1.évad 12.rész tartsunk szünetet

Amikor az ember azt hiszi, hogy végre minden a helyére kerül valójában akkor omlik össze minden. Mi is, hogy összejöttünk Leoval azt gondoltam már semmi rossz nem jöhet erre itt állok az uncstesóm mellett lesokkolódva.
-Mi az, hogy szerelmes volt belé? Kris nem az unokatesója?-kérdeztem értetlenül.
-Mi? Dehogy is? Várjunk te nem tudtad?-húzta el a száját hirtelen.
-Nem, de köszöntem az információt.-viharoztam ki az óráról. Átmentem a zene terembe és az egyik basszgitárt a kezembe véve játszani kezdtem. Annyi düh gyülelmlett bennem fel, hogy úgy éreztem ott helyben szakítom el a gitár hurjait és vágom földhöz az egész hangszert. Kis vártatva Leon csörtetett be, gondolom engem keresett.
-Végre megvagy!-lelkesedett fel.
-Végre mi? Végre megtudhattam a kis titkod. Mond Leon miért bántasz? Miért akarsz fájdalmat okozni nekem?-kérdezte miközben a kezem a szívemre tettem mert majd szét szakadt.
-Violetta én nem....-kezdett védekezni, de megráztam a fejem.
-Nem Leon. Nem kezdődhet a kapcsolatunk hazugságokkal. Mond csak még mit nem tudok? Talán volt is valami köztetek? Esetleg azért külted őt ide, hogy minden nap láthasd?
-Most komolyan beszélsz? Szerinted veled lennék ha nekem tetszene Kris?-lépett hozzám közel, de én távolodtam.
-Én nem tudom. Különben miért hazudtál volna?-kérdeztem miközben egy gombóc folytogatott.
-Azért, hogy te ne idegeskedj. Tudom, hogy féltékeny lettél volna és nem akartam, hogy ez ártson kettőnknek.-nézett rám nagy barna szemeivel, de én megráztam a fejem.
-Szerintem jobb lenne ha egy kis időt hagynánk, tudod a kapcsolatunknak. Lehet az lenne a legjobba ha ezt higgadtan átgondolnánk, így nem érdemes együtt maradni, de azt tutdnod kell, hogy nagyon szeretlek.-nyomtam egy puszit az arcára és otthagytam. Időre volt szükségem, hogy átgondoljam ezt az egészet, de a koncert közeledett és így a Leon problémát félre kellett tennem. Éppen szünet volt ezért a nagyterembe helyetfoglaltam a zongoránál és megpróbáltam játszani az En Mi Mundot mivel most Krisnek hála ezt fogom énekelni a Te Creo helyett. Annyira igyekeztem, de nem tudtam elénekleni a dalt, aztán hirtelen elkezdtem a Te Creo-t. Olyan átéléssel énekeltem ahogy csak tudtam és sikerült. Sokkal jobban ment mint bármikor máskor és ennek csakis Leo az oka. Az iránta érzett szerelmem olyan erős, hogy úgy érzem bármire képes vagyok. Annyira beremerültem mindenbe, hogy észre sem vettem már egy dalt játszottam és nem is akármilyet. Azt amit akkor írtam mikor Leon még Parisban volt.

Újra megpróbálom
Van értelme beszélni
A hangom összekeveredik a levegővel
Újra találok egy lépést
A szerelem az a hely, ahol öröm van számomra

Újra fúj a szél, esik az eső, a nap nem süt
Ez a magány, tudod
Fáj és rossz
Ha nem vagy itt
Nem könnyű lélegezni és érezni
Hogy a világ egy büntetés
Ha nem vagyok veled
És ez megöl engem

Újra a történetem a bőröndömben
Hiányos a lelkem, amely keresi azt az utat
Amely elveszett, és nem találja

Újra fúj a szél, esik az eső, a nap nem süt
Ez a magány, tudod
Fáj és rossz
Ha nem vagy itt
Nem könnyű lélegezni és érezni
Hogy a világ egy büntetés
Ha nem vagyok veled
És ez megöl engem

