1.évad 2.rész Barátok

Reggel kicsit nyúzottan keltünk a csajokkal! Hogy miért? Azért, mert Fede úgy döntött, hogy elalvás elött mindenkinek énekel egy altatódalt poénból. Aztán amikor kizártam a szobánkból nyüsziteni kezdett mint egy kiskutya. Gyorsan visszaengedtem a szobánkba és akkor elaludt, de az álmában beszélgetett ezért órák kellettek mire mind elaludtunk. Amikor felkeltünk mérges tekintettel néztünk mindhárman a kis poénzsákra.
-Nyugi lányok.-tette fel a kezeit majd kifutott a szobából. Gyorsan elmentünk fürdeni majd az uzsikkal amit Olgita készített nekünk elindultunk a suliba. A Studioba érve kiterültem a színpad szélén és már majdnem elaludtam amikor valaki megcsikizett. Diego volt az.
-Ne kicsim ne.-fogtam le a kezét és gyors megpuszilt aztán megpöcköltem az orrát majd rohanni kezdtem. Ő nevetve utánam futott és elkezdtünk fogocskázni. Amikor utolért felkapott a kezébe és azzal ijezgetett, hogy ledob.
-Mások is vannak itt. Ezt majd otthon ha lehet.-lépett be Leon és Tomas majd gúnyos vigyort vetettek a barátomra. Én kiszálltam az öléből és odasétáltam Andreshez.
-Héj mi baj Vilu?-karolta át a vállam. Igazság szerint nagyon jókat tudok vele beszélgetni.
-Leon meg Tomas, de leginkább Leon.
-Nem értelek.-rázta meg a fejét.
-Tetszem nekik, de Leon tegnap azt mondta, hogy megértette a csak barátok kijelentésemet. Ma meg megint tök furcsa. Most tapadósból bunkóra váltott.
-Miért eddig tapadt mármint ragadós volt valahol?-kezdett értetlenkedni.
-Nem hanem tök cuki volt és mindig a nyomomba volt most meg bunkó velem. Ha hozzám szól akkor sem normálisan.
-Figyelj fáj neki az elutasítás. Tudod nagyon szerelmes és megbeszéltétek, hogy barátok lesztek, de még úgy is semmibe veszed. Ha barátkoznál vele hidd el más lenne.-mosolygott majd odament Ludmillához aki megölt a tekintetével. Elhatároztam magam, hogy még ma beszélek Leonal. Amikor Pablo belépett a terembe mindenki elhallgatott.
-Sziasztok srácok. Van olyan csapat aki haladt a dallal?-érdeklődött.
-Pablo mi még nem, de nekem lenne egy dalom amit tegnap egy jó barát segítségével befejeztem.-tettem fel a kezem.
-Na had halljuk.-kérte.
-Rendben!-ültem oda a zongorához a többiek pedig azzal szembe. Elkezdtem játszani  Te Creo-t amit végig Diegonak énekeltem aztán a végén Leonra mosolyogtam köszönet képp. Ő ezt mérges arcal viszonozta. Hát ennek megint mi baja?
-Ez nagyszerű!-tapsoltak a többiek.
-Köszönöm.-sütöttem le a szemem zavaromban és elpirultam. Diego csak nevetve átölelt és egy puszit nyomott a fejemre.
-Nagyon ügyes voltál szerelmem.
-Köszi, de beszélnünk kell.-fogtam meg a kezét.
-Még is miről?
-Hát nincs minden rendben Leonnal, de szeretném ha barátok lehetnénk. Ma suli után elhívnám sétálni, hogy beszéljek vele.-szögeztem a tekintetem a cipőmre majd a szemébe, hogy megtudjam mit gondol, de se a szeme se az arca nem árult el semmit.
