2.évad 3.rész Egy zűrös nap

Ijedten ültem fel az ágyamba és a mellkasomhoz nyomva a kezem kapkodni kezdtem a levegőt. Egyszerűen nem tudtam kifújni a levegőt, minél jobban próbálkoztam egyre rosszabb lett a helyzet. Már megint pánikrohamom volt. Ty és Fede igyekezett lenyugtatni míg végült befogták az orrom és a szám így sikerült visszatartani a levegőt. Ahogy elengedtek ismét normálisan lélegeztem.
-Állandóan a frászt hozod ránk.-ült elém Tyler míg Federico mögém ülve átkarolt.
-Meg fog halni Carmina?-kérdeztem és éreztem, hogy újra gombóc keletkezik a torkomban.
-Ezt a gondolatot azonnal verd ki a fejedből. Meg fog gyógyulni csak idő kell hozzá. Nem eshetsz teljesen szét apukádéknak szüksége van rád. A hugodnak szüksége van rád. Ez a gondolat tartsa benned a lelket.-simította meg az arcomat Ty. Igaza volt, Carminának, Angienek és apunak nagyobb szüksége volt rám mint valaha. Egymásra volt szükségünk lelkiekben, hogy átvészeljük ezt az időszakot. Vissza szerettem volna menni a kórházba, de azt persze nem hagyták. Nem akarták, hogy ez az egész a Studio és a tanulás rovására menjen így elfogadva a helyzetet bevonultam a fürdőbe készülődni. Megmostam a fogamat és az arcomat majd felöltöztem. Egy fehér egyberuhát választottam, egy rózsaszín dzsekit hozzá illő rózsaszín, magasszárú tornacipővel. Kiegészítőnek csak egy rózsaszín fülbevalót raktam fel. A hajamat egyszerű copfba kötöttem, az arcomra pedig egy halovány sminket vittem fel. A reggelit nem tudtam volna legyűrni a torkomon így a srácokat a nappaliban vártam amíg ők ettek. Együtt indultunk el a Studio felé, de Tyler félúton levállt hisz Ő ment a saját sulijába. Pedig nagyon örültem volna ha ma Ő is mellettem van. Federico ezt megérezve összekulcsolta a kezünket és erősen megszorította. Halványan rámosolyogtam és fél karral átölelve egymás hátát mentünk tovább. A studio elött kaptam tőle még egy nagy ölelést közben pedig megbeszéltük, hogy senkinek nem beszélünk a tegnapiakról. Az ölelés végén felbukkant Fran és miután engem köszöntött barátja nyakába ugrott és egy hosszú csókkal üdvözölte. Egy kis mosoly kiséretében távoztam és a táncterem felé vettem az irányt. A legjobb gondolatelterelő a tánc, amikor táncolok szabad vagyok. Olyan mintha minden a helyére kerülne, elszállnak a gondok és csak te vagy meg a tánc. A zanét bekapcsolva megindulta lábam, de most valami nem volt rendben.

 Az első pár mozdulat után lefagytam. Csak a hugom kis arcát láttam magam előtt. Idegesen a hajamba túrtam és kikapcsoltam a zenét. Lehuppantam a földre és a cipőm orrát kezdtem vizslatni míg be nem tévedt hozzám Leo. Fel akartam állni és szó nélkül kimenni, de nem hagyta. A karomat elkapva maga elé húzott.

-Tudom, hogy mit beszéltünk, de nem bírlak így látni. Valami nyomaszt hisz még a táncot sem élvezed. Tudom, sok közöm nincs hozzá, de ha mégis úgy gondolnád nekem elmondhatod. Én mindig itt leszek neked. Még akkor is ha úgy érzed, hogy tőlem vagy a legtávolabb. Violetta, rám mindig számíthatsz. Mindig is te voltál és te leszel a legfontosabb az életembe.-nézett rám nagy barna szemeivel én pedig nem tudtam megszólalni. Óvatosan a kezemhez nyúlt majd megpörgetett onnan pedig  hagytam, hogy Ő vezessen.

Szinte egyé váltunk tánc közben. Ilyet még Ericnél sem éreztem. A szívem olyan gyorsan vert, hogy alig bírtam kapkodni a levegőt. A közelsége felébresztette bennem a régi érzéseket. Teljesen elgyengültem és a végén csak azt vettem észre, hogy már belé kapaszkodom nehogy elessek.