Nem normális hogy minden nap,
Minden reggel a hidegben keresem
Hogyan lehet menekülni ebből a magányból!!-énekeltem torkom szakadtából és észre sem vettem, hogy ez idő alatt megtelt a terem. Ott állt Beto, Antonio, Gregorio, Kris, Pablo és a srácok. Találkozott a tekintetem Fedeevel aztán a csajokéval és végül Leoéval. Felpattantam a zongorától és a cipőm órát tanulmányozva vártam mi fog történni. Egyszer csak mindenki nagy tapsviharban tört ki én meg csak értetlenül forgattam a fejem. Egyedül Kristin, Pablo és Leon nem mosolygott mindenki más igen. Kris azért mert utál, Pablo aggódik Leonba meg ki tudja mi játszódik le.
-Violetta hisz ez csodálatos. Mikor irtad?-kérdezte Antonio.
-Úgy pár nappal ezelött.-vetettem a pillantásom arra az emberre akinek vagy aki miatt írtam ezt.
-Eddig miért nem mutattad ezt meg senkinek?-kíváncsiskodott tovább.
-Én igazából ezt nem nagyon akartam megmutatni senkinek, de ha már így alakult.-vontam meg a vállam.
-Mondanám, hogy add elő ezt a koncerten szólóként, de ha jól értettem az elöbb ez a te dalod és nem baj ha mi hallottuk, de másnak nem szívesen mutatnád meg.
-Nem eről szó sincs. Igazság szerint lehet, hogy ezt jobban is elő tudnám adni mint bármi mást.-csavargattam egyik tincsemet zavartan.
-Akkor nem lesz En Mi Mundo hanem ez.-csapta össz a tenyerét boldogan én meg halványan elmosolyodtam. Titkon nagyon is örültem, hogy ezt adhatom elő a koncerten. Ezt legalább át tudom majd élni. Az órát táncal folytattuk.
-Violetta kérem jöjjön ide előre és kezdjen táncolni a többiek pedig kövessék!-utasított Gregorio. Félve néztem rá és bátortalanul előre léptem.
-Igenis.-mondtam.
-Könyörgöm úgy mintha élne. Chhh csürhe banda.-kezdett szitkozódni.
-Na de Gregori könyörgöm hisz még csak gyerekek.-szólt rá Pablo azonnal. Én csendben előreálltam, elindult a zene, rá számoltam és már kezdődhetett is.

Élveztem, mindent szeretek aminek köze van a zenéhez és a tánchoz. Az óra további részében mineden dalhoz megbeszéltük milyen koreográfia lesz. Szünetben felkaptam a táskám és elindultam, hogy megkeressem Camillat. Az énektermeben találtam meg ahol épp énekelt és táncolt.

 Csendben figyeltem amig végzett és nem tudtam közben nem mosolyogni. Annyira tehetséges lány, de ezt soha nem ismeri be.
-Cami hisz ez csodás volt.-léptem be hozzá és a nyakába borultam.
-Ááááá Vilu ne túlozz.-tűrte füle mögé egy tincsét.
-Ugyan már. Miért nem fogadod el, hogy tényleg jó vagy?-kérdeztem mosolyogva.
-Nem tudom, kicsit bizonytalan vagyok magamban.
-Nincs miért. Már én is ezerszer mondtam, hogy csodás vagy.-lépett be Maxi és hátulról átölelte barátnőjét.
-Köszi kicsim.-puszilta meg.
-Tényleg Vilu mi van Leonal?-tért rá a lényegre Maxi.
-Szünetet tartunk.-mondtam miközben megpróbáltam nyelni egyet, de a nagy gombóctól a torkomban nem tudtam.
-Mi van? Alig egy napja vagytok csak együtt.-csattant fel Camilla.
-Tudom, de hazudott nekem már az első alkalommal. Egy napja vagyunk együtt erre meg is volt az első hazugsága.-túrtam bele a hajamba.
-Mi? Miben hazudott?-kíváncsiskodott Maxi.
-Hát Krisben. Azt mondta, hogy az unokatesója és közben kiderült, hogy a csaj totál szerelmes belé és nem is az uncsitesója. Értitek? Mondtam neki ha Ő tetszik neki legyen vele nyugodtan, de ne játszon velem.
-Violetta Ő nem jatszik veled. Fülig szerelemes és még soha nem tepert tovább egy lányért egy hétnél tovább. Érted már másfél éve hajt és amikor végre megkap mind a ketten elcseszitek. Ő hazudik neked te meg fent akadsz rajta, de hidd el nekem csak ezért tette, hogy ez a csaj ne tudjon az utatokba állni és te ne legyél féltékeny meg ne stresszelj rajta ennyit. Csak a drága Leon elcseszte mivel inkább hazudott minthogy elmondta volna ezeket neked mert az egója még mindig túl nagy.-fejezte be a monológját Maxi.
-Igazad van. Hülyék voltunk. Beszélnem kell vele! Nem tudod hol van?-kérdeztem kétségbe esve.
-A parkba ment kiszellőztetni a fejét.-mosolygott én meg már ott sem voltam. Eszeveszettül keresstem amíg bele nem szaladtam valakibe. Pechemre Tomas volt az.

