1.évad 23.rész Féltékenység\a hugom neve

2.évad 23.rész

Amikor beértünk táncórára négyszemközt megbeszéltem Gregorival, hogy merre jártunk majd elmentem átöltözni. A terembe érve minden szem rám szegeződött. A lányok csalódott pillantásokat küldtek felém míg a fiúk nem sok mindent értettek, de haragudtak a multkori kirohanásom miatt és, hogy az "idegeneket" választottam helyettük. Na és ott volt Leon aki olyan mérhetetlen dühvel méregetett, hogy majd bele haltam. Sosem volt még ennyire mérges rám. Csak oda akartam menni átölelni őt, de nem tehettem mert akkor el kell mondjak neki mindent. Federiconak is a lelkére kötöttem, hogy ne mondjon neki semmit. Gregorio hirtelen összecsapta a tenyerét és elkiáltotta magát, hogy mindenki álljon félre és csak én maradjak középen.
-Na és mit kell csinálnom?-kérdeztem zavartan.
-Semmi mást csak táncolni. Azt szeretném ha minden érzelmét belevinné. Gondoljon arra akit szeret, vagy arra akit nem. Az a lényeg, hogy szívből táncoljon.-mondta és benyomta a zenét mire én lehunytam a szemem, vettem egy nagy levegőt és elkezdtem. Nem tudtam pontosan mit is táncolok, egyszerűen csak követte az egyik lábam a másikat és ez ugyan így volt a kezemmel is.

Mindent beleadtam, abban a táncban az összes érzelmem benne volt. Egy pillanatra megszüntek létezni körülöttem az emeberek. Minden egyes percét élveztem. Ahogy a zene leállt én a többiek felé fordultam akik hatalmas tapsban törtek ki.
-Na erről beszéltem. Hogy érzi most magát?-kérdezte Gregorio -Egyszerűen mesés volt. Végre önmagam lehettem. Mondhatnám úgy is, hogy ha táncolsz akkor élsz és ha élsz akkor táncolsz. Tehát ha az ember elsajátítja a lépéseket elkezdheti megtölteni lélekkel.
A tanárom elismerően bólógatott míg a lányok kezdték úgy érezni, hogy visszatér a régi Vilu pedig még közel sem volt így. Az óra végén gyorsan átöltöztem majd bementem a zeneterembe, hogy gitározzak kicsit, de ez a tervem meghiúsult mivel el volt szakadva egy húr így be kellett mennem a raktárba újakért. Épp kotorásztam amikor valaki megfogta a derekam.Azonnal felsikítottam és kapálózni kezdtem, nem akartam semmi mást csak szabadulni a szorításból. Végül egy hang szólt hozzám ami hatására megnyugodtam majd könnyes szemekkel pillantottam Leora aki nem engedett az öleléséből. Miután már tudtam ki az nem is bántam csak szorosan hozzá bújtam. Nem kérdezett, de tudtam, hogy majd megöli a kíváncsiság. Viszont nagyon jól érezte, hogy most a csenden és az ölelésén kívűl nem akarok semmi mást. Egyből az futott át az agyamon, hogy mekkora egy hülye vagyok. Épp távolságot készülök tartani vele erre meg az Ő testét ölelem és az Ő kezét szorongatom.
-Ezt nem csinálhatjuk. Nem bánthatlak tovább. Nem mondhatom el, hogy mi van, de te is észre fogod venni, hogy kicsit ki leszek fordúlva magamból. Nem tehetek róla, de igyekszem megoldani viszont addig nem lehetsz a közelembe. Veszélyes mindenkire nézve, de leginkább rád.
-Nem értem...Mi? Miről beszélsz? Ezt nagyon gyorsan felejtsd el Violetta. Az életem része vagy és nem hagylak magadra. Te is nagyon jól tudod, hogy a kettőnk közti kapocs elválaszthatatlan és egymás nélkül még pokolibb lesz minden. Kicsim nekem te adsz erőt minden nap amikor lefkeszem vagy felkelek. Remélem ez fordítva is így van.
-Hát persze Leon. Ahogy a dalomban is állt te vagy az egyetlen aki megmenthet. Viszont el kell fogadnod, hogy az elkövetkezendő idők pokoli nehezek lesznek és nem tudhatsz mindenről. Oké?
-Rendben, legyen, megpróbálom.-hajolt oda hozzám és miközben én átkulcsoltam a kezem a nyaka mögött Ő megcsókolt. Ez a szép pillanat egészen addig tartott míg Kristin be nem nyitott.
