1.évad 20.rész Nehéz döntés

Ahogy beértem a terembe Gregorio szúrós tekintetével találtam szembe magam. Lehet, hogy kedvesebb lett, de az biztos, hogy a késést nem tűri.
-Maga meg merre járt?-kérdezte kissé ingerülten.
-Pablonál voltam, beszéltünk és azt javasolta, hogy beszéljek önnel is. Szóval ha a tanárúr ráér akkor beszélhetnénk?-néztem rá boci szemekkel.
-Jó, akkor most mindenki elkezdi a múlt órán tanultakat táncolni Broduey vezetésével amíg én az ajtó elött váltok pár szót a hölgyel.-csapta össze a tenyerét mire a zene elindult, a srácok táncolni kezdtek mi meg kimentünk.
-Arról lenne szó, hogy mutattak nekem egy tánc iskolát amibe mehetnék ha itt kijártam a zeneiskolát. A kérdés az, hogy elég jó vagyok-e hozzá és ön szerint érdemes nekem odamennem?
-Ezzel most meglepett Violetta. Nagyon keményen oda kell tennie magát és jövőre szinte csak táncórákra kéne járjon plussz az éneket hanyagolni ami Önnél nem a legjobb mert a hangja is nagyon jó. Én azt mondom, hogy ez a maga döntése, de fontolja meg jól és év végére döntse el mivel akkor jövőre nincsenek barátok, se szabadidő, se LEON.-vázolta a helyzetet és külön kiemelte a Leon szót.
-Rendben, köszönöm szépen!-mosolyogtam és visszavonultunk a terembe. Beálltam a helyemre és kénytelen voltam elviselni óra végéig az összes kíváncsi pillantást. Ahogy leállt a zene én sürgősen kiiszkoltam a teremből, de nem jártam szerencsével. Cami, Naty és Fran elkaptak.
-El kell mesélned mindent.-kezdett bele Francesca.
-Ma ugye az O.F-ő mutatott egy tánciskolát ahol minden féle stílus van, megkérdeztem Pablot, hogy szerinte érdemes-e belekezdenem, de szerinte nem....mármint elég jó vagyok hozzá, de akkor már jövőre neki kéne kezdjek. Pontosítva hanyagolnom kell az éneklést, a barátokat és Leont...plussz rengeteg táncórám kell legyen. Gregorio szerint jó vagyok és biztos bejutnék, de itt a hátulütője is. Év végéig kéne eldöntenen meg addig ezt beaadagolni Leonak.
-Szóval te ezt már eldöntötted?-érdeklődött Camilla.
-Dehogy, sőt azok után amit hallottam már nem is nagyon vonz ez az egész. Egyrészt az éneklést is hanyagolnom kell ahogy a barátaimat is plussz nem akarom elveszíteni Leont.
-Miért kéne elveszíts engem?-hallottam meg a hangját a hátam mögül.
-Nem úgy...hanem...azt mondtam, hogy nem akarlak elveszíteni apa miatt....igen apa miatt mivel azt mondta a szünetben nem találkozhatok senkivel. Berágott rám és félek ha ez tényleg így lesz akkor elfelejtesz ami nem fordulhat elő ugye?-öleltem át.
-Soha, soha, soha.-csókolt meg.
-Megyünk órára?-kérdeztem zavartan.
-Én még szeretnék veled beszélni.-ragadta meg a kezem Nat és elvitt egy csendesebb helyre.
-Tessék csak, ossz ki.-hajtottam le a fejem.
-Akkora hülye vagy. Ugye tudod, hogy ezt nem húzod sokáig? El kellett volna mondanod neki!-szídott le.
-Nyugi! Majd elmondom neki ha nyugiban leszünk.-nyugtattam meg.
-Ma ha hazamentetek el kell mond neki.
-Ma úgy is jön hozzánk szóval a lehetőség adott csak az a kérdés, hogy élek-e vele.
-Hidd el ha nem teszed meg talán örökre elveszíted.-simogatta meg a hátam miközben átölelt. A nap további részére nem nagyon emlékszem mert csak a suli körül forogtak a gondolataim és persze a barátom körül. Épp a Studio elötti padon ültem amikor valaki hátulról befogta a szemem.
-Ki vagyok?-kérdezte én pedig felnevettem
-Hmmmm....talán Broduey?
-Nála sokkal helyesebb és menő a hajam.
-Akkor Maxi?-húztam az agyát.
-Nála pedig magasabb.
-Ú megvan már. Helyes, jó a haja és magas...Gregorio.-kiáltottam fel mire hangos röhögésben tört ki.
-Hát ez szép mondhatom. Úgy nézek én ki mint Gregorio?-lèpett elém a szerelmem és kicsit megemelt miközben egy csókot adott.
-Hát sajnos van ez így.-húztam ravasz mosolyra a számat.
-Mi a mai program?-karolt át miközben elindultunk.
-Arra gondoltam, hogy átjöhetnél és beszélhetnénk.-tördeltem az ujjaim.
-Baj van?-kérdezte a hajába túrva. Ahogy ránéztem összeszorúlt a szívem és könnyek gyűltek a szemembe. Egy hang nem jött ki a torkomon így csak bólogatni tudtam.
