1.évad 10.rész Az új énektanár

***csütörtök***

Egy újabb rémes nap. Rá kellett jönnöm, hogy én tényleg szeretem Leont csak nem merem neki se senki másnak bevallani. Most, hogy tudom mindent elrontottam nem nyer értelmet az életem. Nem tudok enni, inni és egy őszinte mosolyom sincs. Amikor kinyitottam a szemem Federicot pillantottam meg aki hangosan szuszogott. Volt még egy óra amíg fel kellett kelni ezért inkább nem zargattam. A cuccomat összeszedve kimentem a fürdőbe elkészűlni. Egy rózsaszín macskaszemes blúzt vettem fel fehér farmerrel és egy vaj színű teliptalpú cipőt. Eztán kifésültam a hajam majd konytba kötöttem és egy lila csattal tűztem össze. Felraktam egy halvány sminket, fehér rózsa formájú fülbevaló a fülembe és az arany nyaklánc ami anyué volt. Amikor teljesen késznek nyílvánítottam magam leslattyogtam az emeletről és keresni kezdtem valamit. Fogalmam nem volt, hogy mit csak le akartam kötni a figyelmem. Végül levágódtam a kanapéra és a fülsemet felrakva zenét kezdtem hallgatni. Végig Leonon járt az eszem és azon, hogy vajon most mit csinálhat. Nem sokkal később apu jött le az emeletről és megpillantott engem ami által azonnal hátrahőkölt.
-Mi az?-kérdeztem értetlenül.
-Mennyit aludtál és mikor ettél utoljára?-kérdezte ijedten.
-Semmit nem aludtam és lassan 2 napja nem ettem, de ne is próbálkozz, mert nem vagyok éhes.
-Egész éjjel nem aludtál?
-Na jó, de talán egy órát.-tűnődtem el.
-Azonnal enned kell.-próbálkozott, de mind hiába.
-Mond meg Fedenek, hogy nem vártam meg, mert elöbb be akartam menni a Studioba. Szia.-zártam le a témát és le is léptem. Az ajtón kilépve picit hideg volt ezért a fogasról levett lila dzsekit magamra húztam. Ahogy mentem a macskaköves úton eszembe jutott egy dalszöveg. Minnél elöbb be akartam érni, hogy zongorával együtt elpróbáljam ezért a Studioig megállás nélkül futottam. Belöktem az ajtót és mentem is a nagyterembe. Lehuppantam a zongora elé és miután kifújtam magam játszani kezdtem.