-Violetta beszélnünk kell.-kezdett bele.
-Tomas én erre nem érek rá. Hagyj engem békén. Nekem meg kell találnom Leont....-mondtam amikor Tom háta mögött meg is láttam őt.
-Hát ti?-kérdezte összefont karral.
-Leon én veled akartam beszélni csak.....
-Hallod Tomika velem akart beszélni úgy, hogy nyomás.-förmedt rá mire Tomas már el is tünt.
-Csak azt akartam mondani, hogy sajnálom. Buta voltam ahogy te is. Hagytuk, hogy megint ez a Kristines ügy közénk álljon. Én szeretlek és ezen senki és semmi nem tud változtatni. Még ez a csaj sem.-mondtam mire Leo csak megrázta a fejét.
-Nem Violetta. Nem csinálhatod ezt, hogy egyszer együtt vagyunk aztan szakítunk. Nekem is idő kell, hogy rájöjjek mibe fogok belevágni mert ha veled leszek azt nem pár hétre és nem pár hónapra tervezem és most már én sem tudom, hogy akarom-e ezt az egészet.-jelentette ki és otthagyott. Tudtam, hogy most Ő sem fog engedni ahogy én sem engedtem és talán mindent elrontottunk. Lehet nem is illünk egymáshoz. Ezek a gondolatok cikáztak a fejembe amig vissza nem értem a Studioba. Ahogy beléptem a terembe megláttam Leont és Diegot a színpadon. Pont elkezdtek énekelni. Elösször az egész teljesen normális volt majd minkettőjüknek olyan volt mintha valami láng lobbant volna a szemükbe. Átváltottak valami őrült dalpárbajba, de az egészből mit sem lehetett sejteni semmit mert olyan jól hangzott a kettőjük párosa ráadásul ahogy kiengedték a hangjukat. Csak az vette észre, hogy ez valami veszekedés és düh kiengedési forma aki ismerte őket. A tanárok meg voltak babonázva ahogy őket halgatták én viszont csak a szám elé kaptam a kezem és odaálltam Broduey és Fran közé.
-Vilu itt mi történik?-bökött oldalba olasz barátnőm.
-Még is mi történne? Hisz nagyszerűek.-szólt bele Broduey.
-Ja persze.-legyintett Francesca és újra kérdőn fordult felém.
-Én sem tudom, de ennek nem lesz jó vége.-ráztam meg a fejem és a tekintetemet a két srácon tartottam. Mind a kettő izzott a dühtől csak azt nem értettem, hogy miért. A dal végeztével azonnal Diegohoz rohantam mert tudtam Leoval nem tudok beszélni.
-Mit szeretnél?-tette le a gitárt.
-Még is mi a fene volt ez? Csak úgy zihálsz itt. Kicsit eltúloztátok ezt az egészet nem gondolod?-vontam kérdőre Ő meg csak megvonta a vállát.
-Tök mindegy. Mi ezt az egészet odafent lerendeztük. Észrevehetted volna, hogy utáljuk egymást és meg akarta mutatni nekem, hogy most már semmi esélyem nálad és ideges rám amiért így megbántottalak.
-Na és te mit akartál ezzel megmuatatni?-böktem meg a mellkasát.
-Semmit. Talán azt, hogy ha nagyon akarnám visszaszerezhetnélek.-ragadta meg a karom és nagyon közel húzott magához. Azonnal elvesztem a szemeiben, de egyből el is fordítottam a fejem és eltoltam magamtól.
-Na most figyelj rám Diego. Régen volt már te meg én és még véletlen sem lesz újra olyan, hogy mi együtt. Ezt jól jegyezd meg!-emeltem fel az ujjam és otthagytam. A lányok ámúlva néztek.
-Violetta ez meg mi volt?-kérdezte Pablo miközben megállított.
-Nem leszek tovább senkinek a játékszere sem a kitűzött díj amit csak úgy megszerezhet.-jelentettem ki elég hangosan amire mindenki felfigyelt én pedig elindultam haza. Elegem volt a sok játékból. Nekem sem kőből van a szívem. Úgy éreztem, hogy most csak a lovardában tudom levezetni a feszültségeket így hát egyenesen oda vettem az irányt.
-Szia Minho.-köszöntem az egyik legjobb barátomnak.

