1.évad 23.rész Féltékenység\a hugom neve

2.évad 23.rész

Amikor beértünk táncórára négyszemközt megbeszéltem Gregorival, hogy merre jártunk majd elmentem átöltözni. A terembe érve minden szem rám szegeződött. A lányok csalódott pillantásokat küldtek felém míg a fiúk nem sok mindent értettek, de haragudtak a multkori kirohanásom miatt és, hogy az "idegeneket" választottam helyettük. Na és ott volt Leon aki olyan mérhetetlen dühvel méregetett, hogy majd bele haltam. Sosem volt még ennyire mérges rám. Csak oda akartam menni átölelni őt, de nem tehettem mert akkor el kell mondjak neki mindent. Federiconak is a lelkére kötöttem, hogy ne mondjon neki semmit. Gregorio hirtelen összecsapta a tenyerét és elkiáltotta magát, hogy mindenki álljon félre és csak én maradjak középen.
-Na és mit kell csinálnom?-kérdeztem zavartan.
-Semmi mást csak táncolni. Azt szeretném ha minden érzelmét belevinné. Gondoljon arra akit szeret, vagy arra akit nem. Az a lényeg, hogy szívből táncoljon.-mondta és benyomta a zenét mire én lehunytam a szemem, vettem egy nagy levegőt és elkezdtem. Nem tudtam pontosan mit is táncolok, egyszerűen csak követte az egyik lábam a másikat és ez ugyan így volt a kezemmel is.

Mindent beleadtam, abban a táncban az összes érzelmem benne volt. Egy pillanatra megszüntek létezni körülöttem az emeberek. Minden egyes percét élveztem. Ahogy a zene leállt én a többiek felé fordultam akik hatalmas tapsban törtek ki.
-Na erről beszéltem. Hogy érzi most magát?-kérdezte Gregorio -Egyszerűen mesés volt. Végre önmagam lehettem. Mondhatnám úgy is, hogy ha táncolsz akkor élsz és ha élsz akkor táncolsz. Tehát ha az ember elsajátítja a lépéseket elkezdheti megtölteni lélekkel.
A tanárom elismerően bólógatott míg a lányok kezdték úgy érezni, hogy visszatér a régi Vilu pedig még közel sem volt így. Az óra végén gyorsan átöltöztem majd bementem a zeneterembe, hogy gitározzak kicsit, de ez a tervem meghiúsult mivel el volt szakadva egy húr így be kellett mennem a raktárba újakért. Épp kotorásztam amikor valaki megfogta a derekam.Azonnal felsikítottam és kapálózni kezdtem, nem akartam semmi mást csak szabadulni a szorításból. Végül egy hang szólt hozzám ami hatására megnyugodtam majd könnyes szemekkel pillantottam Leora aki nem engedett az öleléséből. Miután már tudtam ki az nem is bántam csak szorosan hozzá bújtam. Nem kérdezett, de tudtam, hogy majd megöli a kíváncsiság. Viszont nagyon jól érezte, hogy most a csenden és az ölelésén kívűl nem akarok semmi mást. Egyből az futott át az agyamon, hogy mekkora egy hülye vagyok. Épp távolságot készülök tartani vele erre meg az Ő testét ölelem és az Ő kezét szorongatom.
-Ezt nem csinálhatjuk. Nem bánthatlak tovább. Nem mondhatom el, hogy mi van, de te is észre fogod venni, hogy kicsit ki leszek fordúlva magamból. Nem tehetek róla, de igyekszem megoldani viszont addig nem lehetsz a közelembe. Veszélyes mindenkire nézve, de leginkább rád.
-Nem értem...Mi? Miről beszélsz? Ezt nagyon gyorsan felejtsd el Violetta. Az életem része vagy és nem hagylak magadra. Te is nagyon jól tudod, hogy a kettőnk közti kapocs elválaszthatatlan és egymás nélkül még pokolibb lesz minden. Kicsim nekem te adsz erőt minden nap amikor lefkeszem vagy felkelek. Remélem ez fordítva is így van.