Újra fúj a szél, esik az eső, a nap nem süt
Ez a magány, tudod
Fáj és rossz
Ha nem vagy itt
Nem könnyű lélegezni és érezni
Hogy a világ egy büntetés
Ha nem vagyok veled
És ez megöl engem.-énekeltem majd azonnal leírtam a füzetembe. Újra és újra eljátszottam és imádtam. Hirtelen valaki megfogta a vállam én meg teljesen megijedtem.
-Ne aggódj csak én vagyok.-hallottam Diego hangját. Leült mellém és belenézett a füzetembe.
-Hogy hogy ilyen korán itt vagy?-érdeklődtem.
-Általában mindig én vagyok az első.-jelentette ki.
-Értem. Hallottad a dalt?-kíváncsiskodtam.
-Igen és nagyon tetszik viszont azt is látom, hogy nincs minden rendben még pedig Leonnal. Mielött megszólalnál elöbb tudtam, hogy beleszeretsz mint, hogy idekerültél volna. Egy részem remélte, hogy velem maradsz, a másik részem pedig tudta, hogy nem így lesz.
-Veled maradtam volna ha nem csalsz meg.-vágtam a fejéhez.
-Ugyan Violetta. Az már csak egy plussz dolog volt amit még mindig sajnálok és tudom, hogy nem volt helyes.-hajtotta le a fejét.
-Jó már úgy is mindegy.-mondtam.
-Igen már az. Leo miatt meg ne aggódj olyan szerelmes beléd a kezdetektől fogva, hogy bármi is legyen a baj hamar megoldódik. Tudod én már elötted ismertem őt és tudtam, hogy pont egy olyan lányra van szüksége mint amilyen te vagy. Melletted előjön az az énje amit a többi ember nem lát. Mindenki úgy tudja, hogy van egy jó nagy egója és imádja magát meg, hogy vannak barátai, de a lányokat konkrétan válogathatja holott Ő nem ilyen. Pár ember ismeri csak igazán és az a pár ember között te is szerepelsz csak még nem ismerted meg teljesen. Hidd el nekem, hogy szükségetek van egymásra.
-Nem neki már nincs szüksége rám.-mondtam erőtlenül.
-Miért mi történt?-kérdezte mire én szépen sorjában elmeséltem neki mindent.
-Értem. Figyelj erre nem tudotok mit mondani és nem ismerem igazán őt, mert soha nem voltunk jóba, de ezt még én is látom, hogy elcseszted, de nagyon. Örülj ha még szóba áll veled bármikor.-mondta őszintén.
-Tudom, hogy mindent elrontottam ezért nem is érdekel már semmi. Mindenért én vagyok a hiábás. Figyelj most szeretnék egyedül lenni szóval...
-Nyugodtan én már megyek is.-tette fel a kezeit és elsétált. Én a zongorához visszafordulva újra játszani kezdtem és közben eszembe jutott pár új sor. Volt vissza még vagy 2 órám, hogy megérkezzenek a többiek ezért úgy döntöttem, hogy befejezem a dalt. Elhatároztam, hogy ez a dal csak az enyém és nem mutatom meg senkinek. Pont akkor végeztem amikor betoppant Fran as Cami.
-Vilu hát te itt?-néztek rám értetlenül.
-Igen. Nem tudtam aludni és.......-kezdtem bele, de azonnal közbevágtak.
-Felejtsd el Leont. Eljátszottad a lehetőséged.-mondta Cami sajnálattal.
-Nem érdekel Leon.-tettem csipőre a kezem, de a lányok elmosolyodtak.
-Minket nem versz át.-szólt Francesca.
-Hagyjatok jó?-mondtam idegesen és otthagytam őket. Nagyon rosszúl éreztem magam. Amíg a többiek meg nem érkeztek én egy székbe kuporodva ültem és magam elé bámultam. Nem érdekelt különösebben semmi. Szerintem még akkor sem mozdultam volna ha az épületen keresztülhajt egy motoros. Amikor megérkezett Federico egyből odajött hozzám.
-Mi van veled?-guggolt le elém.
-Beszéltél Leonal?-tértem ki a kérdés elől.
-Nem hinném, hogy...-húzta el a száját.
-Talán még van esély.-néztem rá reménykedve.
-Szerintem most hagyd.-fogta meg a kezem.
-Jó, hagyom.-pattantam fel a székről és otthagytam. Bementem az ének terembe, mert kezdődött is az ének óra. Leültem törökülésebe majd jöttek a többiek is. Egyik oldalamon Tomas foglalt helyet a másikon pedig Fran.
-Violetta áll még a holnapi fagyizás?-fordult felém Tomi.
-Nem is tudom. Nem vagyok a legjobb hangulatomba.-mondtam miközben Federico a háta mögött kalimpálózott, hogy ne menjek el vele.
-Tudom. Pont ezért szeretném, hogy elgyere velem. Hidd el jót fog tenni egy kis beszélgetés.-mosolygott kedvesen.
-Rendben, de csak egy fagyi.-sóhajtottam és megpróbáltam mosolyt erőltetni az arcomra nem sok sikerrel.
-Okés akkor holnap suli után találkozzunk a parkaban.-kacsintott majd be is lépett az új tanár. Amikor megláttam le esett konkrétan az állam, de nem jobban a fiúkénál. Magas szőke haju szemüveges lány gyönyőrű barna szemekkel.