Az Ő apukájáé az egész hely és a lovak is. Minho egy aranyos Ázsiai srác akiben tényleg soha nem csalódtam.
-Szia Vilu. Baj van?-jött oda hozzám azonnal. Tudja, hogy leginkább akkor jövök ide amikor feldúlt vagyok.
-Áááá hosszú sztori.-legyintettem.
-Akkor hozom wildfire-t és Amikát.-kacsintott és már el is tűnt az istállóba. Amika szinte olyan mintha az én lovam lenne. Neki és Minhonak mindent elmondok ami velem történik és annyira örülök, hogy van nekem ez a fiú. Amikor visszajött felnyergeltük a lovakat és amikor felültünk rájuk mosolyogva barátom felé fordultam.
-Nem tudom mi lenne velem ha te nem lennél.
-De vagyok.-hajolt át hozzám és egy puszit nyomott az arcomra. Mentünk is a kedvenc helyünkre ami egy óriási tisztás volt. Leszálltunk a lovakról és leültünk a fűbe beszélgetni.
-Na szóval. Mi történt? Nagyon rég láttalak.-kezdett kérdezősködni.
-Jajj Minho már annyira elegem van.-feküdtem el a puha fűben.
-Leon?-tapintott rá a lényegre.
-Igen, de nem csak Ő. Utálom az össze fiút.-kezdtem panaszkodni.
-Hát kössz.-kacsintott aranyosan.
-Na jó, téged nem utállak. Téged kifejezetten szeretlek.-adtam egy puszit ar arcára.
-Igen, na és miért?-lökött oldalba.
-Nem tudom nagyon megmondani. Igazság szerint veled úgy érzem, hogy magam lehetek. Jól érzem magam veled mert kedves és vicces vagy. Bármikor fel tudod dobni a napjaim.-vázoltam a helyzetet mire Ő halványan elmosolyodott én meg hirtelen elpirultam. A délután további része igazán jól telt. Elfeküdtem a nagy területen és amikor Amika odajött és odahajolt hozzám átöleltem a fejét.

Nagyon szeretem ezt a lovat és nem akarom elveszíteni. Több veszteséget nem bírnék elviselni. Amikor visszaértünk a lovaglásból nem hittem a szememnek, hogy ki áll ott.

