2.évad 4.rész Első nap

Első nap:
Reggel Federicoval sétáltam a csípős őszi levegőben és azon gondolokoztam, hogy vajon Diego beköpte-e Leot. Ha megtette akár a rendőrségig is elmehet az ügy. Na és akkor Leon mit hoz fel mentségül? "Sajnálom, de rossz dolgokat mondott egy csoporttársunkról és nem hagyhattam?" Igazán jó érv, tényleg. A rendőrök meg majd mosolyogva fejet hajtanak, mi? Nem volt elég, hogy másnap a kishugomat műtik még jött ez a verekedős dolog is. Federico észrevehette, hogy nem vagyok jól mivel állítólag már azóta beszél hozzám, hogy elindultunk, de én még egy szót sem szóltam.
-Ne haragudj, de te is tudod, hogy most nem hiányzott ez a tegnapi balhé.
-Persze, de az sem fog hiányozni, hogy ha Eric megtudja mit hagytál otthon erre az egy hétre.-utalt a gyűrűre amit indulás elött az ékszerdoboz mélyére tettem.
-Nem kell megtudnia. Mire átjön újra az ujjamon lesz.
-Az lehet, de ezt nen tudod sokáig titkolni Leon elől. Ha reggel mentek a Studiba muszáj rajtad legyen.
-Fede, vágom, oké? Én csak....van elég baja most Leonak....nem...nem akarom, hogy most még ez is. Értesz ugye?
-Persze, de ennek akkor sem lesz jó vége.-nyomott egy puszit a homlokomra majd inkább mind a ketten csendben maradtunk és már csak a bőröndjeink kerekének zörejét hallgattuk. A Studio elé érve leváltunk egymásról. Ő ment a fiúkhoz és pedig mentem a lányokhoz.
-Sziasztok csajok!-léptem közéjük és mindenkit egy öleléssel üdvözöltem. Francesca azonnal elkezdte a terepet szemlélni hisz ha én itt vagyok velük akkor a barátjának is a közelben kell lennie. Nevetve ráültem én is a kofferem tetejére ahogy a többiek és így beszélgettünk.-Bement a fiúkhoz. Ne aggódj, buszon úgy is melléd ül.-rántottam vissza olasz barátnőmet a valóságba.
-Igen, igazad van.-bólogatott és elővéve táskája aljából a szalámis szendvicsét enni kezdett. Követtük példáját és mind majszolni kezdtünk valamit míg a többiek is odatelepdtek mellénk.
-Hát én tuti ki fogok lógni éjszaka.-mesélte terveit Broduey mire barátnőjétől kapott a szúros pillantást.-Csak azért, hogy átmehessek hozzád drágám.-tette hozzá mire mind felnevettünk.
-Na nem, én nyugodt éjszakákat szeretnék. Nincs ablakon mászkálás.-mosolygott Camilla aztán barátjára pillantott.-Habár jobban belegondolva gyere csak nyugodtan, de akkor hozd Maxit is.-ezt a mondatot újabb röhögés követte.
-Hé, én azt hittem, hogy jó barátnők lévén engem mentetek ki Ludmillától.-"háborodtam fel"-Tényleg, ha már itt tartunk hol van Ludmilla és Andres?-kérdeztem hisz aggódtam, hogy ha a Supernova nem jön el esetleg Andrest is visszatarja azt pedig nem akartam. Alig, hogy ezt kimondtam meghallottuk a szőkeség hangját.
-Andi gyere mert lekéssük a buszt.-a hang irányába kaptam a fejem és megpillantottam a legjobb barátomat 3 bőröndöt  és egy halom kistáskát cipelni. Azonnal felpattantam és segítségére siettem. Hálásan pillantott rám és még a csaja is szó nélkül hagyta. Ennyit sikerült elérni, hogy legalább akkor nem piszkál mikor Andres is ott van. Együtt visszamentünk a többiekhez és így vártuk a két tanár érkezését akik alig fél óra múlva megérkeztek. A busz alljába beraktuk a cuccainkat majd felszálltunk rá. Én voltam az utolsó így körbepásztáztam, hogy ki hol ül és nekem hol maradt hely. Fran és Fede együtt ültek, mögöttük Broduey és Naty aztán Cami és Maxi. Másik oldalt Andres, Ludmi, elöttük Tomas egyedül aztán Pablo és Kriss. Végül Tomason kívűl még Leo mellett volt egy hely. Igen csak szorult helyzet volt. Tomas mellé semmiképp nem akartam ülni plussz Leon nem hagyta volna szó nélkül. Viszont Ő mellé sem kívánkoztam ülni hisz nem igazán kellene a közelében lennem. Felvont szemöldökkel nézett rám, hogy vajon most mit lépek. Sóhajtottam egyet és lehuppantam mellé mire önelégülten elvigyorodott majd Tomra nézett.
-Töröld le ezt a vigyort a képedről. Ezer másik helyen ülnék most, de inkább te mint a perverz, erőszakos Tomi.-mondtam a szoknyám alját birizgálva és visszaemlkézetem arra a napra mikor majdnem megcsókolt és úgy megszorította a kezem. Ezt Leo is észrevehette mivel alig egy pillanattal később éríntés érte a kézfejem majd valaki ujjai az enyémre kulcsolódtak.

Ijedten pillantottam rá és el akartam rántani a kezem, de nem hagyta. A pulzusom egyből az egekbe szökött és a mellkasom egyre szaporábban emelkedett fel-le. Krissre pillantottam, de Ő is beszélgetett így nem minket figyelt.
-Nyugi, nem akarok semmi olyat. Egyszerűen csak szükségem van a barátságodra ahogy neked is az enyémre. Ezt ismerd el. Rajtad kívűl senkinek nem tudok beszélni az otthoni dolgokról vagy bármi olyanról ami nyomaszt.
-Remek, akkor ezek szerint legyek a lelki szemetesed.-nevettem fel hitetlenül, de a kezem már nem akartam elhúzni.
-Dehogy, nem erről van szó.-nézett rám nagy barna szemeivel és a homlokába lógó barna tincseket arrébb söpörte.
-Akkor?-vontam kérdőre.
-Bármi történt sosem leszünk közömbösek egymás számára. Legalább a barátságunkat tartsuk meg. Senkinek nem lehet ellene kifogása. Még Ericnek sem, ha csak nem jártok jegyben.-poénkodott mire nekem is erőt kellett vennem magamon, hogy egy hamis nevetést kicsikarjak magamból.
-Na és tudsz valamit Diegoról?
-Apám elég meggyőző tud lenni így nem köpött be, de azért résen kell lennem.
-Ideje lenne visszafognod magad.
-Tudod, hogy nem megy ha rólad van szó.-mondta mire éreztem, hogy elpirulok így elkaptam a fejem és más irányba kezdtem nézelődni. Hátul Andres elkezedett énekelni így mi is követtük őt miközben valaki az üllésen dibolt, csettintet vagy fütyült. Leo is beatbox-olni kezdett majd így szórakoztunk tovább. Aztán már nem is tudom mikor, de elnyomott az álom.
***Leon***
Néztem ahogy alszik és eszembe jutott a vele töltött idő. Sose jöttem volna össze Kristinnel ha nem kezd el járni azzal a barommal. Ez mind az én hibám, ha akkor nem megyek el most a karomba zárnám és a mellkasomon feküdne amig oda nem érünk. Este én is átlóghatnék a srácokkal, de nem. Elbasztam és lett helyette egy titkos kapcsolatom. Egyetlen előnye van annak, hogy Krissel járok. Ő már megadja nekem azt amit Violetta még nem tudott. Nem mintha hibáztattam volna ezért, bármennyit vártam volna ha tudom, hogy velem marad. A gondolatmenetemből a telefonom rezgése szakított ki.

Kriss: Annyira szeretnék most én ott ülni melletted és szorosan átölelni.-írta én pedig egy pillanatra még el is mosolyodtam.
Én: Majd este átugrok hozzád....
Kriss: Csak az enyém lesz a szoba szóval tudunk mit csinálni 😉😏💕
Én: Most beindítottad a fantáziám😏
Kriss: Az volt a cél. Xoxo💕😘-aztán már csak annyit láttam, hogy a zsebébe rejti a telefont.
Mindig ezt csinálja, felhúz és otthagy. Szó szerint élvezi ezt a játékot. Éreztem valakinek a tekintetét ezért hátra fordultam. Federico rosszalló pillantásával találkoztam. Amolyan "ne bántsd meg újra" nézéssel szugerált. Ráhagytam és újra az alvó lány felé pillantottam. Olyan szép és olyan törékeny. Ha közelében vagyok mindig úgy érzem, hogy borzasztó óvatosnak kell lennem mert egy rossz mozdulat, érintés vagy szó és széttörik darabokra. Amikor megérkeztünk óvatosan az arcára tettem a kezem és símogatni kezdtem azt.
-Violetta, kelj fel, megérkeztünk.-suttogtam lágyan a fülébe mire megremegett a teste, elmosolyodott majd álmában a nyakam köré fonta a kezeit. Ahogy kinyílt a szeme ijedten hátraugrott aminek hatására leesett az üllésről.-Ne aggódj, nincs már senki a buszon.-szóltam nevetve mire körbenézett és láthatóan megnyugodott.
-Én csak Ericel álmodtam és azt hittem, hogy te....na mindegy is.
-Igen, persze, értem én. Eric a szőke herceg.-bólógattam komolyan, de alig bírtam visszatartani a nevetésem. Ő ezt észrevéve megsértődött és letrappolt a buszról, hogy kivegye a cuccát, de ahogy mérgében ráncigálta a bőröndött leszakadt a fogantyúja és azzal a kezében hátra esett. Itt már nem bírtam tovább és hangosan felnevettem aztán valami koppant a fejemen. A fogantyú volt. Még ez sem tartotta vissza a jó kedvemet.
***Violetta***
Egy önelégülten vigyorgó sráccal az oldalamon mentem be a táborba ahol már mindenki a szobájában rendezkedett.
-Na jó, akkor te menj arra Tomasékhoz én pedig megyek a Supernovához.-mutogattam össze vissza és otthagytam. Ahogy beléptem a kis faházikó ajtaján szó szerint lesokkolódtam. Ludmilla egy ecsettel a kezében festette a szoba falát lilára!!(?)!!!
-Te meg még is mi a francot csinálsz?-hőkőltem hátra.
-Ha nem látnád festek. Nem gondolod, hogy egy ilyen lepukkant helyen fogok aludni egész héten. Már ágynemüt is cseréltem és hívattam egy cselédet, hogy pucolja ki a fürdőszobát. Hogy állsz a sikálással Larissa?-beszélt a fürdő ajtónak ami hirtelen kinyílt.
-Só estou pronto para ser Miss. olá pequena igreja!-szólt ki majd intett nekem.
-Olá!-intettem esetlenül.-Komolyan Ludmilla, portugál?
-Most mi van? Csak ez volt elérhető.-hagyta rám és tovább festegetett. Ledobtam a cuccaimat az alsó szintre mivel Ludmilla csak az emeletes ágy felső részén tud aludni állítása szerint. Mire én is berendezkedtem Pablo lépett be az ajtón.
-Hát ezt nem hiszem el!-kezdett bele.
-Ugye? Én is erről beszélek.-helyeseltem mert azt hittem egyre gondolunk.
-Már több mint egy órája bent vagytok és nem hallatszódik veszekedés, nincs széttörve semmi, vér és dulakodás nyomait sem látom. Ennél rosszabbra számítottam.-mondta Pablo és azthiszem ezt vehetjük dícséretnek. Mind a ketten mosolyogva fogadtuk, de közben lopva egymásra grimaszoltunk és ölni tudtunk volna, hogy egy szobába raktak minket.
-Csak eltűröm. Nem fogja egy ilyen fénytelen aszteroida elrontani ezt a hetemet.-zárta rövidre a témát Ludmilla mire én szemforgatva hozzávágtam egy párnát majd kimentem.
-Adeus!-mondtam Portugálul és távoztam.
-Violetta állj meg, hallod? Ne merészelj így itthagyni!-kiabált utánam vörös arcal aztán mikor nem mentem vissza toporzékolni kezdett.
-És én még azt hittem nyugodt hetünk lesz.-jött utánunk a tanárunk is. A lovagló szettemben figyeltem ahogy a lovász fiú felnyergeli a lovakat. Láttam, hogy nehéz neki egyedül így felajánlottam a segítségemet amit örömmel fogadott el. Ketten sokkal gyorsabban végeztünk és mire kiértek a többiek már készen is voltunk. A srác elmondott néhány alapszabályt aztán gyakoroltunk, hogy nehogy valaki leessen útközben mivel voltak olyanok akik életükbe nem ültek lovon. Segítettem én is felültetni a többieket a lóra majd Fran és Cami mellett álltam mikor elindultak. Nagyon hamar belejött mindenki ám volt valaki aki meg sem próbálkozott felülni.
-Na mi a helyzet? Kifogott rajtad egy ló? Gondolom a motocross jobban megy.-viccelődtem, de nem volt jó kedve.
-Mi? Ez a hintaló? Na hagyjuk már! Meg különben is....ha én felültetlek egy motorra te tudsz vele menni?-érdeklődött karba tett kézzel.
-Leon, most nem ez a lényeg.
-Akkor mi?-rágózott feszülten.
-Először is, hogy dobd ki azt a nyamvadt rágót mielött megfulladsz vele lovaglás közben, másodszor nyugodj egy kicsit le. A ló megérzi ha valaki fél. Na, segíthetek?-kérdeztem bakot tartva mire megenyhülve bólíntott. Amikor már fent volt a lovon mondtam, hogy csináljon maga mögött egy kis helyet mire én is feldobtam magam. Szépen sorjában megmutattam neki mindent és a végére már egész jól ment neki. Mondjuk Ő miben nem jó? A tökéletes Leon Vargas.
-Ez nem is olyan rossz.-vigyorgott rám mikor leszálltam a lóról és már egyedül ment.
-Mondtam én. Ha egyszer eggyé válsz a lóval onnantól kezdve semmi akadály nincs amit ne tudnál leküzdeni.-áradoztam Ő pedig mosolyogva hallgatott.
-Srácok, indulás!-kiáltotta Kriss mire én is lóra pattantam majd előre mentem a csajokhoz, de Broduey és Maxi a lovaikkal közre fogtak majd versenyre imitáltak. Ők is lovagoltak még régen kiskorukba szóval bele mentem a játékba.
-Esélyetek sincs.-legyintettem nevetve.
-Azt majd meglátjuk.-indult be a versenyszellem Broduey-nél is.
-Akkor mondom a pályát. Innen vissza az istállóhoz, azt megkerülni aztán a cél a csapat végénél van. Mehet?-kérdezte Maxi mire én füttyentettem egyet és megindultunk. Fej-fej mellett haladtam Broduey-el, Maxi kicsivel utánunk ám amikor megkerültük az istállót átvette a vezetést. Brodueyel összenéztünk aztán mi is vágtázni kezdtünk. Egy fél hosszal, de én értem elöbb oda. Másodiknak pedig a fiúk tökéletesen egyszerre.
-Juhúúú. Nagyon ügyes vagy Csillag.-kiáltottam fel boldogan mire mindenki hátra fordult. Pablo mosolyogva biccentett felén a többiek pedig felnevettek. A többieket kikerülve előrementem a barátnőimhez akik egyből nagy susogásba kezdtek és Leonról meg rólam kezdtek kérdezősködni. Azonnal leállítottam őket és elmondtam, hogy miért nem lesz már soha Leonetta. Amikor meghallották a gyűrű szót úgy fel sikítottak, hogy minden ló megijedt. Mentettem a helyzetet azzal, hogy sikló volt elöttünk majd a lelkükre kötöttem, hogy ne szóljanak eről még senkinek hisz ez nem igazi lánykérés hanem amolyan komolyan gondolom veled és nem csak játszom kapcsolat. A lányok ezt borzasztó romantikusnak tartották így egész túra alatt erről beszéltek. Mire visszaértünk a táborba már kezdett sötétedni így csak átöltözni volt időm mivel nem valami kényelmes a lovaglóruha. Egy fekete farmert húztam fel ugyan ilyen színű tornacipővel, felülre egy szürke, fehér feliratos pulcsit választottam és a hideg miatt egy szürke sapit is a fejembe húztam.

