1.évad 10.rész Az új énektanár

***csütörtök***

Egy újabb rémes nap. Rá kellett jönnöm, hogy én tényleg szeretem Leont csak nem merem neki se senki másnak bevallani. Most, hogy tudom mindent elrontottam nem nyer értelmet az életem. Nem tudok enni, inni és egy őszinte mosolyom sincs. Amikor kinyitottam a szemem Federicot pillantottam meg aki hangosan szuszogott. Volt még egy óra amíg fel kellett kelni ezért inkább nem zargattam. A cuccomat összeszedve kimentem a fürdőbe elkészűlni. Egy rózsaszín macskaszemes blúzt vettem fel fehér farmerrel és egy vaj színű teliptalpú cipőt. Eztán kifésültam a hajam majd konytba kötöttem és egy lila csattal tűztem össze. Felraktam egy halvány sminket, fehér rózsa formájú fülbevaló a fülembe és az arany nyaklánc ami anyué volt. Amikor teljesen késznek nyílvánítottam magam leslattyogtam az emeletről és keresni kezdtem valamit. Fogalmam nem volt, hogy mit csak le akartam kötni a figyelmem. Végül levágódtam a kanapéra és a fülsemet felrakva zenét kezdtem hallgatni. Végig Leonon járt az eszem és azon, hogy vajon most mit csinálhat. Nem sokkal később apu jött le az emeletről és megpillantott engem ami által azonnal hátrahőkölt.
-Mi az?-kérdeztem értetlenül.
-Mennyit aludtál és mikor ettél utoljára?-kérdezte ijedten.
-Semmit nem aludtam és lassan 2 napja nem ettem, de ne is próbálkozz, mert nem vagyok éhes.
-Egész éjjel nem aludtál?
-Na jó, de talán egy órát.-tűnődtem el.
-Azonnal enned kell.-próbálkozott, de mind hiába.
-Mond meg Fedenek, hogy nem vártam meg, mert elöbb be akartam menni a Studioba. Szia.-zártam le a témát és le is léptem. Az ajtón kilépve picit hideg volt ezért a fogasról levett lila dzsekit magamra húztam. Ahogy mentem a macskaköves úton eszembe jutott egy dalszöveg. Minnél elöbb be akartam érni, hogy zongorával együtt elpróbáljam ezért a Studioig megállás nélkül futottam. Belöktem az ajtót és mentem is a nagyterembe. Lehuppantam a zongora elé és miután kifújtam magam játszani kezdtem.

Újra fúj a szél, esik az eső, a nap nem süt
Ez a magány, tudod
Fáj és rossz
Ha nem vagy itt
Nem könnyű lélegezni és érezni
Hogy a világ egy büntetés
Ha nem vagyok veled
És ez megöl engem.-énekeltem majd azonnal leírtam a füzetembe. Újra és újra eljátszottam és imádtam. Hirtelen valaki megfogta a vállam én meg teljesen megijedtem.
-Ne aggódj csak én vagyok.-hallottam Diego hangját. Leült mellém és belenézett a füzetembe.
-Hogy hogy ilyen korán itt vagy?-érdeklődtem.
-Általában mindig én vagyok az első.-jelentette ki.
-Értem. Hallottad a dalt?-kíváncsiskodtam.
-Igen és nagyon tetszik viszont azt is látom, hogy nincs minden rendben még pedig Leonnal. Mielött megszólalnál elöbb tudtam, hogy beleszeretsz mint, hogy idekerültél volna. Egy részem remélte, hogy velem maradsz, a másik részem pedig tudta, hogy nem így lesz.
-Veled maradtam volna ha nem csalsz meg.-vágtam a fejéhez.
-Ugyan Violetta. Az már csak egy plussz dolog volt amit még mindig sajnálok és tudom, hogy nem volt helyes.-hajtotta le a fejét.
-Jó már úgy is mindegy.-mondtam.
-Igen már az. Leo miatt meg ne aggódj olyan szerelmes beléd a kezdetektől fogva, hogy bármi is legyen a baj hamar megoldódik. Tudod én már elötted ismertem őt és tudtam, hogy pont egy olyan lányra van szüksége mint amilyen te vagy. Melletted előjön az az énje amit a többi ember nem lát. Mindenki úgy tudja, hogy van egy jó nagy egója és imádja magát meg, hogy vannak barátai, de a lányokat konkrétan válogathatja holott Ő nem ilyen. Pár ember ismeri csak igazán és az a pár ember között te is szerepelsz csak még nem ismerted meg teljesen. Hidd el nekem, hogy szükségetek van egymásra.
-Nem neki már nincs szüksége rám.-mondtam erőtlenül.
-Miért mi történt?-kérdezte mire én szépen sorjában elmeséltem neki mindent.
-Értem. Figyelj erre nem tudotok mit mondani és nem ismerem igazán őt, mert soha nem voltunk jóba, de ezt még én is látom, hogy elcseszted, de nagyon. Örülj ha még szóba áll veled bármikor.-mondta őszintén.
-Tudom, hogy mindent elrontottam ezért nem is érdekel már semmi. Mindenért én vagyok a hiábás. Figyelj most szeretnék egyedül lenni szóval...
-Nyugodtan én már megyek is.-tette fel a kezeit és elsétált. Én a zongorához visszafordulva újra játszani kezdtem és közben eszembe jutott pár új sor. Volt vissza még vagy 2 órám, hogy megérkezzenek a többiek ezért úgy döntöttem, hogy befejezem a dalt. Elhatároztam, hogy ez a dal csak az enyém és nem mutatom meg senkinek. Pont akkor végeztem amikor betoppant Fran as Cami.
-Vilu hát te itt?-néztek rám értetlenül.
-Igen. Nem tudtam aludni és.......-kezdtem bele, de azonnal közbevágtak.
-Felejtsd el Leont. Eljátszottad a lehetőséged.-mondta Cami sajnálattal.
-Nem érdekel Leon.-tettem csipőre a kezem, de a lányok elmosolyodtak.
-Minket nem versz át.-szólt Francesca.
-Hagyjatok jó?-mondtam idegesen és otthagytam őket. Nagyon rosszúl éreztem magam. Amíg a többiek meg nem érkeztek én egy székbe kuporodva ültem és magam elé bámultam. Nem érdekelt különösebben semmi. Szerintem még akkor sem mozdultam volna ha az épületen keresztülhajt egy motoros. Amikor megérkezett Federico egyből odajött hozzám.
-Mi van veled?-guggolt le elém.
-Beszéltél Leonal?-tértem ki a kérdés elől.
-Nem hinném, hogy...-húzta el a száját.
-Talán még van esély.-néztem rá reménykedve.
-Szerintem most hagyd.-fogta meg a kezem.
-Jó, hagyom.-pattantam fel a székről és otthagytam. Bementem az ének terembe, mert kezdődött is az ének óra. Leültem törökülésebe majd jöttek a többiek is. Egyik oldalamon Tomas foglalt helyet a másikon pedig Fran.
-Violetta áll még a holnapi fagyizás?-fordult felém Tomi.
-Nem is tudom. Nem vagyok a legjobb hangulatomba.-mondtam miközben Federico a háta mögött kalimpálózott, hogy ne menjek el vele.
-Tudom. Pont ezért szeretném, hogy elgyere velem. Hidd el jót fog tenni egy kis beszélgetés.-mosolygott kedvesen.
-Rendben, de csak egy fagyi.-sóhajtottam és megpróbáltam mosolyt erőltetni az arcomra nem sok sikerrel.
-Okés akkor holnap suli után találkozzunk a parkaban.-kacsintott majd be is lépett az új tanár. Amikor megláttam le esett konkrétan az állam, de nem jobban a fiúkénál. Magas szőke haju szemüveges lány gyönyőrű barna szemekkel.