-Carmina limfómás. Egy daganat van a hasüregében és lehet, hogy nem tudják megmenteni. Leo ha a hugom nem gyógyúl meg abba én belehalok.
-Ilyet meg ne halljak többet. Carmina erős kisbaba, ki fogja bírni és egy makk egészséges kislány lesz belőle. Na, ne szomorkodj. Gyere ide te!-ölelt magához szorosan én pedig nem látva a rózsaszín ködtöl rá pillantottam és közelíteni kezdtem felé. Egy pillanatra megtorpant, de nem ellenkezett egyikőnk sem.

Ez a csók teljesen más volt mint a többi. Még az első csókunkhoz sem tudom igazán hasonlítani. Rengeteg szenvedély volt benne. Ahogy elváltak ajkaink rájöttem mekkora butaságot csináltam.
-Ezt nem kellett volna. Ne haragudj! Nem tudtam mit csinálok, nálad próbáltam vígasztalást keresni.
-Nem kell mentegetőzz, én is hibás voltam. Felejtsük el, de ha bármi van szólj. Akkor is ha csak beszélgetni szeretnél.-puszilta meg a homlokom majd elhagyta a termet. Borzasztóan haragudtam magamra, de emellett jó érzéssel töltött el. A cuccaimat összeszedve botorkáltam át a zeneterembe ahol már mindenki ott volt. Izgatottan vártuk, hogy belépjenek a tanárok és közöljék a részleteket a kirándulással kapcsolatban. Beálltam Naty és Andres közé majd beszélgetni kezdtünk, hogy mi van velük mostanában. Nat elmondásai szerint szuperül érzi magát Broduey oldalán, de már hiányoznak a csajos napjaink neki. Biztosítottam róla, hogy a hétvégén majd csinálunk valamit aztán Andi felé fordultam. Neki nincs baja, Ludmillával sokkal jobb a kapcsolata mióta nem az az elsődleges célja, hogy engem bántson. Ennek én is örülök, hogy lecsendesettek a dolgok kettőnk között. Mondjuk ez nagy részben Andresnek köszönhető. Végül a beszélgetésünkhöz csatlakoztak a többiek is így jó hangulatban telt a szünet további része. Amikor egészet ütött az óra mind elcsendesedtünk és az ajtóra meredt a tekintetünk ahol épp belépett a tanári kar. A sort Pablo vezette utána jött Antonio, Beto, Gregorio és Kriss. Megálltak a színpad elött majd Antoni beszélni kezdett.
-Mint tegnap már láthattátok az üzeneteitekben a csapat osztálykirándulásra megy. Itt nem csak táncolni és énekelni fogunk. Különféle programokban lesz részetek. Első nap miután megérkeztetek Pabloval és Krissel lovas túrára mentek az erdőbe, este tábortűz melletti vacsora majd mindenki elvonulba saját házába. Második nap reggeli, tánc óra egy fiatal és nagyon tehetséges fiúval utána pedig csapatokat alkotva kincskeresés lesz. A győztes csapatnak nem kell az utána lévő futáson részt vennie hanem lemehet a partra fürdeni. A futás végeztével lesz 2 óra szabadidő vacsoráig aztán miután ettetek takarodó. Harmadik nap reggeli után énekverseny, a nyertes kap egy gitárt. Ennek végeztével szikla mászás lesz majd utána ebéd. Ebéd után 1 óra szabadidő aztán buszra szálltok és elmentek egy állatkertbe onnan pedig egyenes fagyizni és úgy vissza a táborba ahol egy fél óra szünet után újjabb táncóra vár. Vacsorára közösen grilleztek később pedig lesz egy kis szabadidő mielött aludni mennétek. Negyedik nap reggeli, aztán egy egész nap a tengerparton. Ötödik nap újra lobastúra vár ám most a hegyekbe mentek ahol letáboroztok és csak a hatodik nap reggelén indultok vissza. Amint megérkeztetek finom ebéd vár titeket majd közösen bevonultok a konyhába és sütit fogtok magatoknak sütni. Mondanom sem kell, hogy utáne szabadidő és vacsora után egy nagy közös, éneklős tábortűzezés. Utolsó nap összeszeditek a holmijaitok és buszra szállva hazajöttök. Köszönöm a figyelmet most pedig mindenki menjen órára.