Így mentem ki a tűzhöz ahol Naty egyből egy nyársat nyújtott nekem aminek a végén májvacukor volt. Mindenki azt sütögetett amíg vártuk a rendes vacsit.

Andres mellettem dobolni kezedett a fatörzsön és a labán míg a mellette ülő Federico csettintgetett. Ennek hallattán én mosolygva énekelni kezdtem.

Ez mindenkinek meghozta a hangulatot és még a tanárok is beszálltak az éneklésbe. Amikor befejeztük a srácok Pabloval az élen kérlelni kezdtek, hogy énekeljek valamit. Még mikrofont is kaptam ami persze nem volt beüzemeve, de most úgy csináltunk mintha. Felálltam az egyik törzsre, de elötte a táskámból előkotorva egy kottát nyomtam Cami kezébe aki egy gitárt magához véve azonnal játszani kezdett.

Nem tudom, mit akarok, szóval ne kérdezd tőlem
Mert én még próbálkozom, hidd el
Nem tudom, mi ez az út, én csak sétálok
Megpróbálok átlátni az esőn
Bár nem én vagyok az egyetlen,
Aki azt érzi, amit én

Refrén:
Egyedül vagyok, egyedül és ez minden, amit tudok
Tévedek, tévedek, ó, de az élet folytatódik
Ó, én csak egy lány vagyok, aki megpróbál találni egy helyet ezen a világon.-énekeltem minden beleéléssel.

Megvettem a rádiót, a régi kék farmeremet
És a szívemet hordom az ingujjamon
Szerencsés nap van ma, napsütést kaptam
Meg tudod mondani, hogy mire van még szükségem?
És a holnap csak egy rejtély, ó igen, de rendben van így

Refrén:
Egyedül vagyok, egyedül és ez minden, amit tudok
Tévedek, tévedek, ó, de az élet folytatódik
Ó, én csak egy lány vagyok, aki megpróbál találni egy helyet ezen a világon

Talán csak egy lány vagyok küldetésben,
de felkészültem a repülésre

Egyedül vagyok, egyedül és ez minden, amit tudok
Erős leszek, erős leszek, ó, de az élet folytatódik
Egyedül vagyok, egyedül és ez minden, amit tudok
Ó, én csak egy lány vagyok, aki megpróbál találni egy helyet ezen a világon

Ó, csak egy lány vagyok,
Ó, csak egy lány vagyok, ó, ó
Ó csak egy lány vagyok.-fejeztem be a dalt mire a tábor dolgozói is megérkeztek az étellel. Megköszöntük majd neki is láttunk az evésnek. Páronként kapott mindenki egy tálat amibe mindenféle husok, empanada, matambre és sütőtök volt. Pechemre én megint csak Leoval kerültem össze így mindketten villát véve a kezünkbe enni kezdtünk, de közben azért mindenki sztorizgatott. Így jutottunk el mi is odáig, hogy elkezdtünk nosztalgiázni.
-Emlékszel mikor átmemtem hozzád és csináltál ilyen empanadat, de olyan csípős lett, hogy nem tudtuk megenni?-kérdezte nevtve mire felidéztem az emléket.
-Tévedsz, te nem bírtad a csípőset így én ettem meg.-cáfoltam meg.
-Azért etted meg, hogy bebizonyítsd nem is csípős, de még a te könnycsatornáid sem bírták ki könnyek nélkül.-szállt Ő is vitába.
-Azért te is megkostóltad és nem mondhatod, hogy rossz volt.
-Igaz, annak ellenére, hogy csípett nem volt rossz.-lökött oldaba barátian mire én vissza aminek hatására egy kissebb adag szószt kent az orromra. Én felkaptam egy adag sütőtököt, de még időben elhajolt mikor eldobtam így a nagy adag sárga ragacs Ludmilla fején landolt. Ezt Ő sem hagyta szó nélkül ezért egy hatalmas kajacsata vette kezdetét amibe még Krissék is beszálltak. Nevetve indultam meg a szobába ahol már Ludmilla köntösbe és törülközőbe csavart hajjal készült a lefekvéshez.
-Tényleg ne haragudj, nem direkt csináltam.-kértem tőle bocsánatot, de közben alig bírtam visszatartani a nevetésemet.
-Hagyjuk jó? Inkább hagyj aludni éjszaka mert komolyan mondom ha egy horkantást is meghallok tőled Viluka akkor a küszöbön alszol.-rikácsolta mire én nevetve ráhagytam és elmentem fürdeni. Amikor az oroszlánkirályos pizsimben kislattyogtam a fürdőből valaki kopogtatott az ajtón.
-Nincs éjszakai látogatás!-kiáltotta a Supernova, de én mégis csak odasétáltam az ajtóhoz és kinyitottam. Leo volt az aki egyből megfordult és a lélcsőhöz sétálva leült így az ajtót magam után becsukva én is így tettem. Odakuporodtam mellé majd az eget kezdtem kémlelni.
-Jól vagy?-fordult felém és beszélgetést kezdeményezett.
-Remekül, miért?-érdeklődtem furán méregetve őt.
-Láttam amikor Kriss véletlen oldaba könyökölt a csata közben.-pillantott le az oldalamhoz ahol kicsit fel volt húzódva a felsőm és egy piros folt éktelenkedett alatta. Azonnal odanyúltam és lejjebb húztam a pizsit, hogy ne látszódjon.
-Nem nagy ügy. Hisz véletlen volt, nem?-nevettem fel kínomban mert tudtam, hogy Kristin direkt csinálta.
-Hát igen.......Violetta én annyira sajnálom, hogy ez az egész így alakult.....mármint köztünk.
-Leon, kérlek...ebbe ne kezdjünk megint bele. Menj inkább aludni. Nekem is még beszélnem kell Ericel, a BARÁTOMMAL, tudod.....
-Igen, vágom. Tudod Violetta rohadtul el vagy cseszve.-emelte fel a hangját.
-Szerintem nem érdemeltem ki ezt a hangnemet, de tudod mit? Te vagy az aki el vagy cseszve mert rohadtul nem látod a fától az erdőt és fogalmad sincs Kriss mekkora egy barom. Ja, és ha tudni akarod az a multkori csók semmit sem jelentett mert Ericel igazi a szerelmünk. Nem úgy mint veled volt!-kiabáltam a sírás határán majd bevágtattam a szobába és azonnal az ágyba menekültem a pokrócom alá.
-Pedig esküszöm, hogy drukkoltam nektek. Nem bírom azt a Kriss csajt.-jegyezte meg a szökeség majd aludt is tovább. Én aznap éjjel egy percre sem hunytam le a szemem

2.évad 3.rész Egy zűrös nap

Ijedten ültem fel az ágyamba és a mellkasomhoz nyomva a kezem kapkodni kezdtem a levegőt. Egyszerűen nem tudtam kifújni a levegőt, minél jobban próbálkoztam egyre rosszabb lett a helyzet. Már megint pánikrohamom volt. Ty és Fede igyekezett lenyugtatni míg végült befogták az orrom és a szám így sikerült visszatartani a levegőt. Ahogy elengedtek ismét normálisan lélegeztem.
-Állandóan a frászt hozod ránk.-ült elém Tyler míg Federico mögém ülve átkarolt.
-Meg fog halni Carmina?-kérdeztem és éreztem, hogy újra gombóc keletkezik a torkomban.
-Ezt a gondolatot azonnal verd ki a fejedből. Meg fog gyógyulni csak idő kell hozzá. Nem eshetsz teljesen szét apukádéknak szüksége van rád. A hugodnak szüksége van rád. Ez a gondolat tartsa benned a lelket.-simította meg az arcomat Ty. Igaza volt, Carminának, Angienek és apunak nagyobb szüksége volt rám mint valaha. Egymásra volt szükségünk lelkiekben, hogy átvészeljük ezt az időszakot. Vissza szerettem volna menni a kórházba, de azt persze nem hagyták. Nem akarták, hogy ez az egész a Studio és a tanulás rovására menjen így elfogadva a helyzetet bevonultam a fürdőbe készülődni. Megmostam a fogamat és az arcomat majd felöltöztem. Egy fehér egyberuhát választottam, egy rózsaszín dzsekit hozzá illő rózsaszín, magasszárú tornacipővel. Kiegészítőnek csak egy rózsaszín fülbevalót raktam fel. A hajamat egyszerű copfba kötöttem, az arcomra pedig egy halovány sminket vittem fel. A reggelit nem tudtam volna legyűrni a torkomon így a srácokat a nappaliban vártam amíg ők ettek. Együtt indultunk el a Studio felé, de Tyler félúton levállt hisz Ő ment a saját sulijába. Pedig nagyon örültem volna ha ma Ő is mellettem van. Federico ezt megérezve összekulcsolta a kezünket és erősen megszorította. Halványan rámosolyogtam és fél karral átölelve egymás hátát mentünk tovább. A studio elött kaptam tőle még egy nagy ölelést közben pedig megbeszéltük, hogy senkinek nem beszélünk a tegnapiakról. Az ölelés végén felbukkant Fran és miután engem köszöntött barátja nyakába ugrott és egy hosszú csókkal üdvözölte. Egy kis mosoly kiséretében távoztam és a táncterem felé vettem az irányt. A legjobb gondolatelterelő a tánc, amikor táncolok szabad vagyok. Olyan mintha minden a helyére kerülne, elszállnak a gondok és csak te vagy meg a tánc. A zanét bekapcsolva megindulta lábam, de most valami nem volt rendben.