-Sziasztok Kristin Sharp vagyok, de szólítsatok nyugodtan Kris-nek. Én leszek az új ének tanárotok. Amit tudni kell rólam, hogy még csak 18 éves vagyok szóval ez az első munkahelyem. Imádok énekelni és táncolni. Ja és a legfontosabb pedig az, hogy ha nincs a barátotok Leon akkor soha nem kerülök ide. Ő ajánlott be Pablonak. Igazán jó barát és gondolom már ti is várjátok vissza.-mosolygott kedvesen én pedig egy kanál vízben meg tudtam volna folytani.
-Huuuuu.-húztak a többiek arra a kijelentésre, hogy Leonnal jóban van, de egy két ember sőt szinte mindenki abba hagyta miután rájöttek, hogy én is ott vagyok. Én csak ideges tördeltem az ujjaim és próbáltam levenni a lányról a tekintetem.
-Na és Kris tegezhetjük?-kezdte terelni a szót Maxi.
-Egész nyugodtan. Alig pár évvel vagyok idősebb nálatok.-nevetett majd megállapodott rajtam a tekintete. Egy pillanatra mintha elrettent volna. Gondolom a külső miatt hisz nem a legjobb formámban láthatott.
-Mit csinálunk a mai órán?-kérdezte Naty.
-Ismerkedünk. Kezdjük mondjuk veled ott.-mutatott rám.-Talán te vagy Violetta?-érdeklődött kedvesen.
-Igen én.-mondtam zavartan.
-Sokat hallottam rólad.-kezdett bele mire nekem megdobbant a szívem.-Pablo ódákat zengett a tehetségedről na meg persze a többiekéről is.-itt tört össze minden. Azt hittem, hogy Leon mesélt rólam.
-Tényleg?-kérdeztem furcsán.
-Igen. Megmutatnád nekem is a hangod?-mutatott a zongorára.
-Mit énekeljek?-léptem a hangszer elé.
-Amit csak szeretnél. Legyen benne sok átélés. Fejezd ki a dalban az érzelmeid.
-Hát jó.-mondtam és az ujjaim a billentyűzetre helyeztem. Ahogy lenyomtam az első billentyűt mindenki felkapta a fejét. Az ezer élettel ezelött című dalt kezdtem játszani és énekelni. Mindenki szomórú arcal nézett, de legfőképp Federico aki közben a fejét ingatta. Én mindent beleadtam a dalba és ahogy tudtam énekeltem. Ebben akkor minden benne volt. A sok düh, szomórúság, fájadalom és magány és tudtam az időt nem pörgethetem vissza. A dal végeztével mindenki tapsolni kezdett majd amikor elcsendesedtek Kristin beszélni kezdett.
-Úr isten ez Leo dala. Csodálatos volt. Azt kell mondjam, hogy te is énekled legalább úgy mint Ő. -áradozott.
-Köszönöm.-zártam le és leültem a helyemre. Mindenki feszültem mozgolódott egy két ember kivételével. Óra végére pont végeztünk a bemutatkozással és én voltam az első aki kirontt a teremből. Siettem át Gregorio órájára. Amikor betoppantam a terembe Ő már ott pattogtatta a labdáját.
-Nocsak nocsak valaki milyen gyors volt. Általában maga az utolsó. Csak azt nem mondja, hogy már nem szerelmes.-mondta gúnyosan. Ha Ő tudna róla.
-Én....én csak.....-dadogtam össze vissza.
-Maga, maga csak menjen átöltözni és utána álljon be a helyére.-intett az öltöző felé mérgesen. A nyakamat behúzva besietten az öltözőbe. Felhúztama rózsaszín cicanadrágom és a fekete lila feliratos pólóm. Belebújtam a sportcipőmbe és már siettem is vissza a terembe. A többiek akkor érkeztek meg és mentek el átöltözni. Én addig bemelegítettem és mire mindenki kész lett én már a helyemen álltam.
-Na szóval a mai órán megpróbálok magukba életet lehelni, mert komolyan olyanok mint az élőhalottak és a táncot hanyagoljuk is. Nem értem, hogy kerülhettek ide be. Borzalom.-dramatizálta túl a tanár a dolgokat. A kis labdájával megdobta a zenelejátszót és már táncolhattunk is. Jól meg izzasztott minket az biztos. Az óra végén mindannyian indultunk, hogy az öltözőbe vegyünk egy jó hideg zuhanyt. Amikor végeztem visszahúztam a ruhám és megigazítottam a sminkem majd indultam is Beto órájára. Ott különösebbképp nem történt semmi. Az egész olyan Betos volt. Az utolsó óránk Pabloval volt. Próbáltunk az előadásra hisz már szinte ott volt a nyakunkon. Az Es mi Pasionnal kezdték a srácok aztán jött Fran, Cami és Naty a Veo veo-val, utána Ludmilla a Destinada brillaral, Én a Te Creo-val, Diego-val a közös duett az ezer élettel ezelött és legvégül a Ser Mejor amit mindannyian énekeltünk. A duettet párszor el kellett próbálni, de végül Diego is megértette, hogy biztos nem lesz igazi csók. Nem tudtam, hogy miért csinálja ezt. Annyira jót beszélgettünk és azt hittem lezártuk a kettőnk ügyét, de minden áron meg akart csókolni. A próba végeztével fáradtan feküdtem el a színpadon a lányokkal.
-Mit szólnátok ha lemennénk a karaoke bárba ma este?-kérdezett rá Cami.
-Jó benne vagyunk.-jekentette ki Fran és Nat.
-Na és te Vilu?-érdeklődött Camilla kedvesen.
-Ne haragudjatok, de nekem ehez nincsen hangulatom.-vettem fel a táskám és már éppen indulni akartam amikor Kristin jött oda hozzánk.
-Szaisztok lányok. Nem tudtam nem meghallani, hogy a karaoke bárba mentek. Esetleg elmehetnék veletek?
-Persze, miért ne?-néztekössze a lányok majd hirtelen rám.
-Ne rám nézzetek én úgy sem megyek.-tettem fel a kezem védekezőn.
-Violetta, hogy hogy nem jössz?-karolta át a vállam mire én furcsán kezdtem őt méregetni.
-Nincs jó kedvem ezáltam semmihez nincsen hangulatom. Egyedül szeretnék lenni. Most szerintem megyek is.-intettem és Krist levakarva magamról haza indultam. Ahogy kiléptem az épület ajtaján Ludmilla támadott le.
-Ici pici Violettácska. Kis szerencsétlen fruska. Nem meg mondtam neked, hogy szálj le a pasimról!!?-kezdte normálisan majd hirtelen az egekbe emelte a hangját.
-Ludmilla nyugkdj meg kérlek. Megint mit csináltam?-kérdeztem miközben fáradtan a hajamba túrtam.
-Múlt héten édes kettesben sétáltatok a Parkban.-emlkéztetett mire én hitetlenül felnevettem.
-Ugyan már te Supernova. Eddig senkin nem akadtál ki ha elment vele bárhova. Pont engem támadsz le? Mondjuk miért ne? Úgy is úgy utálsz. Ludmilla fogd már fel, hogy Andres csak egy barát.-hagytam ott a kérdéseivel.
-Ne merészelj így itthagyni! Hallod te kis....whááá.-hallottam ideges hangját, de mit sem törődve vele elindultam haza. Azt hittem, hogy már nem állít meg senki és nem történhet semmi, de tévedtem. Egy kiskutya futott elém az úton. Leguggoltam hozzá és megnéztem a nyakörvén lévő bilétát. A kutya neve és a gazdi telefonszáma állt benne.
-Hunter. Szóval Hunternek hívnak. Hát szia kiskutyus.-simogattam meg a fejét.
-Jaj köszi, hogy megfogtad.-hallottam egy ismerős hangot. Ahogy felnéztem egyből elment a maradék életkedvem is.
-Hali Kris.-intettem esetlenül.
-Holt találtad?-kérdezte miközben rárakta a pórázt.
-Itt futott elém.-mutattam miközben Ő felvette az ölébe.
-Sokat jelent nekem ez a kutyus hisz Leontól kaptam.-mesélte mire nekem tikkelni kezdett a szemem. Biztos bolondnak nézett bár én is úgy érzem, hogy ideje lenne egy pszichiáterhez fordulnom.
-Tényleg?
-Igen. Együtt neveztük el.-mosolygott és egy puszit nyomott a kutya fejére.
-Áh értem. Én is szeretem az állatokat, de én szívesebben lovagolok meg jobban szeretem a lovakat is mint a kutyákat.-vázoltam a helyzetet.
-Hú én allergiás vagyok a ló szőrre viszont gyönyőrű állatok.
-Igen azok.
-Leon nem annyira bírja őket. Nem tudom pontosan miért, de mondtam neki ha haza jön elmehetnénk a Rancsra, de Ő erre azonnal nemet intet. Azt mondja, hogy nem akar lovak közelébe menni.-vázolta a helyzetet.
-Hát nem tudom, de én is a Rancsra járok lovagolni. Ha minden igaz szombaton is megyek.-meséltem mire Ő elgondolkozott majd tovább folytatta.
-Áááá értem. Figyelj nekem most mennem kell, mert nem fogok odaérni a lányokhoz.-nyomott le egy puszit és már ott sem volt. Megtöröltem az arcom és indultam is tovább. Egész úton azon kattogtam, hogy Leo miért adott ennek a lánynak egy állatot. Az ajtót idegesen csaptam be magam után amikor hazaértem és köszönés nélkül trappoltam fel a szobába. Odaálltam a szintetizátorom elé és játszani kezdtem a ma írt dalomat. Egy kicsit még finomítgattam rajta majd amikor teljesen késznek éreztem eljátszottam az elejétől.

