1.évad 14.rész Wonderwall

Azonnal oldalrakaptam a fejem és megpillantottam Fedet. Annyira megkönyebbültem és olyan boldog voltam, hogy azonnal a nyakába ugrottam és agyon puszilgattam.
-Hé Vilu, nyugi.-mosolygott rám kedvesen és amikor meg akart csókolni elhúzódtam.
-Srácok most tisztázzunk valamit. Én nagyon szeretlek Federico, de soha nem foglak úgy mint Leot. Leon te egy csodás srác vagy, de minket állandóan szétszakít valami és nem akarok tovább szenvedni ezért jobb ha nem erőltetjük. Legyen az, hogy továbbra is barátok maradunk veled Fedevel pedig olyanok mint a testvérek. Nem akarom, hogy balhék legyenek.
-Violetta azt tudnod kell, hogy ha bármi lenne Leoval nem zavarna mert a legjobb barátom te pedig a "kishugom" és így támogatlak titeket. Haver te meg ne haragudj, hogy rámásztam, de különleges lány. Még ha azt is mondja hagyd, harcolj érte. Nem éri meg elveszíteni.-mondta Fede.
-Köszi tesó, észben tartom.-kacsintott majd mosolyogva rám nézett.
-Akkor azthiszem Leo te már le is mehetsz meg te is Federico én pedig aludnék egyet.
-Én még maradok mert ez kicsit furcsa, hogy Ricardo csak úgy elengedte őt és félek, hogy téged akar bántani. Ne aggódj addig megtanulok továbblépni.-mutatta fel a könyvet nevetve mire én is halványan elmosolyodtam és elfeküdtem az ágyban a takarót magamra húzva. Egy ideig mocorogtam majd meghallottam ahogy Leon elkezd énekelni. Tudtam miért csinálja és én hamar el is lazultam utána pedig elaludtam. Már megint megnyugtatott és ezzel az őrületbe tud kergetni. Nem tudom mennyi lehetett az idő amikor felkeltem, de Ő még mindig ott ült abba a fotelba és azt a hülye könyvet Olvasta, de ahogy elnéztem már egy ideje ugyan azt az oldalt nézi.
Hol tartasz?-ültem fel és mosolyogva fürkésztem.
-Mármint miben?-nézett rám értetlenül.
-Tudod a köny. Már egy ideje figyellek és még mindig ugyan azt az oldalt bámulod.
-Ja hát igen, most már majdnem a végén vagyok csak közben elgondolkoztam.-csukta össze a könyvet.
-Na és min? Azon, hogy mit csináljunk ha az exel jóban maradtunk?-nyitottam ki a könyvet amit olvasott és elolvastam a fejezet címét.
-Ja nem. Azon, hogy túl nagy a csend. Ezt úgy nevezik, hogy a vihar elötti csend. Valami készül és én félek, hogy te leszel az áldozat.-mondta aggódva én nekem pedig azonnal fülig ért a szám.
-Ezek szerint féltesz?-kérdeztem a szemöldököm felvonva.
-Nagyon jó észrevétel. Violetta majd belebolondulok ebbe az egészbe. Minden pillanatban csak arra tudok gondolni, hogy az az izé idejön és.....-kezdette bele, de én megpusziltam az arcát amivel elcsitítottam.
-Köszönöm!
-Mégis mit?-kérdezte furcsán.
-Azt, hogy itt vagy velem és vigyázol rám. Nekem ez sokat jelent.-öleltem őt át aztán megint nyílt az ajtó.
-Halihó csajszi.-lépett be Fran, Cami, Andres, és Maxi.
-Nahát sracok ti itt?-kérdeztem boldogan és mindenkit köszöntöttem.
-Hallottuk mi történt és kötelességünknek éreztük, hogy eljöjjünk.-mondta Maxi.
-Én viszont nem tartom ezt jó ötletnek. Így ti is veszélyben lehettek és félek nem tudok mindenkit megvédeni.-jelentette ki Leo.
-Leon ez nem a te feladatod hanem apukádé. Kérlek lazíts egy kicsit.-kértem őt erre Ő megenyhüvle bólintott.
-Rendben, de akkor sem hagylak itt titeket.-mutatott ránk.
-Oké akkor mindannyian nyomás le a nappaliba én meg közben hozok egy kis rágcsálni valót.-tapsoltam kettőt és minannyian elindultunk le. Én bementem a konyhába és egy nagy tálcán gondosan összerendeztem a csokiskekszeket meg a narancslevet és kivittem a többieknek.
-Violetta be kell mennem a rendőrségre Federicoval, de ne aggódj nem lesz baj.-jött oda apa és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Siettek vissza?-kérdeztem aggódva.
-Vilu ígérem, hogy pár óra és jövünk.-ölelt át Fede.
-Rendben, de egy óra múlva sötétedik.-pusziltam meg őket.
-Tudjuk, ne aggódj, sietünk.-köszöntek el és már ott sem voltak. Kétségbeesve ültem le a kanapére Leon és Camilla közé.
-Nem kell félned épségben itthon lesznek.-ölelt át barátnőm.
-Remélem igazatok van.-mosolyodtam el halványan.
-Violetta szeretném ha ezt magadnál tartanád.-nyújtott át egy paprikasprayt.-Ugyan én itt leszek még, de jobb az elővigyázatosság.-jegyezte meg.
-Persze, de azthiszem a fia túl sok mindennek van kitéve. Félek, hogy valami baja lesz.-néztem Leonra aki az ölembe hajtva a fejét aludt.
-Jajj ne haragudj, hogy így zavar csak hát szeret téged.-menetegetőzött.
-Jajj nem, egyáltalánnem zavar sőt megnyugtat hogy itt van csak annyira próbál óvni, hogy ebbe Ő is sérülhet.-magyaráztam el a helyzetet miközben az alvó fiú hajába túrtam.
-Én hiába mondom neki, hogy menjen haza sőt most bárki mondhatna neki bármit, de ha rólad van szó akkor mintha csak a falnak beszélne az ember és egyenesen belesétálna tűzbe csak aztán ott vagy te, megfogod a kezét és olyankor sikerül visszahozni a valóságba. Violetta te jelented neki a mindendséget.-vázolta dolgokat én meg már fülig vörösödtem. Ő mosolygva leült tőlünk a távolba egy székre és onnan fürkészet minket tovább, de annyivel megkönnyítette a dolgok, hogy egy könyvet kezdett el olvasni.
-Srácok most mégis mi a fenét csináljak?-néztem rájuk kétségbe esve.
-Szerintem nyugodj le, igyál egy kicsit meg egyél.-nyugtatgatott Francesca.
-Igaza van Frannak ilyenkor az a legjobb ha kicsit megpróbálsz ellazulni.-mosolygott kedvesen Maxi.
-Srácok erre szerintem az lenne a legjobb ha énekelnénk egyet.-lelkesedett fel Andres.
-Andi ez nem rossz ötlet, de mint látod mozdulni nem tudok.-mutattam az ölembe heverő srácra.
-Neked elég csak énekelni.-nevetett fel és belekezdett a Ser Mejor-ba a srácok pedig folytatták és felálltak táncolni így hát mit volt mit tenni én is elkezdtem velük énekelni. Kicsit újra felszabadultam és sokat nevettem ahogy ők tánc közben bohóckodtak nekem.
-Rendben ez jó volt, de most halljunk téged. Énekelj valamit Vilu.-kérte Maxi én pedig elkezdtem gondolkozni.
-Rendben, van egy dal, de nem nevethettek ki érte.-emeltem a fel az ujjam.
-Nem fogunk.-kántálták egyszerre. Én egy bólintással nyugtáztam majd ránéztem az ölelmbe fekvő fiúra és elkezdtem énekelni.