1.évad 11.rész Mindig van egy bökkenő

A reggelem ugyan úgy telt mint a többi. Felkeltem, összeszedtem a ruháim és indultam a fürdőbe. Beálltam a zuhanyzó alá és megengedtem a vizet. Most már ki be ugrálni sem volt erőm. Hagytam, hogy a hideg s meleg víz egyszerre érjen. Amikor sikerült beállítanom elővettem a tusfürdőt és testemre kentem. Finom gyümölcs illata volt. A hajamra is felraktam a sampont és újra megindítottam a vizet. Amikor végeztem a lila, puha törölközőm magam köré tekerve léptem ki a zuhany alól. Felhúztam a ruhám ami egy lila pulcsi volt fehér Paris felirattal (micsoda véletlen, hogy pont Paris) és egy halvány rózsaszín nadrág meg a fehér telitalpu cipőm. Oda álltam a tükör elé és ösztönösen hátra hőköltem amikor megláttam magam. Tényleg meglátszik az emberen ha 2 napja nem evett és ivott meg persze nem aludt. Gyorsan megszárítottam a hajam és begöndörítettem. Felraktam egy halvány sminket, de még ez sem tüntette el a táskákat a szemem alól és a kicserepesedett szám. Amikor teljesen kész voltam lebotorkáltam a konyhába ahol akkor kezdtek reggelizni.
-Jézusom kicsikém!-ejtette le Olga a tálcát.
-Violetta beszélnünk kell! Ez így nem mehet tovább!-állt fel apu az asztaltól, de én csak sírva elszaladtam otthonról. Még jó, hogy felkaptam a kabátom a kanapéról mivel irtózatosan hideg volt kint. Ordítani tudtam volna és már éppen akartam is amikor valaki megragadta a karomat. Nagyon megijedtem, de ahogy megfordultam egyből megkönnyebbültem. Naty volt az. Igazából fogalmam nem volt, hogy mit keres az utcánkban, de azonnal szorosan a vállába fúrtam a fejem és zokogásban törtem ki.
-Héj, héj Vilu mi van veled?-simogatta a hajam.
-Nem bírom elviselni, hogy így történt. Mindent elrontottam és semmi esélyem.-bömböltem hangosan és csodáltam, hogy még senki nem nézett hülyének.
-Violetta tovább kell lépned. Nem szenvedhetsz életed végéig. Sajnálom, hogy eztmondom, de volt pár esélyed és az összeset eljátszottad.-puszilt meg én meg szipogva bólogattam.
-Igazad van csak én.....nem is tudom.-túrtam idegesen a hajamba.-Egyébként mi van veled meg Brodueyel?
-Megbeszéltünk mindent és újra egy párt alkotunk.-mosolyodott el.
-Látod? Ti is megbeszéltétek. Mi lenne ha mi is beszélnénk?-próbáltam menteni a methetőt hiába.
-Az egészen más mint a mi kapcsolatunk.-mondta szomórúan mire én fájdalmasan bólintottam és elindultunk a suliba. Odaérve ketté váltunk, mert Ő ment a barátjához én meg mentem a zene terembe. Felkaptam az egyik gitárt és játszani kezdtem. Kíváncsi voltam, hogy szól így a dalom. Rájöttem úgy lenne a legjobb ha én zongoráznék és valaki kísérne gitárral csak erre sok esélyt nem láttam, mert nem akartam senkinek megmutatni a dalt. Éneklés nélkül csak pengettem a húrokat és teljesen elfeljtettem, hogy az imént sírtam. Azt sem vettem észre, hogy valaki engem néz csak amikkr abba hagytam a gitározást. Ahogy levettem a pillantásom a húrokról és a tekintetemet előre szegeztem szembe találtam magam Laraval.
-Menj el innen!-álltam fel idegesen Ő meg azonnal hátrébb lépett kettőt. Gondolom csak azért, mert elég ilyesztő lehetett a zombi kűlsőm.
-Békével jöttem.-lobogtatott meg egy fehér zsepit.
-Mit akarsz?-kérdeztem hűvősen.
-Nagyon nagy szemétség volt amit tettem, de már úgy sem volt az igazi a kapcsolatotok.-védte magát elég rosszúl.
-Komolyan? Figyelj majd ha rossz lesz a kapcsolatotok akkor majd összeállok vele megint miközben ti együtt vagytok. Felfogtad amit mondtál?-keltem ki magamból.
-Violetta ne haragudj már kérlek.
-Nem Lara. Amit tettél az megbocsájthatatlan. Még ha elismernéd, hogy tényleg hibáztál.-csaptam le idegesen a gitárt amikor betoppant Diego.
-Mi folyik itt?-nézett ránk kissé feszülten.
-Az folyik, hogy te most szépen távozól a barátnőddel együtt, mert nekem gyakorolnom kell a koncertre.