Újra megpróbálom
Van értelme beszélni
A hangom összekeveredik a levegővel
Újra találok egy lépést
A szerelem az a hely, ahol öröm van számomra

Újra fúj a szél, esik az eső, a nap nem süt
Ez a magány, tudod
Fáj és rossz
Ha nem vagy itt
Nem könnyű lélegezni és érezni
Hogy a világ egy büntetés
Ha nem vagyok veled
És ez megöl engem

Újra a történetem a bőröndömben
Hiányos a lelkem, amely keresi azt az utat
Amely elveszett, és nem találja

Újra fúj a szél, esik az eső, a nap nem süt
Ez a magány, tudod
Fáj és rossz
Ha nem vagy itt
Nem könnyű lélegezni és érezni
Hogy a világ egy büntetés
Ha nem vagyok veled
És ez megöl engem

Nem normális hogy minden nap,
Minden reggel a hidegben keresem
Hogyan lehet menekülni ebből a magányból!!-énekeltem majd ahogy felpillantottam az ajtó felé Federicot láttam meg aki éppen kamerázik.
-Tedd azt le.-szaladtam oda, hogy elvegyem tőle.
-Nem! Feljts el. Ez nagyon jó. Miért nem mutatod meg Pablonak?
-Ez az én dalom érts meg. Nem akarom, hogy bárki tudomást szerezzen róla.-hajtottam le a fejem.
-Nem lehet, hogy te attól félsz, hogy a többiek rájönnek kinek írtad ezt a dalt?-kérdezte halvány mosolyra húzva a száját miközben megfogta a kezem.
-Mi? Nem értelek Fede. Ez...ez..csak egy...egy...dal. Semmi....más.-magyarázkodtam, de Ő kinevetett.
-Ahha. Na jólvan nem mutatom meg senkinek, de örülnék ha egyszer felfednéd ezt a gyönyőrű dalt.
-Nem tudom még.-mondtam könnyezve.
-Figyelj Vilu felejtsd el őt. Lépj tovább.-adott egy puszit a homlokomra és elment. Én zokogva az ágyra borultam és csak sírtam és sírtam. Tudtam, hogy ma éjszaka megint nem fogok aludni és az még nagyobb fájdalmat keltett bennem, hogy csak pár nap és hazajön Leon.

