2.évad 3.rész Egy zűrös nap

Ijedten ültem fel az ágyamba és a mellkasomhoz nyomva a kezem kapkodni kezdtem a levegőt. Egyszerűen nem tudtam kifújni a levegőt, minél jobban próbálkoztam egyre rosszabb lett a helyzet. Már megint pánikrohamom volt. Ty és Fede igyekezett lenyugtatni míg végült befogták az orrom és a szám így sikerült visszatartani a levegőt. Ahogy elengedtek ismét normálisan lélegeztem.
-Állandóan a frászt hozod ránk.-ült elém Tyler míg Federico mögém ülve átkarolt.
-Meg fog halni Carmina?-kérdeztem és éreztem, hogy újra gombóc keletkezik a torkomban.
-Ezt a gondolatot azonnal verd ki a fejedből. Meg fog gyógyulni csak idő kell hozzá. Nem eshetsz teljesen szét apukádéknak szüksége van rád. A hugodnak szüksége van rád. Ez a gondolat tartsa benned a lelket.-simította meg az arcomat Ty. Igaza volt, Carminának, Angienek és apunak nagyobb szüksége volt rám mint valaha. Egymásra volt szükségünk lelkiekben, hogy átvészeljük ezt az időszakot. Vissza szerettem volna menni a kórházba, de azt persze nem hagyták. Nem akarták, hogy ez az egész a Studio és a tanulás rovására menjen így elfogadva a helyzetet bevonultam a fürdőbe készülődni. Megmostam a fogamat és az arcomat majd felöltöztem. Egy fehér egyberuhát választottam, egy rózsaszín dzsekit hozzá illő rózsaszín, magasszárú tornacipővel. Kiegészítőnek csak egy rózsaszín fülbevalót raktam fel. A hajamat egyszerű copfba kötöttem, az arcomra pedig egy halovány sminket vittem fel. A reggelit nem tudtam volna legyűrni a torkomon így a srácokat a nappaliban vártam amíg ők ettek. Együtt indultunk el a Studio felé, de Tyler félúton levállt hisz Ő ment a saját sulijába. Pedig nagyon örültem volna ha ma Ő is mellettem van. Federico ezt megérezve összekulcsolta a kezünket és erősen megszorította. Halványan rámosolyogtam és fél karral átölelve egymás hátát mentünk tovább. A studio elött kaptam tőle még egy nagy ölelést közben pedig megbeszéltük, hogy senkinek nem beszélünk a tegnapiakról. Az ölelés végén felbukkant Fran és miután engem köszöntött barátja nyakába ugrott és egy hosszú csókkal üdvözölte. Egy kis mosoly kiséretében távoztam és a táncterem felé vettem az irányt. A legjobb gondolatelterelő a tánc, amikor táncolok szabad vagyok. Olyan mintha minden a helyére kerülne, elszállnak a gondok és csak te vagy meg a tánc. A zanét bekapcsolva megindulta lábam, de most valami nem volt rendben.

 Az első pár mozdulat után lefagytam. Csak a hugom kis arcát láttam magam előtt. Idegesen a hajamba túrtam és kikapcsoltam a zenét. Lehuppantam a földre és a cipőm orrát kezdtem vizslatni míg be nem tévedt hozzám Leo. Fel akartam állni és szó nélkül kimenni, de nem hagyta. A karomat elkapva maga elé húzott.

-Tudom, hogy mit beszéltünk, de nem bírlak így látni. Valami nyomaszt hisz még a táncot sem élvezed. Tudom, sok közöm nincs hozzá, de ha mégis úgy gondolnád nekem elmondhatod. Én mindig itt leszek neked. Még akkor is ha úgy érzed, hogy tőlem vagy a legtávolabb. Violetta, rám mindig számíthatsz. Mindig is te voltál és te leszel a legfontosabb az életembe.-nézett rám nagy barna szemeivel én pedig nem tudtam megszólalni. Óvatosan a kezemhez nyúlt majd megpörgetett onnan pedig  hagytam, hogy Ő vezessen.

Szinte egyé váltunk tánc közben. Ilyet még Ericnél sem éreztem. A szívem olyan gyorsan vert, hogy alig bírtam kapkodni a levegőt. A közelsége felébresztette bennem a régi érzéseket. Teljesen elgyengültem és a végén csak azt vettem észre, hogy már belé kapaszkodom nehogy elessek.
-Carmina limfómás. Egy daganat van a hasüregében és lehet, hogy nem tudják megmenteni. Leo ha a hugom nem gyógyúl meg abba én belehalok.
-Ilyet meg ne halljak többet. Carmina erős kisbaba, ki fogja bírni és egy makk egészséges kislány lesz belőle. Na, ne szomorkodj. Gyere ide te!-ölelt magához szorosan én pedig nem látva a rózsaszín ködtöl rá pillantottam és közelíteni kezdtem felé. Egy pillanatra megtorpant, de nem ellenkezett egyikőnk sem.

