1.évad 16.rész ott majd újra kezdhetem

Tudtam, hogy ez a nap kemény lesz, de, hogy ennyire.....Amikor Federicoval bementem a Studioba még nem is számítottam mi vár rám. Minden úgy indult ahogy szokott. A lányok csacsogva fogadtak, a srácok egy körbe voltak tömörülve, Diego lopva rám pillantott, de inkább a telefonját nyomkodta. Leon még mindig nem nézett rám, gondolom még mindig meg volt sértődve, de már megszoktam a hangulatingadozásait. Egy valami viszont nem volt a helyén, a tanárok. Gregorio kiabálása szűrődött ki a tanáriból ami még normálisnak is tűnt, de amikor kinyílt az ajtó és Antoni meg Pablo feldúlva jött ki megijedtem. Általában ráhagyták a zsémbes tánctanárunkra a dilijeit, de most valami egészen más történhetett mert a tanárunk nem is miattunk és nem is Pablo miatt örjöngött. Mindenki érdeklődve nézte a jelenetet aztán valaki kivágódott még az ajtón és hasraesett az orrunk elött. Na vajon ki? Nem más mint a mi drága Betonk.
-Most mi lesz?-tápászkodott fel és az igazgatónkra nézett.
-Szerintem ezt nem itt kell megtárgyaljuk, majd visszatérünk rá, most nyomás próbára.-mondta, de láttam rajta, hogy valami egyáltalán nincs rendben. Talán ahoz van köze amit a koncert után akartak nekünk elmondani. Amíg ezen morfndíroztam éreztem, hogy valakinek a tekintete rajtam van. Megfordultam és láttam, hogy Ő néz. A mellkasánál összefonta a karját és elfordította a fejét majd tovább beszélgetett Federicoval.
-Mi volt tegnap? A legfontosabb kérdés viszont az, hogy mi ez a ruha?-hallottam Camilla hangját mellőlem.
-Igen Vilu, mi lett veled? Nem mintha nem állna jól, de durva.-kezdett bele Fran is aztán a többiek is odacsődültek hozzám.
-Figyeljetek, úgy érzem, hogy kellett ez a változás. Minden más lett körülöttem így én is. Még ugyan az a Violetta vagyok és kedves meg szeretlek titeket ráadásul még mindig aztmondom, hogy mindenkinek jár akár 100 esély is. Ne aggódjatok, jól vagyok csak történtek dolgok.-mondtam és közben a távolban lévő Leora pillantottam. Láttam, hogy nem tetszik neki az amit lát és kiváncsi, de dühös is. Francesca és Camilla oldalán mentem be a nagyterembe. Kezdetét vette a nagy utolsó próba, holnap már a ruhákon és az előkészületeken lesz a hangsúly, nem lesz idő átismételni a koreográfiát. Épp tíz perces szünet volt amikor Diego sétélt oda hozzám. A színpad szélén ültem és lógattam le a lábaimat, éreztem, hogy megfogja mint két kezem és azt akarta nézzek a szemébe. Lassan felemeltem a fejem és belenéztem szinte már fekete szemeibe.

-Mi történt veled Violetta?-kérdezte mire én csak megvontam a vállam.
-Már kint is elmondtam, hogy sok dolog más lett körülöttem így most én is próbálgatom a  szárnyaimat. Ha szerettek és barátok vagyunk akkor mind elfogadjátok, hogy változásra van szükségem. Nem biztos, hogy ez vagyok én.....-mutattam végig magamon.-Viszont egyszer élünk és mindent ki kell próbálnunk. Nem az illegális dolgokra gondolok, de meg kell tudnom ki is vagyok valójában.
-Na és mi a helyzet velünk?-kérdezte mire én furcsán néztem rá.
-Mi az, hogy velünk? Vagy te és én aztán ennyi....már nem akarok tőled semmit. Nekem nem te vagy az igazi....Nekem Leon az csak sajnos vele meg nem lehetek.-tisztáztam a nelyzetet és otthagytam. A lányokhoz siettem akik kint ültek a padnál. Naty a pad elött állt, mögötte pedig Broduey aki a kezeit barátnője hasánál kucsolta át. Camilla Maxi ölében ült, Fran pedig Federicoval beszélgetett és feltünően sokat mosolyogtak mind a ketten.
-Halihó gerlepárok, szinglik is jöhetnek?-kérdeztem mosolyogva mire maguk mellé invitáltak.
-Baj van Vilu?-fordult felém elösszőr olasz barátnőm.