-Én megbízom benned. Ha ezt szeretnéd tenni akkor nyugodtan. Én mindenben támogatni foglak.-ölelt magához én meg a fejem a vállába fúrtam. Ő a leg megértöbb srác a világon. Nem is kívánhatnék nála jobbat. Amíg ezen gondolkoztam hamar elrepült az első óra. Következett két(!!!!) tánc óra Gregorioval. Már az elején megpróbált belekötni valakibe. Na ki volt az a szerencsés? Hát én. Igaza is volt, mert egyáltalán nem ott járt az eszem hanem egészen máson. Elösször Diegon, hogy én nem viszonzom úgy a szeretetem ahogy ő szeret engem. Bármit megtenne a boldogságomért én meg még egy csókot sem vagyok képes neki adni. Aztán ott jött Tomas aki nem adja fel. Nagyobb pióca mint Leon. Aranyos ahogy próbálkozik, de nem hinném, hogy bármikor összejönnénk. Végül meg ott van Leon akivel a kapcsolatom kusza. Egyszer szerelemből szeret aztán barátságból utána meg hirtelen megutál és nem szól hozzám. Ráadásul grimaszol. Ez normális?
-Violetta, Violetta Castillo! Föld hívja Violetta Castillot.-ugrált elöttem a tanár vörös fejjel.
-Igen?-néztem értetlenül.
-Már fél órája megy az óra és maga csak áll ott mint egy rakás szerencsétlenség. Már az óra elejétől figyelem magát és nem itt jár. Valamin gondolkozik. Nem tudom, hogy kin vagy min, de legyen szíves odafigyelni.-kiabálta majd a labdájával mgdobta a zenelejátszót és táncoltunk is tovább. Ezen az órán már nem kötött bele konkrétan egy személybe csak mindenkit szidott egyszerre. A következő óra vele na az pont ugyan ilyen volt csak most Frant szemelte ki és óra végén.
-Mondja meg maga mi a francot csinált. Nem járt ide az elmult egy évben? Úgy táncol mint egy ovodás. Mi van magukkal? Eddig is tudtam, hogy borzalmasak, de ez már a legalja.-dramatizálta túl a dolgot majd látványosan összeesett. Persze ilyenkor hamar feláll és folytatja tovább.
-Tudja Gregorio mostanában nincs minden rendben. Elhagyott a szerelem.-tette Francesca a kezét Gregorio vállára.
-Héj Fran.-böktem oldalba mire észrevette magát és kínosan elfordult.
-Na jó az órának vége! Mindenki párokba,én megyek ki elösször maguk pedig utánam. Bár nem szükséges nem gyerekek már.-viharzott ki.
-Francesca beszélhetnénk?-lépett oda hozzá Leo.
-Igen.-mondta és kivonultak. Majd meg ölt a kíváncsiság, hogy mit beszélhetnek és amikor átmentünk Angie órájára Camillaval azonnal letámadtuk.
-Miről volt szó?
-Csak megkérdezte, hogy velünk van-e a baj, de mondtam, hogy nem.
-Akkor?
-Marco, Marco a bajom. Ma írt egy sms-t, hogy nyáron ideköltözik, de nem akarja, hogy együtt legyünk.
-Jaj drágám.-öleltük át ő meg elejtett néhány könnycseppet.
-Nem, nem sírhatok miatta, sőt még szomórú sem lehetek mivel csak egy nyári románc voltam neki.-húzta ki magát majd mindhárman elnevettük magunkat.
-Mi az Vilu magadon nevettek? Te is és a barátaid is rájöttetek, hogy mennyire unalmas és szánalmas vagy? Örülök, hogy sikerült felnyitni a szemed és rájöttél, hogy egy ilyen szánalmas kis senki mint te nem ragyoghat egy ilyen csillag mellett mint én.-vihorászott.
-Ludmilla én tényleg nem értelek, de valamire rájöttem.
-Még pedig?-vigyorgott.