 Az első pár mozdulat után lefagytam. Csak a hugom kis arcát láttam magam előtt. Idegesen a hajamba túrtam és kikapcsoltam a zenét. Lehuppantam a földre és a cipőm orrát kezdtem vizslatni míg be nem tévedt hozzám Leo. Fel akartam állni és szó nélkül kimenni, de nem hagyta. A karomat elkapva maga elé húzott.

-Tudom, hogy mit beszéltünk, de nem bírlak így látni. Valami nyomaszt hisz még a táncot sem élvezed. Tudom, sok közöm nincs hozzá, de ha mégis úgy gondolnád nekem elmondhatod. Én mindig itt leszek neked. Még akkor is ha úgy érzed, hogy tőlem vagy a legtávolabb. Violetta, rám mindig számíthatsz. Mindig is te voltál és te leszel a legfontosabb az életembe.-nézett rám nagy barna szemeivel én pedig nem tudtam megszólalni. Óvatosan a kezemhez nyúlt majd megpörgetett onnan pedig  hagytam, hogy Ő vezessen.

Szinte egyé váltunk tánc közben. Ilyet még Ericnél sem éreztem. A szívem olyan gyorsan vert, hogy alig bírtam kapkodni a levegőt. A közelsége felébresztette bennem a régi érzéseket. Teljesen elgyengültem és a végén csak azt vettem észre, hogy már belé kapaszkodom nehogy elessek.
-Carmina limfómás. Egy daganat van a hasüregében és lehet, hogy nem tudják megmenteni. Leo ha a hugom nem gyógyúl meg abba én belehalok.
-Ilyet meg ne halljak többet. Carmina erős kisbaba, ki fogja bírni és egy makk egészséges kislány lesz belőle. Na, ne szomorkodj. Gyere ide te!-ölelt magához szorosan én pedig nem látva a rózsaszín ködtöl rá pillantottam és közelíteni kezdtem felé. Egy pillanatra megtorpant, de nem ellenkezett egyikőnk sem.

Ez a csók teljesen más volt mint a többi. Még az első csókunkhoz sem tudom igazán hasonlítani. Rengeteg szenvedély volt benne. Ahogy elváltak ajkaink rájöttem mekkora butaságot csináltam.
-Ezt nem kellett volna. Ne haragudj! Nem tudtam mit csinálok, nálad próbáltam vígasztalást keresni.
-Nem kell mentegetőzz, én is hibás voltam. Felejtsük el, de ha bármi van szólj. Akkor is ha csak beszélgetni szeretnél.-puszilta meg a homlokom majd elhagyta a termet. Borzasztóan haragudtam magamra, de emellett jó érzéssel töltött el. A cuccaimat összeszedve botorkáltam át a zeneterembe ahol már mindenki ott volt. Izgatottan vártuk, hogy belépjenek a tanárok és közöljék a részleteket a kirándulással kapcsolatban. Beálltam Naty és Andres közé majd beszélgetni kezdtünk, hogy mi van velük mostanában. Nat elmondásai szerint szuperül érzi magát Broduey oldalán, de már hiányoznak a csajos napjaink neki. Biztosítottam róla, hogy a hétvégén majd csinálunk valamit aztán Andi felé fordultam. Neki nincs baja, Ludmillával sokkal jobb a kapcsolata mióta nem az az elsődleges célja, hogy engem bántson. Ennek én is örülök, hogy lecsendesettek a dolgok kettőnk között. Mondjuk ez nagy részben Andresnek köszönhető. Végül a beszélgetésünkhöz csatlakoztak a többiek is így jó hangulatban telt a szünet további része. Amikor egészet ütött az óra mind elcsendesedtünk és az ajtóra meredt a tekintetünk ahol épp belépett a tanári kar. A sort Pablo vezette utána jött Antonio, Beto, Gregorio és Kriss. Megálltak a színpad elött majd Antoni beszélni kezdett.
-Mint tegnap már láthattátok az üzeneteitekben a csapat osztálykirándulásra megy. Itt nem csak táncolni és énekelni fogunk. Különféle programokban lesz részetek. Első nap miután megérkeztetek Pabloval és Krissel lovas túrára mentek az erdőbe, este tábortűz melletti vacsora majd mindenki elvonulba saját házába. Második nap reggeli, tánc óra egy fiatal és nagyon tehetséges fiúval utána pedig csapatokat alkotva kincskeresés lesz. A győztes csapatnak nem kell az utána lévő futáson részt vennie hanem lemehet a partra fürdeni. A futás végeztével lesz 2 óra szabadidő vacsoráig aztán miután ettetek takarodó. Harmadik nap reggeli után énekverseny, a nyertes kap egy gitárt. Ennek végeztével szikla mászás lesz majd utána ebéd. Ebéd után 1 óra szabadidő aztán buszra szálltok és elmentek egy állatkertbe onnan pedig egyenes fagyizni és úgy vissza a táborba ahol egy fél óra szünet után újjabb táncóra vár. Vacsorára közösen grilleztek később pedig lesz egy kis szabadidő mielött aludni mennétek. Negyedik nap reggeli, aztán egy egész nap a tengerparton. Ötödik nap újra lobastúra vár ám most a hegyekbe mentek ahol letáboroztok és csak a hatodik nap reggelén indultok vissza. Amint megérkeztetek finom ebéd vár titeket majd közösen bevonultok a konyhába és sütit fogtok magatoknak sütni. Mondanom sem kell, hogy utáne szabadidő és vacsora után egy nagy közös, éneklős tábortűzezés. Utolsó nap összeszeditek a holmijaitok és buszra szállva hazajöttök. Köszönöm a figyelmet most pedig mindenki menjen órára.
Mindenki nagyon izgatott volt. Alig vártam, hogy a csajokkal töltsek egy kis időt. Ahogy a tanárok elhagyták a termet egyből nagy sutyorgás kezdődött, hogy ki kivel alszik. Pabloék hagytak ott egy papírt nálam a szoba beosztásról így elkezdtem felolvasni.
-Oké, Cami, Fran és Naty egy szobába kerülnek aztán.....Lud...Ludmi....Ludmilla és....és....én egy....egy...szobába. Ez teljesen ki van zárva. Még a végén arra kelek, hogy le van vágva a hajam.-akadtam ki teljesen.
-Hidd el nekem Viluka, hogy én sem örük, hogy egy jelentéktelen kis senkivel kell osztozkodnom egy szobán. Nagyon ajánlom, hogy betegedj meg vagy az az 1 hét lesz életed legrosszabb időszaka.
-Oké, Ludmi drágám ebből elég lesz.-csitította el őt Andres. Hálásan pillantottam rá és folytattam tovább a beosztásokat.
-Leon, Federico, Tomas és Diego mennek egy szobába aztán Broduey, Maxi és Andres mennek a másik szobába.-fejeztem be és félve a négyes csapat felé pillantottam. Federico majdnem megölte a tekintetével Diegot és az kölcsönös volt. Persze ott volt    és Tomas akik már most egymásnak akartak esni, de még időben lefogták őket. Tudtam, hogy ma még baj lesz. Az egész nap a kirándulásról szólt így a nap végén ahogy kiléptem a Studio ajtaján végre fellélegeztem. A kapuban a barátom várt rám ami meglepett, de igyekeztem mindent eltűntetni az arcomról ami elárulhat. Szorosan átöleltem és lehunytam a szemem, de éreztem magamon valakinek a tekintetét. Jól tudtam kié így kinyitottam a szemem és a srácok közt ott állt Leo és minket nézett. Gondoltam na nehogy már Ő legyen felháborodva amikor nekem kell vele meg a csajával egy hetet kirándulnom és nézni a nyáladzásukat. Amint ez végig futott az agyamon megragadtam Eric kabátjának gallérját és magamhoz húzva olyan csókot adtam neki, hogy még Ő is beleremegett. Válaszként a csókunk közben letévedt a keze a fenekemre majd erősen megmarkolta azt mire én egy halk sóhajjal fejeztem ki tetszésemet.
-Tegnap még nem volt ilyen jó kedved. Minek köszönhetem?-kérdeztem ravasz mosolyra húzva a számat.
-Az tegnap volt. Amíg tudom, hogy az enyém vagy és engem szeretsz addig nem érdekel semmi más.
-De édes vagy!-mosolyogtam rá vadul dobogó szívvel.
-Na gyere menjünk. Segítek összepakolni!
-Mi? Te honnan tudod, hogy előre hozták a kirandulást és holnap indulunk?
-Ugye tudod, hogy szoktál chatelni Noaval aki történetesen a hugom?-nevetett fel és a kezünket összekulcsolva mentünk el hozzánk. A családomat megkértem, hogy ne említsék senkinek a Carminás dolgot, de a hangulatukról így is levehető volt, hogy valami nincs rendben itthon. Eric meg is kérdezte, hogy minden rendben van-e meg hát az is feltűnt neki, hogy se Angie se Carmina nem volt sehol. Biztosítottam róla, hogy semmi baj és a nénikém meg a hugom csak elmentek egy barátunkhoz hisz ott még nem látták a kicsit. Ebbe belenyugdova fektankoltunk kajával és bevackoltuk magunkat a szobámba, hogy csomagoljunk. Amíg Eric elővette a bőröndöm, én elkezdtem válogatni a ruhákat. Beraktam pár szabadidőt meg melegítő nadrágot, bikinit amiben majd fürödhetek, kénylemes ruhát a hegymászáshoz, a lovagló ruhámat a csizmával együtt kikészítettem a holnapi napra hisz ahogy megérkezünk indul is a lovastúra.
-Van okom az aggodalomra?-hallottam barátom hangját a hátam mögül.
-Miért lenne?
-Hát ha holnap meglátnak ebben a lovaglónadrágban még az is rádmozdul akinek barátnője van.
-Egyetértek!-lépett be az unokatesóm is Federicoval az oldalán.
-Hé, ti meg ne adjátok alá a lovat.-szóltam rájuk ingerülten.
-Mi nem is, de majd holnap a fiúk adnák alád...khmmm....meg mást is.-motyogta Fede aztán mindketten nagy hahotázásban törtek ki.
-Na jó! Tünés kifele a szobámból!-tessékeltem ki őket majd hangosan becsaptam utánuk az ajtót.-Ne is figyelj rájuk Mackó.-léptem oda hozzá és lágyan megcsókoltam.
-Figyelj, szeretnék kérdezni valamit. Hagyd, hogy végig mondjam, ne fuss el, ne gondolj egyből a legésszerübbre. Megígéred?-aprót bólintottam mire Ő letérdelt és egy gyűrűt vett elő a zsebéből.
-Uristen!-kaptam a szám elé a kezem.
-Így nem folytatom.-torpant meg mire én a számra tapasztottam a kezem.-Na szóval, nem régóta vagyunk együtt fiatalok vagyunk szóval nem tervezem elkötelezni most magam, persze tőled sem várom el. Viszont szeretnék hűséget fogadni, akarom, hogy tudd nem csak egy futó kaland vagy nekem és a szándékaim komolyak.-fejezte be és a valaszomat várta. Borzasztó bűntudat kínzott, alig kaptam levegőt és kezdett a szoba is összemenni, de végül kipréseltem a szavakat a számon.
-Ez esetben elfogadom a gyűrűt. Én sem csak pár hónapra tervezlek az életemben. Veled minden sokkal könnyebb. Nem mondom azt, hogy te vagy az igazi és melletted akarom leélni az életem mert ezt nem tudhatom. Viszont ha a sulis időszak alatt sem szakadunk el egymástól akkor már beszélegethetünk a közös életről.-mondtam és a kezemet felé nyújtottam mire Ő gondosan felhelyezte a gyűrűt majd egy csókban forrtunk össze.
***Leon***
Sétámat a telefonom csörgése szakította meg.Kezembe vettem, hogy megnézzem ki keres. Szemforgatva megnyomtam a zöld gombot és a fülemhez emeltem a készüléket.
- Lara? - kérdeztem.
- Szia León! Csak azért kereslek, mert ohm...Meg akartam kérdezni,hogy nem-e jössz át tanulni...
-Tanulni? Ne haragudj Lara,nincs jó kedvem,talàn máskor. - próbáltam lerázni.
- Oh, persze...rendben...máskor..amúgy..Diego nincs elszállva attól,hogy egy szobában kell lennie veled. - hadarta el majd rámcsapta a telefont. Összehúztam a szemöldököm majd a fekete képernyőre meredve megszólaltam.
- Mintha én annyira el lennék. - mormogtam miután visszatettem a telefont a zsebembe.
- Nocsak, kit làtnak szemeim? - csapta meg fülemet az ismerős hang. Erre most nincs szükségem. Egy grimasszal az arcomon megfordultam, csak hogy egy undorítóan vigyorgó Diegot találjak.
- Hagyjál már békén Diego. Nincsen kedvem most hozzád. - dörmögtem majd elindultam volna haza fele de megrántotta a kezemet.
- Mi a faszt csinálsz? Engedj már el! Nem fogod fel hogy nem akarlak látni sem?! Hánynom kell tőled. - mondtam utálattal.
- Szerinted èn jól érzem magam, hogy egy  helyen kell majd aludnom veled? Sokkal jobban örülnék ha Viluval kéne aludnom... Tudod, ahogy átölelem mikor alszik...Nem bánnám ha meztelen lenne mondjuk...- kezdte el egy pimasz mosollyal az arcán ami később perverzzé változott. Éreztem hogy kezd fel menni bennem a pumpa, a kèzfejem ökölbe szorult az akaratomon kívűl.
- Fogd be. Soha nem lesz a tiéd. Most pedig takarodj!- köptem az arcába, mire egy nevetést kaptam.
- Tèged szeret? Nem látod hogy nem akar tőled semmit? De amúgy gratulálnom kell a baratjának, nagyon jó teste van, le se tudom venni róla a...- kezdett bele újra a baromságaiba, de befejezni nem tudta. A kezem hirtelen meglendült Ő pedig a következő pillanatban már a földön volt.
- Na idefigyelj, te kis seggfej. - rúgtam bele. - nem beszélsz többet Violettáról, vagy arról, hogy mi van köztünk, különben tönkreteszlek, vágod? - kérdeztem minden rúgás között. Diego vèrt köpött, de nem hagyta abba.
- Elhagyott téged León, szerinted miért van ez? - és itt elszakadt. Vöröset làttam. Nem tudtam abba hagyni, felràntottam, neki löktem egy fának, ès ütni kezdtem.
- León! León fejezd be! Uram Isten, hívjátok fel Violettát, jöjjön ide! León, állj! - kiáltotta valaki mögülem de olyan mérges voltam hogy nem tudtam ki az.
- León! - próbált valaki lerángatni róla.
- Engedj el! - kiabàltam, majd az immár földön fekvő Diegohoz próbáltam eljutni. Mikor újra elkezdtem ütni, már vér borított mindent.
- León! Mi..Mi történt? León! - egy gyengéd érintés a vállamon... Valaki hátulról megölelt.
- León, nyugodj meg... - suttogta a fülembe. Nem attól nyugodtam meg hogy varázslatos módon meghallottam a hangját. Tudtam, hogyha most elkezdek lökdösődni hogy szálljon le rólam,  bántom. Nem akartam bántani. Lassan beszívtam, majd kifújtam a levegőt. Gyerünk León,menni fog. Tedd meg. Tedd meg Violettáért. A kezemre pillantottam ami csupa vér volt majd a rémült Violettára aki a sírógörcs határán állt. Egy pillanat alatt észbe kaptam és elernyedt a kézfejem ami hatására eleresztettem Diego gallérját. A kezem remegett és bűnbánóan néztem a lányra aki csak magához húzva átölelt majd a hajamat simogatta. Nagyon jól tudtam, hogy neki is megvan a maga baja és ha ezt megtudja Eric akkor összebalhéznak. Semmi mást nem tudtam mondani csak azt motyogtam az ölelésében, hogy sajnálom.
-Nem a te hibád, Leon nem a te hibád.-puszilta meg a fejem én pedig csak szorítottam őt. Amikor megérkezett a mentőautó engem Violetta elvitt onnan és Lara lelkére kötötte, hogy el ne mondja nekik, hogy én tettem. Találjon ki valami sztorit mert nagy bajom lehet ebből. Lara aprót bólintott mi meg már ott sem voltunk. Mire kitisztult a fejem már nálunk ültünk a szobámban.
-Nem bántottalak ugye?-kaptam észhez és őt kezdtem aggódva vizslatni.
-Leon, Leon....shhh...figyelj rám!-vette arcom kezei közé.-Semmi bajom. Mond miért tetted ezt?-kérdezte én pedig úgy éreztem magam mint egy kiskutya akit lecsesz a gazdija.
-Olyan dolgokat mondott ami mellett nem mehettem el szó nélkül.-zártam rövidre a témát, de Ő nem hagyta ennyiben.
-Miket mondott?
-Már nem lényeg.-legyintettem.
-Igenis az ha ez miatt félholtra versz egy embert.
-Maradjunk annyiban, hogy rólad volt szó és tudod, hogy ilyenkor nem tudom visszafogni magam.-mondtam mire lehajtotta a fejét.-Kérdezhetek valamit?
-Mond csak.-emelte rám a tekintetét.
-Tényleg azért nem vagy már velem mert nem szeretsz? Nem érzel irántam már semmit?
-Leon te is nagyon jól tudod, hogy miért mentünk szét és azt is nagyon jól tudod, hogy az én érzéseim sosem múlnak el irányodba.-bújt hozzám miközben megpusziltam.
-Az enyémek sem, SOHA!-ígértem meg.
-Na, jól van. Tegyük el magunkat holnapra.-köszönt el és már ott sem volt.