Mindenki nagyon izgatott volt. Alig vártam, hogy a csajokkal töltsek egy kis időt. Ahogy a tanárok elhagyták a termet egyből nagy sutyorgás kezdődött, hogy ki kivel alszik. Pabloék hagytak ott egy papírt nálam a szoba beosztásról így elkezdtem felolvasni.
-Oké, Cami, Fran és Naty egy szobába kerülnek aztán.....Lud...Ludmi....Ludmilla és....és....én egy....egy...szobába. Ez teljesen ki van zárva. Még a végén arra kelek, hogy le van vágva a hajam.-akadtam ki teljesen.
-Hidd el nekem Viluka, hogy én sem örük, hogy egy jelentéktelen kis senkivel kell osztozkodnom egy szobán. Nagyon ajánlom, hogy betegedj meg vagy az az 1 hét lesz életed legrosszabb időszaka.
-Oké, Ludmi drágám ebből elég lesz.-csitította el őt Andres. Hálásan pillantottam rá és folytattam tovább a beosztásokat.
-Leon, Federico, Tomas és Diego mennek egy szobába aztán Broduey, Maxi és Andres mennek a másik szobába.-fejeztem be és félve a négyes csapat felé pillantottam. Federico majdnem megölte a tekintetével Diegot és az kölcsönös volt. Persze ott volt    és Tomas akik már most egymásnak akartak esni, de még időben lefogták őket. Tudtam, hogy ma még baj lesz. Az egész nap a kirándulásról szólt így a nap végén ahogy kiléptem a Studio ajtaján végre fellélegeztem. A kapuban a barátom várt rám ami meglepett, de igyekeztem mindent eltűntetni az arcomról ami elárulhat. Szorosan átöleltem és lehunytam a szemem, de éreztem magamon valakinek a tekintetét. Jól tudtam kié így kinyitottam a szemem és a srácok közt ott állt Leo és minket nézett. Gondoltam na nehogy már Ő legyen felháborodva amikor nekem kell vele meg a csajával egy hetet kirándulnom és nézni a nyáladzásukat. Amint ez végig futott az agyamon megragadtam Eric kabátjának gallérját és magamhoz húzva olyan csókot adtam neki, hogy még Ő is beleremegett. Válaszként a csókunk közben letévedt a keze a fenekemre majd erősen megmarkolta azt mire én egy halk sóhajjal fejeztem ki tetszésemet.
-Tegnap még nem volt ilyen jó kedved. Minek köszönhetem?-kérdeztem ravasz mosolyra húzva a számat.
-Az tegnap volt. Amíg tudom, hogy az enyém vagy és engem szeretsz addig nem érdekel semmi más.
-De édes vagy!-mosolyogtam rá vadul dobogó szívvel.
-Na gyere menjünk. Segítek összepakolni!
-Mi? Te honnan tudod, hogy előre hozták a kirandulást és holnap indulunk?
-Ugye tudod, hogy szoktál chatelni Noaval aki történetesen a hugom?-nevetett fel és a kezünket összekulcsolva mentünk el hozzánk. A családomat megkértem, hogy ne említsék senkinek a Carminás dolgot, de a hangulatukról így is levehető volt, hogy valami nincs rendben itthon. Eric meg is kérdezte, hogy minden rendben van-e meg hát az is feltűnt neki, hogy se Angie se Carmina nem volt sehol. Biztosítottam róla, hogy semmi baj és a nénikém meg a hugom csak elmentek egy barátunkhoz hisz ott még nem látták a kicsit. Ebbe belenyugdova fektankoltunk kajával és bevackoltuk magunkat a szobámba, hogy csomagoljunk. Amíg Eric elővette a bőröndöm, én elkezdtem válogatni a ruhákat. Beraktam pár szabadidőt meg melegítő nadrágot, bikinit amiben majd fürödhetek, kénylemes ruhát a hegymászáshoz, a lovagló ruhámat a csizmával együtt kikészítettem a holnapi napra hisz ahogy megérkezünk indul is a lovastúra.