-Jó már megyünk is.-kulcsolta rá újjait barátnője kezére és már ott sem voltak. Nagy levegőt véve beáltam a szintetizátor mögé, de egyszerűen nem tudtam lejátszani a Te Creo-t. Annyi feszültség volt bennem, hogy semmit nem tudtam csinálni. Nemsokára megérkezett mindenki ezért átmentem a nagyterembe hiszen mostanában csak ott meg a táncteremben mivel 2 hét és koncert. Ahogy beléptem a terembe mindenki ilyedten kezdett fürkészni bár tökmindegy már megszoktam.
-Violetta minden rendben van?-kérdezte Pablo miközben mellém lépett.
-Persze csak mostanában nem aludtam valami sokat.-ismertettem a helyzetet és beálltam Tomas mellé aki kedvesen mosolygott rám. Hát a mai napunk valahogy így telt. Egész nap próbáltunk meg Gregorio szadizot minket. Az utolsó elötti óránk elött Camilla könnyekkel küszködve jött oda hozzám.
-Mi a baj Camilla?-néztem rá aggódva.
-Maxival összevesztem nagyon csúnyán. Még a mai programunkat is lemondtam.-mesélte szomórúan.
-Min vitatkoztatok?-ültem le vele a zongorához.
-Apukájának egy barátja ott tölti náluk a hétvégét és hozza a velünk egy idős lányát is. Ez mind szép és jó, de az egész hétvégére Maxira bízták ezt a Lauritát. Én mondtam neki, hogy elmegyek velük én is, de Ő erre azt mondta, hogy nem akarja mert ez nekem plussz feladat és így próbálni sem tudok ahogy elterveztem. Én erre kiakadtam aztán Ő is végül lemondta a mai programunkat és és ott hagyott.
-Jajj te lány. Maxi csak jót akart neked. Nem akarta, hogy miatta felborítsd a terveid.-simítottam végig a karján.
-Gondolod?-kérdezte félve.
-Ez csak természetes.-erőltettem magamra egy mosolyt mire Ő átölelt majd el is tünt. Utolsó óránk Kristinnel és Pabloval volt.
-Na srácok akkor kezdjük Vilu dalával. Szeretném hallani, hogy szól gitár kísérettel. Federico nyomás fel a színpadra.-intett mosolyogva. Fede felszaladt a gitárral a kezében és mellém állt. Játszani kezdett én meg énekelni. Szerintem tök jól szólt meg teljesen rendben volt, de Kris leállította.
-Nem ez így nem lesz jó Pablo. Mármint szerintem lehetne mondjuk, hogy az En mi mundot énekelje. Jobban illik hozzá.-mondta mire én furcsán néztem rá.
-Szerinted nem illik hozzám a Te Creo?-kérdeztem és csípőre tettem a kezem.
-Nem tudom. Valahogy most nem áll neked jól ez a dal.
-Miért mert Leonnal írtam?-kezdtem bele a vitába amit már nem lehetett visszafordítani.
-Hogy jön ide Leo?-szállt be Ő is Fedrico meg a homlokára csapott a többiek pedig elhúzták a szájukat. Még Pablo is.
-Jaj ugyan már. Mindenkinek leesett, hogy bejön neked. Egyhuzamba róla beszélsz. Pláne nekem vagy elöttem.-sétáltam le elé.
-Na jó. Én tök normális voltam veled. Toleráltam, hogy Leon ejtett mármint együtt sem voltatok tök mindegy. Azt hittem barátok lehetünk, de ez így nem fog menni. Úgy méregetsz mint egy darab húst.-kelt ki magából teljsen.
-Én méregetlek? Hagyjuk már. Te jópofizol itt nekem holott tudom, hogy egyáltalán nem vagyok a szived csücske sőt ki nem állhtsz csak nem tudom mi miatt kerested a társaságom.-emeltem fel a hangom én is egy kicsit.
-Mondjuk azért mert Leon megkért.-csúszott ki a száján és láttam azonnal megbánt. Dühösen felkapta a táskáját és kiviharzott én pedig ugyan ezt tettem. Tomas jött utánam, hogy megnyugtasson.
-Figyelj nyugi.-ölelt át én nekem meg még mindig remegett a kezem és Kris szavain járt az agyam.
-Annyira összezavarodtam.-túrtam a hajamba.
-Gyere megyünk egyet fagyizni és megbeszélünk mindent.-nyújtotta a kezét mire én mosolyogva rákulcsoltam ujjaim. Így indultunk el Brunohoz a fagyishoz. Tomi jó barát. Jól érzem magam vele és olyan mintha egy kicsit helyre állna minden és nem lenne probléma. Már pedig akkor volt probléma és csak a eztán kezdődött a többi. Miután megkaptuk a fagyiaink (én egy gombóc csokit kértem míg Tomas egy mangót és egy epret kért) elindultunk a közeli parkba sétálni. Ahogy elhaladtunk Leonék háza elött összeszorult a gyomrom és gombóc keletkezett a torkomban. Tomi ezt észrevette és azonnal átkarolta a vállam. Megpróbáltam a legszebb mosolyom megvillantani felé, de ez inkább lett vicsorgás. Leültünk egy padra és beszélgetni kezdtünk.