-Diego megint jött azzal, hogy mi ketten pedig olyan nincs amióta lesmárolta a volt legjobb barátnőm.-mondtam feldúltan.-Srácok mikor fogja már fel mindenki, hogy én úgy érzem nekem Leon az igazi, Ő az egyetlen aki megmenthet......Nem tudom jobban elmondani mennyire szeretem, de az univerzum az utunkba áll.-túrtam bele a hajamba.
-Mi értjük mit érzel, de ha nem megy miért nem próbálsz meg továbblépni?-fordult felém Federico.
-Emlékezz vissza, hogy próbáltam.-utaltam arra, hogy én csókolóztam vele.
-Próbáld meg újra.-bátorított Broduey.
-A Studion kívűl nem ismerek senkit.-ráztam a fejem a többiek pedig sajnálattal néztek rám.-Az a legnagyobb bajom, hogy még most is úgy szeretem mint amikor szerelmes lettem belé.-vázoltam a helyzetet csak sajnos ezzel a srácok sem tudtak mit tenni. A szünetnek sokkel elöbb vége lett mivel Pabloék beszélni szerettek volna velünk. A terembe mindenki felült a színpadra és úgy vártuk a híreket.
-Köszönöm, hogy mind itt vagytok srácok. Antonio fontos dolgot szeretne közölni.-mondta a tanárunk.
-Nos gyerekek az a helyzet, hogy kaptunk egy felhívást miszerint a Studio a gyerekek életében csak délután szerepelhet, napközben iskolába kell járnotok. Nemrég beszéltem a szülőkkel és abban állapodtunk, hogy egy iskolába fogtok tanul. Ez azért lesz, hogy ne válasszanak titeket annyira szét. Az biztos, hogy Leon, Diego és Federio egy osztályba fognak járni és 10.-esek lesznek, A többiek 9.-esek és a csapat ketté oszlik. Violetta, Ludmilla, Natalia, Tomas és Maxi 9A-sok leszenek, Francesca, Camilla, Broduey és Andres pedig 9B-sek. Azt, hogy milyen osztálytársaitok lesznek még nem tudom. A koncert után már ott kezditek és az órák után jöttök ide, hogy táncoljatok és énekeljetek. Nagyon, nagyon remélem, hogy ez csak egy ideiglenes állapot lesz.-mesélt el mindent Antonio és ahogy körbenéztem mindenkiben meghült a vér, de azért folytattuk tovább a próbákat. Megbeszéltük a srácokkal, hogy a próba után a legközelebbi parkban találkozunk és megbeszéljük ezt az egészet. Mindenki ugyan úgy ki volt bukva és így már a próba sem ment olyan jól. 1 év alatt annyira összeszoktunk, hogy ha most szétrobbantják ezt a társaságot akkor már sosem lesz a régi. Tudtam, hogy mindenki maga alatt lesz ezért én mondtam a srácoknak, hogy késni fogok egy kicsit. Azt persze nem mondtam el, hogy azért mert hazamegyek a gitáromért. A zene mindenkit felvidít és még a legvadabbakat is megszelídíti. Hangszerrel a kezembe szaladtam lefele a lépcsőn és nem vettem észre, hogy a lépcsőfordulóban ott áll Angie és neki ütköztem. Szerencsére még időben utánanyúltam és elkaptam.
-Vilu mi van veled? Jössz mint a tank.-mondta ijedten.
-Szerintem te is tudod, hogy hétvége után sulis leszek......Na most a srácokkal gyülekezőt tartunk, vacsira itthon leszek.-hadartam el és már ott sem voltam. Szerencsém volt, hogy lapos talpu cipő volt rajtam különben útközben hatszor elestem volna, de így is sikeres volt a belépőm. Ahogy futottam mindenféle leveles ágakba beleakadtam ami jobban lelógott a kelleténél, az esti eső miatt maradtak pocsolyák amibe szinte mindig beleléptem így a lábbelim is kezdett átázni. Amikor már messziről láttam a srácokat ahogy egy pléden ülnek körbe nagy sprintbe kezdtem csak arra nem számítottam, hogy nem fogok tudni megállni mivel ráléptem valakinek a vizes flakonjára ami egyenesen a többiek felé csúszott velem együtt utána pedig elvesztetve az egyensúlyom elborultam egyenesen Leon ölébe.
-Úr isten Vilu jól vagy?-kiáltottak fel a lányok.
-Hali, megvagyok.-integettem és hirtlen a fejmhez kaptam. Éreztem ahogy az alattam lévő srác óriási nevetésben tör ki. Hitetlenül néztem rá és miközben lekászálodtam róla csak azt láttam, hogy mutogat valamit a fejemre. A hajam tele volt levéldarabkákkal és valami ragacs volt benne.-Szerinted ez vicces?-néztem rá sértődötten.
