1.évad 11.rész Mindig van egy bökkenő

A reggelem ugyan úgy telt mint a többi. Felkeltem, összeszedtem a ruháim és indultam a fürdőbe. Beálltam a zuhanyzó alá és megengedtem a vizet. Most már ki be ugrálni sem volt erőm. Hagytam, hogy a hideg s meleg víz egyszerre érjen. Amikor sikerült beállítanom elővettem a tusfürdőt és testemre kentem. Finom gyümölcs illata volt. A hajamra is felraktam a sampont és újra megindítottam a vizet. Amikor végeztem a lila, puha törölközőm magam köré tekerve léptem ki a zuhany alól. Felhúztam a ruhám ami egy lila pulcsi volt fehér Paris felirattal (micsoda véletlen, hogy pont Paris) és egy halvány rózsaszín nadrág meg a fehér telitalpu cipőm. Oda álltam a tükör elé és ösztönösen hátra hőköltem amikor megláttam magam. Tényleg meglátszik az emberen ha 2 napja nem evett és ivott meg persze nem aludt. Gyorsan megszárítottam a hajam és begöndörítettem. Felraktam egy halvány sminket, de még ez sem tüntette el a táskákat a szemem alól és a kicserepesedett szám. Amikor teljesen kész voltam lebotorkáltam a konyhába ahol akkor kezdtek reggelizni.
-Jézusom kicsikém!-ejtette le Olga a tálcát.
-Violetta beszélnünk kell! Ez így nem mehet tovább!-állt fel apu az asztaltól, de én csak sírva elszaladtam otthonról. Még jó, hogy felkaptam a kabátom a kanapéról mivel irtózatosan hideg volt kint. Ordítani tudtam volna és már éppen akartam is amikor valaki megragadta a karomat. Nagyon megijedtem, de ahogy megfordultam egyből megkönnyebbültem. Naty volt az. Igazából fogalmam nem volt, hogy mit keres az utcánkban, de azonnal szorosan a vállába fúrtam a fejem és zokogásban törtem ki.
-Héj, héj Vilu mi van veled?-simogatta a hajam.
-Nem bírom elviselni, hogy így történt. Mindent elrontottam és semmi esélyem.-bömböltem hangosan és csodáltam, hogy még senki nem nézett hülyének.
-Violetta tovább kell lépned. Nem szenvedhetsz életed végéig. Sajnálom, hogy eztmondom, de volt pár esélyed és az összeset eljátszottad.-puszilt meg én meg szipogva bólogattam.
-Igazad van csak én.....nem is tudom.-túrtam idegesen a hajamba.-Egyébként mi van veled meg Brodueyel?
-Megbeszéltünk mindent és újra egy párt alkotunk.-mosolyodott el.
-Látod? Ti is megbeszéltétek. Mi lenne ha mi is beszélnénk?-próbáltam menteni a methetőt hiába.
-Az egészen más mint a mi kapcsolatunk.-mondta szomórúan mire én fájdalmasan bólintottam és elindultunk a suliba. Odaérve ketté váltunk, mert Ő ment a barátjához én meg mentem a zene terembe. Felkaptam az egyik gitárt és játszani kezdtem. Kíváncsi voltam, hogy szól így a dalom. Rájöttem úgy lenne a legjobb ha én zongoráznék és valaki kísérne gitárral csak erre sok esélyt nem láttam, mert nem akartam senkinek megmutatni a dalt. Éneklés nélkül csak pengettem a húrokat és teljesen elfeljtettem, hogy az imént sírtam. Azt sem vettem észre, hogy valaki engem néz csak amikkr abba hagytam a gitározást. Ahogy levettem a pillantásom a húrokról és a tekintetemet előre szegeztem szembe találtam magam Laraval.
-Menj el innen!-álltam fel idegesen Ő meg azonnal hátrébb lépett kettőt. Gondolom csak azért, mert elég ilyesztő lehetett a zombi kűlsőm.
