2.évad 2.rész Összezavarodik a szívem

A feladatunkat kíválóan teljesítettük Leoval. Bár ahogy láttam Krissnek nagyon nem tetszik, hogy ilyen dalt éneklünk. Talán Ő túlságosan is átlátta a szöveg lényegét. Ez az óra után a tanárok egy fontos értekezletre siettek. Mi már előre féltünk hisz a legutóbbi ilyen alkalomnál iskolába küldtek minket. Mivel az összes tanár elment így mind hazamehettünk és pihenhettünk. Épp egy üzit akartam küldeni Ericnek, hogy úton vagyok hazafele ma már nincs több dolgom amikor Leon lépett mellém az utcán. Mintha szívességet tennék úgy pillantottam fel rá és unottan megforgattam a szemem majd sohajtottam egyet. Amolyan "mond mit akarsz" féle képp.
-Én is örülök, hogy látlak.-vigyorgott szemtelenül.
-Leo mond mégis mit akarsz? Szakítottunk, te nem kerestél, nem volt elég a kínzásodból?-az utolsó kérdésnél elkomolyodott és a karomat elkapva maga felé fordított.
-Soha nem akartalak bántani Violetta. Ráadásul én igenis kerestelek. Az már más, hogy nem adták át az üzeneteim.
-Már úgy is mindegy, be kell látnunk, hogy nem volt elég erős a kapcsolatunk. Itt az ideje, hogy lezárjuk és továbblépjünk.
-Szóval nem volt elég erős....Rendben legyen. Viszont ha ezt lezárjuk azt akarom, hogy olyan legyen mintha sosem beszéltünk volna. Legyél csak egy lány a csoportból akivel együtt kell dolgoznom és ennyi.
-Rendben, ha ezt akarod legyen.-szólaltam meg számomra is ismeretlen hangon. A válaszára nem várva ott hagytam mivel képtelen voltam elötte sírni. Nem láthatta meg, hogy mennyire összetörtem az utolsó mondatán. Annyira lefoglalta az agyamat Leon, hogy még Ericnek sem üzentem, hogy elöbb hazajöttem. Akkor esett le mikor délután megérkezett abban az időben amikor én is hazaérek. Amikor belépett a szobámba ismét elöntött a boldogság és önkéntelenül is elvigyorodtam. Ahogy rámnézett a nagy barna szemeivel és beletúrt a hajába.

Ha tehettem volna ott helyben össze esem, de már tudom magama tartani így egy nagy levegő után odaléptem hozzá. Átkaroltam a nyakát miközben, Ő a kezét a derekamra helyezte majd egy csókban forrtunk össze.
-Milyen volt a napod nyuszi?
-Nem volt érdekes, Leoval kellett énekeljek ami nem volt a legjobb, de hát túlélem. Na és a tiéd?
-Hosszú, már nagyon vártam, hogy láthassalak.-kezdte csókolgatni a nyakam, de én hamar eltoltam magamtól.
-Mackó tudod, hogy még nem akarom!
-Jajj, de miért nem? Ez nem fáj.
-Én értekel, de meg akarom várni a 18-at plussz biztos szeretnék lenni az érzéseimbe.
-Szóval nem szeretsz.
-Dehogynem, hogy szeretlek, de még nem tudom, hogy tényleg te vagy-e az igazi. Kérlek legyél türelemmel.-símogattam az arcát majd magamhoz öleltem. A délutan további részében filmeztünk, zenéltünk és pihentünk. Még mielött menni készült a barátom köremailt kaptam ezért megkértem, hogy várjon amíg megnézem. Ahogy olvastam az E-mailt elöntött a boldogság aztán az aggodalom amit természetesen Eric is észrevett.
-Mi történt? Lépett oda hozzám azonnal.
-Mackó, ugye tudod, hogy nagyon szeretlek és megbízhatsz bennem?