-Hát persze Leon. Ahogy a dalomban is állt te vagy az egyetlen aki megmenthet. Viszont el kell fogadnod, hogy az elkövetkezendő idők pokoli nehezek lesznek és nem tudhatsz mindenről. Oké?
-Rendben, legyen, megpróbálom.-hajolt oda hozzám és miközben én átkulcsoltam a kezem a nyaka mögött Ő megcsókolt. Ez a szép pillanat egészen addig tartott míg Kristin be nem nyitott.
-Ohh bocsi csak húrokért jöttem mert láttam, hogy az egyik gitáron elszakadt.
-Már itt vannak nálam, de tessék.-nyomtam bele a kezébe.
-Egyébként Leon, ma ráérnél 1-2 órára? Össze kéne dobni egy koreót és rád gondoltam.  Jön még Maxi és Broduey is.
-Persze Kris. Mikor pontosan?
-Órák után itt maradnánk és.....
-Na ez tök jó ötlet kicsim. Akkor én is el tudok menni ma Ian-nel, Eric-el és Noa-val.-vágtam közbe és elviharzottam. Mindig mindenbe bekavart ez a csaj. Elegem volt belőle, hogy bármit kért Leon mindig egyből ugrott, hogy segítsen. Ha Ő így én is így. Úton a park fele rácsörögtem Ericre, hogy találkoztunk mire Ő azonnal igent mondott. Alig, hogy leültem a padra megérkezett Ő is. Puszival köszöntöttük egymást majd beszélgetni kezdtünk. Eric mondta, hogy a többiek is nemsokára megérkeznek csak Noa nincs valami jól hisz szerelmes Ianbe aki ezt nem veszi észre. Ő ezáltal nagyon aggódik a hugáért, fél, hogy csalódás éri. Akármilyen balhésak is legyenek azt nem mondhatja senki, hogy nem állnak ki egymásért. Még mielött megérkeztek volna a srácok Leon talált rám. Láttam rajta, hogy borzasztóan ideges így azonnal felálltam és hozzá siettem Ericel a nyomomban. A mellkasára raktam az egyik tenyerem a másikkal pedig az arcát símogattam.
-Mi a francért vagy már megint ezzel a gyerekkel?
-Nyugi van tesó. Viluval bírjuk egymást és ha találkozni akar velem akkor találkozni is fogunk.
-Te ebbe ne szólj bele!-ugrottak egymásnak, de én Eric elé álltam.
-Nagyon bírlak, de ha bántod a barátom azt sosem bocsájtom meg. Az lesz a legjobb ha most elmész, ez a mi dolgunk. Majd beszélünk.-küldtem el mire Ő szó nélkül távozott. Mi nem szóltunk egymáshoz csak néma csendben átöleltük egymást aztán kézenfogva elindultunk hozzánk. Egész úton csak azon agyaltam hogyan rejtsem el a félelmemet amikor megérkezünk. Még is, hogy nézzek úgy apára, hogy ne a rettegés tükröződjön a szememből? Na és mi van ha nem sikerül, hogy mondjam el a barátomnak, hogy összeszorul a gyomrom ahogy az apámra nézek? Akkor el kell mesélnem neki mindent, felidézni a régi emlékeket. Nem bántott soha, de anya halálakor engem hibáztatott hónapokon keresztül. Sokszor felemelte a hangját és egyszer-kétszer lerészegedett. Ekkor alakult ki a rémálmom ami előjön mikor csalódást okoz és úgy érzem újra eltaszít magától. Ez volt a második alkalom. Akkor jó lett volna egy kicsit Ericel beszélni még. Ő tudja milyen az amikor nincsenek szülei az embernek. Jó nekem van egy apám, de most olyan mintha nem lenne. Csak egy szörnyet látok, eszembe jutott a cigi amit Noaék szívtak. Írtam is a lánynak, hogy holnap találkozzunk ketten és hozzon nekem is. Talán az majd lenyugtat. Leonnak feltűnt, hogy idegesebb lettem amikor megérkeztünk így az ajtó elött maga felé fordított és hosszasan megcsókolt. Még mindig ugyan olyan jó volt mint az első alkalommal. Gyengéd és finom. Egy pillanatra eltolt magától és így szólt.