2.évad 2.rész Összezavarodik a szívem

A feladatunkat kíválóan teljesítettük Leoval. Bár ahogy láttam Krissnek nagyon nem tetszik, hogy ilyen dalt éneklünk. Talán Ő túlságosan is átlátta a szöveg lényegét. Ez az óra után a tanárok egy fontos értekezletre siettek. Mi már előre féltünk hisz a legutóbbi ilyen alkalomnál iskolába küldtek minket. Mivel az összes tanár elment így mind hazamehettünk és pihenhettünk. Épp egy üzit akartam küldeni Ericnek, hogy úton vagyok hazafele ma már nincs több dolgom amikor Leon lépett mellém az utcán. Mintha szívességet tennék úgy pillantottam fel rá és unottan megforgattam a szemem majd sohajtottam egyet. Amolyan "mond mit akarsz" féle képp.
-Én is örülök, hogy látlak.-vigyorgott szemtelenül.
-Leo mond mégis mit akarsz? Szakítottunk, te nem kerestél, nem volt elég a kínzásodból?-az utolsó kérdésnél elkomolyodott és a karomat elkapva maga felé fordított.
-Soha nem akartalak bántani Violetta. Ráadásul én igenis kerestelek. Az már más, hogy nem adták át az üzeneteim.
-Már úgy is mindegy, be kell látnunk, hogy nem volt elég erős a kapcsolatunk. Itt az ideje, hogy lezárjuk és továbblépjünk.
-Szóval nem volt elég erős....Rendben legyen. Viszont ha ezt lezárjuk azt akarom, hogy olyan legyen mintha sosem beszéltünk volna. Legyél csak egy lány a csoportból akivel együtt kell dolgoznom és ennyi.
-Rendben, ha ezt akarod legyen.-szólaltam meg számomra is ismeretlen hangon. A válaszára nem várva ott hagytam mivel képtelen voltam elötte sírni. Nem láthatta meg, hogy mennyire összetörtem az utolsó mondatán. Annyira lefoglalta az agyamat Leon, hogy még Ericnek sem üzentem, hogy elöbb hazajöttem. Akkor esett le mikor délután megérkezett abban az időben amikor én is hazaérek. Amikor belépett a szobámba ismét elöntött a boldogság és önkéntelenül is elvigyorodtam. Ahogy rámnézett a nagy barna szemeivel és beletúrt a hajába.