-Békével jöttem.-lobogtatott meg egy fehér zsepit.
-Mit akarsz?-kérdeztem hűvősen.
-Nagyon nagy szemétség volt amit tettem, de már úgy sem volt az igazi a kapcsolatotok.-védte magát elég rosszúl.
-Komolyan? Figyelj majd ha rossz lesz a kapcsolatotok akkor majd összeállok vele megint miközben ti együtt vagytok. Felfogtad amit mondtál?-keltem ki magamból.
-Violetta ne haragudj már kérlek.
-Nem Lara. Amit tettél az megbocsájthatatlan. Még ha elismernéd, hogy tényleg hibáztál.-csaptam le idegesen a gitárt amikor betoppant Diego.
-Mi folyik itt?-nézett ránk kissé feszülten.
-Az folyik, hogy te most szépen távozól a barátnőddel együtt, mert nekem gyakorolnom kell a koncertre.
-Jó már megyünk is.-kulcsolta rá újjait barátnője kezére és már ott sem voltak. Nagy levegőt véve beáltam a szintetizátor mögé, de egyszerűen nem tudtam lejátszani a Te Creo-t. Annyi feszültség volt bennem, hogy semmit nem tudtam csinálni. Nemsokára megérkezett mindenki ezért átmentem a nagyterembe hiszen mostanában csak ott meg a táncteremben mivel 2 hét és koncert. Ahogy beléptem a terembe mindenki ilyedten kezdett fürkészni bár tökmindegy már megszoktam.
-Violetta minden rendben van?-kérdezte Pablo miközben mellém lépett.
-Persze csak mostanában nem aludtam valami sokat.-ismertettem a helyzetet és beálltam Tomas mellé aki kedvesen mosolygott rám. Hát a mai napunk valahogy így telt. Egész nap próbáltunk meg Gregorio szadizot minket. Az utolsó elötti óránk elött Camilla könnyekkel küszködve jött oda hozzám.
-Mi a baj Camilla?-néztem rá aggódva.
-Maxival összevesztem nagyon csúnyán. Még a mai programunkat is lemondtam.-mesélte szomórúan.
-Min vitatkoztatok?-ültem le vele a zongorához.
-Apukájának egy barátja ott tölti náluk a hétvégét és hozza a velünk egy idős lányát is. Ez mind szép és jó, de az egész hétvégére Maxira bízták ezt a Lauritát. Én mondtam neki, hogy elmegyek velük én is, de Ő erre azt mondta, hogy nem akarja mert ez nekem plussz feladat és így próbálni sem tudok ahogy elterveztem. Én erre kiakadtam aztán Ő is végül lemondta a mai programunkat és és ott hagyott.
-Jajj te lány. Maxi csak jót akart neked. Nem akarta, hogy miatta felborítsd a terveid.-simítottam végig a karján.
-Gondolod?-kérdezte félve.
-Ez csak természetes.-erőltettem magamra egy mosolyt mire Ő átölelt majd el is tünt. Utolsó óránk Kristinnel és Pabloval volt.
-Na srácok akkor kezdjük Vilu dalával. Szeretném hallani, hogy szól gitár kísérettel. Federico nyomás fel a színpadra.-intett mosolyogva. Fede felszaladt a gitárral a kezében és mellém állt. Játszani kezdett én meg énekelni. Szerintem tök jól szólt meg teljesen rendben volt, de Kris leállította.
-Nem ez így nem lesz jó Pablo. Mármint szerintem lehetne mondjuk, hogy az En mi mundot énekelje. Jobban illik hozzá.-mondta mire én furcsán néztem rá.
-Szerinted nem illik hozzám a Te Creo?-kérdeztem és csípőre tettem a kezem.
-Nem tudom. Valahogy most nem áll neked jól ez a dal.
-Miért mert Leonnal írtam?-kezdtem bele a vitába amit már nem lehetett visszafordítani.