-Megengeded, hogy kibróbáljak valamit?-kérdezte a fülembe suttogva én pedig csak bambán bólogattam. Szép lassan odahajolt és újra megcsókolt ám ekkor éreztem ahogy nyelveink találkoznak. Az érzés leirhatatlan volt, erősen a hajába markoltam és még többet akartam, de sajonos megzavarták a szép pillanatot. Az illető nem más volt mint Angie aki épp ki akart jönni.
-Jesszus, bocsi! Folytassátok csak amit elkezdtetek.-mondta tiszta vörösen, de megállítottam.
-Nyugi, már befejeztük. Amúgy is akartam tőled kérdezni, hogy megtudtátok-e a baba nemét?
-Hát remélem jól kijössz a lányokkal mivel kishugod lesz.-vigyorgott mint a vadalma mire én felsikítottam és átöleltem bár ezt már a hasa nem igazán engedte.
-Nálad jobb nővért nem is kívánhatna majd a kislány.-puszilt meg Leo.
-Vilu apukáddal arra gondtunk, hogy eldönthetnéd te a hugod nevét, persze csak ha szeretnéd.
-Persze, hogy szeretném. Majd Leon is segít benne, ugye szerelmem?
-Persze kicsim.
-German szeretne majd veled beszélni. Szóval ma este még keríts rá sort.-kért meg én pedig újra reszketni kezdtem.
-Rendben viszont mi most felmennénk.-ragadtam meg barátom kezét és a szobáig meg sem álltunk. Leült az ágyra én pedig a fejemet az ölébe hajtva néztem az arcát miközben simogatta a hajamat. Ilyenkor érezem azt, hogy önmagam vagyok, de ez is csak egy röpke pillanatig tart. Se a zene sem pedig Leon nem tud segíteni, hogy újra a régi legyek. Még mindig haragszom a srácokra és nem is akarok velük addig beszélni amíg el nem fogadnak ilyennek. Már pedig ők nem fognak. Leon úgy ahogy, igyekszik és ezt értékelem. Miközben gondolkoztam bevillant valami az agyamba.
-Carmina!!!-kiáltottam fel és felpattantam az ágyról.
-Tessék?
-Carmina.
-Nem értelek kicsim.-állt fel a szerelmem is aggódva.
-A baba neve. Azt szeretném, hogy Carmina legyen. A jelentése nem más mint a dal és a dal az ami mindig összehozta apát és Angiet.
-Ez tényleg jó. Na és a mi gyermekünk neve mi lenne?-húzott magához közel.
-Nachita.
-Aminek a jelentése tűz.-vágta rá azonnal és megcsókolt.
-Mert ahol egyszer volt tűz ott mindig lesz parázs.-mondtam mosolyogva. Még beszélgettünk egy kicsit, de vacsora idő lett így elment haza. Az asztalhoz leülve elmeséltem a többieknek az ötletemet ami mindenkinek nagyon tetszett. Apára persze nem néztem rá mert már a hangjától elkapott a sírás, mi lett volna ha a szemébe is kell néznem. Ty és Federico boldogan mesélte, hogy Fede bejútott a focicsapatba míg én a desszertet segítettem behozni Olgának ami nem más volt mint áfonyás muffin. Miután azt is jóízűen elfogyasztottuk mindenki elment fel a szobájába készülődni a lefekvéshez. Én is épp azon voltam amikor apa elkapta a vállam mert beszélni szeretett volna velem. Persze engem azonnal elkapott egy pánikroham így nem tudtam levegőt venni. Ahogy apa segítségért kezdett kiabálni én mégjobban megijedtem ezért hátrálni kezdtem, de már a földön csúsztam. Amikor a többiek leértek próbáltak lenyugtatni hasztalanul. Egyszerűen rettegtem és semmit nem segített, hogy apa is a közelemben volt és azt hajtogatta, hogy nem akar bántani. Már el volt kékülve a fejem amikor Fede fogta magát és az arcomat a két keze közé véve megcsókolt. Amikor elengedett újra normálisan vettem a levegőt.
