1.évad 18.rész Az első nap!!!

Az első sulis nap!
A koncert estéjén Leon hazkisért, de azóta nem találkoztunk és csak egyszer üzent, hogy dolga van, hétfőn a suli elött vár. Reggel ruhának egy Nirvanas pólót, fekete farmert hozzáillő dzsekivel, karkötőt és szögecses cipőt választottam.

A hajamat kivasaltam és egy halvány sminket raktam fel. Feldobtam a hátamra a kék táskámat ami tele volt kitűzővel és így mentem le a konyhába.
-Tessék kicsikém ez a reggelid.-adott Olga a kezembe egy papirzacsit amiben kettő szendvics volt.
-Köszi Olgita!-pusziltam meg és kimentem a nappaliba.
-Szia Vilu.-köszöntött Angie.
-Hali.-intettem és eldöltem a kanapén.
-Csáó Hugi.-hajolt le Ty hozzám és egy puszit adott a homlokomra.
-Hello báttyus. Mizujs?-simítottam meg az arcát.
-Nemsok, örülök, hogy az unokahugim és Fedrico az én sulimba fog járni.-kacsintott.
-Srácok indulhatunk, készen vagyok.-trappolt le az említett szamár is.
-Akkor nyomás mert az állítólagos pasim állítólagosan a gimi elött fog várni.-mondtam és zsebre vágtam a telóm.
-Nyugi Vilu, Leo a barátod és szeret.-karolt át Fede, a másik oldalról pedig Tyler és így indultunk el. A suli elött már ott állt Ő. Fekete bőrdzsekit viselt ugyan ilyen színű farmerrel. A haja kisfiúsan kócos volt és ahogy neki volt dőlve a kerítésnek. Minden lány megbámulta aki elment mellette, még azok a csajok is akiknek barátja volt.
-Sziasztok!-pacsizott le a két sráccal engem pedig meg akart csókolni, de a mellkasára téve a tenyerem megállítottam.
-Hátra az agarakkal Mr.Tökély.-fontam össze a karomat magam elött.
-Ne megint mit tettem, hogy nem csókolhatom meg a barátnőm.-mosolygott szemtelenül.
-Szomabt óta nem hallottam rólad semmit csak azt, hogy dolgod van.-jelentettem ki és magyarázatot vártam.
-Jobb lett volna ha azt mondom, hogy apám testőrködik egy lánynál akiket maffiózók akarta elrabolni én pedig vele mentem, hogy segítsek?-kérdezte miközben beletúrt a hajába.
-Nem tudom melyik aggaszt jobban.....az, hogy egy lányra vigyáztál vagy, hogy maffiózóktól védted őt.-piszkáltam egy tincsemet idegesen.
-Gyere ide bolond lány.-húzott magához és megcsókolt.
-Szeretlek!-csimpaszkodtam a nyakába.
-Szeretlek!-suttogta a fülembe.
-Heló srácok!-hallottam meg pár ismerős hangot. Naná, hogy a többiek voltak azok.
-Sziasztok!-öleltem végig mindenkit majd közösen, elég hangosan bevonultunk. Mindenki ment a saját termébe. Ludmilla, Naty, Maxi és én mentünk a 9A-sok termébe, Leon, Diego, Federico és Tyler a 10A-ba.....Cami, Fran, Andres és Broduey pedig a 9B-be. Amikor beléptünk az osztályba az összes szempár ránk szegeződött. Megszeppentem, de Maxi és Nat megszorította a kezem és így indultunk meg a helyünkre. Ahogy leültünk mindenki rákezdett arra a dalra amit közösen adtunk elő a koncerten. Annyira aranyosak voltak és hát így mi is elkezdtünk velük énekelni a végén pedig mindenki tapsolt.
-Üdvözöljük az új osztálytarsakat, reméljük hamar beilleszkedtek.-mondta az első padsorból hátrafordulva egy szőke lány akinek fekete tincsek voltak a hajába.
-Mi is reméljük. Eléggé furcsa és új nekünk ez, de talán csak átmeneti állapot. Szeretnénk ha jól kijönnénk egymással, személy szerint szeretek új emberekkel találkozni.-montam mosolyogva. Mindenki elkezdett dumálni valakivel amikor betoppant egy srác, pontosabban az a fiú aki szombaton a zenét kezelte a koncerten. Pontosan mellém igyekezett és le is ült hozzám.

-Na erre nem számítottam.-nevetett rám.

-Hát erre én sem.-pirultam el.
-Kezdjük előről, Pepe vagyok.-nyújtotta a kezét.
-Violetta.-mosolyogtam kedvesen. Azonnal beszélgetni kezdtünk és elmeséltem neki, hogy hogyan kerültünk mind ide és Ő is mesélt magáról.
-Szóval Violetta, te ilyen énekes, táncos lány vagy?-kérdezte miközben a ceruzáját pörgette a kezében.
-Valami olyasmi.....-piszkáltam a hajamat. Épp beszédre nyitotta a száját amikor belépett egy fiatal tanárúr.