-Kicsim bántott valaki?-állt meg és arcomat két keze közé fogta.
-Nem, de attól félek, hogy elveszítlek. Az amilyen döntést kell meghoznom kihat a barátaimra, az éneklésre, a családomra és rád.-fúrtam fejem a mellkasába.
-Violetta kezdek egyre jobban aggódni.-szorított magához majd eltolt, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Most nem fogok itt belekezdeni, de amint megérkeztünk hozzánk és nyugiba leszünk mindent elmesélek.-pusziltam meg a száját. Az út további percei azzal teltek, hogy én némán bámultam a földet miközben Leon egyfolytában figyelt és percenként adott egy puszit a fejemre.
-Ha ezt nem fejezd be esküszöm becsavarodok.-szóltam rá amikor beléptünk az ajtón.-Jól esik...komolyan, de már így is kivagyok idegileg.-jelentettem ki remegő kézzel.
-Most viszont azonnal megyünk fel a szobába és beszélünk.-mutatott felfel mire én megindultam nagy nehezen. Leültem az ágyamra, Leon velem szemben foglalt helyet és megfogta a kezem. Szóról szóra elmeséltem neki minden és mire a végére értem még mindig fogta a kezem...sőt már szinte szorította.
-Szóval lényegében a lényeg lényege, hogy összezavarodtam. NEM AKARLAK ELVESZÍTENI...ÉRTED?!!-kaptam szinte idegösszeroppanást.
***Leon***
Olyan felhők csaptak össze a fejem fölött mint még soha. Még nem voltam ilyen helyzetben mert sosem volt ilyen barátnőm aki ennyire fontos. 3 dologban biztos voltam. Első, hogy Violetta Castillo a világ legtehetségesebb énekese és táncosa. A második, hogy olyan lehetőséget kapott amiről miattam nem mondhat le....Na és végül az, hogy az elmúlt 1,5-évben szerelmes lettem belé. Nem hirtelen jött hanem folyamatosan és napról napra egyre jobban szertem. Az egyetlen aki csak a hangjával meg tud állítani. Megfogtam az arcát és belekezdtem a mondandómba.
-Sosem foglak elhagyni. Nincs az az isten, hogy még egyszer elengedjelek. Tégy ahogy jónak látod. Nem mondhatsz le az álmaidról valakik miatt.
-Jó, de nekem az éneklés is az életem plussz te.-magyarázott tovább.
-Kicsim, kérlek engem most ne nézz amikor döntesz. Én mindenhogy itt leszek.-mondtam és amikor újra beszédre akarta nyitni a száját megcsókoltam....nem engedtem el, nem hagytam, hogy bármit mondjon. Csak annyit akartam, hogy tudja szeretem és számíthat rám. A jelek szerint meglepődött, de utána már Ő sem akart ellenkezni.
***Violetta***
Elhalgattatott még pedig úgy, hogy véletlenül se tudjak mondani semmit. Mègis hogyan álljak ellen a csókjának? Úgy 5-6 perc után sikerült elvállnom tőle, de már nem akartam mondani semmit. Lerugtuk a cipőnket és ahogy Ő hanyat vágódott az ágyon én úgy hajtottam a fejem a mellkasára. Apró puszikat hintett a fejemre miközben én kis kör-körös mozdulatokat csináltam a mellkasán az ujjammal.
-Szeretlek!-mondtam ami elöszőr az eszembe jutott.
-Szeretlek!-ölelt magához mégjobban. Szeretem benne, hogy amikor azt mondom szeretlek akkor Ő nem csak rávágja, hogy én is hanem ugyan úgy viszonozza. Ha nem így tenné akkor tudnám, hogy baj van. Még pár órát ott volt nálam majd mielött elment megbeszèltük a holnapot mivel nekem csajos napom lesz neki meg fiús mert elmegy a srácokkal valahova. Különösebben nem aggódom rajta. Megbízom benne. Ahogy kilépett az ajtón jött is Angie.
-Szia Vilu, már rég láttalak.-mondta nevetve és átölelt.
-Én is téged. Apa?-nèztem körbe.
-Bármelyik pillanatban hazaérhet. Sajnos nem tegnap repült vissza. Ramallo most ment ki érte a reptérre.-mesélte én pedig elhúztam a számat.
-Akkor én eszek és utána felmegyek a szobába.-jelentettem ki.
-Vilu, kicsim...ne csináld ezt. Tudod, hogy apukád nagyon szeret téged, de ott van a munka is.-simította meg aza arcom.
-Emlékezz vissza, hogy régen pont ugyan ez volt. Akkor Diego segített, de nem hiszem, hogy most bárki megtudná menteni ezt a kapcsolatot.-mondtam ki és ekkor be is lépett apa.
-Sziasztok!-köszönt mosolyogva és amíg megcsókolta Angiet én felrohantam a szobámba majd kulcsra zártam az ajtót. Bedugtam a fülhallgatót a fülembe és elterültem az ágyon. Lenémítottam minden értesítést majd elnyomott az álom.