1.évad 9.rész Ezt nagyon elrontottam

***Szerda***
Alig pár nap és Leon hazajön. Tegnap nagyon meglepődtem azon amit Fran mondott. Tényleg szerelmes lenne az uncsitesómba? Én meg tényleg azt mondtam Leonak, hogy nem több mint egy barát? Ezzel a kijelentésemmel tegnap mindent elrontottam. Arra is kíváncsi voltam, hogy vajon örökre vége a boldog családnak azzal, hogy apa és Angie elmegy-e? Észre sem vettem és alig egy hónap alatt teljesen felfordult az életem. Sőt amióta elkezdődött a suli egyik bajt követi másik. Ezekkel a gondolatokkal léptem ki a zuhany alól. Gyorsan megtörölköztem és felhúztam a ruhám ami egy lila szoknyát és egy fehér csipkés pólót testesített meg. Belebújtam a fehér masnis topánkámba majd fogat mostam. Eztán felraktam egy halvány sminket és úgy éreztem indulhat is a napom. Még mielött kiléptem volna a fürdőből egy pillantást vetettem magamra a tükörbe. Nem láttam azt a boldog Violettát aki egy ével ezelött voltam. Túl sok minden változott azóta. Szívesen visszapörgettem volna az időt, de nem tehettem és talán a szívem legméjjén nem is nagyon akartam. Hogy miért nem? Ha visszatekerném az időt nem ismerhettem volna meg Leont úgy igazán és talán Francescával sem lennék ilyen jóban mint most. Másfelől rossz, mert Diegoval is elváltak útjaink, apa itt akar hagyni egyedül és még Angie is. Egy meggyötört lánnyal találtam szembe magam a tükör elött és ezt csak az látta aki igazán ismert, mert egyébként a műmosoly és a maszkom mindent eltakart. A sminkem eltakarta a karikákat a szemem alatt, az alapozó meg a sápadtságom tüntette el. Újra "boldogságot" varázsoltam az arcomra és így léptem ki az ajtón.
-Violetta gyere, mert elkésünk.-kiáltották a csajok én meg már futottam is le a lépcsőn.
-Na látom összeszedted magad.-mondták egyszerre a csajok. Igen jó barátaim, de nem ismernek még teljesen. Jelen pillantban egyetlen egy ember ölelésére és nyugtató szavaira vágytam és az nem más volt mind Fedrico. Útközben meg sem mukkantam csak azt hallgattam, hogy a csajok miről csacsognak. Camilla oda meg vissza van Maxitól, Fran pedig na ő egy nehéz eset. Bejön neki Fede, de nagyon fél, hogy újra csalódnia kell. Nem is nagyon figyletem a beszélgetésükre. Én is más embereken gondolkoztam. Az egyik volt Leon aki iránt vegyes érzéseket táplálok, a másik pedig Federico akivel muszály kibéküljek, mert ezen az egészen csak ketten együtt tudunk végig menni.
-Szerinted is így van Vilu?-szakított ki a gondolatmenetemből Camilla.
-Hát persze.-válaszoltam a nem tudom mire.
-Látod Cami megmondtam. Semmi esélyem az unokabáttyánál.-hajtotta le a fejét Francesca.
-Jajj nem. Ne haragudjatok csak nem itt jártam. Hidd el Fran Federico biztos szívesen lenne egy ilyen aranyos lánnyal mint amilyen te vagy csak tudod neki is időt kell hagyni.-magyaráztam el a dolgokat.
-Ez bitzos?-kérdezte bizonytalanul.
-Egészen biztos.-öleltem meg. Az út további része szó nélkül telt. Mindenki el volt foglalva a saját gondolataival. A Studio elé érve megpillantottam az unokabáttyám aki szintén észrevett engem és szomórúan nézett rám. Végigjátszódott bennem minden abban a pár másodperceben és nem hagyhattam, hogy ennek az egésznek így legyen vége. Szaladni kezdtem felé ő pedig ölelésre tárta a karját. Erősen hozzábújtam és beszívtam az illatát.