-Jó reggelt kívánok srácok!-intett oda nekünk.
-Jó reggelt kívánok!-kántáltuk egyszerre.
-Szeretném köszönteni az újakat, öröm, hogy bővűlt az osztályunk. Azért előre szólok, hogy lesznek tanárok akik nem fognak titeket énekeseket bírni, de hagyjátok rájuk. Ti mindannyian különlegesek vagytok.-nézett körbe és megfigyelte az újakat. Engem talán túlságosan is hosszan nézett ami zavarba ejtett.
-Remélem nem az idősebb csávokra buksz mert akkor esélyem sincs Mr.Gabriell ellen.-bökött oldalba a padtársam.
-Nem bukom tanárokra.-ráztam meg a fejem.
-Akkor lenne kedved velem moziba jönni?-csapott bele a közepébe.
-Hóóóóó.....alig beszéltünk pár szót. Elösszőr ismerjük meg egymást és utána mint barátok elmehetünk, oké?-kérdeztem kedvesen.
-Nekem oké.-nyitotta ki a füzetét mert kezdődött az óra, de inkább most rólunk ujjoncokról volt szó. Az első csengésnél mind azt gondoltuk vége az órának, de szóltak, hogy majd a második jezés után. Amikor ténylegesen kicsnegettek felálltam a helyemrő és igyekeztem a felém iranyuló kérdésekre válaszolni. A fiúk körbe álltak, a lányok pedig Maxit zsongták körbe. Egyszer csak megláttam az ajtónknak dőlve őt.....a szívem újra a torkomba ugrott. Láttam, hogy ideges ezért kiverekedtem magam a tömegből és odamentem hozzá.
-Csak 45 percre hagytalak egyedül és te vonzod a fiúkat.-karolta át a derekam és hosszasan megcsókolt úgy, hogy mindenki levágja foglalt vagyok.
-Nem tehetek róla, de azért cuki, hogy Maxi is így eltolja a lányokat és a szünetet Camillával tölti.-néztem az egyik kedvenc párosomra akik ölelkeztek.
-Engem most csak te érdekelsz és, hogy ezek a pojácák ne csüngjenek a baratnőmön akit csak most kaptam vissza.-döntötte homlokát az enyémnek.
-Nem érdekel egyikőjük sem mert amíg te itt vagy nekem addig semmi nem számít.-haraptam az ajkamba.
-Azért valamiről kéne beszélnünk.-köszörülte meg a torkát.
-Baj van?-néztem rá aggódva.
-A ruhád.....én nekem nem annyira tetszik ez az egész. Nem megváltoztatni akaralak csak ez nem te vagy.....vagyis áhhh nem is tudom mit beszélek.
-Hé Leon, semmi baj.....ma már én is éreztem, hogy ezeket a vad ruhákat csak fellázadásból hordtam, de most, hogy te itt vagy......
-Most mi van?-kérdezte az ajkamat birizgálva.
-Most már nem akarok lázadni csak a régi Violetta lenni. Nekem is hiányzik a régi én.-piszkáltam a haját mire Ő újra megcsókolt és nagyon úgy tűnt nem akar elengedni.
-Mi lenne ha ma átjönnél hozzánk Studiozás után és egy-két órát együtt töltenénk?-suttogta a fülembe.
-Szerintem........nagyon jó lenne ha veled lehetnék egy kicsit.-rajzoltam kis köröket az ujjammal a mellkasára.
-Nem akarom, hogy becsöngessenek és te ittmaradj velük.....sőt azt sem akarom, hogy ne lássalak csak 45 percenként 5-10 percre. Érezni akarom az illatod, a közelséged és kérlek ez miatt ne nézz hülyének mert én még soha nem voltam senkivel ennyire őszinte és......-bámult rám és tisztára mintha egy kisfiút láttam volna.
-Tudod Leon Vargas ahogy kívűlről láthatnak most mind félnek, de menőnek is tartanak viszont ha úgy beszélhetnének veled ahogy most én akkor meglátnák az igazi kisfiús Leot akiért meghalok olyan édes.-nevettem mire Ő megpukadt.
-Én nekem most vissza kell mennem az osztályba.
-Leon, várj! Tudom, hogy őszinte akartál velem lenni és hidd el én értékelem, igazán.-öleltem át és a nyakába pusziltam. Elősször nem reagált, de aztán amikor a hajamba túrt és újra megcsókolt.....
-Khmmm......khmmmmm....-krákogott valaki mi pedig azonnal szétrebbentünk. Egy középkorú hölgy nézett ránk kicsit mérgesen, de láttam a szemében azt a régi tinit.
-Mrs.Morrison vagyok az igazgatónő. Azért jöttem, hogy elvigyem innen az új tanulókat. A többeiek már kint várakoznak a folyosón. Mivel ti eddig magántanulók voltatok így nem tudtok rendesen felzarkózni a többiekhez ezért egy új osztályt indítunk a számotokra.-jelentette ki én pedig a barátom nyakába ugrottam boldogan. Natyt és Maxit átkarolva mentem ki a folyosóra ahol már mind ott voltak az unokabáttyammal együtt amit nem értettem, de örültem neki. Egy folyosó végi terembe vittek ahol megint az a fital tanár várt.
-Heló srácok! Én voltam az aki elvállalt titeket mint osztályfőnök. Azért, hogy jobban megismerjelek titeket azaz a hangotokat ma énekórákat tartunk és beszélgetünk. Kezdjük egy bemutatkozással, üljetek le és akkor olvasom a neveket és akire kerül a sor feláll majd mond magárol pár dolgot.-kacsintott én pedig felűnően sokat mosolyogtam rá ahogy Ő is rám. Maxi mellé ültem aminek nagyon örültem.
-Akkor Kezdjük is.....Camilla.-szólítta az elsőt.
-Én Camilla vagyok, de a legtöbben Caminak szólítanak. Szeretek énekelni és táncolni bár úgy érzem az éneklés jobban megy. Kedvenc színem a narancssárga, mindig is el akartam jutni Madridba és szerintem ennyi.....-ült vissza a székére.
-Köszönöm Cami. Akkor legyen mondjuk Violetta.-nézett rám mosolyogva.
-A nevem Violetta, Violetta Castillo. Nekem a tánc és az éneklés olyan mint a madárnak a repülés. Ha nem csinálhatnám ezeket a dolgokat nem lenne teljes az életem. Mostanában úgy érzem a tánc fele jobban húz a szívem mivel minden szabadidőmben koreográfiákat találok ki. Plussz szabadidőmben pedig eljárok a lovardába így nyílván ki lehet találni, hogy mi a kedvenc állatom. Nagy álmom, hogy egyszer híres táncos legyek.-meséltem.
-Nahát Violetta szép álom és hidd el valóra is válthatod. Ha gondolod délután gyere be az irodámba és mutatok pár táncsulit amibe a gimi után beiratkozhatsz.-kacsintott rám.
-Szívesen megnézem őket, de válaszokat most még nem tudok mert ott az éneklés amit ugyan úgy szeretek. Még próbálom keresni önmagam, de köszönöm.-huppantam vissza Maxi mellé.
-Rendben, akkor legyen mondjuk Leon.
-Leon Vargas vagyok, mivel zeneiskolába járok nyilván a tancot és az éneklést szeretem. Ami az enyém azt nem engedem át senkinek ja és szeretek motorozni.-zárta le a témát bennem pedig forrt a düh.
-Értem, szóval te vagy a falkavezér az osztályodban? Ebben a suliban mind egy csapat vagyunk és nem szeretném ha a tanárokkal konfliktusod lenne.
-Ne aggódjon Tanár úr nem az a fajta vagyok és nem, nem vagyok semmilyen vezér....egyszerűen nem szeretem az újembereket, nehezen bízok meg bennük. A többiek úgy vélekednek ahogy akarnak.
-Igen, de te vagy a legidősebb köztük és a fiatalabbak mindig tisztelik az idősebbeket, kedvelik őket és hallgatnak rájuk.-magyarázta az of-ő.
-Igen azt én is észrevettem, hogy kedvelik az idősebbeket.-markolászta a padot. Bármelyik pillanatban robbanhat, de én azt nem hagyhatom.
-Gabriell tanár úr, Maxi folyton motyog magában és ez zavar. Nem ülhetnék át máshova?-hazudtam.
-Nyugodtan Vilu.-mondta kedvesen. Gyorsan összeszedtem a cuccaim és behuppantam a barátom mellé akinek szikráztak a szemei. Maxi értetlenül nézett rám én pedig csak egy bocsit tátogtam utána pedig Leo egyik kezét levettem a padról és az enyémre kulcsoltam, de kirántotta onnan.-Na jó, Leo, Vilu menjetek ki és beszéljétek ezt meg. Nem tudom pontosan mi van, de nem bírom a diákjaim közti feszültséget.-mutatott az ajtóra én pedig felszegett állal kimentem rajta. Tudtam, hogy ha mérgesen kiviharzok akkor utánam jön és hát így is lett.
-Leon Vargas most mondom el elöszőr és utoljára, nem vagyok a tulajdonod.-rontottam neki úgy, hogy már a falnak volt simulva.

