1.évad 12.rész tartsunk szünetet

Amikor az ember azt hiszi, hogy végre minden a helyére kerül valójában akkor omlik össze minden. Mi is, hogy összejöttünk Leoval azt gondoltam már semmi rossz nem jöhet erre itt állok az uncstesóm mellett lesokkolódva.
-Mi az, hogy szerelmes volt belé? Kris nem az unokatesója?-kérdeztem értetlenül.
-Mi? Dehogy is? Várjunk te nem tudtad?-húzta el a száját hirtelen.
-Nem, de köszöntem az információt.-viharoztam ki az óráról. Átmentem a zene terembe és az egyik basszgitárt a kezembe véve játszani kezdtem. Annyi düh gyülelmlett bennem fel, hogy úgy éreztem ott helyben szakítom el a gitár hurjait és vágom földhöz az egész hangszert. Kis vártatva Leon csörtetett be, gondolom engem keresett.
-Végre megvagy!-lelkesedett fel.
-Végre mi? Végre megtudhattam a kis titkod. Mond Leon miért bántasz? Miért akarsz fájdalmat okozni nekem?-kérdezte miközben a kezem a szívemre tettem mert majd szét szakadt.
-Violetta én nem....-kezdett védekezni, de megráztam a fejem.
-Nem Leon. Nem kezdődhet a kapcsolatunk hazugságokkal. Mond csak még mit nem tudok? Talán volt is valami köztetek? Esetleg azért külted őt ide, hogy minden nap láthasd?
-Most komolyan beszélsz? Szerinted veled lennék ha nekem tetszene Kris?-lépett hozzám közel, de én távolodtam.
-Én nem tudom. Különben miért hazudtál volna?-kérdeztem miközben egy gombóc folytogatott.
-Azért, hogy te ne idegeskedj. Tudom, hogy féltékeny lettél volna és nem akartam, hogy ez ártson kettőnknek.-nézett rám nagy barna szemeivel, de én megráztam a fejem.
-Szerintem jobb lenne ha egy kis időt hagynánk, tudod a kapcsolatunknak. Lehet az lenne a legjobba ha ezt higgadtan átgondolnánk, így nem érdemes együtt maradni, de azt tutdnod kell, hogy nagyon szeretlek.-nyomtam egy puszit az arcára és otthagytam. Időre volt szükségem, hogy átgondoljam ezt az egészet, de a koncert közeledett és így a Leon problémát félre kellett tennem. Éppen szünet volt ezért a nagyterembe helyetfoglaltam a zongoránál és megpróbáltam játszani az En Mi Mundot mivel most Krisnek hála ezt fogom énekelni a Te Creo helyett. Annyira igyekeztem, de nem tudtam elénekleni a dalt, aztán hirtelen elkezdtem a Te Creo-t. Olyan átéléssel énekeltem ahogy csak tudtam és sikerült. Sokkal jobban ment mint bármikor máskor és ennek csakis Leo az oka. Az iránta érzett szerelmem olyan erős, hogy úgy érzem bármire képes vagyok. Annyira beremerültem mindenbe, hogy észre sem vettem már egy dalt játszottam és nem is akármilyet. Azt amit akkor írtam mikor Leon még Parisban volt.

Újra megpróbálom
Van értelme beszélni
A hangom összekeveredik a levegővel
Újra találok egy lépést
A szerelem az a hely, ahol öröm van számomra

Újra fúj a szél, esik az eső, a nap nem süt
Ez a magány, tudod
Fáj és rossz
Ha nem vagy itt
Nem könnyű lélegezni és érezni
Hogy a világ egy büntetés
Ha nem vagyok veled
És ez megöl engem

Újra a történetem a bőröndömben
Hiányos a lelkem, amely keresi azt az utat
Amely elveszett, és nem találja

Újra fúj a szél, esik az eső, a nap nem süt
Ez a magány, tudod
Fáj és rossz
Ha nem vagy itt
Nem könnyű lélegezni és érezni
Hogy a világ egy büntetés
Ha nem vagyok veled
És ez megöl engem