-Na ez már rosszúl kezdődik.-dőlt neki az ajtónak.
-Nincs semmi csak ma volt a tanárainknak egy megbeszélése ami minket is érintett. Úgy néz ki, hogy 2 hét múlva elmegyünk egy 1 hetes kirándulásra. Csak Pablo és az osztály......
-Amibe Leonka is beletertozik.
-Igen, Ő is.....
-Hát ezt nem hiszem el.-vágott bele a szekrényem oldalába mire én összerezzentem.-Nekem most mennem kell, majd beszélünk.-puszilta meg a homlokom és otthagyott. Miután hallottam becsukódni a bejárati ajtót én is kiléptem a szobámból. Szándékomban állt átmenni Federicohoz ám amikor beléptem a szobába Fran-t is ott találtam. Éppen eléggé el voltak foglalva egymás szájával, de mikor megláttak nagyon gyorsan szétrebbentek.
-Jajj, bocsi. Kopognom kellett volna.-hátráltam kifele.
-Nem, semmi baj! Láttuk mi is az E-mailt. Gondolom beszélni szeretnél Fedevel szóval én megyek is.
-Neked nem gond?
-Nem, dehogy is csajszi. Neked is szükséged van rá.-mondta miközben szorosan átölelt. Federico kikísérte őt majd mikor visszajött én már az ágyon ültem gondterhelt arcal.
-Hallottuk Eric távozását....
-Hidd el azt az egész utca hallotta.-hajtottam le a fejem szomorúan.
-Már úgy sincs semmi Leoval. Akkor miért?
-Azért én azt nem mondanám, hogy nincs semmi. Mindenki tisztába van vele, hogy a Leon iránt táplált érzéseim sosem szűnnek meg igazán. Elnyomni el tudom, de mindig Ő lesz az első igazi szerelmem.
-Akkor miért nem maradtál vele együtt?
-Te is nagyon jól tudod, hogy pár híváson és sms-en kívűl nem tett semmit.
-Mondjuk ez igaz, de ha szeretted úgy is visszafogadhattad volna. Sőt az miatt az egy hónap miatt nem kellett volna szakíts vele.
-Már megtörtént, ezen úgy sem tudok valtoztatni. Ő tovább lépett Krissel én meg tovább léptem Ericel.
-Ő akkor "lépett" tovább mikor te már együtt jártál ezzel a gyerekkel. Addig végig kitartott amellett, hogy nektek még van jövőtök.
-Nem tudom, hogy mi volt akkor. Én csak azt tudom, hogy most boldog vagyok. Amióta együtt vagyok Ericel még egyszer sem veszekedtünk. Leonnal az első hét után összekaptunk és valamelyikőnk mindig féltékeny volt. Most én nem lógok más srácokkal és Ericnek sincsenek lány barátai. Ha lennének is nem érdekelne.
-Tudod miért nem érdekelne?
-Na miért?
-Mert nem ér neked annyit. Persze, szereted meg minden, de szinte olyan mint Diego. Segít elnyomni a Leo iránt táplált érzéseid.