-Akkor sem fogom elviselni, hogy ez a seggarc rádnyomuljon.-emelte fel a hangját.
-Jesszus Leon, csak felajánlotta, hogy mutat nekem tánciskolákat.-akadtam ki teljesen.
-Ó ugyan már, a vak is látja, hogy oda van érted. Az a 6-7 év ide vagy oda tökmindegy neki.-csapott idegesen a falba amitől én megijedtem.
-Ha ezt így folytatod tovább el fogsz veszíteni.-jelentettem ki és távolodni kezdtem tőle, de utánam jött és magához szorított.
-Már elmondtam, hogy nem rövidtávra tervezem veled. Szeretlek, de akkor sem hagyom, hogy ilyen nyomik a barátnőmre másszanak.
-Látom hiába beszélek neked.-löktem el magamtól.
-Azért még délután átjössz?-kérdezte szomorú arcal.
-Nem, ma nem jövök át.-nyitottam ki a terem ajtaját és visszaültem a padba.  Ő is becsapta maga után az ajtót és levágódott mellém.
-Rendben, ahogy látom nem sok minden változott sőt inkább rosszabb lett.-vakargatta a tarkóját miközben a többiek minket néztek és aggódtak.
-Majd megoldjuk.-szólalt meg Leo.
-Ezen már nagyon nincs mit megoldani.-fontam össze a karom.
-Így gondolod?-nézett rám és láttam, hogy tart a választól.
-IGEN!-zártam le a témát.
-Akkor legyen így.-rugott bele a padba. A tanár feszengve figyelt minket, ezen az órán inkább csendbe voltunk a többin pedig a tanárokkal ismerkedtünk meg énekeltünk tehát azokat a dolgokat csináltuk amiben jók vagyunk. Ahogy kicsengettek az utolsó óráról rohantunk a Studioba. Amikor beléptünk a nagyterembe ott állt az összes tanár én pedig azonnal Pablo és Beto nyakába ugrottam majd Antoniot is jól megölelgettem.
-Na srácok sok a dolgunk szóval nyomás táncórára aztán mentek Betohoz, Krishez majd hozzám. Az órák rövidebbek lesznek, de ugyan olyan hasznosak.-mesélte Pablo. Mosolyogva bólogattunk és indultunk átöltözni táncra.
-Mielött elkezdenénk az órát szeretnék bocsánatot kérni.-állt elénk Gregorio mi pedig meglepődve néztünk rá.-Átértékeltem a dolgokat és nem beszélhetek így magukkal, gyerekek és hiába, hogy amatőrök még van idejük tanulni.-jelentette ki mi pedig csak mosolyogtunk. Azért tuti, hogy néha kapni fogjuk még az ívet, de már kedvesebben. Egy igencsak hangulatos táncórában volt részünk, mondjuk engem egyszer lecseszett, de nem tehettem róla. Kicsit szétcsúsztam a drágalátos barátom miatt, de lehet már csak exem. Ő Beto óráján mutatta meg, hogy szétszortabb mint maga Beto ami igen nagy szó.
-Mond Leon.....minden rendben csak mert olyan harapós kedvedben vagy mint egy oroszlán. Érted....Leon, oroszlán meg wáhhhhhhh!!!!!!-próbált viccelődni a tanárunk aminek eredményeképp borult a barátommal együtt.
-Beto minden rendben?-szaladtam oda, hogy felsegítsem őt.
-Köszi, én is jól vagyok.-szólalt meg Leo.
-Azt tudom, Ő tompította az esésed.-mutattam szegény összelapított tanárra.
-Jól vagyok Camilla.-mosolygott rám.
-Violetta vagyok.-adtam rá a szemüvegét.
-Áááá Vilu.-nevetett és feltápászkodott a földről. Ez az óra is hamar elment....eztán következett az ének amit egyáltalán nem akartam. Mi már leültünk a helyünkre, én persze messze Leotól és vártuk Kristint. A barátom egyhuzamban engem vizslatott amikor belépett a csaj a terem ajtaján....várta a reakcióm. Én kihúzott háttal és felszegezett állal ültem, akkor sem kapja meg amit akar.
-Na, örülök, hogy mind itt vagytok. Remélem mindenkinek tetszett a suli és, hogy a délutánokat sem fogjátom elhanyagolni. A mai órára azt terveztem, hogy kimegyünk a parkba pár gitárral és kötetlenül énekelgetünk.-mosolygott mire többiek mind örvendezni kezdtek az én kivételemmel.
-Ez annyira jó.-susogtak a többiek. Kris épp elindult kifele amikor Ludmilla kirakta a lábát Ő pedig elesett, de nem akkorát. Kihasználva a helyzetet a bokájához kapott és jajgatni kezdett.
-A bokám, nagyon fáj!-hullajtott el pár műkönnyet. A fiúk mind pipogyák voltak és nem tudták megemelni....egy embernek ment csak és az Leon volt. Mégis, hogy a francba gondolta? Tudtam, hogy erre megy ki a játék. A többieknél direkt úgy helyezkedett, hogy véletlen se tudják felvenni, de Leonak azonnal belecsimpaszkodott a nyakába és a fejét a mellkasára hajtotta. Egy hangosat fújtattam és már épp ki akartam rohanni a teremből amikor Maxi visszafogott.
-Ne add meg neki ezt az örömöt.-suttogta és egy hatalmas puszit adott nekem.
-Iagazd van, nem fogom.-erőltettem mosolyt az arcomra és odamentem Diegohoz segíteni cipelni a hengszereket amíg Leon levitte az orvoshoz Krist. Mi kimentünk a parkba és kiraktunk négy plédet majd leültünk. Broduey, Farn, Ludmilla és Naty gitározni kezdtek a többiek pedig tapsoltak csettintettek vagy épp valamin doboltak közben pedig mindannyian énekeltünk minden félét. A hátam mögül hallottam, hogy valaki beatboxolni kezd....csak egyetlen ember képes arra a csapatból és az az én pasim. Kristin már ott ült velem szemben Andres és Tomas között bekötözött lábbal és ütemre tapsolt. Szinte már semmi baja nem volt....elég volt neki, hogy rámászhatott a barátomra. Különben is nincs miért féltékenykednem lehet már együtt sem vagyunk. Erre a gondolatra azonnal lehervadt a mosoly az arcomról és sírva fakadtam. Erre páran felfigyeltek, de nem álltak le a zenéléssel. Felálltam és a fánál telefonáló fiú felé kezdtem szaladni a könnyeim pedig csak potyogtak. Szorosan átöleltem és csak zokogtam, éreztem amikor beszívja az illatom ahogy én is az övét.