Ez a csók teljesen más volt mint a többi. Még az első csókunkhoz sem tudom igazán hasonlítani. Rengeteg szenvedély volt benne. Ahogy elváltak ajkaink rájöttem mekkora butaságot csináltam.
-Ezt nem kellett volna. Ne haragudj! Nem tudtam mit csinálok, nálad próbáltam vígasztalást keresni.
-Nem kell mentegetőzz, én is hibás voltam. Felejtsük el, de ha bármi van szólj. Akkor is ha csak beszélgetni szeretnél.-puszilta meg a homlokom majd elhagyta a termet. Borzasztóan haragudtam magamra, de emellett jó érzéssel töltött el. A cuccaimat összeszedve botorkáltam át a zeneterembe ahol már mindenki ott volt. Izgatottan vártuk, hogy belépjenek a tanárok és közöljék a részleteket a kirándulással kapcsolatban. Beálltam Naty és Andres közé majd beszélgetni kezdtünk, hogy mi van velük mostanában. Nat elmondásai szerint szuperül érzi magát Broduey oldalán, de már hiányoznak a csajos napjaink neki. Biztosítottam róla, hogy a hétvégén majd csinálunk valamit aztán Andi felé fordultam. Neki nincs baja, Ludmillával sokkal jobb a kapcsolata mióta nem az az elsődleges célja, hogy engem bántson. Ennek én is örülök, hogy lecsendesettek a dolgok kettőnk között. Mondjuk ez nagy részben Andresnek köszönhető. Végül a beszélgetésünkhöz csatlakoztak a többiek is így jó hangulatban telt a szünet további része. Amikor egészet ütött az óra mind elcsendesedtünk és az ajtóra meredt a tekintetünk ahol épp belépett a tanári kar. A sort Pablo vezette utána jött Antonio, Beto, Gregorio és Kriss. Megálltak a színpad elött majd Antoni beszélni kezdett.
-Mint tegnap már láthattátok az üzeneteitekben a csapat osztálykirándulásra megy. Itt nem csak táncolni és énekelni fogunk. Különféle programokban lesz részetek. Első nap miután megérkeztetek Pabloval és Krissel lovas túrára mentek az erdőbe, este tábortűz melletti vacsora majd mindenki elvonulba saját házába. Második nap reggeli, tánc óra egy fiatal és nagyon tehetséges fiúval utána pedig csapatokat alkotva kincskeresés lesz. A győztes csapatnak nem kell az utána lévő futáson részt vennie hanem lemehet a partra fürdeni. A futás végeztével lesz 2 óra szabadidő vacsoráig aztán miután ettetek takarodó. Harmadik nap reggeli után énekverseny, a nyertes kap egy gitárt. Ennek végeztével szikla mászás lesz majd utána ebéd. Ebéd után 1 óra szabadidő aztán buszra szálltok és elmentek egy állatkertbe onnan pedig egyenes fagyizni és úgy vissza a táborba ahol egy fél óra szünet után újjabb táncóra vár. Vacsorára közösen grilleztek később pedig lesz egy kis szabadidő mielött aludni mennétek. Negyedik nap reggeli, aztán egy egész nap a tengerparton. Ötödik nap újra lobastúra vár ám most a hegyekbe mentek ahol letáboroztok és csak a hatodik nap reggelén indultok vissza. Amint megérkeztetek finom ebéd vár titeket majd közösen bevonultok a konyhába és sütit fogtok magatoknak sütni. Mondanom sem kell, hogy utáne szabadidő és vacsora után egy nagy közös, éneklős tábortűzezés. Utolsó nap összeszeditek a holmijaitok és buszra szállva hazajöttök. Köszönöm a figyelmet most pedig mindenki menjen órára.
Mindenki nagyon izgatott volt. Alig vártam, hogy a csajokkal töltsek egy kis időt. Ahogy a tanárok elhagyták a termet egyből nagy sutyorgás kezdődött, hogy ki kivel alszik. Pabloék hagytak ott egy papírt nálam a szoba beosztásról így elkezdtem felolvasni.
-Oké, Cami, Fran és Naty egy szobába kerülnek aztán.....Lud...Ludmi....Ludmilla és....és....én egy....egy...szobába. Ez teljesen ki van zárva. Még a végén arra kelek, hogy le van vágva a hajam.-akadtam ki teljesen.
-Hidd el nekem Viluka, hogy én sem örük, hogy egy jelentéktelen kis senkivel kell osztozkodnom egy szobán. Nagyon ajánlom, hogy betegedj meg vagy az az 1 hét lesz életed legrosszabb időszaka.
-Oké, Ludmi drágám ebből elég lesz.-csitította el őt Andres. Hálásan pillantottam rá és folytattam tovább a beosztásokat.
-Leon, Federico, Tomas és Diego mennek egy szobába aztán Broduey, Maxi és Andres mennek a másik szobába.-fejeztem be és félve a négyes csapat felé pillantottam. Federico majdnem megölte a tekintetével Diegot és az kölcsönös volt. Persze ott volt    és Tomas akik már most egymásnak akartak esni, de még időben lefogták őket. Tudtam, hogy ma még baj lesz. Az egész nap a kirándulásról szólt így a nap végén ahogy kiléptem a Studio ajtaján végre fellélegeztem. A kapuban a barátom várt rám ami meglepett, de igyekeztem mindent eltűntetni az arcomról ami elárulhat. Szorosan átöleltem és lehunytam a szemem, de éreztem magamon valakinek a tekintetét. Jól tudtam kié így kinyitottam a szemem és a srácok közt ott állt Leo és minket nézett. Gondoltam na nehogy már Ő legyen felháborodva amikor nekem kell vele meg a csajával egy hetet kirándulnom és nézni a nyáladzásukat. Amint ez végig futott az agyamon megragadtam Eric kabátjának gallérját és magamhoz húzva olyan csókot adtam neki, hogy még Ő is beleremegett. Válaszként a csókunk közben letévedt a keze a fenekemre majd erősen megmarkolta azt mire én egy halk sóhajjal fejeztem ki tetszésemet.
-Tegnap még nem volt ilyen jó kedved. Minek köszönhetem?-kérdeztem ravasz mosolyra húzva a számat.
-Az tegnap volt. Amíg tudom, hogy az enyém vagy és engem szeretsz addig nem érdekel semmi más.
-De édes vagy!-mosolyogtam rá vadul dobogó szívvel.
-Na gyere menjünk. Segítek összepakolni!
-Mi? Te honnan tudod, hogy előre hozták a kirandulást és holnap indulunk?
-Ugye tudod, hogy szoktál chatelni Noaval aki történetesen a hugom?-nevetett fel és a kezünket összekulcsolva mentünk el hozzánk. A családomat megkértem, hogy ne említsék senkinek a Carminás dolgot, de a hangulatukról így is levehető volt, hogy valami nincs rendben itthon. Eric meg is kérdezte, hogy minden rendben van-e meg hát az is feltűnt neki, hogy se Angie se Carmina nem volt sehol. Biztosítottam róla, hogy semmi baj és a nénikém meg a hugom csak elmentek egy barátunkhoz hisz ott még nem látták a kicsit. Ebbe belenyugdova fektankoltunk kajával és bevackoltuk magunkat a szobámba, hogy csomagoljunk. Amíg Eric elővette a bőröndöm, én elkezdtem válogatni a ruhákat. Beraktam pár szabadidőt meg melegítő nadrágot, bikinit amiben majd fürödhetek, kénylemes ruhát a hegymászáshoz, a lovagló ruhámat a csizmával együtt kikészítettem a holnapi napra hisz ahogy megérkezünk indul is a lovastúra.
-Van okom az aggodalomra?-hallottam barátom hangját a hátam mögül.
-Miért lenne?
-Hát ha holnap meglátnak ebben a lovaglónadrágban még az is rádmozdul akinek barátnője van.