-Jajj ne haragudj már csak hát elég érdekes volt a belépőd. Sőt mi több teljesen Violettás volt.-ragadta meg a kezem és visszahúzva az ölébe kaptam egy puszit. Elpirulva leültem mellé és a fejem fel sem emeltem.
-Nos ha már mindenki itt van ezt dumáljuk meg.-terelte el a figyelmet Cami. Örök hála neki.
-Jó lenne mert én tuti nem leszek a kis Viluval egy osztályba úgy, hogy nincs mellettem a szerelmem.-húzta ki magát Ludmilla.
-Ne aggódj te Supernova szerezhetsz ott még pár csatlóst és Andrest is láthatod szünetekbe.-szóltam vissza neki mire Ő dühösen fújtatni kezdett.
-Nem ezzel van a baj. Az egész ott kezdődik, hogy külön leszünk.-szólt bele Naty.
-Ráadásul új osztálytársakat kapunk.-esett le Maxinak is.
-Mi van ha többet már nem fogjuk egymás társaságát keresni?-kérdezte Fran ijedten.
-Srácok, srácok nyugi......itt leszünk egymásnak és a délutánokat mind együtt töltjük. Soha sem árt ha új embereket ismerünk meg. Meg tök mindegy hogyan lettünk szétosztva. Hallottátok Leont nyavajogni, hogy Diegoval került egy osztályba, vagy esetleg fordítva? Ha ti nem is én tudom, hogy nincsenek jóban. Én sem nyavajgok, hogy kikkel vagyok együtt meg, hogy elválasztottak Camillától és Frantól. Lehet, hogy van zűr köztünk, de mi mindig össze fogunk tartozni. Egyek vagyunk és a zene az ami eggyé tesz minket.-mondtam és a gitárt a kezembe véve játszani kezdtem a dalt amit az olasz barátnőmnek írtam. Mindenki kapcsolt és énekelni kezdtünk. Egyszerűen azt csináltuk amihez értünk és ezáltal felszabadultabbak voltunk. Tudtam, hogy sikerülni fog holnap a koncert is mert nem hagyhatjuk cserben Betoékat.
Akkor megcsináljuk holnap azt a koncertet ugye?-kérdeztem mosolyogva.
-Igeeennn!-kiáltottak fel majd mindannyian nevetni kezdtünk.
-Maradjunk még egy kicsit, a neheze meg van, de szórakozzunk. Annyira régen volt már így együtt a csapat. Na mit szóltok?-kérlelt minket Andres. Naná, hogy nem tudtunk neki nemet mondani meg amugysem akartunk. Beszélgetni kezdtünk, hogy vajon milyen lesz a suli és miket kell majd csinálnunk, milyenek lesznek a tanárok és az új barátok. Engem is nagyon foglalkoztatott a kérdés, hogy kik lesznek az osztálytársaim. Eszembejutott amit Franék mondtak.....ott majd újra kezdhetem, lehet tovább tudok lépni és megtalálom az igazit vagy valami ahoz hasonlót. Szeretek eljátszani a gondolataimmal és ez most sem történt másként. Elképzeltem Leont egy másik lánnyal és magamat egy fiúval. Boldog voltam, de csak akkor amikor Leoval képzeltem el magam. Tudtam, hogy ez majd változni fog, de nem éreztem még itt az idejét. A kis "piknikünk" után már épp indulni akartam haza amikor valaki utánam szólt.
-Nem jössz velem?-kérdezte a fiú.
-Mond Leon még is hova mennék veled?-kérdeztem még mindig sértődötten.
-Hát hozzánk. Nem is mondták apukádék? Ma ti esztek nálunk.-mondta és láttam, hogy nagyon élvezi amikor tikkelni kezd a szemem.
-Nekem elötte haza kell mennem átöltözni mert így nem megyek.-mutattam végig magamon.
-Elkísérlek.-lépett mellém.
-Nincs szükségem rád.-durciztam egyre jobban.
-Ne haragudj már, csak te meg tudsz nevettetni. Nem akarok rosszban lenni veled.-karolta át a vállam és egy puszit adott a homlokomra.
-Ezt a pusziszkodást is hanyagold. Kérlek ne hozd fel bennem az érzéseim, túl sokat dolgozom már így is azon, hogy elnyomjam.-toltam el magamtól és elindultam haza.