1.évad 9.rész Ezt nagyon elrontottam

***Szerda***
Alig pár nap és Leon hazajön. Tegnap nagyon meglepődtem azon amit Fran mondott. Tényleg szerelmes lenne az uncsitesómba? Én meg tényleg azt mondtam Leonak, hogy nem több mint egy barát? Ezzel a kijelentésemmel tegnap mindent elrontottam. Arra is kíváncsi voltam, hogy vajon örökre vége a boldog családnak azzal, hogy apa és Angie elmegy-e? Észre sem vettem és alig egy hónap alatt teljesen felfordult az életem. Sőt amióta elkezdődött a suli egyik bajt követi másik. Ezekkel a gondolatokkal léptem ki a zuhany alól. Gyorsan megtörölköztem és felhúztam a ruhám ami egy lila szoknyát és egy fehér csipkés pólót testesített meg. Belebújtam a fehér masnis topánkámba majd fogat mostam. Eztán felraktam egy halvány sminket és úgy éreztem indulhat is a napom. Még mielött kiléptem volna a fürdőből egy pillantást vetettem magamra a tükörbe. Nem láttam azt a boldog Violettát aki egy ével ezelött voltam. Túl sok minden változott azóta. Szívesen visszapörgettem volna az időt, de nem tehettem és talán a szívem legméjjén nem is nagyon akartam. Hogy miért nem? Ha visszatekerném az időt nem ismerhettem volna meg Leont úgy igazán és talán Francescával sem lennék ilyen jóban mint most. Másfelől rossz, mert Diegoval is elváltak útjaink, apa itt akar hagyni egyedül és még Angie is. Egy meggyötört lánnyal találtam szembe magam a tükör elött és ezt csak az látta aki igazán ismert, mert egyébként a műmosoly és a maszkom mindent eltakart. A sminkem eltakarta a karikákat a szemem alatt, az alapozó meg a sápadtságom tüntette el. Újra "boldogságot" varázsoltam az arcomra és így léptem ki az ajtón.
-Violetta gyere, mert elkésünk.-kiáltották a csajok én meg már futottam is le a lépcsőn.
-Na látom összeszedted magad.-mondták egyszerre a csajok. Igen jó barátaim, de nem ismernek még teljesen. Jelen pillantban egyetlen egy ember ölelésére és nyugtató szavaira vágytam és az nem más volt mind Fedrico. Útközben meg sem mukkantam csak azt hallgattam, hogy a csajok miről csacsognak. Camilla oda meg vissza van Maxitól, Fran pedig na ő egy nehéz eset. Bejön neki Fede, de nagyon fél, hogy újra csalódnia kell. Nem is nagyon figyletem a beszélgetésükre. Én is más embereken gondolkoztam. Az egyik volt Leon aki iránt vegyes érzéseket táplálok, a másik pedig Federico akivel muszály kibéküljek, mert ezen az egészen csak ketten együtt tudunk végig menni.
-Szerinted is így van Vilu?-szakított ki a gondolatmenetemből Camilla.
-Hát persze.-válaszoltam a nem tudom mire.
-Látod Cami megmondtam. Semmi esélyem az unokabáttyánál.-hajtotta le a fejét Francesca.
-Jajj nem. Ne haragudjatok csak nem itt jártam. Hidd el Fran Federico biztos szívesen lenne egy ilyen aranyos lánnyal mint amilyen te vagy csak tudod neki is időt kell hagyni.-magyaráztam el a dolgokat.
-Ez bitzos?-kérdezte bizonytalanul.
-Egészen biztos.-öleltem meg. Az út további része szó nélkül telt. Mindenki el volt foglalva a saját gondolataival. A Studio elé érve megpillantottam az unokabáttyám aki szintén észrevett engem és szomórúan nézett rám. Végigjátszódott bennem minden abban a pár másodperceben és nem hagyhattam, hogy ennek az egésznek így legyen vége. Szaladni kezdtem felé ő pedig ölelésre tárta a karját. Erősen hozzábújtam és beszívtam az illatát.
-Sajnálom!-mondtuk ki egyszerre majd el is nevettük magunkat.
-Egy szót sem gondoltam komolyan. Nem tudom min mehetsz keresztül, de melletted fogok állni és támogatlak bármiben.-nyomott egy puszit a homlokomra.
-Én is téged. Nem az unokatesóm te a tesvérem vagy és szeretlek.-mosolyogtam rá kedvesen.
-Nekem is olyan mintha a hugom lennél sőt az is vagy.-nevetett és egymást átkarolva mentünk oda a csajokhoz.
-Hali lányok.-kezdett viccelődni Federico mire mindenki nevetni kezdett.
-Szia Fedrico.-pacsiztak le vele.
-Ohhh Fran, hogy te milyen szép vagy ma.-bókolt neki a báttyuskám mire az olasz barátnőm pirosabb lett mint egy érett paradicsom.
-Köszönöm.-vörösödött tovább.
-Na jó befele.-tereltem őket, de én hátul lemaradtam Fedével.
-Na mi az?-kérdezte.
-Ez meg mi volt?
-Még is mi?-értetlenkedett.
-Vajon mi. Hát az elöbb Frannal.-célozgattam.
-Ja csak hülyültem.-legyintett.
-Te is tudod, hogy nem jó játszani másokkal.-szídtam le.
-Nyugi már. Ő is tudja, hogy ez csak egy poén.
-Mi van ha nem tudja? Ha? Mi van ha bejössz neki?-kérdeztem.
-Én Francescának? Komolyan kérdezted?-nevetett fel.
-Federico figyelj rám!-vájtam tekintetem az övébe.-Frannak igen is bejössz csak fél, hogy újra csalódni fog.
-Vilu én még nem állok készn új kapcsolatra. Aranyos a kis olasz csajszi, de nekem ez most tényleg nem menne.-világosított fel a dolgokról.
-Jó, oké, de csitu van.-figyelmeztettem mire ő egy puszit nyomva az arcomra besietett. Nem tudom, hogy jelen pillanatban kiben mi játszódik le, de azt biztosan tudom, hogy én szerelmes vagyok Leon Vargasba és ez ellen senki nem tehet viszont ezt Leonak biztos nem mondom el. Befutottam én is a Studioba mivel az első óra ének volt. Nagyon jól tudtam, hogy nem Angie fog bejönni és ezt rajtam kívűl a csajok és Fede tudta jól. Pablo toppant be meggyötört arcal. Hiányzik neki Angie ahogy mindenkinek, de én még mindig dühös vagyok rájuk.