-Egyetértek!-lépett be az unokatesóm is Federicoval az oldalán.
-Hé, ti meg ne adjátok alá a lovat.-szóltam rájuk ingerülten.
-Mi nem is, de majd holnap a fiúk adnák alád...khmmm....meg mást is.-motyogta Fede aztán mindketten nagy hahotázásban törtek ki.
-Na jó! Tünés kifele a szobámból!-tessékeltem ki őket majd hangosan becsaptam utánuk az ajtót.-Ne is figyelj rájuk Mackó.-léptem oda hozzá és lágyan megcsókoltam.
-Figyelj, szeretnék kérdezni valamit. Hagyd, hogy végig mondjam, ne fuss el, ne gondolj egyből a legésszerübbre. Megígéred?-aprót bólintottam mire Ő letérdelt és egy gyűrűt vett elő a zsebéből.
-Uristen!-kaptam a szám elé a kezem.
-Így nem folytatom.-torpant meg mire én a számra tapasztottam a kezem.-Na szóval, nem régóta vagyunk együtt fiatalok vagyunk szóval nem tervezem elkötelezni most magam, persze tőled sem várom el. Viszont szeretnék hűséget fogadni, akarom, hogy tudd nem csak egy futó kaland vagy nekem és a szándékaim komolyak.-fejezte be és a valaszomat várta. Borzasztó bűntudat kínzott, alig kaptam levegőt és kezdett a szoba is összemenni, de végül kipréseltem a szavakat a számon.
-Ez esetben elfogadom a gyűrűt. Én sem csak pár hónapra tervezlek az életemben. Veled minden sokkal könnyebb. Nem mondom azt, hogy te vagy az igazi és melletted akarom leélni az életem mert ezt nem tudhatom. Viszont ha a sulis időszak alatt sem szakadunk el egymástól akkor már beszélegethetünk a közös életről.-mondtam és a kezemet felé nyújtottam mire Ő gondosan felhelyezte a gyűrűt majd egy csókban forrtunk össze.
***Leon***
Sétámat a telefonom csörgése szakította meg.Kezembe vettem, hogy megnézzem ki keres. Szemforgatva megnyomtam a zöld gombot és a fülemhez emeltem a készüléket.
- Lara? - kérdeztem.
- Szia León! Csak azért kereslek, mert ohm...Meg akartam kérdezni,hogy nem-e jössz át tanulni...
-Tanulni? Ne haragudj Lara,nincs jó kedvem,talàn máskor. - próbáltam lerázni.
- Oh, persze...rendben...máskor..amúgy..Diego nincs elszállva attól,hogy egy szobában kell lennie veled. - hadarta el majd rámcsapta a telefont. Összehúztam a szemöldököm majd a fekete képernyőre meredve megszólaltam.
- Mintha én annyira el lennék. - mormogtam miután visszatettem a telefont a zsebembe.
- Nocsak, kit làtnak szemeim? - csapta meg fülemet az ismerős hang. Erre most nincs szükségem. Egy grimasszal az arcomon megfordultam, csak hogy egy undorítóan vigyorgó Diegot találjak.
- Hagyjál már békén Diego. Nincsen kedvem most hozzád. - dörmögtem majd elindultam volna haza fele de megrántotta a kezemet.
- Mi a faszt csinálsz? Engedj már el! Nem fogod fel hogy nem akarlak látni sem?! Hánynom kell tőled. - mondtam utálattal.
- Szerinted èn jól érzem magam, hogy egy  helyen kell majd aludnom veled? Sokkal jobban örülnék ha Viluval kéne aludnom... Tudod, ahogy átölelem mikor alszik...Nem bánnám ha meztelen lenne mondjuk...- kezdte el egy pimasz mosollyal az arcán ami később perverzzé változott. Éreztem hogy kezd fel menni bennem a pumpa, a kèzfejem ökölbe szorult az akaratomon kívűl.
- Fogd be. Soha nem lesz a tiéd. Most pedig takarodj!- köptem az arcába, mire egy nevetést kaptam.
- Tèged szeret? Nem látod hogy nem akar tőled semmit? De amúgy gratulálnom kell a baratjának, nagyon jó teste van, le se tudom venni róla a...- kezdett bele újra a baromságaiba, de befejezni nem tudta. A kezem hirtelen meglendült Ő pedig a következő pillanatban már a földön volt.
- Na idefigyelj, te kis seggfej. - rúgtam bele. - nem beszélsz többet Violettáról, vagy arról, hogy mi van köztünk, különben tönkreteszlek, vágod? - kérdeztem minden rúgás között. Diego vèrt köpött, de nem hagyta abba.
- Elhagyott téged León, szerinted miért van ez? - és itt elszakadt. Vöröset làttam. Nem tudtam abba hagyni, felràntottam, neki löktem egy fának, ès ütni kezdtem.
- León! León fejezd be! Uram Isten, hívjátok fel Violettát, jöjjön ide! León, állj! - kiáltotta valaki mögülem de olyan mérges voltam hogy nem tudtam ki az.
- León! - próbált valaki lerángatni róla.
- Engedj el! - kiabàltam, majd az immár földön fekvő Diegohoz próbáltam eljutni. Mikor újra elkezdtem ütni, már vér borított mindent.
- León! Mi..Mi történt? León! - egy gyengéd érintés a vállamon... Valaki hátulról megölelt.
- León, nyugodj meg... - suttogta a fülembe. Nem attól nyugodtam meg hogy varázslatos módon meghallottam a hangját. Tudtam, hogyha most elkezdek lökdösődni hogy szálljon le rólam,  bántom. Nem akartam bántani. Lassan beszívtam, majd kifújtam a levegőt. Gyerünk León,menni fog. Tedd meg. Tedd meg Violettáért. A kezemre pillantottam ami csupa vér volt majd a rémült Violettára aki a sírógörcs határán állt. Egy pillanat alatt észbe kaptam és elernyedt a kézfejem ami hatására eleresztettem Diego gallérját. A kezem remegett és bűnbánóan néztem a lányra aki csak magához húzva átölelt majd a hajamat simogatta. Nagyon jól tudtam, hogy neki is megvan a maga baja és ha ezt megtudja Eric akkor összebalhéznak. Semmi mást nem tudtam mondani csak azt motyogtam az ölelésében, hogy sajnálom.
-Nem a te hibád, Leon nem a te hibád.-puszilta meg a fejem én pedig csak szorítottam őt. Amikor megérkezett a mentőautó engem Violetta elvitt onnan és Lara lelkére kötötte, hogy el ne mondja nekik, hogy én tettem. Találjon ki valami sztorit mert nagy bajom lehet ebből. Lara aprót bólintott mi meg már ott sem voltunk. Mire kitisztult a fejem már nálunk ültünk a szobámban.
-Nem bántottalak ugye?-kaptam észhez és őt kezdtem aggódva vizslatni.
-Leon, Leon....shhh...figyelj rám!-vette arcom kezei közé.-Semmi bajom. Mond miért tetted ezt?-kérdezte én pedig úgy éreztem magam mint egy kiskutya akit lecsesz a gazdija.
-Olyan dolgokat mondott ami mellett nem mehettem el szó nélkül.-zártam rövidre a témát, de Ő nem hagyta ennyiben.
-Miket mondott?
-Már nem lényeg.-legyintettem.
-Igenis az ha ez miatt félholtra versz egy embert.
-Maradjunk annyiban, hogy rólad volt szó és tudod, hogy ilyenkor nem tudom visszafogni magam.-mondtam mire lehajtotta a fejét.-Kérdezhetek valamit?
-Mond csak.-emelte rám a tekintetét.
-Tényleg azért nem vagy már velem mert nem szeretsz? Nem érzel irántam már semmit?
-Leon te is nagyon jól tudod, hogy miért mentünk szét és azt is nagyon jól tudod, hogy az én érzéseim sosem múlnak el irányodba.-bújt hozzám miközben megpusziltam.
-Az enyémek sem, SOHA!-ígértem meg.
-Na, jól van. Tegyük el magunkat holnapra.-köszönt el és már ott sem volt.

