeretném elveszíteni, de ha így folytatja akkor nincs más lehetőség.
-Hát érdekes pasid van az biztos.-lökött oldalba nevetve  Ian.
-Tudom, de ha egyszer beszélnél vele és megismernéd rájönnél, hogy nem is olyan rossz ember mint amilyennek gondolod. Igazság szerint félt enegem most a nagy változások miatt.
-Min vannak ennyire kiakadva? Mégis mi változott rajtad?-kezdett kérdezősködni Eric is. Előkaptam a telefonomat és kikerestem egy régi fotómat.
-Ő itt a régi Violetta Castillo.-nyomtam az orra alá a telefonom.

Hosszú nèma csend következett aztán Ian felszólalt.
-Szóval te ilyen csodabogár lány voltál és bárki aki a közeledben járt rásuhintottál a varázspálcaddal majd elszállt minden gondja?-probálta értelmezni a dolgokat.
-Valami ilyesmi.-nevettem fel.
-Hát itt bármilyen is vagy elfogadunk. Jó csaj vagy.-karolt át Eric.
-Úgy van. Én is már alig vártam, hogy legyen köztünk egy lány.-jegyezte meg Nora.
-Ami azt illeti tényleg ott vagy a toppon.-karolt át Ian, de ekkor kapott egy tockost Erictől. Ezen mindannyian nagyon jót nevettünk. Minden jó volt, de miután visszamentünk a parkba rágyújtottak. Kínáltak engem is, de én nem akartam. Féltem tőle.

1.évad 20.rész Nehéz döntés

Ahogy beértem a terembe Gregorio szúrós tekintetével találtam szembe magam. Lehet, hogy kedvesebb lett, de az biztos, hogy a késést nem tűri.
-Maga meg merre járt?-kérdezte kissé ingerülten.
-Pablonál voltam, beszéltünk és azt javasolta, hogy beszéljek önnel is. Szóval ha a tanárúr ráér akkor beszélhetnénk?-néztem rá boci szemekkel.
-Jó, akkor most mindenki elkezdi a múlt órán tanultakat táncolni Broduey vezetésével amíg én az ajtó elött váltok pár szót a hölgyel.-csapta össze a tenyerét mire a zene elindult, a srácok táncolni kezdtek mi meg kimentünk.
-Arról lenne szó, hogy mutattak nekem egy tánc iskolát amibe mehetnék ha itt kijártam a zeneiskolát. A kérdés az, hogy elég jó vagyok-e hozzá és ön szerint érdemes nekem odamennem?
-Ezzel most meglepett Violetta. Nagyon keményen oda kell tennie magát és jövőre szinte csak táncórákra kéne járjon plussz az éneket hanyagolni ami Önnél nem a legjobb mert a hangja is nagyon jó. Én azt mondom, hogy ez a maga döntése, de fontolja meg jól és év végére döntse el mivel akkor jövőre nincsenek barátok, se szabadidő, se LEON.-vázolta a helyzetet és külön kiemelte a Leon szót.
-Rendben, köszönöm szépen!-mosolyogtam és visszavonultunk a terembe. Beálltam a helyemre és kénytelen voltam elviselni óra végéig az összes kíváncsi pillantást. Ahogy leállt a zene én sürgősen kiiszkoltam a teremből, de nem jártam szerencsével. Cami, Naty és Fran elkaptak.
-El kell mesélned mindent.-kezdett bele Francesca.
-Ma ugye az O.F-ő mutatott egy tánciskolát ahol minden féle stílus van, megkérdeztem Pablot, hogy szerinte érdemes-e belekezdenem, de szerinte nem....mármint elég jó vagyok hozzá, de akkor már jövőre neki kéne kezdjek. Pontosítva hanyagolnom kell az éneklést, a barátokat és Leont...plussz rengeteg táncórám kell legyen. Gregorio szerint jó vagyok és biztos bejutnék, de itt a hátulütője is. Év végéig kéne eldöntenen meg addig ezt beaadagolni Leonak.
-Szóval te ezt már eldöntötted?-érdeklődött Camilla.
-Dehogy, sőt azok után amit hallottam már nem is nagyon vonz ez az egész. Egyrészt az éneklést is hanyagolnom kell ahogy a barátaimat is plussz nem akarom elveszíteni Leont.
-Miért kéne elveszíts engem?-hallottam meg a hangját a hátam mögül.
-Nem úgy...hanem...azt mondtam, hogy nem akarlak elveszíteni apa miatt....igen apa miatt mivel azt mondta a szünetben nem találkozhatok senkivel. Berágott rám és félek ha ez tényleg így lesz akkor elfelejtesz ami nem fordulhat elő ugye?-öleltem át.
-Soha, soha, soha.-csókolt meg.
-Megyünk órára?-kérdeztem zavartan.
-Én még szeretnék veled beszélni.-ragadta meg a kezem Nat és elvitt egy csendesebb helyre.
-Tessék csak, ossz ki.-hajtottam le a fejem.
-Akkora hülye vagy. Ugye tudod, hogy ezt nem húzod sokáig? El kellett volna mondanod neki!-szídott le.
-Nyugi! Majd elmondom neki ha nyugiban leszünk.-nyugtattam meg.
-Ma ha hazamentetek el kell mond neki.
-Ma úgy is jön hozzánk szóval a lehetőség adott csak az a kérdés, hogy élek-e vele.
-Hidd el ha nem teszed meg talán örökre elveszíted.-simogatta meg a hátam miközben átölelt. A nap további részére nem nagyon emlékszem mert csak a suli körül forogtak a gondolataim és persze a barátom körül. Épp a Studio elötti padon ültem amikor valaki hátulról befogta a szemem.
-Ki vagyok?-kérdezte én pedig felnevettem
-Hmmmm....talán Broduey?
-Nála sokkal helyesebb és menő a hajam.
-Akkor Maxi?-húztam az agyát.
-Nála pedig magasabb.
-Ú megvan már. Helyes, jó a haja és magas...Gregorio.-kiáltottam fel mire hangos röhögésben tört ki.
-Hát ez szép mondhatom. Úgy nézek én ki mint Gregorio?-lèpett elém a szerelmem és kicsit megemelt miközben egy csókot adott.
-Hát sajnos van ez így.-húztam ravasz mosolyra a számat.
-Mi a mai program?-karolt át miközben elindultunk.
-Arra gondoltam, hogy átjöhetnél és beszélhetnénk.-tördeltem az ujjaim.
-Baj van?-kérdezte a hajába túrva. Ahogy ránéztem összeszorúlt a szívem és könnyek gyűltek a szemembe. Egy hang nem jött ki a torkomon így csak bólogatni tudtam.
-Kicsim bántott valaki?-állt meg és arcomat két keze közé fogta.
-Nem, de attól félek, hogy elveszítlek. Az amilyen döntést kell meghoznom kihat a barátaimra, az éneklésre, a családomra és rád.-fúrtam fejem a mellkasába.
-Violetta kezdek egyre jobban aggódni.-szorított magához majd eltolt, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Most nem fogok itt belekezdeni, de amint megérkeztünk hozzánk és nyugiba leszünk mindent elmesélek.-pusziltam meg a száját. Az út további percei azzal teltek, hogy én némán bámultam a földet miközben Leon egyfolytában figyelt és percenként adott egy puszit a fejemre.
-Ha ezt nem fejezd be esküszöm becsavarodok.-szóltam rá amikor beléptünk az ajtón.-Jól esik...komolyan, de már így is kivagyok idegileg.-jelentettem ki remegő kézzel.
-Most viszont azonnal megyünk fel a szobába és beszélünk.-mutatott felfel mire én megindultam nagy nehezen. Leültem az ágyamra, Leon velem szemben foglalt helyet és megfogta a kezem. Szóról szóra elmeséltem neki minden és mire a végére értem még mindig fogta a kezem...sőt már szinte szorította.
-Szóval lényegében a lényeg lényege, hogy összezavarodtam. NEM AKARLAK ELVESZÍTENI...ÉRTED?!!-kaptam szinte idegösszeroppanást.
***Leon***
Olyan felhők csaptak össze a fejem fölött mint még soha. Még nem voltam ilyen helyzetben mert sosem volt ilyen barátnőm aki ennyire fontos. 3 dologban biztos voltam. Első, hogy Violetta Castillo a világ legtehetségesebb énekese és táncosa. A második, hogy olyan lehetőséget kapott amiről miattam nem mondhat le....Na és végül az, hogy az elmúlt 1,5-évben szerelmes lettem belé. Nem hirtelen jött hanem folyamatosan és napról napra egyre jobban szertem. Az egyetlen aki csak a hangjával meg tud állítani. Megfogtam az arcát és belekezdtem a mondandómba.
-Sosem foglak elhagyni. Nincs az az isten, hogy még egyszer elengedjelek. Tégy ahogy jónak látod. Nem mondhatsz le az álmaidról valakik miatt.
-Jó, de nekem az éneklés is az életem plussz te.-magyarázott tovább.
-Kicsim, kérlek engem most ne nézz amikor döntesz. Én mindenhogy itt leszek.-mondtam és amikor újra beszédre akarta nyitni a száját megcsókoltam....nem engedtem el, nem hagytam, hogy bármit mondjon. Csak annyit akartam, hogy tudja szeretem és számíthat rám. A jelek szerint meglepődött, de utána már Ő sem akart ellenkezni.
***Violetta***
Elhalgattatott még pedig úgy, hogy véletlenül se tudjak mondani semmit. Mègis hogyan álljak ellen a csókjának? Úgy 5-6 perc után sikerült elvállnom tőle, de már nem akartam mondani semmit. Lerugtuk a cipőnket és ahogy Ő hanyat vágódott az ágyon én úgy hajtottam a fejem a mellkasára. Apró puszikat hintett a fejemre miközben én kis kör-körös mozdulatokat csináltam a mellkasán az ujjammal.
-Szeretlek!-mondtam ami elöszőr az eszembe jutott.
-Szeretlek!-ölelt magához mégjobban. Szeretem benne, hogy amikor azt mondom szeretlek akkor Ő nem csak rávágja, hogy én is hanem ugyan úgy viszonozza. Ha nem így tenné akkor tudnám, hogy baj van. Még pár órát ott volt nálam majd mielött elment megbeszèltük a holnapot mivel nekem csajos napom lesz neki meg fiús mert elmegy a srácokkal valahova. Különösebben nem aggódom rajta. Megbízom benne. Ahogy kilépett az ajtón jött is Angie.
-Szia Vilu, már rég láttalak.-mondta nevetve és átölelt.
-Én is téged. Apa?-nèztem körbe.
-Bármelyik pillanatban hazaérhet. Sajnos nem tegnap repült vissza. Ramallo most ment ki érte a reptérre.-mesélte én pedig elhúztam a számat.
-Akkor én eszek és utána felmegyek a szobába.-jelentettem ki.
-Vilu, kicsim...ne csináld ezt. Tudod, hogy apukád nagyon szeret téged, de ott van a munka is.-simította meg aza arcom.
-Emlékezz vissza, hogy régen pont ugyan ez volt. Akkor Diego segített, de nem hiszem, hogy most bárki megtudná menteni ezt a kapcsolatot.-mondtam ki és ekkor be is lépett apa.
-Sziasztok!-köszönt mosolyogva és amíg megcsókolta Angiet én felrohantam a szobámba majd kulcsra zártam az ajtót. Bedugtam a fülhallgatót a fülembe és elterültem az ágyon. Lenémítottam minden értesítést majd elnyomott az álom.