-Azt olvastam a neten, hogy vissza kell tartani ilyenkor a levegőt, más ötletem nem volt. Ugye nem haragszól?-segített fel a földröl én pedig a fejemet rázva felrohantam a szobába. Nem a csók miatt, apu volt az oka. Épp elég volt az, hogy megfogta a vállam, de amikor elkezdődött a pánik roham azt kezdte hajtogatni, hogy nem akar bántani. Pont mint az álmomban. Idegesen pakolásztam össze vissza mikor Federico belépett az ajtón és hozzám sietett.
-Nem csináltál semmi rosszat.-szólaltam meg azonnal és atöleltem.
-Elmondjuk Leonnak?
-Igen, nem akarom, hogy mástól tudja meg.-zártam le a témát amiben mind a ketten egyet értettünk. Elmentem zuhanyozni majd bebújtam Fede mellé az ágyba és a mellkasára hajtottam a fejem, úgy próbáltam elaludni.

1.évad 22.rész Az álom

Miután a srácok hazakísértek köszönés nélkül felvágtattam a szobámba ahol nagy meglepetésemre Leon ült. Csak nézett rám, nem szólt egy szót sem. Tudtam miért van itt így szó nélkül hagyva a szekrényemhez sétáltam és elkezdtem kidobálni belőle a színes ruháim. Csendben figyelte a jelenetet és láttam rajta, hogy össze van zavarodva.
-Akarsz valamit mondani vagy csak itt ülsz? Ha nincs mondanivalód akkor kérlek menj el.-mutattam az ajtó irányába.
-Igen akarok valamit mondani. Undorító a viselkedésed és egyáltalán kik ezek a pojácák akikkel ma lógtál? Violetta mi van veled?-lépett oda elém.
-Pojácák? Ha tudni akarod ezek a "pojácák" a barátaim. Ők elfogadnak olyannak amilyen vagyok. Nem piszkálnak. Nem érdeklik, hogy ha feketében vagy színesben járok. Te aki állítólag szeret miért nem fogadsz el így?-mutattam magamra.
-Szeretlek, de ez nem te vagy. Dacolsz apukáddal szemben. Dacolsz mindenkivel szemben. Nem akarlak elveszíteni.-fogta meg a kezem.
-Pedig most pont azt csinálod.-fordultam el és tovább pakoltam. Már csak az ajtó csukódást hallottam mire kiengedtem a levegőt és a szekrénynek dőlve a földre csúsztam majd sírni kezdtem. Nem akartam őt elveszíteni, de egyszerűen nem tud elfogadni se Ő se a többiek pedig én még mindig én vagyok. Ledőltem az ágyba és álomba sírtam magam.
***Álom***
Visszatérő rémálom volt. Egy sötét sikátorban lépkedtem, a tornacipőm átázott és hallottam a kövek ropogását a lábam alatt. Egy idő után már nem csak az én lépteim halladszóttak, valaki követett. A lépteim sietősre vettem. Sőt szinte már rohantam, féltem....egyenesen rettegtem valamitől vagy inkább valakitől. Egyszer csak megszólalt, férfi volt. Azt kiáltotta utánam, hogy ne féljek Ő nem bánt. A szívem már a torkomban dobogott, de a síkátornak nem volt vége. Addig futottam míg megbotlottam egy kőben és hasra estem, a bokám kiment, hiába húztam magam a földön az ember gyorsabb volt. Segítségért kiáltottam, de hiába. Éreztem amint elkapja a bokám én pedig felé fordulok. Nem hittem a szememnek....a férfi az apám volt és egy kést tartott a kezében.