2.évad 2.rész Összezavarodik a szívem

A feladatunkat kíválóan teljesítettük Leoval. Bár ahogy láttam Krissnek nagyon nem tetszik, hogy ilyen dalt éneklünk. Talán Ő túlságosan is átlátta a szöveg lényegét. Ez az óra után a tanárok egy fontos értekezletre siettek. Mi már előre féltünk hisz a legutóbbi ilyen alkalomnál iskolába küldtek minket. Mivel az összes tanár elment így mind hazamehettünk és pihenhettünk. Épp egy üzit akartam küldeni Ericnek, hogy úton vagyok hazafele ma már nincs több dolgom amikor Leon lépett mellém az utcán. Mintha szívességet tennék úgy pillantottam fel rá és unottan megforgattam a szemem majd sohajtottam egyet. Amolyan "mond mit akarsz" féle képp.
-Én is örülök, hogy látlak.-vigyorgott szemtelenül.
-Leo mond mégis mit akarsz? Szakítottunk, te nem kerestél, nem volt elég a kínzásodból?-az utolsó kérdésnél elkomolyodott és a karomat elkapva maga felé fordított.
-Soha nem akartalak bántani Violetta. Ráadásul én igenis kerestelek. Az már más, hogy nem adták át az üzeneteim.
-Már úgy is mindegy, be kell látnunk, hogy nem volt elég erős a kapcsolatunk. Itt az ideje, hogy lezárjuk és továbblépjünk.
-Szóval nem volt elég erős....Rendben legyen. Viszont ha ezt lezárjuk azt akarom, hogy olyan legyen mintha sosem beszéltünk volna. Legyél csak egy lány a csoportból akivel együtt kell dolgoznom és ennyi.
-Rendben, ha ezt akarod legyen.-szólaltam meg számomra is ismeretlen hangon. A válaszára nem várva ott hagytam mivel képtelen voltam elötte sírni. Nem láthatta meg, hogy mennyire összetörtem az utolsó mondatán. Annyira lefoglalta az agyamat Leon, hogy még Ericnek sem üzentem, hogy elöbb hazajöttem. Akkor esett le mikor délután megérkezett abban az időben amikor én is hazaérek. Amikor belépett a szobámba ismét elöntött a boldogság és önkéntelenül is elvigyorodtam. Ahogy rámnézett a nagy barna szemeivel és beletúrt a hajába.