-Sajnálom!-mondtuk ki egyszerre majd el is nevettük magunkat.
-Egy szót sem gondoltam komolyan. Nem tudom min mehetsz keresztül, de melletted fogok állni és támogatlak bármiben.-nyomott egy puszit a homlokomra.
-Én is téged. Nem az unokatesóm te a tesvérem vagy és szeretlek.-mosolyogtam rá kedvesen.
-Nekem is olyan mintha a hugom lennél sőt az is vagy.-nevetett és egymást átkarolva mentünk oda a csajokhoz.
-Hali lányok.-kezdett viccelődni Federico mire mindenki nevetni kezdett.
-Szia Fedrico.-pacsiztak le vele.
-Ohhh Fran, hogy te milyen szép vagy ma.-bókolt neki a báttyuskám mire az olasz barátnőm pirosabb lett mint egy érett paradicsom.
-Köszönöm.-vörösödött tovább.
-Na jó befele.-tereltem őket, de én hátul lemaradtam Fedével.
-Na mi az?-kérdezte.
-Ez meg mi volt?
-Még is mi?-értetlenkedett.
-Vajon mi. Hát az elöbb Frannal.-célozgattam.
-Ja csak hülyültem.-legyintett.
-Te is tudod, hogy nem jó játszani másokkal.-szídtam le.
-Nyugi már. Ő is tudja, hogy ez csak egy poén.
-Mi van ha nem tudja? Ha? Mi van ha bejössz neki?-kérdeztem.
-Én Francescának? Komolyan kérdezted?-nevetett fel.
-Federico figyelj rám!-vájtam tekintetem az övébe.-Frannak igen is bejössz csak fél, hogy újra csalódni fog.
-Vilu én még nem állok készn új kapcsolatra. Aranyos a kis olasz csajszi, de nekem ez most tényleg nem menne.-világosított fel a dolgokról.
-Jó, oké, de csitu van.-figyelmeztettem mire ő egy puszit nyomva az arcomra besietett. Nem tudom, hogy jelen pillanatban kiben mi játszódik le, de azt biztosan tudom, hogy én szerelmes vagyok Leon Vargasba és ez ellen senki nem tehet viszont ezt Leonak biztos nem mondom el. Befutottam én is a Studioba mivel az első óra ének volt. Nagyon jól tudtam, hogy nem Angie fog bejönni és ezt rajtam kívűl a csajok és Fede tudta jól. Pablo toppant be meggyötört arcal. Hiányzik neki Angie ahogy mindenkinek, de én még mindig dühös vagyok rájuk.
-Pablo hol van Angie?-kérdezte Maxi azonnal.
-Nem tudjátok? Elmentek Violetta apukájával, mert kapott egy remek lehetőséget egy lemezfelvételre. Én szomórúan lesütöttem a szemem és az egész teremre csend telepedett. Ebből még azok is levágták, hogy gáz van akiknek fogalmuk sem volt mi történt tegnap.
-Akkor mit csinálunk a mai órán?-törte meg a kínos csendett Broduey.
-Ma mindenki megmutatja a dalát ha van új.-csapta össze a tanár a tenyerét. Nat azonnal jelentkezett és be is mutatta a számot. Mindenkinek nagyon tetszett ezért hatalmas tapsot kapott. A következő óra Betoval volt aki szintén szomorkodott, mert elment a nénikém. A tanárok hangulata ránk is ránk ragadt. Én legalább is egész nap úgy mászkáltam a folyosókon mint egy élőhalott. Gregorio konkrétan közölte, hogy olyan vagyok mint akibe egy zombi költözött. Hát nem kedves?
-Violetta kérlek koncentrálj.-könyörgött Pablo, mert a kérdésére megint nem válaszoltam.
-Ne haragudj. Mi volt a kérdés?-ráztam meg a fejem és idegesen a hajamba túrtam.
-Semmi.-zárta le a témát, mert kicsöngettek.
-Violetta beszélhetünk?-lépett oda hozzám Diego.
-Nem hinném, hogy ez jó ötlet.-néztem rá szomorúan.
