Vége van az első hétnek a suliban. Az első héten mindig csak dalokat írunk és készülődünk. Na jó igazságszerint az egész első fél évet végig gyakoroljuk, mert a fél évi koncert mindig jobb kell legyen mint az év végi. Hogy miért? Mert a fél évit közvetíti a Youmix szerte a világon. Mondjuk aki szeret táncolni és énekelni annak ez nem teher. Tehát nálunk senkinek nem gond. A multkori mozi igazán nem jól sikerült. Nem még ne volt meg az első csókom és hatalmas gratuláció Diegonak amiért nem hagyott el. Miért hagyott volna el? Mert az apámmal kellett végig ülje az előadást és ez még nem minden. Apukám kettőnk között ült. Megbeszéltük, hogy legközelebb csak nap közbeni programot szervezünk éppen ezért ma elmegyünk piknikezni. Remélem ma megtörténik amire a mozinapon nem került sor. Reggel egy egyszerű kis ruhát vettem fel és begöndörítettem a hajam. A sminkem is nagyon szolíd volt. Fogat mostam és már mehettem is le.
-Jó regggelt mindenkinek.-köszöntem boldogan.
-Neked is.-mondták egyszerre.
-Fede üzenem Laranak, hogy este nézzen be. Jó lenne egy csajos estét tartani.-ültem kda az asztalhoz.
-Oké. Benne vagyunk.-váltott lányos hangra.
-Nem, nem. Most tényleg csak lányok.-nevettem és egy pirítóst elvéve az asztalról indultam is a suliba.
-Várj én is megyek.-állt fel Federico is.
-Oké. Sziasztok.-intettem és elindultunk.
-Még mindig haragszol apukádra?-karolta át a vállam.
-Nem, de akkor sem volt jó, hogy eljött a randimra.
-A csók miatt mondod ezt?
-Nem dehogy is. Lehet, hogy nem csókolóztam még, de komolyan minek is? Nem attól vagy szerelmes valakibe, mert csókolóztatok. Nem muszáj összeérinteni az ajkatok, hogy kimutassátok mennyire szeretitek egymást. Ha szeretsz valakit azt anélkül is tudod. Elég megismerned és tudod, hogy szereted. Például nézzünk engem és Die-t. Még soha nem történt meg még is egy éve együtt vagyunk. Amikor énekelünk olyan mintha a felhők között járnék. Ha megölel vagy csak megérint lebénulok. Vele minden olyan csodálatos. Tudom fiatal vagyok még és ki tudja mit hoz a jövő, de nem is ez a lényeg. A mának kell élni. Muszáj elkövetnünk hibákat, hogy tanulhassunk belőle. Az is lehet, hogy Diego és én nem leszünk örökké együtt mint az álmaimban, de ki tudja. Ezért nem a jövőben kell élni hanem a jelenben.-mondtam el a véleményemet.
-Hű Vilu. 14 éves létedre igen felnőttesen gondolkozol. És tudod mit? Igazad van. Nem attól szeretünk valakit ha ajándékokkal halmozzuk el vagy ha megcsókoljuk. A szeretet vagy a szerelem nem kézzel fogható, az egy érzés ami mindenkiben van valaki vagy valakik iránt.
-Pontosan.-nevettem.
-Amúgy mi van Leonal és Tomassal?
-Barátok vagyunk.-jelentettem ki miközben beléptünk a suli ajtaján.
-Oké. Biztos, de nekem most mennem kell órára.-puszilt meg és eltünt.
-Szia szép lány.-lépett mellém Leo.
-Á szia Leon.-lepődtem meg.
-Hogy telt a hétvégéd?-érdeklődött.
-Hát olyan átlagosan. Na és a tiéd?
-Hát találkoztam apukáddal meg Angievel és nagyon jót beszélgettünk.
-Aha ez tök jó. Várj mi?-álltam meg.
-Nyugi nem esett olyanról szó. Azthiszem.-tűnődött el.
-Szóról-szóra mesélj el mindent.-kérleltem őt.
-Mit kell elmesélni?-lépett mellém a barátom és miközben adott egy puszit átkarolta a vállám.