-Miért még szeretsz?-jött utánam. Tudtam, hogy nem fogom egykönnyen lerázni mert vannak ilyen napjai ezért énekelni kezdtem mire Ő is rákezdett. Azonnal elővettema fülhallgatóm és bedugtam, de Ő elvette és berakta a nadrágzsebébe.
-Add vissza.-nyúltam utána.
-Biztos vagy te abban, hogy itt akarsz túrkálni?-kérdezte pimasz vigyorral az arcán. Mérgesen fújatattam egyet és tovább mentem.
-Azt magyarázd már el nekem, hogy mik ezek a hangulatingadozások? Egyik nap utálsz utána kedves vagy aztán meg szívod a vérem.......én ebbe belefáradtam Leon.-mondtam elcsukló hangon.
-Nem tudom.-vonogatta a válát és onnantól kezdve csendben telt az út. Hazaérve felrohantam a szobámba és átöltöztem egy tengerkék szinű ruhába hozzáillő cipővel és kiegészítőkkel.  A hajamat copfba kötöttem és egy csattot tűztem bele. A füstös sminkemet leszedtem és felraktam a régi halványat. Amikor késznek éreztem magam lementem a nappaliba ahol már Leon a kabátommal a kezében várt.
-Na nyomás mert úgy látom Angiék már elmentek.-szökkentem mellé, de ekkor egy hang megállított.
-Hugi!-hallottam fentről Ty hangját. Nagyon megijedtem és azonnal rohantunk fel. Az unokabáttyam ott feküdt a földön és rángatózott.
-Leon segíts, rohama van.-mondtam kétségbeesve és odaszaladtunk mellé. Leo olyan jól kezelte a dolgot mintha minden nap epilepsziásokat mentene. Pár perc után elmúlt a veszély én pedig sírva borultam rá a mellkasára és egyszerűen nem bírtam abbahagyni. Kiskoromba láttam és már akkor megrémisztett, de most sokkal jobban féltem.
-Most már jól leszek.-suttogta és a fejemet simogatta.
-Soha többet ne ijessz meg ennyire....már azt hittem, hogy....-makogtam össze vissza és egy puszit nyomtam a homlokára.
-Violetta álj fel, levegő kell neki.-fogta meg a kezemet a fiú.
-Neked még meg sem köszöntem.-öleltem át szorosan és a puha barna hajába túrtam.
-Ez a dolgom, életeket mentek amikor csak tudok. Ha apunak nem lenne ez a munkája most én is csak álltam volna tétlenül.-mondta és csókot hintett a fejemre.
-Siessetek mert mindjárt vacsiztok.-szólalt meg Ty.
-Biztos, hogy nem hagylak itt. Megmondanád apunak, hogy mi volt?-néztem Leora.
-Persze csak vigyázz magadra te is.-engedett el és a dzsekiét felhúzva lelépett.
-Miért nem mentél vele?-kérdezte és elfeküdt az ágyán.
-Tyler te és az egészséged nekem bárminél fontosabb és eről nem nyitok vitát.-zártam le a témát és egy pohár vizet nyomtam a kezébe.
-Énekelsz?-kérdezte alig halhatóan.
-Mi?-néztem rá értetlenül.
-Énekelj valamit, akármit. Kiskorunkban amikor énekeltél mindig sikerült elaludnom vagy fordítva.-mondta és közben lehunyta a szemét.
-Hát legyen.-bújtam be mellé és amíg Ő a fejét az ölembe hajtotta elkezdtem énekelni az En Mi Mundo-t. Alig, hogy befejeztem a dalt el is aludt. A dalos füzetemet a kezembe vettem és írni kezdtem bele. Arra eszméltem fel, hogy megérkeztek Angieék. Hallottam a kopogast az ajtón majd megpillantottam mindekttőjüket.
-Minden rendben?-kédezte apa csendesen, de hiába Ty felébredt.
-Most már jobban vagyok.-mosolyodott el és a derekam átölelve magához szorított. Az érzés nagyon ismerős volt. Megpusziltam a fejét és mosolyogva felnéztem apáékra.
-Minden rendben volt hála Leonnak.
-Mariaék sajnálták, hogy nem jöttél el, de teljesen megértik.
-Leo pedig üzeni Tylernek, hogy jobbulást.-szólalt meg Angie.
-Tényleg Angie ti mikor mentek ultrahangra?-kérdeztem kicsit feldobódva.
-Hát ha minden igaz jövő hét kedd délutánján.-simogatta meg a hasát.
-Na és akkor kiderül végre a baba neme?
-Hát ha megmutatja magát.-mosolygott és ekkor apu lágy csókott hintett az ajkaira. Annyira szép párt alkotnak, szeretnék egyszer én is ilyen boldog lenni.