Nem normális hogy minden nap,
Minden reggel a hidegben keresem
Hogyan lehet menekülni ebből a magányból!!-énekeltem torkom szakadtából és észre sem vettem, hogy ez idő alatt megtelt a terem. Ott állt Beto, Antonio, Gregorio, Kris, Pablo és a srácok. Találkozott a tekintetem Fedeevel aztán a csajokéval és végül Leoéval. Felpattantam a zongorától és a cipőm órát tanulmányozva vártam mi fog történni. Egyszer csak mindenki nagy tapsviharban tört ki én meg csak értetlenül forgattam a fejem. Egyedül Kristin, Pablo és Leon nem mosolygott mindenki más igen. Kris azért mert utál, Pablo aggódik Leonba meg ki tudja mi játszódik le.
-Violetta hisz ez csodálatos. Mikor irtad?-kérdezte Antonio.
-Úgy pár nappal ezelött.-vetettem a pillantásom arra az emberre akinek vagy aki miatt írtam ezt.
-Eddig miért nem mutattad ezt meg senkinek?-kíváncsiskodott tovább.
-Én igazából ezt nem nagyon akartam megmutatni senkinek, de ha már így alakult.-vontam meg a vállam.
-Mondanám, hogy add elő ezt a koncerten szólóként, de ha jól értettem az elöbb ez a te dalod és nem baj ha mi hallottuk, de másnak nem szívesen mutatnád meg.
-Nem eről szó sincs. Igazság szerint lehet, hogy ezt jobban is elő tudnám adni mint bármi mást.-csavargattam egyik tincsemet zavartan.
-Akkor nem lesz En Mi Mundo hanem ez.-csapta össz a tenyerét boldogan én meg halványan elmosolyodtam. Titkon nagyon is örültem, hogy ezt adhatom elő a koncerten. Ezt legalább át tudom majd élni. Az órát táncal folytattuk.
-Violetta kérem jöjjön ide előre és kezdjen táncolni a többiek pedig kövessék!-utasított Gregorio. Félve néztem rá és bátortalanul előre léptem.
-Igenis.-mondtam.
-Könyörgöm úgy mintha élne. Chhh csürhe banda.-kezdett szitkozódni.
-Na de Gregori könyörgöm hisz még csak gyerekek.-szólt rá Pablo azonnal. Én csendben előreálltam, elindult a zene, rá számoltam és már kezdődhetett is.

Élveztem, mindent szeretek aminek köze van a zenéhez és a tánchoz. Az óra további részében mineden dalhoz megbeszéltük milyen koreográfia lesz. Szünetben felkaptam a táskám és elindultam, hogy megkeressem Camillat. Az énektermeben találtam meg ahol épp énekelt és táncolt.