Nem tud elfelejteni a szívem
Ezek a szomorú szemek
Álmodoznak a szerelmemről

Hagytam, hogy nyerjen egy illúzió
És elvesztettem a nyomod
És most tudom, hogy ő
Minden, amit kerestem
És most itt vagy
Kereslek újra és többé nem
Mész el

Talán már elmondtam, hogy láttalak
Én mindig imádtalak
És soha ne felejtsd el
Az életem egy sivatag
És szomjan halok
És hadd mondjam el azt is, hogy
Csak veled tudok lélegezni

Nem világítanak a csillagok
És nem süt a nap
És nagyon magányos vagyok itt
Nem tudom hol vagy
Kérlek had mondjam el

Sok pillanatot szerettem
Érzem a simogatásod
És az illatod a bőrömön
Minden éjjel megölelsz engem
Hatással vannak rám a csókjaid
És ezerszer megsimogatsz
És elvitt az őrület
És most itt vagy
Kereslek újra és többé nem
Mész el


Talán már elmondtam, hogy láttalak
Én mindig imádtalak
És soha ne felejtsd el
Az életem egy sivatag
És szomjan halok

Nem világítanak a csillagok
És nem süt a nap
És nagyon magányos vagyok itt
Nem tudom hol vagy
Kérlek hagy mondjam el.-énekeltem el és közben vagy húszor megsimogattam Leon fejét.

