1.évad 12.rész tartsunk szünetet

Amikor az ember azt hiszi, hogy végre minden a helyére kerül valójában akkor omlik össze minden. Mi is, hogy összejöttünk Leoval azt gondoltam már semmi rossz nem jöhet erre itt állok az uncstesóm mellett lesokkolódva.
-Mi az, hogy szerelmes volt belé? Kris nem az unokatesója?-kérdeztem értetlenül.
-Mi? Dehogy is? Várjunk te nem tudtad?-húzta el a száját hirtelen.
-Nem, de köszöntem az információt.-viharoztam ki az óráról. Átmentem a zene terembe és az egyik basszgitárt a kezembe véve játszani kezdtem. Annyi düh gyülelmlett bennem fel, hogy úgy éreztem ott helyben szakítom el a gitár hurjait és vágom földhöz az egész hangszert. Kis vártatva Leon csörtetett be, gondolom engem keresett.
-Végre megvagy!-lelkesedett fel.
-Végre mi? Végre megtudhattam a kis titkod. Mond Leon miért bántasz? Miért akarsz fájdalmat okozni nekem?-kérdezte miközben a kezem a szívemre tettem mert majd szét szakadt.
-Violetta én nem....-kezdett védekezni, de megráztam a fejem.
-Nem Leon. Nem kezdődhet a kapcsolatunk hazugságokkal. Mond csak még mit nem tudok? Talán volt is valami köztetek? Esetleg azért külted őt ide, hogy minden nap láthasd?
-Most komolyan beszélsz? Szerinted veled lennék ha nekem tetszene Kris?-lépett hozzám közel, de én távolodtam.
-Én nem tudom. Különben miért hazudtál volna?-kérdeztem miközben egy gombóc folytogatott.
-Azért, hogy te ne idegeskedj. Tudom, hogy féltékeny lettél volna és nem akartam, hogy ez ártson kettőnknek.-nézett rám nagy barna szemeivel, de én megráztam a fejem.
-Szerintem jobb lenne ha egy kis időt hagynánk, tudod a kapcsolatunknak. Lehet az lenne a legjobba ha ezt higgadtan átgondolnánk, így nem érdemes együtt maradni, de azt tutdnod kell, hogy nagyon szeretlek.-nyomtam egy puszit az arcára és otthagytam. Időre volt szükségem, hogy átgondoljam ezt az egészet, de a koncert közeledett és így a Leon problémát félre kellett tennem. Éppen szünet volt ezért a nagyterembe helyetfoglaltam a zongoránál és megpróbáltam játszani az En Mi Mundot mivel most Krisnek hála ezt fogom énekelni a Te Creo helyett. Annyira igyekeztem, de nem tudtam elénekleni a dalt, aztán hirtelen elkezdtem a Te Creo-t. Olyan átéléssel énekeltem ahogy csak tudtam és sikerült. Sokkal jobban ment mint bármikor máskor és ennek csakis Leo az oka. Az iránta érzett szerelmem olyan erős, hogy úgy érzem bármire képes vagyok. Annyira beremerültem mindenbe, hogy észre sem vettem már egy dalt játszottam és nem is akármilyet. Azt amit akkor írtam mikor Leon még Parisban volt.

Újra megpróbálom
Van értelme beszélni
A hangom összekeveredik a levegővel
Újra találok egy lépést
A szerelem az a hely, ahol öröm van számomra

Újra fúj a szél, esik az eső, a nap nem süt
Ez a magány, tudod
Fáj és rossz
Ha nem vagy itt
Nem könnyű lélegezni és érezni
Hogy a világ egy büntetés
Ha nem vagyok veled
És ez megöl engem

Újra a történetem a bőröndömben
Hiányos a lelkem, amely keresi azt az utat
Amely elveszett, és nem találja

Újra fúj a szél, esik az eső, a nap nem süt
Ez a magány, tudod
Fáj és rossz
Ha nem vagy itt
Nem könnyű lélegezni és érezni
Hogy a világ egy büntetés
Ha nem vagyok veled
És ez megöl engem

Nem normális hogy minden nap,
Minden reggel a hidegben keresem
Hogyan lehet menekülni ebből a magányból!!-énekeltem torkom szakadtából és észre sem vettem, hogy ez idő alatt megtelt a terem. Ott állt Beto, Antonio, Gregorio, Kris, Pablo és a srácok. Találkozott a tekintetem Fedeevel aztán a csajokéval és végül Leoéval. Felpattantam a zongorától és a cipőm órát tanulmányozva vártam mi fog történni. Egyszer csak mindenki nagy tapsviharban tört ki én meg csak értetlenül forgattam a fejem. Egyedül Kristin, Pablo és Leon nem mosolygott mindenki más igen. Kris azért mert utál, Pablo aggódik Leonba meg ki tudja mi játszódik le.
-Violetta hisz ez csodálatos. Mikor irtad?-kérdezte Antonio.
-Úgy pár nappal ezelött.-vetettem a pillantásom arra az emberre akinek vagy aki miatt írtam ezt.
-Eddig miért nem mutattad ezt meg senkinek?-kíváncsiskodott tovább.
-Én igazából ezt nem nagyon akartam megmutatni senkinek, de ha már így alakult.-vontam meg a vállam.
-Mondanám, hogy add elő ezt a koncerten szólóként, de ha jól értettem az elöbb ez a te dalod és nem baj ha mi hallottuk, de másnak nem szívesen mutatnád meg.
-Nem eről szó sincs. Igazság szerint lehet, hogy ezt jobban is elő tudnám adni mint bármi mást.-csavargattam egyik tincsemet zavartan.
-Akkor nem lesz En Mi Mundo hanem ez.-csapta össz a tenyerét boldogan én meg halványan elmosolyodtam. Titkon nagyon is örültem, hogy ezt adhatom elő a koncerten. Ezt legalább át tudom majd élni. Az órát táncal folytattuk.
-Violetta kérem jöjjön ide előre és kezdjen táncolni a többiek pedig kövessék!-utasított Gregorio. Félve néztem rá és bátortalanul előre léptem.
-Igenis.-mondtam.
-Könyörgöm úgy mintha élne. Chhh csürhe banda.-kezdett szitkozódni.
-Na de Gregori könyörgöm hisz még csak gyerekek.-szólt rá Pablo azonnal. Én csendben előreálltam, elindult a zene, rá számoltam és már kezdődhetett is.

Élveztem, mindent szeretek aminek köze van a zenéhez és a tánchoz. Az óra további részében mineden dalhoz megbeszéltük milyen koreográfia lesz. Szünetben felkaptam a táskám és elindultam, hogy megkeressem Camillat. Az énektermeben találtam meg ahol épp énekelt és táncolt.

 Csendben figyeltem amig végzett és nem tudtam közben nem mosolyogni. Annyira tehetséges lány, de ezt soha nem ismeri be.
-Cami hisz ez csodás volt.-léptem be hozzá és a nyakába borultam.
-Ááááá Vilu ne túlozz.-tűrte füle mögé egy tincsét.
-Ugyan már. Miért nem fogadod el, hogy tényleg jó vagy?-kérdeztem mosolyogva.
-Nem tudom, kicsit bizonytalan vagyok magamban.
-Nincs miért. Már én is ezerszer mondtam, hogy csodás vagy.-lépett be Maxi és hátulról átölelte barátnőjét.
-Köszi kicsim.-puszilta meg.
-Tényleg Vilu mi van Leonal?-tért rá a lényegre Maxi.
-Szünetet tartunk.-mondtam miközben megpróbáltam nyelni egyet, de a nagy gombóctól a torkomban nem tudtam.
-Mi van? Alig egy napja vagytok csak együtt.-csattant fel Camilla.
-Tudom, de hazudott nekem már az első alkalommal. Egy napja vagyunk együtt erre meg is volt az első hazugsága.-túrtam bele a hajamba.
-Mi? Miben hazudott?-kíváncsiskodott Maxi.
-Hát Krisben. Azt mondta, hogy az unokatesója és közben kiderült, hogy a csaj totál szerelmes belé és nem is az uncsitesója. Értitek? Mondtam neki ha Ő tetszik neki legyen vele nyugodtan, de ne játszon velem.
-Violetta Ő nem jatszik veled. Fülig szerelemes és még soha nem tepert tovább egy lányért egy hétnél tovább. Érted már másfél éve hajt és amikor végre megkap mind a ketten elcseszitek. Ő hazudik neked te meg fent akadsz rajta, de hidd el nekem csak ezért tette, hogy ez a csaj ne tudjon az utatokba állni és te ne legyél féltékeny meg ne stresszelj rajta ennyit. Csak a drága Leon elcseszte mivel inkább hazudott minthogy elmondta volna ezeket neked mert az egója még mindig túl nagy.-fejezte be a monológját Maxi.
-Igazad van. Hülyék voltunk. Beszélnem kell vele! Nem tudod hol van?-kérdeztem kétségbe esve.
-A parkba ment kiszellőztetni a fejét.-mosolygott én meg már ott sem voltam. Eszeveszettül keresstem amíg bele nem szaladtam valakibe. Pechemre Tomas volt az.

-Violetta beszélnünk kell.-kezdett bele.
-Tomas én erre nem érek rá. Hagyj engem békén. Nekem meg kell találnom Leont....-mondtam amikor Tom háta mögött meg is láttam őt.
-Hát ti?-kérdezte összefont karral.
-Leon én veled akartam beszélni csak.....
-Hallod Tomika velem akart beszélni úgy, hogy nyomás.-förmedt rá mire Tomas már el is tünt.
-Csak azt akartam mondani, hogy sajnálom. Buta voltam ahogy te is. Hagytuk, hogy megint ez a Kristines ügy közénk álljon. Én szeretlek és ezen senki és semmi nem tud változtatni. Még ez a csaj sem.-mondtam mire Leo csak megrázta a fejét.
-Nem Violetta. Nem csinálhatod ezt, hogy egyszer együtt vagyunk aztan szakítunk. Nekem is idő kell, hogy rájöjjek mibe fogok belevágni mert ha veled leszek azt nem pár hétre és nem pár hónapra tervezem és most már én sem tudom, hogy akarom-e ezt az egészet.-jelentette ki és otthagyott. Tudtam, hogy most Ő sem fog engedni ahogy én sem engedtem és talán mindent elrontottunk. Lehet nem is illünk egymáshoz. Ezek a gondolatok cikáztak a fejembe amig vissza nem értem a Studioba. Ahogy beléptem a terembe megláttam Leont és Diegot a színpadon. Pont elkezdtek énekelni. Elösször az egész teljesen normális volt majd minkettőjüknek olyan volt mintha valami láng lobbant volna a szemükbe. Átváltottak valami őrült dalpárbajba, de az egészből mit sem lehetett sejteni semmit mert olyan jól hangzott a kettőjük párosa ráadásul ahogy kiengedték a hangjukat. Csak az vette észre, hogy ez valami veszekedés és düh kiengedési forma aki ismerte őket. A tanárok meg voltak babonázva ahogy őket halgatták én viszont csak a szám elé kaptam a kezem és odaálltam Broduey és Fran közé.
-Vilu itt mi történik?-bökött oldalba olasz barátnőm.
-Még is mi történne? Hisz nagyszerűek.-szólt bele Broduey.
-Ja persze.-legyintett Francesca és újra kérdőn fordult felém.
-Én sem tudom, de ennek nem lesz jó vége.-ráztam meg a fejem és a tekintetemet a két srácon tartottam. Mind a kettő izzott a dühtől csak azt nem értettem, hogy miért. A dal végeztével azonnal Diegohoz rohantam mert tudtam Leoval nem tudok beszélni.
-Mit szeretnél?-tette le a gitárt.
-Még is mi a fene volt ez? Csak úgy zihálsz itt. Kicsit eltúloztátok ezt az egészet nem gondolod?-vontam kérdőre Ő meg csak megvonta a vállát.
-Tök mindegy. Mi ezt az egészet odafent lerendeztük. Észrevehetted volna, hogy utáljuk egymást és meg akarta mutatni nekem, hogy most már semmi esélyem nálad és ideges rám amiért így megbántottalak.
-Na és te mit akartál ezzel megmuatatni?-böktem meg a mellkasát.
-Semmit. Talán azt, hogy ha nagyon akarnám visszaszerezhetnélek.-ragadta meg a karom és nagyon közel húzott magához. Azonnal elvesztem a szemeiben, de egyből el is fordítottam a fejem és eltoltam magamtól.
-Na most figyelj rám Diego. Régen volt már te meg én és még véletlen sem lesz újra olyan, hogy mi együtt. Ezt jól jegyezd meg!-emeltem fel az ujjam és otthagytam. A lányok ámúlva néztek.
-Violetta ez meg mi volt?-kérdezte Pablo miközben megállított.
-Nem leszek tovább senkinek a játékszere sem a kitűzött díj amit csak úgy megszerezhet.-jelentettem ki elég hangosan amire mindenki felfigyelt én pedig elindultam haza. Elegem volt a sok játékból. Nekem sem kőből van a szívem. Úgy éreztem, hogy most csak a lovardában tudom levezetni a feszültségeket így hát egyenesen oda vettem az irányt.
-Szia Minho.-köszöntem az egyik legjobb barátomnak.

Az Ő apukájáé az egész hely és a lovak is. Minho egy aranyos Ázsiai srác akiben tényleg soha nem csalódtam.
-Szia Vilu. Baj van?-jött oda hozzám azonnal. Tudja, hogy leginkább akkor jövök ide amikor feldúlt vagyok.
-Áááá hosszú sztori.-legyintettem.
-Akkor hozom wildfire-t és Amikát.-kacsintott és már el is tűnt az istállóba. Amika szinte olyan mintha az én lovam lenne. Neki és Minhonak mindent elmondok ami velem történik és annyira örülök, hogy van nekem ez a fiú. Amikor visszajött felnyergeltük a lovakat és amikor felültünk rájuk mosolyogva barátom felé fordultam.
-Nem tudom mi lenne velem ha te nem lennél.
-De vagyok.-hajolt át hozzám és egy puszit nyomott az arcomra. Mentünk is a kedvenc helyünkre ami egy óriási tisztás volt. Leszálltunk a lovakról és leültünk a fűbe beszélgetni.
-Na szóval. Mi történt? Nagyon rég láttalak.-kezdett kérdezősködni.
-Jajj Minho már annyira elegem van.-feküdtem el a puha fűben.
-Leon?-tapintott rá a lényegre.
-Igen, de nem csak Ő. Utálom az össze fiút.-kezdtem panaszkodni.
-Hát kössz.-kacsintott aranyosan.
-Na jó, téged nem utállak. Téged kifejezetten szeretlek.-adtam egy puszit ar arcára.
-Igen, na és miért?-lökött oldalba.
-Nem tudom nagyon megmondani. Igazság szerint veled úgy érzem, hogy magam lehetek. Jól érzem magam veled mert kedves és vicces vagy. Bármikor fel tudod dobni a napjaim.-vázoltam a helyzetet mire Ő halványan elmosolyodott én meg hirtelen elpirultam. A délután további része igazán jól telt. Elfeküdtem a nagy területen és amikor Amika odajött és odahajolt hozzám átöleltem a fejét.

Nagyon szeretem ezt a lovat és nem akarom elveszíteni. Több veszteséget nem bírnék elviselni. Amikor visszaértünk a lovaglásból nem hittem a szememnek, hogy ki áll ott.