-Ohh bocsi csak húrokért jöttem mert láttam, hogy az egyik gitáron elszakadt.
-Már itt vannak nálam, de tessék.-nyomtam bele a kezébe.
-Egyébként Leon, ma ráérnél 1-2 órára? Össze kéne dobni egy koreót és rád gondoltam.  Jön még Maxi és Broduey is.
-Persze Kris. Mikor pontosan?
-Órák után itt maradnánk és.....
-Na ez tök jó ötlet kicsim. Akkor én is el tudok menni ma Ian-nel, Eric-el és Noa-val.-vágtam közbe és elviharzottam. Mindig mindenbe bekavart ez a csaj. Elegem volt belőle, hogy bármit kért Leon mindig egyből ugrott, hogy segítsen. Ha Ő így én is így. Úton a park fele rácsörögtem Ericre, hogy találkoztunk mire Ő azonnal igent mondott. Alig, hogy leültem a padra megérkezett Ő is. Puszival köszöntöttük egymást majd beszélgetni kezdtünk. Eric mondta, hogy a többiek is nemsokára megérkeznek csak Noa nincs valami jól hisz szerelmes Ianbe aki ezt nem veszi észre. Ő ezáltal nagyon aggódik a hugáért, fél, hogy csalódás éri. Akármilyen balhésak is legyenek azt nem mondhatja senki, hogy nem állnak ki egymásért. Még mielött megérkeztek volna a srácok Leon talált rám. Láttam rajta, hogy borzasztóan ideges így azonnal felálltam és hozzá siettem Ericel a nyomomban. A mellkasára raktam az egyik tenyerem a másikkal pedig az arcát símogattam.
-Mi a francért vagy már megint ezzel a gyerekkel?
-Nyugi van tesó. Viluval bírjuk egymást és ha találkozni akar velem akkor találkozni is fogunk.
-Te ebbe ne szólj bele!-ugrottak egymásnak, de én Eric elé álltam.
-Nagyon bírlak, de ha bántod a barátom azt sosem bocsájtom meg. Az lesz a legjobb ha most elmész, ez a mi dolgunk. Majd beszélünk.-küldtem el mire Ő szó nélkül távozott. Mi nem szóltunk egymáshoz csak néma csendben átöleltük egymást aztán kézenfogva elindultunk hozzánk. Egész úton csak azon agyaltam hogyan rejtsem el a félelmemet amikor megérkezünk. Még is, hogy nézzek úgy apára, hogy ne a rettegés tükröződjön a szememből? Na és mi van ha nem sikerül, hogy mondjam el a barátomnak, hogy összeszorul a gyomrom ahogy az apámra nézek? Akkor el kell mesélnem neki mindent, felidézni a régi emlékeket. Nem bántott soha, de anya halálakor engem hibáztatott hónapokon keresztül. Sokszor felemelte a hangját és egyszer-kétszer lerészegedett. Ekkor alakult ki a rémálmom ami előjön mikor csalódást okoz és úgy érzem újra eltaszít magától. Ez volt a második alkalom. Akkor jó lett volna egy kicsit Ericel beszélni még. Ő tudja milyen az amikor nincsenek szülei az embernek. Jó nekem van egy apám, de most olyan mintha nem lenne. Csak egy szörnyet látok, eszembe jutott a cigi amit Noaék szívtak. Írtam is a lánynak, hogy holnap találkozzunk ketten és hozzon nekem is. Talán az majd lenyugtat. Leonnak feltűnt, hogy idegesebb lettem amikor megérkeztünk így az ajtó elött maga felé fordított és hosszasan megcsókolt. Még mindig ugyan olyan jó volt mint az első alkalommal. Gyengéd és finom. Egy pillanatra eltolt magától és így szólt.
-Megengeded, hogy kibróbáljak valamit?-kérdezte a fülembe suttogva én pedig csak bambán bólogattam. Szép lassan odahajolt és újra megcsókolt ám ekkor éreztem ahogy nyelveink találkoznak. Az érzés leirhatatlan volt, erősen a hajába markoltam és még többet akartam, de sajonos megzavarták a szép pillanatot. Az illető nem más volt mint Angie aki épp ki akart jönni.
-Jesszus, bocsi! Folytassátok csak amit elkezdtetek.-mondta tiszta vörösen, de megállítottam.