-Ugye szeretsz még és soha nem hagysz el?-kérdeztem szaggatottan és alig hallhatóan a sírástól.
-Szeretlek Violetta....hányszor mondjam még el? Ezen senki nem fog változtatni és sajnálom ha túlzásba viszem a féltékenykedést, de még nem nagyon volt ilyen barátnőm.-simogatta az arcom.
-Nem érdekel.....úgy szeretlek ahogy vagy.-csókoltam meg és hallottam ahogy mindenki tapsolni kezd mögöttünk. Hát igen ha mi veszekszünk az az egész csaptra hatással van és az is ha mi boldogok vagyunk. Mondjuk ez akkor is így van ha mások veszekednek. A délután is hamar elrepült és én Leonnal indultam haza.........

1.évad 17.rész A koncert napja!

A koncert napja! 
Reggel már 6 órakor fent voltam, egyszerűen nem bírtam magammal. A szekrényemben túrkáltam, hogy melyik számhoz milyen ruhát húzzak. Annyira nehéz volt mert több ruha is tetszett ezért felhívtam a csajokat, hogy jöjjenek át segíteni. Felpróbáltam már mindent és képeket is készítettünk, hogy utána majd kiválasszuk, hogy melyik legyen. 3óra múlva az ágyamon eldőlve egy tál chips, csoki és limonádé mellett nézegettük a telefonomat.
-Szerintem a közösre legyen ez.-bökött egy rózsaszín ruhás képemre Naty.

-Nem rossz ötlet.-helyeselt Cami és Fran is így az egyik göncöm már meg is volt.
-Az ezer élettel ezelöttre valami egyszerűt szeretnék.-dobtam be a számba egy csokit.
-Úúúú a duettre legyen ez a fehér.-sikított fel Camilla és Francesca egyszerre nekem pedig azonnal felcsillant a szemem.

-Elkelt, ez tényleg jó.-mosolyogtam és már csak a szóló dalomhoz kellett ruci. Na az viszont nem ment könnyen.....nem akartam csicsásat, de túl egyszerűt sem. Egy óra után is ugyan azt a pár képt néztük, sőt még Camiék is mutattak képeket saját ruháikról hátha onnan megtetszik valami, de semelyik nem volt az igazi. Már majdnem ebéd idő volt amikor Angie toppant be egy nagy fekete, cibzáros zsákkal.
-Sziasztok, nem akarok zavarni......találtatok már ruhákat?-kérdezte selytelmes mosolyal.
-Igen, találni találtunk, de egy még kéne a szólószámomhoz.-sóhajtottam és belekortyoltam az üditőmbe.
-Ebben a zsákban anyukád egyik ruhája van, arra gondoltam, hogy talán ez....-adta oda a kezembe és izgatottan várta amíg én felbontom. Amikor megláttam a hatalmas, lila ruhát azonnal felbróbáltam

utána pedig sikítva a nagynéném nyakába borultam (persze csak óvatosan) és agyon puszilgattam.