Hatalmas taps követte az énekemet én pedig hamar elpirultam.
-Violetta ez csodálatos és rémes egyszerre.-jelentette ki Camilla és Fran mire én nagyon megilyedtem.
-Mi rossz benne?-kérdeztem szomorúan.
-Semmmi, a dal tökéletes, de a lányok a dal üzenetére gondolnak. Szerelmes vagy, vágysz arra a szerelemre és ezt az öledben fekvő fiú tudja csak megadni.-vázolta a helyzetet Andres.
-Nem, felejtsétek el. Leon és én már csak a múlt.-ahogy ezt kimondtam Leo nyöszörögni és mozgolódni kezdett az ölemben és sorosan átölelte a derekam.

Teljesen megvoltam zavarodva ezért felhuppantam a heverőröla mire Ő is felriadt.
-Mi történt?-nézett körbe álmosan, de én már nem tudtam válaszolni. Odavittem neki a kabátját és az ölébe raktam.
-Nekem ez így nem megy. Menj el kérlek mert már nincs köztünk semmi ezért már semmi közünk egymáshoz. Tudom én jöttem azzal, hogy legyünk barátom meg mimden, de nekem nem megy ez a barátosdi. Nagyon szeretlek és fontos vagy, de nekünk ez soha nem ment ezért jobb ha most elmész.-ejtettem ki a nehéz szavakat.
-Pont te raksz ki? Én megbocsájtottam, hogy Federicoval csókolóztál te pedig most elküldesz a semmiért? Nem ismerlek Violetta Castillo.-mondta dühösen és elviharzott a házból.
-Te és Fede? Vilu te tudtad, hogy én mit érzek. Leonnál is tudtad. Én sem ismerlek.-kapta fel a dzsekié és Ő is elment.
-De Fran.-túrtam bele idegesen a hajamba és felviharzottam a szobámba. 2perc múlva már mindannyian fent tornyosultak a szobámba. Láttam Cami aggódó, de dühös tekintetét és a fiúkét akik nem nagyon értettek semmit. Elösszőr sorjában elmagyaráztam a fiúknak mindent utána pedig közösen megbeszéltük, hogy Leon és én is totál bekattantunk és, hogy Francesca soha nem fog megbocsájtani nekem.
-Vilu mi most megyünk mert holnap próba és 2 nap múlva koncert.-szólalt meg Camilla.
-Rendben, én is megyek holnap ha minden igaz.-erőltettem magamra egy mosolyt majd kikísértem őket. Ahogy elmentek én nem bírtam tovább és kitört belőlelm a sírás. Nekidőltem az ajtónak és végigcsúszva rajta leültem a földre és csak sírtam.
-Kicsikém mi történt?-rohant ki Olga fejvesztev a konyhából, de én csak megráztam a fejemet és felállva átöleltem.-Jaj szívem nyugodj meg, sütök neked bármit csak mosolyogj már végre egy kicsit.-törölgette le a könnyeim.
-Jobban leszek majd......-mondtam lehajtott fejjel és felmentem a szobámba. Már sötét volt így elmentem lezuhanyozni, felhúztam a pizsim és bebújtam az ágyba. Gondoltam majd reggel beszélek apuékkal addig is megpróbálok elaludni. Ez csak egy hülye terv volt. Az ágyamba forgolódtam, a lámpa fénye bevilágított az utcáról én meg még zaklatottabb lettem. Elöntött a szörnyű lelkiismeretfurdalás és rájöttem, hogy én itthon sajnálom magam amikor ki tudja Fran vagy Leon milyen állapotban van. Jó a Leonos dolgon nem tudtam változtatni, de Francesca miatt teljesen kivoltam. Idegességemben lerugdostam magamról a takarót és a kislámpám felkapcsolva odamentem a szintetizátoromhoz. Eszembejutott egy dallam és hozzá pár sor ezért azonnal játszani kezdtem.