Ha tehettem volna ott helyben össze esem, de már tudom magama tartani így egy nagy levegő után odaléptem hozzá. Átkaroltam a nyakát miközben, Ő a kezét a derekamra helyezte majd egy csókban forrtunk össze.
-Milyen volt a napod nyuszi?
-Nem volt érdekes, Leoval kellett énekeljek ami nem volt a legjobb, de hát túlélem. Na és a tiéd?
-Hosszú, már nagyon vártam, hogy láthassalak.-kezdte csókolgatni a nyakam, de én hamar eltoltam magamtól.
-Mackó tudod, hogy még nem akarom!
-Jajj, de miért nem? Ez nem fáj.
-Én értekel, de meg akarom várni a 18-at plussz biztos szeretnék lenni az érzéseimbe.
-Szóval nem szeretsz.
-Dehogynem, hogy szeretlek, de még nem tudom, hogy tényleg te vagy-e az igazi. Kérlek legyél türelemmel.-símogattam az arcát majd magamhoz öleltem. A délutan további részében filmeztünk, zenéltünk és pihentünk. Még mielött menni készült a barátom köremailt kaptam ezért megkértem, hogy várjon amíg megnézem. Ahogy olvastam az E-mailt elöntött a boldogság aztán az aggodalom amit természetesen Eric is észrevett.
-Mi történt? Lépett oda hozzám azonnal.
-Mackó, ugye tudod, hogy nagyon szeretlek és megbízhatsz bennem?
-Na ez már rosszúl kezdődik.-dőlt neki az ajtónak.
-Nincs semmi csak ma volt a tanárainknak egy megbeszélése ami minket is érintett. Úgy néz ki, hogy 2 hét múlva elmegyünk egy 1 hetes kirándulásra. Csak Pablo és az osztály......
-Amibe Leonka is beletertozik.
-Igen, Ő is.....
-Hát ezt nem hiszem el.-vágott bele a szekrényem oldalába mire én összerezzentem.-Nekem most mennem kell, majd beszélünk.-puszilta meg a homlokom és otthagyott. Miután hallottam becsukódni a bejárati ajtót én is kiléptem a szobámból. Szándékomban állt átmenni Federicohoz ám amikor beléptem a szobába Fran-t is ott találtam. Éppen eléggé el voltak foglalva egymás szájával, de mikor megláttak nagyon gyorsan szétrebbentek.
-Jajj, bocsi. Kopognom kellett volna.-hátráltam kifele.
-Nem, semmi baj! Láttuk mi is az E-mailt. Gondolom beszélni szeretnél Fedevel szóval én megyek is.
-Neked nem gond?
-Nem, dehogy is csajszi. Neked is szükséged van rá.-mondta miközben szorosan átölelt. Federico kikísérte őt majd mikor visszajött én már az ágyon ültem gondterhelt arcal.
-Hallottuk Eric távozását....
-Hidd el azt az egész utca hallotta.-hajtottam le a fejem szomorúan.
-Már úgy sincs semmi Leoval. Akkor miért?
-Azért én azt nem mondanám, hogy nincs semmi. Mindenki tisztába van vele, hogy a Leon iránt táplált érzéseim sosem szűnnek meg igazán. Elnyomni el tudom, de mindig Ő lesz az első igazi szerelmem.
-Akkor miért nem maradtál vele együtt?
-Te is nagyon jól tudod, hogy pár híváson és sms-en kívűl nem tett semmit.
-Mondjuk ez igaz, de ha szeretted úgy is visszafogadhattad volna. Sőt az miatt az egy hónap miatt nem kellett volna szakíts vele.
-Már megtörtént, ezen úgy sem tudok valtoztatni. Ő tovább lépett Krissel én meg tovább léptem Ericel.
-Ő akkor "lépett" tovább mikor te már együtt jártál ezzel a gyerekkel. Addig végig kitartott amellett, hogy nektek még van jövőtök.
-Nem tudom, hogy mi volt akkor. Én csak azt tudom, hogy most boldog vagyok. Amióta együtt vagyok Ericel még egyszer sem veszekedtünk. Leonnal az első hét után összekaptunk és valamelyikőnk mindig féltékeny volt. Most én nem lógok más srácokkal és Ericnek sincsenek lány barátai. Ha lennének is nem érdekelne.
-Tudod miért nem érdekelne?
-Na miért?
-Mert nem ér neked annyit. Persze, szereted meg minden, de szinte olyan mint Diego. Segít elnyomni a Leo iránt táplált érzéseid.
-Ez nem igaz! Én tényleg szeretem Leont.....akarom mondani Ericet.-vörösödtem el teljesen és inkább a válaszára nem várva visszamentem a szobámba. Az nem lehet, hogy még mindig nem felejtettem el őt. Ki kellett szellőztetnem a fejem így magamra kaptam a kék bőrdzsekimet és szó nélkül leléptem otthonról. Amikor kiléptem a bejárari ajtón hideg szél csapta meg az arcom. Annyira hideg volt, hogy szinte már csípett. A dzsekimet összehúztam magamon és így indultam el. Fogalmam sem volt hova megyek, egyszerűen csak ki akartam kapcsolni a kűlvilágot. Játszadoztam a kezemben tartott fülhallgatóval, de végül azt sem használtam. Nem akartam embereket, sem zenét. Csak tisztázni akartam a dolgokat magamban. A telefonomat lenémítottam és a zsebembe raktam. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy az idő múlásával sem tudom elfelejteni Leont. Egyetlen ölelése vagy szava többet ér mint Eric próbálkozásai. Persze, nagyon szeretem őt, de Leont jobban. Viszont ma tényleg végleg lezárult Leo és  köztem minden kapcsolat és ha a szívem nem tudja elfelejteni én majd segítek neki. Ericen is látom, hogy annyira igyekszik, azt szeretné, hogy tovább lépjek. Teljes mértékben elfogadja az érzéseim és tudja, hogy a szívem össze van zavarodva, de kitart mellettem. Nem veszíthetem el mert talán Ő az egyetlen ember aki el tudja velem felejtetni Leot. Annyira elrepült az idő, hogy észre sem vettem, hogy Apáék már 16×hívtak. Azonnal rácsörögtem Angiere aki aggódva szólt bele a telefonba.
-Vilu, kicsikém. A kishugod kórházban van, be tudnál jönni?
-Mi? Angie, mi történt? Semmit nem értek.-szóltam remegő hangon.
-Csak gyere be, még mi sem tudunk semmit.-búcsúzott el és lerakta a telefont. Könnyekkel küszködve szaladni kezdtem, hogy mielöbb odaérjek. Nem akartam elhinni, hogy ez az egész Carminálval történik. Annyira futottam és a könnyek úgy el homályosították a szemem, hogy észre sem vettem kinek megyek neki.
-Hé, Vilu minden oké?
-Maxi, ne haragudj. Én csak....
-Hova sietsz ennyire?-mosolyodott el kedvesen.
-A...a..kórházba.-csuklott el a hangom.
-Baj van? Violetta megijesztesz.
-A hugom, nem tudom....valami történt....és....és....Jajj Maxi muszáj oda érnem.-estem teljesen kétségbe.
-Rendben, veled megyek.-ragadta meg a kezem így mar együtt szaladtunk. A kórház ajtaján betoppanva egy nővérhez siettünk aki útba igazított minket. A folyosón megpillantottam Apát és a nénikémet össze ölelkezve én pedig egyből oda rohantam.
-Mi történt? Mondjatok már valamit.
-Nyugodj meg Violetta. Az orvos mindjárt itt lesz és elmond mindent.-próbáltak nyugtatni, de feleslegesen. Ahogy kilépett az orvos a vizsgálóból egyszerre támadtuk le a kérdéseinkel. Mielött válaszolhatott volna megérkezett Fede és Tyler is.
-Nem tudok jó hírekkel szolgálni önöknek. A kicsinek limfómája van. Egy daganat ami a hasüregben keletkezett. Talán még időben vagyunk és gyógyítható, de előtte el kell végeznünk egy nyirokcsomó biopsziát, hogy tudjuk milyen kezelést kapjon. Ígérem, hogy minden tőlem telhetőt megteszek.-fejezte be a mondandóját. Én nem tudtam feleszmélni a sokkból. Minden lelassúlt körülöttem, Angie zokogva apa mellkasába fúrta a fejét. Ty és Federico aggódva pillantott felém amikor Maxi már nyúlt is hogy elkapjon mielött össze esem. Erősen megkapaszkodtam a karjában és ígyekeztem mély levegőt venni aztán nem bírtam tovább és össze estem. Legközelebb egy kórházi ágyban tértem magamhoz. Mindenki ott állt a kórterembe amikor észhez kaptam.
-Carmina! Hova vitték?-pattantam fel mire Tyler és Federico egyszerre odaugrottak.
-Nyugodj le Vilu, egyenlőre nem mehetünk be hozzá. Mi hárman most hazamegyünk, apukádék pedig itt maradnak.-szólt Ty kedvesen.
-Nem akarom itthagyni a hugom!-keltem ki magamból aztán csak egy szúrást éreztem a karomba és legközelebb már otthon ébredtem.

2.évad 1.rész Új év/Új kapcsolatok

Egy új év kezdődött, de most már újra magántanulóként. Nem kell suliba járnunk csak is a Studioba. Megszületett a kistesóm Carmina. Egyszerűen annyira édes. Apa meg Angie még közelebb kerültek egymáshoz a hugi megszületésével ha egyáltalán ez lehetséges. Ennél jobban már nem lehetnének oda egymásért. Még mindig járok kezelésre, de már nincsenek rémálmaim és apával is egyre jobbak a dolgok. Igyekszik minnél többet foglalkozni velem, de minden esetre mostantól mindig fogok járni beszélgetni, hogy megelőzzük a következő balhét. A táncos dologba végül nem mentem bele mert rájöttem, hogy azt csakis azért csinálnám, hogy Leont idegesítsem, de erre egyáltalán nincs szükség. Pepével persze ugyan úgy tartom a kapcsolatot hisz nagyon jóban lettünk abban a fél évben. Noaval, Iannel és Ericel sem szakadt meg a kapcsolatom sőt szinte már legjobb barátok vagyunk. Ha már a barátoknál tartunk.....Nyáron megkerestek a srácok, hogy bocsánatot kérjenek amit én persze elfogadtam. A csajokkal felújjítottuk a ruhatáram színes cuccokkal, de hagytunk azért feketéket is. Elfogadta mindenki, hogy egy idő után már nem csak dacból húztam ezeket a ruhákat hanem mert tetszettek. A nyár folyamán volt egy óriási szülinapi bulim ami nagyon jól sikerült hisz akkor jött össze Federico és Francesca akik azóta is csodálatos párt alkotnak. Ma szeptember 1.-e van és megkezdjük a harmadik évünket. Egy kék egyberuhát húztam fel rózsaszín dzsekivekl. Cipőnek egy vajszínű telitalpút választottam. Sietve nyomtam egy puszit mindenki arcára majd kirontottam az ajtón ahol megcsapott a friss őszi levegő. A kapuban már ott állt Eric egy iszonyúan édes mosoly kiséretében. Odalépve hozzá kaptam egy már 2 napja nem láttalak csókot majd az ujjait az enyémre kulcsolta és így indultunk el. Nos igen....azt az aprócska tényezőt kifelejtettem, hogy Leonnal még aznap szakítottunk mikor bejelentette, hogy elutazik. Igazából az elején iszonyat nehéz volt mindkettőnknek, de ma már mind a kettőnk boldog kapcsolatban él. Nem nagyon beszélünk csak akkor mikor suliba vagyunk és nem akadunk ki ha egy társaságban kell lennünk és ez így van rendjén. Hogyan jöttem össze Ericel? Hát miután szétmentünk Leoval nagyon magam alatt voltam így Noa sokat járt hozzám ami álltal Eric is többet megtudott rólam. Aztán egyik este nagyon összevesztem apával és épp a szobámban sírdogáltam amikor jött egy üzim tőle. Tudni szerette volna, hogy mi a helyzet velem én pedig mindent elmondtam. Aztán ezek a beszélegetések rendszeressé válltak később meg találkákká alakultak át. Így történt, hogy egyik nap egyedül maradtam otthon és Ő átjött. Beszélgettünk minden féléről, zenéltünk, énekeltünk aztán komolyabbra fordultak a dolgok amikor megláttam a közösségin az exemről egy képet. Ráadásul Krissel volt a képen pedig csak baráti volt az egész. Azonnal sírásra görbült a szám amit Eric is észrevett. Azonnal mellém pattant az ágyamhoz és kivette a kezemből a telefont majd kikapcsolta. Elkapta az állam és maga felé fordított. Mondta, hogy ne törődjek vele és mosolyogjak mert azt Ő is jobban szereti. Felhúzott az ágyról és elkezdtünk hülyeségből táncolni aztán a zene lassúra váltott mi pedig lassúzni kezdtünk. Aztán fogta magát megpörgetett és egy határozott mozdulattal elkapta a derekam és magához húzott. Ott már nem volt visszaút. Mind a ketten ugyan úgy akartuk így hosszas csókolózásba kezdtünk. Onnantól kezdve pedig együtt vagyunk aminek nem mindenki örül, de elfogadják. Mikor oda értünk a Studio elé a srácokhoz váltottunk egy gyors csókot majd Eric elindult az Ő sulijába.
Nemsokkal ez után Leon is megérkezett Kristinnel kézenfogva. Na igen ők is összejöttek.
-Sziasztok!-lépett oda Leon nekem meg ilyenkor egy kicsit még mindig megdobban a szívem. Persze ennek jelét sem mutathatom hisz én szakítottam amit még most is helyesnek tartok.
-Szia!-kántáltuk együtt.
-Mindenki elkészült mára a duettekkel?-kérdezte Cami mi meg Leoval azonnal egymásra kaptuk a tekintetünk. Igen mi örök párok maradtunk feladatoknál, de ezt most nem csináltuk meg. A többiek megtapsoltak minket mi meg csak a fejünket fogva röhögtünk.
-Na jó, nekem van egy dalom amit nem rég írtam. Történetesen egy duett szóval ha 1 óra alatt be tudod velem tanulni akkor okék vagyunk.-matattam a táskámban.
-Egy percet se félts viszont akkor induljunk.-ragadta meg a karom és besiettünk a táncterembe.
-Na akkor verzékre bontjuk fel és a refrént pedig együtt énekeljük.-nyomtam a kezébe a papírokat mire bólintva zongorázni kezdett.


A vita hevében elszaladtam,
Figyelmen kívül hagytam a szavaidat,
Amikkel maradásra akartál bírni.
Azt mondtam: "Most már elegem van."
És vagy százszor hívtál már,
De nem veszem fel a telefont.-én kezdtem.

Mert olyan őrült vagyok, hogy talán azt mondtam, ennek vége,
De ha kicsit jobban figyelsz...

Azt mondtam, "Menj!", de amit igazán akarok,
Hogy kavicsokkal dobáld az ablakom,
Azt kiabálva, hogy "Szeretlek!"
Várj rám a szakadó esőben,
És ne menj el, mert tudom,
Hogy minden, ami kell nekem, az ajtó másik oldalán van.

Én, és az a buta büszkeségem itt ülünk egyedül,
Nézem a fényképeket, bámulom a telefont,
Visszagondolok a kimondott szavainkra,
És a becsapódó ajtókra, meg az összes félreértésre .-ezt a részt Leon énekelte.