-Ez, ez tökéletes. Pont olyan amit kerestem.-nevettem boldogan és a lányoknak is nagyon tetszett.
-Na akkor ünnepeljük meg ezt egy ebéddel.-tapsolt kettőt a nénikém és mi nem ellenkeztünk. Lerohantunk az emeletről és mindannyian helyetfoglaltunk az asztalnál. A szokásos helyemre ültem, Fede és Ty közé.
-Apa merre van?-kérdeztem kedvesen.
-Apukád....öhm....el kellett utaznia üzleti dolgok miatt....khmmm...-nyögte ki Olga amikor kihozta a levest.
-Na és mikor ér haza?-néztem körbe még mindig nyugodtan.
-3 nap múlva.-suttogta Tyler.
-Akkor nem jön el a koncertre?-tudatosult bennem a tény miszerint apa nem lesz ott a koncertemen. Mérhetetlenül csalódott voltam és alig bírtam a könnyeimet visszatartani.-Szerettem volna ha lát anya ruhájában, azt akartam, hogy halja hogyan éneklem. Ez az első igazi koncertem és megígérte, hogy ott lesz. Eddig mindig el tudta halasztani a munkáit.....most miért nem?-mondtam könnyes szemmel.
-Én is kérdeztem tőle, de azt mondta ez halaszthatatlan.-nyelt egy nagyot Fede.
-Tényleg? Na és miért nem tudta ezt velem szemtől szembe közölni.....bármikor bármi baj van Ő úgy csinál mint a struccok, homokba dugja a fejét. Ne haragudjatok, de nekem elment az étvágyam.-löktem ki a széket és elindultam az emeletre.
-Ne menj el kicsikém, citrmos csokitortát készítettem csak neked.-kiabált utánam Olga, de nem foglalkoztam vele. Becsaptam magam után az ajtót és az íróasztalomról egy üveg nutellát felmarkolva begubóztam a babzsákfotelembe egy nagy takaróval. A lábamon ott pihent a nyuszis papucsom amivel játszottam miközben faltam a csokiskrémemet. Amikor már untam a csendet benyomtam pár bőgős számot és úgy duzzogtam tovább. Egy kis idő elteltével Tyler és Federico jött be, hogy szóljanak a lányok már elmentek és a koncerten várnak. Mivel apu elutazott így a tárgyalást is eltolták ami annyit jelent, hogy Fede fel tud lépni.
-Én nem megyek el!-dobtam ki a plüssmacim a kupac alól ahol rejtőzködtem.
-Vilu én ott leszek a koncerten és mindenki más is.-hallottam Ty hangját.
-Apa viszont nem, hazudott nekem.-szipogtam és egy újjabb kanál nutit faltam be.
-Hugi ne csináld ezt!-kérlelt tovább, de most a kanalat dobtam ki.
-Tünjetek el!-hangosítottam feljebb a zenét aztán hallottam az ajtócsukódást. Azt hittem elmentek, de valakinek a keze megérintette a lábam.
-Violetta nélküled senkik vagyunk, nagyon szeretünk és a családod többi tagja csak miattad megy el ma este.-simogatta a lábam Fede.
-Federico kélrek menj el.-löktem el mire Ő egy sóhajtással távozott. Kimásztam a kanalamért és tovább ettem. Próbáltam apát utolérni telefonon, de mindig kinyomta.....ez rávall, amikor gáz van mindig eltűnik. A macimat szorongattam és már csak sírni tudtam, akkora fájdalmat éreztem a mellkasomab mint mikor Leon átvert. Benne mindig feltétel nélkül bíztam és soha nem hagyott cserben egészen a mai napig. A mellkasom szétszakadt, a zene üvöltött én pedig az arcomat a medvémbe rejtettem és annyira szorítottam a mancsait, hogy az ujjaim elfehéredtek. Az ablak nyitva volt és azon a nap meleg sugarai sütöttek be nekem pedig már kezdett egészen melegem lenni, a kismadár az ablakpárkányomon ült és csiripelt, kintről pedig zajok szűrődtek be, de ezt mind eltompította a zene. Épp a Little Do You Know című dal bömbölt a hangfalakból és az a rész jött, hogy: (Úgy sezeretlek, mintha soha nem éreztél volna fájdalmat.) na ekkor hallottam meg egy hangot amit nagyon jól ismerek. Énekelte Tovább a zenével együtt:
Várni fogok....Ígérem, nem kell félned. Várni fogok. A szerelem itt van és maradni is fog.-na és ekkor végigsimított a hátamon a takarón keresztűl. Kibújtam a nagy paplan alól és könnyes szemekkel meredtem rá. Lehalkította a zenét és leült velem szembe.
-Leon te meg mit csinálsz itt?-kérdeztem remegő hangal. Erre Ő megint rákezdett....
-Keveset tudsz arról, hogy miközben mélyen alszok tudom, hogy fáj neked.-énekelte és egy puszit nyomott a homlokomra.-Ne sírj apukád miatt. Szeret téged és biztos neki is fáj, hogy nem lehet ma veled, de nekünk szülségünk van rád......helyesbítek, nekem van rád szükségem.-tűrt egy kósza tincset a fülem mögé én pedig sírva rá borultam. Egy szót sem szólt csak felelmelt én meg a lábamat összekulcsoltam a dereka körül, Ő pedig leült a babzsákba és a hátamat simogatta. Hagyta, hogy kijöjjön belőlem a feszültség.
-Köszönöm!-motyogtam a vállába Ő meg tovább simogatott. Nekem ennyi bőven elég volt, hogy tudtam mellettem van. Ahogy beszívtam az illatát egészen máshogy láttam mindent.
-Tyler hívott fel....-jelentette ki én pedig még szorosabban öleltem. Amikor már nem sírtam kimásztam az öléből, kikapcsoltam a zenét és felültem az ágyamra.
-Eljövök a koncertre, de apámnak nem bocsájtok meg.-ittam egy korty vizet.
-Csak úgy gyere el ha tényleg akarod.
-Persze, hogy akarom. Mindig is az volt az álmom, hogy színpadra álljak egy óriási közönség elött.-mondtam és egy kicsit elmosolyodtam.
-Na akkor én most hazamegyek, összekészülök és majd ott talizunk.-mosolygott majd kiment. Ahogy Leon elhagyta a házat nagy készülődésbe fogtam. Futottam a fürdőbe és gyorsan lezuhanyoztam, hajat mostam. A kabinból kiszálltam és magam köré tekertem a fürdőlepedőt. Kerestem a ruhám majd eszembe jutott, hogy a szobámban maradt ezért gyorsan átfutottam érte, felmarkoltam és siettem vissza, de a lábam még vizes volt így megcsúsztam. Vártam, hogy seggreessek, de ekkor egy erős kéz ragadott meg. Amikor talpon voltam, megfordultam és Federicot pillantottam meg. Mind a ketten elvörösödtünk és más irányba néztünk.
-Köszi Fede.....-mosolyogtam és gyorsan visszasiettem készülődni. Egy szürke pólót és egy barack szinű szoknyát vettem fel hozzá illő mintás tornacipővel.