1.évad 11.rész Mindig van egy bökkenő

A reggelem ugyan úgy telt mint a többi. Felkeltem, összeszedtem a ruháim és indultam a fürdőbe. Beálltam a zuhanyzó alá és megengedtem a vizet. Most már ki be ugrálni sem volt erőm. Hagytam, hogy a hideg s meleg víz egyszerre érjen. Amikor sikerült beállítanom elővettem a tusfürdőt és testemre kentem. Finom gyümölcs illata volt. A hajamra is felraktam a sampont és újra megindítottam a vizet. Amikor végeztem a lila, puha törölközőm magam köré tekerve léptem ki a zuhany alól. Felhúztam a ruhám ami egy lila pulcsi volt fehér Paris felirattal (micsoda véletlen, hogy pont Paris) és egy halvány rózsaszín nadrág meg a fehér telitalpu cipőm. Oda álltam a tükör elé és ösztönösen hátra hőköltem amikor megláttam magam. Tényleg meglátszik az emberen ha 2 napja nem evett és ivott meg persze nem aludt. Gyorsan megszárítottam a hajam és begöndörítettem. Felraktam egy halvány sminket, de még ez sem tüntette el a táskákat a szemem alól és a kicserepesedett szám. Amikor teljesen kész voltam lebotorkáltam a konyhába ahol akkor kezdtek reggelizni.
-Jézusom kicsikém!-ejtette le Olga a tálcát.
-Violetta beszélnünk kell! Ez így nem mehet tovább!-állt fel apu az asztaltól, de én csak sírva elszaladtam otthonról. Még jó, hogy felkaptam a kabátom a kanapéról mivel irtózatosan hideg volt kint. Ordítani tudtam volna és már éppen akartam is amikor valaki megragadta a karomat. Nagyon megijedtem, de ahogy megfordultam egyből megkönnyebbültem. Naty volt az. Igazából fogalmam nem volt, hogy mit keres az utcánkban, de azonnal szorosan a vállába fúrtam a fejem és zokogásban törtem ki.
-Héj, héj Vilu mi van veled?-simogatta a hajam.
-Nem bírom elviselni, hogy így történt. Mindent elrontottam és semmi esélyem.-bömböltem hangosan és csodáltam, hogy még senki nem nézett hülyének.
-Violetta tovább kell lépned. Nem szenvedhetsz életed végéig. Sajnálom, hogy eztmondom, de volt pár esélyed és az összeset eljátszottad.-puszilt meg én meg szipogva bólogattam.
-Igazad van csak én.....nem is tudom.-túrtam idegesen a hajamba.-Egyébként mi van veled meg Brodueyel?
-Megbeszéltünk mindent és újra egy párt alkotunk.-mosolyodott el.
-Látod? Ti is megbeszéltétek. Mi lenne ha mi is beszélnénk?-próbáltam menteni a methetőt hiába.
-Az egészen más mint a mi kapcsolatunk.-mondta szomórúan mire én fájdalmasan bólintottam és elindultunk a suliba. Odaérve ketté váltunk, mert Ő ment a barátjához én meg mentem a zene terembe. Felkaptam az egyik gitárt és játszani kezdtem. Kíváncsi voltam, hogy szól így a dalom. Rájöttem úgy lenne a legjobb ha én zongoráznék és valaki kísérne gitárral csak erre sok esélyt nem láttam, mert nem akartam senkinek megmutatni a dalt. Éneklés nélkül csak pengettem a húrokat és teljesen elfeljtettem, hogy az imént sírtam. Azt sem vettem észre, hogy valaki engem néz csak amikkr abba hagytam a gitározást. Ahogy levettem a pillantásom a húrokról és a tekintetemet előre szegeztem szembe találtam magam Laraval.
-Menj el innen!-álltam fel idegesen Ő meg azonnal hátrébb lépett kettőt. Gondolom csak azért, mert elég ilyesztő lehetett a zombi kűlsőm.
-Békével jöttem.-lobogtatott meg egy fehér zsepit.
-Mit akarsz?-kérdeztem hűvősen.
-Nagyon nagy szemétség volt amit tettem, de már úgy sem volt az igazi a kapcsolatotok.-védte magát elég rosszúl.
-Komolyan? Figyelj majd ha rossz lesz a kapcsolatotok akkor majd összeállok vele megint miközben ti együtt vagytok. Felfogtad amit mondtál?-keltem ki magamból.
-Violetta ne haragudj már kérlek.
-Nem Lara. Amit tettél az megbocsájthatatlan. Még ha elismernéd, hogy tényleg hibáztál.-csaptam le idegesen a gitárt amikor betoppant Diego.
-Mi folyik itt?-nézett ránk kissé feszülten.
-Az folyik, hogy te most szépen távozól a barátnőddel együtt, mert nekem gyakorolnom kell a koncertre.
-Jó már megyünk is.-kulcsolta rá újjait barátnője kezére és már ott sem voltak. Nagy levegőt véve beáltam a szintetizátor mögé, de egyszerűen nem tudtam lejátszani a Te Creo-t. Annyi feszültség volt bennem, hogy semmit nem tudtam csinálni. Nemsokára megérkezett mindenki ezért átmentem a nagyterembe hiszen mostanában csak ott meg a táncteremben mivel 2 hét és koncert. Ahogy beléptem a terembe mindenki ilyedten kezdett fürkészni bár tökmindegy már megszoktam.
-Violetta minden rendben van?-kérdezte Pablo miközben mellém lépett.
-Persze csak mostanában nem aludtam valami sokat.-ismertettem a helyzetet és beálltam Tomas mellé aki kedvesen mosolygott rám. Hát a mai napunk valahogy így telt. Egész nap próbáltunk meg Gregorio szadizot minket. Az utolsó elötti óránk elött Camilla könnyekkel küszködve jött oda hozzám.
-Mi a baj Camilla?-néztem rá aggódva.
-Maxival összevesztem nagyon csúnyán. Még a mai programunkat is lemondtam.-mesélte szomórúan.
-Min vitatkoztatok?-ültem le vele a zongorához.
-Apukájának egy barátja ott tölti náluk a hétvégét és hozza a velünk egy idős lányát is. Ez mind szép és jó, de az egész hétvégére Maxira bízták ezt a Lauritát. Én mondtam neki, hogy elmegyek velük én is, de Ő erre azt mondta, hogy nem akarja mert ez nekem plussz feladat és így próbálni sem tudok ahogy elterveztem. Én erre kiakadtam aztán Ő is végül lemondta a mai programunkat és és ott hagyott.
-Jajj te lány. Maxi csak jót akart neked. Nem akarta, hogy miatta felborítsd a terveid.-simítottam végig a karján.
-Gondolod?-kérdezte félve.
-Ez csak természetes.-erőltettem magamra egy mosolyt mire Ő átölelt majd el is tünt. Utolsó óránk Kristinnel és Pabloval volt.
-Na srácok akkor kezdjük Vilu dalával. Szeretném hallani, hogy szól gitár kísérettel. Federico nyomás fel a színpadra.-intett mosolyogva. Fede felszaladt a gitárral a kezében és mellém állt. Játszani kezdett én meg énekelni. Szerintem tök jól szólt meg teljesen rendben volt, de Kris leállította.
-Nem ez így nem lesz jó Pablo. Mármint szerintem lehetne mondjuk, hogy az En mi mundot énekelje. Jobban illik hozzá.-mondta mire én furcsán néztem rá.
-Szerinted nem illik hozzám a Te Creo?-kérdeztem és csípőre tettem a kezem.
-Nem tudom. Valahogy most nem áll neked jól ez a dal.
-Miért mert Leonnal írtam?-kezdtem bele a vitába amit már nem lehetett visszafordítani.
-Hogy jön ide Leo?-szállt be Ő is Fedrico meg a homlokára csapott a többiek pedig elhúzták a szájukat. Még Pablo is.
-Jaj ugyan már. Mindenkinek leesett, hogy bejön neked. Egyhuzamba róla beszélsz. Pláne nekem vagy elöttem.-sétáltam le elé.
-Na jó. Én tök normális voltam veled. Toleráltam, hogy Leon ejtett mármint együtt sem voltatok tök mindegy. Azt hittem barátok lehetünk, de ez így nem fog menni. Úgy méregetsz mint egy darab húst.-kelt ki magából teljsen.
-Én méregetlek? Hagyjuk már. Te jópofizol itt nekem holott tudom, hogy egyáltalán nem vagyok a szived csücske sőt ki nem állhtsz csak nem tudom mi miatt kerested a társaságom.-emeltem fel a hangom én is egy kicsit.
-Mondjuk azért mert Leon megkért.-csúszott ki a száján és láttam azonnal megbánt. Dühösen felkapta a táskáját és kiviharzott én pedig ugyan ezt tettem. Tomas jött utánam, hogy megnyugtasson.
-Figyelj nyugi.-ölelt át én nekem meg még mindig remegett a kezem és Kris szavain járt az agyam.
-Annyira összezavarodtam.-túrtam a hajamba.
-Gyere megyünk egyet fagyizni és megbeszélünk mindent.-nyújtotta a kezét mire én mosolyogva rákulcsoltam ujjaim. Így indultunk el Brunohoz a fagyishoz. Tomi jó barát. Jól érzem magam vele és olyan mintha egy kicsit helyre állna minden és nem lenne probléma. Már pedig akkor volt probléma és csak a eztán kezdődött a többi. Miután megkaptuk a fagyiaink (én egy gombóc csokit kértem míg Tomas egy mangót és egy epret kért) elindultunk a közeli parkba sétálni. Ahogy elhaladtunk Leonék háza elött összeszorult a gyomrom és gombóc keletkezett a torkomban. Tomi ezt észrevette és azonnal átkarolta a vállam. Megpróbáltam a legszebb mosolyom megvillantani felé, de ez inkább lett vicsorgás. Leültünk egy padra és beszélgetni kezdtünk.
-Mielött még rákérdeznél a problémáimra megkérdezem te hogy vagy?-kezdtem.
-Én jól bár van valami ami bánt, de szerintem ez ma megoldódik szóval hagyjuk.-legyintett nevetve.
-Biztos?-tettem kezem az övére.
-Biztos.-pöckölte meg az orrom.
-Hát én nem vagyok jól. 3 napja nem eszem és alszom, de nem azért mert nem akarok. Nem tudok.-doboltam térdeimen.
-Ez mi miatt van?-kérdezte kedvesen.
-Leon miatt.-fakadt ki belőlem megint.-Egyszerűen szeretem és bárhogy próbálom nem tudok tenni ellene. Senki nem tud nekem segíteni.-könnyeztem be.
-Talán én tudok állt fel és engem is felállított.
-Tényleg, hogyan?-néztem mélyen a szemébe.
-Hát így.-húzott magához és már majdnem megcsókolt, de én elhúzódtam aminek következményeképp leesett a fagyim.
-Mit csinálsz?-kérdeztem ilyedten, de Ő még mindig a kezemet szorította ami kezdett fájni.
-Szeretlek.-mondta és erőszakosan magához húzott, hogy Ő azért is megcsókol. Elfordítottam a fejem és vártam, hogy mi lesz amikor hirtelen elengedett. Kinyitottam a szemem és megláttam Leont aki Tomas pólóját fogja.
-Ha mégegyszer egy ujjal is hozzá érsz esküszöm......-fenyegetőzött.
-Leon ne!-kaptam el a karját és elhúztam.-Nem éri meg.-mondtam.
-Igazad van viszont te most azonnal húzz innen.-kiabált mire Tomas el is tűnt.
-Köszönöm.-néztem rá hálásan.
-Jól vagy?-fűrkészett aggódva én meg csak sírva hozzábújtam.
-Nem.-jelentettem ki artikulálatlanul. Eltolt magától és az arcomat vizslatta.
-Mikor aludtál utoljára?
-3-4 napja és akkor is ettem utoljára.-vázoltam a helyzetet.
-Miért tetted ezt?-tűrt ki egy tincset az arcomból.
-Már mindegy.-tereltem a szót.
-Nekem nem az. Miért csináltad?-húzott magához közel.
-Miattad.-suttogtam alig halhatóan. Lehunyta a szemét és megpuszilta a homlokom.
-Haza kell menned és enned valamit.-mondta miközben ismét eltolt magától.
-Mi lesz velünk?-kérdeztem félve.
-Violetta ollyan már nincs, hogy velünk. Vagy te meg vagyok én és barátok vagyunk. Ennyi. Nem akarok többet miattad szenvedni.-közölte én meg csak könnyekkel küszködve bólintottam.
-Nekem most tényleg haza kell mennem.-intettem és hazáig meg sem áltam már. Szélsebesen csaptam be magam után az ajtókata és amikor beértem a szobába elkezdtem lesöpörni a cuccokat az íróasztalomról.
-Héj, nyugi!-kapott el valaki hátulról.
-Hagyj.-ordítottam.
-Gyanítom találkoztál Leonal.-ölelt szorosabban Fede én meg csak a mellkasába fúrtam az arcom.
-Soha nem éreztem még ilyet. Akkora lyuk tátong a szívembe, hogy meghalok.
-Én sem láttalak még soha ilyennek.-puszilta meg a fejem.
-Egyedül maradhatnék?-néztem rá szomórúan.
-Egyedül nem, de vele igen.-mutatott az ajtóra ahol Leon lépett be.
-Nem akarok veled beszélni. Menj el innen!-mondtam a könnyeimet törölgetve.
-Nem megyek innen sehova.-jelentette ki amikor hirtelen becsukódott az ajtó és rázáródott.
-Federico!-kezdtem dörömbölni.
-Egy óra múlva visszajövök.-kiáltotta és hallottam távolodó lépteit.
-Leo nekünk ez soha nem fog menni. Én bántalak téged te meg engem.-fordultam felé.
-Én is azt mondtam, de ahogy mindent átgondoltam rájöttem nélküled is szenvednék.-fogta meg a kezem.
-Na és mi van a kis Kristinnel?-tettem csípőre a kezem mire hangosan felnevetett.
-Látom féltékeny vagy.-nézett rám azzal az idegesítő mosolyával.
-Én ugyan nem.-legyintettem.
-Aha jolvan. Egyébként Kris az unokanővérem.-kacsintott én meg égtem, de úgy rendesen. A fülemig vörös voltam és azt se tudtam merre nézzek.
-Ohh hát ez ciki.-bámultam a padlót és a hajamat csavargattam.
-Nincsen semmi baj.-húzott magához szorosan, de láttam ahogy a szeme sarkában összefutnak a nevetőráncok.-Mit gondolsz van értelme megpróbálni?-kérdezte miközben egyre közelebb hajolt.
-Igen.-suttogtam és akkor....na most már tényleg.....és megtörtént…..megcsókolt.