-Semmit. Na léptem csáo.-jelentette ki és elviharzott.
-Ennek meg mi baja?-érdeklődött Die.
-Hagyd most még barátkozunk. Ez az elején normális.-rágtam a szám szélét miközben bementünk a táncterembe.
-Violetta, Diego késtek. Álljanak a helyükre! Most!-ordította el magát a tanár. Mi szó nélkül beálltunk a többiek mellé és táncolni kezdtünk. Az óra eleje nyugisan telt viszont a közepe fele kibukott a bili.
-Ajjaj most baj lesz.-mondta Broduey halkan miközben Gregorio leállította a zenét.
-Camilla maga mit csinál. Komolyan ha ezt nem tudja megcsinálni akkor már az alaplépésemre is képtlen.
-Tudja mit Gregorio? Elegem van! Folyamatosan úgy kezel minket mintha dedósok lennénk. Képzelje el meg tudom csinálni az alap lépéseket.-kelt ki magából.
-Maga szemtelen taknyos. Mit képzel? Nem nevelték meg otthon?
-De megneveltek. Táncikáljon csak egyedül. Na viszlát.-viharzott ki a teremből.
-Jaj, Cami, Cami mit csináltál?-fogtam a fejemet. Óra végén az első dolgom az volt, hogy megkeressem őt. Épp Angie vígasztalta az ének terembe.
-Camilla minden rendben?-öleltem meg.
-Persze csak kiborít ez az ember.-mérgelődött.
-Jó Cami nyugi. Én majd beszélek Gregorioval a szünetben. Addig menjetek át a nagyterembe és készüljetek az előadásra.-simította meg a vállát és elment.
-Kicsim minden rendben?-lépett oda Maxi.
-Te meg se szólalj Maximiliano. Miért nem álltál ki mellettem?-háborodott fel és elviharzott.
-Most mit csináltam.-kérdezte csalódottan.
-Te semmit csak nincs jó napja és ez az óra után nem is csoda, hogy nem kedves.-öleltem meg.
-De most mit csináljak?-kérdezte.
-Azt javaslom vidd el moziba, hogy oldjátok a feszültséget.-mosolyogtam.
-Te egy zseni vagy Vilu. Köszi!-adott egy puszit és elment. Én is kimentem egy kicsit a parkba sétálni, mert csak fél óra múlva kezdődik az óra.
-Szia Violetta.-sétált mellém Tomi.
-Hali Tomas.-húztam mosolyra a számat.
-Hogy, hogy erre?-érdeklődött.
-Ki akartam szellőztetni a fejem egy kicsit.
-Egy kicsit?-nevette el magát.
-Igen Tomas egy kicsit szóval hagyj egyedül!
-Jó már itt sem vagyok.-sértődött meg.
-Ne Tomi várj.-ragadtam meg a karját.
-Mi van?
-Nem akartam ilyen bunkó lenni csak mostanában nincs minden rendeben.-fogtam a fejem.
-Baj van?-nézett a szememben.
-Csak annyi, hogy mostanában mindenki bele akar szólni az életembe.
-Ki az a mindenki?
-Fran, Cami, Maxi, Angie, Apa, Lara, Federico és.....és szinte az összes barátom.-adtam ki magamból.
-Én nem szólók bele és nekem bármikor bármit elmondhatsz.-simított végig a karomon mire én elmosolyodtam.
-Igen rád mindig számíthattam. Még akkor is amikor folyamatosan követtél. Tényleg köszönöm, hogy vagy nekem.-pusziltam meg amibe belepirultam.
-Igazán nincs mit.-ölelt meg.
-Khm.....khm....-hallottam a hátam mögül. Amikor megfordultam Diego állt elöttem.
-Kicsim ez nem az aminek látszik. Meg tudom magyarázni.-mentem oda hozzá.
-Mindegy menjünk.-karolta át a vállam.
-Nem haragszol?-néztem rá furán.
-Nem miért? A barátod és különben is erre még nem volt példa.-puszilt bele a hajamba. Tényleg nekem van a leg aranyosabb és megértöbb fiúja az országban. Mikor visszamnetünk a nagyterembe már mindenki ott volt.