1.évad 19.rész Féltékenység

Hazfele tartottunk és Leon kezével játszadoztam amikor elkezdett szakadni az eső. Még borzasztó messze voltunk a házunktól, de szerencsére Leoék már csak egy 1 utcányira voltak. A szerelmem a hátamra terítette a dzsekiét majd futni kezdtünk. Úgy estünk be az ajtón én pedig nem figyeltem és nekimentem Leon anyukájának.
-Jajj sajnálom...én nem akartam!-mentegetőztem.
-Semmi baj, siettetek és ez előfordul.-mosolygott aranyosan.
-Szeretnék bocsánatot kérni, hogy az utolsó alkalommal úgy kikeltem magamból.
-Violetta kérlek ne kérj mindenért bocsánatot, fiatalok vagytok, kamaszodtok és ez mindennapos dolog. Ha láttad volna Leont amikor.....
-Oké anya elég lesz. Violetta megázott ahogy én is és át kéne öltöztünk.-tapasztotta a barátom a kezét anyukája szájára.
-Rendben, Violettának tudok adni egy faremert ha úgy van.-ajánlotta fel.
-Rendben, én meg adok egy pulcsit.-kacsintott rám.
-Köszönöm!-néztem rájuk nevetve.
-Ne köszönd, na nyomás felfele.-tapsolt Maria mi pedig azonnal megindultunk. Megkaptam a farmert ami pont passzolt rám és kaptam egy fekete pulcsit aminek Leon illata volt.
-Ugye tudod, hogy ezt nem fogom visszaadni?-néztem a barátomra a felső alját piszkálva.
-Nekem mindegy, de kérek cserébe valamit.-húzott magához közel és csókot hintett az ajkamra. A kezemet körbetekertem a nyakán és nem akartam elengedni. Eldöltünk az ágyon én pedig pár másodperc múlva ijedten ugrottam hátra.
-Ne haragudj.
-Valami rosszat csináltam?-nézett rám értetlenül.
-Én még nagyon nem állok erre készen.-jelentettem ki a hajamba túrva.
-Mégis mire?
-Hát arra a dologra.-próbáltam célozgatni.
-Jézusom Violetta...komolyan azt gondolod, hogy én pár nap után már ezt akarom. Tisztában vagyok vele, hogy ha tőlem volt az első csókod még soha életedben nem voltál úgy senkivel. Most nagyon kiakasztottál.-idegeskedett.
-Leon ne csináld ezt, féltem na....kérlek.-néztem rá könyörgőn.
-Szeretlek!
-Én is.-mosolyogtam.
-Te is mi?-húzta ravasz vigyorra a száját.
-Én is szeretlek!-pusziltam meg a homlokát és a vizes tincseit kezdtem el piszkálni miközben elfeküdtünk az ágyon. Pár perc múlva kopogást hallottunk.
-Tessék!-kiabáltuk egyszerre.
-Csak szólni akartam, hogy nagyon nagy a vihar ezért beszélten Angievel és arra jutottunk, hogy Vilu itt alszik, de csak akkor ha kap saját ágyat. Maradjunk szerintem annyiban, hogy én azt mondom Germanéknak, hogy a vendégszobában aludtál, de nyugodtan maradj itt.-legyintett és már itt sem volt.
-Szeretem anyukádat.-nevettem fel.
-Én is.-hajtotta a fejét az ölembe.
-Kicsim meg fogsz fázni ha nem szárítod meg a hajad.......-figyelmeztettem őt.
-Nem akarom!!!-nyavajgott.
-Majd én megcsinálom.-csillant fel a szemem és már nem tudott ellenkezni. Kifutottunk a fürdőbe, leültettem egy székre aztán elkezdtem megszárítani a haját. Olyan aranyos volt amikor elkezdett mindenféle grimaszt vágni ami hatására szétnevettem a fejemet. Arra eszméltünk fel, hogy az ajtóban állnak valakik...pontosabban mondva Leo szülei.
-Nyugodtan folytassátok tovább csak furcsa volt nekünk így látni a fiúnkat.......-mondta Roberto úr.
-Mármint, hogy?-kérdeztem érdeklődve.
-Azt akarják mondani, hogy boldognak. Nem láttak még ilyen boldognak.-lépett mögém a barátom és egy puszit adott a vállamra miközben összekulcsolta a kezét a hasamnál.
-Még akkor sem mosolygott ennyit amikor állítólagosan együtt voltatok.
-Akkor tènyleg nem is voltunk, de ez most teljesen más. Szeretem Leont és nem szándékozom elhagyni vagy megbántani. Egymás nélkül mi elhagyottak vagyunk és nem találjuk a helyünket.-vázoltam a helyzetet és éreztem, hogy Leo egyre jobban szorít magához mintha sosem akarna elengedni. Még beszélgettünk 4-en egy kicsit, de hamar fáradtak lettünk mind így mentünk is aludni. Hanyat vágtam magam az ágyon és szerelmem oldalába fúrtam be magam aki szorosan átölelt és az Ezer élettel ezelöttöt kezdte dúdolni.-Borzasztóan szeretlek és olyan szerelmes vagyok mint még soha.-suttogtam.
-El nem tudod hinni én mennyire.-puszilta meg a fejem. Még egy kicsit piszkáltam a haját aztán elaludtam. Reggel a telefonom hangjára keltem.
-Már reggel van?-nyitottam ki a szemem és a telefonomért nyúltam.
-Neked az ébresztőd az én hangom?-hallottam mellőlem a párom hangját.
-Szeretem ezt a dalt meg a te hangodat és hát így jött ez, megnyugtat.-dobtam meg őt egy párnával.
-Nyugi, szerintem aranyos.-simította meg az arcom.
-Készüljünk mert el fogunk késni a suliból és ma be kell mennem az osztályfőnökhöz is.-pattantam fel az ágyból.
-Minek kell bemenned hozzá?-kérdezte és hallottam a hangjába, hogy feszült.
-Azt hittem ezt már megbeszéltük.-vetettem rá szúrós pillantást.
-Hát én is.-kelt fel és belerugott egyet az ágyba.
-Leon Vargas az őrületbe kergetsz.-emeltem fel a hangom és kiviharzottam a fürdőbe. Kifésültem a hajam, fogat mostam, megmostam az arcom és felhelyeztem egy halvány sminket. Amikor végeztem lesiettem a konyhába ahol Maria reggelizett.
-Jó reggelt!-köszöntött kedvesen.
-Jó reggelt!-sóhajtottam és leültem vele szembe.
-Baj van?-kérdezte meg azonnal.
-Miért ilyen féltékeny a fia?
-Ezt most nem egészen értem....
-Az osztályfőnökünk egy fiatal tanár aki nem csúnya és Leonnak szent megygyőződése, hogy rám van állva. Itt még nincs is akkora gond, de a tanár felajánlotta, hogy mutatna nekem pár táncsulit ha egyszer úgy döntenék csak táncos akarok lenni. Na ekkor a drága barátom kiakadt ezért nem mentem el tegnap, de reggel mondtam, hogy ma bemegyek és most újra áll a bál. Nem tudom mi lenne ha tudná, hogy milyen új fiú barátom lett a tegnap.
-Most, hogy mondod már szeretném megtudni.-szólt a hátam mögül a szerelmem.
-Nem lényeg.-mondtam még mindig sértődötten.
-Persze, szerintem is vesszünk össze és nézzük egymást levegőnek.-ült le mellém mérgesen.
-Elhiszem ha féltékeny vagy, de nekem fontos a tánc.
-A tanárnak meg te.-vágta rá.
-Nekem ehez nincs idegrendszerem. Elmentem az iskolába.-álltam fel az asztaltol és a táskámat felkapva kirohantam. Megint annyira szomorú voltam és legszívesebben sírtam volna, de nem tettem mert úgy gondoltam megoldjuk majd ahogy mindent. A suliba beérve össze is találkoztam az új barátommal.
-Szia Violetta!
-Szia Pepe!-öleltem át.
-Minden rendben és mi ez a fiú pulcsi rajtad?-tért a lényegre.
-Semmi sincs rendben és ez a baratomé....ha egyáltalán szandékozik még az lenni.
-Biztos minden rendben lesz és kibékültök.-mosolygott rám.
-Hát remélem, de ha megbocsájtasz rohannom kell órára.
-Rendben, menj csak!-nevetett. Az első órát tesivel kezdtük így azonnal rohantam a lányöltözőbe ahova kisebb segítséggel odataláltam.
-Szia Vilu!-ugrottak a nyakamba a lányok majd mind vizslatni kezdtek.
-Tudom, Leon pulcsija van rajtam, de csak azért mert náluk aludtam mivel a nagy vihar miatt nem tudtam hazamenni.-hadartam el gyorsan.
-Úúúúúúúú!!!!!-húzták ravasz mosolyra a szájukat.
-Nem volt semmi sőt még fasírtban is vagyunk Gabriell tanárúr miatt.-kezdtem átöltözni.
-Engem holnap után Maxi elvisz a karoke bárba, hogy kicsit kikapcsolódjunk.-mesélte Cami.
-Az tök jó!-örültünk mind Ludmilla kivételével.
-Én Brodueyal és a szüleivel vacsizni megyek hétvégén.-mondta Naty fülig érő szájjal.
-Engem Federico meghívott moziba.-ugrott a nyakamba Fran.
-Az mégjobb.-sikítoztam vele és megpörgettem.
-Na ha így kiörültétek magatokat akkor mehettek is a pályára sorakozni.-nyitott be egy mosolygós tanarnő.
-Rendben.-mondtuk egyszerre és megindultunk kifele ahol a fiúk már mind fociztak. Leon ahogy meglátott a labdát odarugta Fedének és odajött hozzám. Kérdezés nélkül megragadta a karom, magahoz húzott majd megcsókolt. Én termeszetesen nem ellenkeztem, még élveztem is.
-Soha többet ne próbálj meg így otthagyni. Nem hagylak még egyszer kicsúszni a kezeim közül.-döntötte homlokát az enyémnek.
-Nem csinálok többet ilyet.-nyugtattam meg.
-Jolvan, jolvan, nyomás. 6 kör folyamatos futás a salakoson.-kiáltotta el magát a tanár mi meg azonnal megindultunk. Nézett nagyot a tanárnő amikor megálltunk elötte úgy mintha nem is futottunk volna.-Rendben, akkor hozzatok egy focilabdát és alkossatok 2 csapatot.-fújt bele a sípjába. Én Camival, Tomasal, Diegoval, Frannal, Maxival és Natyval voltam. A másik csapatot alkotta Leon, Andres, Federico, Ludmilla és Broduey. Elkezdődött a meccs és én nagyon jól szórakoztam. Elég ügyesen is játszottam csak amikor véletlen odarugtam az ellenségenk a labdát Tomas nekem állt.
-Nem hiszem el, hogy nem tudsz odafigyelni, az elöbb tőlem vetted el a labdát most meg lepasszolod az ellenfélnek. Elhiszem, hogy Leokától nem tudsz koncentrálni, de akkor ne játsz vagy maradj háttérben.-ordította le a fejem és egyre közelebb jött.
-Tomas most azonnal húzz el Violetta közeléből különben megismerkedhetsz az öklömmel és meglátogathatod a sebészetet.-sietett segítségemre a barátom. Mögé álltam és megfogtam a vállát, hogy vissza tudjam fogni ha hülyeséget akar csinálni.
-Fiúk, elég!-jött oda a tanárnő.
-Az én hibám volt, beszóltam Tomasnak és Leon csak meg akart védeni.-hadartam.
-Na és miért szóltál be neki?
-Hát azért mert meg akarta mondani hogyan rugjam a labdát és nekem Ő ne parancsolgasson.-jelentettem ki csípőre tett kézzel.
-Na jó, Violetta, Tomas ti ezentúl ne szóljatok egymáshoz, Leon te pedig nyomás vissza a csapatodhoz.
-Igenis.-mondtuk és tettük is a dolgunkat. A sulis része a napnak unalmasan telt ám amikor eljött a délután.....
-Akkor én bemegyek Mr.Gabriellhez aztán a Studioba találkozunk.-vázoltam a helyzetet a srácoknak.
-Én nem hagylak itt, a tanári elött foglak várni.-szögezte le a barátom.
-Rendben.-vontam meg a vállam és elindultam vissza az épületbe. Megálltam az ajtó elött amire ki volt írva, hogy tanári. Bekopogtam és nem sokra rá nyílt is az ajtó ahol a mosolygos o.f. állt.
-Gyere csak be Vilu.-terelt be és leültünk a laptopja elé.-Na én arra gondoltam, hogy beszéljük meg milyen a táncstílusod.
-Igazából mindent táncolok...bármihez tudok koreográfiát kitalálni.
-Akkor neked ez lenne a tökéletes suli ha tovább mennél.-mutatott a monitoron egy óriási épületre.
-Nagyon aranyos, de én nem biztos, hogy tovább akarok menni....az On Beat Studio megad nekem mindent amit csak szeretnék és sikeres táncos plussz énekes is lehet belőlem.-értettem meg vele a dolgokat.
-Azért ha meggondolnád magad elküldöm e-mailben amit tudni kell eről a helyről....-simított végig a hátamon amitől libabőrös lettem.
-Köszönöm szépen tanár úr!
-Igazán nincs mit és ha bármi van keress meg nyugodtan.-kísért ki. Az ajtó elött is csak mosolyogva bólogattam.
-Mégegyszer köszönök mindent!-nevettem és ekkor olyat tett amit nem kellett volna. Megsimogatta az arcom. Csak bambán álltam ott és azonnal megfordultam, hogy indulok és már láttam az ajtóban a párom aki dühösen jön velem szemben.
-Kinyírom azt az embert.-ment volna tovább, de nem hagytam.
-Leon, ne csináld! Nem hagytam neki semmi olyat....én csak téged SZERETLEK!-pusziltam meg a száját.
-Teljesen rádmászott és....és...
-Shhh...nem mászott rám.-nyugtatgattam nem sok sikerrel.
-Az elöbb megsimogatta az arcod! Ne mond nekem, hogy a többi tanár is ezt csinálja! Pl. a tesitanár miért nem simogatta meg az arcom vagy akárkiét?!-kelt ki magából.
-Most miér velem kiabálász? Meg tudod nekem mondani? Hmm?-kérdeztem csípőre tett kézzel.
-Ne haragudj! Nem így terveztem....gyere menjünk.-puszilta meg a homlokom és ujjait az enyémre kulcsolta. Az úton nem beszélgettünk csak élveztük az együtt töltött időt. Az épületbe érve a csajok letámadtak.
-Holnap pizsi parti Naty-nál?-ugrott rám Camilla.
-Én benne vagyok.-visongtam boldogan.
-Ezazz!!-kiáltott fel Fran és Nat is.
-Akkor holnap Studio utan egyből oda megyünk?-kérdeztem.
-Igen.-bólogattak hevesen miközben elindultunk be az első órára ami Pabloval volt.
-Sziasztok srácok!-köszöntött minket boldogan.
-Pablo!-ölelgettük meg jó erősen.
-Na a mai órán a feladat az lesz, hogy dalt kell írnotok közösen. Használhatnátok a gyönyörű hullát. Remélem mindenki tudja miről van szó. Van rá 45 percetek, hajrá!.....-csapta össze a tenyerét mi pedig munkának is láttunk. Végülis hamar meglettünk és szerintem egy tök jó szöveget raktunk össze.