-Hogy jön ide Leo?-szállt be Ő is Fedrico meg a homlokára csapott a többiek pedig elhúzták a szájukat. Még Pablo is.
-Jaj ugyan már. Mindenkinek leesett, hogy bejön neked. Egyhuzamba róla beszélsz. Pláne nekem vagy elöttem.-sétáltam le elé.
-Na jó. Én tök normális voltam veled. Toleráltam, hogy Leon ejtett mármint együtt sem voltatok tök mindegy. Azt hittem barátok lehetünk, de ez így nem fog menni. Úgy méregetsz mint egy darab húst.-kelt ki magából teljsen.
-Én méregetlek? Hagyjuk már. Te jópofizol itt nekem holott tudom, hogy egyáltalán nem vagyok a szived csücske sőt ki nem állhtsz csak nem tudom mi miatt kerested a társaságom.-emeltem fel a hangom én is egy kicsit.
-Mondjuk azért mert Leon megkért.-csúszott ki a száján és láttam azonnal megbánt. Dühösen felkapta a táskáját és kiviharzott én pedig ugyan ezt tettem. Tomas jött utánam, hogy megnyugtasson.
-Figyelj nyugi.-ölelt át én nekem meg még mindig remegett a kezem és Kris szavain járt az agyam.
-Annyira összezavarodtam.-túrtam a hajamba.
-Gyere megyünk egyet fagyizni és megbeszélünk mindent.-nyújtotta a kezét mire én mosolyogva rákulcsoltam ujjaim. Így indultunk el Brunohoz a fagyishoz. Tomi jó barát. Jól érzem magam vele és olyan mintha egy kicsit helyre állna minden és nem lenne probléma. Már pedig akkor volt probléma és csak a eztán kezdődött a többi. Miután megkaptuk a fagyiaink (én egy gombóc csokit kértem míg Tomas egy mangót és egy epret kért) elindultunk a közeli parkba sétálni. Ahogy elhaladtunk Leonék háza elött összeszorult a gyomrom és gombóc keletkezett a torkomban. Tomi ezt észrevette és azonnal átkarolta a vállam. Megpróbáltam a legszebb mosolyom megvillantani felé, de ez inkább lett vicsorgás. Leültünk egy padra és beszélgetni kezdtünk.
-Mielött még rákérdeznél a problémáimra megkérdezem te hogy vagy?-kezdtem.
-Én jól bár van valami ami bánt, de szerintem ez ma megoldódik szóval hagyjuk.-legyintett nevetve.
-Biztos?-tettem kezem az övére.
-Biztos.-pöckölte meg az orrom.
-Hát én nem vagyok jól. 3 napja nem eszem és alszom, de nem azért mert nem akarok. Nem tudok.-doboltam térdeimen.
-Ez mi miatt van?-kérdezte kedvesen.
-Leon miatt.-fakadt ki belőlem megint.-Egyszerűen szeretem és bárhogy próbálom nem tudok tenni ellene. Senki nem tud nekem segíteni.-könnyeztem be.
-Talán én tudok állt fel és engem is felállított.
-Tényleg, hogyan?-néztem mélyen a szemébe.
-Hát így.-húzott magához és már majdnem megcsókolt, de én elhúzódtam aminek következményeképp leesett a fagyim.
-Mit csinálsz?-kérdeztem ilyedten, de Ő még mindig a kezemet szorította ami kezdett fájni.
-Szeretlek.-mondta és erőszakosan magához húzott, hogy Ő azért is megcsókol. Elfordítottam a fejem és vártam, hogy mi lesz amikor hirtelen elengedett. Kinyitottam a szemem és megláttam Leont aki Tomas pólóját fogja.
-Ha mégegyszer egy ujjal is hozzá érsz esküszöm......-fenyegetőzött.
-Leon ne!-kaptam el a karját és elhúztam.-Nem éri meg.-mondtam.
-Igazad van viszont te most azonnal húzz innen.-kiabált mire Tomas el is tűnt.