-Pablo hol van Angie?-kérdezte Maxi azonnal.
-Nem tudjátok? Elmentek Violetta apukájával, mert kapott egy remek lehetőséget egy lemezfelvételre. Én szomórúan lesütöttem a szemem és az egész teremre csend telepedett. Ebből még azok is levágták, hogy gáz van akiknek fogalmuk sem volt mi történt tegnap.
-Akkor mit csinálunk a mai órán?-törte meg a kínos csendett Broduey.
-Ma mindenki megmutatja a dalát ha van új.-csapta össze a tanár a tenyerét. Nat azonnal jelentkezett és be is mutatta a számot. Mindenkinek nagyon tetszett ezért hatalmas tapsot kapott. A következő óra Betoval volt aki szintén szomorkodott, mert elment a nénikém. A tanárok hangulata ránk is ránk ragadt. Én legalább is egész nap úgy mászkáltam a folyosókon mint egy élőhalott. Gregorio konkrétan közölte, hogy olyan vagyok mint akibe egy zombi költözött. Hát nem kedves?
-Violetta kérlek koncentrálj.-könyörgött Pablo, mert a kérdésére megint nem válaszoltam.
-Ne haragudj. Mi volt a kérdés?-ráztam meg a fejem és idegesen a hajamba túrtam.
-Semmi.-zárta le a témát, mert kicsöngettek.
-Violetta beszélhetünk?-lépett oda hozzám Diego.
-Nem hinném, hogy ez jó ötlet.-néztem rá szomorúan.
-Látom, hogy baj van és tudom, hogy ez részben az otthoni dolgok miatt van. Mi történt?-kérdezte kedvesen miközben végigsimított a karomon. Tudtam, hogy nem vagyok jóba Dievel, de mindig vele tudtam mindent megbeszélni.
-Apa és Angie egyszerűen itthagytak. Nem kérdezték meg a véleményem csak tegnap közölték, hogy ma elmennek. Egyedül maradtam Diego. Érted?-akadtam ki teljesen mire Ő szorosan magához ölelt. Egy pillanatra megnyugodtam és fel lélegeztem. Akármennyire haragszok rá a szívem mélyén mindig fontos lesz nekem.
-Minden meg fog oldódni. Apukád nem hagyna így itt. Mikor megy a gépük?
-Már elment.-sóhajtottam elkeseredve.
-Nem hinném, hogy apud így elmet volna. Szerintem ha hazamész ott fog várni.-kacsintott mire én is elmosolyodtam.
-Köszönöm!-pusziltam meg.
-Ugyan nincs mit. Ennyivel tartozom.
-Na és jól megvagytok Laraval?-tértem a lényegre.
-Aha megvagyunk.-zárta is le a témát.
-Az klassz.-dülöngéltem a sarkamon.
-Na és te találtál már valakit?
-Nem..dehogy...senkit.-legyintettem.
-Áhh...értem...pedig már azt hittem...-kezdte volna, de félbe szakítottam.
-Nem most csak a zenére akarok koncentrálni. Nincs szükségem senkire.-vázoltam a helyzetet, de már kezdtem igazán kellemetlenül érezni magam amikor Diego telefoncsörgése megmentett.
-Ne haragudj, de ezt fel kell vennem.
-Menj csak.-erőltettem magamra egy vigyort és elmentem.
-Csajszi ez mi a fene volt?-támadott le Natalia.
-Nyugi csak......nem tudom. Diegoval mindig jól megértettük egymást és bármennyire haragszom rá a szívem mélyén még mindig fontos. Persze semmit nem akarok tőle.-védtem magam.
-Csak ezt akartam hallani.-nevetett és a nyakamba ugrott.
-Mi a helyzet tudod kivel.-kérdeztem suttogva.
-Ma délután összeülünk és megbeszélünk mindent, mert ez így egyikőnknek sem jó.-jelentette ki.
-Na ez már jó jel.-mosolyogtam és átöleltem őt.
-Nem bánod, hogy nem köszöntél el tőlük?-tördelte az újjait.
-Nem! Ők sem bánják, hogy egyedül hagynak.-jelentettem ki határozottan, de a lelkem mélyén összetörtem. Elhatároztam, hogy mostantól nem fogom kimutatni az érzéseim, mert nem akarom magam sajnáltatni. Újra a régi Violetta akarok lenni. Ezekkel a célokkal léptem ki a Studio ajtaján, de azonnal remegni kezdtek a lábaim ahogy rájöttem haza kell mennem. Leültem a padra és vártam, hogy megérkezzen az uncsitesóm. Hát hiába ücsörögtem én ott nem jött még mindig. Már épp indulni akartam amikor Pablo huppant le mellém.
-Vilu beszélhetnénk?-kérdezte kedvesen.
-Persz mond csak.-mosolyogtam.
-Történt valami, hogy ma nem kísérted ki apukádékat a reptérre.-vágott bele a közepébe.
-Haragszom rájuk mármint inkább apára.-mondtam majd kicsit eltűnödtem, hogy most pontosan kire is haragszok.
-Kifejtenéd ezt bővebben?
-Igazság szerint magam sem tudom. Haragszok Angiere, mert itt hagyott engem és ráadásul babát vár ami által apát is magával viette. Dühös vagyok apura, mert Angiet választotta helyettem aztán mindekttejükre mérges vagyok amiért úgy döntöttek, hogy velem nem is beszélték meg.-vázoltam a helyzetet.
-Meg tudlak érteni, de benne van az is a pakliban, hogy féltékeny vagy. Igaz?-trafált bele.
-Mi én nem is.-tagadtam a tagadhatatlant.
-Féltékeny vagy és félsz is. Azt hiszed, hogy ha most elment German és Angie a babával akit Angie vár akkor többet nem jönnek vissza és te nem fogod már érdekelni őket.-jelentette ki mire én haláványan elmosolyodtam.
-Van benne valami. Tudod félek, hogy apa nem fog úgy szeretni mint most. Anyát már elvesztettem nem akarom őt is. Mi van ha egyszercsak örökre eltűnök?-kérdeztem kétségbe esve mire ő magáhozölelt.
-Ne butáskodj. German az életénél is jobban szeret. Szerintem menj haza és hívd fel őket.-kacsintott én meg felnevettem.
-Köszönöm Pablo! Tudod most sikerült jobb kedvre deríts. Ha a barátaimmal vagyok mindig az élet napos oldalát látom és igyekszem mindig boldog lenni. Újra a mosolygós Violetta Castillo leszek.-vigyorogtam aranyosan.
-Remélem is.-pöckölte meg az orrom és elment. Alig rá pár percre Fede és Fran léptek ki az ajtón nevetgélve.(?) A látottak alapján az unokabáttyám bókolt az olasz barátnőmnek mivel tiszta vörös volt.