Tudd, hogy megtudod csinálni
Most vagy soha. át kell élnünk a dolgokat
Döntetlen az idő, itt a sztárjelölt
Ma elfogod érni, és énekelni fogsz

Kiabáld hangosan, hogy van tehetséged
Énekeld, hogy ragyogni fogsz
Nyisd ki a szíved, a világegyetemért
Merj álmodni
Már nem lesz megállás

 Legyen úgy, ahogy te akarod
Nézd meg mert kezdődik a show
A szívverésed erősódik
Vágj fel, élj magadnak, és érezd szabadnak magad
A fény követni fogja az álmod

Kiabáld hangosan, hogy van tehetséged
Énekeld, hogy ragyogni fogsz
Nyisd ki a szíved, a világegyetemért
Merj álmodni
Már nem lesz megállás

 Kiabáld hangosan, hogy van tehetséged
Énekeld, hogy ragyogni fogsz
Nyisd ki a szíved, a világegyetemért
Merj álmodni
Már nem lesz megállás

-Na, hogy tetszik?-érdeklődött Andres.
-Nagyon jó lett, azt kell mondjam, hogy egyre többet fejlődtök.
-Na és mik a további tehendők?
-Hát az lesz, hogy a lányok kitalálnak egy koreót, a fiúk pedig egy alapot a szövegnek.
-Rendben, na és mikorra kell végezzünk?-szólalt meg Ludmilla.
-Örülnék ha jövő hétre már meglenne.
-Meglesz!-nevettünk. Az óra tovabbi része gyorsan eltelt.
-Pablo tudnánk beszélni egy pár szót?-kérdeztem a tanárom amire mindenki felfigyelt.
-Természetesen, gyere.-mutatott maga mellé a színpadon én pedig leültem hozzá.
-Mutatott nekem ma a tanárom egy sulit...egy táncsuli amiben mindenféle stílus van és azon gondolkoztam, hogy ha itt végzek akkor elmennék oda. Neked mi a véleményed?
-Nem tudom Violetta....igazság szerint csodálatos hangod van és nem csak a táncra kéne helyezned a hangsúlyt. Értem én, hogy imádod csinálni meg jó is vagy benne, de itt az éneklés amiben ugyan ennyire jó vagy. Jól át gondotad te ezt?
-Még egyáltalán nem döntöttem...van még 3 évem.
-Az az idő gyorsan eletelik, kérlek gondold ezt át mert nagy hiba lenne és el is szakadnál a többiektől mivel ha be akarsz jutni egy ilyen suliba akkor már jövőre rá kéne feküdnöd erre a témára. Azt javaslom beszélj Gregorioval, nála jobban senki nem tud helyes választ adni. Azt is tudja milyen a tànc képességed és azt is milyen a hangod.-kócolta össze a hajam én meg mosolyogva átöleltem.
-Köszönöm!-pusziltam meg.
-Nincs mit, bármikor.-mondta majd gyorsan futottam táncra mivel így is késésben voltam.