Szóval, ha tényleg mindent tudsz, mondd, miért nem gondoltál rá, hogy
Mikor otthagytalak, valójában azt akartam, hogy utánam gyere.-énekeltem teljesen átélve.

Azt mondtam, "Menj!", de amit igazán akarok,
Hogy kavicsokkal dobáld az ablakom,
Azt kiabálva, hogy "Szeretlek!"
Várj rám a szakadó esőben,
És ne menj el, mert tudom,
Hogy minden, ami kell nekem, az ajtó másik oldalán van.

Kikiabálok az ablakon,
Rád se bírok nézni,
Nincs szükségem rád, de igen, igen.
Azt mondom: "Semmit nem tehetsz, amivel helyrehozhatod ezt.
Komolyan gondolom. Komolyan gondolom."
De amit igazából gondolok...

Azt mondtam, "Menj!", de amit igazán akarok,
Hogy kavicsokkal dobáld az ablakom,
Azt kiabálva, hogy "Szeretlek!"
Várj rám a szakadó esőben,
És ne menj el, mert tudom,
Hogy minden, ami kell nekem, az ajtó másik oldalán van.-énekeltük közösen.

Az arcod és a gyönyörű szemeid,
És a beszélgetés apró hazugságokkal,
Egy nagyszerű este halványodó emléke,
A karjaidban vittél föl a lépcsőn az autódtól,
És sírtam, vajon megérte az a srác ezt a zűrzavart?
Mindezek után be kell vallanom, szükségem van rád.-fejeztem be a dalt. Iagazából Leonak csak a refrénbe volt része meg egy verze az övé volt.
-Tudod inkább nem mondok semmit erre a dalra. Te is nagyon jól tudod, hogy én próbálkoztam.-förmedt rám hirtelen.
-Nyugi! Ez csak egy dal. Már nem jelent semmit. Ja és még csak meg sem próbáltál visszakapni. Csak volt pár sms meg telefonhívás, de azon kívűl semmi.
-Akkor téged jól át cseszhettek.-motyogta, de nem vettem róla tudomást. Néha összeszólalkozunk, de ez is beletartozik a "csak az exem vagy semmi több" kapcsolatba. Mire mindennel végeztünk indulhattunk is Pablo órájára

1.évad 24.rész Döntések

Éppen úton voltam egy focimeccsre ahol Ty, Federico és Leon is játszott amikor összefutottam Noa-val. Nem akart többet mint odaadni a cigit egy gyújtóval majd a tesójáról kezdett beszélni. Állítólag eléggé megviselte, hogy elötte való nap elküldtem mivel fél, hogy olyat tett amit lehet nem bocsájtok meg. Kíváncsi voltam vajon miért érdeklem egy ilyen menő srácot aki egy csettintésre bármelyik lányt megkapja. Aztán végül kibukott a hugából, hogy Eric életében eddig egyszer volt szerelmes, de az az illető 1,5 éve meghalt autóbalesetben és azóta nagyon távolságtartó volt egészen mostanáig míg meg nem ismert engem. Hát amikor ezt megtudtam teljesen összezavarodtam. Először Diego akinek én voltam a második lány az életében, de Ő megcsalt. Aztán Federico akinek szint úgy én voltam az aki az igazi lenne. Most meg van Leon akinek ki tudja hány barátnője volt mégis Ő kell nekem és őt érzem az igazinak. Menet közben elszívtam egy cigit ami nagyon fura volt és elsőre nem is ment letüdőznöm. Hogy ne vegye észre senki bekaptam egy rágót a számba és a suli elé érve puszival búcsúztam Noától és mondtam neki, hogy nyugtassa meg a báttyát mert nem haragszom rá. Természetesen a barátom már a kapuban várt és miután megcsókolt rájöttem feleslegesnek bizonyúlt a mentolós rágó.
-Már megint ez az Eric vitt bele a hülyeségbe. Én esküszöm.......
-Nyugodj meg Leon. Nem Ő volt hanem a huga Noa és én kértem tőle. Megnyugtat és elmúlik tőle a kézremegésem egy időre.
-Az lehet, de egy idő után már a cigiért fog remegni a kezed.-szídott le rendesen.
-Más nincs ami lenyugtatna!-rivaltam rá.
-Még ez sem?-húzott vissza magához és megcsókolt, de úgy, hogy a nyelveink szinte táncoltak. Nem szándékoztam elengedni, sőt a meccsre sem volt kedvem már bemenni. Belemarkoltam a hajába és még közelebb húztam. Miután elengedett közöltem vele, hogy ha megpróbálnék rágyujtani és ezt csinálja akkor elteszem azt a hülye cigit. Bementünk a csarnokba és amíg Ő elment átöltözni addig én helyet foglaltam a lelátón. A pályára lenézve észre vettem, hogy mű füvön fognak játszani. Minden féle fehér vonalak voltak felhúzva valami festékkel, de meg nem tudtam volna mondani, hogy mire szolgálnak. Azt tudtam, hogy van valami 11-es dolog meg les és azt is tudtam mikor van gól, de kb. eddig terjedt a nagy foci tudásom. Talán még azt is meg tudtam mondani, hogy honnan rugják a szögletet. Tőlem távolabb voltak elhelyezkedve a "régi" barátaim. Hol rosszalló pillantásokkal mérték végig az öltözékem, hol pedig szomórúan emésztették a tényt miszerint nincs aranyos, mindre megoldást találó Vilu (legalábbis egy ideig biztosan).
Annyira belemerültem a nézelődésbe, hogy fel sem tűnt ki ült le mellém. Pepe volt az és ennek nagyon örültem. Ezek szerint őt sem zavarja az új kűlsőm és teljes mértékben támogat. Alig telt el pár perc és két oldalról kikocogott a két csapat majd sorban kezet fogtak egymással. Meghallgattuk a himnuszt majd indult a meccs. Azt láttam, hogy Tylernek és Federiconak nagyon jól megy (még úgy is, hogy nem értek hozzá) viszont Leoval valami nem volt rendben. Állandoan kirugta a labdát meg neki ment az ellenfélnek majd veszekedett is így az első félidő után lehozták a pájáról és egy másik srácot küldtek fel. Én ezt nagyon nem értettem igy elnézést kérve kiverekedtem magam a tömegből és elindultam megkeresni a barátom aki a jelek szerint már nem volt a kispadon így bementem az öltözőbe. Már messziről hallottam ahogy csapkolódik így sietősre vettem a dolgot mielött kárt tesz valamiben vagy esetleg magában. Idegesen téptem fel az öltöző ajtót ahol a falat csapkodta egy szál rövidnadrágban. A látványtól azonnal zavarba jöttem amit Ő is észrevett. Odaléptem hozzá és kissé zavarban, de megragadtam a vállát és magam felé fordítottam.
-Mi történt veled? Figyelmetlen vagy, egy kicsit sem koncentráltál a focira pedig fontos ez a meccs. Nem?
-Igen, fontos.-sóhajtott és nekidőlt a falnak.
-De?-vontam fel a szemöldököm értetlenül.
-Nem tudok nem rád gondolni, a cigire, erre az Eric gyerekre na és, hogy valamit titkolsz előlem. Oké elhiszem, hogy valami olyan dolog ami családi, de még Fede sem akarja felhozni a témát pedig eddig mindig utalgatott dolgokra.-akadt ki teljesen én pedig szomorúan vizslattam a cipőm orrát. Annyira tudtam, hogy ez lesz. Aggódni kezd miattam és minden megszokott tevékenységét félreteszi csak, hogy megfejtsen engem és 100℅-ban velem tudjon foglalkozni. A cigit kivéve a táskából széttörtem a szeme láttára és kukába hajítottam majd felé fordultam.
-Én mondtam, hogy nem jó ha a közelemben vagy. Leon szeretlek és nem akarom, hogy miattam felborítsd az életed és szétess.
-Nem Violetta, én kizárólag akkor esek szét ha nem vagy mellettem.-kulcsolta össze a kezeinket.-Most csak aggódom érted.
-Nincs szükség rá, megleszek. Idővel ezen is túljutok.-simítottam meg az arcát. Nem bírtam ki és akaratlanul is végigfutott a tekintem izmos felsőtestén amin Ő láthatóan ngyon jól szórakozott. Tetézte a dolgot azzal, hogy a derekam köré fonta a kezét és magához húzott így én rádöltem ami miatt muszáj volt a kezemmel megtámaszkodnom a mellkasán. Egy ideig csak fürkészte a tekintetem, hogy vajon mit gondolok majd megcsókolt és egyszer kétszer az ajkamba is harapott. Hát nekünk így telt a focimeccs. A szép pillanatot a beérkező focisták zavarták meg. Ezek szerint vége lett a meccsnek és utobb az is kiderült, hogy nyertünk. Gratuláltak Leonak, hogy ha már a foci nem is, de a csajozás az megy és megdicsérték a szép barátnőjét vagyis engem. Hát tényleg nem tudom kit néztek mert engem tuti nem amikor ezt megállapították. Amikor öltözni kezdtek nem zavartatva magukat, hogy én is ott vagyok jobbnak láttam ha lelépek. Küldtem egy sms-t Leonnak, hogy hazamegyek és majd hívom. Persze azonnal felhívott mivel szeretne hazakísérni így Pepevel beszélegttem míg Ő elkészül. Érdeklődtem az Ő hobbija felől és mint kiderült a hangpult mögött álláson kívűl táncolt. Megadtam neki egy címet miszerint én hétvégente egy kisházban szoktam táncolni és ha van kedve nézzen be. Bíztosított róla, hogy be fog jönni mivel így tanulhatunk a másiktól is. Amikor Leo kiért hozzám nem nagyon örült ujdonsült barátomnak. Kezet fogott vele miközben engem átkarolt és egy puszit adott a homlokomra. Így nyomatékosította Pepének, hogy van barátom szóval ne is próbálkozzon. Bár Pepe állta a tekintetét láttam a szemén, hogy legbelül mosolyog az egészen így én is ösztönösen elmosolyodtam. Haza fele Leo bevágta a durcit Pepe miatt én pedig csak mosolyogni tudtam az egészen. Végre Ő is tudja milyen rossz amikor én Őt Krissel látom. A házunk elött már épp menni akart amikor utána kiáltottam.
-Hé!!!-mutattam a számra mire elmosolyodva elkapta a karom, magához húzott és hosszasan megcsókolt. A gyomromban lakó lepkék életre keltek és ki akartak törni. Vajon mikor lesz olyan, hogy amikor Leon megcsókol, megölel vagy csak rámnéz a pillangóim nyugton maradnak? Valószínűleg soha. Az ajtón belépve Ty és Fede veszekedett.(?!) Na ezt nem értettem így közéjük állva megkérdeztem, hogy mi a vita tárgya.
-Ez a köcsög rámászott Fran-ra pedig nagyon jól tudta, hogy össze akarok vele jönni.-rágózott idegesen Federico.
-A franc tudta, kedves lány és gondoltam lehetne vele valami. Igazán tetszik és majd Ő eldönti kit szeretne.
-Na jó, ELÉG!!!-ordítottam el magam mire mindketten ijedten kapták felém a fejüket. Nem akarok több feszültséget. Mind a ketten higgadjatok le. Nehogy már egy lány miatt marakodjatok. Alig ismeritek a másikat, de ugy viselkedtek egymással mintha élet halál harcra menne ez az egész.
-Vilu, én.....-kezdett bele az unokatesóm lehajtott fejjel.
-Nem érdekel! Amíg ilyenen veszekedtek nem vagyok kíváncsi rátok.-közöltem és bevágtattam a konyhába és megkértem Olgát készítsen nekem valamit mert farkas éhes vagyok. Megbeszéltük, hogy egy másfél óra múlva menjek le addigra kész lesz a vacsim. Gyorsan felmentem a szobámba és pár bútort félretoltam majd feltekertem a szönyegem és azt is félre raktam. Átöltöztem kényelmes ruhába és a zenelejátszóm bekapcsolva táncolni kezdtem.   Még mindig nem döntöttem el, hogy mi legyen és most még nehezebb minden mióta.....mióta ilyen a helyzetem apával. Angiet nem zaklatom, van így is elég dolga ráadásul pár hónap és szülni fog. Vagyis mondjuk úgy, hogy 1,5 hónap múlva. Nekem pedig már csak egy hónapom van a suli végéig meg, hogy eldöntsem mit is akarok a táncal. Annyira belefeledkeztem az egészbe, hogy fel sem tűnt a telefonom csörgése. Kapkodva halkítottam le a zenét és kaptam fel a telefont, de ahogy felvettem átestem az egyik puffomon így bevertem a fejem egy kicsit.
-Áááhhh!!!-kaptam a halántékomhoz.
-Kicsim mi a baj?-szólt Leon aggódva.
-Csak elestem. Egyébként meg miért hívtál? Az elöbb váltunk el egymástól.-vágtam hanyat magam az ágyon.
-Apa egy elég rossz hírrel fogadott amiről neked is tudnod kell.
-Mi történt?
-Kapott egy nagyon jól fizető munkát, de van egy feltétele. Magával kell vigyen még valakit különben nem kapja meg az állást.
-Én még mindig nem értem hogyan jövök ide én.....
-Violetta nem érted? Én kell vele menjek.
-Ohhh, de hát máskor is voltál már és.....
-Igen voltam, de most egy hónapra megyünk. Egy hercegnő féleségre kell vígyáznunk és ez éjjel nappali munkát igényel. Nem tudunk találkozni sem.-értette meg velem. Egy hang nem jött ki a torkomon csak a nedvességet éreztem az arcomon. Ez annyit jelent, hogy a könnyeim utat törtek maguknak.
-Értem, hát ez nagy lehetőség neked is hisz mindig is apukád nyomdokaiba akartál lépni és én is meghoztam már a táncal kapcsolatban a döntést. Elvállalom a feltételeket.