-Köszönöm.-néztem rá hálásan.
-Jól vagy?-fűrkészett aggódva én meg csak sírva hozzábújtam.
-Nem.-jelentettem ki artikulálatlanul. Eltolt magától és az arcomat vizslatta.
-Mikor aludtál utoljára?
-3-4 napja és akkor is ettem utoljára.-vázoltam a helyzetet.
-Miért tetted ezt?-tűrt ki egy tincset az arcomból.
-Már mindegy.-tereltem a szót.
-Nekem nem az. Miért csináltad?-húzott magához közel.
-Miattad.-suttogtam alig halhatóan. Lehunyta a szemét és megpuszilta a homlokom.
-Haza kell menned és enned valamit.-mondta miközben ismét eltolt magától.
-Mi lesz velünk?-kérdeztem félve.
-Violetta ollyan már nincs, hogy velünk. Vagy te meg vagyok én és barátok vagyunk. Ennyi. Nem akarok többet miattad szenvedni.-közölte én meg csak könnyekkel küszködve bólintottam.
-Nekem most tényleg haza kell mennem.-intettem és hazáig meg sem áltam már. Szélsebesen csaptam be magam után az ajtókata és amikor beértem a szobába elkezdtem lesöpörni a cuccokat az íróasztalomról.
-Héj, nyugi!-kapott el valaki hátulról.
-Hagyj.-ordítottam.
-Gyanítom találkoztál Leonal.-ölelt szorosabban Fede én meg csak a mellkasába fúrtam az arcom.
-Soha nem éreztem még ilyet. Akkora lyuk tátong a szívembe, hogy meghalok.
-Én sem láttalak még soha ilyennek.-puszilta meg a fejem.
-Egyedül maradhatnék?-néztem rá szomórúan.
-Egyedül nem, de vele igen.-mutatott az ajtóra ahol Leon lépett be.
-Nem akarok veled beszélni. Menj el innen!-mondtam a könnyeimet törölgetve.
-Nem megyek innen sehova.-jelentette ki amikor hirtelen becsukódott az ajtó és rázáródott.
-Federico!-kezdtem dörömbölni.
-Egy óra múlva visszajövök.-kiáltotta és hallottam távolodó lépteit.
-Leo nekünk ez soha nem fog menni. Én bántalak téged te meg engem.-fordultam felé.
-Én is azt mondtam, de ahogy mindent átgondoltam rájöttem nélküled is szenvednék.-fogta meg a kezem.
-Na és mi van a kis Kristinnel?-tettem csípőre a kezem mire hangosan felnevetett.
-Látom féltékeny vagy.-nézett rám azzal az idegesítő mosolyával.
-Én ugyan nem.-legyintettem.
-Aha jolvan. Egyébként Kris az unokanővérem.-kacsintott én meg égtem, de úgy rendesen. A fülemig vörös voltam és azt se tudtam merre nézzek.
-Ohh hát ez ciki.-bámultam a padlót és a hajamat csavargattam.
-Nincsen semmi baj.-húzott magához szorosan, de láttam ahogy a szeme sarkában összefutnak a nevetőráncok.-Mit gondolsz van értelme megpróbálni?-kérdezte miközben egyre közelebb hajolt.
-Igen.-suttogtam és akkor....na most már tényleg.....és megtörtént…..megcsókolt.

 A pillangók táncot jártak a hasamba és már nem is a gravitáció tartott a földön hanem Ő. Belemarkoltam a hajába mire Ő még egyszer megcsókolt.
-Szeretlek.-mondta én meg a fejem a vállába fúrtam.
-Én is, nagyon.-motyogtam.
-Ajánlom is.-röhögött és a kezemet fogva az ágyra vezetett ahol egymással szembe leültünk törökülésbe.
-És most?-néztem rá kedvesen.
-Most szépen aludni fogsz én meg hazamegyek.-simitotta meg az arcom.
-Nem akarok.-ingattam a fejem és megszorítottam a kezét.