Ha tehettem volna ott helyben össze esem, de már tudom magama tartani így egy nagy levegő után odaléptem hozzá. Átkaroltam a nyakát miközben, Ő a kezét a derekamra helyezte majd egy csókban forrtunk össze.
-Milyen volt a napod nyuszi?
-Nem volt érdekes, Leoval kellett énekeljek ami nem volt a legjobb, de hát túlélem. Na és a tiéd?
-Hosszú, már nagyon vártam, hogy láthassalak.-kezdte csókolgatni a nyakam, de én hamar eltoltam magamtól.
-Mackó tudod, hogy még nem akarom!
-Jajj, de miért nem? Ez nem fáj.
-Én értekel, de meg akarom várni a 18-at plussz biztos szeretnék lenni az érzéseimbe.
-Szóval nem szeretsz.
-Dehogynem, hogy szeretlek, de még nem tudom, hogy tényleg te vagy-e az igazi. Kérlek legyél türelemmel.-símogattam az arcát majd magamhoz öleltem. A délutan további részében filmeztünk, zenéltünk és pihentünk. Még mielött menni készült a barátom köremailt kaptam ezért megkértem, hogy várjon amíg megnézem. Ahogy olvastam az E-mailt elöntött a boldogság aztán az aggodalom amit természetesen Eric is észrevett.
-Mi történt? Lépett oda hozzám azonnal.
-Mackó, ugye tudod, hogy nagyon szeretlek és megbízhatsz bennem?
-Na ez már rosszúl kezdődik.-dőlt neki az ajtónak.
-Nincs semmi csak ma volt a tanárainknak egy megbeszélése ami minket is érintett. Úgy néz ki, hogy 2 hét múlva elmegyünk egy 1 hetes kirándulásra. Csak Pablo és az osztály......
-Amibe Leonka is beletertozik.
-Igen, Ő is.....
-Hát ezt nem hiszem el.-vágott bele a szekrényem oldalába mire én összerezzentem.-Nekem most mennem kell, majd beszélünk.-puszilta meg a homlokom és otthagyott. Miután hallottam becsukódni a bejárati ajtót én is kiléptem a szobámból. Szándékomban állt átmenni Federicohoz ám amikor beléptem a szobába Fran-t is ott találtam. Éppen eléggé el voltak foglalva egymás szájával, de mikor megláttak nagyon gyorsan szétrebbentek.
-Jajj, bocsi. Kopognom kellett volna.-hátráltam kifele.
-Nem, semmi baj! Láttuk mi is az E-mailt. Gondolom beszélni szeretnél Fedevel szóval én megyek is.
-Neked nem gond?
-Nem, dehogy is csajszi. Neked is szükséged van rá.-mondta miközben szorosan átölelt. Federico kikísérte őt majd mikor visszajött én már az ágyon ültem gondterhelt arcal.
-Hallottuk Eric távozását....
-Hidd el azt az egész utca hallotta.-hajtottam le a fejem szomorúan.
-Már úgy sincs semmi Leoval. Akkor miért?
-Azért én azt nem mondanám, hogy nincs semmi. Mindenki tisztába van vele, hogy a Leon iránt táplált érzéseim sosem szűnnek meg igazán. Elnyomni el tudom, de mindig Ő lesz az első igazi szerelmem.
-Akkor miért nem maradtál vele együtt?
-Te is nagyon jól tudod, hogy pár híváson és sms-en kívűl nem tett semmit.
-Mondjuk ez igaz, de ha szeretted úgy is visszafogadhattad volna. Sőt az miatt az egy hónap miatt nem kellett volna szakíts vele.
-Már megtörtént, ezen úgy sem tudok valtoztatni. Ő tovább lépett Krissel én meg tovább léptem Ericel.
-Ő akkor "lépett" tovább mikor te már együtt jártál ezzel a gyerekkel. Addig végig kitartott amellett, hogy nektek még van jövőtök.
-Nem tudom, hogy mi volt akkor. Én csak azt tudom, hogy most boldog vagyok. Amióta együtt vagyok Ericel még egyszer sem veszekedtünk. Leonnal az első hét után összekaptunk és valamelyikőnk mindig féltékeny volt. Most én nem lógok más srácokkal és Ericnek sincsenek lány barátai. Ha lennének is nem érdekelne.
-Tudod miért nem érdekelne?
-Na miért?
-Mert nem ér neked annyit. Persze, szereted meg minden, de szinte olyan mint Diego. Segít elnyomni a Leo iránt táplált érzéseid.
-Ez nem igaz! Én tényleg szeretem Leont.....akarom mondani Ericet.-vörösödtem el teljesen és inkább a válaszára nem várva visszamentem a szobámba. Az nem lehet, hogy még mindig nem felejtettem el őt. Ki kellett szellőztetnem a fejem így magamra kaptam a kék bőrdzsekimet és szó nélkül leléptem otthonról. Amikor kiléptem a bejárari ajtón hideg szél csapta meg az arcom. Annyira hideg volt, hogy szinte már csípett. A dzsekimet összehúztam magamon és így indultam el. Fogalmam sem volt hova megyek, egyszerűen csak ki akartam kapcsolni a kűlvilágot. Játszadoztam a kezemben tartott fülhallgatóval, de végül azt sem használtam. Nem akartam embereket, sem zenét. Csak tisztázni akartam a dolgokat magamban. A telefonomat lenémítottam és a zsebembe raktam. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy az idő múlásával sem tudom elfelejteni Leont. Egyetlen ölelése vagy szava többet ér mint Eric próbálkozásai. Persze, nagyon szeretem őt, de Leont jobban. Viszont ma tényleg végleg lezárult Leo és  köztem minden kapcsolat és ha a szívem nem tudja elfelejteni én majd segítek neki. Ericen is látom, hogy annyira igyekszik, azt szeretné, hogy tovább lépjek. Teljes mértékben elfogadja az érzéseim és tudja, hogy a szívem össze van zavarodva, de kitart mellettem. Nem veszíthetem el mert talán Ő az egyetlen ember aki el tudja velem felejtetni Leot. Annyira elrepült az idő, hogy észre sem vettem, hogy Apáék már 16×hívtak. Azonnal rácsörögtem Angiere aki aggódva szólt bele a telefonba.
-Vilu, kicsikém. A kishugod kórházban van, be tudnál jönni?
-Mi? Angie, mi történt? Semmit nem értek.-szóltam remegő hangon.
-Csak gyere be, még mi sem tudunk semmit.-búcsúzott el és lerakta a telefont. Könnyekkel küszködve szaladni kezdtem, hogy mielöbb odaérjek. Nem akartam elhinni, hogy ez az egész Carminálval történik. Annyira futottam és a könnyek úgy el homályosították a szemem, hogy észre sem vettem kinek megyek neki.
-Hé, Vilu minden oké?
-Maxi, ne haragudj. Én csak....
-Hova sietsz ennyire?-mosolyodott el kedvesen.
-A...a..kórházba.-csuklott el a hangom.
-Baj van? Violetta megijesztesz.
-A hugom, nem tudom....valami történt....és....és....Jajj Maxi muszáj oda érnem.-estem teljesen kétségbe.
-Rendben, veled megyek.-ragadta meg a kezem így mar együtt szaladtunk. A kórház ajtaján betoppanva egy nővérhez siettünk aki útba igazított minket. A folyosón megpillantottam Apát és a nénikémet össze ölelkezve én pedig egyből oda rohantam.
-Mi történt? Mondjatok már valamit.
-Nyugodj meg Violetta. Az orvos mindjárt itt lesz és elmond mindent.-próbáltak nyugtatni, de feleslegesen. Ahogy kilépett az orvos a vizsgálóból egyszerre támadtuk le a kérdéseinkel. Mielött válaszolhatott volna megérkezett Fede és Tyler is.
-Nem tudok jó hírekkel szolgálni önöknek. A kicsinek limfómája van. Egy daganat ami a hasüregben keletkezett. Talán még időben vagyunk és gyógyítható, de előtte el kell végeznünk egy nyirokcsomó biopsziát, hogy tudjuk milyen kezelést kapjon. Ígérem, hogy minden tőlem telhetőt megteszek.-fejezte be a mondandóját. Én nem tudtam feleszmélni a sokkból. Minden lelassúlt körülöttem, Angie zokogva apa mellkasába fúrta a fejét. Ty és Federico aggódva pillantott felém amikor Maxi már nyúlt is hogy elkapjon mielött össze esem. Erősen megkapaszkodtam a karjában és ígyekeztem mély levegőt venni aztán nem bírtam tovább és össze estem. Legközelebb egy kórházi ágyban tértem magamhoz. Mindenki ott állt a kórterembe amikor észhez kaptam.
-Carmina! Hova vitték?-pattantam fel mire Tyler és Federico egyszerre odaugrottak.
-Nyugodj le Vilu, egyenlőre nem mehetünk be hozzá. Mi hárman most hazamegyünk, apukádék pedig itt maradnak.-szólt Ty kedvesen.
-Nem akarom itthagyni a hugom!-keltem ki magamból aztán csak egy szúrást éreztem a karomba és legközelebb már otthon ébredtem.