 A pillangók táncot jártak a hasamba és már nem is a gravitáció tartott a földön hanem Ő. Belemarkoltam a hajába mire Ő még egyszer megcsókolt.
-Szeretlek.-mondta én meg a fejem a vállába fúrtam.
-Én is, nagyon.-motyogtam.
-Ajánlom is.-röhögött és a kezemet fogva az ágyra vezetett ahol egymással szembe leültünk törökülésbe.
-És most?-néztem rá kedvesen.
-Most szépen aludni fogsz én meg hazamegyek.-simitotta meg az arcom.
-Nem akarok.-ingattam a fejem és megszorítottam a kezét.
-Ha itt maradok és megvárom amig elalszol akkor lefekszel?-kérdezte mosolyogva.
-Akkor igen.-nevettem el magam.
-Na akkor nyomás a takaró alá!-parancsolt rám mir én azonnal lefeküdtem. Ő is odabújt mellém és amíg dúdolt én lassan álomba merültem. Soha nem voltam még olyan boldog mint akkor. Amikor újra kinyitottam a szemem már nem volt mellettem és reggel volt.  A ruháimat felkpava szaladtam a fürdőbe és azonnal nagy készülődésbe kezdtem. Fürdés, fogmosás majd felvettem a ruhám ami egy zöld egyberuhát, rózsaszín dzsekit és az új telitalpu cipőmet testesítette meg. Felraktam egy nagyon halvány sminket és csak úgy trappoltam le a konyhába. Apának egy puszit nyomtam az arcára, Fedének összeborzoltam a haját és miközben beleharptam a piritósomba megöleltem Olgit és szaladtam a suliba. A Studionál megláttam a csajokat és kivirulva szaladtam oda hozzájuk.
-Sziasztok.-öleltem meg őket.
-Vilu veled meg mi van?-eszmélt fel a sokkból Fran.
-Hát az úgy volt, hogy.....-kezdtem bele, de megérkezett Leon.
-Szia kicsim. Be kell mennem Pablohoz, de utána találkozunk ugye?-kérdezte miközben magához ölelt.
-Persze.-mosolyogtam.
-Rendben.-puszilta meg a homlokom majd bement.
-Kicsim meg puszi?-nézett rám Cami.
-Most meséld el mi történt tegnap.-ültetett le a padra Naty. Én az elejétől kezdve mindent elmeséltm ők meg szájtátva hallgatták.
-Na és akkor elmondta, hogy Kris az unakanővére és utána.....-meséltem
-Után mi votl?-kérdezték egyszerre egymásba kapaszkodva.
-Csókolóztunk.-sikitottam fel és egyszrre ugráltunk, nevettünk és ölelkztünk össze.
-Mi ez a nagy öröm lányok?-lépett oda Pablo.
-Jajj csak nagyon várjuk a koncertet.-legyintettem.
-Na ennek örülök pláne annak, hogy téged mosolyogni látlak.-utalt a boldogságomra és micsoda véletlen, hogy ez mind akkor történt amikor Leo hazajött. Kacarászva indultunk be a próbára és amikor beértünk Leon azonnal mellémszegődött és átkarolva engem kezdett beszélgetni a többiekkel. Diego és Tomas árgus szemekkel figyeltek minket én meg Tomasról teljesen elvittem a tekintetem. Nagyon rosszúl éreztem magam egészen addig míg a barátom meg nem puszilta a fejem. Akkor szált el minden félelmem mert tudtam, hogy biztonságban vagyok mellette.
-Violetta, Diego színpadra.-jött be Kris és felparancsolt minket a színpadra miközben Leo mellé állt. Felálltam a helyemre és a kezembe vettem a mikrofont majd Die felé fordultam és elkezdődött a dal. Teljes átéléssel énekeltem, de inkább Leonnak mint az exemnek. Ahogy elénekeltük az utolsó sort következett a csók jelenet. Odahajoltam és a szája szélére adtam egy puszit ami lentről teljesen olyan mintha csókolóznánk. A jelenetet nagy taps követte én meg már siettem is le mert Cami, Francesca és Nat következett. Federico maga mellé hívott és dumálni kezdtünk.
-Tökre örülök, hogy megbeszéltétek ezt a Kristines dolgot. Nagyon jól kezeled. Elvégre teljesen bele volt zúgva Parisba a csaj Leonba csak Ő nem viszonozta neki és közölte, hogy téged szeret.-jelentette ki nekem pedig lefagyott a vigyor az arcomról.
-Tessék???-akadtam ki.

                                                                           .....Folytatjuk.....

1.évad 10.rész Az új énektanár

***csütörtök***

Egy újabb rémes nap. Rá kellett jönnöm, hogy én tényleg szeretem Leont csak nem merem neki se senki másnak bevallani. Most, hogy tudom mindent elrontottam nem nyer értelmet az életem. Nem tudok enni, inni és egy őszinte mosolyom sincs. Amikor kinyitottam a szemem Federicot pillantottam meg aki hangosan szuszogott. Volt még egy óra amíg fel kellett kelni ezért inkább nem zargattam. A cuccomat összeszedve kimentem a fürdőbe elkészűlni. Egy rózsaszín macskaszemes blúzt vettem fel fehér farmerrel és egy vaj színű teliptalpú cipőt. Eztán kifésültam a hajam majd konytba kötöttem és egy lila csattal tűztem össze. Felraktam egy halvány sminket, fehér rózsa formájú fülbevaló a fülembe és az arany nyaklánc ami anyué volt. Amikor teljesen késznek nyílvánítottam magam leslattyogtam az emeletről és keresni kezdtem valamit. Fogalmam nem volt, hogy mit csak le akartam kötni a figyelmem. Végül levágódtam a kanapéra és a fülsemet felrakva zenét kezdtem hallgatni. Végig Leonon járt az eszem és azon, hogy vajon most mit csinálhat. Nem sokkal később apu jött le az emeletről és megpillantott engem ami által azonnal hátrahőkölt.
-Mi az?-kérdeztem értetlenül.
-Mennyit aludtál és mikor ettél utoljára?-kérdezte ijedten.
-Semmit nem aludtam és lassan 2 napja nem ettem, de ne is próbálkozz, mert nem vagyok éhes.
-Egész éjjel nem aludtál?
-Na jó, de talán egy órát.-tűnődtem el.
-Azonnal enned kell.-próbálkozott, de mind hiába.
-Mond meg Fedenek, hogy nem vártam meg, mert elöbb be akartam menni a Studioba. Szia.-zártam le a témát és le is léptem. Az ajtón kilépve picit hideg volt ezért a fogasról levett lila dzsekit magamra húztam. Ahogy mentem a macskaköves úton eszembe jutott egy dalszöveg. Minnél elöbb be akartam érni, hogy zongorával együtt elpróbáljam ezért a Studioig megállás nélkül futottam. Belöktem az ajtót és mentem is a nagyterembe. Lehuppantam a zongora elé és miután kifújtam magam játszani kezdtem.

Újra fúj a szél, esik az eső, a nap nem süt
Ez a magány, tudod
Fáj és rossz
Ha nem vagy itt
Nem könnyű lélegezni és érezni
Hogy a világ egy büntetés
Ha nem vagyok veled
És ez megöl engem.-énekeltem majd azonnal leírtam a füzetembe. Újra és újra eljátszottam és imádtam. Hirtelen valaki megfogta a vállam én meg teljesen megijedtem.
-Ne aggódj csak én vagyok.-hallottam Diego hangját. Leült mellém és belenézett a füzetembe.
-Hogy hogy ilyen korán itt vagy?-érdeklődtem.
-Általában mindig én vagyok az első.-jelentette ki.
-Értem. Hallottad a dalt?-kíváncsiskodtam.
-Igen és nagyon tetszik viszont azt is látom, hogy nincs minden rendben még pedig Leonnal. Mielött megszólalnál elöbb tudtam, hogy beleszeretsz mint, hogy idekerültél volna. Egy részem remélte, hogy velem maradsz, a másik részem pedig tudta, hogy nem így lesz.
-Veled maradtam volna ha nem csalsz meg.-vágtam a fejéhez.
-Ugyan Violetta. Az már csak egy plussz dolog volt amit még mindig sajnálok és tudom, hogy nem volt helyes.-hajtotta le a fejét.
-Jó már úgy is mindegy.-mondtam.
-Igen már az. Leo miatt meg ne aggódj olyan szerelmes beléd a kezdetektől fogva, hogy bármi is legyen a baj hamar megoldódik. Tudod én már elötted ismertem őt és tudtam, hogy pont egy olyan lányra van szüksége mint amilyen te vagy. Melletted előjön az az énje amit a többi ember nem lát. Mindenki úgy tudja, hogy van egy jó nagy egója és imádja magát meg, hogy vannak barátai, de a lányokat konkrétan válogathatja holott Ő nem ilyen. Pár ember ismeri csak igazán és az a pár ember között te is szerepelsz csak még nem ismerted meg teljesen. Hidd el nekem, hogy szükségetek van egymásra.
-Nem neki már nincs szüksége rám.-mondtam erőtlenül.
-Miért mi történt?-kérdezte mire én szépen sorjában elmeséltem neki mindent.
-Értem. Figyelj erre nem tudotok mit mondani és nem ismerem igazán őt, mert soha nem voltunk jóba, de ezt még én is látom, hogy elcseszted, de nagyon. Örülj ha még szóba áll veled bármikor.-mondta őszintén.
-Tudom, hogy mindent elrontottam ezért nem is érdekel már semmi. Mindenért én vagyok a hiábás. Figyelj most szeretnék egyedül lenni szóval...
-Nyugodtan én már megyek is.-tette fel a kezeit és elsétált. Én a zongorához visszafordulva újra játszani kezdtem és közben eszembe jutott pár új sor. Volt vissza még vagy 2 órám, hogy megérkezzenek a többiek ezért úgy döntöttem, hogy befejezem a dalt. Elhatároztam, hogy ez a dal csak az enyém és nem mutatom meg senkinek. Pont akkor végeztem amikor betoppant Fran as Cami.
-Vilu hát te itt?-néztek rám értetlenül.
-Igen. Nem tudtam aludni és.......-kezdtem bele, de azonnal közbevágtak.
-Felejtsd el Leont. Eljátszottad a lehetőséged.-mondta Cami sajnálattal.
-Nem érdekel Leon.-tettem csipőre a kezem, de a lányok elmosolyodtak.
-Minket nem versz át.-szólt Francesca.
-Hagyjatok jó?-mondtam idegesen és otthagytam őket. Nagyon rosszúl éreztem magam. Amíg a többiek meg nem érkeztek én egy székbe kuporodva ültem és magam elé bámultam. Nem érdekelt különösebben semmi. Szerintem még akkor sem mozdultam volna ha az épületen keresztülhajt egy motoros. Amikor megérkezett Federico egyből odajött hozzám.
-Mi van veled?-guggolt le elém.
-Beszéltél Leonal?-tértem ki a kérdés elől.
-Nem hinném, hogy...-húzta el a száját.
-Talán még van esély.-néztem rá reménykedve.
-Szerintem most hagyd.-fogta meg a kezem.
-Jó, hagyom.-pattantam fel a székről és otthagytam. Bementem az ének terembe, mert kezdődött is az ének óra. Leültem törökülésebe majd jöttek a többiek is. Egyik oldalamon Tomas foglalt helyet a másikon pedig Fran.
-Violetta áll még a holnapi fagyizás?-fordult felém Tomi.
-Nem is tudom. Nem vagyok a legjobb hangulatomba.-mondtam miközben Federico a háta mögött kalimpálózott, hogy ne menjek el vele.
-Tudom. Pont ezért szeretném, hogy elgyere velem. Hidd el jót fog tenni egy kis beszélgetés.-mosolygott kedvesen.
-Rendben, de csak egy fagyi.-sóhajtottam és megpróbáltam mosolyt erőltetni az arcomra nem sok sikerrel.
-Okés akkor holnap suli után találkozzunk a parkaban.-kacsintott majd be is lépett az új tanár. Amikor megláttam le esett konkrétan az állam, de nem jobban a fiúkénál. Magas szőke haju szemüveges lány gyönyőrű barna szemekkel.

-Sziasztok Kristin Sharp vagyok, de szólítsatok nyugodtan Kris-nek. Én leszek az új ének tanárotok. Amit tudni kell rólam, hogy még csak 18 éves vagyok szóval ez az első munkahelyem. Imádok énekelni és táncolni. Ja és a legfontosabb pedig az, hogy ha nincs a barátotok Leon akkor soha nem kerülök ide. Ő ajánlott be Pablonak. Igazán jó barát és gondolom már ti is várjátok vissza.-mosolygott kedvesen én pedig egy kanál vízben meg tudtam volna folytani.
-Huuuuu.-húztak a többiek arra a kijelentésre, hogy Leonnal jóban van, de egy két ember sőt szinte mindenki abba hagyta miután rájöttek, hogy én is ott vagyok. Én csak ideges tördeltem az ujjaim és próbáltam levenni a lányról a tekintetem.
-Na és Kris tegezhetjük?-kezdte terelni a szót Maxi.
-Egész nyugodtan. Alig pár évvel vagyok idősebb nálatok.-nevetett majd megállapodott rajtam a tekintete. Egy pillanatra mintha elrettent volna. Gondolom a külső miatt hisz nem a legjobb formámban láthatott.
-Mit csinálunk a mai órán?-kérdezte Naty.
-Ismerkedünk. Kezdjük mondjuk veled ott.-mutatott rám.-Talán te vagy Violetta?-érdeklődött kedvesen.
-Igen én.-mondtam zavartan.
-Sokat hallottam rólad.-kezdett bele mire nekem megdobbant a szívem.-Pablo ódákat zengett a tehetségedről na meg persze a többiekéről is.-itt tört össze minden. Azt hittem, hogy Leon mesélt rólam.
-Tényleg?-kérdeztem furcsán.
-Igen. Megmutatnád nekem is a hangod?-mutatott a zongorára.
-Mit énekeljek?-léptem a hangszer elé.
-Amit csak szeretnél. Legyen benne sok átélés. Fejezd ki a dalban az érzelmeid.
-Hát jó.-mondtam és az ujjaim a billentyűzetre helyeztem. Ahogy lenyomtam az első billentyűt mindenki felkapta a fejét. Az ezer élettel ezelött című dalt kezdtem játszani és énekelni. Mindenki szomórú arcal nézett, de legfőképp Federico aki közben a fejét ingatta. Én mindent beleadtam a dalba és ahogy tudtam énekeltem. Ebben akkor minden benne volt. A sok düh, szomórúság, fájadalom és magány és tudtam az időt nem pörgethetem vissza. A dal végeztével mindenki tapsolni kezdett majd amikor elcsendesedtek Kristin beszélni kezdett.
-Úr isten ez Leo dala. Csodálatos volt. Azt kell mondjam, hogy te is énekled legalább úgy mint Ő. -áradozott.
-Köszönöm.-zártam le és leültem a helyemre. Mindenki feszültem mozgolódott egy két ember kivételével. Óra végére pont végeztünk a bemutatkozással és én voltam az első aki kirontt a teremből. Siettem át Gregorio órájára. Amikor betoppantam a terembe Ő már ott pattogtatta a labdáját.
-Nocsak nocsak valaki milyen gyors volt. Általában maga az utolsó. Csak azt nem mondja, hogy már nem szerelmes.-mondta gúnyosan. Ha Ő tudna róla.
-Én....én csak.....-dadogtam össze vissza.
-Maga, maga csak menjen átöltözni és utána álljon be a helyére.-intett az öltöző felé mérgesen. A nyakamat behúzva besietten az öltözőbe. Felhúztama rózsaszín cicanadrágom és a fekete lila feliratos pólóm. Belebújtam a sportcipőmbe és már siettem is vissza a terembe. A többiek akkor érkeztek meg és mentek el átöltözni. Én addig bemelegítettem és mire mindenki kész lett én már a helyemen álltam.
-Na szóval a mai órán megpróbálok magukba életet lehelni, mert komolyan olyanok mint az élőhalottak és a táncot hanyagoljuk is. Nem értem, hogy kerülhettek ide be. Borzalom.-dramatizálta túl a tanár a dolgokat. A kis labdájával megdobta a zenelejátszót és már táncolhattunk is. Jól meg izzasztott minket az biztos. Az óra végén mindannyian indultunk, hogy az öltözőbe vegyünk egy jó hideg zuhanyt. Amikor végeztem visszahúztam a ruhám és megigazítottam a sminkem majd indultam is Beto órájára. Ott különösebbképp nem történt semmi. Az egész olyan Betos volt. Az utolsó óránk Pabloval volt. Próbáltunk az előadásra hisz már szinte ott volt a nyakunkon. Az Es mi Pasionnal kezdték a srácok aztán jött Fran, Cami és Naty a Veo veo-val, utána Ludmilla a Destinada brillaral, Én a Te Creo-val, Diego-val a közös duett az ezer élettel ezelött és legvégül a Ser Mejor amit mindannyian énekeltünk. A duettet párszor el kellett próbálni, de végül Diego is megértette, hogy biztos nem lesz igazi csók. Nem tudtam, hogy miért csinálja ezt. Annyira jót beszélgettünk és azt hittem lezártuk a kettőnk ügyét, de minden áron meg akart csókolni. A próba végeztével fáradtan feküdtem el a színpadon a lányokkal.
-Mit szólnátok ha lemennénk a karaoke bárba ma este?-kérdezett rá Cami.
-Jó benne vagyunk.-jekentette ki Fran és Nat.
-Na és te Vilu?-érdeklődött Camilla kedvesen.
-Ne haragudjatok, de nekem ehez nincsen hangulatom.-vettem fel a táskám és már éppen indulni akartam amikor Kristin jött oda hozzánk.
-Szaisztok lányok. Nem tudtam nem meghallani, hogy a karaoke bárba mentek. Esetleg elmehetnék veletek?
-Persze, miért ne?-néztekössze a lányok majd hirtelen rám.
-Ne rám nézzetek én úgy sem megyek.-tettem fel a kezem védekezőn.
-Violetta, hogy hogy nem jössz?-karolta át a vállam mire én furcsán kezdtem őt méregetni.
-Nincs jó kedvem ezáltam semmihez nincsen hangulatom. Egyedül szeretnék lenni. Most szerintem megyek is.-intettem és Krist levakarva magamról haza indultam. Ahogy kiléptem az épület ajtaján Ludmilla támadott le.
-Ici pici Violettácska. Kis szerencsétlen fruska. Nem meg mondtam neked, hogy szálj le a pasimról!!?-kezdte normálisan majd hirtelen az egekbe emelte a hangját.
-Ludmilla nyugkdj meg kérlek. Megint mit csináltam?-kérdeztem miközben fáradtan a hajamba túrtam.
-Múlt héten édes kettesben sétáltatok a Parkban.-emlkéztetett mire én hitetlenül felnevettem.
-Ugyan már te Supernova. Eddig senkin nem akadtál ki ha elment vele bárhova. Pont engem támadsz le? Mondjuk miért ne? Úgy is úgy utálsz. Ludmilla fogd már fel, hogy Andres csak egy barát.-hagytam ott a kérdéseivel.
-Ne merészelj így itthagyni! Hallod te kis....whááá.-hallottam ideges hangját, de mit sem törődve vele elindultam haza. Azt hittem, hogy már nem állít meg senki és nem történhet semmi, de tévedtem. Egy kiskutya futott elém az úton. Leguggoltam hozzá és megnéztem a nyakörvén lévő bilétát. A kutya neve és a gazdi telefonszáma állt benne.
-Hunter. Szóval Hunternek hívnak. Hát szia kiskutyus.-simogattam meg a fejét.
-Jaj köszi, hogy megfogtad.-hallottam egy ismerős hangot. Ahogy felnéztem egyből elment a maradék életkedvem is.
-Hali Kris.-intettem esetlenül.
-Holt találtad?-kérdezte miközben rárakta a pórázt.
-Itt futott elém.-mutattam miközben Ő felvette az ölébe.
-Sokat jelent nekem ez a kutyus hisz Leontól kaptam.-mesélte mire nekem tikkelni kezdett a szemem. Biztos bolondnak nézett bár én is úgy érzem, hogy ideje lenne egy pszichiáterhez fordulnom.
-Tényleg?
-Igen. Együtt neveztük el.-mosolygott és egy puszit nyomott a kutya fejére.
-Áh értem. Én is szeretem az állatokat, de én szívesebben lovagolok meg jobban szeretem a lovakat is mint a kutyákat.-vázoltam a helyzetet.
-Hú én allergiás vagyok a ló szőrre viszont gyönyőrű állatok.
-Igen azok.
-Leon nem annyira bírja őket. Nem tudom pontosan miért, de mondtam neki ha haza jön elmehetnénk a Rancsra, de Ő erre azonnal nemet intet. Azt mondja, hogy nem akar lovak közelébe menni.-vázolta a helyzetet.
-Hát nem tudom, de én is a Rancsra járok lovagolni. Ha minden igaz szombaton is megyek.-meséltem mire Ő elgondolkozott majd tovább folytatta.
-Áááá értem. Figyelj nekem most mennem kell, mert nem fogok odaérni a lányokhoz.-nyomott le egy puszit és már ott sem volt. Megtöröltem az arcom és indultam is tovább. Egész úton azon kattogtam, hogy Leo miért adott ennek a lánynak egy állatot. Az ajtót idegesen csaptam be magam után amikor hazaértem és köszönés nélkül trappoltam fel a szobába. Odaálltam a szintetizátorom elé és játszani kezdtem a ma írt dalomat. Egy kicsit még finomítgattam rajta majd amikor teljesen késznek éreztem eljátszottam az elejétől.