1.évad 18.rész Az első nap!!!

Az első sulis nap!
A koncert estéjén Leon hazkisért, de azóta nem találkoztunk és csak egyszer üzent, hogy dolga van, hétfőn a suli elött vár. Reggel ruhának egy Nirvanas pólót, fekete farmert hozzáillő dzsekivel, karkötőt és szögecses cipőt választottam.

A hajamat kivasaltam és egy halvány sminket raktam fel. Feldobtam a hátamra a kék táskámat ami tele volt kitűzővel és így mentem le a konyhába.
-Tessék kicsikém ez a reggelid.-adott Olga a kezembe egy papirzacsit amiben kettő szendvics volt.
-Köszi Olgita!-pusziltam meg és kimentem a nappaliba.
-Szia Vilu.-köszöntött Angie.
-Hali.-intettem és eldöltem a kanapén.
-Csáó Hugi.-hajolt le Ty hozzám és egy puszit adott a homlokomra.
-Hello báttyus. Mizujs?-simítottam meg az arcát.
-Nemsok, örülök, hogy az unokahugim és Fedrico az én sulimba fog járni.-kacsintott.
-Srácok indulhatunk, készen vagyok.-trappolt le az említett szamár is.
-Akkor nyomás mert az állítólagos pasim állítólagosan a gimi elött fog várni.-mondtam és zsebre vágtam a telóm.
-Nyugi Vilu, Leo a barátod és szeret.-karolt át Fede, a másik oldalról pedig Tyler és így indultunk el. A suli elött már ott állt Ő. Fekete bőrdzsekit viselt ugyan ilyen színű farmerrel. A haja kisfiúsan kócos volt és ahogy neki volt dőlve a kerítésnek. Minden lány megbámulta aki elment mellette, még azok a csajok is akiknek barátja volt.
-Sziasztok!-pacsizott le a két sráccal engem pedig meg akart csókolni, de a mellkasára téve a tenyerem megállítottam.
-Hátra az agarakkal Mr.Tökély.-fontam össze a karomat magam elött.
-Ne megint mit tettem, hogy nem csókolhatom meg a barátnőm.-mosolygott szemtelenül.
-Szomabt óta nem hallottam rólad semmit csak azt, hogy dolgod van.-jelentettem ki és magyarázatot vártam.
-Jobb lett volna ha azt mondom, hogy apám testőrködik egy lánynál akiket maffiózók akarta elrabolni én pedig vele mentem, hogy segítsek?-kérdezte miközben beletúrt a hajába.
-Nem tudom melyik aggaszt jobban.....az, hogy egy lányra vigyáztál vagy, hogy maffiózóktól védted őt.-piszkáltam egy tincsemet idegesen.
-Gyere ide bolond lány.-húzott magához és megcsókolt.
-Szeretlek!-csimpaszkodtam a nyakába.
-Szeretlek!-suttogta a fülembe.
-Heló srácok!-hallottam meg pár ismerős hangot. Naná, hogy a többiek voltak azok.
-Sziasztok!-öleltem végig mindenkit majd közösen, elég hangosan bevonultunk. Mindenki ment a saját termébe. Ludmilla, Naty, Maxi és én mentünk a 9A-sok termébe, Leon, Diego, Federico és Tyler a 10A-ba.....Cami, Fran, Andres és Broduey pedig a 9B-be. Amikor beléptünk az osztályba az összes szempár ránk szegeződött. Megszeppentem, de Maxi és Nat megszorította a kezem és így indultunk meg a helyünkre. Ahogy leültünk mindenki rákezdett arra a dalra amit közösen adtunk elő a koncerten. Annyira aranyosak voltak és hát így mi is elkezdtünk velük énekelni a végén pedig mindenki tapsolt.
-Üdvözöljük az új osztálytarsakat, reméljük hamar beilleszkedtek.-mondta az első padsorból hátrafordulva egy szőke lány akinek fekete tincsek voltak a hajába.
-Mi is reméljük. Eléggé furcsa és új nekünk ez, de talán csak átmeneti állapot. Szeretnénk ha jól kijönnénk egymással, személy szerint szeretek új emberekkel találkozni.-montam mosolyogva. Mindenki elkezdett dumálni valakivel amikor betoppant egy srác, pontosabban az a fiú aki szombaton a zenét kezelte a koncerten. Pontosan mellém igyekezett és le is ült hozzám.

-Na erre nem számítottam.-nevetett rám.

-Hát erre én sem.-pirultam el.
-Kezdjük előről, Pepe vagyok.-nyújtotta a kezét.
-Violetta.-mosolyogtam kedvesen. Azonnal beszélgetni kezdtünk és elmeséltem neki, hogy hogyan kerültünk mind ide és Ő is mesélt magáról.
-Szóval Violetta, te ilyen énekes, táncos lány vagy?-kérdezte miközben a ceruzáját pörgette a kezében.
-Valami olyasmi.....-piszkáltam a hajamat. Épp beszédre nyitotta a száját amikor belépett egy fiatal tanárúr.