-Sziasztok.-léptem oda hozzájuk.
-Hali Vilu. Hát te? Ilyenkor már otthon szoktál lenni nem?-kérdezte Federico.
-Igen csak most téged vártalak, mert szükségem lenne rád otthon.-húztam el a számat remélve, hogy velem tart.
-Akkor nyomás haza.-karolta át a derekam és egy puszival el is köszönt Francescatól majd indulhattunk is.
-Ez meg mi a fene volt?-kérdeztem elképedve.
-Annó egy nagyon bölcs és szép lány aki mindog mosolygott azt mondta nekem, hogy amikor a lehetőség adott és a dolgok az ölünkbe hullanak akkor ragadjuk meg mert legközelebb talán már sosem lesz eséjünk újra megfogni.-idézte valaki szavait mire én azonnal virulni kezdtem mint a vadalma.
-Hát emlékszel, hogy még mit mondtam?-kérdeztem.
-Persze, hogy emlékszem, de te hallottad a mondatom többi részét is?
-Melyikre gondolsz?
-Arra, hogy az a lány mindig mosolygott.-bökött oldalba.
-Az a lány még mindig létezik és mostantól nem érdekel senki akkor is mosolyogni fogok. Nem érdekelnek a fiúk azaz LV meg apuék sem. Senki nem tüntetheti el a mindig derűs Violettát.-nevettem.
-Na ezt vártam.-húzott magához szorosan séta közben és így mentünk tovább.
-Azért egy kicsit izgulok.
-Nem kell. Egyébként az LV az az akire gondolok?
-Pont az.-zártam volna le a témát, de nem hagyta.
-Ugyan már. Nézd meg én is léptem és tessék szinte már járunk Frannal.
-Igaz csak, hogy általában itt a fiúnak kell lépni.-közöltem egyszerűen.
-Istenem már hány jelzést kaptál és még azt is elmondta, hogy szeret. Ezt az egészet te szúrtad el és tudod mi van?
-Mi?-néztem rá félve.
-Leon a legjobb barátom és tudom, hogy a tegnap esti kijelentéseddel mindent elronottál és még barátok sem lesztek az tuti.
-Mi? Te tudod, hogy mit mondtam neki tegnap?-sápadtam le azonnal.
-Mint mondtam Ő a legjobb haverom.-világosított fel.
-Tudod mit? Nem érdekel. Ha nem kellek neki akkor ennyi.-mondtam, de legbelül meghaltam. Az ajtónkon belépve igyekeztem volna fel a szobámba, de apu lépett ki a konyhából.
-Apa?-csodálkoztam.
-Nem akartam így elmenni. Fontos vagy nekem. Angie ugyan repülőre szált és majd jön ahogy tud, de én nem mentem vele. Szeretlek kicsim és senki nem állhat közénk. Tudom, hogy bánt ez az gész, de ez a babás dolog megtörtént.....-engesztelt mire én csak könnyekkel a szememben mosolyogva a nyakába ugrottam.
-Annyira szeretlek.-sikítoztam.
-Én is, de nem is haragszol?-csodálkozott én meg csak megráztam a fejem.
-Nem. Az a lényeg, hogy itt vagy. Mi lenne ha holnap megbeszélnénk mindent? Hosszú napom volt és fáradt vagyok.-füllentettem Ő meg csak mosolyogva nyugtázta. Felszaladtam az emeletre, a szobámba előkotortam a pizsim és már mentem is a fürdőbe. Beálltam a zuhany alá és megengedtem a vizet. Az első percben sikerült leforráznom magam. 10 percet azzal szöszmötöltem, hogy ki be ugráltam a zuhanykabinból, mert vagy túl hideg vagy nagyon meleg volt a víz. Egy ideig elszórakoztam ezzel és amikor megtaláltam a nekem megfelelő hőmérsékletű vizet bacsuktam a kabin ajtaját és fürdeni kezdtem. Eszembe jutott egy dal és énekelni kezdtem. Igazából nem is egy dal hanem Leo dala az Ezer élettel ezelött volt az. Ahogy énekeltem könnyek szöktek a kezembe és tudtam, hogy ezt most nagyon elszúrtam. Nem tehettem semit, hogy ezt visszafordítsam pedig nagyon szerettem volna. Amikor kiszáltam a zuhany alól sikerült elcsúsznom. Akkorát sikítottam, hogy szerintem még a másik utcában is hallották. Ennek eredményeképp 5 másodpercen belül kopgtak az ajtón.
-Violetta minden rendben?-hallottam Fede hangját.
-Persze csak megcsúsztam.-nyugtatgattam.
-Vilu kicsim engedj be, hogy megnézhessem tényleg nincs bajod.-kiáltotta apu.
-Nem kell. Tényleg jól vagyok.
-Rendben, de vigyázz magadra kicsikém.-szólalt meg Olga.
-Oké Olgita.-mondtam majd meg is szünt a lárma az ajtó elött. Gyorsan felhúztam a pizsim ami egy lila trikót és egy rózsaszín rövidnadrágot testesített meg majd fogat mostam. A hajamat kibontottam, kifésűltem és amikor készen voltam visszamentem a szobámba.  Ráhasaltam az ágyra és a fejemet a párnába nyomtam. Azt ígértem, hogy az emeberek elött a régi Violetta leszek, de azt nem ígértem, hogy a szobámba egyedül is mosolyogni fogok. Rámtört a szomórúság és sírni kezdtem. Szerintem már a takaróm minden négyzetmétere könnyes volt. Egyszerűen nem tudtam feldolgozni, hogy ennyire elszúrtam Leonnal. Úgy éreztem, hogy van még esélyünk. Hirtelen felindulásból odaültem a laptopom elé és pötyögni kezdtem.
-Ne írj neki. Komolyan ezt most elrontottad.-lépett be az uncsitesóm.
-Nyugi Federico nem érdekel.-töröltem meg a szemem mire hitetlenül elmosolyodott.
-Engem nem versz át.-ült le az ágyamra és a párnám alá kukkantott ahol egy halom zsepi hevert.
-Azt ne.-vetődtem oda.
-Elhasznált zsepi és "vizes" párna? Te sírtál.-esett le neki azonnal.
-Nem nekem csak kiborúlt a vizem.-füllentettem reménytelenül.
-Tudod Violetta nem bántásból, de elöbb kellett volna gondolkoznod. Sajnálom!-hajtotta le a fejét.
-Itt aludnál ma velem?-kérleltem kedvesen.
-Ez csak természetes.-ölelt át majd elborultunk az ágyon. Bebújtunk a takaró alá és elhelyezkedtünk. A fejemet a mellkasába fúrtam miközben Ő átölelt majd így aludtunk el.