Újra megpróbálom
Van értelme beszélni
A hangom összekeveredik a levegővel
Újra találok egy lépést
A szerelem az a hely, ahol öröm van számomra

Újra fúj a szél, esik az eső, a nap nem süt
Ez a magány, tudod
Fáj és rossz
Ha nem vagy itt
Nem könnyű lélegezni és érezni
Hogy a világ egy büntetés
Ha nem vagyok veled
És ez megöl engem

Újra a történetem a bőröndömben
Hiányos a lelkem, amely keresi azt az utat
Amely elveszett, és nem találja

Újra fúj a szél, esik az eső, a nap nem süt
Ez a magány, tudod
Fáj és rossz
Ha nem vagy itt
Nem könnyű lélegezni és érezni
Hogy a világ egy büntetés
Ha nem vagyok veled
És ez megöl engem

Nem normális hogy minden nap,
Minden reggel a hidegben keresem
Hogyan lehet menekülni ebből a magányból!!-énekeltem majd ahogy felpillantottam az ajtó felé Federicot láttam meg aki éppen kamerázik.
-Tedd azt le.-szaladtam oda, hogy elvegyem tőle.
-Nem! Feljts el. Ez nagyon jó. Miért nem mutatod meg Pablonak?
-Ez az én dalom érts meg. Nem akarom, hogy bárki tudomást szerezzen róla.-hajtottam le a fejem.
-Nem lehet, hogy te attól félsz, hogy a többiek rájönnek kinek írtad ezt a dalt?-kérdezte halvány mosolyra húzva a száját miközben megfogta a kezem.
-Mi? Nem értelek Fede. Ez...ez..csak egy...egy...dal. Semmi....más.-magyarázkodtam, de Ő kinevetett.
-Ahha. Na jólvan nem mutatom meg senkinek, de örülnék ha egyszer felfednéd ezt a gyönyőrű dalt.
-Nem tudom még.-mondtam könnyezve.
-Figyelj Vilu felejtsd el őt. Lépj tovább.-adott egy puszit a homlokomra és elment. Én zokogva az ágyra borultam és csak sírtam és sírtam. Tudtam, hogy ma éjszaka megint nem fogok aludni és az még nagyobb fájdalmat keltett bennem, hogy csak pár nap és hazajön Leon.