-Arra, hogy te attól félsz, hogy a helyedre pályázok és, hogy elveszem a barátaid majd egyedül maradsz. Egyet mondok neked. Sikerült elvesztened a barátaid, de nem miattam csak is magad miatt. Két ember van aki még mindig melletted áll Naty és Andi. Ők lehet, hogy soha nem hagynak el, de a többiek már megtették. Ja és soha nem pályáztam a helyedre csak azt szerettem volna, hogy barátok legyünk.-olvastam be neki és elmentem a terem másik végébe.
-Ludmi soha nem adja fel a harcot. Ahhh.-mérgelődött majd elmet óra elött.
-Andres ne haragudj nem akartam csak egyszerűen kikivánkozott. Már megfulladok tőle.
-Semmi baj Violetta. Sajnos Ludmilla ilyen és már az érkezésed elött ilyen volt csak akkor még visszafogtam. Talán neked sikerül egy nap felnyitnod a szemét.-ment el ő is szomórúan mi meg meglepően néztünk utána.
-Ez Andres volt?-kérdezték a többiek egyszerre.
-Igen. Ő nem buta srác mármint nem tudom, de ha mi beszélgetünk akkor egészen más. Pláne ha Ludmillárol van szó.-ingattam a fejem majd leültem és Angie már be is toppant.
-Maxiék csapata felállni. Meg szeretném hallgatni a refrént.-kérte mi meg tettük amit kért. Ahogy elénekeltük mindenki tapsolt.
-Oké. Igaz, hogy Andres hiányzott, de nagyon jó.-mondta mi meg elégedetten ültünk vissza a helyünkre.
-A mai órán mit csinálunk?-kérdezte Tomas.
-Ma hagyom, hogy dolgozzatok a feladaton, de elötte hallani szeretném Vilu dalát.-jelentette ki mire én a zongorához pattantam. Most kivételesen mindenkire néztem az éneklés közben,mert nem akartam több bajt.
-Ez nagyon jó. Mikor írtad?
-Hát konkrétan tavaj valamikor. Volt egy rosszabb napom és akkor.-mondtam, de igyekeztem a szemkontaktust csak a tanárral tartani. Nem akartam, hogy bárki megtudja miért van vagyis volt ez. Mármint ki miatt történt ez. Gyorsan visszaültem a helyemre és csapatokba verődve elkezdtük folytatni a dal írást. Elég jól haladunk már, de van még mit változtatni és hozzá tenni. Angie óráját Betoé követte. Ahogy beléptünk a terembe ő a kottáit az égbe dobta és mind szétesett.
-Jaj Beto vigyázz. Várj segítek.-ment oda Tomas én meg mosolyogva figyeltem a jelenetet.
-Nah szóval gyerekek a mai órán......Pillanat a telefonom.-emelt a füléhez egy banánt(?) és beszélgetni kezett.
-Beto.-szóltam neki halkan.
-Igen?-nézett körbe meg felfele és forgolódott.
-Itt.-tettem fel a kezem.
-Mondjad csak.-mosolygott.
-Az egy gyümölcs.
-Mármint mi?
-Amin telefonálsz.-folytottam vissza a nevetést.
-Ja, hogy ez. Akkor én miért ezen beszélgetek?-kérdezte magától és miközben megfordult a háta mögé hajította. Nem volt jó ötlet, mert én a dobszerkók melett álltam és ő arra dobata rá. Az nem elég, hogy hangos volt, de valami onnan ráesett a lábamra és szörnyen fájt.
-Minden rendben?-sietett oda hozzám Diego.
-Persze.-mosolyogtam. Az óra további része normálisan telt. Már ha Beto óráit normálisnak lehete nevezni. Én mondjuk eddig az összeset élveztem. Még a mait is kivéve a sérüléses részt. Amikor már szinte mindenki hazament megpillantottam a folyoson Leont. Oda mentem hozzá és még mielött bármit mondhattam volna ő szólalt meg.
-Ha az első óráról akarsz beszélni felejtsük el.-fordított volna hátat, de én megragadtam a kezét és visszahúztam.