1.évad 8.rész A legrosszabb hónap

Átnyújtottam a telefont Fedenek aki furcsán méregetett.
-Mi az?-kérdeztem.
-Fogalmad nincs, hogy mit érzel. Diegonak még adnál egy esélyt. Nem most, de adnál. Tomassal fagyizni mész, mert ki tudja miért. Leonnal meg fogalmad sincs mi van. Ne haragudj Violetta, de szerintem már mindenkit hülyítesz. Én elhiszem, hogy Diego megcsalt, de Lara is engem. Tetszek más lányoknak is és vannak lány barátaim is, de külön tudom választani a kapcsolatot a barátságtól. Én szeretlek, de ott van Leon aki a legjobb haverom és amit csinálsz vele azt már rossz nézni. Keress meg ha tudtál dönteni.-mondta majd faképnél hagyott. Fogalmam sem vollt, hogy mit érzek és Leont már megint hitegettem. Előkaptam a zsebemből a telefont és tárcsáztam őt.
-Baj van Violetta?-szólt bele.
-Igen Leon baj van. Az a baj, hogy már megint hitegetlek pedig nem tudom, hogy pontosan mit érzek irántad. Ugye tudod, hogy én még nem tudom?-kérdeztem.
-Nem tudom pontosan miről beszélsz, de igen azt levágtam, hogy mostanában nincs szerencséd és egyszerre 3 fiú között őrlődsz.
-Nem! Federico is azt mondta, hogy adnék még egy esélyt Diegonak, de nem! Ezt verjétek már kia a fejetekből.-háborodtam fel és lecsaptam a telefont. Idegesen kersesgélni kezdtem a lányokat. A studio elött állva nézelődtek. Odarontottam hozzájuk.
-Na végre Vilu. Téged vártunk, hogy indulhassunk hozzánk.-mondta Fran.
-Csajok én egy liba vagyok.-temettem a kezmbe az arcom.
-Mi van?-értelenkedett Cami.
-Egyszerre 2 sráct szeretek. Mármint nem tudom pontosan, hogy mit is érzek.
-Mi tudjuk sőt itt mindenki tudja csak te nem. Mármint te is tudod csak direkt problémát csinálsz azért, hogy legyen min kattogj.-lépett oda Naty.
-Igazad van Nat. Nagyon hülye vagyok.
-Nem vagy hülye csak félsz kimomdani, hogy kibe zúgtál bele. Én is féltem.-szólalt meg Francesca.
-Komolyan?-néztem rá aggódva.
-Igen. Mindenki fél kimondani, hogy szerelmes lett Leon Vargasba. Ő egy álompasi aki bárkit megkap. Meg akit meg akar szerezni azért küzd.-jelentette ki.
-Várj mi? Azt akarod mondani, hogy nekem tetszik Leo?-értetlenkedtem.
-Jajj Violeltta nem csak, hogy tetszik. Teljesen szerelmes vagy belé amióta mi szétmentünk és jobban rádhajtott.
-Téged ez soha nem zavart?
-Dehogynem csak aztán történt egy s más ezért már nem.
-Értem, de ez biztos?
-Vedd elő a naplódat és nézd meg kiről írtál az utolsó húsz oldaladban.-parancsolták egyszerre mire én remegő kézzel fellapoztam a lila könyvem. Végig ez állt benne: "Leo ma annyira kedves volt velem" "Leon annyira megértő és kedves" "Leon annyira idegesítő, de azt hiszem SZERETEM" Sok szó és mondta volt benne, de azt hiszem a Szeretem szó volt benne a leg lényegesebb.
-Rendben kimondom. Visszavonhatatlanul beleszerettem Leon Vargasba a leg egoistább és leghelyesebb srácba.
-Viszont....-folytatták a lányok helyettem.
-Viszont ott van Tomas aki tényleg jó barátom és szombaton ha találkozom vele el kell mondanom neki, hogy ő mit jelent számomra.
-Ha Leoval együttleszel akkor nem fog beleférni az, hogy Tomassal ilyen jóba legyél.-szólalt meg Camilla.
-Várj mi? Én most biztos, hogy nem akarok kapcsolatot. Szeretem Leont, de nem akarok kapcsolatot. Nem szeretnék több fájdalmat.-jelentettem ki határozottan.
-Ez a beszéd kislány. Én is így vagyok vele.-mondta Nat majd egy pillantra könnyek gyültek a szemébe.
-Mivan?-kiáltottunk fel egyszerre mire ő megrökönyödve lehuppant a suli elött a földre mi pedig követtük a példáját.
-Brodueyel szakítottunk.-nyögte ki.
-Még is miért? Olyan szép pár voltatok.-kezdtünk egyszerre beszélni.
-Azért, mert teljesen elhanyagolt. Nem beszéltünk max a suliba egy két szót. Délután mindig eljárt Capuera edzésekre és amikor felhívtam este mindig az anyukája vette fel, hogy Ő már alszik. Tegnap amikor beszélni akartam vele eről már Ő is úgy jött oda hozzám, hogy szeretne mondani valamit. Mind a ketten kinyőgtük azt amit én nem akartam, de elmodtuk egymásnak, hogy szakitanunk kéne. Erre ma mintha már mi sem történt volna hülyéskedik a többiekkel és rám se néz.-mesélte szomórúan.
-Figyu Naty ezt is átvészelitek és újra egymásra fogtok találni.-mosolyodott el Fran.
-Gondolod?-kérdezte csillogó szemekkel.
-Mind így gondoljuk.-jelentettem ki mire hálásan elmosolyodott és felállva átöleltük egymást.
-Na Violetta nem elég, hogy a pasimat még a legjobb barátnőmet is elveszed?-lépett oda Ludmilla.
-Ludmi kérlek ne piszkádl már Vilut. Mit ártott neked?-kérte szépen Camilla.
-Neked csak Ludmilla. Hátbatámadtatok, hogy ezzel a kis fruskával kezdtetek barátkozni.-kezdett vitatkozni.
-Ludmilla ki kérem magamnak, hogy így beszélj rólam. Soha nem ártottam neked.-emeltem meg a hangom.
-Elég volt, hogy idejöttél. Amióta itt vagy nekem nincs más csak Andi és Nat. Te te kis céda!-kiabálta.
-Ludmilla ezt azonnal fejezd be. Ha mégegyszer meghallom, hogy így beszélsz az unokahugommal olyat teszek amit még én is megbánok.-lépett oda mellém Federico dühösen és átkarolta a vállam.
-Federico rólad sem gondoltam volna ezt, de hát akkor ennyi. Ludmilla el.-csettintett és elviharzott utána pedig Naty sűrű bocsánatkérések közepette.
-Minden oké?-fordított maga felé az uncsitesóm.
-Mit érdekel az téged? Ha jól hallottam azt próbáltad elmondani nekem a mosdóba, hogy egy fruska vagyok aki egyszerre több pasi között válogat.-mondtam felszegett állal, de a könnyek már gyűltek a szememben.
-Én nem így......-próbálkozott, de otthagytam.
-Violetta ez meg mi volt?-futottak utánam a lányok.
-Semmi. Elmegyek haza, összeszedem a cuccom és 5-re ottvagyok nálad Fran oké?
-Persze, de biztos nem akarsz eről beszélni?-kérdezték.
-Ezer százalék.-jelentettem ki és elindultam haza. Útközben azon gondolkoztam, hogy hagynom kellene Leont is továbblépni. Neki olyan lány kell akit megérdemel és nem olyan mint én. Ezekkel a gondolatokkal léptem be a ház ajtaján ahol már Angie és apa a kanapén ültek. Nem tudtam leolvasni semmit az arcukról, de éreztem, hogy mit akarnak velem közölni. Odaáltam eléjük és azzal a ne kíméljetek pillantásommal néztem rájuk.
-Kicsim el kell mondanunk valamit.-szólalt meg elösszőr apa.
-Tudom, hogy mit szeretnétek szóval gyorsan essünk túl rajta, de előre szólók, hogy nagyon haragszom rátok.-hadartam el amit akartam.
-Te honnan tudod?-ámult el Angie.
-Ugyan mindenkinek leesett, hogy el akartok válni.
-Tessék?-akadtak ki egyszerre.
-Miért nem?-néztem rájuk ijedten.
-Szó sincs eről Vilu. Azt akartuk elmondani, hogy babát várok, de ettől függetlenül elutazok viszont apukád is velem jön csak ő két hetente hétvégére hazajön megnézni téged.-ültetett maga mellé a nénikém.
-Értem. Akkor ti most leléptek a közös gyereketekkel én meg ittmaradok egyedül. Minden világos viszont én most lelépek.-álltam fel könnyekkel a szememben és kiviharzottam az ajtón. Ahogy kiléptem a kapun az uncsitesómba botlottam bele aki egyből látta, hogy baj van, de csak némán állt elöttem lehajtott fejjel. Én nem bírtam tovább és zokogva elszaladtam. Annyira csalódtam benne is és apuékba is. Itthagynak egyedül, mert Angie gyereket vár, de azért elmegy a lemezét felvenni viszont apa nem engedi egyedül ezért ő is elmegy. Az unokabáttyám lefruskázott konkrétan és a fejemhez vágott mindent én meg ott álltam az utca közepén zokogva és fogalmam nem volt hova is mehetnék. A lányokat így biztos nem akartam zavarni, Andi biztos Ludmillával volt, Diegohoz egyáltalán nem mennék, Tomas meg többet gondolna ezért végső elkeseredésemben Maxit tárcsáztam.
-Szia Violetta.-szólt bele a telefonba vidáman és ahogy hallottam jól érzi magát ezért azonnal leraktam a telefont. Utána próbált hívni, de nem vettem fel neki. Eszembe jutott Leon akivel bármit megtudnék beszélni, de nem hívhattam fel. Egyetlen egy hely volt ahova ma hivatalos is voltam ezért elmentem Francescahoz. Amikor beléptem a szoba ajtaján már nem sírtam, de látták rajtam, hogy baj van. Én leültem hozzájuk és egy üveg nutellát a kezembe véve elkezdtem mesélni. Mindent elmondtam a Fedes sztorival kezdve egészen addig amig ide nem kerültem. Hát mire a végére értem elfogyott az üveg nutella ezért egy másikat vettem a kezembe.
-Oké Vilu azt hiszem megnyerted a nekem van a legrosszabb hetem versenyt.-jelentette ki Camilla.
-Legrosszabb hetem? A legrosszabb hónapom van, mert ez lassan egy hónapos.-vettem a számba egy adag mogyorókrémet.
-Igaz viszont ezt a Leonos dolgot nem értem. Nem úgy volt, hogy kb. most hívod?-nézett a telefonja órájára Fran.
-Jézusom csajok tényleg. Ha meg nem hívom biztos bunkónak tart. Francesca kölcsönkapom a laptopod?
-Persze ott van.-mutatott az iróasztalára. Odamentem és az ő ismerősei közt kikerestem Leot majd hívni kezdtem. A második csengésre felvette.
-Figyu Fran....-kezdte volna, de meglátott engem.
-Szia Leon.-mosolyodtam el kedvesen.
-Szia. Ott vagy már a lányokkal?-érdeklődött.
-Igen, de te nem leszel fáradt? Ha jól tudom ott már este 10 óra van.-pillantottam az órára.
-Nem, dehogy. Nekem ez semmi. Ha nem szoktak elhúzódni a beszélgetéseink akkor utána még gitározni is szoktam.-kacsintott.
-Nem akarsz most is gitározni egyet?-nevettem.
-Végül is lehet róla szó. Épp most kezdtem el egy új dalon dolgozni. Az alap már megvan csak a szöveg amit még nem fejeztem be.-tette az ölébe a gitárt majd játszani kezdett.