-Jó reggelt kívánok srácok!-intett oda nekünk.
-Jó reggelt kívánok!-kántáltuk egyszerre.
-Szeretném köszönteni az újakat, öröm, hogy bővűlt az osztályunk. Azért előre szólok, hogy lesznek tanárok akik nem fognak titeket énekeseket bírni, de hagyjátok rájuk. Ti mindannyian különlegesek vagytok.-nézett körbe és megfigyelte az újakat. Engem talán túlságosan is hosszan nézett ami zavarba ejtett.
-Remélem nem az idősebb csávokra buksz mert akkor esélyem sincs Mr.Gabriell ellen.-bökött oldalba a padtársam.
-Nem bukom tanárokra.-ráztam meg a fejem.
-Akkor lenne kedved velem moziba jönni?-csapott bele a közepébe.
-Hóóóóó.....alig beszéltünk pár szót. Elösszőr ismerjük meg egymást és utána mint barátok elmehetünk, oké?-kérdeztem kedvesen.
-Nekem oké.-nyitotta ki a füzetét mert kezdődött az óra, de inkább most rólunk ujjoncokról volt szó. Az első csengésnél mind azt gondoltuk vége az órának, de szóltak, hogy majd a második jezés után. Amikor ténylegesen kicsnegettek felálltam a helyemrő és igyekeztem a felém iranyuló kérdésekre válaszolni. A fiúk körbe álltak, a lányok pedig Maxit zsongták körbe. Egyszer csak megláttam az ajtónknak dőlve őt.....a szívem újra a torkomba ugrott. Láttam, hogy ideges ezért kiverekedtem magam a tömegből és odamentem hozzá.
-Csak 45 percre hagytalak egyedül és te vonzod a fiúkat.-karolta át a derekam és hosszasan megcsókolt úgy, hogy mindenki levágja foglalt vagyok.
-Nem tehetek róla, de azért cuki, hogy Maxi is így eltolja a lányokat és a szünetet Camillával tölti.-néztem az egyik kedvenc párosomra akik ölelkeztek.
-Engem most csak te érdekelsz és, hogy ezek a pojácák ne csüngjenek a baratnőmön akit csak most kaptam vissza.-döntötte homlokát az enyémnek.
-Nem érdekel egyikőjük sem mert amíg te itt vagy nekem addig semmi nem számít.-haraptam az ajkamba.
-Azért valamiről kéne beszélnünk.-köszörülte meg a torkát.
-Baj van?-néztem rá aggódva.
-A ruhád.....én nekem nem annyira tetszik ez az egész. Nem megváltoztatni akaralak csak ez nem te vagy.....vagyis áhhh nem is tudom mit beszélek.
-Hé Leon, semmi baj.....ma már én is éreztem, hogy ezeket a vad ruhákat csak fellázadásból hordtam, de most, hogy te itt vagy......
-Most mi van?-kérdezte az ajkamat birizgálva.
-Most már nem akarok lázadni csak a régi Violetta lenni. Nekem is hiányzik a régi én.-piszkáltam a haját mire Ő újra megcsókolt és nagyon úgy tűnt nem akar elengedni.
-Mi lenne ha ma átjönnél hozzánk Studiozás után és egy-két órát együtt töltenénk?-suttogta a fülembe.
-Szerintem........nagyon jó lenne ha veled lehetnék egy kicsit.-rajzoltam kis köröket az ujjammal a mellkasára.
-Nem akarom, hogy becsöngessenek és te ittmaradj velük.....sőt azt sem akarom, hogy ne lássalak csak 45 percenként 5-10 percre. Érezni akarom az illatod, a közelséged és kérlek ez miatt ne nézz hülyének mert én még soha nem voltam senkivel ennyire őszinte és......-bámult rám és tisztára mintha egy kisfiút láttam volna.
-Tudod Leon Vargas ahogy kívűlről láthatnak most mind félnek, de menőnek is tartanak viszont ha úgy beszélhetnének veled ahogy most én akkor meglátnák az igazi kisfiús Leot akiért meghalok olyan édes.-nevettem mire Ő megpukadt.
-Én nekem most vissza kell mennem az osztályba.
-Leon, várj! Tudom, hogy őszinte akartál velem lenni és hidd el én értékelem, igazán.-öleltem át és a nyakába pusziltam. Elősször nem reagált, de aztán amikor a hajamba túrt és újra megcsókolt.....
-Khmmm......khmmmmm....-krákogott valaki mi pedig azonnal szétrebbentünk. Egy középkorú hölgy nézett ránk kicsit mérgesen, de láttam a szemében azt a régi tinit.
-Mrs.Morrison vagyok az igazgatónő. Azért jöttem, hogy elvigyem innen az új tanulókat. A többeiek már kint várakoznak a folyosón. Mivel ti eddig magántanulók voltatok így nem tudtok rendesen felzarkózni a többiekhez ezért egy új osztályt indítunk a számotokra.-jelentette ki én pedig a barátom nyakába ugrottam boldogan. Natyt és Maxit átkarolva mentem ki a folyosóra ahol már mind ott voltak az unokabáttyammal együtt amit nem értettem, de örültem neki. Egy folyosó végi terembe vittek ahol megint az a fital tanár várt.
-Heló srácok! Én voltam az aki elvállalt titeket mint osztályfőnök. Azért, hogy jobban megismerjelek titeket azaz a hangotokat ma énekórákat tartunk és beszélgetünk. Kezdjük egy bemutatkozással, üljetek le és akkor olvasom a neveket és akire kerül a sor feláll majd mond magárol pár dolgot.-kacsintott én pedig felűnően sokat mosolyogtam rá ahogy Ő is rám. Maxi mellé ültem aminek nagyon örültem.
-Akkor Kezdjük is.....Camilla.-szólítta az elsőt.
-Én Camilla vagyok, de a legtöbben Caminak szólítanak. Szeretek énekelni és táncolni bár úgy érzem az éneklés jobban megy. Kedvenc színem a narancssárga, mindig is el akartam jutni Madridba és szerintem ennyi.....-ült vissza a székére.
-Köszönöm Cami. Akkor legyen mondjuk Violetta.-nézett rám mosolyogva.
-A nevem Violetta, Violetta Castillo. Nekem a tánc és az éneklés olyan mint a madárnak a repülés. Ha nem csinálhatnám ezeket a dolgokat nem lenne teljes az életem. Mostanában úgy érzem a tánc fele jobban húz a szívem mivel minden szabadidőmben koreográfiákat találok ki. Plussz szabadidőmben pedig eljárok a lovardába így nyílván ki lehet találni, hogy mi a kedvenc állatom. Nagy álmom, hogy egyszer híres táncos legyek.-meséltem.
-Nahát Violetta szép álom és hidd el valóra is válthatod. Ha gondolod délután gyere be az irodámba és mutatok pár táncsulit amibe a gimi után beiratkozhatsz.-kacsintott rám.
-Szívesen megnézem őket, de válaszokat most még nem tudok mert ott az éneklés amit ugyan úgy szeretek. Még próbálom keresni önmagam, de köszönöm.-huppantam vissza Maxi mellé.
-Rendben, akkor legyen mondjuk Leon.
-Leon Vargas vagyok, mivel zeneiskolába járok nyilván a tancot és az éneklést szeretem. Ami az enyém azt nem engedem át senkinek ja és szeretek motorozni.-zárta le a témát bennem pedig forrt a düh.
-Értem, szóval te vagy a falkavezér az osztályodban? Ebben a suliban mind egy csapat vagyunk és nem szeretném ha a tanárokkal konfliktusod lenne.
-Ne aggódjon Tanár úr nem az a fajta vagyok és nem, nem vagyok semmilyen vezér....egyszerűen nem szeretem az újembereket, nehezen bízok meg bennük. A többiek úgy vélekednek ahogy akarnak.
-Igen, de te vagy a legidősebb köztük és a fiatalabbak mindig tisztelik az idősebbeket, kedvelik őket és hallgatnak rájuk.-magyarázta az of-ő.
-Igen azt én is észrevettem, hogy kedvelik az idősebbeket.-markolászta a padot. Bármelyik pillanatban robbanhat, de én azt nem hagyhatom.
-Gabriell tanár úr, Maxi folyton motyog magában és ez zavar. Nem ülhetnék át máshova?-hazudtam.
-Nyugodtan Vilu.-mondta kedvesen. Gyorsan összeszedtem a cuccaim és behuppantam a barátom mellé akinek szikráztak a szemei. Maxi értetlenül nézett rám én pedig csak egy bocsit tátogtam utána pedig Leo egyik kezét levettem a padról és az enyémre kulcsoltam, de kirántotta onnan.-Na jó, Leo, Vilu menjetek ki és beszéljétek ezt meg. Nem tudom pontosan mi van, de nem bírom a diákjaim közti feszültséget.-mutatott az ajtóra én pedig felszegett állal kimentem rajta. Tudtam, hogy ha mérgesen kiviharzok akkor utánam jön és hát így is lett.
-Leon Vargas most mondom el elöszőr és utoljára, nem vagyok a tulajdonod.-rontottam neki úgy, hogy már a falnak volt simulva.

-Akkor sem fogom elviselni, hogy ez a seggarc rádnyomuljon.-emelte fel a hangját.
-Jesszus Leon, csak felajánlotta, hogy mutat nekem tánciskolákat.-akadtam ki teljesen.
-Ó ugyan már, a vak is látja, hogy oda van érted. Az a 6-7 év ide vagy oda tökmindegy neki.-csapott idegesen a falba amitől én megijedtem.
-Ha ezt így folytatod tovább el fogsz veszíteni.-jelentettem ki és távolodni kezdtem tőle, de utánam jött és magához szorított.
-Már elmondtam, hogy nem rövidtávra tervezem veled. Szeretlek, de akkor sem hagyom, hogy ilyen nyomik a barátnőmre másszanak.
-Látom hiába beszélek neked.-löktem el magamtól.
-Azért még délután átjössz?-kérdezte szomorú arcal.
-Nem, ma nem jövök át.-nyitottam ki a terem ajtaját és visszaültem a padba.  Ő is becsapta maga után az ajtót és levágódott mellém.
-Rendben, ahogy látom nem sok minden változott sőt inkább rosszabb lett.-vakargatta a tarkóját miközben a többiek minket néztek és aggódtak.
-Majd megoldjuk.-szólalt meg Leo.
-Ezen már nagyon nincs mit megoldani.-fontam össze a karom.
-Így gondolod?-nézett rám és láttam, hogy tart a választól.
-IGEN!-zártam le a témát.
-Akkor legyen így.-rugott bele a padba. A tanár feszengve figyelt minket, ezen az órán inkább csendbe voltunk a többin pedig a tanárokkal ismerkedtünk meg énekeltünk tehát azokat a dolgokat csináltuk amiben jók vagyunk. Ahogy kicsengettek az utolsó óráról rohantunk a Studioba. Amikor beléptünk a nagyterembe ott állt az összes tanár én pedig azonnal Pablo és Beto nyakába ugrottam majd Antoniot is jól megölelgettem.
-Na srácok sok a dolgunk szóval nyomás táncórára aztán mentek Betohoz, Krishez majd hozzám. Az órák rövidebbek lesznek, de ugyan olyan hasznosak.-mesélte Pablo. Mosolyogva bólogattunk és indultunk átöltözni táncra.
-Mielött elkezdenénk az órát szeretnék bocsánatot kérni.-állt elénk Gregorio mi pedig meglepődve néztünk rá.-Átértékeltem a dolgokat és nem beszélhetek így magukkal, gyerekek és hiába, hogy amatőrök még van idejük tanulni.-jelentette ki mi pedig csak mosolyogtunk. Azért tuti, hogy néha kapni fogjuk még az ívet, de már kedvesebben. Egy igencsak hangulatos táncórában volt részünk, mondjuk engem egyszer lecseszett, de nem tehettem róla. Kicsit szétcsúsztam a drágalátos barátom miatt, de lehet már csak exem. Ő Beto óráján mutatta meg, hogy szétszortabb mint maga Beto ami igen nagy szó.
-Mond Leon.....minden rendben csak mert olyan harapós kedvedben vagy mint egy oroszlán. Érted....Leon, oroszlán meg wáhhhhhhh!!!!!!-próbált viccelődni a tanárunk aminek eredményeképp borult a barátommal együtt.
-Beto minden rendben?-szaladtam oda, hogy felsegítsem őt.
-Köszi, én is jól vagyok.-szólalt meg Leo.
-Azt tudom, Ő tompította az esésed.-mutattam szegény összelapított tanárra.
-Jól vagyok Camilla.-mosolygott rám.
-Violetta vagyok.-adtam rá a szemüvegét.
-Áááá Vilu.-nevetett és feltápászkodott a földről. Ez az óra is hamar elment....eztán következett az ének amit egyáltalán nem akartam. Mi már leültünk a helyünkre, én persze messze Leotól és vártuk Kristint. A barátom egyhuzamban engem vizslatott amikor belépett a csaj a terem ajtaján....várta a reakcióm. Én kihúzott háttal és felszegezett állal ültem, akkor sem kapja meg amit akar.
-Na, örülök, hogy mind itt vagytok. Remélem mindenkinek tetszett a suli és, hogy a délutánokat sem fogjátom elhanyagolni. A mai órára azt terveztem, hogy kimegyünk a parkba pár gitárral és kötetlenül énekelgetünk.-mosolygott mire többiek mind örvendezni kezdtek az én kivételemmel.
-Ez annyira jó.-susogtak a többiek. Kris épp elindult kifele amikor Ludmilla kirakta a lábát Ő pedig elesett, de nem akkorát. Kihasználva a helyzetet a bokájához kapott és jajgatni kezdett.
-A bokám, nagyon fáj!-hullajtott el pár műkönnyet. A fiúk mind pipogyák voltak és nem tudták megemelni....egy embernek ment csak és az Leon volt. Mégis, hogy a francba gondolta? Tudtam, hogy erre megy ki a játék. A többieknél direkt úgy helyezkedett, hogy véletlen se tudják felvenni, de Leonak azonnal belecsimpaszkodott a nyakába és a fejét a mellkasára hajtotta. Egy hangosat fújtattam és már épp ki akartam rohanni a teremből amikor Maxi visszafogott.
-Ne add meg neki ezt az örömöt.-suttogta és egy hatalmas puszit adott nekem.
-Iagazd van, nem fogom.-erőltettem mosolyt az arcomra és odamentem Diegohoz segíteni cipelni a hengszereket amíg Leon levitte az orvoshoz Krist. Mi kimentünk a parkba és kiraktunk négy plédet majd leültünk. Broduey, Farn, Ludmilla és Naty gitározni kezdtek a többiek pedig tapsoltak csettintettek vagy épp valamin doboltak közben pedig mindannyian énekeltünk minden félét. A hátam mögül hallottam, hogy valaki beatboxolni kezd....csak egyetlen ember képes arra a csapatból és az az én pasim. Kristin már ott ült velem szemben Andres és Tomas között bekötözött lábbal és ütemre tapsolt. Szinte már semmi baja nem volt....elég volt neki, hogy rámászhatott a barátomra. Különben is nincs miért féltékenykednem lehet már együtt sem vagyunk. Erre a gondolatra azonnal lehervadt a mosoly az arcomról és sírva fakadtam. Erre páran felfigyeltek, de nem álltak le a zenéléssel. Felálltam és a fánál telefonáló fiú felé kezdtem szaladni a könnyeim pedig csak potyogtak. Szorosan átöleltem és csak zokogtam, éreztem amikor beszívja az illatom ahogy én is az övét.