1.évad 23.rész Féltékenység\a hugom neve

2.évad 23.rész

Amikor beértünk táncórára négyszemközt megbeszéltem Gregorival, hogy merre jártunk majd elmentem átöltözni. A terembe érve minden szem rám szegeződött. A lányok csalódott pillantásokat küldtek felém míg a fiúk nem sok mindent értettek, de haragudtak a multkori kirohanásom miatt és, hogy az "idegeneket" választottam helyettük. Na és ott volt Leon aki olyan mérhetetlen dühvel méregetett, hogy majd bele haltam. Sosem volt még ennyire mérges rám. Csak oda akartam menni átölelni őt, de nem tehettem mert akkor el kell mondjak neki mindent. Federiconak is a lelkére kötöttem, hogy ne mondjon neki semmit. Gregorio hirtelen összecsapta a tenyerét és elkiáltotta magát, hogy mindenki álljon félre és csak én maradjak középen.
-Na és mit kell csinálnom?-kérdeztem zavartan.
-Semmi mást csak táncolni. Azt szeretném ha minden érzelmét belevinné. Gondoljon arra akit szeret, vagy arra akit nem. Az a lényeg, hogy szívből táncoljon.-mondta és benyomta a zenét mire én lehunytam a szemem, vettem egy nagy levegőt és elkezdtem. Nem tudtam pontosan mit is táncolok, egyszerűen csak követte az egyik lábam a másikat és ez ugyan így volt a kezemmel is.

Mindent beleadtam, abban a táncban az összes érzelmem benne volt. Egy pillanatra megszüntek létezni körülöttem az emeberek. Minden egyes percét élveztem. Ahogy a zene leállt én a többiek felé fordultam akik hatalmas tapsban törtek ki.
-Na erről beszéltem. Hogy érzi most magát?-kérdezte Gregorio -Egyszerűen mesés volt. Végre önmagam lehettem. Mondhatnám úgy is, hogy ha táncolsz akkor élsz és ha élsz akkor táncolsz. Tehát ha az ember elsajátítja a lépéseket elkezdheti megtölteni lélekkel.
A tanárom elismerően bólógatott míg a lányok kezdték úgy érezni, hogy visszatér a régi Vilu pedig még közel sem volt így. Az óra végén gyorsan átöltöztem majd bementem a zeneterembe, hogy gitározzak kicsit, de ez a tervem meghiúsult mivel el volt szakadva egy húr így be kellett mennem a raktárba újakért. Épp kotorásztam amikor valaki megfogta a derekam.Azonnal felsikítottam és kapálózni kezdtem, nem akartam semmi mást csak szabadulni a szorításból. Végül egy hang szólt hozzám ami hatására megnyugodtam majd könnyes szemekkel pillantottam Leora aki nem engedett az öleléséből. Miután már tudtam ki az nem is bántam csak szorosan hozzá bújtam. Nem kérdezett, de tudtam, hogy majd megöli a kíváncsiság. Viszont nagyon jól érezte, hogy most a csenden és az ölelésén kívűl nem akarok semmi mást. Egyből az futott át az agyamon, hogy mekkora egy hülye vagyok. Épp távolságot készülök tartani vele erre meg az Ő testét ölelem és az Ő kezét szorongatom.
-Ezt nem csinálhatjuk. Nem bánthatlak tovább. Nem mondhatom el, hogy mi van, de te is észre fogod venni, hogy kicsit ki leszek fordúlva magamból. Nem tehetek róla, de igyekszem megoldani viszont addig nem lehetsz a közelembe. Veszélyes mindenkire nézve, de leginkább rád.
-Nem értem...Mi? Miről beszélsz? Ezt nagyon gyorsan felejtsd el Violetta. Az életem része vagy és nem hagylak magadra. Te is nagyon jól tudod, hogy a kettőnk közti kapocs elválaszthatatlan és egymás nélkül még pokolibb lesz minden. Kicsim nekem te adsz erőt minden nap amikor lefkeszem vagy felkelek. Remélem ez fordítva is így van.
-Hát persze Leon. Ahogy a dalomban is állt te vagy az egyetlen aki megmenthet. Viszont el kell fogadnod, hogy az elkövetkezendő idők pokoli nehezek lesznek és nem tudhatsz mindenről. Oké?
-Rendben, legyen, megpróbálom.-hajolt oda hozzám és miközben én átkulcsoltam a kezem a nyaka mögött Ő megcsókolt. Ez a szép pillanat egészen addig tartott míg Kristin be nem nyitott.
-Ohh bocsi csak húrokért jöttem mert láttam, hogy az egyik gitáron elszakadt.
-Már itt vannak nálam, de tessék.-nyomtam bele a kezébe.
-Egyébként Leon, ma ráérnél 1-2 órára? Össze kéne dobni egy koreót és rád gondoltam.  Jön még Maxi és Broduey is.
-Persze Kris. Mikor pontosan?
-Órák után itt maradnánk és.....
-Na ez tök jó ötlet kicsim. Akkor én is el tudok menni ma Ian-nel, Eric-el és Noa-val.-vágtam közbe és elviharzottam. Mindig mindenbe bekavart ez a csaj. Elegem volt belőle, hogy bármit kért Leon mindig egyből ugrott, hogy segítsen. Ha Ő így én is így. Úton a park fele rácsörögtem Ericre, hogy találkoztunk mire Ő azonnal igent mondott. Alig, hogy leültem a padra megérkezett Ő is. Puszival köszöntöttük egymást majd beszélgetni kezdtünk. Eric mondta, hogy a többiek is nemsokára megérkeznek csak Noa nincs valami jól hisz szerelmes Ianbe aki ezt nem veszi észre. Ő ezáltal nagyon aggódik a hugáért, fél, hogy csalódás éri. Akármilyen balhésak is legyenek azt nem mondhatja senki, hogy nem állnak ki egymásért. Még mielött megérkeztek volna a srácok Leon talált rám. Láttam rajta, hogy borzasztóan ideges így azonnal felálltam és hozzá siettem Ericel a nyomomban. A mellkasára raktam az egyik tenyerem a másikkal pedig az arcát símogattam.
-Mi a francért vagy már megint ezzel a gyerekkel?
-Nyugi van tesó. Viluval bírjuk egymást és ha találkozni akar velem akkor találkozni is fogunk.
-Te ebbe ne szólj bele!-ugrottak egymásnak, de én Eric elé álltam.
-Nagyon bírlak, de ha bántod a barátom azt sosem bocsájtom meg. Az lesz a legjobb ha most elmész, ez a mi dolgunk. Majd beszélünk.-küldtem el mire Ő szó nélkül távozott. Mi nem szóltunk egymáshoz csak néma csendben átöleltük egymást aztán kézenfogva elindultunk hozzánk. Egész úton csak azon agyaltam hogyan rejtsem el a félelmemet amikor megérkezünk. Még is, hogy nézzek úgy apára, hogy ne a rettegés tükröződjön a szememből? Na és mi van ha nem sikerül, hogy mondjam el a barátomnak, hogy összeszorul a gyomrom ahogy az apámra nézek? Akkor el kell mesélnem neki mindent, felidézni a régi emlékeket. Nem bántott soha, de anya halálakor engem hibáztatott hónapokon keresztül. Sokszor felemelte a hangját és egyszer-kétszer lerészegedett. Ekkor alakult ki a rémálmom ami előjön mikor csalódást okoz és úgy érzem újra eltaszít magától. Ez volt a második alkalom. Akkor jó lett volna egy kicsit Ericel beszélni még. Ő tudja milyen az amikor nincsenek szülei az embernek. Jó nekem van egy apám, de most olyan mintha nem lenne. Csak egy szörnyet látok, eszembe jutott a cigi amit Noaék szívtak. Írtam is a lánynak, hogy holnap találkozzunk ketten és hozzon nekem is. Talán az majd lenyugtat. Leonnak feltűnt, hogy idegesebb lettem amikor megérkeztünk így az ajtó elött maga felé fordított és hosszasan megcsókolt. Még mindig ugyan olyan jó volt mint az első alkalommal. Gyengéd és finom. Egy pillanatra eltolt magától és így szólt.
-Megengeded, hogy kibróbáljak valamit?-kérdezte a fülembe suttogva én pedig csak bambán bólogattam. Szép lassan odahajolt és újra megcsókolt ám ekkor éreztem ahogy nyelveink találkoznak. Az érzés leirhatatlan volt, erősen a hajába markoltam és még többet akartam, de sajonos megzavarták a szép pillanatot. Az illető nem más volt mint Angie aki épp ki akart jönni.
-Jesszus, bocsi! Folytassátok csak amit elkezdtetek.-mondta tiszta vörösen, de megállítottam.
-Nyugi, már befejeztük. Amúgy is akartam tőled kérdezni, hogy megtudtátok-e a baba nemét?
-Hát remélem jól kijössz a lányokkal mivel kishugod lesz.-vigyorgott mint a vadalma mire én felsikítottam és átöleltem bár ezt már a hasa nem igazán engedte.
-Nálad jobb nővért nem is kívánhatna majd a kislány.-puszilt meg Leo.
-Vilu apukáddal arra gondtunk, hogy eldönthetnéd te a hugod nevét, persze csak ha szeretnéd.
-Persze, hogy szeretném. Majd Leon is segít benne, ugye szerelmem?
-Persze kicsim.
-German szeretne majd veled beszélni. Szóval ma este még keríts rá sort.-kért meg én pedig újra reszketni kezdtem.
-Rendben viszont mi most felmennénk.-ragadtam meg barátom kezét és a szobáig meg sem álltunk. Leült az ágyra én pedig a fejemet az ölébe hajtva néztem az arcát miközben simogatta a hajamat. Ilyenkor érezem azt, hogy önmagam vagyok, de ez is csak egy röpke pillanatig tart. Se a zene sem pedig Leon nem tud segíteni, hogy újra a régi legyek. Még mindig haragszom a srácokra és nem is akarok velük addig beszélni amíg el nem fogadnak ilyennek. Már pedig ők nem fognak. Leon úgy ahogy, igyekszik és ezt értékelem. Miközben gondolkoztam bevillant valami az agyamba.
-Carmina!!!-kiáltottam fel és felpattantam az ágyról.
-Tessék?
-Carmina.
-Nem értelek kicsim.-állt fel a szerelmem is aggódva.
-A baba neve. Azt szeretném, hogy Carmina legyen. A jelentése nem más mint a dal és a dal az ami mindig összehozta apát és Angiet.
-Ez tényleg jó. Na és a mi gyermekünk neve mi lenne?-húzott magához közel.
-Nachita.
-Aminek a jelentése tűz.-vágta rá azonnal és megcsókolt.
-Mert ahol egyszer volt tűz ott mindig lesz parázs.-mondtam mosolyogva. Még beszélgettünk egy kicsit, de vacsora idő lett így elment haza. Az asztalhoz leülve elmeséltem a többieknek az ötletemet ami mindenkinek nagyon tetszett. Apára persze nem néztem rá mert már a hangjától elkapott a sírás, mi lett volna ha a szemébe is kell néznem. Ty és Federico boldogan mesélte, hogy Fede bejútott a focicsapatba míg én a desszertet segítettem behozni Olgának ami nem más volt mint áfonyás muffin. Miután azt is jóízűen elfogyasztottuk mindenki elment fel a szobájába készülődni a lefekvéshez. Én is épp azon voltam amikor apa elkapta a vállam mert beszélni szeretett volna velem. Persze engem azonnal elkapott egy pánikroham így nem tudtam levegőt venni. Ahogy apa segítségért kezdett kiabálni én mégjobban megijedtem ezért hátrálni kezdtem, de már a földön csúsztam. Amikor a többiek leértek próbáltak lenyugtatni hasztalanul. Egyszerűen rettegtem és semmit nem segített, hogy apa is a közelemben volt és azt hajtogatta, hogy nem akar bántani. Már el volt kékülve a fejem amikor Fede fogta magát és az arcomat a két keze közé véve megcsókolt. Amikor elengedett újra normálisan vettem a levegőt.
-Azt olvastam a neten, hogy vissza kell tartani ilyenkor a levegőt, más ötletem nem volt. Ugye nem haragszól?-segített fel a földröl én pedig a fejemet rázva felrohantam a szobába. Nem a csók miatt, apu volt az oka. Épp elég volt az, hogy megfogta a vállam, de amikor elkezdődött a pánik roham azt kezdte hajtogatni, hogy nem akar bántani. Pont mint az álmomban. Idegesen pakolásztam össze vissza mikor Federico belépett az ajtón és hozzám sietett.
-Nem csináltál semmi rosszat.-szólaltam meg azonnal és atöleltem.
-Elmondjuk Leonnak?
-Igen, nem akarom, hogy mástól tudja meg.-zártam le a témát amiben mind a ketten egyet értettünk. Elmentem zuhanyozni majd bebújtam Fede mellé az ágyba és a mellkasára hajtottam a fejem, úgy próbáltam elaludni.