A hajamat begöndörítettem és szinezővel húztam bele pár lila tincset. Fogat mostam utána pedig felraktam a sminkem ami most erősebb volt, hogy messziről is kilátszódjanak az arcom körvonalai. Pablo szerint ez szükséges ha fellépünk.  Amikor ezzel is végeztem befújtam magam a gyümölcsös vanilíás parfümömmel. Felraktam a violinkulcsos nyakláncom és a karkötőm amin betük és hangjegyek lógtak majd lementem a nappaliba.
-Jajj csodálatos vagy kicsikém!-jött oda Olga és agyon puszilgatott.
-Köszönöm Olgita.-öleltem át majd a kék bőrdzsekimért nyúltam.
-Federico merre van?-kérdeztem és körbepásztáztam helyíséget.
-Itt vagyok, mehetünk Vilu?-jött oda mellém és átkarolta a derekam. Halvány mosolyal az arcomon bólintottam majd elindultunk mivel kettőnknek elöbb ott kell lenni mert még át kell öltöznünk. A három ruhát alig bírtam el így a nagy lilát ávette tőlem Fede.
-Viszem én, neked is van elég ruha amit cipelned kell.
-Nem, nekem nincs annyi és az én 2 ruhám együtt olyan nehéz mint a te ruhád én meg fiú vagyok szóval nyugodtan vihetem.-nevetett én pedig ráhagytam. Még mindig fájt, hogy apu nem jön, de erősnek kellett maradnom. A helyszínre érve azonnal mentem az öltözőbe és felhúztam a fehér ruhát amit a duetten fogok viselni.
-Violetta gyere ki egy kicsit a többiekhez, változott a műsor.-lépett be Pablo én pedig gyorsan eldugtam a CD-t amit az elöbb nézegettem.
-Megyek már.-mosolyogtam és kisiettem majd beálltam Maxi és Andres közé.
-Sziasztok gyerekek, örülök, hogy mind ittvagytok. A műsorral kapcsolatban kereslek titeket mivel változott a helyzet, az utolsó elötti helyre tesszük be a Ser Mejor-t, az utolsó dalt Violetta fogja előadni. Ugye mindenkinek megfelel?-vázolta a helyzetet Antonio.
-Igen.-kántáltuk egyszerre majd mindenki indult a dolgára. Én a sráchoz indultam aki majd a zenét kezeli.
-Szia. Ne haragudj, hogy zavarlak, de lenne egy kérésem.-villantottam meg a legszebb mosolyom.
-Egy ilyen szép lány mint te bármit kérhet.-kacsintott nekem pedig nyert ügyem volt.
-Csak aról lenne szó, hogy az utolsó dalnál ezt az alapot rakd be mert megváltozott a dal.-néztem rá kiskutya szemekkel.
-Rendben van.-nevetett és csinálta is tovább a dolgát.
-Köszönöm.-hintettem egy puszit az arcára. Annyira nem is volt csúnya...sőt...talán még helyes is volt.
-Violetta gyere mert mindjárt kezdődik a koncert és nekünk hátul kell maradni ha bármi történik.-fogta meg a kezem Maxi és vitt is hátra a színpad mögé. A srácok már mind ott gyülekeztek és alig volt vissza pár perc a kezdésik.
-Rendben, akkor Violettán, Diegon, Tomason és Camillán kívűl mindenki nyomás a színpadra.-mondta Gregorio és valami furcsa módon, de normális hangnemben. A srácok mind kimentek és akkor elindult a zene ők pedig énekelni és táncolni kezdtek.
-Ez az egész annyira varázsos.....ahogy állnak a színpadon és mindenki őket nézi ráadásul még tapsolnak is, alig várom, hogy kilépejek a színpadra.-szólalt meg Camilla a hátam mögül.
-Engem maga az éneklés dob fel, mindegy, hogy hol vagyok.....legyen az a szobám, a színpad vagy akár egy eldugott kis raktár, mindegy csak énekeljek. Az, hogy most felmehetek a színpadra valami csodálatos érzés, de ott is a legelső az éneklés.-mondtam el az én verzióm.
-Cami színpadra, most jössz a lányokkal.-kiáltott Pablo.
-Megyek már.-mosolygott és rám pillantott.
-Egy kalappal csajszi.-öleltem át és màr én is indulni akartam a dolgomra amikor.....
-Na, hogy érzed magad?-kapott el a derekamnál Leon.
-Sokkal jobban, köszönöm.-zártam le ennyivel majd otthagytam.
-Violetta!-hallottam meg Tyler hangját.
-Ty!-ugrottam a nyakába.
-Hogy vagy?-fürkészett aggódva.
-Jobban, és köszönöm, hogy szóltál Leonak.-pusziltam meg a homlokát és arcomat a vállába fúrtam ahogy átölelt.
-Vilu.-szólított meg egy ismerős hang.
-Minho?-fordultam meg és leszedtem magamról az unokatestvérem kezeit.-Minho!-örültem meg és őt is egy nagy öleléssel köszöntöttem.
-Ahogy megtudtam, hogy fel fogsz lépni azonnal vettem egy jegyet és hát itt is vagyok.-mutatott végig magán.
-El sem tudod hinni, hogy mennyire örülök.-dobódtam fel egy kicsit.
-Annyira azért nem örülhetsz hisz alig mosolyogsz.-simította meg az arcom.
-Majd mindent elmesélek, lesz elég időnk hisz hétfőtől a te sulidba fogok járni és mindenki más is a Studioból.-nyugtattam meg.
-Ez tök jó, én 10B-s vagyok te melyik osztályba kerülsz?
-9A.
-Oda jár egy nagyon jó barátom, majd szólók neki, hogy segítsen neked beilleszkedni.-mosolygott kedvesen.
-Jajj nem szükséges, nem akarom magamra felhívni a figyelmet.-fogtam meg a karját.
-Hát jó, de azért mondom neki, hogy figyeljen oda rád.-tűrt egy tincset a fülem mögé.
-Köszönöm!-suttogtam.-Nekem most mennem kell, te is menj le a nézőtérre utána beszélünk.
-Rendben Violetta, egy kalappal, puszi.-intett és már ott sem volt.
-Violetta, Diego színpadra.-kiáltott Antonio mi pedig egymásra néztünk majd egy-egy mikrofonnal kimentünk. Ahogy megláttam azt a sok embert a pulzusom az egekbe szökött, akkora volt bennem az adrenalin. Az első sorokban ott ült Olga, Ramallo, Tyler, Angie és Minho. Integettek nekem és füttyögtek mire én azonnal elmosolyodtam, de belül fájt, hogy apukám nem integet nekem onnan lentről. Elindult a zene és Diego énekelni kezdett majd én is csatlakoztam. Annyira csodálatos volt ahogy kiereszthettem a hangomat, szinte már a fellegek között jártam. Élvezem és kihasználom minden egyes percét amikor énekelhetek. Minden jól ment, a csókot is remekül megoldottuk majd ahogy vége lett a dalnak meghajoltunk és mentünk is le.
-Csodálatosak voltatok!-ugrottak a nyakunkba a lányok.
-Köszönjük.-mosolyogtunk össze majd én azonnal mentem átöltözni a rózsaszín ruhámba mert Ludmilla száma után mindanniyan megyünk a színpadra. Minden jól alakult a közös számnál is és már csak én voltam vissza. A srácok mind leültek a közönségbe a a tanárokkal együtt, egyedül én maradtam hátul a nagy lila ruhámban. Vettem egy óriási levegőt aztán kimentem a színpadra a mikrofonnal a kezemben. A lámpák le voltak kapcsolva, én beálltam középre és felkapcsolódott néhány fény, de csak engem világítottak meg.
-Ez a dal szóljon egy számomra igazán fontos személynek. Szeretlek!-mondtam és elindult a zene.