-Leon én, én nem akarom, hogy rosszban legyünk. Szeretlek mint barátot és rossz ha mérges vagy rám. Én ezt nem akarom.-hajtottam le a fejem.
-Figyelj Violetta én szeretlek és nem csak mint barátot.-mondta majd a tekintetemet fürkészte.
-Nem próbálhatnánk meg barátokként?-kérdeztem reménykedve.
-Nem baj ha kicsit nehéz lesz?-érdeklődött.
-Nem. Ha valami olyan van megbeszéljük oké?-nevettem.
-Rendben.-mosolygott. Én nem bírtam tovább. Annyira örültem, hogy a nyakába ugrottam és szorosan magmahoz öleltem amit viszonzott.
-Akkor én most megyek haza.-húzódtam hátrébb.
-Hazakísérhetlek?-nézett rám érdeklődve.
-Ha szeretnél.
-Igen.-mondta és elindultunk.
-És mióta tetszem neked?-tértem a lényegre. Na hát az ember azért kíváncsi.
-Őszintén?-nevette el magát kínosan.
-Igen. Mond csak nyugodtan.
-Konkrétan tavaj ahogy beléptél a Studioba és én megláttalak azonnal tetszettél.-karolta át a vállam én meg kicsit elhúzódtam. Vette a lapot, mert azonnal visszatette a kezét maga mellé.
-Hát most őszinte leszek. Kemény éved lehetett.-sóhajtottam.
-Annyira nem volt az hisz minden nap láttalak. Nekem ennyi elég volt.
-Komolyan?
-Igen. Tudod már amikor beszélgettünk akkor olyan volt mintha ezer éve ismernélek. Örülök, hogy vagy így vagy úgy, de az életem része vagy.-állt meg a házunk elött, mert én már majdnem tovább sétáltam zavaromban.
-Hát én izé...igazság szerint. Jaj istenem nem tudom kinyögni.-csaptam a homlokomra.
-Csak nyugi. Mond mit szertenél. Én nem haragszok meg.-fogta meg óvatosan a kezem.
-Én tavaj csak a félévnél vettem észre, hogy tetszek neked.
-Hát akkor tuti nem voltam elég egyértelmű.-nevetett fel.
-Vagy én vagyok vak. Na mindegy is. Örülök, hogy ezt megbeszéltük. Köszönök mindent.-nyomtam egy gyors puszit az arcára és besiettem a házba.
-Violetta haza értél?-kiabálta apu
-Igen.-mentem be a dolgozó szobábá és egy puszit adtam neki.
-Angie a konyhába van Olgaval és Diego a szobádban vár.-mondta a papirjait böngészve. Én azonnal megcéloztam a konyhát és miközben lenyomtam egy-egy puszit Olginak és a nagynénémnek töltöttem két pohár narancslevet. A szobámig kettesével szeltem a lépcső fokokat és szinte betörtem az ajtót.
-Sajnálom!-léptem be.
-Semmi baj csak egy kicsit aggódtam.-ült az ágyon feszülten. Én oda mentem mellé és szorosan hozzábújtam.
-Tudod, hogy beszélnem kellett Leonnal.
-És mit mond?
-Elfogadta, hogy nekem csak te vagy és megpróbálunk barátok lenni.-pusziltam meg.
-Ennek örülök.-enyhült meg.
-Nálunk vacsizol?-kíváncsiskodtam.
-Ne haragudj, de nem. Anyukám már vár otthon.
-Oké. Akkor kikísérlek.-kulcsoltam össze a kezünket és lekísértem.
-Violetta, Violetta.-trappolt utánam apu a konyhából.
-Igen?-fordultam vissza.
-Csak akartam szólni, hogy ma Olga a kedvencedet csinálja.
-Jaj apu ne. Tudom, hogy miért jöttél.-tettem csipőre a kezem.
-Nem, nem tudom miről beszélsz.-motyogta az orrát dörzsölgetve.