1.évad 22.rész Az álom

Miután a srácok hazakísértek köszönés nélkül felvágtattam a szobámba ahol nagy meglepetésemre Leon ült. Csak nézett rám, nem szólt egy szót sem. Tudtam miért van itt így szó nélkül hagyva a szekrényemhez sétáltam és elkezdtem kidobálni belőle a színes ruháim. Csendben figyelte a jelenetet és láttam rajta, hogy össze van zavarodva.
-Akarsz valamit mondani vagy csak itt ülsz? Ha nincs mondanivalód akkor kérlek menj el.-mutattam az ajtó irányába.
-Igen akarok valamit mondani. Undorító a viselkedésed és egyáltalán kik ezek a pojácák akikkel ma lógtál? Violetta mi van veled?-lépett oda elém.
-Pojácák? Ha tudni akarod ezek a "pojácák" a barátaim. Ők elfogadnak olyannak amilyen vagyok. Nem piszkálnak. Nem érdeklik, hogy ha feketében vagy színesben járok. Te aki állítólag szeret miért nem fogadsz el így?-mutattam magamra.
-Szeretlek, de ez nem te vagy. Dacolsz apukáddal szemben. Dacolsz mindenkivel szemben. Nem akarlak elveszíteni.-fogta meg a kezem.
-Pedig most pont azt csinálod.-fordultam el és tovább pakoltam. Már csak az ajtó csukódást hallottam mire kiengedtem a levegőt és a szekrénynek dőlve a földre csúsztam majd sírni kezdtem. Nem akartam őt elveszíteni, de egyszerűen nem tud elfogadni se Ő se a többiek pedig én még mindig én vagyok. Ledőltem az ágyba és álomba sírtam magam.
***Álom***
Visszatérő rémálom volt. Egy sötét sikátorban lépkedtem, a tornacipőm átázott és hallottam a kövek ropogását a lábam alatt. Egy idő után már nem csak az én lépteim halladszóttak, valaki követett. A lépteim sietősre vettem. Sőt szinte már rohantam, féltem....egyenesen rettegtem valamitől vagy inkább valakitől. Egyszer csak megszólalt, férfi volt. Azt kiáltotta utánam, hogy ne féljek Ő nem bánt. A szívem már a torkomban dobogott, de a síkátornak nem volt vége. Addig futottam míg megbotlottam egy kőben és hasra estem, a bokám kiment, hiába húztam magam a földön az ember gyorsabb volt. Segítségért kiáltottam, de hiába. Éreztem amint elkapja a bokám én pedig felé fordulok. Nem hittem a szememnek....a férfi az apám volt és egy kést tartott a kezében.
***Valóság***
Sikítva ébredtem az éjszaka közepén és mire észbe kaptam már Tyler és Federico is bent volt a szobában.
-Megint az az álom?-kérdezte Fede mire én sírva bólintottam. Aggódva odajött hozzám és bebújt mellém.
-Mi ez az egész?-kérdezte értetlenül az unokabáttyám.
-Haver holnap mindent megdumálunk, de ide most tényleg én kellek.-mondta Federico. Ty nem is értetlenkedett azonnal kiment a szobából, de elötte egy puszit nyomott a homlokomra.
-Le akart szúrni.-zokogtam Fede mellkasába.
-Nem akart, ez csak egy álom. Holnap visszamegyünk a pszichiáterhez mert ami mostanában történik veled az nem jó.-szorított magához nagyon erősen.
-Nem akarok oda újra visszamenni.
-Nem lesz semmi baj, ígérem!
Az egész éjszakát ébren töltöttem, nem tudtam visszaaludni. Csak azon járt az eszem, hogy miért ismétli meg a történelem önmagát. Egy ideig ültem az ablakba és az utcai lámpák fényét vizslattam meg a hajnalban meginduló embereket akik a munkahelyükre siettek. Én sem bírtam már a tétlenséget így halkan, hogy Federicot fel ne ébresszem lementem a konyhába és főztem magamnak egy kávét. Leültem a nappali kanapéjára és szürcsölni kezdtem a kávémat. Azt gondoltam az majd helyre ráz, de akkor egy vagon koffein sem lett volna elég, hogy normálisan tudjak gondolkozni. Csak a bekapcsolt tv fénye világította meg a helyiséget és az arcomat. Persze le volt némítva mivel nem igazán érdekeltek a hajnali hírek sem a sztár csatornák. Olyan 6 óra környékén hallottam ahogy Olga megérkezik és azonnal tevékenykedni kezd a konyhában majd nem sokra rá a lépcsőn is elindult lefele valaki. Angie állt meg elöttem. Jó sok idő eltelt már mióta terhes lett így csak a nagy hasára lettem figyelmes, nem bírtam levenni róla a szemem és egy kicsit el is mosolyodtam. Abban a pillanatban a kistesóm tűnt a leg igazíbbank. A nénikémnek ez fel is tűnt így leült mellém és a kezem szó nélkül a hasára helyezte. A kicsi érzékelte ezt így rúgott egyet mire nekem kicsordult egy, könnycseppem. A szép pillanatot apa zavarta meg amint lejött az emeletről. Felpattantam a kanapérol és őt kikerülve visszamentem a szobámba. A szekrényemből kivettem egy feket szoknyát és egy fehér alapont feket mintás pólot. Kiegészítőnek egy szögecses nyakláncot és egy füllbevalót húztam. Kiosontam a fürdőbe, hogy fogat mossak, kivasaljam a hajam és felrakjam a füstös sminkemet. Mire mindennel végeztem az egész ház ébren volt és mászkáltak. A fürdőből kilépve egyenesen az a földszintre indultam ahol mindenki reggelizett. Odaültem én is és elrágcsáltam egy pirítóst.
-Na jó Violetta ez így nem mehet tovább. Nagyon sajnálom a történteket, de néha előfordul ez a munkámban. Az év végi koncerteden biztosan ott leszek.
-Ezzel már elkéstél apa.
-German szerintem ez nem a legjobb alkalom. Ma Viluval elmegyünk a pszichiáterhez.-jelentette ki Fede mire mindenkinek leesett, hogy mi történik kivéve Ty-nak. Őt is valószínűleg beavatják később, hogy miről is van szó. Apa idegesen fészkelődött, Angie rosszúl lett, Olga sírni kezdett, Ramallo pedig elejtette a papírjait. Én egy szót sem szóltem csak Federico kezét megragadva felálltam az asztaltól majd távoztunk a házból. Ragaszkodott hozzá, hogy Ő kísérjen el bár én nem akartam menni. A belvárosba kellett mennünk így buszra szálltunk és egészen a végállomasig utaztunk. A buszon annyi jelenet lejátszódott a fejemben, hogy hogyan lesz ez az egész. Nagyon régen jártam már Liesnél(Így hívják a pszichiátert). Annó megbeszéltük, hogy csak akkor megyek vissza ha újra előjön ez a rémálom hisz legutobb majdnem tönkretette az egész családunkat.
-Utána haza szeretnél menni vagy suliba?
-Inkább a suliba. Nem jó ha most egyedül maradok a gondolataimmal.-mosolyogtam Federe kedvesen. Amikor megérkeztünk az épületbe egy egy szemüveges, idős hölgy jött oda hozzánk.
-Időpontra jöttek?-kérdezte kedvesen.
-Nem, de az unokahugomnak szüksége lenne a segítségre.-szólalt meg Federico először.
-Én ezt értem, de a doktornőnek mára csak 3 embere volt.
-Legyenszíves kérdezze meg.-kérlelte őt Fede.
-Rendben megkérdezem.-sóhajtotta és már el is tűnt. Alig telt el 2 perc már nyílt is az ajtó, hogy bemehetek. Amikor beléptem az ajtón Liesnek kiesett a kezéből a bögréje. Nagyon jól tudja, hogy most mi történik. Szó nélkül odajött hozzám és átölelt.
-Megoldjuk, oké?-simította meg az arcom mire én csak nagyokat bólogattam. Mindent szóról szóra elmeséltem neki a koncert napjától fogva egészen a mai napig. Aligha nem a sírás határán álltam, de erős voltam így csak pár könnyem csordult ki.
-Mégis mit csináljak most?-kérdeztem miközben a kezemet az arcomba temettem.
-Ahogy értelmeztem neked van egy barátod akit úgy hívnak, hogy Leon. Ő melletted áll ebben?
-Ami ezt illeti nem örül, hogy megváltoztam és azokkal a srácokkal lógom.
-Talán azért mert van ott 2 fiú is  meg cigiznek és még sorolhatnánk.
-Viszont azt meg nem szeretném, hogy tudjon az álmomról és ami az elkövetkezendő időben fog történni.
-Akkor pedig fel kell készülnöd, hogy szépen lassan elveszíted.-jelentette ki én pedig teljesen kiborultam. Összekuszálódtak a gondolataim. Szükségem van Leora viszont eről nem tudhat. Van elég baja így is. Nem akarom, hogy miattam is aggódjon.
-Azt szeretném, hogy boldog legyen és amíg én ilyen vagyok nem lehet az mert csak rajtam gondolkodna. Meg akarná talalálni a megoldást és ha kell akkor inkább nem alszik, eszik és iszik és, hogy ezt meg tudjam akadályozni el kell engednem. Sokkal jobb lesz így neki.
-Nem dönthetsz helyette. Ha leültök és normálisan megbeszélitek biztosan találtok erre megoldást. Ha elveszítenéd őt még nehezebb lenne meggyógyítanom téged. Most nem lesz elég a múltkori megoldás.
Órák teltek el amíg beszélgettünk, de nagyon érződött, hogy még az elején vagyunk hisz nem igazán akartam megnyílni. Első "házifeladat"-nak azt kaptam, hogy amikor a héten valaki örömöt okoz nekem azt írjam le. Csak elég a neve és, hogy mit tett. Miután végeztünk indultunk is a Studioba mivel a suli időt lecsúsztuk.