***Valóság***
Sikítva ébredtem az éjszaka közepén és mire észbe kaptam már Tyler és Federico is bent volt a szobában.
-Megint az az álom?-kérdezte Fede mire én sírva bólintottam. Aggódva odajött hozzám és bebújt mellém.
-Mi ez az egész?-kérdezte értetlenül az unokabáttyám.
-Haver holnap mindent megdumálunk, de ide most tényleg én kellek.-mondta Federico. Ty nem is értetlenkedett azonnal kiment a szobából, de elötte egy puszit nyomott a homlokomra.
-Le akart szúrni.-zokogtam Fede mellkasába.
-Nem akart, ez csak egy álom. Holnap visszamegyünk a pszichiáterhez mert ami mostanában történik veled az nem jó.-szorított magához nagyon erősen.
-Nem akarok oda újra visszamenni.
-Nem lesz semmi baj, ígérem!
Az egész éjszakát ébren töltöttem, nem tudtam visszaaludni. Csak azon járt az eszem, hogy miért ismétli meg a történelem önmagát. Egy ideig ültem az ablakba és az utcai lámpák fényét vizslattam meg a hajnalban meginduló embereket akik a munkahelyükre siettek. Én sem bírtam már a tétlenséget így halkan, hogy Federicot fel ne ébresszem lementem a konyhába és főztem magamnak egy kávét. Leültem a nappali kanapéjára és szürcsölni kezdtem a kávémat. Azt gondoltam az majd helyre ráz, de akkor egy vagon koffein sem lett volna elég, hogy normálisan tudjak gondolkozni. Csak a bekapcsolt tv fénye világította meg a helyiséget és az arcomat. Persze le volt némítva mivel nem igazán érdekeltek a hajnali hírek sem a sztár csatornák. Olyan 6 óra környékén hallottam ahogy Olga megérkezik és azonnal tevékenykedni kezd a konyhában majd nem sokra rá a lépcsőn is elindult lefele valaki. Angie állt meg elöttem. Jó sok idő eltelt már mióta terhes lett így csak a nagy hasára lettem figyelmes, nem bírtam levenni róla a szemem és egy kicsit el is mosolyodtam. Abban a pillanatban a kistesóm tűnt a leg igazíbbank. A nénikémnek ez fel is tűnt így leült mellém és a kezem szó nélkül a hasára helyezte. A kicsi érzékelte ezt így rúgott egyet mire nekem kicsordult egy, könnycseppem. A szép pillanatot apa zavarta meg amint lejött az emeletről. Felpattantam a kanapérol és őt kikerülve visszamentem a szobámba. A szekrényemből kivettem egy feket szoknyát és egy fehér alapont feket mintás pólot. Kiegészítőnek egy szögecses nyakláncot és egy füllbevalót húztam. Kiosontam a fürdőbe, hogy fogat mossak, kivasaljam a hajam és felrakjam a füstös sminkemet. Mire mindennel végeztem az egész ház ébren volt és mászkáltak. A fürdőből kilépve egyenesen az a földszintre indultam ahol mindenki reggelizett. Odaültem én is és elrágcsáltam egy pirítóst.
-Na jó Violetta ez így nem mehet tovább. Nagyon sajnálom a történteket, de néha előfordul ez a munkámban. Az év végi koncerteden biztosan ott leszek.
-Ezzel már elkéstél apa.