 A ma azzá a nappá fog válni,
melyen visszadobják neked......
Mostanra tudnod kellene,
hogyan fogod véghez vinni,
amit tenni akarsz.
Nem hiszem, hogy bárki
úgy érzene veled kapcsolatban,
mint én.

Visszacsap a szó ami az utcán volt,
Hogy a szívedben kialudjon a tűz.
Biztos vagyok benne, hogy
mindenkinél hamarabb hallottad
de igazán sosem voltak kétségeid.
Nem hiszem, hogy bárki
úgy érzne veled kapcsolatban,
mint én.

És minden úton kanyarogva
sétálunk tovább és minden fény,
ami vezet minket ott megvakít.
Mennyi dolog amit el szeretnék
mondani neked, de nem tudom hogyan.

Mer lehet......
hogy
Te lszel az egyetlen
aki megmenthet?
És mindezek után....
TE VAGY A "CSODAFALAM"!!

A ma azzá a nappa vált?
De sosem fogják visszadobni neked.
Mostnara tudnod kellene, hogyan fogod
megtenni, amit nem akarsz.....

Nem hiszem, hogy bárki
úgy érzene veled kapcsolatban,
mint én.

És minden úton kanyarogva
vezetett téged.
És minden fény, ami az utat
világította kialszik .
Mennyi dolog.....amit el szeretnék mondani neked
de nem tudom hogyan.

Mer lehet,.....
hogy
Te leszel az egyetlen aki megmenthet?
És mindezek után....
TE VAGY A "CSODAFALAM"!!!

Mert lehet,....
hogy
Te leszel az egyetlen aki megmenthet?
És mindezek után....
TE VAGY A "CSODAFALAM"!!!

Azt mondtam
lehet....!!
Te leszel az egytelen aki megmenthet?
Te leszel az egytelen aki megmenthet?
Te leszel az egyetlen aki megmenthet!!!!!!!-fejeztem be és ez után akkora tapsvihar tört ki, hogy majdnem meg süketültem. Lementem a színpadról én is a nézőtérre ahol a családom azonnal a nyakmaba ugrott és puszikkal halmoztak el. Amikor végre kiszabadultam megköszöntem Minhonak is, hogy eljött vegül Federico ugrott a nyakamba.
-Violetta, Violetta, nem bírsz magaddal ugye?-nevetett és felemelve megpörgetett.
-Már rég érett, hogy kifejezzem valahogy amit érzek.-kacsintottam.
-Akkor mehetünk haza?-kérdezte.
-Hova akarsz haza menni? Az elöbb szolt Pablo, hogy lesz egy bulink mert megünnepeljük a koncert sikerét.-meséletem neki.
-Hát akkor menj öltözz át, a Studioban majd talalkozunk.-nevetett és el is indult. Gyorsan besiettem az öltözőbe és visszahúztam a ruhámat amibe jöttem. Eléggé csalódott voltam, hogy Leon nem várt rám és nem akart velem beszélni. Visszahúztam a ruhát amiben jöttem, megigazítottam a sminkem és én is elindultam a bulira. Kicsit ilyesztő volt a sötétben, de túl éltem. Amikor beléptem a Studioba egyből a nagyterm felé vettem az irányt mivel onnan jött a zene. Amikor beléptem a Shape of you című dal ment és mindenki táncolt. Federico azonnal elragadott és bevitt a kör közepére. Nagyon, nagyon szeretek táncolni, a testem egyé válik a zenével ilyenkor és mintha felhőkön járnék.
-Vilu mutass pár lépést!-kiá1tott Maxi. Nagyon jól tudja, hogy otthon saját kis koreókat szoktam csinálni. Fede arrébb állt így én voltam egyedül középen és azonnal rá is kezdtem.

Mindenki tapsolt és füttyögött majd a zene lassúra váltott (Passenger Let her go). Mindenki párokba rendeződött és lassúzni kezdtek, Diego meghívta Larat így vele táncolt, Tomas állt egy ideig mert Kris Leont akarta vinni, de a fiú nem akarta így Tom lecsapott Kristinre. Én épp félre akartam állni, de ekkor valaki elkapott hátulról és határozottan maga felé fordított és átkarolt.