-Na most, hogy mindenki megérkezett akkor kezdhetjük is. Leon, Violetta, Maxi, Fede, Naty és Andres színpadra.-intett Pablo mi meg tettük a dolgunkat. Annyira élveztem az éneklést. Amikor éneklek olyan mintha nem lenne más csak a zene és én. A dal végén a tanárok tapsoltak és miközben lejöttünk a színpadról valakinek megcsörrent a telefonja. Aztán már csak annyit láttam, h Leon sétál ki a füléhez fogott telefonnal. Vajon ki hívhatja ilyenkor? Kíváncsian néztem utána, de egy kis idő után eltünt a látókörömből.
-Csodás volt srácok. Igazán tehetségesek vagytok. Az az energia ami áradt belőletek a színpadon valami hihetetlen volt. Biztos vagyok benne, hogy Camiék dala is ilyen jó lesz.-mondta Angie amikor Leo tért vissza hulla sápadt arcal.
-Pa...Pab...Pablo..el...kell...mondanom valamit.-mondta akadozva és erőtlenül.
-Itt a srácok elött vagy???
-Itt most mindenki elött.-vett erőt magán.
-Mond csak nyugodtan.
-Családi okok miatt elköltözünk egy időre vagy talán örökre ezért nem járhatok tovább a Studioba.-hajtotta le a fejét. Mindenki elkerekedett szemekkel nézett és csak én voltam képes odamenni megölelni aminek úgy tünt örült, mert elmosolyodott.
-Akkor már nem jössz vissza?-kérdezték a többiek csalódottan.
-Nem tudom.-csóválta a fejét.
-Srácok én biztos vagyok benne, hogy Leon vissza fog jönni és nem megy el örökre.-jelentette ki Pablo. Én pont akkor jöttem rá, hogy mennyire szeretem Leont és milyen fontos. Persze nem szerelemből, de akkor is. Elkezdődött a mozgolódás és mindenki megölelte őt. Még a szerelmem is kezet fogott vele és erre büszke vagyok.
-Ne haragudjatok, de nekem most mennem kell, mert nemsokára indul a gépünk.
-Máris?-kérdeztük egyszerre.
-Igen.-bólogatott szomórúan majd kisétált. Én jeleztem Diegonak egy intéssel, hogy majd jövök. Azonnal utána futottam és a nevét keztem kiáltozni.
-Leon, Leon!-loholtam utána mire ő hirtelen megállt és hátra fordult.
-Hát te meg?-nézett értetlenül.
-Ki szeretnélek kísérni a reptérre. Nem akarom, hogy így menj el.-néztem rá szomórúan.
-Köszönöm!-ölelt át szorosan.
-Nincs mit, de menjünk, mert lekésítek a gépet.-mosolyogtam majd elindultunk hozzájuk. A házuk elött kicsit megtorpantam, mert még sohasem voltam náluk és egy kicsit bepánikoltam amit ő megérzett.
-Mi a baj?
-Hát csak....én még....szóval...-hebegtem habogtam.
-Azt akarod mondani, h még soha nem voltál nálunk?
-Igen.-pirultam el.
-Akkor most már leszel.-mondta és az újjait az enyémre kulcsolta majd bementünk.
-Sziasztok gyerekek.-köszöntött minket az apukája.
-Sziasztok ő a barátnőd kisfiam?-jött oda anyukája is.
-Igen ami azt illeti igen és ugye nem lesznek el sokáig? Vissza jönnek majd?-érdeklődtem mire Leonak elkerekedtek a szemei.
-Nem szeretnénk elrontani a fiúnk boldogságát és most, hogy látjuk még te is ide fűzöd ezért igyekszünk hamarabb visszajönni. Egyébként, hogy hívnak?
-Jaj, de illetlen vagyok. Violetta Castillo.-nyújtottam a kezem.
-Maria Gonsales.
-Roberto Vargas.-fogtak velem kezet.