-Ugye szeretsz még és soha nem hagysz el?-kérdeztem szaggatottan és alig hallhatóan a sírástól.
-Szeretlek Violetta....hányszor mondjam még el? Ezen senki nem fog változtatni és sajnálom ha túlzásba viszem a féltékenykedést, de még nem nagyon volt ilyen barátnőm.-simogatta az arcom.
-Nem érdekel.....úgy szeretlek ahogy vagy.-csókoltam meg és hallottam ahogy mindenki tapsolni kezd mögöttünk. Hát igen ha mi veszekszünk az az egész csaptra hatással van és az is ha mi boldogok vagyunk. Mondjuk ez akkor is így van ha mások veszekednek. A délután is hamar elrepült és én Leonnal indultam haza.........

1.évad 17.rész A koncert napja!

A koncert napja! 
Reggel már 6 órakor fent voltam, egyszerűen nem bírtam magammal. A szekrényemben túrkáltam, hogy melyik számhoz milyen ruhát húzzak. Annyira nehéz volt mert több ruha is tetszett ezért felhívtam a csajokat, hogy jöjjenek át segíteni. Felpróbáltam már mindent és képeket is készítettünk, hogy utána majd kiválasszuk, hogy melyik legyen. 3óra múlva az ágyamon eldőlve egy tál chips, csoki és limonádé mellett nézegettük a telefonomat.
-Szerintem a közösre legyen ez.-bökött egy rózsaszín ruhás képemre Naty.

-Nem rossz ötlet.-helyeselt Cami és Fran is így az egyik göncöm már meg is volt.
-Az ezer élettel ezelöttre valami egyszerűt szeretnék.-dobtam be a számba egy csokit.
-Úúúú a duettre legyen ez a fehér.-sikított fel Camilla és Francesca egyszerre nekem pedig azonnal felcsillant a szemem.

-Elkelt, ez tényleg jó.-mosolyogtam és már csak a szóló dalomhoz kellett ruci. Na az viszont nem ment könnyen.....nem akartam csicsásat, de túl egyszerűt sem. Egy óra után is ugyan azt a pár képt néztük, sőt még Camiék is mutattak képeket saját ruháikról hátha onnan megtetszik valami, de semelyik nem volt az igazi. Már majdnem ebéd idő volt amikor Angie toppant be egy nagy fekete, cibzáros zsákkal.
-Sziasztok, nem akarok zavarni......találtatok már ruhákat?-kérdezte selytelmes mosolyal.
-Igen, találni találtunk, de egy még kéne a szólószámomhoz.-sóhajtottam és belekortyoltam az üditőmbe.
-Ebben a zsákban anyukád egyik ruhája van, arra gondoltam, hogy talán ez....-adta oda a kezembe és izgatottan várta amíg én felbontom. Amikor megláttam a hatalmas, lila ruhát azonnal felbróbáltam

utána pedig sikítva a nagynéném nyakába borultam (persze csak óvatosan) és agyon puszilgattam.

-Ez, ez tökéletes. Pont olyan amit kerestem.-nevettem boldogan és a lányoknak is nagyon tetszett.
-Na akkor ünnepeljük meg ezt egy ebéddel.-tapsolt kettőt a nénikém és mi nem ellenkeztünk. Lerohantunk az emeletről és mindannyian helyetfoglaltunk az asztalnál. A szokásos helyemre ültem, Fede és Ty közé.
-Apa merre van?-kérdeztem kedvesen.
-Apukád....öhm....el kellett utaznia üzleti dolgok miatt....khmmm...-nyögte ki Olga amikor kihozta a levest.
-Na és mikor ér haza?-néztem körbe még mindig nyugodtan.
-3 nap múlva.-suttogta Tyler.
-Akkor nem jön el a koncertre?-tudatosult bennem a tény miszerint apa nem lesz ott a koncertemen. Mérhetetlenül csalódott voltam és alig bírtam a könnyeimet visszatartani.-Szerettem volna ha lát anya ruhájában, azt akartam, hogy halja hogyan éneklem. Ez az első igazi koncertem és megígérte, hogy ott lesz. Eddig mindig el tudta halasztani a munkáit.....most miért nem?-mondtam könnyes szemmel.
-Én is kérdeztem tőle, de azt mondta ez halaszthatatlan.-nyelt egy nagyot Fede.
-Tényleg? Na és miért nem tudta ezt velem szemtől szembe közölni.....bármikor bármi baj van Ő úgy csinál mint a struccok, homokba dugja a fejét. Ne haragudjatok, de nekem elment az étvágyam.-löktem ki a széket és elindultam az emeletre.
-Ne menj el kicsikém, citrmos csokitortát készítettem csak neked.-kiabált utánam Olga, de nem foglalkoztam vele. Becsaptam magam után az ajtót és az íróasztalomról egy üveg nutellát felmarkolva begubóztam a babzsákfotelembe egy nagy takaróval. A lábamon ott pihent a nyuszis papucsom amivel játszottam miközben faltam a csokiskrémemet. Amikor már untam a csendet benyomtam pár bőgős számot és úgy duzzogtam tovább. Egy kis idő elteltével Tyler és Federico jött be, hogy szóljanak a lányok már elmentek és a koncerten várnak. Mivel apu elutazott így a tárgyalást is eltolták ami annyit jelent, hogy Fede fel tud lépni.
-Én nem megyek el!-dobtam ki a plüssmacim a kupac alól ahol rejtőzködtem.
-Vilu én ott leszek a koncerten és mindenki más is.-hallottam Ty hangját.
-Apa viszont nem, hazudott nekem.-szipogtam és egy újjabb kanál nutit faltam be.
-Hugi ne csináld ezt!-kérlelt tovább, de most a kanalat dobtam ki.
-Tünjetek el!-hangosítottam feljebb a zenét aztán hallottam az ajtócsukódást. Azt hittem elmentek, de valakinek a keze megérintette a lábam.
-Violetta nélküled senkik vagyunk, nagyon szeretünk és a családod többi tagja csak miattad megy el ma este.-simogatta a lábam Fede.
-Federico kélrek menj el.-löktem el mire Ő egy sóhajtással távozott. Kimásztam a kanalamért és tovább ettem. Próbáltam apát utolérni telefonon, de mindig kinyomta.....ez rávall, amikor gáz van mindig eltűnik. A macimat szorongattam és már csak sírni tudtam, akkora fájdalmat éreztem a mellkasomab mint mikor Leon átvert. Benne mindig feltétel nélkül bíztam és soha nem hagyott cserben egészen a mai napig. A mellkasom szétszakadt, a zene üvöltött én pedig az arcomat a medvémbe rejtettem és annyira szorítottam a mancsait, hogy az ujjaim elfehéredtek. Az ablak nyitva volt és azon a nap meleg sugarai sütöttek be nekem pedig már kezdett egészen melegem lenni, a kismadár az ablakpárkányomon ült és csiripelt, kintről pedig zajok szűrődtek be, de ezt mind eltompította a zene. Épp a Little Do You Know című dal bömbölt a hangfalakból és az a rész jött, hogy: (Úgy sezeretlek, mintha soha nem éreztél volna fájdalmat.) na ekkor hallottam meg egy hangot amit nagyon jól ismerek. Énekelte Tovább a zenével együtt:
Várni fogok....Ígérem, nem kell félned. Várni fogok. A szerelem itt van és maradni is fog.-na és ekkor végigsimított a hátamon a takarón keresztűl. Kibújtam a nagy paplan alól és könnyes szemekkel meredtem rá. Lehalkította a zenét és leült velem szembe.
-Leon te meg mit csinálsz itt?-kérdeztem remegő hangal. Erre Ő megint rákezdett....
-Keveset tudsz arról, hogy miközben mélyen alszok tudom, hogy fáj neked.-énekelte és egy puszit nyomott a homlokomra.-Ne sírj apukád miatt. Szeret téged és biztos neki is fáj, hogy nem lehet ma veled, de nekünk szülségünk van rád......helyesbítek, nekem van rád szükségem.-tűrt egy kósza tincset a fülem mögé én pedig sírva rá borultam. Egy szót sem szólt csak felelmelt én meg a lábamat összekulcsoltam a dereka körül, Ő pedig leült a babzsákba és a hátamat simogatta. Hagyta, hogy kijöjjön belőlem a feszültség.
-Köszönöm!-motyogtam a vállába Ő meg tovább simogatott. Nekem ennyi bőven elég volt, hogy tudtam mellettem van. Ahogy beszívtam az illatát egészen máshogy láttam mindent.
-Tyler hívott fel....-jelentette ki én pedig még szorosabban öleltem. Amikor már nem sírtam kimásztam az öléből, kikapcsoltam a zenét és felültem az ágyamra.
-Eljövök a koncertre, de apámnak nem bocsájtok meg.-ittam egy korty vizet.
-Csak úgy gyere el ha tényleg akarod.
-Persze, hogy akarom. Mindig is az volt az álmom, hogy színpadra álljak egy óriási közönség elött.-mondtam és egy kicsit elmosolyodtam.
-Na akkor én most hazamegyek, összekészülök és majd ott talizunk.-mosolygott majd kiment. Ahogy Leon elhagyta a házat nagy készülődésbe fogtam. Futottam a fürdőbe és gyorsan lezuhanyoztam, hajat mostam. A kabinból kiszálltam és magam köré tekertem a fürdőlepedőt. Kerestem a ruhám majd eszembe jutott, hogy a szobámban maradt ezért gyorsan átfutottam érte, felmarkoltam és siettem vissza, de a lábam még vizes volt így megcsúsztam. Vártam, hogy seggreessek, de ekkor egy erős kéz ragadott meg. Amikor talpon voltam, megfordultam és Federicot pillantottam meg. Mind a ketten elvörösödtünk és más irányba néztünk.
-Köszi Fede.....-mosolyogtam és gyorsan visszasiettem készülődni. Egy szürke pólót és egy barack szinű szoknyát vettem fel hozzá illő mintás tornacipővel.