1.évad 9.rész Ezt nagyon elrontottam

***Szerda***
Alig pár nap és Leon hazajön. Tegnap nagyon meglepődtem azon amit Fran mondott. Tényleg szerelmes lenne az uncsitesómba? Én meg tényleg azt mondtam Leonak, hogy nem több mint egy barát? Ezzel a kijelentésemmel tegnap mindent elrontottam. Arra is kíváncsi voltam, hogy vajon örökre vége a boldog családnak azzal, hogy apa és Angie elmegy-e? Észre sem vettem és alig egy hónap alatt teljesen felfordult az életem. Sőt amióta elkezdődött a suli egyik bajt követi másik. Ezekkel a gondolatokkal léptem ki a zuhany alól. Gyorsan megtörölköztem és felhúztam a ruhám ami egy lila szoknyát és egy fehér csipkés pólót testesített meg. Belebújtam a fehér masnis topánkámba majd fogat mostam. Eztán felraktam egy halvány sminket és úgy éreztem indulhat is a napom. Még mielött kiléptem volna a fürdőből egy pillantást vetettem magamra a tükörbe. Nem láttam azt a boldog Violettát aki egy ével ezelött voltam. Túl sok minden változott azóta. Szívesen visszapörgettem volna az időt, de nem tehettem és talán a szívem legméjjén nem is nagyon akartam. Hogy miért nem? Ha visszatekerném az időt nem ismerhettem volna meg Leont úgy igazán és talán Francescával sem lennék ilyen jóban mint most. Másfelől rossz, mert Diegoval is elváltak útjaink, apa itt akar hagyni egyedül és még Angie is. Egy meggyötört lánnyal találtam szembe magam a tükör elött és ezt csak az látta aki igazán ismert, mert egyébként a műmosoly és a maszkom mindent eltakart. A sminkem eltakarta a karikákat a szemem alatt, az alapozó meg a sápadtságom tüntette el. Újra "boldogságot" varázsoltam az arcomra és így léptem ki az ajtón.
-Violetta gyere, mert elkésünk.-kiáltották a csajok én meg már futottam is le a lépcsőn.
-Na látom összeszedted magad.-mondták egyszerre a csajok. Igen jó barátaim, de nem ismernek még teljesen. Jelen pillantban egyetlen egy ember ölelésére és nyugtató szavaira vágytam és az nem más volt mind Fedrico. Útközben meg sem mukkantam csak azt hallgattam, hogy a csajok miről csacsognak. Camilla oda meg vissza van Maxitól, Fran pedig na ő egy nehéz eset. Bejön neki Fede, de nagyon fél, hogy újra csalódnia kell. Nem is nagyon figyletem a beszélgetésükre. Én is más embereken gondolkoztam. Az egyik volt Leon aki iránt vegyes érzéseket táplálok, a másik pedig Federico akivel muszály kibéküljek, mert ezen az egészen csak ketten együtt tudunk végig menni.
-Szerinted is így van Vilu?-szakított ki a gondolatmenetemből Camilla.
-Hát persze.-válaszoltam a nem tudom mire.
-Látod Cami megmondtam. Semmi esélyem az unokabáttyánál.-hajtotta le a fejét Francesca.
-Jajj nem. Ne haragudjatok csak nem itt jártam. Hidd el Fran Federico biztos szívesen lenne egy ilyen aranyos lánnyal mint amilyen te vagy csak tudod neki is időt kell hagyni.-magyaráztam el a dolgokat.
-Ez bitzos?-kérdezte bizonytalanul.
-Egészen biztos.-öleltem meg. Az út további része szó nélkül telt. Mindenki el volt foglalva a saját gondolataival. A Studio elé érve megpillantottam az unokabáttyám aki szintén észrevett engem és szomórúan nézett rám. Végigjátszódott bennem minden abban a pár másodperceben és nem hagyhattam, hogy ennek az egésznek így legyen vége. Szaladni kezdtem felé ő pedig ölelésre tárta a karját. Erősen hozzábújtam és beszívtam az illatát.
-Sajnálom!-mondtuk ki egyszerre majd el is nevettük magunkat.
-Egy szót sem gondoltam komolyan. Nem tudom min mehetsz keresztül, de melletted fogok állni és támogatlak bármiben.-nyomott egy puszit a homlokomra.
-Én is téged. Nem az unokatesóm te a tesvérem vagy és szeretlek.-mosolyogtam rá kedvesen.
-Nekem is olyan mintha a hugom lennél sőt az is vagy.-nevetett és egymást átkarolva mentünk oda a csajokhoz.
-Hali lányok.-kezdett viccelődni Federico mire mindenki nevetni kezdett.
-Szia Fedrico.-pacsiztak le vele.
-Ohhh Fran, hogy te milyen szép vagy ma.-bókolt neki a báttyuskám mire az olasz barátnőm pirosabb lett mint egy érett paradicsom.
-Köszönöm.-vörösödött tovább.
-Na jó befele.-tereltem őket, de én hátul lemaradtam Fedével.
-Na mi az?-kérdezte.
-Ez meg mi volt?
-Még is mi?-értetlenkedett.
-Vajon mi. Hát az elöbb Frannal.-célozgattam.
-Ja csak hülyültem.-legyintett.
-Te is tudod, hogy nem jó játszani másokkal.-szídtam le.
-Nyugi már. Ő is tudja, hogy ez csak egy poén.
-Mi van ha nem tudja? Ha? Mi van ha bejössz neki?-kérdeztem.
-Én Francescának? Komolyan kérdezted?-nevetett fel.
-Federico figyelj rám!-vájtam tekintetem az övébe.-Frannak igen is bejössz csak fél, hogy újra csalódni fog.
-Vilu én még nem állok készn új kapcsolatra. Aranyos a kis olasz csajszi, de nekem ez most tényleg nem menne.-világosított fel a dolgokról.
-Jó, oké, de csitu van.-figyelmeztettem mire ő egy puszit nyomva az arcomra besietett. Nem tudom, hogy jelen pillanatban kiben mi játszódik le, de azt biztosan tudom, hogy én szerelmes vagyok Leon Vargasba és ez ellen senki nem tehet viszont ezt Leonak biztos nem mondom el. Befutottam én is a Studioba mivel az első óra ének volt. Nagyon jól tudtam, hogy nem Angie fog bejönni és ezt rajtam kívűl a csajok és Fede tudta jól. Pablo toppant be meggyötört arcal. Hiányzik neki Angie ahogy mindenkinek, de én még mindig dühös vagyok rájuk.
-Pablo hol van Angie?-kérdezte Maxi azonnal.
-Nem tudjátok? Elmentek Violetta apukájával, mert kapott egy remek lehetőséget egy lemezfelvételre. Én szomórúan lesütöttem a szemem és az egész teremre csend telepedett. Ebből még azok is levágták, hogy gáz van akiknek fogalmuk sem volt mi történt tegnap.
-Akkor mit csinálunk a mai órán?-törte meg a kínos csendett Broduey.
-Ma mindenki megmutatja a dalát ha van új.-csapta össze a tanár a tenyerét. Nat azonnal jelentkezett és be is mutatta a számot. Mindenkinek nagyon tetszett ezért hatalmas tapsot kapott. A következő óra Betoval volt aki szintén szomorkodott, mert elment a nénikém. A tanárok hangulata ránk is ránk ragadt. Én legalább is egész nap úgy mászkáltam a folyosókon mint egy élőhalott. Gregorio konkrétan közölte, hogy olyan vagyok mint akibe egy zombi költözött. Hát nem kedves?
-Violetta kérlek koncentrálj.-könyörgött Pablo, mert a kérdésére megint nem válaszoltam.
-Ne haragudj. Mi volt a kérdés?-ráztam meg a fejem és idegesen a hajamba túrtam.
-Semmi.-zárta le a témát, mert kicsöngettek.
-Violetta beszélhetünk?-lépett oda hozzám Diego.
-Nem hinném, hogy ez jó ötlet.-néztem rá szomorúan.
-Látom, hogy baj van és tudom, hogy ez részben az otthoni dolgok miatt van. Mi történt?-kérdezte kedvesen miközben végigsimított a karomon. Tudtam, hogy nem vagyok jóba Dievel, de mindig vele tudtam mindent megbeszélni.
-Apa és Angie egyszerűen itthagytak. Nem kérdezték meg a véleményem csak tegnap közölték, hogy ma elmennek. Egyedül maradtam Diego. Érted?-akadtam ki teljesen mire Ő szorosan magához ölelt. Egy pillanatra megnyugodtam és fel lélegeztem. Akármennyire haragszok rá a szívem mélyén mindig fontos lesz nekem.
-Minden meg fog oldódni. Apukád nem hagyna így itt. Mikor megy a gépük?
-Már elment.-sóhajtottam elkeseredve.
-Nem hinném, hogy apud így elmet volna. Szerintem ha hazamész ott fog várni.-kacsintott mire én is elmosolyodtam.
-Köszönöm!-pusziltam meg.
-Ugyan nincs mit. Ennyivel tartozom.
-Na és jól megvagytok Laraval?-tértem a lényegre.
-Aha megvagyunk.-zárta is le a témát.
-Az klassz.-dülöngéltem a sarkamon.
-Na és te találtál már valakit?
-Nem..dehogy...senkit.-legyintettem.
-Áhh...értem...pedig már azt hittem...-kezdte volna, de félbe szakítottam.
-Nem most csak a zenére akarok koncentrálni. Nincs szükségem senkire.-vázoltam a helyzetet, de már kezdtem igazán kellemetlenül érezni magam amikor Diego telefoncsörgése megmentett.
-Ne haragudj, de ezt fel kell vennem.
-Menj csak.-erőltettem magamra egy vigyort és elmentem.
-Csajszi ez mi a fene volt?-támadott le Natalia.
-Nyugi csak......nem tudom. Diegoval mindig jól megértettük egymást és bármennyire haragszom rá a szívem mélyén még mindig fontos. Persze semmit nem akarok tőle.-védtem magam.
-Csak ezt akartam hallani.-nevetett és a nyakamba ugrott.
-Mi a helyzet tudod kivel.-kérdeztem suttogva.
-Ma délután összeülünk és megbeszélünk mindent, mert ez így egyikőnknek sem jó.-jelentette ki.
-Na ez már jó jel.-mosolyogtam és átöleltem őt.
-Nem bánod, hogy nem köszöntél el tőlük?-tördelte az újjait.
-Nem! Ők sem bánják, hogy egyedül hagynak.-jelentettem ki határozottan, de a lelkem mélyén összetörtem. Elhatároztam, hogy mostantól nem fogom kimutatni az érzéseim, mert nem akarom magam sajnáltatni. Újra a régi Violetta akarok lenni. Ezekkel a célokkal léptem ki a Studio ajtaján, de azonnal remegni kezdtek a lábaim ahogy rájöttem haza kell mennem. Leültem a padra és vártam, hogy megérkezzen az uncsitesóm. Hát hiába ücsörögtem én ott nem jött még mindig. Már épp indulni akartam amikor Pablo huppant le mellém.
-Vilu beszélhetnénk?-kérdezte kedvesen.
-Persz mond csak.-mosolyogtam.
-Történt valami, hogy ma nem kísérted ki apukádékat a reptérre.-vágott bele a közepébe.
-Haragszom rájuk mármint inkább apára.-mondtam majd kicsit eltűnödtem, hogy most pontosan kire is haragszok.
-Kifejtenéd ezt bővebben?
-Igazság szerint magam sem tudom. Haragszok Angiere, mert itt hagyott engem és ráadásul babát vár ami által apát is magával viette. Dühös vagyok apura, mert Angiet választotta helyettem aztán mindekttejükre mérges vagyok amiért úgy döntöttek, hogy velem nem is beszélték meg.-vázoltam a helyzetet.
-Meg tudlak érteni, de benne van az is a pakliban, hogy féltékeny vagy. Igaz?-trafált bele.
-Mi én nem is.-tagadtam a tagadhatatlant.
-Féltékeny vagy és félsz is. Azt hiszed, hogy ha most elment German és Angie a babával akit Angie vár akkor többet nem jönnek vissza és te nem fogod már érdekelni őket.-jelentette ki mire én haláványan elmosolyodtam.
-Van benne valami. Tudod félek, hogy apa nem fog úgy szeretni mint most. Anyát már elvesztettem nem akarom őt is. Mi van ha egyszercsak örökre eltűnök?-kérdeztem kétségbe esve mire ő magáhozölelt.
-Ne butáskodj. German az életénél is jobban szeret. Szerintem menj haza és hívd fel őket.-kacsintott én meg felnevettem.
-Köszönöm Pablo! Tudod most sikerült jobb kedvre deríts. Ha a barátaimmal vagyok mindig az élet napos oldalát látom és igyekszem mindig boldog lenni. Újra a mosolygós Violetta Castillo leszek.-vigyorogtam aranyosan.
-Remélem is.-pöckölte meg az orrom és elment. Alig rá pár percre Fede és Fran léptek ki az ajtón nevetgélve.(?) A látottak alapján az unokabáttyám bókolt az olasz barátnőmnek mivel tiszta vörös volt.
-Sziasztok.-léptem oda hozzájuk.
-Hali Vilu. Hát te? Ilyenkor már otthon szoktál lenni nem?-kérdezte Federico.
-Igen csak most téged vártalak, mert szükségem lenne rád otthon.-húztam el a számat remélve, hogy velem tart.
-Akkor nyomás haza.-karolta át a derekam és egy puszival el is köszönt Francescatól majd indulhattunk is.
-Ez meg mi a fene volt?-kérdeztem elképedve.
-Annó egy nagyon bölcs és szép lány aki mindog mosolygott azt mondta nekem, hogy amikor a lehetőség adott és a dolgok az ölünkbe hullanak akkor ragadjuk meg mert legközelebb talán már sosem lesz eséjünk újra megfogni.-idézte valaki szavait mire én azonnal virulni kezdtem mint a vadalma.
-Hát emlékszel, hogy még mit mondtam?-kérdeztem.
-Persze, hogy emlékszem, de te hallottad a mondatom többi részét is?
-Melyikre gondolsz?
-Arra, hogy az a lány mindig mosolygott.-bökött oldalba.
-Az a lány még mindig létezik és mostantól nem érdekel senki akkor is mosolyogni fogok. Nem érdekelnek a fiúk azaz LV meg apuék sem. Senki nem tüntetheti el a mindig derűs Violettát.-nevettem.
-Na ezt vártam.-húzott magához szorosan séta közben és így mentünk tovább.
-Azért egy kicsit izgulok.
-Nem kell. Egyébként az LV az az akire gondolok?
-Pont az.-zártam volna le a témát, de nem hagyta.
-Ugyan már. Nézd meg én is léptem és tessék szinte már járunk Frannal.
-Igaz csak, hogy általában itt a fiúnak kell lépni.-közöltem egyszerűen.
-Istenem már hány jelzést kaptál és még azt is elmondta, hogy szeret. Ezt az egészet te szúrtad el és tudod mi van?
-Mi?-néztem rá félve.
-Leon a legjobb barátom és tudom, hogy a tegnap esti kijelentéseddel mindent elronottál és még barátok sem lesztek az tuti.
-Mi? Te tudod, hogy mit mondtam neki tegnap?-sápadtam le azonnal.
-Mint mondtam Ő a legjobb haverom.-világosított fel.
-Tudod mit? Nem érdekel. Ha nem kellek neki akkor ennyi.-mondtam, de legbelül meghaltam. Az ajtónkon belépve igyekeztem volna fel a szobámba, de apu lépett ki a konyhából.
-Apa?-csodálkoztam.
-Nem akartam így elmenni. Fontos vagy nekem. Angie ugyan repülőre szált és majd jön ahogy tud, de én nem mentem vele. Szeretlek kicsim és senki nem állhat közénk. Tudom, hogy bánt ez az gész, de ez a babás dolog megtörtént.....-engesztelt mire én csak könnyekkel a szememben mosolyogva a nyakába ugrottam.
-Annyira szeretlek.-sikítoztam.
-Én is, de nem is haragszol?-csodálkozott én meg csak megráztam a fejem.
-Nem. Az a lényeg, hogy itt vagy. Mi lenne ha holnap megbeszélnénk mindent? Hosszú napom volt és fáradt vagyok.-füllentettem Ő meg csak mosolyogva nyugtázta. Felszaladtam az emeletre, a szobámba előkotortam a pizsim és már mentem is a fürdőbe. Beálltam a zuhany alá és megengedtem a vizet. Az első percben sikerült leforráznom magam. 10 percet azzal szöszmötöltem, hogy ki be ugráltam a zuhanykabinból, mert vagy túl hideg vagy nagyon meleg volt a víz. Egy ideig elszórakoztam ezzel és amikor megtaláltam a nekem megfelelő hőmérsékletű vizet bacsuktam a kabin ajtaját és fürdeni kezdtem. Eszembe jutott egy dal és énekelni kezdtem. Igazából nem is egy dal hanem Leo dala az Ezer élettel ezelött volt az. Ahogy énekeltem könnyek szöktek a kezembe és tudtam, hogy ezt most nagyon elszúrtam. Nem tehettem semit, hogy ezt visszafordítsam pedig nagyon szerettem volna. Amikor kiszáltam a zuhany alól sikerült elcsúsznom. Akkorát sikítottam, hogy szerintem még a másik utcában is hallották. Ennek eredményeképp 5 másodpercen belül kopgtak az ajtón.
-Violetta minden rendben?-hallottam Fede hangját.
-Persze csak megcsúsztam.-nyugtatgattam.
-Vilu kicsim engedj be, hogy megnézhessem tényleg nincs bajod.-kiáltotta apu.
-Nem kell. Tényleg jól vagyok.
-Rendben, de vigyázz magadra kicsikém.-szólalt meg Olga.
-Oké Olgita.-mondtam majd meg is szünt a lárma az ajtó elött. Gyorsan felhúztam a pizsim ami egy lila trikót és egy rózsaszín rövidnadrágot testesített meg majd fogat mostam. A hajamat kibontottam, kifésűltem és amikor készen voltam visszamentem a szobámba.  Ráhasaltam az ágyra és a fejemet a párnába nyomtam. Azt ígértem, hogy az emeberek elött a régi Violetta leszek, de azt nem ígértem, hogy a szobámba egyedül is mosolyogni fogok. Rámtört a szomórúság és sírni kezdtem. Szerintem már a takaróm minden négyzetmétere könnyes volt. Egyszerűen nem tudtam feldolgozni, hogy ennyire elszúrtam Leonnal. Úgy éreztem, hogy van még esélyünk. Hirtelen felindulásból odaültem a laptopom elé és pötyögni kezdtem.
-Ne írj neki. Komolyan ezt most elrontottad.-lépett be az uncsitesóm.
-Nyugi Federico nem érdekel.-töröltem meg a szemem mire hitetlenül elmosolyodott.
-Engem nem versz át.-ült le az ágyamra és a párnám alá kukkantott ahol egy halom zsepi hevert.
-Azt ne.-vetődtem oda.
-Elhasznált zsepi és "vizes" párna? Te sírtál.-esett le neki azonnal.
-Nem nekem csak kiborúlt a vizem.-füllentettem reménytelenül.
-Tudod Violetta nem bántásból, de elöbb kellett volna gondolkoznod. Sajnálom!-hajtotta le a fejét.
-Itt aludnál ma velem?-kérleltem kedvesen.
-Ez csak természetes.-ölelt át majd elborultunk az ágyon. Bebújtunk a takaró alá és elhelyezkedtünk. A fejemet a mellkasába fúrtam miközben Ő átölelt majd így aludtunk el.