-Sziasztok Kristin Sharp vagyok, de szólítsatok nyugodtan Kris-nek. Én leszek az új ének tanárotok. Amit tudni kell rólam, hogy még csak 18 éves vagyok szóval ez az első munkahelyem. Imádok énekelni és táncolni. Ja és a legfontosabb pedig az, hogy ha nincs a barátotok Leon akkor soha nem kerülök ide. Ő ajánlott be Pablonak. Igazán jó barát és gondolom már ti is várjátok vissza.-mosolygott kedvesen én pedig egy kanál vízben meg tudtam volna folytani.
-Huuuuu.-húztak a többiek arra a kijelentésre, hogy Leonnal jóban van, de egy két ember sőt szinte mindenki abba hagyta miután rájöttek, hogy én is ott vagyok. Én csak ideges tördeltem az ujjaim és próbáltam levenni a lányról a tekintetem.
-Na és Kris tegezhetjük?-kezdte terelni a szót Maxi.
-Egész nyugodtan. Alig pár évvel vagyok idősebb nálatok.-nevetett majd megállapodott rajtam a tekintete. Egy pillanatra mintha elrettent volna. Gondolom a külső miatt hisz nem a legjobb formámban láthatott.
-Mit csinálunk a mai órán?-kérdezte Naty.
-Ismerkedünk. Kezdjük mondjuk veled ott.-mutatott rám.-Talán te vagy Violetta?-érdeklődött kedvesen.
-Igen én.-mondtam zavartan.
-Sokat hallottam rólad.-kezdett bele mire nekem megdobbant a szívem.-Pablo ódákat zengett a tehetségedről na meg persze a többiekéről is.-itt tört össze minden. Azt hittem, hogy Leon mesélt rólam.
-Tényleg?-kérdeztem furcsán.
-Igen. Megmutatnád nekem is a hangod?-mutatott a zongorára.
-Mit énekeljek?-léptem a hangszer elé.
-Amit csak szeretnél. Legyen benne sok átélés. Fejezd ki a dalban az érzelmeid.
-Hát jó.-mondtam és az ujjaim a billentyűzetre helyeztem. Ahogy lenyomtam az első billentyűt mindenki felkapta a fejét. Az ezer élettel ezelött című dalt kezdtem játszani és énekelni. Mindenki szomórú arcal nézett, de legfőképp Federico aki közben a fejét ingatta. Én mindent beleadtam a dalba és ahogy tudtam énekeltem. Ebben akkor minden benne volt. A sok düh, szomórúság, fájadalom és magány és tudtam az időt nem pörgethetem vissza. A dal végeztével mindenki tapsolni kezdett majd amikor elcsendesedtek Kristin beszélni kezdett.
-Úr isten ez Leo dala. Csodálatos volt. Azt kell mondjam, hogy te is énekled legalább úgy mint Ő. -áradozott.
-Köszönöm.-zártam le és leültem a helyemre. Mindenki feszültem mozgolódott egy két ember kivételével. Óra végére pont végeztünk a bemutatkozással és én voltam az első aki kirontt a teremből. Siettem át Gregorio órájára. Amikor betoppantam a terembe Ő már ott pattogtatta a labdáját.
-Nocsak nocsak valaki milyen gyors volt. Általában maga az utolsó. Csak azt nem mondja, hogy már nem szerelmes.-mondta gúnyosan. Ha Ő tudna róla.
-Én....én csak.....-dadogtam össze vissza.
-Maga, maga csak menjen átöltözni és utána álljon be a helyére.-intett az öltöző felé mérgesen. A nyakamat behúzva besietten az öltözőbe. Felhúztama rózsaszín cicanadrágom és a fekete lila feliratos pólóm. Belebújtam a sportcipőmbe és már siettem is vissza a terembe. A többiek akkor érkeztek meg és mentek el átöltözni. Én addig bemelegítettem és mire mindenki kész lett én már a helyemen álltam.
-Na szóval a mai órán megpróbálok magukba életet lehelni, mert komolyan olyanok mint az élőhalottak és a táncot hanyagoljuk is. Nem értem, hogy kerülhettek ide be. Borzalom.-dramatizálta túl a tanár a dolgokat. A kis labdájával megdobta a zenelejátszót és már táncolhattunk is. Jól meg izzasztott minket az biztos. Az óra végén mindannyian indultunk, hogy az öltözőbe vegyünk egy jó hideg zuhanyt. Amikor végeztem visszahúztam a ruhám és megigazítottam a sminkem majd indultam is Beto órájára. Ott különösebbképp nem történt semmi. Az egész olyan Betos volt. Az utolsó óránk Pabloval volt. Próbáltunk az előadásra hisz már szinte ott volt a nyakunkon. Az Es mi Pasionnal kezdték a srácok aztán jött Fran, Cami és Naty a Veo veo-val, utána Ludmilla a Destinada brillaral, Én a Te Creo-val, Diego-val a közös duett az ezer élettel ezelött és legvégül a Ser Mejor amit mindannyian énekeltünk. A duettet párszor el kellett próbálni, de végül Diego is megértette, hogy biztos nem lesz igazi csók. Nem tudtam, hogy miért csinálja ezt. Annyira jót beszélgettünk és azt hittem lezártuk a kettőnk ügyét, de minden áron meg akart csókolni. A próba végeztével fáradtan feküdtem el a színpadon a lányokkal.