2.évad 1.rész Új év/Új kapcsolatok

Egy új év kezdődött, de most már újra magántanulóként. Nem kell suliba járnunk csak is a Studioba. Megszületett a kistesóm Carmina. Egyszerűen annyira édes. Apa meg Angie még közelebb kerültek egymáshoz a hugi megszületésével ha egyáltalán ez lehetséges. Ennél jobban már nem lehetnének oda egymásért. Még mindig járok kezelésre, de már nincsenek rémálmaim és apával is egyre jobbak a dolgok. Igyekszik minnél többet foglalkozni velem, de minden esetre mostantól mindig fogok járni beszélgetni, hogy megelőzzük a következő balhét. A táncos dologba végül nem mentem bele mert rájöttem, hogy azt csakis azért csinálnám, hogy Leont idegesítsem, de erre egyáltalán nincs szükség. Pepével persze ugyan úgy tartom a kapcsolatot hisz nagyon jóban lettünk abban a fél évben. Noaval, Iannel és Ericel sem szakadt meg a kapcsolatom sőt szinte már legjobb barátok vagyunk. Ha már a barátoknál tartunk.....Nyáron megkerestek a srácok, hogy bocsánatot kérjenek amit én persze elfogadtam. A csajokkal felújjítottuk a ruhatáram színes cuccokkal, de hagytunk azért feketéket is. Elfogadta mindenki, hogy egy idő után már nem csak dacból húztam ezeket a ruhákat hanem mert tetszettek. A nyár folyamán volt egy óriási szülinapi bulim ami nagyon jól sikerült hisz akkor jött össze Federico és Francesca akik azóta is csodálatos párt alkotnak. Ma szeptember 1.-e van és megkezdjük a harmadik évünket. Egy kék egyberuhát húztam fel rózsaszín dzsekivekl. Cipőnek egy vajszínű telitalpút választottam. Sietve nyomtam egy puszit mindenki arcára majd kirontottam az ajtón ahol megcsapott a friss őszi levegő. A kapuban már ott állt Eric egy iszonyúan édes mosoly kiséretében. Odalépve hozzá kaptam egy már 2 napja nem láttalak csókot majd az ujjait az enyémre kulcsolta és így indultunk el. Nos igen....azt az aprócska tényezőt kifelejtettem, hogy Leonnal még aznap szakítottunk mikor bejelentette, hogy elutazik. Igazából az elején iszonyat nehéz volt mindkettőnknek, de ma már mind a kettőnk boldog kapcsolatban él. Nem nagyon beszélünk csak akkor mikor suliba vagyunk és nem akadunk ki ha egy társaságban kell lennünk és ez így van rendjén. Hogyan jöttem össze Ericel? Hát miután szétmentünk Leoval nagyon magam alatt voltam így Noa sokat járt hozzám ami álltal Eric is többet megtudott rólam. Aztán egyik este nagyon összevesztem apával és épp a szobámban sírdogáltam amikor jött egy üzim tőle. Tudni szerette volna, hogy mi a helyzet velem én pedig mindent elmondtam. Aztán ezek a beszélegetések rendszeressé válltak később meg találkákká alakultak át. Így történt, hogy egyik nap egyedül maradtam otthon és Ő átjött. Beszélgettünk minden féléről, zenéltünk, énekeltünk aztán komolyabbra fordultak a dolgok amikor megláttam a közösségin az exemről egy képet. Ráadásul Krissel volt a képen pedig csak baráti volt az egész. Azonnal sírásra görbült a szám amit Eric is észrevett. Azonnal mellém pattant az ágyamhoz és kivette a kezemből a telefont majd kikapcsolta. Elkapta az állam és maga felé fordított. Mondta, hogy ne törődjek vele és mosolyogjak mert azt Ő is jobban szereti. Felhúzott az ágyról és elkezdtünk hülyeségből táncolni aztán a zene lassúra váltott mi pedig lassúzni kezdtünk. Aztán fogta magát megpörgetett és egy határozott mozdulattal elkapta a derekam és magához húzott. Ott már nem volt visszaút. Mind a ketten ugyan úgy akartuk így hosszas csókolózásba kezdtünk. Onnantól kezdve pedig együtt vagyunk aminek nem mindenki örül, de elfogadják. Mikor oda értünk a Studio elé a srácokhoz váltottunk egy gyors csókot majd Eric elindult az Ő sulijába.
Nemsokkal ez után Leon is megérkezett Kristinnel kézenfogva. Na igen ők is összejöttek.
-Sziasztok!-lépett oda Leon nekem meg ilyenkor egy kicsit még mindig megdobban a szívem. Persze ennek jelét sem mutathatom hisz én szakítottam amit még most is helyesnek tartok.
-Szia!-kántáltuk együtt.
-Mindenki elkészült mára a duettekkel?-kérdezte Cami mi meg Leoval azonnal egymásra kaptuk a tekintetünk. Igen mi örök párok maradtunk feladatoknál, de ezt most nem csináltuk meg. A többiek megtapsoltak minket mi meg csak a fejünket fogva röhögtünk.
-Na jó, nekem van egy dalom amit nem rég írtam. Történetesen egy duett szóval ha 1 óra alatt be tudod velem tanulni akkor okék vagyunk.-matattam a táskámban.
-Egy percet se félts viszont akkor induljunk.-ragadta meg a karom és besiettünk a táncterembe.
-Na akkor verzékre bontjuk fel és a refrént pedig együtt énekeljük.-nyomtam a kezébe a papírokat mire bólintva zongorázni kezdett.


A vita hevében elszaladtam,
Figyelmen kívül hagytam a szavaidat,
Amikkel maradásra akartál bírni.
Azt mondtam: "Most már elegem van."
És vagy százszor hívtál már,
De nem veszem fel a telefont.-én kezdtem.

Mert olyan őrült vagyok, hogy talán azt mondtam, ennek vége,
De ha kicsit jobban figyelsz...

Azt mondtam, "Menj!", de amit igazán akarok,
Hogy kavicsokkal dobáld az ablakom,
Azt kiabálva, hogy "Szeretlek!"
Várj rám a szakadó esőben,
És ne menj el, mert tudom,
Hogy minden, ami kell nekem, az ajtó másik oldalán van.

Én, és az a buta büszkeségem itt ülünk egyedül,
Nézem a fényképeket, bámulom a telefont,
Visszagondolok a kimondott szavainkra,
És a becsapódó ajtókra, meg az összes félreértésre .-ezt a részt Leon énekelte.

Szóval, ha tényleg mindent tudsz, mondd, miért nem gondoltál rá, hogy
Mikor otthagytalak, valójában azt akartam, hogy utánam gyere.-énekeltem teljesen átélve.

Azt mondtam, "Menj!", de amit igazán akarok,
Hogy kavicsokkal dobáld az ablakom,
Azt kiabálva, hogy "Szeretlek!"
Várj rám a szakadó esőben,
És ne menj el, mert tudom,
Hogy minden, ami kell nekem, az ajtó másik oldalán van.

Kikiabálok az ablakon,
Rád se bírok nézni,
Nincs szükségem rád, de igen, igen.
Azt mondom: "Semmit nem tehetsz, amivel helyrehozhatod ezt.
Komolyan gondolom. Komolyan gondolom."
De amit igazából gondolok...