-Ez nem igaz! Én tényleg szeretem Leont.....akarom mondani Ericet.-vörösödtem el teljesen és inkább a válaszára nem várva visszamentem a szobámba. Az nem lehet, hogy még mindig nem felejtettem el őt. Ki kellett szellőztetnem a fejem így magamra kaptam a kék bőrdzsekimet és szó nélkül leléptem otthonról. Amikor kiléptem a bejárari ajtón hideg szél csapta meg az arcom. Annyira hideg volt, hogy szinte már csípett. A dzsekimet összehúztam magamon és így indultam el. Fogalmam sem volt hova megyek, egyszerűen csak ki akartam kapcsolni a kűlvilágot. Játszadoztam a kezemben tartott fülhallgatóval, de végül azt sem használtam. Nem akartam embereket, sem zenét. Csak tisztázni akartam a dolgokat magamban. A telefonomat lenémítottam és a zsebembe raktam. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy az idő múlásával sem tudom elfelejteni Leont. Egyetlen ölelése vagy szava többet ér mint Eric próbálkozásai. Persze, nagyon szeretem őt, de Leont jobban. Viszont ma tényleg végleg lezárult Leo és  köztem minden kapcsolat és ha a szívem nem tudja elfelejteni én majd segítek neki. Ericen is látom, hogy annyira igyekszik, azt szeretné, hogy tovább lépjek. Teljes mértékben elfogadja az érzéseim és tudja, hogy a szívem össze van zavarodva, de kitart mellettem. Nem veszíthetem el mert talán Ő az egyetlen ember aki el tudja velem felejtetni Leot. Annyira elrepült az idő, hogy észre sem vettem, hogy Apáék már 16×hívtak. Azonnal rácsörögtem Angiere aki aggódva szólt bele a telefonba.
-Vilu, kicsikém. A kishugod kórházban van, be tudnál jönni?
-Mi? Angie, mi történt? Semmit nem értek.-szóltam remegő hangon.
-Csak gyere be, még mi sem tudunk semmit.-búcsúzott el és lerakta a telefont. Könnyekkel küszködve szaladni kezdtem, hogy mielöbb odaérjek. Nem akartam elhinni, hogy ez az egész Carminálval történik. Annyira futottam és a könnyek úgy el homályosították a szemem, hogy észre sem vettem kinek megyek neki.
-Hé, Vilu minden oké?
-Maxi, ne haragudj. Én csak....
-Hova sietsz ennyire?-mosolyodott el kedvesen.
-A...a..kórházba.-csuklott el a hangom.
-Baj van? Violetta megijesztesz.
-A hugom, nem tudom....valami történt....és....és....Jajj Maxi muszáj oda érnem.-estem teljesen kétségbe.
-Rendben, veled megyek.-ragadta meg a kezem így mar együtt szaladtunk. A kórház ajtaján betoppanva egy nővérhez siettünk aki útba igazított minket. A folyosón megpillantottam Apát és a nénikémet össze ölelkezve én pedig egyből oda rohantam.
-Mi történt? Mondjatok már valamit.
-Nyugodj meg Violetta. Az orvos mindjárt itt lesz és elmond mindent.-próbáltak nyugtatni, de feleslegesen. Ahogy kilépett az orvos a vizsgálóból egyszerre támadtuk le a kérdéseinkel. Mielött válaszolhatott volna megérkezett Fede és Tyler is.
-Nem tudok jó hírekkel szolgálni önöknek. A kicsinek limfómája van. Egy daganat ami a hasüregben keletkezett. Talán még időben vagyunk és gyógyítható, de előtte el kell végeznünk egy nyirokcsomó biopsziát, hogy tudjuk milyen kezelést kapjon. Ígérem, hogy minden tőlem telhetőt megteszek.-fejezte be a mondandóját. Én nem tudtam feleszmélni a sokkból. Minden lelassúlt körülöttem, Angie zokogva apa mellkasába fúrta a fejét. Ty és Federico aggódva pillantott felém amikor Maxi már nyúlt is hogy elkapjon mielött össze esem. Erősen megkapaszkodtam a karjában és ígyekeztem mély levegőt venni aztán nem bírtam tovább és össze estem. Legközelebb egy kórházi ágyban tértem magamhoz. Mindenki ott állt a kórterembe amikor észhez kaptam.
-Carmina! Hova vitték?-pattantam fel mire Tyler és Federico egyszerre odaugrottak.
-Nyugodj le Vilu, egyenlőre nem mehetünk be hozzá. Mi hárman most hazamegyünk, apukádék pedig itt maradnak.-szólt Ty kedvesen.
-Nem akarom itthagyni a hugom!-keltem ki magamból aztán csak egy szúrást éreztem a karomba és legközelebb már otthon ébredtem.