1.évad 8.rész A legrosszabb hónap

Átnyújtottam a telefont Fedenek aki furcsán méregetett.
-Mi az?-kérdeztem.
-Fogalmad nincs, hogy mit érzel. Diegonak még adnál egy esélyt. Nem most, de adnál. Tomassal fagyizni mész, mert ki tudja miért. Leonnal meg fogalmad sincs mi van. Ne haragudj Violetta, de szerintem már mindenkit hülyítesz. Én elhiszem, hogy Diego megcsalt, de Lara is engem. Tetszek más lányoknak is és vannak lány barátaim is, de külön tudom választani a kapcsolatot a barátságtól. Én szeretlek, de ott van Leon aki a legjobb haverom és amit csinálsz vele azt már rossz nézni. Keress meg ha tudtál dönteni.-mondta majd faképnél hagyott. Fogalmam sem vollt, hogy mit érzek és Leont már megint hitegettem. Előkaptam a zsebemből a telefont és tárcsáztam őt.
-Baj van Violetta?-szólt bele.
-Igen Leon baj van. Az a baj, hogy már megint hitegetlek pedig nem tudom, hogy pontosan mit érzek irántad. Ugye tudod, hogy én még nem tudom?-kérdeztem.
-Nem tudom pontosan miről beszélsz, de igen azt levágtam, hogy mostanában nincs szerencséd és egyszerre 3 fiú között őrlődsz.
-Nem! Federico is azt mondta, hogy adnék még egy esélyt Diegonak, de nem! Ezt verjétek már kia a fejetekből.-háborodtam fel és lecsaptam a telefont. Idegesen kersesgélni kezdtem a lányokat. A studio elött állva nézelődtek. Odarontottam hozzájuk.
-Na végre Vilu. Téged vártunk, hogy indulhassunk hozzánk.-mondta Fran.
-Csajok én egy liba vagyok.-temettem a kezmbe az arcom.
-Mi van?-értelenkedett Cami.
-Egyszerre 2 sráct szeretek. Mármint nem tudom pontosan, hogy mit is érzek.
-Mi tudjuk sőt itt mindenki tudja csak te nem. Mármint te is tudod csak direkt problémát csinálsz azért, hogy legyen min kattogj.-lépett oda Naty.
-Igazad van Nat. Nagyon hülye vagyok.
-Nem vagy hülye csak félsz kimomdani, hogy kibe zúgtál bele. Én is féltem.-szólalt meg Francesca.
-Komolyan?-néztem rá aggódva.
-Igen. Mindenki fél kimondani, hogy szerelmes lett Leon Vargasba. Ő egy álompasi aki bárkit megkap. Meg akit meg akar szerezni azért küzd.-jelentette ki.
-Várj mi? Azt akarod mondani, hogy nekem tetszik Leo?-értetlenkedtem.
-Jajj Violeltta nem csak, hogy tetszik. Teljesen szerelmes vagy belé amióta mi szétmentünk és jobban rádhajtott.
-Téged ez soha nem zavart?
-Dehogynem csak aztán történt egy s más ezért már nem.
-Értem, de ez biztos?
-Vedd elő a naplódat és nézd meg kiről írtál az utolsó húsz oldaladban.-parancsolták egyszerre mire én remegő kézzel fellapoztam a lila könyvem. Végig ez állt benne: "Leo ma annyira kedves volt velem" "Leon annyira megértő és kedves" "Leon annyira idegesítő, de azt hiszem SZERETEM" Sok szó és mondta volt benne, de azt hiszem a Szeretem szó volt benne a leg lényegesebb.
-Rendben kimondom. Visszavonhatatlanul beleszerettem Leon Vargasba a leg egoistább és leghelyesebb srácba.
-Viszont....-folytatták a lányok helyettem.
-Viszont ott van Tomas aki tényleg jó barátom és szombaton ha találkozom vele el kell mondanom neki, hogy ő mit jelent számomra.
-Ha Leoval együttleszel akkor nem fog beleférni az, hogy Tomassal ilyen jóba legyél.-szólalt meg Camilla.
-Várj mi? Én most biztos, hogy nem akarok kapcsolatot. Szeretem Leont, de nem akarok kapcsolatot. Nem szeretnék több fájdalmat.-jelentettem ki határozottan.
-Ez a beszéd kislány. Én is így vagyok vele.-mondta Nat majd egy pillantra könnyek gyültek a szemébe.
-Mivan?-kiáltottunk fel egyszerre mire ő megrökönyödve lehuppant a suli elött a földre mi pedig követtük a példáját.
-Brodueyel szakítottunk.-nyögte ki.
-Még is miért? Olyan szép pár voltatok.-kezdtünk egyszerre beszélni.
-Azért, mert teljesen elhanyagolt. Nem beszéltünk max a suliba egy két szót. Délután mindig eljárt Capuera edzésekre és amikor felhívtam este mindig az anyukája vette fel, hogy Ő már alszik. Tegnap amikor beszélni akartam vele eről már Ő is úgy jött oda hozzám, hogy szeretne mondani valamit. Mind a ketten kinyőgtük azt amit én nem akartam, de elmodtuk egymásnak, hogy szakitanunk kéne. Erre ma mintha már mi sem történt volna hülyéskedik a többiekkel és rám se néz.-mesélte szomórúan.
-Figyu Naty ezt is átvészelitek és újra egymásra fogtok találni.-mosolyodott el Fran.
-Gondolod?-kérdezte csillogó szemekkel.
-Mind így gondoljuk.-jelentettem ki mire hálásan elmosolyodott és felállva átöleltük egymást.
-Na Violetta nem elég, hogy a pasimat még a legjobb barátnőmet is elveszed?-lépett oda Ludmilla.
-Ludmi kérlek ne piszkádl már Vilut. Mit ártott neked?-kérte szépen Camilla.
-Neked csak Ludmilla. Hátbatámadtatok, hogy ezzel a kis fruskával kezdtetek barátkozni.-kezdett vitatkozni.
-Ludmilla ki kérem magamnak, hogy így beszélj rólam. Soha nem ártottam neked.-emeltem meg a hangom.
-Elég volt, hogy idejöttél. Amióta itt vagy nekem nincs más csak Andi és Nat. Te te kis céda!-kiabálta.
-Ludmilla ezt azonnal fejezd be. Ha mégegyszer meghallom, hogy így beszélsz az unokahugommal olyat teszek amit még én is megbánok.-lépett oda mellém Federico dühösen és átkarolta a vállam.
-Federico rólad sem gondoltam volna ezt, de hát akkor ennyi. Ludmilla el.-csettintett és elviharzott utána pedig Naty sűrű bocsánatkérések közepette.
-Minden oké?-fordított maga felé az uncsitesóm.
-Mit érdekel az téged? Ha jól hallottam azt próbáltad elmondani nekem a mosdóba, hogy egy fruska vagyok aki egyszerre több pasi között válogat.-mondtam felszegett állal, de a könnyek már gyűltek a szememben.
-Én nem így......-próbálkozott, de otthagytam.
-Violetta ez meg mi volt?-futottak utánam a lányok.
-Semmi. Elmegyek haza, összeszedem a cuccom és 5-re ottvagyok nálad Fran oké?
-Persze, de biztos nem akarsz eről beszélni?-kérdezték.
-Ezer százalék.-jelentettem ki és elindultam haza. Útközben azon gondolkoztam, hogy hagynom kellene Leont is továbblépni. Neki olyan lány kell akit megérdemel és nem olyan mint én. Ezekkel a gondolatokkal léptem be a ház ajtaján ahol már Angie és apa a kanapén ültek. Nem tudtam leolvasni semmit az arcukról, de éreztem, hogy mit akarnak velem közölni. Odaáltam eléjük és azzal a ne kíméljetek pillantásommal néztem rájuk.
-Kicsim el kell mondanunk valamit.-szólalt meg elösszőr apa.
-Tudom, hogy mit szeretnétek szóval gyorsan essünk túl rajta, de előre szólók, hogy nagyon haragszom rátok.-hadartam el amit akartam.
-Te honnan tudod?-ámult el Angie.
-Ugyan mindenkinek leesett, hogy el akartok válni.
-Tessék?-akadtak ki egyszerre.
-Miért nem?-néztem rájuk ijedten.
-Szó sincs eről Vilu. Azt akartuk elmondani, hogy babát várok, de ettől függetlenül elutazok viszont apukád is velem jön csak ő két hetente hétvégére hazajön megnézni téged.-ültetett maga mellé a nénikém.
-Értem. Akkor ti most leléptek a közös gyereketekkel én meg ittmaradok egyedül. Minden világos viszont én most lelépek.-álltam fel könnyekkel a szememben és kiviharzottam az ajtón. Ahogy kiléptem a kapun az uncsitesómba botlottam bele aki egyből látta, hogy baj van, de csak némán állt elöttem lehajtott fejjel. Én nem bírtam tovább és zokogva elszaladtam. Annyira csalódtam benne is és apuékba is. Itthagynak egyedül, mert Angie gyereket vár, de azért elmegy a lemezét felvenni viszont apa nem engedi egyedül ezért ő is elmegy. Az unokabáttyám lefruskázott konkrétan és a fejemhez vágott mindent én meg ott álltam az utca közepén zokogva és fogalmam nem volt hova is mehetnék. A lányokat így biztos nem akartam zavarni, Andi biztos Ludmillával volt, Diegohoz egyáltalán nem mennék, Tomas meg többet gondolna ezért végső elkeseredésemben Maxit tárcsáztam.
-Szia Violetta.-szólt bele a telefonba vidáman és ahogy hallottam jól érzi magát ezért azonnal leraktam a telefont. Utána próbált hívni, de nem vettem fel neki. Eszembe jutott Leon akivel bármit megtudnék beszélni, de nem hívhattam fel. Egyetlen egy hely volt ahova ma hivatalos is voltam ezért elmentem Francescahoz. Amikor beléptem a szoba ajtaján már nem sírtam, de látták rajtam, hogy baj van. Én leültem hozzájuk és egy üveg nutellát a kezembe véve elkezdtem mesélni. Mindent elmondtam a Fedes sztorival kezdve egészen addig amig ide nem kerültem. Hát mire a végére értem elfogyott az üveg nutella ezért egy másikat vettem a kezembe.
-Oké Vilu azt hiszem megnyerted a nekem van a legrosszabb hetem versenyt.-jelentette ki Camilla.
-Legrosszabb hetem? A legrosszabb hónapom van, mert ez lassan egy hónapos.-vettem a számba egy adag mogyorókrémet.
-Igaz viszont ezt a Leonos dolgot nem értem. Nem úgy volt, hogy kb. most hívod?-nézett a telefonja órájára Fran.
-Jézusom csajok tényleg. Ha meg nem hívom biztos bunkónak tart. Francesca kölcsönkapom a laptopod?
-Persze ott van.-mutatott az iróasztalára. Odamentem és az ő ismerősei közt kikerestem Leot majd hívni kezdtem. A második csengésre felvette.
-Figyu Fran....-kezdte volna, de meglátott engem.
-Szia Leon.-mosolyodtam el kedvesen.
-Szia. Ott vagy már a lányokkal?-érdeklődött.
-Igen, de te nem leszel fáradt? Ha jól tudom ott már este 10 óra van.-pillantottam az órára.
-Nem, dehogy. Nekem ez semmi. Ha nem szoktak elhúzódni a beszélgetéseink akkor utána még gitározni is szoktam.-kacsintott.
-Nem akarsz most is gitározni egyet?-nevettem.
-Végül is lehet róla szó. Épp most kezdtem el egy új dalon dolgozni. Az alap már megvan csak a szöveg amit még nem fejeztem be.-tette az ölébe a gitárt majd játszani kezdett.

A szemeidben azt látom,amit látni szeretnék
Amikor két lélek összeütközik ez megtörténhet
Hívj hamar mert úgy érzem kezd fájni
Bámulni a nyár fotódat
A nyárit

Tudom hogy az enyém vagy,olyan közel érezlek magamhoz
Ölelj meg és akkor majd rájössz
Hogy a csókomtól sosem fogsz tudni megmenekülni
Tudom hogy az enyém vagy,olyan közel érezlek magamhoz
Ölelj meg és akkor majd rájössz
Hogy a csókomtól sosem fogsz tudni megmenekülni.-énekelte majd mintha eszébe jutott volna még valami folytatta tovább én körülöttem pedig megszünt létezni mindenki és csak ő volt meg én.

 Úgy érzem lebegek,és azt veszem észre hogy látni akarlak
És ez bármelyik pillanatban meg is történhet
Úgy érzem hogy felrobbanok és észre vettem hogy kezd fájni
Bámulni a nyár fotódat
A nyárit

Tudom hogy az enyém vagy,olyan közel érezlek magamhoz
Ölelj meg és akkor majd rájössz
Hogy a csókomtól sosem fogsz tudni megmenekülni
Tudom hogy az enyém vagy,olyan közel érezlek magamhoz
Ölelj meg és akkor majd rájössz
Hogy a csókomtól sosem fogsz tudni megmenekülni

Uhh, Uhh, Uhh
Nem fogsz meg menekülni
Uhh, Uhh, Uhh
Nem fogsz meg menekülni

Tudom hogy az enyém vagy,olyan közel érezlek magamhoz
Ölelj meg és akkor majd rájössz
Hogy a csókomtól sosem fogsz tudni megmenekülni
Tudom hogy az enyém vagy,olyan közel érezlek magamhoz
Ölelj meg és akkor majd rájössz
Hogy a csókomtól sosem fogsz tudni megmenekülni.-fejezte be mire én megtapsoltam.
-Nem azt mondtad, hogy a szöveggel még baj van?-érdeklődtem.
-Dehogynem, de ahogy néztelek csak úgy jött és azthiszem befejeztem az utolsó dalomat is. Megírtam annyi dalt amennyit szerettem volna az ittlétem alatt.
-Leo ez csodás volt.-szólalt meg Cami mire én a lányok felé fordítottam a laptopot majd én is közéjük ültem.
-Köszönöm Camilla. Francesca neked, hogy tetszett?-fürkészte őt Leo mire Fran könnyes szemekkel elmosolyodott és így szólt.
-Nagyon szép. Tényleg őszinte és szívhez szóló csak kár, hogy engem soha nem szerettél ennyire.-mondta ki a szavakat alig hallhatóan amitől nekem megszakadt a szivem.
-Francesca én....-kezdtem volna bele, de ő intett egyet és elment a fürdőszobájába.
-Leon szerintem most....
-Várj! Violetta beszélhetnénk négyszemközt?-kérte mire Cami bólintott és kiment a szobából.
-Mond csak.
-Most kell döntened ha azt akaod, hogy együtt legyünk most mond meg viszont ha nem akkor felejtsük el egymást, mert ez így senkinek sem jó.-jelentette ki én meg jól tudtam, hogy most mit is kell mondanom.
-Leon ma pont ezen gondolkoztam. Miután a drága unokabáttyám konkrétan fruskának nevezett mármint célzott rá rájöttem, hogy ezt tényleg nem csinálhatom tovább. Letisztáztam magamba, hogy Diego egyáltalán nem érdekel, Tomas egy nagyon jó barát, de semmi több és te.....
-Én mi?
-Te is csak egy barát vagy semmi több. Nem szeretnék tőled semmit. Olyan vagy nekem mint a testvérem, de semmi több.-ejtettem ki a szavakat nehezen és ahogy egy könnycsepp végigfolyt az arcomon lehajtottam a fejem.
-Értem.-nyelt egy nagyot.
-Figyelj nekem mennem kell, de majd még beszélünk.-mondtam és elköszönve egymástól megbontottam a videóhívást. Nem tudom a lányok hol voltak, de én gyorsan letisztáztam magamban, hogy mi is van. Az első kettő igaz volt viszont az, hogy a Vargas gyereket csak barátként szeretem na az hazugság. Mindent csakis Farn miatt csináltam, mert ha ő még mindig szereti akkor én nem állok az útjukba. Most már Leon is rájött, hogy köztünk ez nem működik. Remélem, hogy a barátnőmmel újra egymásra találnak.
-Vilu ne haragudj. Én csak meghatódtam a dal hallatán, de egyáltalán nem érzek már semmit Leon iránt. Ebben biztos lehetsz.-jött be az Olasz barátnőm és átölelt.
-Francesca látom. Nem vagyok vak, de nyugi rájöttem, hogy nekem ő nem tetszik úgy és az elöbb tisztáztam is vele.
-Ugye tényleg nem miattam?-kérdezte az arcomat vizslatva.
-Nem.-hazudtam már megint.
-Huhh akkor jó, mert nekem más tetszik. Pont eről is akartam veletek beszélni.
-Hogy mi?-kerkedett el a szemem.
-Igen. Ne haragudj meg, de nekem bejön Federico.-sütötte le a szemét és fülig pirult. Én csak megsemmisülve álltam a szoba közepén. Feleslegesen koptattam le Leont. Hirtelen vettem a lapot, hogy azért még is csak az én uncsitesómba szerelmes ezért csatlakozva Camihoz én is sikítozva átöleltem. Ő hirtelen kifújta az eddig bent tartott levegőjét. Gondoltam, hogy most az én szavam, tettem lesz a legfontosabb.
-Ennek nagyon örülök. Nem tudom, hogy Federico készen áll-e az újabb kapcsolatra, de ezt egyhamar nem tudom meg.-hajtottam le a fejem szomórúan.
-Csajszi haza kéne menned. Nem akarsz beszélni a családoddal?-kérdezte Camilla.
-Nem szívesen megyek haza. Ramallo hagyott egy üzenetet, hogy holnap délelött indul a gépük ha látni szeretném őket. Mivan akkor ha én nem akarom?
-Figyelj hallgass a szívedre. Ha elmész elmész ha nem akkor ittmaradsz.
-Maradok. Nem vagyok kíváncsi rájuk.

1.évad 7.rész Csók vagy nem csók?

Reggel szó szerint kippattantak a szemeim, mert kiabálásokat hallottam. A lila nyuszis mamuszomba beleugorva már szaladtam is ki. A korlátnál lenézve megpillantottam a nénikém avagy nevelőanyám és apát akik egymás szavába vágva ordítoznak.
-Értsd már meg, hogy nekem ez fontos.-ordította Angie.
-Pesze neked minden fontos csak a kapcsolatunk nem.-vágott vissza apa. Borzasztó nagy fájdalommal néztem ahogy veszekednek aztán kilépett Federico is.
-Mi ez a lárma?-dörzsölte álmos szemeit.
-Semmi.-löktem el magam a korlattól és potyogó könnyekkel vonultam vissza a szobába. Még az ajtón keresztül is hallottam ahogy Fede leérve veszekedni kezd apuékkal.
-Vegyétek már észre, hogy Violetta eddig a ti veszekedéseteket nézte. Ne haragudjatok, de ezt nem tudnátok egymás között elintézni? Az unokahugom már eleget szenvedett! Megszakad a szíve ha még ti is itt egymást tépitek!- mondta kiabálva. Hirtelen nagy lett csend és már elülni látszott minden amikor meghallottam az ajtóm elött elhaladó Angiet és Apát akik épp aról beszélnek, hogy elválnak.
-Ez így nem mehet tovább.
-Tudom ezt be kell fejeznünk.-szólalt meg apu majd becsukódott egy ajtó és én már nem hallottam semmit.
Sírva a szekrényemhez léptem és kiválogattam a ruhám, hogy mit vegyek ma fel.  A szivárványos pólóm és egy kék szoknya mellettett állapodtam meg amihez egy vaj színű cipőt húztam.