Azt mondtam, "Menj!", de amit igazán akarok,
Hogy kavicsokkal dobáld az ablakom,
Azt kiabálva, hogy "Szeretlek!"
Várj rám a szakadó esőben,
És ne menj el, mert tudom,
Hogy minden, ami kell nekem, az ajtó másik oldalán van.-énekeltük közösen.

Az arcod és a gyönyörű szemeid,
És a beszélgetés apró hazugságokkal,
Egy nagyszerű este halványodó emléke,
A karjaidban vittél föl a lépcsőn az autódtól,
És sírtam, vajon megérte az a srác ezt a zűrzavart?
Mindezek után be kell vallanom, szükségem van rád.-fejeztem be a dalt. Iagazából Leonak csak a refrénbe volt része meg egy verze az övé volt.
-Tudod inkább nem mondok semmit erre a dalra. Te is nagyon jól tudod, hogy én próbálkoztam.-förmedt rám hirtelen.
-Nyugi! Ez csak egy dal. Már nem jelent semmit. Ja és még csak meg sem próbáltál visszakapni. Csak volt pár sms meg telefonhívás, de azon kívűl semmi.
-Akkor téged jól át cseszhettek.-motyogta, de nem vettem róla tudomást. Néha összeszólalkozunk, de ez is beletartozik a "csak az exem vagy semmi több" kapcsolatba. Mire mindennel végeztünk indulhattunk is Pablo órájára