A szemeidben azt látom,amit látni szeretnék
Amikor két lélek összeütközik ez megtörténhet
Hívj hamar mert úgy érzem kezd fájni
Bámulni a nyár fotódat
A nyárit

Tudom hogy az enyém vagy,olyan közel érezlek magamhoz
Ölelj meg és akkor majd rájössz
Hogy a csókomtól sosem fogsz tudni megmenekülni
Tudom hogy az enyém vagy,olyan közel érezlek magamhoz
Ölelj meg és akkor majd rájössz
Hogy a csókomtól sosem fogsz tudni megmenekülni.-énekelte majd mintha eszébe jutott volna még valami folytatta tovább én körülöttem pedig megszünt létezni mindenki és csak ő volt meg én.

 Úgy érzem lebegek,és azt veszem észre hogy látni akarlak
És ez bármelyik pillanatban meg is történhet
Úgy érzem hogy felrobbanok és észre vettem hogy kezd fájni
Bámulni a nyár fotódat
A nyárit

Tudom hogy az enyém vagy,olyan közel érezlek magamhoz
Ölelj meg és akkor majd rájössz
Hogy a csókomtól sosem fogsz tudni megmenekülni
Tudom hogy az enyém vagy,olyan közel érezlek magamhoz
Ölelj meg és akkor majd rájössz
Hogy a csókomtól sosem fogsz tudni megmenekülni

Uhh, Uhh, Uhh
Nem fogsz meg menekülni
Uhh, Uhh, Uhh
Nem fogsz meg menekülni

Tudom hogy az enyém vagy,olyan közel érezlek magamhoz
Ölelj meg és akkor majd rájössz
Hogy a csókomtól sosem fogsz tudni megmenekülni
Tudom hogy az enyém vagy,olyan közel érezlek magamhoz
Ölelj meg és akkor majd rájössz
Hogy a csókomtól sosem fogsz tudni megmenekülni.-fejezte be mire én megtapsoltam.
-Nem azt mondtad, hogy a szöveggel még baj van?-érdeklődtem.
-Dehogynem, de ahogy néztelek csak úgy jött és azthiszem befejeztem az utolsó dalomat is. Megírtam annyi dalt amennyit szerettem volna az ittlétem alatt.
-Leo ez csodás volt.-szólalt meg Cami mire én a lányok felé fordítottam a laptopot majd én is közéjük ültem.
-Köszönöm Camilla. Francesca neked, hogy tetszett?-fürkészte őt Leo mire Fran könnyes szemekkel elmosolyodott és így szólt.
-Nagyon szép. Tényleg őszinte és szívhez szóló csak kár, hogy engem soha nem szerettél ennyire.-mondta ki a szavakat alig hallhatóan amitől nekem megszakadt a szivem.
-Francesca én....-kezdtem volna bele, de ő intett egyet és elment a fürdőszobájába.
-Leon szerintem most....
-Várj! Violetta beszélhetnénk négyszemközt?-kérte mire Cami bólintott és kiment a szobából.
-Mond csak.
-Most kell döntened ha azt akaod, hogy együtt legyünk most mond meg viszont ha nem akkor felejtsük el egymást, mert ez így senkinek sem jó.-jelentette ki én meg jól tudtam, hogy most mit is kell mondanom.
-Leon ma pont ezen gondolkoztam. Miután a drága unokabáttyám konkrétan fruskának nevezett mármint célzott rá rájöttem, hogy ezt tényleg nem csinálhatom tovább. Letisztáztam magamba, hogy Diego egyáltalán nem érdekel, Tomas egy nagyon jó barát, de semmi több és te.....
-Én mi?
-Te is csak egy barát vagy semmi több. Nem szeretnék tőled semmit. Olyan vagy nekem mint a testvérem, de semmi több.-ejtettem ki a szavakat nehezen és ahogy egy könnycsepp végigfolyt az arcomon lehajtottam a fejem.
-Értem.-nyelt egy nagyot.
-Figyelj nekem mennem kell, de majd még beszélünk.-mondtam és elköszönve egymástól megbontottam a videóhívást. Nem tudom a lányok hol voltak, de én gyorsan letisztáztam magamban, hogy mi is van. Az első kettő igaz volt viszont az, hogy a Vargas gyereket csak barátként szeretem na az hazugság. Mindent csakis Farn miatt csináltam, mert ha ő még mindig szereti akkor én nem állok az útjukba. Most már Leon is rájött, hogy köztünk ez nem működik. Remélem, hogy a barátnőmmel újra egymásra találnak.
-Vilu ne haragudj. Én csak meghatódtam a dal hallatán, de egyáltalán nem érzek már semmit Leon iránt. Ebben biztos lehetsz.-jött be az Olasz barátnőm és átölelt.
-Francesca látom. Nem vagyok vak, de nyugi rájöttem, hogy nekem ő nem tetszik úgy és az elöbb tisztáztam is vele.
-Ugye tényleg nem miattam?-kérdezte az arcomat vizslatva.
-Nem.-hazudtam már megint.
-Huhh akkor jó, mert nekem más tetszik. Pont eről is akartam veletek beszélni.
-Hogy mi?-kerkedett el a szemem.
-Igen. Ne haragudj meg, de nekem bejön Federico.-sütötte le a szemét és fülig pirult. Én csak megsemmisülve álltam a szoba közepén. Feleslegesen koptattam le Leont. Hirtelen vettem a lapot, hogy azért még is csak az én uncsitesómba szerelmes ezért csatlakozva Camihoz én is sikítozva átöleltem. Ő hirtelen kifújta az eddig bent tartott levegőjét. Gondoltam, hogy most az én szavam, tettem lesz a legfontosabb.
-Ennek nagyon örülök. Nem tudom, hogy Federico készen áll-e az újabb kapcsolatra, de ezt egyhamar nem tudom meg.-hajtottam le a fejem szomórúan.
-Csajszi haza kéne menned. Nem akarsz beszélni a családoddal?-kérdezte Camilla.
-Nem szívesen megyek haza. Ramallo hagyott egy üzenetet, hogy holnap délelött indul a gépük ha látni szeretném őket. Mivan akkor ha én nem akarom?
-Figyelj hallgass a szívedre. Ha elmész elmész ha nem akkor ittmaradsz.
-Maradok. Nem vagyok kíváncsi rájuk.