A hajamat begöndörítettem és szinezővel húztam bele pár lila tincset. Fogat mostam utána pedig felraktam a sminkem ami most erősebb volt, hogy messziről is kilátszódjanak az arcom körvonalai. Pablo szerint ez szükséges ha fellépünk.  Amikor ezzel is végeztem befújtam magam a gyümölcsös vanilíás parfümömmel. Felraktam a violinkulcsos nyakláncom és a karkötőm amin betük és hangjegyek lógtak majd lementem a nappaliba.
-Jajj csodálatos vagy kicsikém!-jött oda Olga és agyon puszilgatott.
-Köszönöm Olgita.-öleltem át majd a kék bőrdzsekimért nyúltam.
-Federico merre van?-kérdeztem és körbepásztáztam helyíséget.
-Itt vagyok, mehetünk Vilu?-jött oda mellém és átkarolta a derekam. Halvány mosolyal az arcomon bólintottam majd elindultunk mivel kettőnknek elöbb ott kell lenni mert még át kell öltöznünk. A három ruhát alig bírtam el így a nagy lilát ávette tőlem Fede.
-Viszem én, neked is van elég ruha amit cipelned kell.
-Nem, nekem nincs annyi és az én 2 ruhám együtt olyan nehéz mint a te ruhád én meg fiú vagyok szóval nyugodtan vihetem.-nevetett én pedig ráhagytam. Még mindig fájt, hogy apu nem jön, de erősnek kellett maradnom. A helyszínre érve azonnal mentem az öltözőbe és felhúztam a fehér ruhát amit a duetten fogok viselni.
-Violetta gyere ki egy kicsit a többiekhez, változott a műsor.-lépett be Pablo én pedig gyorsan eldugtam a CD-t amit az elöbb nézegettem.
-Megyek már.-mosolyogtam és kisiettem majd beálltam Maxi és Andres közé.
-Sziasztok gyerekek, örülök, hogy mind ittvagytok. A műsorral kapcsolatban kereslek titeket mivel változott a helyzet, az utolsó elötti helyre tesszük be a Ser Mejor-t, az utolsó dalt Violetta fogja előadni. Ugye mindenkinek megfelel?-vázolta a helyzetet Antonio.
-Igen.-kántáltuk egyszerre majd mindenki indult a dolgára. Én a sráchoz indultam aki majd a zenét kezeli.
-Szia. Ne haragudj, hogy zavarlak, de lenne egy kérésem.-villantottam meg a legszebb mosolyom.
-Egy ilyen szép lány mint te bármit kérhet.-kacsintott nekem pedig nyert ügyem volt.
-Csak aról lenne szó, hogy az utolsó dalnál ezt az alapot rakd be mert megváltozott a dal.-néztem rá kiskutya szemekkel.
-Rendben van.-nevetett és csinálta is tovább a dolgát.
-Köszönöm.-hintettem egy puszit az arcára. Annyira nem is volt csúnya...sőt...talán még helyes is volt.
-Violetta gyere mert mindjárt kezdődik a koncert és nekünk hátul kell maradni ha bármi történik.-fogta meg a kezem Maxi és vitt is hátra a színpad mögé. A srácok már mind ott gyülekeztek és alig volt vissza pár perc a kezdésik.
-Rendben, akkor Violettán, Diegon, Tomason és Camillán kívűl mindenki nyomás a színpadra.-mondta Gregorio és valami furcsa módon, de normális hangnemben. A srácok mind kimentek és akkor elindult a zene ők pedig énekelni és táncolni kezdtek.
-Ez az egész annyira varázsos.....ahogy állnak a színpadon és mindenki őket nézi ráadásul még tapsolnak is, alig várom, hogy kilépejek a színpadra.-szólalt meg Camilla a hátam mögül.
-Engem maga az éneklés dob fel, mindegy, hogy hol vagyok.....legyen az a szobám, a színpad vagy akár egy eldugott kis raktár, mindegy csak énekeljek. Az, hogy most felmehetek a színpadra valami csodálatos érzés, de ott is a legelső az éneklés.-mondtam el az én verzióm.
-Cami színpadra, most jössz a lányokkal.-kiáltott Pablo.
-Megyek már.-mosolygott és rám pillantott.
-Egy kalappal csajszi.-öleltem át és màr én is indulni akartam a dolgomra amikor.....
-Na, hogy érzed magad?-kapott el a derekamnál Leon.
-Sokkal jobban, köszönöm.-zártam le ennyivel majd otthagytam.
-Violetta!-hallottam meg Tyler hangját.
-Ty!-ugrottam a nyakába.
-Hogy vagy?-fürkészett aggódva.
-Jobban, és köszönöm, hogy szóltál Leonak.-pusziltam meg a homlokát és arcomat a vállába fúrtam ahogy átölelt.
-Vilu.-szólított meg egy ismerős hang.
-Minho?-fordultam meg és leszedtem magamról az unokatestvérem kezeit.-Minho!-örültem meg és őt is egy nagy öleléssel köszöntöttem.
-Ahogy megtudtam, hogy fel fogsz lépni azonnal vettem egy jegyet és hát itt is vagyok.-mutatott végig magán.
-El sem tudod hinni, hogy mennyire örülök.-dobódtam fel egy kicsit.
-Annyira azért nem örülhetsz hisz alig mosolyogsz.-simította meg az arcom.
-Majd mindent elmesélek, lesz elég időnk hisz hétfőtől a te sulidba fogok járni és mindenki más is a Studioból.-nyugtattam meg.
-Ez tök jó, én 10B-s vagyok te melyik osztályba kerülsz?
-9A.
-Oda jár egy nagyon jó barátom, majd szólók neki, hogy segítsen neked beilleszkedni.-mosolygott kedvesen.
-Jajj nem szükséges, nem akarom magamra felhívni a figyelmet.-fogtam meg a karját.
-Hát jó, de azért mondom neki, hogy figyeljen oda rád.-tűrt egy tincset a fülem mögé.
-Köszönöm!-suttogtam.-Nekem most mennem kell, te is menj le a nézőtérre utána beszélünk.
-Rendben Violetta, egy kalappal, puszi.-intett és már ott sem volt.
-Violetta, Diego színpadra.-kiáltott Antonio mi pedig egymásra néztünk majd egy-egy mikrofonnal kimentünk. Ahogy megláttam azt a sok embert a pulzusom az egekbe szökött, akkora volt bennem az adrenalin. Az első sorokban ott ült Olga, Ramallo, Tyler, Angie és Minho. Integettek nekem és füttyögtek mire én azonnal elmosolyodtam, de belül fájt, hogy apukám nem integet nekem onnan lentről. Elindult a zene és Diego énekelni kezdett majd én is csatlakoztam. Annyira csodálatos volt ahogy kiereszthettem a hangomat, szinte már a fellegek között jártam. Élvezem és kihasználom minden egyes percét amikor énekelhetek. Minden jól ment, a csókot is remekül megoldottuk majd ahogy vége lett a dalnak meghajoltunk és mentünk is le.
-Csodálatosak voltatok!-ugrottak a nyakunkba a lányok.
-Köszönjük.-mosolyogtunk össze majd én azonnal mentem átöltözni a rózsaszín ruhámba mert Ludmilla száma után mindanniyan megyünk a színpadra. Minden jól alakult a közös számnál is és már csak én voltam vissza. A srácok mind leültek a közönségbe a a tanárokkal együtt, egyedül én maradtam hátul a nagy lila ruhámban. Vettem egy óriási levegőt aztán kimentem a színpadra a mikrofonnal a kezemben. A lámpák le voltak kapcsolva, én beálltam középre és felkapcsolódott néhány fény, de csak engem világítottak meg.
-Ez a dal szóljon egy számomra igazán fontos személynek. Szeretlek!-mondtam és elindult a zene.

 A ma azzá a nappá fog válni,
melyen visszadobják neked......
Mostanra tudnod kellene,
hogyan fogod véghez vinni,
amit tenni akarsz.
Nem hiszem, hogy bárki
úgy érzene veled kapcsolatban,
mint én.

Visszacsap a szó ami az utcán volt,
Hogy a szívedben kialudjon a tűz.
Biztos vagyok benne, hogy
mindenkinél hamarabb hallottad
de igazán sosem voltak kétségeid.
Nem hiszem, hogy bárki
úgy érzne veled kapcsolatban,
mint én.