-Mielött még rákérdeznél a problémáimra megkérdezem te hogy vagy?-kezdtem.
-Én jól bár van valami ami bánt, de szerintem ez ma megoldódik szóval hagyjuk.-legyintett nevetve.
-Biztos?-tettem kezem az övére.
-Biztos.-pöckölte meg az orrom.
-Hát én nem vagyok jól. 3 napja nem eszem és alszom, de nem azért mert nem akarok. Nem tudok.-doboltam térdeimen.
-Ez mi miatt van?-kérdezte kedvesen.
-Leon miatt.-fakadt ki belőlem megint.-Egyszerűen szeretem és bárhogy próbálom nem tudok tenni ellene. Senki nem tud nekem segíteni.-könnyeztem be.
-Talán én tudok állt fel és engem is felállított.
-Tényleg, hogyan?-néztem mélyen a szemébe.
-Hát így.-húzott magához és már majdnem megcsókolt, de én elhúzódtam aminek következményeképp leesett a fagyim.
-Mit csinálsz?-kérdeztem ilyedten, de Ő még mindig a kezemet szorította ami kezdett fájni.
-Szeretlek.-mondta és erőszakosan magához húzott, hogy Ő azért is megcsókol. Elfordítottam a fejem és vártam, hogy mi lesz amikor hirtelen elengedett. Kinyitottam a szemem és megláttam Leont aki Tomas pólóját fogja.
-Ha mégegyszer egy ujjal is hozzá érsz esküszöm......-fenyegetőzött.
-Leon ne!-kaptam el a karját és elhúztam.-Nem éri meg.-mondtam.
-Igazad van viszont te most azonnal húzz innen.-kiabált mire Tomas el is tűnt.
-Köszönöm.-néztem rá hálásan.
-Jól vagy?-fűrkészett aggódva én meg csak sírva hozzábújtam.
-Nem.-jelentettem ki artikulálatlanul. Eltolt magától és az arcomat vizslatta.
-Mikor aludtál utoljára?
-3-4 napja és akkor is ettem utoljára.-vázoltam a helyzetet.
-Miért tetted ezt?-tűrt ki egy tincset az arcomból.
-Már mindegy.-tereltem a szót.
-Nekem nem az. Miért csináltad?-húzott magához közel.
-Miattad.-suttogtam alig halhatóan. Lehunyta a szemét és megpuszilta a homlokom.
-Haza kell menned és enned valamit.-mondta miközben ismét eltolt magától.
-Mi lesz velünk?-kérdeztem félve.
-Violetta ollyan már nincs, hogy velünk. Vagy te meg vagyok én és barátok vagyunk. Ennyi. Nem akarok többet miattad szenvedni.-közölte én meg csak könnyekkel küszködve bólintottam.
-Nekem most tényleg haza kell mennem.-intettem és hazáig meg sem áltam már. Szélsebesen csaptam be magam után az ajtókata és amikor beértem a szobába elkezdtem lesöpörni a cuccokat az íróasztalomról.
-Héj, nyugi!-kapott el valaki hátulról.
-Hagyj.-ordítottam.
-Gyanítom találkoztál Leonal.-ölelt szorosabban Fede én meg csak a mellkasába fúrtam az arcom.
-Soha nem éreztem még ilyet. Akkora lyuk tátong a szívembe, hogy meghalok.
-Én sem láttalak még soha ilyennek.-puszilta meg a fejem.
-Egyedül maradhatnék?-néztem rá szomórúan.
-Egyedül nem, de vele igen.-mutatott az ajtóra ahol Leon lépett be.
-Nem akarok veled beszélni. Menj el innen!-mondtam a könnyeimet törölgetve.
-Nem megyek innen sehova.-jelentette ki amikor hirtelen becsukódott az ajtó és rázáródott.
-Federico!-kezdtem dörömbölni.
-Egy óra múlva visszajövök.-kiáltotta és hallottam távolodó lépteit.
-Leo nekünk ez soha nem fog menni. Én bántalak téged te meg engem.-fordultam felé.
-Én is azt mondtam, de ahogy mindent átgondoltam rájöttem nélküled is szenvednék.-fogta meg a kezem.
-Na és mi van a kis Kristinnel?-tettem csípőre a kezem mire hangosan felnevetett.
-Látom féltékeny vagy.-nézett rám azzal az idegesítő mosolyával.
-Én ugyan nem.-legyintettem.
-Aha jolvan. Egyébként Kris az unokanővérem.-kacsintott én meg égtem, de úgy rendesen. A fülemig vörös voltam és azt se tudtam merre nézzek.
-Ohh hát ez ciki.-bámultam a padlót és a hajamat csavargattam.
-Nincsen semmi baj.-húzott magához szorosan, de láttam ahogy a szeme sarkában összefutnak a nevetőráncok.-Mit gondolsz van értelme megpróbálni?-kérdezte miközben egyre közelebb hajolt.
-Igen.-suttogtam és akkor....na most már tényleg.....és megtörtént…..megcsókolt.