-Van okom az aggodalomra?-hallottam barátom hangját a hátam mögül.
-Miért lenne?
-Hát ha holnap meglátnak ebben a lovaglónadrágban még az is rádmozdul akinek barátnője van.
-Egyetértek!-lépett be az unokatesóm is Federicoval az oldalán.
-Hé, ti meg ne adjátok alá a lovat.-szóltam rájuk ingerülten.
-Mi nem is, de majd holnap a fiúk adnák alád...khmmm....meg mást is.-motyogta Fede aztán mindketten nagy hahotázásban törtek ki.
-Na jó! Tünés kifele a szobámból!-tessékeltem ki őket majd hangosan becsaptam utánuk az ajtót.-Ne is figyelj rájuk Mackó.-léptem oda hozzá és lágyan megcsókoltam.
-Figyelj, szeretnék kérdezni valamit. Hagyd, hogy végig mondjam, ne fuss el, ne gondolj egyből a legésszerübbre. Megígéred?-aprót bólintottam mire Ő letérdelt és egy gyűrűt vett elő a zsebéből.
-Uristen!-kaptam a szám elé a kezem.
-Így nem folytatom.-torpant meg mire én a számra tapasztottam a kezem.-Na szóval, nem régóta vagyunk együtt fiatalok vagyunk szóval nem tervezem elkötelezni most magam, persze tőled sem várom el. Viszont szeretnék hűséget fogadni, akarom, hogy tudd nem csak egy futó kaland vagy nekem és a szándékaim komolyak.-fejezte be és a valaszomat várta. Borzasztó bűntudat kínzott, alig kaptam levegőt és kezdett a szoba is összemenni, de végül kipréseltem a szavakat a számon.
-Ez esetben elfogadom a gyűrűt. Én sem csak pár hónapra tervezlek az életemben. Veled minden sokkal könnyebb. Nem mondom azt, hogy te vagy az igazi és melletted akarom leélni az életem mert ezt nem tudhatom. Viszont ha a sulis időszak alatt sem szakadunk el egymástól akkor már beszélegethetünk a közös életről.-mondtam és a kezemet felé nyújtottam mire Ő gondosan felhelyezte a gyűrűt majd egy csókban forrtunk össze.
***Leon***
Sétámat a telefonom csörgése szakította meg.Kezembe vettem, hogy megnézzem ki keres. Szemforgatva megnyomtam a zöld gombot és a fülemhez emeltem a készüléket.
- Lara? - kérdeztem.
- Szia León! Csak azért kereslek, mert ohm...Meg akartam kérdezni,hogy nem-e jössz át tanulni...
-Tanulni? Ne haragudj Lara,nincs jó kedvem,talàn máskor. - próbáltam lerázni.
- Oh, persze...rendben...máskor..amúgy..Diego nincs elszállva attól,hogy egy szobában kell lennie veled. - hadarta el majd rámcsapta a telefont. Összehúztam a szemöldököm majd a fekete képernyőre meredve megszólaltam.
- Mintha én annyira el lennék. - mormogtam miután visszatettem a telefont a zsebembe.
- Nocsak, kit làtnak szemeim? - csapta meg fülemet az ismerős hang. Erre most nincs szükségem. Egy grimasszal az arcomon megfordultam, csak hogy egy undorítóan vigyorgó Diegot találjak.
- Hagyjál már békén Diego. Nincsen kedvem most hozzád. - dörmögtem majd elindultam volna haza fele de megrántotta a kezemet.
- Mi a faszt csinálsz? Engedj már el! Nem fogod fel hogy nem akarlak látni sem?! Hánynom kell tőled. - mondtam utálattal.
- Szerinted èn jól érzem magam, hogy egy  helyen kell majd aludnom veled? Sokkal jobban örülnék ha Viluval kéne aludnom... Tudod, ahogy átölelem mikor alszik...Nem bánnám ha meztelen lenne mondjuk...- kezdte el egy pimasz mosollyal az arcán ami később perverzzé változott. Éreztem hogy kezd fel menni bennem a pumpa, a kèzfejem ökölbe szorult az akaratomon kívűl.
- Fogd be. Soha nem lesz a tiéd. Most pedig takarodj!- köptem az arcába, mire egy nevetést kaptam.