És minden úton kanyarogva
sétálunk tovább és minden fény,
ami vezet minket ott megvakít.
Mennyi dolog amit el szeretnék
mondani neked, de nem tudom hogyan.

Mer lehet......
hogy
Te lszel az egyetlen
aki megmenthet?
És mindezek után....
TE VAGY A "CSODAFALAM"!!

A ma azzá a nappa vált?
De sosem fogják visszadobni neked.
Mostnara tudnod kellene, hogyan fogod
megtenni, amit nem akarsz.....

Nem hiszem, hogy bárki
úgy érzene veled kapcsolatban,
mint én.

És minden úton kanyarogva
vezetett téged.
És minden fény, ami az utat
világította kialszik .
Mennyi dolog.....amit el szeretnék mondani neked
de nem tudom hogyan.

Mer lehet,.....
hogy
Te leszel az egyetlen aki megmenthet?
És mindezek után....
TE VAGY A "CSODAFALAM"!!!

Mert lehet,....
hogy
Te leszel az egyetlen aki megmenthet?
És mindezek után....
TE VAGY A "CSODAFALAM"!!!

Azt mondtam
lehet....!!
Te leszel az egytelen aki megmenthet?
Te leszel az egytelen aki megmenthet?
Te leszel az egyetlen aki megmenthet!!!!!!!-fejeztem be és ez után akkora tapsvihar tört ki, hogy majdnem meg süketültem. Lementem a színpadról én is a nézőtérre ahol a családom azonnal a nyakmaba ugrott és puszikkal halmoztak el. Amikor végre kiszabadultam megköszöntem Minhonak is, hogy eljött vegül Federico ugrott a nyakamba.
-Violetta, Violetta, nem bírsz magaddal ugye?-nevetett és felemelve megpörgetett.
-Már rég érett, hogy kifejezzem valahogy amit érzek.-kacsintottam.
-Akkor mehetünk haza?-kérdezte.
-Hova akarsz haza menni? Az elöbb szolt Pablo, hogy lesz egy bulink mert megünnepeljük a koncert sikerét.-meséletem neki.
-Hát akkor menj öltözz át, a Studioban majd talalkozunk.-nevetett és el is indult. Gyorsan besiettem az öltözőbe és visszahúztam a ruhámat amibe jöttem. Eléggé csalódott voltam, hogy Leon nem várt rám és nem akart velem beszélni. Visszahúztam a ruhát amiben jöttem, megigazítottam a sminkem és én is elindultam a bulira. Kicsit ilyesztő volt a sötétben, de túl éltem. Amikor beléptem a Studioba egyből a nagyterm felé vettem az irányt mivel onnan jött a zene. Amikor beléptem a Shape of you című dal ment és mindenki táncolt. Federico azonnal elragadott és bevitt a kör közepére. Nagyon, nagyon szeretek táncolni, a testem egyé válik a zenével ilyenkor és mintha felhőkön járnék.
-Vilu mutass pár lépést!-kiá1tott Maxi. Nagyon jól tudja, hogy otthon saját kis koreókat szoktam csinálni. Fede arrébb állt így én voltam egyedül középen és azonnal rá is kezdtem.

Mindenki tapsolt és füttyögött majd a zene lassúra váltott (Passenger Let her go). Mindenki párokba rendeződött és lassúzni kezdtek, Diego meghívta Larat így vele táncolt, Tomas állt egy ideig mert Kris Leont akarta vinni, de a fiú nem akarta így Tom lecsapott Kristinre. Én épp félre akartam állni, de ekkor valaki elkapott hátulról és határozottan maga felé fordított és átkarolt.

-Leon.-suttogtam és alig bírtam talpon maradni mert olyan közel volt, hogy nem bírtam magammal.
-Az a dal......azt nekem szántad?-kérdezte a fülembe suttogva nekem pedig végig futott a hideg a gerincemen.
-Igen.-nyeltem egy nagyot.
-Mik ezek a rövid válaszok? Csak nem zavarba ejtelek?-hallottam kuncogását.
-Leon Vargas menj a francba.-csaptam a mellkasára, de mosolyogtam és úgy csináltam mint aki el akar menni.
-Inenn nem szabadulsz az már biztos......soha többet nem engedlek el.-kapott el a derekamnál és egy puszit nyomott a homlokomra. A fejemet belefúrtam a nyakába és olykor olykor belepusziltam míg Ő a hajamt simogatta.
-Semmi pénzért nem engedném el ezt az érzést.-motyogtam és erősen magamhoz szorítottam.
-Nem is kell csak bocsájtsuk meg egymásnak a dolgokat és minden nap ölelhetsz így.-tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Ahogy az a dalban is volt te vagy az egyetlen aki megmenthet és ha most semmi nem lesz a régi alattam megynyílik a föld és eltünök. Szeretlek Leon.-sírtam el magam. Ő a fülem mögé tűrt egy tincset és az arcomat vizslatta.
-Ugyan ezte érzem én is. Violetta, megengeded, hogy most megcsókoljalak?-érdeklődött folytott hangon én meg bólintottam. Fogta magát és végighúzta az úját a számon majd nagyon ovatosan kezdett közelíteni felé, lehunytam a szemem és amikor megérzetem az ajka ízét még többet akartam.

 Addig a pillanatig nem is érzetem mennyire hiányzik. Szorosan hozzá bújtam és úgy csókoltam tovább. Hirtelen a zene pörgősre váltott mi pedig belemosolyogtunk a csókba.
-You are my Wonderwall!-nevettem és a hajába túrtam.
-You are my Wonderwall!!-pöckölte meg az orrom.
-Ne hari!-kiáltotta Andres és már vitte is a barátom. Nevetve figyeltem amint Leo, Maxi, Broduey, Andi, Federico, Diego és Tomas felmennek a színpadra és a hangszerek mögé állnak. A zene leállt majd ők kezdtek el játszani. A Solo pienso en ti című dalt énekelték mi lányok pedig táncoltunk. Le nem vettem volna közben a szemem Leonrol ahogy Ő sem rólam. Amikor végeztek vissza akarták kapcsolni a zenét, de Antonio kérése az volt, hogy újra énekeljem el a dalomat. Felmentem a színpadra és a mikrofont megmarkolva álltam, a zene elindult és én énekeltem. Sokkal jobban ment mint a koncerten és ebben az a barna szemü fiú játszik nagy szerepet. Az utolsó résznél a fiú feljött a színpadra és velem együtt énekelt a szám végén pedig magához ölelt. Mindenki tapsolt és éljenzett én pedig zavaromban a cipőm orrát nézegettem még akkor is amikor már nem álltam ott fent. Viszont amikor Leon az ujjait az enyémre kulcsoltam megszűnt minden létezni.
-Haza kellene menned, fáradt leszel holnap és biztos Angieék is aggódnak már miattad.- mondta kedvesen.
-Még veled akarok maradni.-szorítottam meg a kezét.
-Lesz még időd velem lenni.-mosolygott rám aranyosan, de én úgy döntöttem, hogy megpukkadok.
-Rendben, hazemegyek, de nem kell elkísérni......haza tálálok egyedül is.-téptem ki a kezemet az övéből és a kabim felkpava elmentem. Egyszeriben kint találtam magam az utcán, hideg volt és sötét. Egy kiskori rossz emlék miatt rettegek a sötéttől. Elindultam, de minden másodpercebn hátra pillantottam hátha követnek és igazam lett, Tomas jött utánam.
-Vilu beszéljünk ,kérlek.-kapta el a karom.
-Szerintem nincs miről.-néztem rá dühösen, de a félelem ott csillogott a szememben.
-Együtt vagy Leoval?-kérdezett rá egyből.
-Mi van ha igen?
-Ő nem hozzád való, nem szeret téged igazán és csak megbánt. Én jobb lennék hozzád.-húzott magahoz, de én a tenyerem a mellkasára raktam. Próbáltam eltolni magamtól.
-Kérlek ne csináld.-könyörögtem.
-Nem akarlak bántani, esküszöm.-akart volna elengedni, de egy hang vágott közbe.
-Tomas ha nem engeded azonnal el Istenre esküszöm, hogy nagyon megbánod.-hallottam Leon remegő hangját ami az idegességtől volt ilyen.
-Leon szálj le róla, sokkal jobb helye lenne mellettem.-engedett el és a barátom elé állt.
-Te csak ne akard megmondani, hogy neki mi a jó.-lépett hozzá közelebb.
-Fiúk, ne, kérlek.-kérleltem őket.
-Legközelebb nagyon megkapod.-kiáltott Tom.
-Nem lesz itt legközelebb.-lökte félre őt és odajött hozzám miközben Tomas elsétált.
-Leon én már azt hittem, hogy....-öleltem át és csak akkor jött ki igazán a sírás.
-Shhhhh Violetta, jól vagyok.-suttogta a fülembe én pedig mégjobban magamhoz szorítottam.
-Sajnálom, azt gondoltam azért akarod, hogy hazamenjek mert nem akarsz most velem lenni.
-Te bolond lány, ha tehetném minden egyes pillanatot veled töltenék. Nem elég egy élet arra, hogy veled legyek.-csókolt meg.
-Én azt hiszem boldog vagyok és ez csak akkor van mikor veled lehetek.-néztem csillogó szemeibe.
-Én pedig most imádom az egész világot.-jelentette ki.
-Miért?-kérdezte mosolyogva.
-Mert nekem te jelented az egész világot.-simította meg az arcom. Egy nagyot nyeltem majd a nyakába ugrottam nevetve Ő pedig megpörgetett.

Azt a pillanatot senki és semmi nem ronthatta el mert tudtam, hogy Leon Vargas az enyém és csakis az enyém. Az én CSODAFALAM!