 Csendben figyeltem amig végzett és nem tudtam közben nem mosolyogni. Annyira tehetséges lány, de ezt soha nem ismeri be.
-Cami hisz ez csodás volt.-léptem be hozzá és a nyakába borultam.
-Ááááá Vilu ne túlozz.-tűrte füle mögé egy tincsét.
-Ugyan már. Miért nem fogadod el, hogy tényleg jó vagy?-kérdeztem mosolyogva.
-Nem tudom, kicsit bizonytalan vagyok magamban.
-Nincs miért. Már én is ezerszer mondtam, hogy csodás vagy.-lépett be Maxi és hátulról átölelte barátnőjét.
-Köszi kicsim.-puszilta meg.
-Tényleg Vilu mi van Leonal?-tért rá a lényegre Maxi.
-Szünetet tartunk.-mondtam miközben megpróbáltam nyelni egyet, de a nagy gombóctól a torkomban nem tudtam.
-Mi van? Alig egy napja vagytok csak együtt.-csattant fel Camilla.
-Tudom, de hazudott nekem már az első alkalommal. Egy napja vagyunk együtt erre meg is volt az első hazugsága.-túrtam bele a hajamba.
-Mi? Miben hazudott?-kíváncsiskodott Maxi.
-Hát Krisben. Azt mondta, hogy az unokatesója és közben kiderült, hogy a csaj totál szerelmes belé és nem is az uncsitesója. Értitek? Mondtam neki ha Ő tetszik neki legyen vele nyugodtan, de ne játszon velem.
-Violetta Ő nem jatszik veled. Fülig szerelemes és még soha nem tepert tovább egy lányért egy hétnél tovább. Érted már másfél éve hajt és amikor végre megkap mind a ketten elcseszitek. Ő hazudik neked te meg fent akadsz rajta, de hidd el nekem csak ezért tette, hogy ez a csaj ne tudjon az utatokba állni és te ne legyél féltékeny meg ne stresszelj rajta ennyit. Csak a drága Leon elcseszte mivel inkább hazudott minthogy elmondta volna ezeket neked mert az egója még mindig túl nagy.-fejezte be a monológját Maxi.
-Igazad van. Hülyék voltunk. Beszélnem kell vele! Nem tudod hol van?-kérdeztem kétségbe esve.
-A parkba ment kiszellőztetni a fejét.-mosolygott én meg már ott sem voltam. Eszeveszettül keresstem amíg bele nem szaladtam valakibe. Pechemre Tomas volt az.

-Violetta beszélnünk kell.-kezdett bele.
-Tomas én erre nem érek rá. Hagyj engem békén. Nekem meg kell találnom Leont....-mondtam amikor Tom háta mögött meg is láttam őt.
-Hát ti?-kérdezte összefont karral.
-Leon én veled akartam beszélni csak.....
-Hallod Tomika velem akart beszélni úgy, hogy nyomás.-förmedt rá mire Tomas már el is tünt.
-Csak azt akartam mondani, hogy sajnálom. Buta voltam ahogy te is. Hagytuk, hogy megint ez a Kristines ügy közénk álljon. Én szeretlek és ezen senki és semmi nem tud változtatni. Még ez a csaj sem.-mondtam mire Leo csak megrázta a fejét.
-Nem Violetta. Nem csinálhatod ezt, hogy egyszer együtt vagyunk aztan szakítunk. Nekem is idő kell, hogy rájöjjek mibe fogok belevágni mert ha veled leszek azt nem pár hétre és nem pár hónapra tervezem és most már én sem tudom, hogy akarom-e ezt az egészet.-jelentette ki és otthagyott. Tudtam, hogy most Ő sem fog engedni ahogy én sem engedtem és talán mindent elrontottunk. Lehet nem is illünk egymáshoz. Ezek a gondolatok cikáztak a fejembe amig vissza nem értem a Studioba. Ahogy beléptem a terembe megláttam Leont és Diegot a színpadon. Pont elkezdtek énekelni. Elösször az egész teljesen normális volt majd minkettőjüknek olyan volt mintha valami láng lobbant volna a szemükbe. Átváltottak valami őrült dalpárbajba, de az egészből mit sem lehetett sejteni semmit mert olyan jól hangzott a kettőjük párosa ráadásul ahogy kiengedték a hangjukat. Csak az vette észre, hogy ez valami veszekedés és düh kiengedési forma aki ismerte őket. A tanárok meg voltak babonázva ahogy őket halgatták én viszont csak a szám elé kaptam a kezem és odaálltam Broduey és Fran közé.
-Vilu itt mi történik?-bökött oldalba olasz barátnőm.
-Még is mi történne? Hisz nagyszerűek.-szólt bele Broduey.
-Ja persze.-legyintett Francesca és újra kérdőn fordult felém.
-Én sem tudom, de ennek nem lesz jó vége.-ráztam meg a fejem és a tekintetemet a két srácon tartottam. Mind a kettő izzott a dühtől csak azt nem értettem, hogy miért. A dal végeztével azonnal Diegohoz rohantam mert tudtam Leoval nem tudok beszélni.
-Mit szeretnél?-tette le a gitárt.
-Még is mi a fene volt ez? Csak úgy zihálsz itt. Kicsit eltúloztátok ezt az egészet nem gondolod?-vontam kérdőre Ő meg csak megvonta a vállát.
-Tök mindegy. Mi ezt az egészet odafent lerendeztük. Észrevehetted volna, hogy utáljuk egymást és meg akarta mutatni nekem, hogy most már semmi esélyem nálad és ideges rám amiért így megbántottalak.
-Na és te mit akartál ezzel megmuatatni?-böktem meg a mellkasát.
-Semmit. Talán azt, hogy ha nagyon akarnám visszaszerezhetnélek.-ragadta meg a karom és nagyon közel húzott magához. Azonnal elvesztem a szemeiben, de egyből el is fordítottam a fejem és eltoltam magamtól.
-Na most figyelj rám Diego. Régen volt már te meg én és még véletlen sem lesz újra olyan, hogy mi együtt. Ezt jól jegyezd meg!-emeltem fel az ujjam és otthagytam. A lányok ámúlva néztek.
-Violetta ez meg mi volt?-kérdezte Pablo miközben megállított.
-Nem leszek tovább senkinek a játékszere sem a kitűzött díj amit csak úgy megszerezhet.-jelentettem ki elég hangosan amire mindenki felfigyelt én pedig elindultam haza. Elegem volt a sok játékból. Nekem sem kőből van a szívem. Úgy éreztem, hogy most csak a lovardában tudom levezetni a feszültségeket így hát egyenesen oda vettem az irányt.
-Szia Minho.-köszöntem az egyik legjobb barátomnak.