-Nyugi, már befejeztük. Amúgy is akartam tőled kérdezni, hogy megtudtátok-e a baba nemét?
-Hát remélem jól kijössz a lányokkal mivel kishugod lesz.-vigyorgott mint a vadalma mire én felsikítottam és átöleltem bár ezt már a hasa nem igazán engedte.
-Nálad jobb nővért nem is kívánhatna majd a kislány.-puszilt meg Leo.
-Vilu apukáddal arra gondtunk, hogy eldönthetnéd te a hugod nevét, persze csak ha szeretnéd.
-Persze, hogy szeretném. Majd Leon is segít benne, ugye szerelmem?
-Persze kicsim.
-German szeretne majd veled beszélni. Szóval ma este még keríts rá sort.-kért meg én pedig újra reszketni kezdtem.
-Rendben viszont mi most felmennénk.-ragadtam meg barátom kezét és a szobáig meg sem álltunk. Leült az ágyra én pedig a fejemet az ölébe hajtva néztem az arcát miközben simogatta a hajamat. Ilyenkor érezem azt, hogy önmagam vagyok, de ez is csak egy röpke pillanatig tart. Se a zene sem pedig Leon nem tud segíteni, hogy újra a régi legyek. Még mindig haragszom a srácokra és nem is akarok velük addig beszélni amíg el nem fogadnak ilyennek. Már pedig ők nem fognak. Leon úgy ahogy, igyekszik és ezt értékelem. Miközben gondolkoztam bevillant valami az agyamba.
-Carmina!!!-kiáltottam fel és felpattantam az ágyról.
-Tessék?
-Carmina.
-Nem értelek kicsim.-állt fel a szerelmem is aggódva.
-A baba neve. Azt szeretném, hogy Carmina legyen. A jelentése nem más mint a dal és a dal az ami mindig összehozta apát és Angiet.
-Ez tényleg jó. Na és a mi gyermekünk neve mi lenne?-húzott magához közel.
-Nachita.
-Aminek a jelentése tűz.-vágta rá azonnal és megcsókolt.
-Mert ahol egyszer volt tűz ott mindig lesz parázs.-mondtam mosolyogva. Még beszélgettünk egy kicsit, de vacsora idő lett így elment haza. Az asztalhoz leülve elmeséltem a többieknek az ötletemet ami mindenkinek nagyon tetszett. Apára persze nem néztem rá mert már a hangjától elkapott a sírás, mi lett volna ha a szemébe is kell néznem. Ty és Federico boldogan mesélte, hogy Fede bejútott a focicsapatba míg én a desszertet segítettem behozni Olgának ami nem más volt mint áfonyás muffin. Miután azt is jóízűen elfogyasztottuk mindenki elment fel a szobájába készülődni a lefekvéshez. Én is épp azon voltam amikor apa elkapta a vállam mert beszélni szeretett volna velem. Persze engem azonnal elkapott egy pánikroham így nem tudtam levegőt venni. Ahogy apa segítségért kezdett kiabálni én mégjobban megijedtem ezért hátrálni kezdtem, de már a földön csúsztam. Amikor a többiek leértek próbáltak lenyugtatni hasztalanul. Egyszerűen rettegtem és semmit nem segített, hogy apa is a közelemben volt és azt hajtogatta, hogy nem akar bántani. Már el volt kékülve a fejem amikor Fede fogta magát és az arcomat a két keze közé véve megcsókolt. Amikor elengedett újra normálisan vettem a levegőt.
-Azt olvastam a neten, hogy vissza kell tartani ilyenkor a levegőt, más ötletem nem volt. Ugye nem haragszól?-segített fel a földröl én pedig a fejemet rázva felrohantam a szobába. Nem a csók miatt, apu volt az oka. Épp elég volt az, hogy megfogta a vállam, de amikor elkezdődött a pánik roham azt kezdte hajtogatni, hogy nem akar bántani. Pont mint az álmomban. Idegesen pakolásztam össze vissza mikor Federico belépett az ajtón és hozzám sietett.
-Nem csináltál semmi rosszat.-szólaltam meg azonnal és atöleltem.
-Elmondjuk Leonnak?
-Igen, nem akarom, hogy mástól tudja meg.-zártam le a témát amiben mind a ketten egyet értettünk. Elmentem zuhanyozni majd bebújtam Fede mellé az ágyba és a mellkasára hajtottam a fejem, úgy próbáltam elaludni.