-Mit szólnátok ha lemennénk a karaoke bárba ma este?-kérdezett rá Cami.
-Jó benne vagyunk.-jekentette ki Fran és Nat.
-Na és te Vilu?-érdeklődött Camilla kedvesen.
-Ne haragudjatok, de nekem ehez nincsen hangulatom.-vettem fel a táskám és már éppen indulni akartam amikor Kristin jött oda hozzánk.
-Szaisztok lányok. Nem tudtam nem meghallani, hogy a karaoke bárba mentek. Esetleg elmehetnék veletek?
-Persze, miért ne?-néztekössze a lányok majd hirtelen rám.
-Ne rám nézzetek én úgy sem megyek.-tettem fel a kezem védekezőn.
-Violetta, hogy hogy nem jössz?-karolta át a vállam mire én furcsán kezdtem őt méregetni.
-Nincs jó kedvem ezáltam semmihez nincsen hangulatom. Egyedül szeretnék lenni. Most szerintem megyek is.-intettem és Krist levakarva magamról haza indultam. Ahogy kiléptem az épület ajtaján Ludmilla támadott le.
-Ici pici Violettácska. Kis szerencsétlen fruska. Nem meg mondtam neked, hogy szálj le a pasimról!!?-kezdte normálisan majd hirtelen az egekbe emelte a hangját.
-Ludmilla nyugkdj meg kérlek. Megint mit csináltam?-kérdeztem miközben fáradtan a hajamba túrtam.
-Múlt héten édes kettesben sétáltatok a Parkban.-emlkéztetett mire én hitetlenül felnevettem.
-Ugyan már te Supernova. Eddig senkin nem akadtál ki ha elment vele bárhova. Pont engem támadsz le? Mondjuk miért ne? Úgy is úgy utálsz. Ludmilla fogd már fel, hogy Andres csak egy barát.-hagytam ott a kérdéseivel.
-Ne merészelj így itthagyni! Hallod te kis....whááá.-hallottam ideges hangját, de mit sem törődve vele elindultam haza. Azt hittem, hogy már nem állít meg senki és nem történhet semmi, de tévedtem. Egy kiskutya futott elém az úton. Leguggoltam hozzá és megnéztem a nyakörvén lévő bilétát. A kutya neve és a gazdi telefonszáma állt benne.
-Hunter. Szóval Hunternek hívnak. Hát szia kiskutyus.-simogattam meg a fejét.
-Jaj köszi, hogy megfogtad.-hallottam egy ismerős hangot. Ahogy felnéztem egyből elment a maradék életkedvem is.
-Hali Kris.-intettem esetlenül.
-Holt találtad?-kérdezte miközben rárakta a pórázt.
-Itt futott elém.-mutattam miközben Ő felvette az ölébe.
-Sokat jelent nekem ez a kutyus hisz Leontól kaptam.-mesélte mire nekem tikkelni kezdett a szemem. Biztos bolondnak nézett bár én is úgy érzem, hogy ideje lenne egy pszichiáterhez fordulnom.
-Tényleg?
-Igen. Együtt neveztük el.-mosolygott és egy puszit nyomott a kutya fejére.
-Áh értem. Én is szeretem az állatokat, de én szívesebben lovagolok meg jobban szeretem a lovakat is mint a kutyákat.-vázoltam a helyzetet.
-Hú én allergiás vagyok a ló szőrre viszont gyönyőrű állatok.
-Igen azok.
-Leon nem annyira bírja őket. Nem tudom pontosan miért, de mondtam neki ha haza jön elmehetnénk a Rancsra, de Ő erre azonnal nemet intet. Azt mondja, hogy nem akar lovak közelébe menni.-vázolta a helyzetet.
-Hát nem tudom, de én is a Rancsra járok lovagolni. Ha minden igaz szombaton is megyek.-meséltem mire Ő elgondolkozott majd tovább folytatta.
-Áááá értem. Figyelj nekem most mennem kell, mert nem fogok odaérni a lányokhoz.-nyomott le egy puszit és már ott sem volt. Megtöröltem az arcom és indultam is tovább. Egész úton azon kattogtam, hogy Leo miért adott ennek a lánynak egy állatot. Az ajtót idegesen csaptam be magam után amikor hazaértem és köszönés nélkül trappoltam fel a szobába. Odaálltam a szintetizátorom elé és játszani kezdtem a ma írt dalomat. Egy kicsit még finomítgattam rajta majd amikor teljesen késznek éreztem eljátszottam az elejétől.