-Látom, hogy baj van és tudom, hogy ez részben az otthoni dolgok miatt van. Mi történt?-kérdezte kedvesen miközben végigsimított a karomon. Tudtam, hogy nem vagyok jóba Dievel, de mindig vele tudtam mindent megbeszélni.
-Apa és Angie egyszerűen itthagytak. Nem kérdezték meg a véleményem csak tegnap közölték, hogy ma elmennek. Egyedül maradtam Diego. Érted?-akadtam ki teljesen mire Ő szorosan magához ölelt. Egy pillanatra megnyugodtam és fel lélegeztem. Akármennyire haragszok rá a szívem mélyén mindig fontos lesz nekem.
-Minden meg fog oldódni. Apukád nem hagyna így itt. Mikor megy a gépük?
-Már elment.-sóhajtottam elkeseredve.
-Nem hinném, hogy apud így elmet volna. Szerintem ha hazamész ott fog várni.-kacsintott mire én is elmosolyodtam.
-Köszönöm!-pusziltam meg.
-Ugyan nincs mit. Ennyivel tartozom.
-Na és jól megvagytok Laraval?-tértem a lényegre.
-Aha megvagyunk.-zárta is le a témát.
-Az klassz.-dülöngéltem a sarkamon.
-Na és te találtál már valakit?
-Nem..dehogy...senkit.-legyintettem.
-Áhh...értem...pedig már azt hittem...-kezdte volna, de félbe szakítottam.
-Nem most csak a zenére akarok koncentrálni. Nincs szükségem senkire.-vázoltam a helyzetet, de már kezdtem igazán kellemetlenül érezni magam amikor Diego telefoncsörgése megmentett.
-Ne haragudj, de ezt fel kell vennem.
-Menj csak.-erőltettem magamra egy vigyort és elmentem.
-Csajszi ez mi a fene volt?-támadott le Natalia.
-Nyugi csak......nem tudom. Diegoval mindig jól megértettük egymást és bármennyire haragszom rá a szívem mélyén még mindig fontos. Persze semmit nem akarok tőle.-védtem magam.
-Csak ezt akartam hallani.-nevetett és a nyakamba ugrott.
-Mi a helyzet tudod kivel.-kérdeztem suttogva.
-Ma délután összeülünk és megbeszélünk mindent, mert ez így egyikőnknek sem jó.-jelentette ki.
-Na ez már jó jel.-mosolyogtam és átöleltem őt.
-Nem bánod, hogy nem köszöntél el tőlük?-tördelte az újjait.
-Nem! Ők sem bánják, hogy egyedül hagynak.-jelentettem ki határozottan, de a lelkem mélyén összetörtem. Elhatároztam, hogy mostantól nem fogom kimutatni az érzéseim, mert nem akarom magam sajnáltatni. Újra a régi Violetta akarok lenni. Ezekkel a célokkal léptem ki a Studio ajtaján, de azonnal remegni kezdtek a lábaim ahogy rájöttem haza kell mennem. Leültem a padra és vártam, hogy megérkezzen az uncsitesóm. Hát hiába ücsörögtem én ott nem jött még mindig. Már épp indulni akartam amikor Pablo huppant le mellém.
-Vilu beszélhetnénk?-kérdezte kedvesen.
-Persz mond csak.-mosolyogtam.
-Történt valami, hogy ma nem kísérted ki apukádékat a reptérre.-vágott bele a közepébe.
-Haragszom rájuk mármint inkább apára.-mondtam majd kicsit eltűnödtem, hogy most pontosan kire is haragszok.
-Kifejtenéd ezt bővebben?
-Igazság szerint magam sem tudom. Haragszok Angiere, mert itt hagyott engem és ráadásul babát vár ami által apát is magával viette. Dühös vagyok apura, mert Angiet választotta helyettem aztán mindekttejükre mérges vagyok amiért úgy döntöttek, hogy velem nem is beszélték meg.-vázoltam a helyzetet.
-Meg tudlak érteni, de benne van az is a pakliban, hogy féltékeny vagy. Igaz?-trafált bele.