-Leon.-suttogtam és alig bírtam talpon maradni mert olyan közel volt, hogy nem bírtam magammal.
-Az a dal......azt nekem szántad?-kérdezte a fülembe suttogva nekem pedig végig futott a hideg a gerincemen.
-Igen.-nyeltem egy nagyot.
-Mik ezek a rövid válaszok? Csak nem zavarba ejtelek?-hallottam kuncogását.
-Leon Vargas menj a francba.-csaptam a mellkasára, de mosolyogtam és úgy csináltam mint aki el akar menni.
-Inenn nem szabadulsz az már biztos......soha többet nem engedlek el.-kapott el a derekamnál és egy puszit nyomott a homlokomra. A fejemet belefúrtam a nyakába és olykor olykor belepusziltam míg Ő a hajamt simogatta.
-Semmi pénzért nem engedném el ezt az érzést.-motyogtam és erősen magamhoz szorítottam.
-Nem is kell csak bocsájtsuk meg egymásnak a dolgokat és minden nap ölelhetsz így.-tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Ahogy az a dalban is volt te vagy az egyetlen aki megmenthet és ha most semmi nem lesz a régi alattam megynyílik a föld és eltünök. Szeretlek Leon.-sírtam el magam. Ő a fülem mögé tűrt egy tincset és az arcomat vizslatta.
-Ugyan ezte érzem én is. Violetta, megengeded, hogy most megcsókoljalak?-érdeklődött folytott hangon én meg bólintottam. Fogta magát és végighúzta az úját a számon majd nagyon ovatosan kezdett közelíteni felé, lehunytam a szemem és amikor megérzetem az ajka ízét még többet akartam.

 Addig a pillanatig nem is érzetem mennyire hiányzik. Szorosan hozzá bújtam és úgy csókoltam tovább. Hirtelen a zene pörgősre váltott mi pedig belemosolyogtunk a csókba.
-You are my Wonderwall!-nevettem és a hajába túrtam.
-You are my Wonderwall!!-pöckölte meg az orrom.
-Ne hari!-kiáltotta Andres és már vitte is a barátom. Nevetve figyeltem amint Leo, Maxi, Broduey, Andi, Federico, Diego és Tomas felmennek a színpadra és a hangszerek mögé állnak. A zene leállt majd ők kezdtek el játszani. A Solo pienso en ti című dalt énekelték mi lányok pedig táncoltunk. Le nem vettem volna közben a szemem Leonrol ahogy Ő sem rólam. Amikor végeztek vissza akarták kapcsolni a zenét, de Antonio kérése az volt, hogy újra énekeljem el a dalomat. Felmentem a színpadra és a mikrofont megmarkolva álltam, a zene elindult és én énekeltem. Sokkal jobban ment mint a koncerten és ebben az a barna szemü fiú játszik nagy szerepet. Az utolsó résznél a fiú feljött a színpadra és velem együtt énekelt a szám végén pedig magához ölelt. Mindenki tapsolt és éljenzett én pedig zavaromban a cipőm orrát nézegettem még akkor is amikor már nem álltam ott fent. Viszont amikor Leon az ujjait az enyémre kulcsoltam megszűnt minden létezni.
-Haza kellene menned, fáradt leszel holnap és biztos Angieék is aggódnak már miattad.- mondta kedvesen.
-Még veled akarok maradni.-szorítottam meg a kezét.
-Lesz még időd velem lenni.-mosolygott rám aranyosan, de én úgy döntöttem, hogy megpukkadok.
-Rendben, hazemegyek, de nem kell elkísérni......haza tálálok egyedül is.-téptem ki a kezemet az övéből és a kabim felkpava elmentem. Egyszeriben kint találtam magam az utcán, hideg volt és sötét. Egy kiskori rossz emlék miatt rettegek a sötéttől. Elindultam, de minden másodpercebn hátra pillantottam hátha követnek és igazam lett, Tomas jött utánam.
-Vilu beszéljünk ,kérlek.-kapta el a karom.
-Szerintem nincs miről.-néztem rá dühösen, de a félelem ott csillogott a szememben.
-Együtt vagy Leoval?-kérdezett rá egyből.
-Mi van ha igen?
-Ő nem hozzád való, nem szeret téged igazán és csak megbánt. Én jobb lennék hozzád.-húzott magahoz, de én a tenyerem a mellkasára raktam. Próbáltam eltolni magamtól.
-Kérlek ne csináld.-könyörögtem.
-Nem akarlak bántani, esküszöm.-akart volna elengedni, de egy hang vágott közbe.
-Tomas ha nem engeded azonnal el Istenre esküszöm, hogy nagyon megbánod.-hallottam Leon remegő hangját ami az idegességtől volt ilyen.
-Leon szálj le róla, sokkal jobb helye lenne mellettem.-engedett el és a barátom elé állt.
-Te csak ne akard megmondani, hogy neki mi a jó.-lépett hozzá közelebb.
-Fiúk, ne, kérlek.-kérleltem őket.
-Legközelebb nagyon megkapod.-kiáltott Tom.
-Nem lesz itt legközelebb.-lökte félre őt és odajött hozzám miközben Tomas elsétált.
-Leon én már azt hittem, hogy....-öleltem át és csak akkor jött ki igazán a sírás.
-Shhhhh Violetta, jól vagyok.-suttogta a fülembe én pedig mégjobban magamhoz szorítottam.
-Sajnálom, azt gondoltam azért akarod, hogy hazamenjek mert nem akarsz most velem lenni.
-Te bolond lány, ha tehetném minden egyes pillanatot veled töltenék. Nem elég egy élet arra, hogy veled legyek.-csókolt meg.
-Én azt hiszem boldog vagyok és ez csak akkor van mikor veled lehetek.-néztem csillogó szemeibe.
-Én pedig most imádom az egész világot.-jelentette ki.
-Miért?-kérdezte mosolyogva.
-Mert nekem te jelented az egész világot.-simította meg az arcom. Egy nagyot nyeltem majd a nyakába ugrottam nevetve Ő pedig megpörgetett.

Azt a pillanatot senki és semmi nem ronthatta el mert tudtam, hogy Leon Vargas az enyém és csakis az enyém. Az én CSODAFALAM!