Az Ő apukájáé az egész hely és a lovak is. Minho egy aranyos Ázsiai srác akiben tényleg soha nem csalódtam.
-Szia Vilu. Baj van?-jött oda hozzám azonnal. Tudja, hogy leginkább akkor jövök ide amikor feldúlt vagyok.
-Áááá hosszú sztori.-legyintettem.
-Akkor hozom wildfire-t és Amikát.-kacsintott és már el is tűnt az istállóba. Amika szinte olyan mintha az én lovam lenne. Neki és Minhonak mindent elmondok ami velem történik és annyira örülök, hogy van nekem ez a fiú. Amikor visszajött felnyergeltük a lovakat és amikor felültünk rájuk mosolyogva barátom felé fordultam.
-Nem tudom mi lenne velem ha te nem lennél.
-De vagyok.-hajolt át hozzám és egy puszit nyomott az arcomra. Mentünk is a kedvenc helyünkre ami egy óriási tisztás volt. Leszálltunk a lovakról és leültünk a fűbe beszélgetni.
-Na szóval. Mi történt? Nagyon rég láttalak.-kezdett kérdezősködni.
-Jajj Minho már annyira elegem van.-feküdtem el a puha fűben.
-Leon?-tapintott rá a lényegre.
-Igen, de nem csak Ő. Utálom az össze fiút.-kezdtem panaszkodni.
-Hát kössz.-kacsintott aranyosan.
-Na jó, téged nem utállak. Téged kifejezetten szeretlek.-adtam egy puszit ar arcára.
-Igen, na és miért?-lökött oldalba.
-Nem tudom nagyon megmondani. Igazság szerint veled úgy érzem, hogy magam lehetek. Jól érzem magam veled mert kedves és vicces vagy. Bármikor fel tudod dobni a napjaim.-vázoltam a helyzetet mire Ő halványan elmosolyodott én meg hirtelen elpirultam. A délután további része igazán jól telt. Elfeküdtem a nagy területen és amikor Amika odajött és odahajolt hozzám átöleltem a fejét.

Nagyon szeretem ezt a lovat és nem akarom elveszíteni. Több veszteséget nem bírnék elviselni. Amikor visszaértünk a lovaglásból nem hittem a szememnek, hogy ki áll ott.