-Mi én nem is.-tagadtam a tagadhatatlant.
-Féltékeny vagy és félsz is. Azt hiszed, hogy ha most elment German és Angie a babával akit Angie vár akkor többet nem jönnek vissza és te nem fogod már érdekelni őket.-jelentette ki mire én haláványan elmosolyodtam.
-Van benne valami. Tudod félek, hogy apa nem fog úgy szeretni mint most. Anyát már elvesztettem nem akarom őt is. Mi van ha egyszercsak örökre eltűnök?-kérdeztem kétségbe esve mire ő magáhozölelt.
-Ne butáskodj. German az életénél is jobban szeret. Szerintem menj haza és hívd fel őket.-kacsintott én meg felnevettem.
-Köszönöm Pablo! Tudod most sikerült jobb kedvre deríts. Ha a barátaimmal vagyok mindig az élet napos oldalát látom és igyekszem mindig boldog lenni. Újra a mosolygós Violetta Castillo leszek.-vigyorogtam aranyosan.
-Remélem is.-pöckölte meg az orrom és elment. Alig rá pár percre Fede és Fran léptek ki az ajtón nevetgélve.(?) A látottak alapján az unokabáttyám bókolt az olasz barátnőmnek mivel tiszta vörös volt.
-Sziasztok.-léptem oda hozzájuk.
-Hali Vilu. Hát te? Ilyenkor már otthon szoktál lenni nem?-kérdezte Federico.
-Igen csak most téged vártalak, mert szükségem lenne rád otthon.-húztam el a számat remélve, hogy velem tart.
-Akkor nyomás haza.-karolta át a derekam és egy puszival el is köszönt Francescatól majd indulhattunk is.
-Ez meg mi a fene volt?-kérdeztem elképedve.
-Annó egy nagyon bölcs és szép lány aki mindog mosolygott azt mondta nekem, hogy amikor a lehetőség adott és a dolgok az ölünkbe hullanak akkor ragadjuk meg mert legközelebb talán már sosem lesz eséjünk újra megfogni.-idézte valaki szavait mire én azonnal virulni kezdtem mint a vadalma.
-Hát emlékszel, hogy még mit mondtam?-kérdeztem.
-Persze, hogy emlékszem, de te hallottad a mondatom többi részét is?
-Melyikre gondolsz?
-Arra, hogy az a lány mindig mosolygott.-bökött oldalba.
-Az a lány még mindig létezik és mostantól nem érdekel senki akkor is mosolyogni fogok. Nem érdekelnek a fiúk azaz LV meg apuék sem. Senki nem tüntetheti el a mindig derűs Violettát.-nevettem.
-Na ezt vártam.-húzott magához szorosan séta közben és így mentünk tovább.
-Azért egy kicsit izgulok.
-Nem kell. Egyébként az LV az az akire gondolok?
-Pont az.-zártam volna le a témát, de nem hagyta.
-Ugyan már. Nézd meg én is léptem és tessék szinte már járunk Frannal.
-Igaz csak, hogy általában itt a fiúnak kell lépni.-közöltem egyszerűen.
-Istenem már hány jelzést kaptál és még azt is elmondta, hogy szeret. Ezt az egészet te szúrtad el és tudod mi van?
-Mi?-néztem rá félve.
-Leon a legjobb barátom és tudom, hogy a tegnap esti kijelentéseddel mindent elronottál és még barátok sem lesztek az tuti.
-Mi? Te tudod, hogy mit mondtam neki tegnap?-sápadtam le azonnal.
-Mint mondtam Ő a legjobb haverom.-világosított fel.
-Tudod mit? Nem érdekel. Ha nem kellek neki akkor ennyi.-mondtam, de legbelül meghaltam. Az ajtónkon belépve igyekeztem volna fel a szobámba, de apu lépett ki a konyhából.
-Apa?-csodálkoztam.