- Tèged szeret? Nem látod hogy nem akar tőled semmit? De amúgy gratulálnom kell a baratjának, nagyon jó teste van, le se tudom venni róla a...- kezdett bele újra a baromságaiba, de befejezni nem tudta. A kezem hirtelen meglendült Ő pedig a következő pillanatban már a földön volt.
- Na idefigyelj, te kis seggfej. - rúgtam bele. - nem beszélsz többet Violettáról, vagy arról, hogy mi van köztünk, különben tönkreteszlek, vágod? - kérdeztem minden rúgás között. Diego vèrt köpött, de nem hagyta abba.
- Elhagyott téged León, szerinted miért van ez? - és itt elszakadt. Vöröset làttam. Nem tudtam abba hagyni, felràntottam, neki löktem egy fának, ès ütni kezdtem.
- León! León fejezd be! Uram Isten, hívjátok fel Violettát, jöjjön ide! León, állj! - kiáltotta valaki mögülem de olyan mérges voltam hogy nem tudtam ki az.
- León! - próbált valaki lerángatni róla.
- Engedj el! - kiabàltam, majd az immár földön fekvő Diegohoz próbáltam eljutni. Mikor újra elkezdtem ütni, már vér borított mindent.
- León! Mi..Mi történt? León! - egy gyengéd érintés a vállamon... Valaki hátulról megölelt.
- León, nyugodj meg... - suttogta a fülembe. Nem attól nyugodtam meg hogy varázslatos módon meghallottam a hangját. Tudtam, hogyha most elkezdek lökdösődni hogy szálljon le rólam,  bántom. Nem akartam bántani. Lassan beszívtam, majd kifújtam a levegőt. Gyerünk León,menni fog. Tedd meg. Tedd meg Violettáért. A kezemre pillantottam ami csupa vér volt majd a rémült Violettára aki a sírógörcs határán állt. Egy pillanat alatt észbe kaptam és elernyedt a kézfejem ami hatására eleresztettem Diego gallérját. A kezem remegett és bűnbánóan néztem a lányra aki csak magához húzva átölelt majd a hajamat simogatta. Nagyon jól tudtam, hogy neki is megvan a maga baja és ha ezt megtudja Eric akkor összebalhéznak. Semmi mást nem tudtam mondani csak azt motyogtam az ölelésében, hogy sajnálom.
-Nem a te hibád, Leon nem a te hibád.-puszilta meg a fejem én pedig csak szorítottam őt. Amikor megérkezett a mentőautó engem Violetta elvitt onnan és Lara lelkére kötötte, hogy el ne mondja nekik, hogy én tettem. Találjon ki valami sztorit mert nagy bajom lehet ebből. Lara aprót bólintott mi meg már ott sem voltunk. Mire kitisztult a fejem már nálunk ültünk a szobámban.
-Nem bántottalak ugye?-kaptam észhez és őt kezdtem aggódva vizslatni.
-Leon, Leon....shhh...figyelj rám!-vette arcom kezei közé.-Semmi bajom. Mond miért tetted ezt?-kérdezte én pedig úgy éreztem magam mint egy kiskutya akit lecsesz a gazdija.
-Olyan dolgokat mondott ami mellett nem mehettem el szó nélkül.-zártam rövidre a témát, de Ő nem hagyta ennyiben.
-Miket mondott?
-Már nem lényeg.-legyintettem.
-Igenis az ha ez miatt félholtra versz egy embert.
-Maradjunk annyiban, hogy rólad volt szó és tudod, hogy ilyenkor nem tudom visszafogni magam.-mondtam mire lehajtotta a fejét.-Kérdezhetek valamit?
-Mond csak.-emelte rám a tekintetét.
-Tényleg azért nem vagy már velem mert nem szeretsz? Nem érzel irántam már semmit?
-Leon te is nagyon jól tudod, hogy miért mentünk szét és azt is nagyon jól tudod, hogy az én érzéseim sosem múlnak el irányodba.-bújt hozzám miközben megpusziltam.
-Az enyémek sem, SOHA!-ígértem meg.
-Na, jól van. Tegyük el magunkat holnapra.-köszönt el és már ott sem volt.