Az első nap amikor megismertelek
Különállónak éreztem magam, annyi új arc
Az első barát akit találtam
Amikor kilógtam a sorból, te mindig ott voltál nekem.-énekeltem és teljesen megteltem adrenalinnal. Csak arra tudtam gondolni, hogy ha ezt a dalt befejezem akkor megmutatom Frannak mert ezt neki szánom. Így elmondhatom neki azt, hogy mennyire fontos és ez mindig is így lesz. Gyorsan lefirkantottam a sorokat és visszabújtam az ágyba. Azt hittem, hogy ezek után el tudok aludni, de hát tévedtem. 6 óra fele lebotorkáltam a konyhába és tejeskávémba meredve próbáltam összeszedni magam. Kivettem a hütőből egy dobozos narancslevet ami jó hideg volt és a szeme alá nyomtam, hogy eltüntessem a táskáimat. Hát nagyjából sikerült is, de amikor fel akartam állni e tejeskávé az ölembe borult. Hirtelen hátraugrottam ezért széttört a pohár. Az egész ház 2 perc alatt ott volt.
-Kicsikém mi történt?-jött oda apa.
-Ne haragudjatok, hogy felébresztettelek titeket csak kiborult a tejeskávém. Amúgy mi volt tegnap a rendőrségen?-tértem rá a fontosabb dologra.
-Azonosítottuk Ricardot és le fogják csukni. 2 nap múlva lesz a tárgyalás, délután.-símogatta meg az arcom, de én azonnal lesápadtam.
-Akkor lesz a koncert.-huppantam vissza a székre aminek hatására a fehér szoknyám hátulja is foltos lett.
-Pedig Federiconak is jönnie kell.-vakargatta a tarkóját.
-Miben szerepelsz?-kérdeztem azonnal Federicot.
-Hát az Es Mi Pasion-ba meg a közösbe a Ser Mejor-ba.-mondta és elgondolkozott.-Amúgy nem úgy volt, hogy 2 hét múlva lesz a koncert?-kérdezte furcsalva.
-De, de a srácok tegnap este mondták, hogy valami miatt megváltoztak az események.-mondtam elgondolkozva.
-Mégis mi miatt?-nézett rám értetlenül.
-Nem tudom. Azt csak koncert után tudjuk meg.-legyintettem és felmentem, hogy szoknyát cseréljek. A fehéret átváltotta a kék szoknyám amihez a fehér topánom húztam. Visszasiettem a nappaliba, hogy még indulás elött beszéljek Federicoval.
-Fede figyu....akkor most köztünk minden oké?-kérdeztem kicsit félve.
-Naná, mi újra tesók vagyunk és én egy időre lehuzom magam.-kacsintott mosolyogva.
-Az tök jó, szerintem én is meghúzom magam most.-húztam el a számat.
-Történt valami?-nézett rám és fürkészve figyelte az arcomat.
-Hát tegnap összevesztem Leoval és ezáltal Fran megtudta, hogy mi.....tudod....na és most gáz van.-hajtottam le a fejem.
-Majd én beszélek vele és akkor minden rendben lesz.-puszilta meg a homlokom és átkarolva a vállam elindultunk a suliba. Ahogy róttuk a macskaköves utcát eszembe jutott néhány új sor a dalomhoz.

Barátok a végig, sosem szakítanak, sosem támadnak hátba
Barátok megértenek, mosolyra fakasztanak, fogják a kezedet

Most már együtt állunk, sosem vagyunk egyedül
És majd fényt gyújtunk, bárhová is megyünk