1.évad 24.rész Döntések

Éppen úton voltam egy focimeccsre ahol Ty, Federico és Leon is játszott amikor összefutottam Noa-val. Nem akart többet mint odaadni a cigit egy gyújtóval majd a tesójáról kezdett beszélni. Állítólag eléggé megviselte, hogy elötte való nap elküldtem mivel fél, hogy olyat tett amit lehet nem bocsájtok meg. Kíváncsi voltam vajon miért érdeklem egy ilyen menő srácot aki egy csettintésre bármelyik lányt megkapja. Aztán végül kibukott a hugából, hogy Eric életében eddig egyszer volt szerelmes, de az az illető 1,5 éve meghalt autóbalesetben és azóta nagyon távolságtartó volt egészen mostanáig míg meg nem ismert engem. Hát amikor ezt megtudtam teljesen összezavarodtam. Először Diego akinek én voltam a második lány az életében, de Ő megcsalt. Aztán Federico akinek szint úgy én voltam az aki az igazi lenne. Most meg van Leon akinek ki tudja hány barátnője volt mégis Ő kell nekem és őt érzem az igazinak. Menet közben elszívtam egy cigit ami nagyon fura volt és elsőre nem is ment letüdőznöm. Hogy ne vegye észre senki bekaptam egy rágót a számba és a suli elé érve puszival búcsúztam Noától és mondtam neki, hogy nyugtassa meg a báttyát mert nem haragszom rá. Természetesen a barátom már a kapuban várt és miután megcsókolt rájöttem feleslegesnek bizonyúlt a mentolós rágó.
-Már megint ez az Eric vitt bele a hülyeségbe. Én esküszöm.......
-Nyugodj meg Leon. Nem Ő volt hanem a huga Noa és én kértem tőle. Megnyugtat és elmúlik tőle a kézremegésem egy időre.
-Az lehet, de egy idő után már a cigiért fog remegni a kezed.-szídott le rendesen.
-Más nincs ami lenyugtatna!-rivaltam rá.
-Még ez sem?-húzott vissza magához és megcsókolt, de úgy, hogy a nyelveink szinte táncoltak. Nem szándékoztam elengedni, sőt a meccsre sem volt kedvem már bemenni. Belemarkoltam a hajába és még közelebb húztam. Miután elengedett közöltem vele, hogy ha megpróbálnék rágyujtani és ezt csinálja akkor elteszem azt a hülye cigit. Bementünk a csarnokba és amíg Ő elment átöltözni addig én helyet foglaltam a lelátón. A pályára lenézve észre vettem, hogy mű füvön fognak játszani. Minden féle fehér vonalak voltak felhúzva valami festékkel, de meg nem tudtam volna mondani, hogy mire szolgálnak. Azt tudtam, hogy van valami 11-es dolog meg les és azt is tudtam mikor van gól, de kb. eddig terjedt a nagy foci tudásom. Talán még azt is meg tudtam mondani, hogy honnan rugják a szögletet. Tőlem távolabb voltak elhelyezkedve a "régi" barátaim. Hol rosszalló pillantásokkal mérték végig az öltözékem, hol pedig szomórúan emésztették a tényt miszerint nincs aranyos, mindre megoldást találó Vilu (legalábbis egy ideig biztosan).
Annyira belemerültem a nézelődésbe, hogy fel sem tűnt ki ült le mellém. Pepe volt az és ennek nagyon örültem. Ezek szerint őt sem zavarja az új kűlsőm és teljes mértékben támogat. Alig telt el pár perc és két oldalról kikocogott a két csapat majd sorban kezet fogtak egymással. Meghallgattuk a himnuszt majd indult a meccs. Azt láttam, hogy Tylernek és Federiconak nagyon jól megy (még úgy is, hogy nem értek hozzá) viszont Leoval valami nem volt rendben. Állandoan kirugta a labdát meg neki ment az ellenfélnek majd veszekedett is így az első félidő után lehozták a pájáról és egy másik srácot küldtek fel. Én ezt nagyon nem értettem igy elnézést kérve kiverekedtem magam a tömegből és elindultam megkeresni a barátom aki a jelek szerint már nem volt a kispadon így bementem az öltözőbe. Már messziről hallottam ahogy csapkolódik így sietősre vettem a dolgot mielött kárt tesz valamiben vagy esetleg magában. Idegesen téptem fel az öltöző ajtót ahol a falat csapkodta egy szál rövidnadrágban. A látványtól azonnal zavarba jöttem amit Ő is észrevett. Odaléptem hozzá és kissé zavarban, de megragadtam a vállát és magam felé fordítottam.
-Mi történt veled? Figyelmetlen vagy, egy kicsit sem koncentráltál a focira pedig fontos ez a meccs. Nem?
-Igen, fontos.-sóhajtott és nekidőlt a falnak.
-De?-vontam fel a szemöldököm értetlenül.
-Nem tudok nem rád gondolni, a cigire, erre az Eric gyerekre na és, hogy valamit titkolsz előlem. Oké elhiszem, hogy valami olyan dolog ami családi, de még Fede sem akarja felhozni a témát pedig eddig mindig utalgatott dolgokra.-akadt ki teljesen én pedig szomorúan vizslattam a cipőm orrát. Annyira tudtam, hogy ez lesz. Aggódni kezd miattam és minden megszokott tevékenységét félreteszi csak, hogy megfejtsen engem és 100℅-ban velem tudjon foglalkozni. A cigit kivéve a táskából széttörtem a szeme láttára és kukába hajítottam majd felé fordultam.
-Én mondtam, hogy nem jó ha a közelemben vagy. Leon szeretlek és nem akarom, hogy miattam felborítsd az életed és szétess.
-Nem Violetta, én kizárólag akkor esek szét ha nem vagy mellettem.-kulcsolta össze a kezeinket.-Most csak aggódom érted.
-Nincs szükség rá, megleszek. Idővel ezen is túljutok.-simítottam meg az arcát. Nem bírtam ki és akaratlanul is végigfutott a tekintem izmos felsőtestén amin Ő láthatóan ngyon jól szórakozott. Tetézte a dolgot azzal, hogy a derekam köré fonta a kezét és magához húzott így én rádöltem ami miatt muszáj volt a kezemmel megtámaszkodnom a mellkasán. Egy ideig csak fürkészte a tekintetem, hogy vajon mit gondolok majd megcsókolt és egyszer kétszer az ajkamba is harapott. Hát nekünk így telt a focimeccs. A szép pillanatot a beérkező focisták zavarták meg. Ezek szerint vége lett a meccsnek és utobb az is kiderült, hogy nyertünk. Gratuláltak Leonak, hogy ha már a foci nem is, de a csajozás az megy és megdicsérték a szép barátnőjét vagyis engem. Hát tényleg nem tudom kit néztek mert engem tuti nem amikor ezt megállapították. Amikor öltözni kezdtek nem zavartatva magukat, hogy én is ott vagyok jobbnak láttam ha lelépek. Küldtem egy sms-t Leonnak, hogy hazamegyek és majd hívom. Persze azonnal felhívott mivel szeretne hazakísérni így Pepevel beszélegttem míg Ő elkészül. Érdeklődtem az Ő hobbija felől és mint kiderült a hangpult mögött álláson kívűl táncolt. Megadtam neki egy címet miszerint én hétvégente egy kisházban szoktam táncolni és ha van kedve nézzen be. Bíztosított róla, hogy be fog jönni mivel így tanulhatunk a másiktól is. Amikor Leo kiért hozzám nem nagyon örült ujdonsült barátomnak. Kezet fogott vele miközben engem átkarolt és egy puszit adott a homlokomra. Így nyomatékosította Pepének, hogy van barátom szóval ne is próbálkozzon. Bár Pepe állta a tekintetét láttam a szemén, hogy legbelül mosolyog az egészen így én is ösztönösen elmosolyodtam. Haza fele Leo bevágta a durcit Pepe miatt én pedig csak mosolyogni tudtam az egészen. Végre Ő is tudja milyen rossz amikor én Őt Krissel látom. A házunk elött már épp menni akart amikor utána kiáltottam.
-Hé!!!-mutattam a számra mire elmosolyodva elkapta a karom, magához húzott és hosszasan megcsókolt. A gyomromban lakó lepkék életre keltek és ki akartak törni. Vajon mikor lesz olyan, hogy amikor Leon megcsókol, megölel vagy csak rámnéz a pillangóim nyugton maradnak? Valószínűleg soha. Az ajtón belépve Ty és Fede veszekedett.(?!) Na ezt nem értettem így közéjük állva megkérdeztem, hogy mi a vita tárgya.
-Ez a köcsög rámászott Fran-ra pedig nagyon jól tudta, hogy össze akarok vele jönni.-rágózott idegesen Federico.
-A franc tudta, kedves lány és gondoltam lehetne vele valami. Igazán tetszik és majd Ő eldönti kit szeretne.
-Na jó, ELÉG!!!-ordítottam el magam mire mindketten ijedten kapták felém a fejüket. Nem akarok több feszültséget. Mind a ketten higgadjatok le. Nehogy már egy lány miatt marakodjatok. Alig ismeritek a másikat, de ugy viselkedtek egymással mintha élet halál harcra menne ez az egész.
-Vilu, én.....-kezdett bele az unokatesóm lehajtott fejjel.
-Nem érdekel! Amíg ilyenen veszekedtek nem vagyok kíváncsi rátok.-közöltem és bevágtattam a konyhába és megkértem Olgát készítsen nekem valamit mert farkas éhes vagyok. Megbeszéltük, hogy egy másfél óra múlva menjek le addigra kész lesz a vacsim. Gyorsan felmentem a szobámba és pár bútort félretoltam majd feltekertem a szönyegem és azt is félre raktam. Átöltöztem kényelmes ruhába és a zenelejátszóm bekapcsolva táncolni kezdtem.   Még mindig nem döntöttem el, hogy mi legyen és most még nehezebb minden mióta.....mióta ilyen a helyzetem apával. Angiet nem zaklatom, van így is elég dolga ráadásul pár hónap és szülni fog. Vagyis mondjuk úgy, hogy 1,5 hónap múlva. Nekem pedig már csak egy hónapom van a suli végéig meg, hogy eldöntsem mit is akarok a táncal. Annyira belefeledkeztem az egészbe, hogy fel sem tűnt a telefonom csörgése. Kapkodva halkítottam le a zenét és kaptam fel a telefont, de ahogy felvettem átestem az egyik puffomon így bevertem a fejem egy kicsit.
-Áááhhh!!!-kaptam a halántékomhoz.
-Kicsim mi a baj?-szólt Leon aggódva.
-Csak elestem. Egyébként meg miért hívtál? Az elöbb váltunk el egymástól.-vágtam hanyat magam az ágyon.
-Apa egy elég rossz hírrel fogadott amiről neked is tudnod kell.
-Mi történt?
-Kapott egy nagyon jól fizető munkát, de van egy feltétele. Magával kell vigyen még valakit különben nem kapja meg az állást.
-Én még mindig nem értem hogyan jövök ide én.....
-Violetta nem érted? Én kell vele menjek.
-Ohhh, de hát máskor is voltál már és.....
-Igen voltam, de most egy hónapra megyünk. Egy hercegnő féleségre kell vígyáznunk és ez éjjel nappali munkát igényel. Nem tudunk találkozni sem.-értette meg velem. Egy hang nem jött ki a torkomon csak a nedvességet éreztem az arcomon. Ez annyit jelent, hogy a könnyeim utat törtek maguknak.
-Értem, hát ez nagy lehetőség neked is hisz mindig is apukád nyomdokaiba akartál lépni és én is meghoztam már a táncal kapcsolatban a döntést. Elvállalom a feltételeket.