-Nem akartam így elmenni. Fontos vagy nekem. Angie ugyan repülőre szált és majd jön ahogy tud, de én nem mentem vele. Szeretlek kicsim és senki nem állhat közénk. Tudom, hogy bánt ez az gész, de ez a babás dolog megtörtént.....-engesztelt mire én csak könnyekkel a szememben mosolyogva a nyakába ugrottam.
-Annyira szeretlek.-sikítoztam.
-Én is, de nem is haragszol?-csodálkozott én meg csak megráztam a fejem.
-Nem. Az a lényeg, hogy itt vagy. Mi lenne ha holnap megbeszélnénk mindent? Hosszú napom volt és fáradt vagyok.-füllentettem Ő meg csak mosolyogva nyugtázta. Felszaladtam az emeletre, a szobámba előkotortam a pizsim és már mentem is a fürdőbe. Beálltam a zuhany alá és megengedtem a vizet. Az első percben sikerült leforráznom magam. 10 percet azzal szöszmötöltem, hogy ki be ugráltam a zuhanykabinból, mert vagy túl hideg vagy nagyon meleg volt a víz. Egy ideig elszórakoztam ezzel és amikor megtaláltam a nekem megfelelő hőmérsékletű vizet bacsuktam a kabin ajtaját és fürdeni kezdtem. Eszembe jutott egy dal és énekelni kezdtem. Igazából nem is egy dal hanem Leo dala az Ezer élettel ezelött volt az. Ahogy énekeltem könnyek szöktek a kezembe és tudtam, hogy ezt most nagyon elszúrtam. Nem tehettem semit, hogy ezt visszafordítsam pedig nagyon szerettem volna. Amikor kiszáltam a zuhany alól sikerült elcsúsznom. Akkorát sikítottam, hogy szerintem még a másik utcában is hallották. Ennek eredményeképp 5 másodpercen belül kopgtak az ajtón.
-Violetta minden rendben?-hallottam Fede hangját.
-Persze csak megcsúsztam.-nyugtatgattam.
-Vilu kicsim engedj be, hogy megnézhessem tényleg nincs bajod.-kiáltotta apu.
-Nem kell. Tényleg jól vagyok.
-Rendben, de vigyázz magadra kicsikém.-szólalt meg Olga.
-Oké Olgita.-mondtam majd meg is szünt a lárma az ajtó elött. Gyorsan felhúztam a pizsim ami egy lila trikót és egy rózsaszín rövidnadrágot testesített meg majd fogat mostam. A hajamat kibontottam, kifésűltem és amikor készen voltam visszamentem a szobámba.  Ráhasaltam az ágyra és a fejemet a párnába nyomtam. Azt ígértem, hogy az emeberek elött a régi Violetta leszek, de azt nem ígértem, hogy a szobámba egyedül is mosolyogni fogok. Rámtört a szomórúság és sírni kezdtem. Szerintem már a takaróm minden négyzetmétere könnyes volt. Egyszerűen nem tudtam feldolgozni, hogy ennyire elszúrtam Leonnal. Úgy éreztem, hogy van még esélyünk. Hirtelen felindulásból odaültem a laptopom elé és pötyögni kezdtem.
-Ne írj neki. Komolyan ezt most elrontottad.-lépett be az uncsitesóm.
-Nyugi Federico nem érdekel.-töröltem meg a szemem mire hitetlenül elmosolyodott.
-Engem nem versz át.-ült le az ágyamra és a párnám alá kukkantott ahol egy halom zsepi hevert.
-Azt ne.-vetődtem oda.
-Elhasznált zsepi és "vizes" párna? Te sírtál.-esett le neki azonnal.
-Nem nekem csak kiborúlt a vizem.-füllentettem reménytelenül.
-Tudod Violetta nem bántásból, de elöbb kellett volna gondolkoznod. Sajnálom!-hajtotta le a fejét.
-Itt aludnál ma velem?-kérleltem kedvesen.
-Ez csak természetes.-ölelt át majd elborultunk az ágyon. Bebújtunk a takaró alá és elhelyezkedtünk. A fejemet a mellkasába fúrtam miközben Ő átölelt majd így aludtunk el.