 A pillangók táncot jártak a hasamba és már nem is a gravitáció tartott a földön hanem Ő. Belemarkoltam a hajába mire Ő még egyszer megcsókolt.
-Szeretlek.-mondta én meg a fejem a vállába fúrtam.
-Én is, nagyon.-motyogtam.
-Ajánlom is.-röhögött és a kezemet fogva az ágyra vezetett ahol egymással szembe leültünk törökülésbe.
-És most?-néztem rá kedvesen.
-Most szépen aludni fogsz én meg hazamegyek.-simitotta meg az arcom.
-Nem akarok.-ingattam a fejem és megszorítottam a kezét.
-Ha itt maradok és megvárom amig elalszol akkor lefekszel?-kérdezte mosolyogva.
-Akkor igen.-nevettem el magam.
-Na akkor nyomás a takaró alá!-parancsolt rám mir én azonnal lefeküdtem. Ő is odabújt mellém és amíg dúdolt én lassan álomba merültem. Soha nem voltam még olyan boldog mint akkor. Amikor újra kinyitottam a szemem már nem volt mellettem és reggel volt.  A ruháimat felkpava szaladtam a fürdőbe és azonnal nagy készülődésbe kezdtem. Fürdés, fogmosás majd felvettem a ruhám ami egy zöld egyberuhát, rózsaszín dzsekit és az új telitalpu cipőmet testesítette meg. Felraktam egy nagyon halvány sminket és csak úgy trappoltam le a konyhába. Apának egy puszit nyomtam az arcára, Fedének összeborzoltam a haját és miközben beleharptam a piritósomba megöleltem Olgit és szaladtam a suliba. A Studionál megláttam a csajokat és kivirulva szaladtam oda hozzájuk.
-Sziasztok.-öleltem meg őket.
-Vilu veled meg mi van?-eszmélt fel a sokkból Fran.
-Hát az úgy volt, hogy.....-kezdtem bele, de megérkezett Leon.
-Szia kicsim. Be kell mennem Pablohoz, de utána találkozunk ugye?-kérdezte miközben magához ölelt.
-Persze.-mosolyogtam.
-Rendben.-puszilta meg a homlokom majd bement.
-Kicsim meg puszi?-nézett rám Cami.
-Most meséld el mi történt tegnap.-ültetett le a padra Naty. Én az elejétől kezdve mindent elmeséltm ők meg szájtátva hallgatták.
-Na és akkor elmondta, hogy Kris az unakanővére és utána.....-meséltem
-Után mi votl?-kérdezték egyszerre egymásba kapaszkodva.
-Csókolóztunk.-sikitottam fel és egyszrre ugráltunk, nevettünk és ölelkztünk össze.
-Mi ez a nagy öröm lányok?-lépett oda Pablo.
-Jajj csak nagyon várjuk a koncertet.-legyintettem.
-Na ennek örülök pláne annak, hogy téged mosolyogni látlak.-utalt a boldogságomra és micsoda véletlen, hogy ez mind akkor történt amikor Leo hazajött. Kacarászva indultunk be a próbára és amikor beértünk Leon azonnal mellémszegődött és átkarolva engem kezdett beszélgetni a többiekkel. Diego és Tomas árgus szemekkel figyeltek minket én meg Tomasról teljesen elvittem a tekintetem. Nagyon rosszúl éreztem magam egészen addig míg a barátom meg nem puszilta a fejem. Akkor szált el minden félelmem mert tudtam, hogy biztonságban vagyok mellette.
-Violetta, Diego színpadra.-jött be Kris és felparancsolt minket a színpadra miközben Leo mellé állt. Felálltam a helyemre és a kezembe vettem a mikrofont majd Die felé fordultam és elkezdődött a dal. Teljes átéléssel énekeltem, de inkább Leonnak mint az exemnek. Ahogy elénekeltük az utolsó sort következett a csók jelenet. Odahajoltam és a szája szélére adtam egy puszit ami lentről teljesen olyan mintha csókolóznánk. A jelenetet nagy taps követte én meg már siettem is le mert Cami, Francesca és Nat következett. Federico maga mellé hívott és dumálni kezdtünk.
-Tökre örülök, hogy megbeszéltétek ezt a Kristines dolgot. Nagyon jól kezeled. Elvégre teljesen bele volt zúgva Parisba a csaj Leonba csak Ő nem viszonozta neki és közölte, hogy téged szeret.-jelentette ki nekem pedig lefagyott a vigyor az arcomról.
-Tessék???-akadtam ki.

                                                                           .....Folytatjuk.....