-Ha itt maradok és megvárom amig elalszol akkor lefekszel?-kérdezte mosolyogva.
-Akkor igen.-nevettem el magam.
-Na akkor nyomás a takaró alá!-parancsolt rám mir én azonnal lefeküdtem. Ő is odabújt mellém és amíg dúdolt én lassan álomba merültem. Soha nem voltam még olyan boldog mint akkor. Amikor újra kinyitottam a szemem már nem volt mellettem és reggel volt.  A ruháimat felkpava szaladtam a fürdőbe és azonnal nagy készülődésbe kezdtem. Fürdés, fogmosás majd felvettem a ruhám ami egy zöld egyberuhát, rózsaszín dzsekit és az új telitalpu cipőmet testesítette meg. Felraktam egy nagyon halvány sminket és csak úgy trappoltam le a konyhába. Apának egy puszit nyomtam az arcára, Fedének összeborzoltam a haját és miközben beleharptam a piritósomba megöleltem Olgit és szaladtam a suliba. A Studionál megláttam a csajokat és kivirulva szaladtam oda hozzájuk.
-Sziasztok.-öleltem meg őket.
-Vilu veled meg mi van?-eszmélt fel a sokkból Fran.
-Hát az úgy volt, hogy.....-kezdtem bele, de megérkezett Leon.
-Szia kicsim. Be kell mennem Pablohoz, de utána találkozunk ugye?-kérdezte miközben magához ölelt.
-Persze.-mosolyogtam.
-Rendben.-puszilta meg a homlokom majd bement.
-Kicsim meg puszi?-nézett rám Cami.
-Most meséld el mi történt tegnap.-ültetett le a padra Naty. Én az elejétől kezdve mindent elmeséltm ők meg szájtátva hallgatták.
-Na és akkor elmondta, hogy Kris az unakanővére és utána.....-meséltem
-Után mi votl?-kérdezték egyszerre egymásba kapaszkodva.
-Csókolóztunk.-sikitottam fel és egyszrre ugráltunk, nevettünk és ölelkztünk össze.
-Mi ez a nagy öröm lányok?-lépett oda Pablo.
-Jajj csak nagyon várjuk a koncertet.-legyintettem.
-Na ennek örülök pláne annak, hogy téged mosolyogni látlak.-utalt a boldogságomra és micsoda véletlen, hogy ez mind akkor történt amikor Leo hazajött. Kacarászva indultunk be a próbára és amikor beértünk Leon azonnal mellémszegődött és átkarolva engem kezdett beszélgetni a többiekkel. Diego és Tomas árgus szemekkel figyeltek minket én meg Tomasról teljesen elvittem a tekintetem. Nagyon rosszúl éreztem magam egészen addig míg a barátom meg nem puszilta a fejem. Akkor szált el minden félelmem mert tudtam, hogy biztonságban vagyok mellette.
-Violetta, Diego színpadra.-jött be Kris és felparancsolt minket a színpadra miközben Leo mellé állt. Felálltam a helyemre és a kezembe vettem a mikrofont majd Die felé fordultam és elkezdődött a dal. Teljes átéléssel énekeltem, de inkább Leonnak mint az exemnek. Ahogy elénekeltük az utolsó sort következett a csók jelenet. Odahajoltam és a szája szélére adtam egy puszit ami lentről teljesen olyan mintha csókolóznánk. A jelenetet nagy taps követte én meg már siettem is le mert Cami, Francesca és Nat következett. Federico maga mellé hívott és dumálni kezdtünk.
-Tökre örülök, hogy megbeszéltétek ezt a Kristines dolgot. Nagyon jól kezeled. Elvégre teljesen bele volt zúgva Parisba a csaj Leonba csak Ő nem viszonozta neki és közölte, hogy téged szeret.-jelentette ki nekem pedig lefagyott a vigyor az arcomról.
-Tessék???-akadtam ki.

                                                                           .....Folytatjuk.....