Ha szükséged lesz rám egy pillanaton belül, csak szólj
Számíthatsz rám, számíthatsz rám
Egy pillanaton belül ott leszek, mert tudod
Mindig te leszel, te leszel az első.-dúdoltam magamban és kezdett az egész egyre jobban összeállni. A Studio ajtaján beérve álltam Fran megvető pillantását és Leonét aki csak úgy forrt a dühtől. Olyan bűntudatom volt mindkettőjük miatt ami talán még soha. Fede egyből ellépett melőlem és elindult Francesca felé én pedig ott álltam egyedül. Nem mertem senki szemébe sem nézni.
-Na mi az Viluka? Rájöttek, hogy milyen kis jelentéktelen a fényed és lassan csak eltűnsz az univerzumba. Csak sodrodsz egy ideig végül benyel a fekete lyuk és aztán BUMMM!-mondta és a végén hirtelen felemelte hangját én meg összehúztam magam.
-Ludmilla, kérlek, nincs most kedvem hozzád.-mondtam kikészülve.
-Jajj Ludmilla kérlek, istenem Violetta ne mártírkodj itt.-kezdett őrületes módon nyávogni.
-Ludmilla ezt fejezd be! Én szeretlek, de ne bántsd Violettát, Ő a barátom és kiállok mellette.-lépett oda Andres én pedig hálásan pillantottam rá.
-Andi mellettem mikor fogsz így kiállni?-nézett rá megszeppenve.
-Akkor amikor megtanulod, hogy ki a barát és ki az ellenség mert Vilu suha nem ártott neked. Elegem van ezekből a kitöréseidből. Régen nem ilyen voltál. Én szeretlek, de nem bírom ezt sokáig és ezek a dolgaid miatt fogsz elveszíteni.-vázolta a helyzetet és csalódottan elment Ludmilla pedig szomórúan nézett maga elé és talán átgondolta a dolgokat. A fejét felszegezve fordított nekem hátat és indult el a nagyterembe. Én pedig az ének terembe vettem az irányt. Szerettem volna magam lenni, a gondolataimmal és érzéseimmel. A füzetemet elővéve elkezdtem a dalomhoz hozzáirni a sorokat amik eszembe jutottak útközben. Javítgattam, javítgattam aztán 2 óra múlva teljesen késznek éreztem. A naplómat előkotortam a táskám aljáról és kivettem a Leonról készített rajzot. A lap tetejére azt írtam fel, hogy You're my WONDERWALL. Kidíszítettem a mondatot, mindenféle színt csempésztem bele. Annyira belemerültem az egészbe, észre sem vettem azt, hogy valaki áll mögöttem.
-Te vagy a csodafalam?-értelmezte a kis mondatot amit a papírra vetettem.
-Igen.-néztem hátra Pablora lesütött szemekkel.
-Ez talán egy új dal címe lesz?-kérdezte miközben egy kicsit elmosolyodott.
-Ebbe még nem gomdoltam bele.-néztem rá felcsillant szemekkel.
-Hát pedig ha ilyen "múzsád" van.-rajzolt idézőjeletek a levegőben.
-Te tudod mi az a csodafal? Mármint érted a lényegét?-néztem rá elképedve.
-Persze, hogy tudom.-ült le mellém.-Egy olyan személy akit nem tudsz kiverni a fejedből, mindig csak rá gondolsz és Ő a te múzsád ha úgy vesszük.-mondta el az elképzeléseit.
-Pontosan. Amikor egyszerűen nem tudod megmagyarázni, hogy miért, de szereted azt az embert és minden egyes pillantaban belefészkeli magát a fejedbe.
-Jelen esetben neked Leon az ha jól látom.-bökött a lapom felé.
-Pablo, nem értelek. Ha szeretted Angiet miért nem küzdöttél érte?-csaptam bele a közepébe.
-Violetta szerintem ezt nem veled kell megbeszélnem.-készült menni, de én visszahúztam.
-Nem, én tudni szeretném.-kérleltem őt mire sohajtva bólintott.
-Imádtam Angiet sőt még most is erős érzelmeket táplálok iránta, de ha a másik félnek elhalványulnak ezek a dolgok akkor ezt nem lehet erőltetni. Ő apukádba lett szerelmes és én ez ellen nem tudtam mit tenni. Hiába akartam menteni a mentehtőt Ő már mindig ott állt köztünk és szép lassan elszakadtunk egymástól. Persze jó barátok maradtunk, de már soha nem lesz semmi a régi.-mesélte el a dolgokat én pedig eltöprengtem.
-És mi van ha egy pár közé nem egy másik szerelem áll hanem úgy minden más. Féltékenység, távolság és minden más apró dolog, de leginkább a félelem.
-Félelem?-kérdezte kíváncsian.
-Igen, amikor nagyon szeret valakit és elkezdődik a kapcsolat, de félsz, hogy te elronatsz valamit vagy a másik fél  annyira megbánt, hogy abba belehasad a szíved is ezért inkább kifogásokat keresve menekülsz előlel, de nélküle sem bírod. Tehát szeretnél vele lenni meg nem is mert félsz a csalódástól.
-Violetta a szerelmeben mindig lesz csalódás, sírás, fájdalom, de tud szép is lenni. Az elején minden kapcsolat szenvedéssel jár, de nem szabad mindig eldobni mert akkor sosem kezdődik el semmi igazán és ha ez az ember tényleg attól fél, hogy csalódik vagy elvesztí a párjat akkor azonnal kezdjen el teperni, hogy visszaszerezze mert lehet Ő neki az igazi.-kacsintott és visszaadta a rajzomat én pedig szorgosan elkezdem írni a dalos füzetembe. Alig fél óra múlva bekopogott Beto, hogy ideje megjelenjek a próbán mert most már rám is szükség van. Átmentem a nagyterembe és egy kis figylemet kértem.
-Szeretnék mutatni egy dalt..............