Amint felöltöztem a mobilomon ezt az üzenetet hagytam Leonnak.
“Siess haza kérlek. Már nagyon várlak. „
                          “Puszi Violetta!„
A mobilomat a táskámba csúsztatva indultam le reggelizni. Igen csak feszült volt a hangulat az asztalnál. Federico végig engem nézett, hogy minden renben van-e, én Angiere meredtem, ő aput nézte aki fel se pillantott a tányérjából. Hát volt már jobb reggelem is. Az első harapás után elment az étvágyam és felállva az asztaltól indultam meg.
-Sziasztok.-szóltam kimérten és becsaptam magam után az ajtót. Pár pillanat múlva az unokabáttyám jelent meg mellettem. Hálásan pillantottam rá és szó nélkül átöleltem a fejem pedig a mellkasába fúrtam.
-Nem lesz semmi baj. Hidd el.-puszilta meg a homlokomat.
-Komolyan nem tudom már mi lesz, de ezt most tegyük is félre. Veled mi van?-kérdeztem és átkarolva egymást indultunk el a Studioba.
-Semmi.
-Hát ez egy tömör, gyönyőr válasz volt, de kérlek fejtsd ezt ki bővebben is.-mosolyogtam rá kedvesen.
-Azt hittem, hogy Lara és én sokáig együtt leszünk. Én komolyan vele képzeltem el a jövőm. Tudom ilyenkor azt mondják, hogy még gyerek vagy és majd lesz más ilyenkor mindenki így érez, de nekem tényleg Ő jelentette a mindenséget. Bárcsak ne így történt volna minden.-hajtotta le a fejét én meg egy puszit nyomtam az arcára.
-Majd jobb lesz.-simítottam meg a hátát.
-Tudom és már attól jobb, hogy tegnap a legjobb haverom az éjszaka közepén felhívott, hogy......-kezdett bele, de azonnal befejezte.
-Hogy?-érdeklődtem.
-Hogy végre elutaztak a szüleivel Londonban és elvihette magával a barátnőjét.-nevetett zavartan.
-Aha, de jó neki.-nevettem el magam és bár tudtam, hogy ez nem pont így van azzal nyugtáztam, hogy ez ilyen fiús dolog és nem adhatják ki a haver titkait, örömeit, bánatait. Pláne nem annak akiről estleg szól. A sulihoz érve Cami, Fran és Naty boldogan ugrott a nyakamba.
-Vilu úr isten. El sem hiszed mi történt.-ugrándoztak örömükbe.
-Mi?-nevettem fel és én is velük kezdtem örülni.
-Pablo bejelntette, hogy a fél évi koncerte te fogod előadni Leo dalát amit most írt duettben Diegoval. Ez a legjobb nem?-ugrált tovább Naty meg a lányok is, de ahogy meglátták, hogy én már nem nevetek és lesokkolva állok mindegyikőjüknek alább hagyott a kedve.
-Hát veled meg mi van?-kérdzte Fran.
-Ne akarjátok tudni.-lépett oda Federico is.
-Dehogy is nem.-vágták rá azonnal mire mi ketten sorjában belekezdtünk mindenbe és végére már a fél csapt ott állt. A mesélésünk végére megérkezett Diego is és köszönteni akarta a csapatot, de mindenki elfordult. Ő lehajtott fejjel bekullogott nekem pedig megesett rajta a szívem.
-Srácok ne már. Attól, hogy én és Fede nem dumálunk vele attól ti még nagyon is jóba voltatok vele. Nem muszáj miattunk összevesznetek vele. Tudjátok mindannyian, hogy milyen rossz kiközösítve lenni.-mondtam szomórúan.
-Akkor biztos?-kérdezték.
-Biztos hát.-mosolyogtam mire ők utána mentek.
-Miért vagy ennyire jó?-fordult felém az uncsitesom nevetve és magához húzva átölelt.
-Mert soha senkinek nem kívánnám azt, hogy elpártoljanak melőle a barátai. Diego akármilyen rosszat is tett jó ember és mindig segített a srácokon. Még Ludmillán is.-mosolyogtam rá mire ő átkarolta a vállam és így indultunk be a suliba. Első óránk tánc volt aminek szinte senki nem örült mivel Gregori nem volt jó kedvében mint általában soha és ezt elösszőr Andresen töltötte ki.
-Komolyan mi maga valami zombi? Próbáljon meg ne úgy viselkedni és táncoljon már rendesen!-kibált és fel le pattogott mint a labdája.
-Ugyan már Gregorio ha zombi lennék akkor meg akarnám enni az agyát és így járkálnék.-kezdett menni és a jobb lábát maga után húzva hülye hangokat kiadva indult el.
-Andres a tanárúr nem így értette szerintem.-állította meg Broduey.
-Naná, hogy nem. Csürhe banda! Tessék beállni táncolni!-kiáltotta el magát mire mind fülünket behúzva beálltunk a helyünkre. Az órán csupán 5-szőr sikerült nekimennem Diegonak és alig 6-szor találkozott a tekintetünk. Fájdalmas arcal indultunk át Pablo órájára. Legalább is nekem nagyon fájdalmas és meggyötört arcom volt mivel éjjel nem nagyon aludtam ma pedig gyakorlunk a fél év záró koncertre és már biztos, hogy Diegoval kell énekelnem. A srácok látták rajtam ezért szünetbe Andi éd Maxi megcélozva engem odajöttek.
-Vilu biztosítani akarunk róla, hogy mindedt elkövetünk annak érdekében, hogy ne keljen Diegoval énekelned.-jelentette ki Maxi.
-Igen, igen.-bólogatott hevesen Andres.
-Köszönöm srácok.-érzékenyültem el és megöleltem őket.
-Hát ezt nem hiszem el! Szét mész Dievel és már rámászol a pasimra?-hallottam Ludmilla nyávogó hangját a hátam mögül.
-Ludmim ugyan már nem feltételezhetsz ilyet Vilurol. Na gyere.-karolta át párját és elvitte tőlünk aki tovább hisztizett.
-Elegem van!-téptem a hajam.
-Nyugi Vilu.-lépett oda Cami is.
-Bárcsak...bárcsak itt lenne.....-akadtam meg.
-Ki ki lenne itt?-kérdezték egyszerre. Én felpillantottam és hátul a zongora mellett a mosolygo Fedet neztem aki velem szemez.
-Senki.-mondtam és odaültem a zongorához majd Leon dalát kezdtem el játszani.

Mikor a tükörbe nézek
Csak a te tükörképed látom
A szemeid
Ablakok
Egy jobb világra

Mint a tűz télen
Úgy adsz meleget a világomnak
Feltétel nélküli szerelem
Amit érzek
Mikor veled vagyok

Mondd, hogy ez valódi
Megváltoztál végül
A csókommal, az az igazság, hogy
Nem tudom kifejezni
Szavakkal, de
Mikor a szemedbe nézek, tudom
Hogy már szerettelek ezer élettel ezelőtt

Mikor lélegzem téged érezlek
Harmónia tölti ki a mellkasom
A te hangoddal
Nincs több félelem a szívemben

Nélküled tökéletlen lennék
A nap sem kelne fel, ha te nem vagy nekem,
oh, ez szerelem
Feltétel nélküli, amit érezek
Mikor veled vagyok
Mondd, hogy ez valódi

Megváltoztál végül
A csókommal, az az igazság, hogy
Nem tudom kifejezni
Szavakkal, de
Mikor a szemedbe nézek, tudom
Hogy már szerettelek ezer élettel ezelőtt
Már szerettelek.-énekeltem és kezdtem egészen megnyugodni.
-Na srácok látom már gyakorolgattok.-lépett be Pablo.
-Igen persze.-hazudtak a srácok és kínos mosolyra húzták a szájukat.
-Na akkor lássuk duettben is.-tapsolt kettőt.
-Pablo nem lehetne, hogy más kapja meg ezt a duettet? Én nem hiszem, hogy ez a dal hozzám való.-mondtam lehajtott fejjel.
-Az elöbb hallottalak és csodálatosan szóltál. Violetta ne butáskodj. Menjetek fel Diegoval a színpadra légyszíves.-kérte és én tettem amit mond. Olyan stresszes volt az egész. Végig a földet bámultam és amikor elkezdtünk énekelni én vagy késtem vagy pedig siettem. Egyszerűen nem tudtam koncentrálni és ezt mindenki látta. Amikor negyedjére próbáltuk meg már gyönygyözött a homlokom.
-Sajnálom Pablo! Nem tudom mi van velem.-mentem le a színpadról miközben nagyon is jól tudtam, hogy mi van.
-Jó tudod mit? Megpróbáljuk a következő órán is és ha akkor sem megy kerítűnk valaki mást Diego mellé.
-Köszönöm.-mosolyodtam el és odaléptem a csajokhoz.
-Na Ludmilla menj fel a színpadra és próbáljuk a te dalod.
-Megyek is.-lépkedett fel kecsesen a színpadra és énekelni kezdett.
-Violetta ide.-suttogta az unokabáttyám. Én szépen odasomfordáltam mellé és beszélgetni kezdtünk.
-Felvettem az egészet a zongorázástól amit csináltál és elküldtem Leonak.-jelentette ki mire bennem meghült még a vér is.
-Hogy mit csináltál?-akadtam ki.
-Lényegtelen. Azt üzeni, hogy nézd meg a telefonod.-mondta én meg azonnal a kezembe vettem. Tőle kaptam üzenetet és ez állt benne.
“Szia Violetta. Én is ideges vagyok nem csak te. Amint megérkeztem elrendezek mindent. Addig csináld azt amiben jó vagy és ha hazaértél hívj. Szeretlek! Komolyan!„
Az üzenet láttán ösztönösen elmosolyodtam és hálásan pillantottam Federicora aki egy "semmiség" nézéssel ajádékozott meg. Ludmilla ahogy lejött a színpadról ki is csengettek és mehettünk szünetre. Tomas a szünetbe odajött hozzám és beszélgetni kezdett velem.
-Lenne kedved velem eljönni pénteken fagyizni?-kérdezte.
-Nem is tudom.-gondolkoztam.
-Na kérlek!-kezdett kérlelni.
-Rendben Tomas.-mosolyodtam el mire egy puszival ajándékozott meg amitől eplirultam.
-Mi volt a baj próbán?-érdeklődött kedvesen.
-Tudod te nagyon jól, de pénteken elmesélek mindent részletesebben.-simítottam meg a karját.
-Redben, de ha most nem haragszol beszélnem kell Angievel.-kacsintott és elment. Kíváncsi voltam, hogy vajon miről beszélhetnek, de ezt most félre kellett tegyem mivel Cami közeledett felém.
-Na mesélj csajszikám. Nem csak azért nem tudod ezt a dalt elénekelni Diegoval, mert megcsalt. Itt még ennek köze van talán Leonhoz is?-karolta át a vállam mire én lesütöttem a szemem.
-Nem tudom. Most szüneteltetek mindeggyikkel, mert tisztázni akarom az érzéseim éd Diegon sem léptem túl. Tisztázni akarom, hogy ki az a srác az életemben ekit tényleg feltétel nélkül szeretek és az aki viszont így szeret engem.
-Teljesen igazad van Vilu. Képzeld tegnap elmentünk Maxival piknikezni. Annyira aranyos volt még virágot is kaptam tőle.-kezdett ábrándozni.
-Na látod Cami. Mondtam én, hogy ez a Maxmiliano jó srác.-nevettem fel mire ő is rákezdett.
-Csajok tartsunk ma este egy pizsipartit.-lépett oda Fran.
-Pizsipartit említettetek?-lépett oda Fede.
-Igen Federico, de ez most tényleg csajos és nálam lesz.-mondta Francesca. Federico ezt tudomásul vette és tovább is állt.
-Nem is tudom lányok.-húztam el a szám.
-Naaaa.-nógattak.
-Legyen, de akkor tényleg csak mi.-egyeztem bele mosolyogva mire ők sikongatva a nyakamba borultak. Alig, hogy visszaértünk a terembe Pablo is megérkezett. Láttam, hogy Ruggerro megint megemeli a telefonját és kamerázni kezd.
-Na jó. Violetta, Diego színpadra. Szeretném ha a végén lenne egy csók, mert az feldobja a műsort.-kérte bennem pedig meghült a vér.
-Pablo én ezt nem vállalom.-jelentettem ki.
-Violetta te is művész vagy. Ez a munkád része szóval gyerünk.-mondta mire mi elkezdtük a dalt. Egész végig Leonra gondoltam és így eltudtam énekelni a dalt. Azért eléggé látszott rajtam, hogy mennyire ideges vagyok. A homlokom gyöngyözött és a kezem ökölbe volt szorítva. Azt hittem, hogy ujjaimmal már lyukat vágok a tenyerembe amikor vége lett a dalnak. Diego kettőt lépett felém és amikor meg akart csókolni kicsit elfordítottam a fejem ezért csak a szám szélét sikerült megcsókolnia, de onnan lentről teljesen úgy tűnt mint az igazi. Legalább is Pablo elhitte.
-Nagyszerű. Így fogtok fellépni a műsorba.-tapsolt mire én leszaladtam a színpadról.
-Pablo mosdóba kell mennem. Kiengedsz légszíves?-érdeklődtem.
-Persze menj csak.-mosolygott én meg rohanni kezdtem ki. A helyiségbe beérve megnyitottam a csapot és a tenyerembe engedett hideg vizzel megmostam az arcom. A mosdókagylóra támaszkodva egy mély levegőt vettem és belenéztem a tükörbe. Ahogy néztem az arcomon lefolyó vízcseppeket éreztem, hogy a könnyeim is társulnak hozzájuk. Dühömben belecsaptam egyet a csempébe ami fájt ezért felkiáltottam.
-Mi történt?-toppant be Federico aggodalommal az arcán mire én csak sírva a mellkasába fúrtam a fejem.

-Majdnem megcsókolt. Érted? Ha nem fordítom el a fejem megcsókol. Ezek után képes lett volna rá. Az volt a szerencse, hogy Pablo azt hitte igazi volt. Mi van ha tényleg megteszi? Ha nem tudom elhúzni időben a fejem?-kérdeztem kétségbeesve és csak sírtam.
-Nem lesz semmi baj. Lentről tényleg olyan volt minta csókolóztatok volna.-mondta.
-Pedig nem. Esküszöm. Jézusom te felvetted. Könyörgöm ne küld el Leonak. Túl fontos ahoz, hogy elveszítsem egy olyan miatt ami meg sem történt.-néztem rá könyörgőn.
-Hát ő mindent látott mivel videóhívásban voltunk.-húzta el a száját.
-Jézusom Federico! Most mindennek vége. Azt hiszi majd, hogy tényleg igazi volt és soha többet nem beszél velem mivel én azt mondtam, hogy most nem akarok senkit pláne nem Diegot amit így is gondolok még mindig.-túrtam bele idegesen a hajamba.
-Ezt mond el neki te.-fordította felém a telefonját ahol épp Leon látszott aki a böröndjébe pakol(!??).
-Leo mit csinálsz?-kérdeztem.
-Megyek haza.-fújtatott.
-Mi, de miért?
-Megölöm ezt az embert. Tuti, hogy egy foga sem marad.-idegesekedett.
-Leon, de nem történt semmi. Nem csókolóztunk.
-Tudom, de nem normális amit csináltak veled ezen az órán.-ült oda a gép elé és így már közelebből láthattam. A homlokán kidagadó erek látszottak kirajzolódni.
-Nyugodj meg kérlek! Diego bolond és számomra nem jelent semmit.-vettem el az unokabáttyámtól a telefont.
-Igen, de lehet, hogy fordítva nem így van.-akadt ki mire én elmosolyodtam.
-Aranyos amikor féltékeny vagy.-nevettem fel.
-Mi? Én nem. Leon Vargas soha nem féltékeny. Ő bárkit megkap. Akit csak akar.-húzta ki magát büszkén.
-Igen? Akkor engem miért nem kaptál meg?-húztam ravasz mosolyra a szám.
-Azt nem mondtam, hogy azonnal, de egy nap te is nagyon szerelmes leszel belém.-kacsintott.
-Álmodozz csak.-kacsintottam vissza.
-Szoktam. Bikinis lányokról. Itt Parisban nagyon szépek.-mondta komolyan.
-Tényleg? Akkor miért rám vesztegeted az időd? Menj csajozni.-pukkadtam meg, de láttam, hogy ezen Leo nagyon jól szórakozik.
-Féltékeny vagy.-mutatott rám.
-Neeem!
-Deee!-nevetett.
-Nem.
-De.
-Szia Leon.-nevettem fel.
-Vilu.
-Igen?-kérdeztem megenyhülve.
-Biztos nem szereted már Diegot?-kérdezte.
-Biztos.-mosolyogtam.
-Rendben este hívj szia.-köszönt el.
-Rendben. Szia.-mosolyogtam és megszakítottam a hívást.