-Biztos te vagy az a Violetta akiről már annyi mindent hallottunk. A fiúnk nagyon szeret téged. Amikor még Farnnal volt együtt volt egy este amikor sírt miattad. Nem akarta megbántani Frant, de nagyon szerelmes volt már akkor.-mesélte az anyukája mire én fülig vörösödtem.
-Vilu szerintem menjünk ki a kocsiba.-ragadta meg a karom és a bőröndjeit majd kimentünk és beültünk a kocsiba.
-Igaz amit a szüleid mondtak?-fordultam vele szembe.
-Az most lénygtelen, de te miért mondtad azt, hogy együtt vagyunk?-komolyodott el.
-Nem akartam, hogy esteleg örökre elmenj és ne járhasd itt ki a sulit. Hiányoznál is és ez a te boldogságod amit senki nem tehet tönkre.
-Köszönöm!-ölelt magához.
-Nincs mit, de ezért minimum hetente egyszer felhívsz.-emeltem fel a mutatóujjam, de a végére elnevettem magam.
-Mindenképp.-röhögött ő is.
-Na srácok indulás.-ültek be a szülei.
-Violetta te mivel jutsz haza?-érdeklődött Leon apukája.
-Taxival.
-Nem azt nem hagyom, hogy egyedül menj Taxival.-szólalt fel Leo.
-Nyugi már Taxiztam egyedül.-simítottam végig a karján mire megenyhült. A kocsi elindult én meg a fejemet Leon vállára döntöttem miközben ő a hajamat simogatta és néha egy puszit nyomott a fejemre. Éreztem én, hogy nem helyes, de ilyen törődést még nem kaptam Die-től sem ráadásul jól esett.
-Valamit érzek. Nem szerelmet, mert szeretem Diegot nagyon, de kicsit többet mint barátságot.-suttogtam a fülébe.
-Komolyan?-nézett rám kérdőn.
-Igen.-bólógattam hevesen.
-Lehetne köztünk valaha bármi is?-fogta a kezem.
-Ezt nem tudom biztosan, de talán.
-Nekem elég ez a talán. Igérem vissza jövök.-ölelt át szorosan én meg méjjen beszívtam az illatát.
-Semmi baj gyerekek.-visszajövünk és ha tényleg így szeretitek egymást akkor erre a 3 hónapr biztosan kitart a szerelmetek.-fordult hátra Maria.
-4 hónapra megyünk csak el?-kerekedett el Leo szeme.
-Igen fiam. Látjuk, hogy milyen boldog vagy és ezt tényleg nem tehetjük tönkre.-jelentette ki Roberto úr.
-Köszönöm.-könnyebbült meg mire én boldogan a nyakába ugrottam. Hirtelen megszólalt a telefonom. Diego neve állt rajta. Láttam, hogy Leon is egyre feszültebb lesz ezért inkább lenémítottam mire ő halványan elmosolyodott. Azért gyorsan dobtam a szerelmemnek egy üzit, hogy nem érek rá, de este jöjjön át. Ahogy megérkeztünk a reptérre kipattantam a kocsiból és segítettem a csomagokat vinni amit persze Leon nem hagyott sokáig így hát én csak egy kis utazótáskát vittem. Alig volt pár perc vissza, hogy beszálljanak a gépbe. A szülei kettesben hagytak minket.
-Figyelj én.-kezdtük egyszerre.
-Mond csak.-mosolyodott el.
-Na szóval én szeretem Diegot! Nagyon! Viszont nem tagadhatom, hogy hozzád is fűz valami. Valami más amit eddig még nem éreztem.-borúlt pírbe az arcom.
-Megkérjük a Parisba tartó utasainkat, hogy szálljanak fel a gépre.-hallottam az ismerős hangot.
-Szeretlek Violetta.-lépett hozzám közel Leon és egyszer csak megtörtént az ami eddig még soha. Megtörtént életem első csókja. Olyan boldog voltam mint még soha és a pillangók csak úgy repkedtek a hasamba. Tudtam, hogy nem helyes amit teszek, de abban a pillanatban semmi nem járt a fejembe csak az, hogy milyen jó érzés Leon karjai közt lenni.