-Szerelmem gyere Ramallo hívott.-lépett ki a megmentőm Angie.
-Rendben megyek már.-forgatta meg a szemeit és mindenki eltünt.
-Holnap elmehetnénk mondjuk moziba. Na?-kíváncsiskodtam.
-Persze. Veled akárhova elmegyek Violetta. Én szeretlek, nagyon. Bármit megtennék azért, hogy boldog legyél mellettem.-lépett hozzám közelebb. Már majdnem megvolt a csók amikor......
-Khm....khm....-lépett ki Olga két kávéval.
-Azt hiszem én most megyek.-adott egy puszit Die és elment.
-Olgita miért kellett ezt?-néztem rá komolyan.
-Kicsikém én csak apukádéknak viszem a kávét. Nem akartam zavarni, de így sült el.-mondta és elment. Én gyorsan elmentem kezet mosni és leültem az asztalhoz. Pár percre rá mindenki az asztalnál ült és nyugodtan vacsiztunk. Húsos pite volt és gyümölcs leves.
-Apa holnap elmehetnék moziba?-tettem fel a kérdést.
-Kivel a lányokkal?-kezdett nyomozni.
-Nem öööö.....Die.....Dieg....Diegoval.-dadogtam.
-Pe...Per...Persze.-eröltetett magára egy vigyort.
-Jaj köszönöm.-pusziltam meg. Ahogy végeztem az evéssel felmentem zuhanyozni és fogatmosni. Felhúztam a Rózsaszín pizsamám és tárcsáztam a barátom.
-Szia.-köszöntem.
-Na miért keres a világ leggyönyörűbb lánya?-nevetett.
-Azért kersem a leg aranyosabb pasit a földön, mert holnap elemgyek vele mozizni.-szálltam be a játékba.
-Oh igen? Akkor nem kell ellopjam a tornyból?
-Nem hanem este 6-kor mehetünk.
-Oké akkor holnap. Puszi.
-Puszi.-nyomtam ki a telefont és nagy vigyorral az arcomon elterültem az ágyon. Egyszer csak valaki kopogott az ajtómon.
-Gyere.
-Hát itt van a legjobb unokahugi.-lépett be Angie.
-A legjobb nagynénivel és anyukával egy szobában.
-Köszönöm.-üllt le mellém és átölelt.
-Szeretlek.
-Én is. Na örülsz, hogy mehetsz moziba?
-Nagyon! Annyira szeretek Diegoval lenni. Mellette olyan mintha repülnék. Mintha nem is a garvitáció tartana a földön hanem ő.-áradoztam mire Angie csak mosolygot.
-Szóval.-kezdte.
-Szóval mi Angie? Miért vigyorogsz?-nevettem.
-Csak...csak azért, mert úgy beszélsz Diegorol mintha....
-Mintha ő lenne az életem értelme?-kérdeztem.
-Pontosan. Várj mi? Te ebbe ilyen biztos vagy?-kerekedett el a szeme.
-Igen. Szeretem és amikor a közelemben van az jót tesz nekem.-szorítottam magamhoz a szivecskés macim amit tőle kaptam.
-Jó csak én azt hittem, hogy Leonnal lesz valami vagy.....
-Ne ezt ne. Elegem van abból, hogy meg akarjátok mondani, hogy ki a jó nekem.
-Ne haragudj én csak....
-Nem most ne. Légyszíves hagyj egyedül.-kértem mire ő szó nélkül kiment. Én elhiszem, hogy jót akarnak nekem, de egy éve csak ez megy. Leon így Tomas úgy Diego meg amúgy. Elég! Én egy éve eldöntöttem, hogy Diego a fontos és ennyi. Lehet, hogy csak 14 vagyok, de tudom, hogy mi vagy ki a jó a számomra. Leon meg csak egy barát ahogy Tomas is. Ezekkel a gondolatokkal aludtam el.