1.évad 6.rész. Az életem romokban de te szeretsz

Nagyon ideges voltam, de ezzel nem csak én voltam így. Federico egyfolytában az újjait tördelte én meg a szám szélét rágtam. A parkba érve Diego már ott ült ezért mi gyorsan a bokrok mögött rejtőztünk el és onnan figyeltük az eseményeket. Pár perc elteltével megérkezett Lara.
-Ezt nem hiszem el.-suttogta Fede csalódott mosolyra húzva a száját. Én nyugtatás képpen kezemet az övére kulcsoltam és erősen megszorítottam. Puszival köszöntötték egymást majd Diego egy csokor virágot nyújtott át neki. Én ettől feszülté válltam és fészkelődni kezdtem.
-Ezek együtt vannak.-mondtam és lehajtottam a fejem.
-Figyeld csak.-szólt Federico mire én felkaptama fejem és ismét a turbékoló párra szegeztem a tekintetem. Már köszöntek el egymástol amikor Die magához húzta Larat és megcsókolta. Nekem ekkor legördültek az első könnycseppek. Fede a karomat megragadva felhúzott és odamentünk hozzájuk.
-Sziasztok.-szakítottam mega csókukat.
-Nocsak, nocsak a kis gerlepár. Mégis, hogy gobdoltátok ezt?-emelte fel a hangját az unokabáttyám.
-Violetta halgass meg.-lépett oda Diego, de én csak elfordítottam a fejem, de ő megragadta a kezem.
-Eressz el! Ez fáj!-szisszentem fel erre pedig Fede is odafordult.
-Hagyd őt békén vagy nagyon megbánod!-emelete fel a kezét.
-Federico állj!-téptem ki magam Die szorításából és megragadtam az unoaktesóm kezét mielött még valami hülyeséget csinál.
-Fede én szeretlek. Meg tudnánk ezt beszélni?-kezdett bele az eddig csendben figyelő lány.
-Lara ezen nincs mit megbeszélni. Megcsaltál és én ezt soha nem fogom megbocsájtani.-hajtotta le a fejét Federico mire én átkarolva őt így szóltam.
-Nem elég, hogy megcsalsz, de ráadásul az állítólagos legjobb barátnőmmel? Soha nem fogom megbocsájtani nektek amit velünk tettetek. Diego nem gondoltam volha rólad ezt. Ne próbálj meg keresni.-osztottam ki őket majd elmentünk. Útközben megeredtek a könnyeim és a végére már patakokban folytak. Fede csak szorosan magához húzott és egy puszit nyomott a fejemre. Ahogy hazaértünk én zokogva felrohantam az emeltre az uncsitesóm pedig ment az ő szobájába. Bekapcsoltam a laptopom és megváltoztattam a hátterem, Diegot kitöröltem mindehonnan és minden közös emlékünket eltüntettem onnan. Épp a szintetizátoromhoz akartam lépni amikor valaki hívott. Leon volt az. Gyorsan emgtöröltem az arcom és a hívás fogadása gombra kattintva már mosolyogva néztem a kamerába.
-Mi történt Violetta?-hervadt le a mosoly Leo arcárol.
-Neked is szia Leon. Nem történt semmi.-hazudtam.
-Engem nem versz át. Te sírtál.-közölte és aggódva fürkészett.
-Na jó.-eredtek útnak a könnyeim és sorjában mindent elmeséltem.
-Ki fogom nyírni azt az idótát.-idegeskedett és még kamerán keresztül is láttam, hogy tetste megfeszült.
-Leo téged ez ne érdekeljen. Nem lesz baj.-mosolyogtam kedvesen.
-Már, hogy ne érdekelne. Ez a gyerek megbántott téged. Szomórú vagy amit én egyáltalán nem szeretek.
-Nem fontos, inkább beszéljünk másról.-tereltem a témát és szerintem értette, hogy miről szeretnék beszélni.
-Szóval a dal.-nevetett fel.
-Mi van a dallal?-tettem a hülyét.
-Jajj láttam ma az arcod, hogy hogyan néztél rám meg azt is, hogy Tomas le sem vette rólad a szemét. Tudom, hogy van valami közetek, de azt is, hogy engem még mindig nem felejtettél el.-vázolta a helyzetet mire én elnevettem magam.
-Honnan tudsz ennyi mindent?
-Megvannak a kapcsolataim.-kacsintott én meg nem fírtattam tovább a dolgot.
-Elénekelnéd nekem a dalt?-pirultam el.
-Ma is csak neked énekeltem.-mosolyodott el aranyosan.
-Tudom, de szeretném mégegyszer hallani.
-Bármit megteszek csak mosolyogni lássalak.-vette a kezébe a gitárját.
-Köszönöm!-hunytam be a szemem.
-Csak akkor énekelem el ha csatlakozol hozzám.
-Rendben.-röhögtem mire játszani kezdett. Ösztönösen elmosolyodtam, mert már el is felejtettem, hogy mennyire megynugtató Leon hangja. Ahogy a tekintetét az enyémbe fúrta elvesztem mogyoróbarna szemeiben és szinte észre se vettem, hogy már én is éneklek. Akkor tényleg úgy éreztem magam mintha három méterrel a felhők felett repülnék. Elfeledkeztem a gondokról, mindenről, de ekkor hirtelen Tomas kúszott a fejembe és elerontottam a dalt, mert elcsuklott a hangom.
-Minden rendben?-nézett rám aggódva Leon.
-Persze csak…
-Csak eszedbe jutott Tomas.-mondta ki helyettem.
-Mi??? Nem igaz én csak....
-Ugyan Violetta ne tagadd. Teljesen összezavarodtál. Beszéltem Federicoval aki mindent elmondott. Az tény, hogy Diegot nem szereted csak azért, mert sokat köszönhetsz neki, de Tomasnal még te sem tudod pontosan, hogy barát vagy több aztán ott vagyok én aki több mint barát, de kevesebb mint szerelem. El kell döntened, hogy mit akarsz, mert én nem fogok még egy évet szenvedni miattad.-mondta csalódottan és mire én megszólalhattam volna megszakította a hívást.
-Ezt nem hiszem el.-ültem az ágymra és egy párnát vágtam az ajtómnak ami pont akkor nyílott ki és a belépő apukámat találta el.
-Valakinek nincs jó napja?-kérdezte és a párnát felvéve odajött hozzám és egy puszit nyomva a fejemre leült mellém.
-Az nem kifejezés.-sóhajtottam. Törökülésbe felültünk egymással szemben és beszélgetni kezdtünk.
-Na mond csak.
-Apa neked már volt olyan, hogy nem tudtad eldönetni, hogy mit érzel?-kérdeztem.
-Szerelmes vagy valaki másba?-ült aggodalom az arcára.
-Na jó azt hiszem elmesélek részletes mindent.-kezdtem és mire mindent elhadartam és a lesokkolódott apukámra néztem elgondolkoztam azon, hogy lehet elég lett volna kevesebbet mondanom, mert lehet ezek után el kell vinnünk a pszichiátriára.
-Figyelj kicsim.-kezdte mire én megkönnyebbültem, hogy azért nem némult meg és még normális.
-Igen?-néztem rá reménykedve.
-Az biztos, hogy Diegot utálom, de ez a Tomas és Leon téma hát nem is tudom. A hallottak alapján jobban kötődsz Leonhoz csak közbe ez a gyerek bekavar és ezáltal felé is elkezdtél érzéseket táplálni mivel ő megért. Az egy kapcsolatban egyáltalán nem elég, hogy megért. Ott kell a feltétel nélküli szerelem, a bizalom és a törődés amit te állítólag megkapsz Leotól. Itt most nem gondolkodhatsz a fejeddel csak is ezzel itt.-bökött a szívemre mire én hálásan átöleltem őt.
-Köszönöm apa. Azt hiszem most már tudom mit kell tennem.
-Engem is beavatsz?-kíváncsiskott.
-Mivel teljesen összezavarodtam, de szeretem Leont és nem akarom tovább bántani ezért közlöm mindkettőjükkel, hogy most egyálatalán nem állok készen egy kapcsolatra sem, de szeretném ha barátok maradnánk amíg tisztázok magamban mindent és túllépek Diegon is.-mosolyogtam apa pedig egy puszit nyomott a fejemre.
-Te száz százalékban az anyádra ütöttél.-nevetett majd megint nyílt az ajtó.
-Zavarok?-dugta be a fejét Angie majd miután apa közölte, hogy neki most dolga van és elemegy a nénikém már bent is volt a szobába.
-Hát ez meg mi volt?-kérdeztem csípőre tett kézzel.
-Még is mi?
-Hát ez. Igazán feltűnően kerültétek egymást. Ti összevesztetek.-fejtettem meg.
***Angie***
Na most már az unokahugomnak is leesett, hogy egy nagy vitán estem túl az apjával.
-Igen.-ismertem be lehajtott fejjel.
-De mi történt Angie?-kérdezte mire én belekezdtem a mesélésbe.
-Violetta valószínűleg apáddal el fogunk válni.-gördült le egy könnycsepp az arcomról.
-Mi? Mégis miért?-sápadt le teljesen.
-Hát ma közöltem vele, hogy kaptam egy lehetőséget Londonba 7 hónapra, hogy felvegyenek egy lemezt nekem.
-Hogy mi?-kerekedett el a szeme.
-Igen és én ezt elvállaltam. Egy ilyen lehetőséget nem hagyhatok ki.-mondtam őszintén.
***Violetta***
-Angie magamra hagynál egy kicsit légyszíves? Ez mára túl sok nekem.-fogtam a fejem.
-Persze, de holnap megbeszéljük?-érdeklődött.
-Igen, de most nekem ez nem megy.-kezdtek potyogni a könnyeim.
-Vilu kérlek ne sírj.-kezdett bele ő is.
-Nem Angie ezt én nem bírom tovább! Ma kiderült, hogy megcsal az az ember aki a mindenem volt. Leon és Tomas szerelmesek belém, de én még mindig nem tudok velük mit kezdni erre te a legnagyobb bajban elmész. Apa össze fog omlani ha elváltok. Nem lehet így vége ennek. Menj és beszélj vele. Neked ez volt mindig is a nagy álmod. Én elfogadom ha elmész csak siess vissza.-mondtam remegő hangon.

-Köszönöm! Azt hiszem én most egyedül hagylak.-ment ki a szobából. Újra egyedül maradtam a gondolataimmal és foggalmam nem volt, hogy mit kéne tennem. Már abban sem voltam biztos, hogy ki vagyok és mit csinálok. A szintetizátoromhoz léptem és Leon dalát kezdtem el játszani. Akkor nem gondoltam senki másra csakis rá. Ő lett volna az egyetlen aki megtudott volna nyugtatni. A dal végén a gépemhez léptem és videóhívást indítottam. A második csengésre fel is vette.
-Szia Violetta.-szólt kimértem.
-Szia Leon. Sokat gondolkoztam és döntésre jutottam.
-Na halljuk.
-Nagyon megviselt, hogy Diegoval szétmentünk, de itt van Tomas aki csak egy barát, de még ezt sem tudom pontosan. Aztán itt vagy te akit szeretek, de folyton megbántok. Amíg nem tisztázok magamban mindent maradjunk csak barátok.
-Örülök, hogy így döntöttél.-enyhült meg és egy mosoly kúszott az arcára.
-Hát én ennyit akartam szóval szia.-köszöntem el, de ekkor újra hullani kezdtek a könnyeim.

-Diego miatt vagy ennyire szomórú?-nézett rám őszinte sajnálattal.
-Nem csak ő miatta. Igen nagyon megviselt, hogy megcsalt, de ott vagy te. Aztán Angie és apa akik lehet, hogy elválnak, mert Angie kapott egy munkalehetőséget Londonban 7 hónapra amit természetesen elvállalt mivel felvehetne egy saját lemezt.-meséletem el mindent részletről részletre.
-Ezt nagyon sajnálom, de azt montad, hogy miattam is? Még is miért?-tért a lényegre.
-Tudod miért? Mert bármi történik mindig téged bántalak és nem más csak te sérülsz. Csak fájadalmat tudok neked okozni és te ennek ellenére is szeretsz valami hihetetlen okból és ezáltal teljesen összezavarsz és nem tudok mit gondolni. Hisz te mondtad, hogy bármit megtennél csak, hogy boldognak láss.-hajtottam le a fejem.
-Látod Violetta ezért szeretlek ennyire. Soha nem tudsz nekem fájdalmat okozni, mert ha a közeledben lehet akkor csak jó történhet. Mindig próbálsz mindenkihez jó lenni és azért csattan rajtam minden, mert a legrosszabb időkben sem szállok le rólad és minden áron segíteni próbálok. Igen tényleg bármit megtennék, hogy mosolyogj és bármikor megtenném ha én láthatám elösször a mosolyod és akkor tudnám, hogy én tehettelek boldoggá.-nézett rám aranyosan.
-Látod Leon. Most is te csinálod. Teljesen összezavarsz és....-pirultam el.
-Zavarba ejtelek.-fejezte be mondatom nevetve.
-Nem igaz én csak.....
-Te csak belém bolondultál.-kúszott önelégült vigyor az arcára.
-Ennyire ne bízd el magad. Én ilyet egy szóval sem mondtam.-nevettem fel hitetlenül.
-De gondoltad.-folytatta a játékos vitánk.
-Azt te honnan tudod?-kérdeztem ravaszul mosolyogva.
-Én mindent tudok ami veled kapcsolatos.
-Óóó tényleg. Na halljuk mit tudsz?
-Elösször is a kedvenc virágod a rózsa.
-Melyik?
-A fehér.-vágta rá azonnal.
-Na és még mit tudsz?
-A kedvenc színed a lila és a parfümöd gyümölcsös vaniliás illatú.-mondta, de nem gondoltam, hogy tudja miért.
-Na és.....-kezdtem volna bele.
-Várj és azt is tudom, hogy azért ezt a parfümöt használod, mert anyukádnak is ilyen volt és ezáltal úgy érzed, hogy visszakptál belőlel egy darabot.
-Ezt honnan tudtad?-kerekedett el a szemem.
-Nem fontos. A lényeg, hogy tudom.
-Na és még mit?
-A kedvenc ételed a spenótos quesadilla. Imádod a lovakat a megszállotja vagy és nem utolsó sorban titokban mindig elképzelted, hogy milyen lenne velem az első csókod.-viccelte el a végét.
-Na figyelj Mr.Egó Vargas az utolsót kivéve minden igaz.-röhögtem hitetetlenül.
-Na és te mit tudsz rólam Castillo?-kezdett ő is kíváncsiskodni.
-Tudom ,hogy a Studion kívűl eljársz crossmotorozni és nagyon szereted amit csinálsz, de tudod, hogy ezt a tanárok nem néznék jó szemmel. A kedvenc színed a zöld és a kék. Olyan mint amilyen a motorod színe. Egy ember van akit ki nem állhatsz és az az én exem. A kedvenc ételed a mézes csirke és azthiszem kifogytam. Várj van még egy. Hihetetlenül nagy az egód és imádod ha valami rólad szól.-nevettem fel hangosan.
-Ami iszonyat jól áll nekem mivel téged is már félig meghódítottalak vele.-kacsintott.
-Engem nem ez fogott meg benned.-szóltam el magam.
-Szóval valami megfogott bennem? Ez már jó jel. Na és mi az?
-Az, hogy nekem megmutattad a másik oldalad is. Nem csak a vicces egós éned hanem azt is, hogy milyen vagy úgy amikor nem társasagban vagy. Teljesen más vagy. Lehet veled komolyan beszélni és akkora szeretet van benned mint még senkiben. Nagyon nagy szíved van.-ismertem be.
-Tudom.-mosolygott elégedetten. Ilyenkor az ember valami olyat vár, hogy te is igazán aranyos vagy vagy valami, de Leo nem mindig ilyen.
-Bunkó.-szalad ki a számon hirtelen.
-Nem ezt a választ vártad mi?-kezdett hangosan röhögni mire én duzzogva bontottam a vonalat. Egyből felbukkant a neve és én egy kis hezitálás után, de felvettem.
-Mi az?-kérdeztem sértetten.
-Na most komolyan Violetta. Szeretlek és ezt nem tudom elégszer elmondani. Ritka ha ezt én mondom elösszőr egy lánynak, de így van. Még nem nagyon éreztem ilyet és az elöbb csak meg akartlak kicsit nevettetni.-nézett rám azzal az idegesítően aranyos mosolyával.
-Jó semmi baj, de nekem lassan mennem kell, mert tudod itt már este van és holnap suli meg minden.
-Elengedlek ha holnap te fogsz hívni engem.-kacsintott.
-Ha szeretnéd akkor holnap hívlak én.-nevettem.
-Jó éjszakát Violetta.
-Jó éjt Leon.-hajtottam le a laptopom fedelét majd miután lezuhanyoztam egy kicsit szomórúan, de még is mosolyogva aludtam el.