Újra megpróbálom
Van értelme beszélni
A hangom összekeveredik a levegővel
Újra találok egy lépést
A szerelem az a hely, ahol öröm van számomra

Újra fúj a szél, esik az eső, a nap nem süt
Ez a magány, tudod
Fáj és rossz
Ha nem vagy itt
Nem könnyű lélegezni és érezni
Hogy a világ egy büntetés
Ha nem vagyok veled
És ez megöl engem

Újra a történetem a bőröndömben
Hiányos a lelkem, amely keresi azt az utat
Amely elveszett, és nem találja

Újra fúj a szél, esik az eső, a nap nem süt
Ez a magány, tudod
Fáj és rossz
Ha nem vagy itt
Nem könnyű lélegezni és érezni
Hogy a világ egy büntetés
Ha nem vagyok veled
És ez megöl engem

Nem normális hogy minden nap,
Minden reggel a hidegben keresem
Hogyan lehet menekülni ebből a magányból!!-énekeltem majd ahogy felpillantottam az ajtó felé Federicot láttam meg aki éppen kamerázik.
-Tedd azt le.-szaladtam oda, hogy elvegyem tőle.
-Nem! Feljts el. Ez nagyon jó. Miért nem mutatod meg Pablonak?
-Ez az én dalom érts meg. Nem akarom, hogy bárki tudomást szerezzen róla.-hajtottam le a fejem.
-Nem lehet, hogy te attól félsz, hogy a többiek rájönnek kinek írtad ezt a dalt?-kérdezte halvány mosolyra húzva a száját miközben megfogta a kezem.
-Mi? Nem értelek Fede. Ez...ez..csak egy...egy...dal. Semmi....más.-magyarázkodtam, de Ő kinevetett.
-Ahha. Na jólvan nem mutatom meg senkinek, de örülnék ha egyszer felfednéd ezt a gyönyőrű dalt.
-Nem tudom még.-mondtam könnyezve.
-Figyelj Vilu felejtsd el őt. Lépj tovább.-adott egy puszit a homlokomra és elment. Én zokogva az ágyra borultam és csak sírtam és sírtam. Tudtam, hogy ma éjszaka megint nem fogok aludni és az még nagyobb fájdalmat keltett bennem, hogy csak pár nap és hazajön Leon.