-German szerintem ez nem a legjobb alkalom. Ma Viluval elmegyünk a pszichiáterhez.-jelentette ki Fede mire mindenkinek leesett, hogy mi történik kivéve Ty-nak. Őt is valószínűleg beavatják később, hogy miről is van szó. Apa idegesen fészkelődött, Angie rosszúl lett, Olga sírni kezdett, Ramallo pedig elejtette a papírjait. Én egy szót sem szóltem csak Federico kezét megragadva felálltam az asztaltól majd távoztunk a házból. Ragaszkodott hozzá, hogy Ő kísérjen el bár én nem akartam menni. A belvárosba kellett mennünk így buszra szálltunk és egészen a végállomasig utaztunk. A buszon annyi jelenet lejátszódott a fejemben, hogy hogyan lesz ez az egész. Nagyon régen jártam már Liesnél(Így hívják a pszichiátert). Annó megbeszéltük, hogy csak akkor megyek vissza ha újra előjön ez a rémálom hisz legutobb majdnem tönkretette az egész családunkat.
-Utána haza szeretnél menni vagy suliba?
-Inkább a suliba. Nem jó ha most egyedül maradok a gondolataimmal.-mosolyogtam Federe kedvesen. Amikor megérkeztünk az épületbe egy egy szemüveges, idős hölgy jött oda hozzánk.
-Időpontra jöttek?-kérdezte kedvesen.
-Nem, de az unokahugomnak szüksége lenne a segítségre.-szólalt meg Federico először.
-Én ezt értem, de a doktornőnek mára csak 3 embere volt.
-Legyenszíves kérdezze meg.-kérlelte őt Fede.
-Rendben megkérdezem.-sóhajtotta és már el is tűnt. Alig telt el 2 perc már nyílt is az ajtó, hogy bemehetek. Amikor beléptem az ajtón Liesnek kiesett a kezéből a bögréje. Nagyon jól tudja, hogy most mi történik. Szó nélkül odajött hozzám és átölelt.
-Megoldjuk, oké?-simította meg az arcom mire én csak nagyokat bólogattam. Mindent szóról szóra elmeséltem neki a koncert napjától fogva egészen a mai napig. Aligha nem a sírás határán álltam, de erős voltam így csak pár könnyem csordult ki.
-Mégis mit csináljak most?-kérdeztem miközben a kezemet az arcomba temettem.
-Ahogy értelmeztem neked van egy barátod akit úgy hívnak, hogy Leon. Ő melletted áll ebben?
-Ami ezt illeti nem örül, hogy megváltoztam és azokkal a srácokkal lógom.
-Talán azért mert van ott 2 fiú is  meg cigiznek és még sorolhatnánk.
-Viszont azt meg nem szeretném, hogy tudjon az álmomról és ami az elkövetkezendő időben fog történni.
-Akkor pedig fel kell készülnöd, hogy szépen lassan elveszíted.-jelentette ki én pedig teljesen kiborultam. Összekuszálódtak a gondolataim. Szükségem van Leora viszont eről nem tudhat. Van elég baja így is. Nem akarom, hogy miattam is aggódjon.
-Azt szeretném, hogy boldog legyen és amíg én ilyen vagyok nem lehet az mert csak rajtam gondolkodna. Meg akarná talalálni a megoldást és ha kell akkor inkább nem alszik, eszik és iszik és, hogy ezt meg tudjam akadályozni el kell engednem. Sokkal jobb lesz így neki.
-Nem dönthetsz helyette. Ha leültök és normálisan megbeszélitek biztosan találtok erre megoldást. Ha elveszítenéd őt még nehezebb lenne meggyógyítanom téged. Most nem lesz elég a múltkori megoldás.
Órák teltek el amíg beszélgettünk, de nagyon érződött, hogy még az elején vagyunk hisz nem igazán akartam megnyílni. Első "házifeladat"-nak azt kaptam, hogy amikor a héten valaki örömöt okoz nekem azt írjam le. Csak elég a neve és, hogy mit tett. Miután végeztünk indultunk is a Studioba mivel a suli időt lecsúsztuk.